BH 2020.3.82

Keresőképesség hiányában a munkáltatót foglalkoztatási kötelezettség nem terheli. Foglalkoztatási kötelezettség hiányában kizárt az állásidőre járó díjazás [a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 44. § a) pont, 45. § (1) bekezdés, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 51. § (1) bekezdés, 146. § (1) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

[1] A felperes 1992. április 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban festő, mázoló munkakörben.
[2] 2016. április 21-től 2017. szeptember 5-ig a felperes keresőképtelen állományban volt.
[3] 2017. augusztus 24-én kelt elsőfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény szerint a soron kívüli alkalmassági vizsgálat alapján festő és mázoló munkakörben való foglalkoztatásra nem alkalmas.
[4] A Kormányhivatal Járási Hivatala komplex minősítést végző elsőfokú szakértői bizottsága 2017. augusztus...

BH 2020.3.82 Keresőképesség hiányában a munkáltatót foglalkoztatási kötelezettség nem terheli. Foglalkoztatási kötelezettség hiányában kizárt az állásidőre járó díjazás [a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (Ebtv.) 44. § a) pont, 45. § (1) bekezdés, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 51. § (1) bekezdés, 146. § (1) bekezdés].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 1992. április 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban festő, mázoló munkakörben.
[2] 2016. április 21-től 2017. szeptember 5-ig a felperes keresőképtelen állományban volt.
[3] 2017. augusztus 24-én kelt elsőfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény szerint a soron kívüli alkalmassági vizsgálat alapján festő és mázoló munkakörben való foglalkoztatásra nem alkalmas.
[4] A Kormányhivatal Járási Hivatala komplex minősítést végző elsőfokú szakértői bizottsága 2017. augusztus 28-án meghozott összefoglaló véleménye értelmében a felperes egészségi állapota 40%-os, C2 kategóriába tartozik, rehabilitálható, azonban egyéb körülményei miatt a foglalkozási rehabilitációja nem javasolt.
[5] A felperes a 2017. szeptember 11-én közölt levelében tájékoztatta az alperest, hogy egészségi állapota megromlott, munkája ellátására nem alkalmas, kérte más munkakör felajánlását.
[6] Dr. I. H. 2017. szeptember 6-án orvosi igazolást állított ki, mely szerint a felperes betegsége miatt nem tud munkát vállalni.
[7] Az alperes vezetőinek kezdeményezésére a felperes 2017. szeptember 19-én egyeztetés céljából megjelent, azonban a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről a felek nem állapodtak meg.
[8] Az alperes a 2017. szeptember 21-én kelt igazolatlan távolmaradás című levelében tájékoztatta a felperest, hogy 2017. szeptember 5-ig volt keresőképtelen, így azt követően a munkavégzési kötelezettség alól nem mentesül. Tekintettel arra, hogy munkavégzés céljából a felperes a munkahelyén nem jelent meg, és a rendelkezésre állási kötelezettségének sem tett eleget, az alperes felhívta, hogy a tájékoztatási kötelezettsége körében nyilatkozzon arról, hogy 2017. szeptember 6-tól a munkahelyétől milyen jogcímen volt távol. A felperes 2017. szeptember 26-án kelt válaszában hivatkozott a 2017. szeptember 1-jei levelére, és ismételten kérte más munkakör felajánlását, vagy azt, hogy az alperes intézkedjen a felmentéséről.
[9] 2017. október 2-án kelt levelében az alperes felhívta a felperest, hogy két napon belül nyújtson be részére hivatalos egészségügyi nyilatkozatot arra nézve, hogy milyen feltételek mellett foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, egyúttal tájékoztatta a felperest, hogy a távolmaradás igazolásával kapcsolatos felszólításnak nem tett eleget, ezért úgy tekinti, hogy 2017. szeptember 5-től továbbra is igazolatlan a távolléte, így díjazás nem illeti meg.
[10] 2017. október 12-én kelt levelében az alperes a felperes részére tehergépkocsi-vezető, vagy járműtakarító munkaköröket ajánlott fel, és felhívta, hogy jelenjen meg foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálatra szóló beutaló átvétele céljából.
[11] A felperes 2017. október 19-én kelt levelében ismét tájékoztatta az alperest, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 146. § rendelkezése alapján állásidőre járó díjazás illeti meg, kérte annak kifizetését, nyilatkozott arról, hogy az alperes által ajánlott munkaköröket szívesen elvállalja.
[12] Dr. I. H. elsőfokú orvosi alkalmassági véleményt állított ki 2017. október 24-én, mely szerint a felperes járműtakarító munkakörben való foglalkoztatásra nem alkalmas.
[13] 2017. november 8-án az alperes arra hivatkozással, hogy a felperes egészségi állapota miatt munkája ellátására alkalmatlanná vált, sem az eredeti, sem más munkakörben nem foglalkoztatható, javasolta a közös megegyezéssel történő jogviszony-megszüntetést. A 2017. november 12-ei levelében a felperes azt közölte, hogy a jogviszonyt nem kívánja közös megegyezéssel megszüntetni, az alperesnek foglalkoztatási kötelezettsége van, amennyiben ennek nem tud eleget tenni, úgy a felperes jogviszonyát szüntesse meg felmentéssel.
[14] A felperes 2017. szeptember 6-tól ténylegesen munkát nem végzett az alperesnél, ezen időponttól részére illetményt nem fizettek.
[15] A felperes 2017. november 26-án rendkívüli lemondással megszüntette közalkalmazotti jogviszonyát. A rendkívüli lemondás indokolása értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte azáltal, hogy nem tett eleget foglalkoztatási, illetve ezt követően felmentési kötelezettségének. Utalt arra is, hogy szándékos és jelentős mértékű a kötelezettségszegés, mivel az alperes foglalkoztatás hiányában állásidő jogcímén illetményt sem fizetett részére.
[16] Az alperes 2017. december 4-i levelében a felperes rendkívüli lemondásának jogszerűségét vitatta, azt nem fogadta el.
[17] A felperes orvosa, dr. I. H. 2017. szeptember 6-án olyan tartalommal állított ki orvosi igazolást, hogy a felperes betegsége miatt munkát vállalni nem tud, 2018. január 19-én pedig úgy nyilatkozott, hogy a felperes "táppénz joga" 2017. szeptember 5-én lejárt, ezért kellett a táppénzt megszüntetni.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[18] A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy a rendkívüli lemondása jogszerű, ezért a közalkalmazotti jogviszonya 2018. június 26-án szűnik meg. Ezt meghaladóan a rendkívüli lemondási időre járó távolléti díj, 24 havi távolléti díjának megfelelő végkielégítés, a "munkáltatói igazolás" kiadására kötelezést, állásidőre járó illetmény, valamint 94 nap tekintetében szabadságmegváltás és ezen összegek járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
[19] Arra hivatkozott, hogy rendkívüli lemondása jogszerű, az alperes nem tett eleget a foglalkoztatási kötelezettségének, állásidőre járó illetményt sem fizetett. Hivatkozott arra, hogy az eredeti munkakörében munkát végezni egészségi állapota miatt nem tudott, az alperes által felajánlott munkakörben való foglalkoztatása sem volt lehetséges.
[20] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
[21] Az alperes utalt arra, hogy a felperes érdekkörében merült fel, hogy nem tud alperesnél munkát végezni. A felperes nem volt munkavégzésre alkalmas állapotban, semmilyen munkakört nem tudott ellátni, így foglalkoztatási kötelezettsége az alperesnek nem is volt.
[22] Hivatkozott arra, hogy azért nem tudta foglalkoztatni a felperest, mert "minden munkakör betöltésére" alkalmatlan volt, a részére pedig állásidőre járó illetmény nem jár, mivel nem a munkáltató működésével összefüggő okból nem tudott munkát végezni az alperesnél.

