adozona.hu
EH 2019.05.M10
EH 2019.05.M10
Nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időként nem ismerhető el az az időszak, amely alatt az igénylő a megjelölt keresőtevékenységet nem biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban folytatta. A szolgálati idő szerzése érdekében megállapodás alapján nyugdíjjárulékot fizető személyek fizetés nélküli szabadságának időtartama nem minősül szolgálati időnek [1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. § (2b) bekezdés, 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (Tnyvhr.) 12. § (1) bekezdés, 29. § (1) bekezdés,
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az alperes a felperessel lefolytatott, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96/B. §-a szerinti adategyeztetési eljárás eredményeként 2016. július 27-én határozatot hozott, amelyben az 1973. július 16. és 2014. december 31. közötti időszakra 38 év 158 nap nyugdíjjogosultsághoz figyelembe vehető szolgálati idő, 32 év 350 nap nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító idő, ezen belül 29 év 333 nap keresőtevékenységgel járó biztosítás...
EH 2019.05.M10 Nők kedvezményes nyugdíjára jogosító időként nem ismerhető el az az időszak, amely alatt az igénylő a megjelölt keresőtevékenységet nem biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban folytatta. A szolgálati idő szerzése érdekében megállapodás alapján nyugdíjjárulékot fizető személyek fizetés nélküli szabadságának időtartama nem minősül szolgálati időnek [1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 18. § (2b) bekezdés, 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (Tnyvhr.) 12. § (1) bekezdés, 29. § (1) bekezdés, 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet (Mtr1.) 222. §, 228. §].
A tényállás
[1] Az alperes a felperessel lefolytatott, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (a továbbiakban: Tny.) 96/B. §-a szerinti adategyeztetési eljárás eredményeként 2016. július 27-én határozatot hozott, amelyben az 1973. július 16. és 2014. december 31. közötti időszakra 38 év 158 nap nyugdíjjogosultsághoz figyelembe vehető szolgálati idő, 32 év 350 nap nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító idő, ezen belül 29 év 333 nap keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő elismeréséről és hatósági nyilvántartásba való bejegyzéséről rendelkezett.[2] A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot - a Tny. 18. § (2a)-(2c) bekezdései, 37. § (4) bekezdése, 43. § (2) bekezdése, a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X. 6.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Tnyvhr.) 12. § (1) bekezdése, 29. § (1) bekezdése, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (a továbbiakban: T.) végrehajtásáról szóló, 1990. április 30-ig hatályos 17/1975. (VI. 14.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr1.) 228. §-a és a T. végrehajtásáról szóló, 1990. május 1-től hatályos 89/1990. (V. 1.) MT rendelet (a továbbiakban: MTr2.) 304. §-a és 307. §-a alkalmazásával - "megváltoztatta" és az elsőfokú határozattal egyező idők elismeréséről rendelkezett. A másodfokú szerv a fellebbezésben megjelölt, 1986. november 17. és 1990. június 16. közötti időszakot, amely alatt a felperes Moszkvában dolgozott, jogosító időként nem tartotta elismerhetőnek. A határozat indokolása szerint a felperes ezen időszakban külföldi szolgálatot teljesítő házastársával tartózkodott külföldön, amely időre, 1985. február 15-től belföldi munkáltatójától kért és kapott fizetés nélküli szabadságot. A felperes a külföldi tartózkodása idejére szolgálati idő szerzése céljából vállalta a 7%-os, illetve 10%-os mértékű nyugdíjjárulék megfizetését. Az 1986. november 17. és 1990. június 16. közötti idő keresőtevékenységként azért nem ismerhető el, mert a külföldi tartózkodás idejére kért fizetés nélküli szabadság alatti, külföldön magyar foglalkoztatóval fennállott jogviszony a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem szerepel, a foglalkoztató adatszolgáltatást nem teljesített, mert a nyugdíjjárulékot a jövedelméből nem vont, illetve mert a felperes a 7%-os, illetve 10%-os mértékű nyugdíjjárulék megfizetését választotta. A felperes szolgálatiidő-szerzését nem a külföldi tartózkodás alatti munkaviszonya, hanem az eredeti foglalkoztatótól kapott fizetés nélküli szabadság alatti járulékfizetés alapozta meg.