Az első- és másodfokú ítélet
[23] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes 2017. november 27-én közölt rendkívüli lemondása jogszerű, a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontja 2018. június 26. Kötelezte az alperest, hogy adja ki a munkáltatói igazolást a felperesnek, és fizessen meg 1 234 628 forint távolléti díjat, 4 332 000 forint végkielégítést, 513 488 forint szabadságmegváltást és 444 568 forint állásidőre járó távolléti díjat, valamint perköltséget, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[24] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában hivatkozott a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 29. §-ára, az Mt. 51. § (1) bekezdésére és a 146. § (1) bekezdésére.
[25] Megállapította, hogy a felperes rendkívüli lemondásának indoka valós és okszerű. Az alperesnek alapvető kötelezettsége az irányadó jogszabályok szerint a foglalkoztatási kötelezettség.
[26] A Kjt. 30. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperesnek nem volt felmentési kötelezettsége az egészségügyi alkalmatlanság miatt, ezért ebben a tekintetben nem valós a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően járt el az alperes.
[27] Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felperes nem volt keresőképtelen, ugyanakkor a kinevezésben meghatározott és az alperes által felajánlott más munkakörben egészségügyi alkalmatlanság miatt nem volt foglalkoztatható, ennek ellenére azonban az alperes fenntartotta a közalkalmazotti jogviszonyt, így az Mt. 51. § (1) bekezdéséből következően fennállt a foglakoztatási kötelezettsége.
[28] Hivatkozott a Kúria EBH 2017.06.M16. számú döntésére, amely szerint okszerű a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy a munkáltató alapvető kötelezettségének, a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, ezzel az alperes a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes állásidőre járó alapilletményre jogosult volt, miután a foglalkoztatásával összefüggésben nem állt fenn elháríthatatlan külső ok.
[29] A közalkalmazottnak a munkavégzéssel összefüggő képességei, azok változásai nem függetlenek a közalkalmazotti jogviszonytól, a munkáltató működésétől, tevékenységétől, ebből következően pedig nem értékelhetők a munkáltató működésén kívüli okként. Kiemelte, hogy az alperes akaratától függő körülmény volt az, hogy a foglalkoztatási jogviszonyt fenntartotta.
[30] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy az alperes a foglalkoztatási kötelezettségének, illetve az állásidőre járó illetményfizetési kötelezettségének folyamatosan nem tett eleget, így a rendkívüli lemondást a szubjektív határidő megtartásával közölték.
[31] Az elsőfokú bíróság az általa jogszerűnek minősített rendkívüli lemondás jogkövetkezményei tekintetében marasztalta az alperest, és megállapította, hogy a felperes jogviszonya 2018. június 26-ig állt fenn.
[32] Dr. I. H. tanúkénti meghallgatása iránti indítványt azért utasította el, mert értelmezése szerint 2017. szeptember 6-án a felperes keresőképes volt, az ezzel összefüggő orvosi igazolást csatolta.
[33] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
[34] A törvényszék ítéletének indokolása értelmében az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyben alkalmazandó jogszabályok felhívásával kellően megindokolta, azzal a másodfokú bíróság mindenben egyetértett. A peradatok szerint a háziorvos által 2018. február 1-jén kiállított orvosi igazolás alapján a felperes 2017. szeptember 6-tól keresőképes volt, ugyanakkor a táppénz lejártát megelőzően a felperes háziorvosa, aki egyben foglalkozás-egészségügyi orvos is volt, azt állapította meg soron kívüli alkalmassági vizsgálaton, hogy a felperes az általa betöltött festő és mázoló munkakör ellátására nem alkalmas.
[35] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes foglalkoztatási kötelezettsége fennállt, amelynek nem tett eleget, ezzel a közalkalmazotti jogviszonyból származó lényeges kötelezettségét szegte meg szándékosan, jelentős mértékben. Helyesen utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a munkáltató az állásidőre járó alapilletmény megfizetése alól csak két együttes feltétel megléte esetén mentesülhet, akkor ha elháríthatatlan külső ok miatt nem tudja a munkavállalót foglalkoztatni. Amennyiben a munkáltató a munkavállalót egészségügyi alkalmatlanság miatt sem a tényleges, sem a felajánlott munkakörben nem tudja foglalkoztatni, de a munkaviszonyt fenntartja, az nem a munkáltató akaratától független körülmény, nem külső ok.
[36] A törvényszék megítélése szerint a peradatok alapján bizonyított volt, hogy a táppénz lejártának napjától a felperes a kinevezése szerinti munkakört, és a felajánlott munkakört sem tudta betölteni, de egyebekben munkavégzésre alkalmas volt, amely tény megdöntésére a fellebbezéshez csatolt háziorvosi igazolások sem alkalmasak.

Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[37] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Másodlagosan kérte az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezni. Megsértett jogszabályhelyként a Kjt. 29. § (1) bekezdését és a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat jelölte meg.
[38] Álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet indokolása a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak nem felel meg.
[39] Fenntartotta azon hivatkozását, hogy a felperes semmilyen munkakörben nem volt foglalkoztatható. Már a 2017. október 2-ai levelében felhívta a felperest, hogy nyújtson be hivatalos egészségügyi nyilatkozatot arról, hogy milyen feltételek mellett foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, tehát az alperesnek szándékában állt a felperest foglalkoztatni, azonban a felperes erre a megkeresésére nem válaszolt, tehát újabb munkakört a felperes mulasztása miatt nem tudott részére felajánlani.
[40] Dr. I. H. orvos 2017. október 6-án kiadott igazolása szerint a felperes nem rehabilitálható, munkakört a részére meghatározni nem tud, tehát a felperes keresőképtelen volt. E körben kiemelte a 2017. november 12-i, a felperes jogi képviselője által írt levelet miszerint: "ügyfelem nem kíván, és egészségi állapotánál fogva nem is képes eleget tenni a személyes megjelenésre való folytonos felhívásnak".
[41] Mindezek alapján arra hivatkozott az alperes, hogy teljesen megalapozatlan a jogerős ítélet azon indokolása, hogy "a felperes a korábban betöltött munkakörét és az alperes által felajánlott munkakört ugyan nem tudta betölteni, de egyebekben munkavégzésre alkalmas volt".
[42] Előadta, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 44. § a) pontja szerint keresőképtelen az, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. Dr. I. H. 2018. március 21-én kelt írásos nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a felperes mindenféle munkakörre alkalmatlan, tehát keresőképtelen.
[43] A felperes keresőképtelen volt, tehát a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége nem állt fenn. Ezzel összefüggésben sérelmezte, hogy ezen álláspontot figyelmen kívül hagyta a másodfokú bíróság, és ítéletében ennek nem adta az indokát.
[44] Az Mt. 146. § (1) bekezdésének értelmezésével összefüggésben előadta, hogy az állásidőre járó díjazásnak két konjunktív feltétele van, amelyből az első - a foglalkoztatási kötelezettség - a perrel érintett esetben hiányzott, ezért a rendkívüli lemondás indoka valótlan. Az alperes a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét sem szándékosan, sem jelentős mértékben nem szegte meg.
[45] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását és az alperes perköltségben való marasztalását kérte.

A Kúria döntése és jogi indokai
[46] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[47] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
[48] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként a Pp. 221. § (1) bekezdését, a Kjt. 29. §-ának (1) bekezdését, az Ebtv. 44. § a) pontját és 45. § (1) bekezdését, továbbá az Mt. 146. § (1) bekezdését jelölte meg.
[49] Az alperes helytállóan hivatkozott a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére. Az eljárt bíróságok a kellően meg nem indokoltan megállapított tényállásból helytelen jogkövetkeztetéseket vontak le.
[50] Az eljárt bíróságok hivatkoztak az EBH 2017.06.M16. számú döntésben (a továbbiakban: EBH) foglaltakra, annak megállapításait jelen perben is alkalmazhatónak vélték. Az EBH-ban fontos elvi kijelentés, hogy a munkavállaló helyzetét az dönti el, hogy "egészségi alkalmatlanság miatt nem foglalkoztatható, de nem keresőképtelen, és a munkáltató fenntartja a munkaviszonyt". Ezen feltételek mellett ugyanis az EBH szerint a munkavállaló az állásidőre díjazást igényelhet.
[51] A perbeli esetben azonban a felperes egészségi alkalmatlanság miatt a kinevezése szerinti munkakörben nem (és a később felajánlottban sem) volt foglalkoztatható, és a keresőképességét nem igazolta megfelelően.
[52] A peradatokból az is megállapítható volt, hogy az alperes kérte a felperestől, hogy jelölje meg azt, hogy az egészségügyi állapota milyen munkavégzést tesz lehetővé. Ezen eljárása a tisztességes és jóhiszemű joggyakorlás követelményének megfelel. Erre tekintettel is elválik az EBH és a jelen ügy tényállása.
[53] A perben az alperes a helyzet megoldására törekedett, felajánlott másik munkakört, és kérte a felperest olyan hivatalos egészségügyi nyilatkozat beszerzésére, amely tartalmazza azt, hogy milyen feltételekkel foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, továbbá felhívta a munkahelyén való megjelenésre, a távollétének az igazolására. Az EBH alapjául szolgáló esetben ilyen nem történt, sőt kifejezetten mentesítette a rendelkezésre állási kötelezettség alól a munkáltató a munkavállalót.
[54] Ha a munkavállaló a rendelkezésre állási kötelezettségét - bármely okból - nem teljesíti, az állásidő szabályainak alkalmazása nem jöhet szóba. Az Mt. 146. § (1) bekezdéséhez fűzött kommentár alapján az állásidő fogalma mögött az a tényállási elem is meghúzódik, hogy a munkavállaló oldalán ebben az időszakban teljesítési hiba nem merül fel: a munkavállaló a munkaidőben kész és képes a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítésére, illetve a munkáltató által meghatározott időben a munkahelyen - megfelelő állapotban - rendelkezésre áll és kész a munkavégzési kötelezettség teljesítésére.
[55] A munkavállalónak amennyiben egyébként nincs teljesítési kötelezettsége (például Mt. 55. §), úgy állásidőről sem beszélhetünk, hiszen ez kizárja a foglalkoztatási kötelezettség fennálltát is.
[56] Helytállóan hivatkozott arra az alperes, hogy dr. I. H. 2018. március 21-én kelt írásos nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a felperes munkaköre betöltésére alkalmatlan, következésképpen keresőképtelen volt. A keresőképtelenség elbírálásánál ugyanis az azt közvetlenül megelőző munkakör, illetve foglalkozás az irányadó [Ebtv. 44. § a) pont, 45. § (1) bekezdés].
[57] A Kúria dr. I. H. által kiadott nyilatkozatok és igazolások tartalma alapján azt állapította meg, hogy a felperes a táppénzjogosultságának kimerítését, 2017. szeptember 5-ét követően nem vált keresőképessé. Ezzel összefüggésben - egy alkalommal - látszólag valóban ellentétes tartalmú nyomtatványt állított ki dr. I. H., azonban a 2018. március 21-i nyilatkozatában előadta, hogy a felperes által benyújtott azon orvosi igazolást, mely szerint a felperes 2017. szeptember 6-tól keresőképes, kizárólag a táppénzjogosultság lejárta okán, a keresőképtelen állományból való törlés miatt adta ki. Az adott igazolás nem a felperes egészségi állapotával, hanem a pénzügyi utalvánnyal volt kapcsolatos, összefoglalóan akként nyilatkozott, hogy a felperes a betegsége miatt a munkáját ellátni nem tudja, nem munkaképes.
[58] Minderre tekintettel az eljárt bíróságok az indokolási kötelezettségüket megsértve rögzítették azt, hogy a felperes 2017. szeptember 5-ét követően keresőképes volt, az ezzel összefüggő megállapításaikat nem részletezték, nem indokolták meg megfelelően, hogy a bizonyítékok mérlegelése során hogyan jutottak erre a következtetésre.
[59] A Kúria azt állapította meg, figyelemmel Ebtv. 44. § a) pontjára és 45. § (1) bekezdésére is, hogy a felperes keresőképtelen volt, tehát a munkáltatót foglalkoztatási kötelezettség nem terhelte [Mt. 51. § (1) bekezdés], a felperes a keresetben hivatkozott időszakban állásidőre járó díjazásra nem volt jogosult [Mt. 146. § (1) bekezdés]. Mindebből pedig az következik, hogy a felperes a rendkívüli lemondása indokainak valóságát és okszerűségét nem bizonyította, az alperes a közalkalmazotti jogviszonyból származó lényeges kötelezettségét sem szándékosan, sem súlyosan gondatlanul nem szegte meg.
[60] Az előzőek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét a felülvizsgálattal érintett részében a rendkívüli lemondás jogszerűsége jogkövetkezményei tárgyában megváltoztatta, és ezt a kereseti kérelmet elutasította. A Kúria döntése nem érintette az elsőfokú ítéletnek az alperest szabadságmegváltás címén 513 488 forint és járulékai megfizetésére kötelező rendelkezését.
(Kúria Mfv. I.10.438/2018.)