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát arra hivatkozva kérte, hogy az eljárt szervek a Tny. 18. § (2a)-(2d) bekezdése, 37. § (4) bekezdése, 43. § (2) bekezdése, a T. 54. § (1) bekezdése és az MTr1. 228. § (1)-(2) bekezdése megsértésével hagyták figyelmen kívül Moszkva megjelölésű munkáltatóval 1986. november 17-én kötött munkaszerződés alapján létesített munkaviszonnyal szerzett szolgálati időt biztosítási jogviszonyként a nők kedvezményes öregségi nyugellátásra való jogosultság megszerzése vonatkozásában.[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperes szolgálati időre való jogosultságát az eredeti foglalkoztatótól kapott fizetés nélküli szabadság alatti, nem pedig a "tényleges" moszkvai munkaviszony utáni járulékfizetés alapozta meg. A jogosító idő szempontjából nem önmagában a járulékfizetésnek van jelentősége, hanem annak, hogy a járulékot milyen jogviszony alapján fizette a felperes.
A jogerős ítélet
[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a keresetet - a Tny. 18. § (2a)-(2c) bekezdése, 37. § (4) bekezdése, 43. § (2) bekezdése, a Tnyvhr. 12. § (1) bekezdése és 29. § (1) bekezdése alkalmazásával - elutasította. Megállapította, hogy a felperes a belföldi munkáltatótól kapott engedély alapján 1985. február 15-től 1990. augusztus 5-ig volt fizetés nélküli szabadságon, 1986. november 17. és 1990. július 16. között külföldön, magyar munkáltatóval kötött munkaszerződés alapján dolgozott. Az utóbbi munkáltatóval kötött munkaszerződésben a felek rögzítették, hogy a munkavállaló fizetését a munkáltató a 19/1984. (XI. 16.) ÁBMH rendelet szerint állapítja meg, illetményét a KKM leirata alapján kapja, "a munkáltató a munkavállaló nyugdíjjárulékát havi fizetéséből ne vonja le".[6] A bíróság megállapította, hogy a vitatott időszakot az alperes a Tnyvhr. 29. § (1) bekezdése alapján szolgálati időként elismerte, azt jogosultsági időként azért nem kellett figyelembe venni, mert a járulékfizetés nem munkaviszony keretében "ténylegesen" teljesített munkavégzés, illetve azzal járó munkaviszony alapján történt, hanem fizetés nélküli szabadság "keretében". A "tényleges" munkavégzésre a moszkvai munkáltatónál került sor, a moszkvai munkaviszony alapján járulékfizetés nem történt, járulékfizetés önmagában nem elegendő a jogosultsági időként való elismerésre. Jogosultsági időnek a keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony minősül, a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt nyugdíjjárulék-fizetés keresőtevékenységnek nem számít.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[7] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését, a keresetének helyt adó döntés meghozatalát és az alperes költségekben való marasztalását kérte a Tny. 18. § (2a)-(2b) bekezdése, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 1. § (4) bekezdése és az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése megsértésére hivatkozva.[8] Álláspontja szerint a közigazgatási szervek és a bíróság jogszabálysértően, a jogbiztonság elvével és a jóhiszeműen gyakorolt jogok védelmének elvével ellentétesen zárták ki a munkaviszonnyal érintett időszakot a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító időből. Ennek jogszerű indoka nem lehet az, hogy a külföldön magyar foglalkoztatónál fennállott jogviszony a foglalkoztató adatszolgáltatása és nyugdíjjárulék levonás hiányában a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem szerepel, illetve az sem, hogy az ügyfél a 7%, illetve 10% mértékű nyugdíjjárulék megfizetését választotta. Az adatszolgáltatást a törvény adta lehetőséggel élve maga a felperes teljesítette, a felperes választásához a jogalkotó a választás idején nem fűzött joghátrányt a jogviszonya keresőtevékenységként történő figyelembevétele, a nyugellátásra jogosító idő megszerzése tekintetében. Amennyiben a felperes tudta volna, hogy választása eredményeként utóbb joghátrány éri, másképp döntött volna.