***

TELJES HATÁROZAT

Az ügy száma: Mfv.I.10.438/2018/4.
A tanács tagjai: Dr. Hajdu Edit a tanács elnöke
Dr. Rózsavölgyi Bálint előadó bíró
Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Szalay Zsófia ügyvéd
Az alperes:
Az alperes képviselője: Dr. Tóth Mihály ügyvéd
A per tárgya: rendkívüli lemondás jogszerűségének jogkövetkezményei
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma: Kaposvári Törvényszék 2.Mf.20.491/2018/3.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma: Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.382/2017/8/II.

Rendelkező rész
A Kúria a Kaposvári Törvényszék 2.Mf.20.491/2018/3. számú ítéletét hatályon kívül helyezi, a Kaposvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.382/2017/8/II. számú ítéletét a felülvizsgálattal érintett részében a perköltségre is kiterjedően megváltoztatja, és a rendkívüli lemondás jogszerűségére és jogkövetkezményeire irányuló keresetet elutasítja, egyebekben az elsőfokú ítéletet nem érinti.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 100.000 (százezer) forint együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.
Az eljárás során meg nem fizetett 563.284 (ötszázhatvanháromezer-kétszáznyolcvannégy) első-, másodfokú és felülvizsgálati illetéket az állam viseli.
Ez ellen az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 1992. április 1-jétől állt közalkalmazotti jogviszonyban festő, mázoló munkakörben.
[2] 2016. április 21-től 2017. szeptember 5-ig a felperes keresőképtelen állományban volt.
[3] 2017. augusztus 24-én a kelt elsőfokú munkaköri orvosi alkalmassági vélemény szerint a soron kívüli alkalmassági vizsgálat alapján festő és mázoló munkakörben való foglalkoztatásra nem alkalmas.
[4] A Kormányhivatal Járási Hivatala komplex minősítést végző elsőfokú szakértői bizottsága 2017. augusztus 28-án meghozott összefoglaló véleménye értelmében a felperes egészségi állapota 40%-os, C2 kategóriába tartozik, rehabilitálható, azonban egyéb körülményei miatt a foglalkozási rehabilitációja nem javasolt.
[5] A felperes a 2017. szeptember 11-én közölt levelében tájékoztatta az alperest, hogy egészségi állapota megromlott, munkája ellátására nem alkalmas, kérte más munkakör felajánlását.
[6] Dr. I.H. 2017. szeptember 6-án orvosi igazolást állított ki, mely szerint a felperes betegsége miatt nem tud munkát vállalni.
[7] Az alperes vezetőinek kezdeményezésére a felperes 2017. szeptember 19-én egyeztetés céljából megjelent azonban a jogviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről a felek nem állapodtak meg.
[8] Az alperes a 2017. szeptember 21-én kelt igazolatlan távolmaradás című levelében tájékoztatta a felperest, hogy 2017. szeptember 5-ig volt keresőképtelen, így azt követően a munkavégzési kötelezettség alól nem mentesül. Tekintettel arra, hogy munkavégzés céljából a felperes a munkahelyén nem jelent meg, és a rendelkezésre állási kötelezettségének sem tett eleget, az alperes felhívta, hogy a tájékoztatási kötelezettsége körében nyilatkozzon arról, hogy 2017. szeptember 6-tól a munkahelyétől milyen jogcímen volt távol. A felperes 2017. szeptember 26-án kelt válaszában hivatkozott a 2017. szeptember 1-jei levelére, és ismételten kérte más munkakör felajánlását, vagy azt, hogy az alperes intézkedjen a felmentéséről.
[9] 2017. október 2-án kelt levelében az alperes felhívta a felperest, hogy két napon belül nyújtson be részére hivatalos egészségügyi nyilatkozatot arra nézve, hogy milyen feltételek mellett foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, egyúttal tájékoztatta a felperest, hogy a távolmaradás igazolásával kapcsolatos felszólításnak nem tett eleget, ezért úgy tekinti, hogy 2017. szeptember 5-től továbbra is igazolatlan a távolléte, így díjazás nem illeti meg.
[10] 2017. október 12-én kelt levelében az alperes a felperes részére tehergépkocsi-vezető, vagy járműtakarító munkaköröket ajánlott fel, és felhívta, hogy jelenjen meg foglalkozás-egészségügyi orvosi vizsgálatra szóló beutaló átvétele céljából.
[11] A felperes 2017. október 19-én kelt levelében ismét tájékoztatta az alperest, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 146. § rendelkezése alapján állásidőre járó díjazás illeti meg, kérte annak kifizetését, nyilatkozott arról, hogy az alperes által ajánlott munkaköröket szívesen elvállalja.
[12] Dr. I. H. elsőfokú orvosi alkalmassági véleményt állított ki 2017. október 24-én, mely szerint a felperes járműtakarító munkakörben való foglalkoztatásra nem alkalmas.
[13] 2017. november 8-án az alperes arra hivatkozással, hogy a felperes egészségi állapota miatt munkája ellátására alkalmatlanná vált, sem az eredeti, sem más munkakörben nem foglalkoztatható, javasolta a közös megegyezéssel történő jogviszony megszüntetést. A 2017. november 12-ei levelében a felperes azt közölte, hogy a jogviszonyt nem kívánja közös megegyezéssel megszüntetni, az alperesnek foglalkoztatási kötelezettsége van, amennyiben ennek nem tud eleget tenni, úgy a felperes jogviszonyát szüntesse meg felmentéssel.
[14] A felperes 2017. szeptember 6-tól ténylegesen munkát nem végzett alperesnél, ezen időponttól részére illetményt nem fizettek.
[15] A felperes 2017. november 26-án rendkívüli lemondással megszüntette közalkalmazotti jogviszonyát. A rendkívüli lemondás indokolása értelmében a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte azáltal, hogy nem tett eleget foglalkoztatási, illetve ezt követően felmentési kötelezettségének. Utalt arra is, hogy szándékos és jelentős mértékű a kötelezettségszegés, mivel az alperes foglalkoztatás hiányában állásidő jogcímén illetményt sem fizetett részére.
[16] Az alperes 2017. december 4-i levelében a felperes rendkívüli lemondásának jogszerűségét vitatta, azt nem fogadta el.
[17] A felperes orvosa, Dr. I. H. 2017. szeptember 6-án olyan tartalommal állított ki orvosi igazolást, hogy a felperes betegsége miatt munkát vállalni nem tud, 2018. január 19-én pedig úgy nyilatkozott, hogy a felperes "táppénz joga" 2017. szeptember 5-én lejárt, ezért kellett a táppénzt megszüntetni.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[18] A felperes keresetében kérte annak megállapítását, hogy a rendkívüli lemondása jogszerű, ezért a közalkalmazotti jogviszonya 2018. június 26-án szűnik meg. Ezt meghaladóan a rendkívüli lemondási időre járó távolléti díj, 24 havi távolléti díjának megfelelő végkielégítés, a "munkáltatói igazolás" kiadására kötelezést, állásidőre járó illetmény, valamint 94 nap tekintetében szabadságmegváltás és ezen összegek járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni.
[19] Arra hivatkozott, hogy rendkívüli lemondása jogszerű, az alperes nem tett eleget a foglalkoztatási kötelezettségének, állásidőre járó illetményt sem fizetett. Hivatkozott arra, hogy az eredeti munkakörében munkát végezni egészségi állapota miatt nem tudott, az alperes által felajánlott munkakörben való foglalkoztatása sem volt lehetséges.
[20] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.
[21] Az alperes utalt arra, hogy a felperes érdekkörében merült fel, hogy nem tud alperesnél munkát végezni. A felperes nem volt munkavégzésre alkalmas állapotban, semmilyen munkakört nem tudott ellátni, így foglalkoztatási kötelezettsége az alperesnek nem is volt.
[22] Hivatkozott arra, hogy azért nem tudta foglalkoztatni a felperest, mert "minden munkakör betöltésére" alkalmatlan volt, a részére pedig állásidőre járó illetmény nem jár, mivel nem a munkáltató működésével összefüggő okból nem tudott munkát végezni az alperesnél.