[9] A másodfokú hatóság nem jelölte meg a jogszabályi alapját annak az indoknak, hogy a szolgálati idő szerzését nem a külföldi tartózkodás alatti munkaviszonya, hanem az eredeti foglalkoztatótól kapott fizetés nélküli szabadság alatti járulékfizetés alapozta meg. A bíróság érvelése szerint a vitatott időszak azért nem ismerhető el, mert a járulékfizetés nem munkaviszony keretében "ténylegesen" teljesített munkavégzés, a "tényleges" munkavégzéssel járó jogviszony alapján történt, ezek azonban nem fogalmi elemei a jogosító időnek. Jogosító időként minden keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal 1998. január előtt megszerzett szolgálati időt kell figyelembe venni.
[10] A vitás időszakban hatályos jogszabályok több jogviszony esetén nem a választás szükségességét, hanem azok párhuzamos figyelembevételét írták elő. A felperes járulékfizetése a nyugdíjszervvel kötött megállapodás alapján valósult meg, a jogosultság által biztosított választásának megfelelően. A Tny. egyértelműen arról rendelkezik, hogy a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. előtti időtartamát az 1997. december 31-én hatályos szabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni.
[11] A felperes - az MTr1. 226. § (2)-(3) bekezdése és 228. § (1)-(2) bekezdése felhívásával - hivatkozott arra, hogy a korabeli szabályozás értelmében a munkaviszonyban töltött idő szolgálati időnek minősült, a munkaviszonyban álló dolgozó biztosított volt, az egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban álló személy biztosításának fennállását mindegyik jogviszonyában külön-külön kellett elbírálni. A több biztosítási jogviszonyban álló személy fő szabály szerint nem volt köteles minden egyes jogviszonya alapján járulékot fizetni; speciális szabály vonatkozott arra, aki a házastársa külföldi tartózkodása idejére kapott fizetés nélküli szabadságot: ez a személy megállapodásban vállalhatta a járulékfizetést. A jogalkotó a főszabállyal összhangban állapította meg, hogyha ez a személy külföldön létesített magyar munkáltatónál jogviszonyt, ez után nem kellett fizetnie a járulékot, ha a megállapodás szerinti mértékben továbbra is fizette a korábban megállapított járulékot.
[12] Az MTr. 228. § (2) bekezdéséből megállapítható jogalkotói szándék szerint több jogviszony esetén külön kell vizsgálni a biztosítás fennállását (nem pedig az egyiket kizárni és csak a másikat figyelembe venni); több jogviszony esetén csak kivételes esetben kell valamennyi után járulékot fizetni; házastárs külföldi munkavállalása alatti magyar munkáltatónál történő munkavégzés, járulékfizetés esetén nem kell a külföldi, mint további jogviszony után járulékot fizetni.
[13] A fentiek alapján a moszkvai, magyar munkáltatóval létesített munkaviszonyt keresőtevékenységgel járó biztosítási jogviszonyként, így jogosító időként el kellett volna ismerni. A jogerős ítélet érvelése azért sem helytálló, mert az, hogy a felperes ezen jogviszony alapján nem fizetett járulékot, nem felel meg a valóságnak, a felperesnek azt jogszabály szerint nem kellett megfizetnie. A felperes keresőtevékenységet - nem vitásan - végzett, a tevékenység biztosítási jogviszonynak minősült, a járulékfizetésről a törvény adta keretek között választása szerint döntött. Azzal, hogy ebből hátránya származhat a keresőtevékenység elismerése vonatkozásában, a felperes nem számolhatott, választásához olyan joghátrány, amellyel nem lehetett tisztában, nem fűzhető.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[15] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[16] A nők kedvezményes öregségi nyugdíját azok a nők vehetik igénybe, akik legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek [Tny. 18. § (2a) bekezdés], jogosultsági időnek számít - a gyermekek gondozására, ápolására tekintettel igénybe vett ellátások ideje mellett - a "kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal […] szerzett szolgálati idő" [Tny. 18. § (2b) bekezdés]. A keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati időnek - főszabály szerint - el kell érnie a 32 évet [Tny. 18. § (2c) bekezdés].
[17] A keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett jogosultsági időket - a szolgálati időknek minősülő jogviszonyok megnevezésével és felsorolásával - a Tnyvhr. 12. § (1) bekezdése szabályozza a következők szerint: "a) az 1997. december 31-ét követően a Tbj. 5. § (1) bekezdés a), b) és e)-i) pontjában, valamint (2) és (3) bekezdésében meghatározott jogviszonyban - ideértve az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást, az egyszerűsített foglalkoztatást, a szakmunkástanuló és a szakközépiskolai tanuló kötelező nyári gyakorlatát, továbbá a Tbj. 1998. január 1-je és 1999. december 31-e között hatályos 7. § (2) bekezdése szerinti biztosítási időt is -; b) az 1998. január 1-jét megelőzően 1. az a) pont szerinti jogviszonyban, 2. a kisiparosként, 3. a magánkereskedőként, 4. az alkalmi fizikai munkát végzőként, 5. a szerződéses üzemeltetésű üzlet biztosított vezetőjeként, 6. a gépjárművezető-képző munkaközösség tagjaként, 7. a gazdasági munkaközösség tagjaként, 8. az ipari szövetkezet tagjaként, ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoport tagjaként, 9. a kisszövetkezet tagjaként, 10. a mezőgazdasági (halászati) termelőszövetkezet tagjaként, mezőgazdasági szakszövetkezeti tagként, 11. a mezőgazdasági szakcsoport tagjaként, 12. az egyéni gazdálkodóként, 13. a nemzetközi szervhez tagként vagy munkatársként kiküldött személyként, 14. a külföldi munkavállalóként, 15. a külföldi munkavállaló előadóművészként, 16. az ügyvédi munkaközösség tagjaként, 17. a jogtanácsosi munkaközösség tagjaként, 18. a szabadalmi ügyvivői iroda vagy társaság tagjaként, 19. a közjegyzőként, 20. az önálló bírósági végrehajtóként, 21. a szerzői jogvédelem alá tartozó személyes alkotótevékenységet, előadóművészi tevékenységet folytatóként, 22. a munkaviszonyban nem álló előadóművészként, valamint 23. a 29. § (8) bekezdése, a 36. §, a 41. § és a 44. § (2) bekezdése alapján szerzett szolgálati idő minősül."