Az első- és másodfokú ítélet
[23] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felperes 2017. november 27-én közölt rendkívüli lemondása jogszerű, a közalkalmazotti jogviszony megszűnésének időpontja 2018. június 26. Kötelezte az alperest, hogy adja ki a munkáltatói igazolást a felperesnek, és fizessen meg 1.234.628 forint távolléti díjat, 4.332.000 forint végkielégítést, 513.488 forint szabadságmegváltást és 444.568 forint állásidőre járó távolléti díjat, valamint perköltséget, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
[24] Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásában hivatkozott a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 29. §-ára, az Mt. 51. § (1) bekezdésére és az Mt. 146. § (1) bekezdésére.
[25] Megállapította, hogy a felperes rendkívüli lemondásának indoka valós és okszerű. Az alperesnek alapvető kötelezettsége az irányadó jogszabályok szerint a foglalkoztatási kötelezettség.
[26] Az alperesnek a Kjt. 2. § (3) bekezdése folytán alkalmazandó Mt-ben foglaltak szerint többirányú jogosultsága állt fenn a közalkalmazotti jogviszony tartalommal való kitöltésére, annak ellenére, hogy a felperes festő, mázoló munkakör betöltésére egészségügyi okokból alkalmatlan volt. A Kjt. 30. § (1) bekezdés c) pontja alapján az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az alperesnek nem volt felmentési kötelezettsége az egészségügyi alkalmatlanság miatt, ezért ebben a tekintetben nem valós a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy nem a jogszabályoknak megfelelően járt el az alperes.
[27] Az elsőfokú bíróság megítélése szerint a felperes nem volt keresőképtelen, ugyanakkor a kinevezésben meghatározott és az alperes által felajánlott más munkakörben egészségügyi alkalmatlanság miatt nem volt foglalkoztatható, ennek ellenére azonban az alperes fenntartotta a közalkalmazotti jogviszonyt, így az Mt. 51. § (1) bekezdéséből következően fennállt a foglakoztatási kötelezettsége.
[28] Hivatkozott a Kúria EBH 2017.06.M16. számú döntésére, amely szerint okszerű a rendkívüli lemondás azon indoka, hogy a munkáltató alapvető kötelezettségének, a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, ezzel az alperes a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte. Az elsőfokú bíróság szerint a felperes állásidőre járó alapilletményre jogosult volt, miután a foglalkoztatásával összefüggésben nem állt fenn elháríthatatlan külső ok.
[29] A közalkalmazottnak a munkavégzéssel összefüggő képességei, azok változásai nem függetlenek a közalkalmazotti jogviszonytól, a munkáltató működésétől, tevékenységétől, ebből következően pedig nem értékelhetők a munkáltató működésén kívüli okként. Kiemelte, hogy az alperes akaratától függő körülmény volt az, hogy a foglalkoztatási jogviszonyt fenntartotta.
[30] Az elsőfokú bíróság rögzítette, hogy az alperes a foglalkoztatási kötelezettségének, illetve az állásidőre járó illetmény fizetési kötelezettségének folyamatosan nem tett eleget, így a rendkívüli lemondást a szubjektív határidő megtartásával közölték.
[31] Az elsőfokú bíróság az általa jogszerűnek minősített rendkívüli lemondás jogkövetkezményei tekintetében marasztalta az alperest, és megállapította, hogy a felperes jogviszonya 2018. június 26-ig állt fenn. A szabadságmegváltás megfizetése iránt érvényesített vagyoni igényt 27 nap vonatkozásában nem tartotta alaposnak.
[32] Dr. I. H. tanúkénti meghallgatása iránti indítványt azért utasította el, mert értelmezése szerint 2017. szeptember 6-án a felperes keresőképes volt, az ezzel összefüggő orvosi igazolást csatolta.
[33] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék mint másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, a fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta. Kötelezte az alperest perköltség megfizetésére, megállapította, hogy az illetéket az állam viseli.
[34] A törvényszék ítéletének indokolása értelmében az elsőfokú bíróság ítéletét az ügyben alkalmazandó jogszabályok felhívásával kellően megindokolta, azzal a másodfokú bíróság mindenben egyetértett. A peradatok szerint a háziorvos által 2018. február 1-jén kiállított orvosi igazolás alapján a felperes 2017. szeptember 6-tól keresőképes volt, ugyanakkor a táppénz lejártát megelőzően a felperes háziorvosa, aki egyben foglalkozás-egészségügyi orvos is volt, azt állapította meg soron kívüli alkalmassági vizsgálaton, hogy a felperes az általa betöltött festő és mázoló munkakör ellátására nem alkalmas.
[35] Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy az alperes foglalkoztatási kötelezettsége fennállt, amelynek nem tett eleget, ezzel a közalkalmazotti jogviszonyból származó lényeges kötelezettségét szegte meg szándékosan, jelentős mértékben. Helyesen utalt arra is az elsőfokú bíróság, hogy a munkáltató az állásidőre járó alapilletmény megfizetése alól csak két együttes feltétel megléte esetén mentesülhet, akkor ha elháríthatatlan külső ok miatt nem tudja a munkavállalót foglalkoztatni. Amennyiben a munkáltató a munkavállalót egészségügyi alkalmatlanság miatt sem a tényleges, sem a felajánlott munkakörben nem tudja foglalkoztatni, de a munkaviszonyt fenntartja, az nem a munkáltató akaratától független körülmény, nem külső ok.
[36] A törvényszék megítélése szerint a peradatok alapján bizonyított volt, hogy a táppénz lejártának napjától a felperes a kinevezése szerinti munkakört, és a felajánlott munkakört sem tudta betölteni, de egyebekben munkavégzésre alkalmas volt, amely tény megdöntésére a fellebbezéshez csatolt háziorvosi igazolások sem alkalmasak.

Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes ellenkérelme
[37] Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását. Másodlagosan kérte az elsőfokú bíróságot új eljárásra kötelezni. Megsértett jogszabályhelyként a Kjt. 29. § (1) bekezdését és a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltakat jelölte meg.
[38] Álláspontja szerint a felülvizsgálati kérelemmel támadott ítélet indokolása a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak nem felel meg.
[39] Fenntartotta azon hivatkozását, hogy a felperes semmilyen munkakörben nem volt foglalkoztatható. Már a 2017. október 2-ai levelében felhívta a felperest, hogy nyújtson be hivatalos egészségügyi nyilatkozatot arról, hogy milyen feltételek mellett foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, tehát az alperesnek szándékában állt a felperest foglalkoztatni, azonban a felperes erre a megkeresésére nem válaszolt, tehát újabb munkakört a felperes mulasztása miatt nem tudott részére felajánlani.
[40] Dr. I. H. orvos 2017. október 6-án kiadott igazolása szerint a felperes nem rehabilitálható, munkakört a részére meghatározni nem tud, tehát a felperes keresőképtelen volt. E körben kiemelte a 2017. november 12-i, a felperes jogi képviselője által írt levelet miszerint: "ügyfelem nem kíván, és egészségi állapotánál fogva nem is képes eleget tenni a személyes megjelenésre való folytonos felhívásnak".
[41] Mindezek alapján arra hivatkozott az alperes, hogy teljesen megalapozatlan a jogerős ítélet azon indokolása, hogy "a felperes a korábban betöltött munkakörét és az alperes által felajánlott munkakört ugyan nem tudta betölteni, de egyebekben munkavégzésre alkalmas volt".
[42] Előadta, hogy a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 44. § a) pontja szerint keresőképtelen az, aki betegsége miatt munkáját nem tudja ellátni. Dr. I. H. 2018. március 21-én kelt írásos nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a felperes mindenféle munkakörre alkalmatlan, tehát keresőképtelen.
[43] A felülvizsgálati érvelés szerint a felperes keresőképtelen volt, tehát a munkáltató foglalkoztatási kötelezettsége nem állt fenn. Ezzel összefüggésben sérelmezte, hogy ezen álláspontot figyelmen kívül hagyta a másodfokú bíróság, és ítéletében ennek nem adta az indokát.
[44] Az Mt. 146. § (1) bekezdésének értelmezésével összefüggésben előadta, hogy az állásidőre járó díjazásnak két konjunktív feltétele van, amelyből az első - a foglalkoztatási kötelezettség - a perrel érintett esetben hiányzott, ezért a rendkívüli lemondás indoka valótlan. Az alperes a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét sem szándékosan, sem jelentős mértékben nem szegte meg.
[45] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását és az alperes perköltségben való marasztalását kérte. Előadta, hogy a jogerős ítélet nem sérti a Pp. 221. § (1) bekezdését, egyébként is az az ítélet indokolásának tartalmára nézve ad szabályokat. A bizonyítás eredményének mérlegelésre a Pp. 206. § (1) bekezdése tartalmaz rendelkezéseket, a felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek, jogszabálysértést csak a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, a logikai szabályaival ellentétes mérlegelése alapozhat meg, ilyen jelen esetben nem állapítható meg, mivel az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg.
[46] Az eljárt bíróságok a bizonyítékokat értékelve a jogvita minden körülményét figyelembe véve hozták meg döntésüket, és jutottak arra a jogszerű következtetésre, hogy a felperes rendkívüli lemondása jogszerű.
[47] Véleménye szerint az alperes felülvizsgálati kérelmében olyan indokolást adott elő, amely a korábbi peres irataiban rögzítetteket ismétli, a Kúria pedig több döntésében rámutatott, hogy a felülvizsgálati kérelem önálló rendkívüli perorvoslat, amelyben a jogszabálysértést konkrétan meg kell jelölni és elő kell adni annak indokát, a korábbi beadványokra hivatkozás e jogorvoslat speciális jellegére tekintettel nem fogadható el (BH1995.99.).