[18] A peradatok szerint a felperes a közte és a Budapest és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság között 1985. május 31-én létrejött megállapodásban, a tartós külföldi szolgálatot teljesítő házastársával történő külföldre utazás címén engedélyezett fizetés nélküli szabadság tartamára, kérelme előterjesztésére visszamenőleg (1985. február 15.) és a jövőre nézve 7%-os nyugdíjjárulék megfizetését vállalta. A megállapodás alapján a felperesnek a nyugdíjjárulékot a fizetés nélküli szabadság 31. napjától kellett megfizetni, annak összegét a társadalombiztosítási szerv - az MTr1. 222. §-a alapján - a munkáltatója által igazolt havi átlagkereset (4590 forint) alapulvételével állapította meg havi 321 forintban. A megállapodásban a társadalombiztosítási szerv tájékoztatta a felperest, hogy a 7%-os nyugdíjjárulékot a fizetés nélküli szabadság külföldön töltött időtartamára kell fizetnie, és arról is, hogy amennyiben házastársával azonos állomáshelyen magyar munkáltató alkalmazásába lép, úgy ezen jogviszony alapján nem köteles nyugdíjjárulékot fizetni, ha a 7%-os mértékű nyugdíjjárulékot változatlanul tovább fizeti. A felperes tájékoztatást kapott arról is, hogy lehetősége van a 7%-os nyugdíjjárulék-fizetés megszüntetésére és az új, a házastársával azonos külföldi állomáshelyen magyar munkáltatónál fennálló jogviszonya alapján történő nyugdíjjárulék fizetésére, valamint a járulékfizetés utóbbi módja helyett - bejelentése alapján - a 7%-os nyugdíjjárulék-fizetésre való visszatérésre is. A felperes - a perben csatolt iratokból kitűnően - ezt követően a részére fizetés nélküli szabadságot engedélyező munkáltató társadalombiztosítási szerv felé - az MTr1. 228. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 222. § (5) bekezdésére utalással - teljesített adatszolgáltatásainak megfelelően, az ezen munkáltató által később végrehajtott, a felperes alapbérét és nyelvpótlékát érintő béremelések figyelembevételével megállapított összegek 7%-ának megfelelő nyugdíjjárulék-befizetéseket teljesített.
[19] A felperes és az őt a házastársával azonos külföldi állomáshelyen foglalkoztató magyar munkáltató az 1986. november 17-én kelt munkaszerződés 5. pontjában 3300 forint és 452,70 rubel/hó bérezésben és abban állapodtak meg, hogy a munkáltató a felperes "nyugdíjjárulékát havi fizetéséből ne vonja le". A felperes a külföldi, magyar munkáltatónál történő munkavégzés ellenében kifizetett bér után járulékot nem fizetett, a társadalombiztosítási szervvel kötött megállapodás szerinti 7%-os, később 10%-os mértékű járulékfizetés alapjául a fizetés nélküli szabadságot biztosító munkáltató által megállapított mindenkori bérösszegek szolgáltak.
[20] A Tny. 18. § (2b) bekezdése szerint jogosultsági időnek a keresőtevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő minősül. A felperes a peresített időszakban - felülvizsgálati érvelésével szemben - nem állt egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban. A felperes az őt külföldön foglalkoztató magyar munkáltatónál keresőtevékenységet folytatott, biztosítási jogviszonya azonban nem ezen jogviszony, hanem a társadalombiztosítási szervvel kötött megállapodás, a fizetés nélküli szabadságot engedélyező munkáltatóval fennállt munkaviszony és az ezen munkáltató által megállapított bér után felperes által megfizetett nyugdíjjárulék alapján állt fenn, ami a Tnyvhr. 12. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felsorolásban sem szerepel. A felperes esetében tehát a Tny. 18. § (2b) bekezdés szerinti feltétel azért nem teljesül, mert a peresített időszakban a jogosító időként elismerni kért keresőtevékenységet nem biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban folytatta.
[21] A felperes a korabeli szabályozás által biztosított lehetőséggel élve a számára kedvezőbb, alacsonyabb összegű munkabérhez igazodó, alacsonyabb összegű járulékbefizetést választotta. A külföldi magyar foglalkoztató által részére fizetett bért a társadalombiztosítás terhei - a felperes választásának megfelelően - nem érintették, így a perben vitás jogosultságra, a társadalombiztosítási (öregségi nyugdíj) ellátásra való kedvezményre (jogosultsági idő elismerésére) utóbb igényt akkor sem alapíthat, ha magatartása következményeivel, nevezetesen hogy az évtizedekkel később bevezetésre kerülő kedvezménytől elesik, nem lehetett tisztában.
[22] A Kúria álláspontja szerint az alperes és a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogértelmezése nem ütközik a jóhiszeműen szerzett jogok védelmét előíró törvényi, illetve alaptörvényi rendelkezésbe. A jogalkotó az ügyben alkalmazandó szabályokban nem joghátrányt fogalmazott meg, hanem kedvezményszabályokat alkotott. A perbeli kedvezményt az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXX. törvény vezette be 2011. január 1-jei hatállyal, ezt megelőzően a jogalkotó a nőknek öregségi nyugdíjkedvezményt önmagában a keresőtevékenységre tekintettel nem biztosított, a felperesnek ezért jogosultsága a kedvezményre a keresőtevékenység folytatása időszakában nem keletkezhetett.
[23] A Kúria végül utal arra, hogy korábban más, hasonló tényállású ügyekben (Mfv.III.11.056/2011/5., Mfv. III.10.248/2013/5.) azonosan foglalt állást, kimondva, hogy a társadalombiztosítási szervvel kötött megállapodás alapján történt járulékfizetés időszaka szolgálati időnek minősül, de a nők kedvezményes öregségi nyugdíjához szükséges jogosultsági időbe nem számít be. Egy másik határozatban (Mfv.III.10.193/2013/4.) a Kúria hasonló tényállású ügyben szintén akként foglalt állást, hogy az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő szerzése érdekében nyugdíjjárulékot fizető, házastársuk külföldi munkavállalása idejére fizetés nélküli szabadságot igénybe vett személyek fizetés nélküli szabadságának tartama a Tny. 18. § (2b) bekezdése szerinti jogosultsági időnek nem minősül.
[24] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával, az indokolás részbeni módosításával - hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. III.10.096/2018.)
* * *
T e l j e s h a t á r o z a t
Az ügy száma: Mfv.III.10.096/2018/6.A tanács tagjai:
Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Magyarfalvi Katalin
előadó bíró
Dr. Farkas Katalin
bíró
A felperes:
A felperes képviselője:
dr. Gyönös Rita ügyvéd
Az alperes: Budapest Főváros Kormányhivatal VIII. Kerületi Hivatala
Az alperes képviselője:
dr. Papp Gabriella kamarai jogtanácsos
dr. Szép Eszter kamarai jogtanácsos
A per tárgya: társadalombiztosítási határozat felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 40.M.2003/2017/3.
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság - 78.M.2003/2017/5. számú végzésével kijavított - 40.M.2003/2017/3. számú ítéletét hatályában fenntartja.A felülvizsgálati eljárás illetékét a magyar állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] Az alperes a felperessel lefolytatott, a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló 1997. évi LXXXI. törvény (Tny.) 96/B. §-a szerinti adategyeztetési eljárás eredményeként 2016. július 27-én határozatot hozott, amelyben az 1973. július 16. és 2014. december 31. közötti időszakra 38 év 158 nap nyugdíjjogosultsághoz figyelembe vehető szolgálati idő, 32 év 350 nap nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító idő, ezen belül 29 év 333 nap kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő elismeréséről és hatósági nyilvántartásba való bejegyzéséről rendelkezett.[2] A másodfokú társadalombiztosítási szerv az elsőfokú határozatot - a Tny. 18. § (2a)-(2c) bekezdései, 37. § (4) bekezdése, 43. § (2) bekezdése, a Tny. végrehajtásáról szóló 168/1997. (X.6.) Korm. rendelet (Tnyvhr.) 12. § (1) bekezdése, 29. § (1) bekezdése, a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény (T.) végrehajtásáról szóló, 1990. április 30-ig hatályos 17/1975. (VI.14.) MT rendelet (MTr1.) 