A Kúria döntése és jogi indokai
[48] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[49] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. A Pp. 272. § (2) bekezdése szerint pedig a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni - a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett - hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja.
[50] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében megsértett jogszabályhelyként a Pp. 221. § (1) bekezdését, a Kjt. 29. §-ának (1) bekezdését, az Ebtv. 44. § a) pontját és 45. § (1) bekezdését, továbbá az Mt. 146. § (1) bekezdését jelölte meg.
[51] A Kjt. 29. § (1) bekezdésének a) és b) pontjai szerint rendkívüli lemondással a közalkalmazott közalkalmazotti jogviszonyát akkor szüntetheti meg, ha a munkáltató a közalkalmazotti jogviszonyból eredő lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, vagy olyan magatartást tanúsít, amely a közalkalmazotti jogviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Az indokolásból a rendkívüli lemondás okának világosan ki kell tűnnie. Vita esetén a rendkívüli lemondás indokának valóságát és okszerűségét a közalkalmazottnak kell bizonyítania.
[52] A Pp. 221. § (1) bekezdése értelmében az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.
[53] A Pp. 206. § (1) bekezdésében foglalt mérlegelés legfőbb korlátja a bíróság indokolási kötelezettsége [Pp. 221. § (1) bekezdés]. Az ítélet indokolásából világosan ki kell tűnni, hogy a bizonyítékok mérlegelése során melyek voltak azok a körülmények, szempontok, amelyeket a bíróság a határozat meghozatalakor irányadónak tekintett.
[54] Az alperes helytállóan hivatkozott a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltak megsértésére. Az eljárt bíróságok a kellően meg nem indokoltan megállapított tényállásból helytelen jogkövetkeztetéseket vontak le.
[55] Az eljárt bíróságok hivatkoztak az EBH 2017.06.M16. számú döntésben (a továbbiakban: EBH) foglaltakra, annak megállapításait jelen perben is alkalmazhatónak vélték. Az EBH-ban fontos elvi kijelentés, hogy a munkavállaló helyzetét az dönti el, hogy "egészségi alkalmatlanság miatt nem foglalkoztatható, de nem keresőképtelen, és a munkáltató fenntartja a munkaviszonyt." Ezen feltételek mellett ugyanis az EBH szerint a munkavállaló az állásidőre díjazást igényelhet.
[56] A perbeli esetben azonban a felperes egészségi alkalmatlanság miatt a kinevezése szerinti munkakörben nem (és a később felajánlottban sem) volt foglalkoztatható, és a keresőképességét nem igazolta megfelelően.
[57] A peradatokból az is megállapítható volt, hogy az alperes kérte a felperestől, hogy jelölje meg azt, hogy az egészségügyi állapota milyen munkavégzést tesz lehetővé. Ezen eljárása a tisztességes és jóhiszemű joggyakorlás követelményének megfelel. Erre tekintettel is elválik az EBH és a jelen ügy tényállása.
[58] A perben az alperes a helyzet megoldására törekedett, felajánlott másik munkakört, és kérte a felperest olyan hivatalos egészségügyi nyilatkozat beszerzésére, amely tartalmazza azt, hogy milyen feltételekkel foglalkoztatható állapotrosszabbodás veszélye nélkül, továbbá felhívta a munkahelyén való megjelenésre, a távollétének az igazolására. Az EBH alapjául szolgáló esetben ilyen nem történt, sőt, kifejezetten mentesítette a rendelkezésre állási kötelezettség alól a munkáltató a munkavállalót.
[59] Ha a munkavállaló a rendelkezésre állási kötelezettségét - bármely okból - nem teljesíti, az állásidő szabályainak alkalmazása nem jöhet szóba. Az Mt. 146. § (1) bekezdéséhez fűzött kommentár alapján az állásidő fogalma mögött az a tényállási elem is meghúzódik, hogy a munkavállaló oldalán ebben az időszakban teljesítési hiba nem merül fel: a munkavállaló a munkaidőben kész és képes a rendelkezésre állási és munkavégzési kötelezettségének teljesítésére, illetve a munkáltató által meghatározott időben a munkahelyen - megfelelő állapotban - rendelkezésre áll és kész a munkavégzési kötelezettség teljesítésére.
[60] A munkavállalónak amennyiben egyébként nincs teljesítési kötelezettsége (például Mt. 55. §), úgy állásidőről sem beszélhetünk, hiszen ez kizárja a foglalkoztatási kötelezettség fennálltát is.
[61] Helytállóan hivatkozott arra az alperes, hogy Dr. I. H. 2018. március 21-én kelt írásos nyilatkozata alapján egyértelmű, hogy a felperes munkaköre betöltésére alkalmatlan, következésképpen keresőképtelen volt. A keresőképtelenség elbírálásánál ugyanis az azt közvetlenül megelőző munkakör, illetve foglalkozás az irányadó [Ebtv. 44. § a) pont, 45. § (1) bekezdés].
[62] A Kúria Dr. I. H. által kiadott nyilatkozatok és igazolások tartalma alapján azt állapította meg, hogy a felperes a táppénz jogosultságának kimerítését, 2017. szeptember 5-ét követően nem vált keresőképessé. Ezzel összefüggésben - egy alkalommal - látszólag valóban ellentétes tartalmú nyomtatványt állított ki Dr. I. H., azonban a 2018. március 21-i nyilatkozatában előadta, hogy a felperes által benyújtott azon orvosi igazolást, mely szerint a felperes 2017. szeptember 6-tól keresőképes, kizárólag a táppénzjogosultság lejárta okán, a keresőképtelen állományból való törlés miatt adta ki. Az adott igazolás nem a felperes egészségi állapotával, hanem a pénzügyi utalvánnyal volt kapcsolatos.
[63] Dr. I. H. összefoglalóan akként nyilatkozott, hogy a felperes a betegsége miatt a munkáját ellátni nem tudja, nem munkaképes.
[64] Minderre tekintettel az eljárt bíróságuk az indokolási kötelezettségüket megsértve rögzítették azt, hogy a felperes 2017. szeptember 5-ét követően keresőképes volt, az ezzel összefüggő megállapításaikat nem részletezték, nem indokolták meg megfelelően, hogy a bizonyítékok mérlegelése során hogyan jutottak erre a következtetésre, és annak sem adták részletes magyarázatát, hogy az alperes által előterjesztett, Dr. I. H. tanúkénti meghallgatására irányuló indítványt miért utasították el.
[65] A Kúria azt állapította meg, figyelemmel Ebtv. 44. § a) pontjára és 45. § (1) bekezdésére is, hogy a felperes keresőképtelen volt, tehát a munkáltatót foglalkoztatási kötelezettség nem terhelte [Mt. 51. § (1) bekezdés], a felperes a keresetben hivatkozott időszakban állásidőre járó díjazásra nem volt jogosult [Mt. 146. § (1) bekezdés]. Mindebből pedig az következik, hogy a felperes a rendkívüli lemondása indokainak valóságát és okszerűségét nem bizonyította, az alperes a közalkalmazotti jogviszonyból származó lényeges kötelezettségét sem szándékosan, sem súlyosan gondatlanul nem szegte meg.
[66] Az előzőek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú bíróság ítéletét a felülvizsgálattal érintett részében a rendkívüli lemondás jogszerűsége jogkövetkezményei tárgyában megváltoztatta, és ezt a kereseti kérelmet elutasította. A Kúria döntése nem érintette az elsőfokú ítéletnek az alperest szabadságmegváltás címén 513.488 forint és járulékai megfizetésére kötelező rendelkezését.

A döntés elvi tartalma
Keresőképesség hiányában a munkáltatót foglalkoztatási kötelezettség nem terheli. Foglalkoztatási kötelezettség hiányában kizárt az állásidőre járó díjazás [Ebtv. 44. § a), 45. § (1) bekezdés, Mt. 51. § (1) bekezdés, 146. § (1) bekezdés].

Záró rész
[67] Az eljárás során az alperes pernyertes lett ezért a Kúria a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte a felperest az első-, a másodfokú és a felülvizsgálati eljárásban felmerült perköltség megfizetésére.
[68] A Kúria a pertárgy értékét a Pp. 24. § (1) bekezdése alapján határozta meg figyelemmel a Pp. 349/B. § (1) bekezdésére, az illeték mértékét az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 39. § (3) bekezdés b) és d) pont, 42. § (1) bekezdés a) pontja, 46. § (1) bekezdése, valamint 50. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
[69] Perköltségként merült fel az alperes oldalán az őt képviselő ügyvéd díja, melyet a Kúria a bírósági eljárásban megállapítható ügyvédi költségekről szóló 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (a továbbiakban: Rendelet) 3. § (2) bekezdés a) pontja, továbbá (5) és (6) bekezdése alapján határozott meg.
[70] A pervesztes felperes munkavállalói költségkedvezményben részesült, ezért a feleket megillető tárgyi költségfeljegyzési jog folytán meg nem fizetett első-, másodfokú és felülvizsgálati illetéket az állam viseli a költségmentésség alkalmazásáról a bírósági eljárásban elnevezésű 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a értelmében.
[71] Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
[72] Ez ellen az ítélet ellen a Pp. 271. § (1) bekezdésének e) pontja alapján nincs helye felülvizsgálatnak.
Budapest, 2019. június 19.
Dr. Hajdu Edit s. k. a tanács elnöke, Dr. Rózsavölgyi Bálint s. k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s. k. bíró
(Kúria Mfv. I.10.438/2018.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.