228. §-a és a T. végrehajtásáról szóló, 1990. május 1-től hatályos 89/1990. (V.1.) MT rendelet (MTr2.) 304. §-a és 307. §-a alkalmazásával - "megváltoztatta" és az elsőfokú határozattal egyező idők elismeréséről rendelkezett. A másodfokú szerv a fellebbezésben megjelölt, 1986. november 17. és 1990. június 16. közötti időszakot, amely alatt a felperes Moszkvában dolgozott, jogosító időként nem tartotta elismerhetőnek. A határozat indokolása szerint a felperes ezen időszakban külföldi szolgálatot teljesítő házastársával tartózkodott külföldön, amely időre, 1985. február 15-től belföldi munkáltatójától kért és kapott fizetés nélküli szabadságot. A felperes a külföldi tartózkodása idejére szolgálati idő szerzése céljából vállalta a 7%-os, illetve 10%-os mértékű nyugdíjjárulék megfizetését. Az 1986. november 17. és 1990. június 16. közötti idő kereső tevékenységként azért nem ismerhető el, mert a külföldi tartózkodás idejére kért fizetés nélküli szabadság alatti, külföldön magyar foglalkoztatóval fennállott jogviszony a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem szerepel, a foglalkoztató adatszolgáltatást nem teljesített, mert a nyugdíjjárulékot a jövedelméből nem vont, illetve mert a felperes a 7%-os, illetve 10%-os mértékű nyugdíjjárulék megfizetését választotta. A felperes szolgálati idő szerzését nem a külföldi tartózkodás alatti munkaviszonya, hanem az eredeti foglalkoztatótól kapott fizetés nélküli szabadság alatti járulékfizetés alapozta meg.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes keresetében a társadalombiztosítási határozat felülvizsgálatát arra hivatkozva kérte, hogy az eljárt szervek a Tny. 18. § (2a)-(2d) bekezdése, 37. § (4) bekezdése, 43. § (2) bekezdése, a T. 54. § (1) bekezdése és az MTr1. 228. § (1)-(2) bekezdése megsértésével hagyták figyelmen kívül Moszkva megjelölésű munkáltatóval 1986. november 17-én kötött munkaszerződés alapján létesített munkaviszonnyal szerzett szolgálati időt biztosítási jogviszonyként a nők kedvezményes öregségi nyugellátásra való jogosultság megszerzése vonatkozásában.[4] Az alperes a kereset elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy a felperes szolgálati időre való jogosultságát az eredeti foglalkoztatótól kapott fizetés nélküli szabadság alatti, nem pedig a "tényleges" moszkvai munkaviszony utáni járulékfizetés alapozta meg. A jogosító idő szempontjából nem önmagában a járulékfizetésnek van jelentősége, hanem annak, hogy a járulékot milyen jogviszony alapján fizette a felperes.
A jogerős ítélet
[5] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a keresetet - a Tny. 18. § (2a)-(2c) bekezdése, 37. § (4) bekezdése, 43. § (2) bekezdése, a Tnyvhr. 12. § (1) bekezdése és 29. § (1) bekezdése alkalmazásával - elutasította. Megállapította, hogy a felperes a belföldi munkáltatótól kapott engedély alapján 1985. február 15-től 1990. augusztus 5-ig volt fizetés nélküli szabadságon, 1986. november 17. és 1990. július 16. között külföldön, magyar munkáltatóval kötött munkaszerződés alapján dolgozott. Az utóbbi munkáltatóval kötött munkaszerződésben a felek rögzítették, hogy a munkavállaló fizetését a munkáltató a 19/1984. (XI.16.) ÁBMH rendelet szerint állapítja meg, illetményét a KKM leirata alapján kapja, "a munkáltató a munkavállaló nyugdíjjárulékát havi fizetéséből ne vonja le".[6] A bíróság megállapította, hogy a vitatott időszakot az alperes a Tnyvhr. 29. § (1) bekezdése alapján szolgálati időként elismerte, azt jogosultsági időként azért nem kellett figyelembe venni, mert a járulékfizetés nem munkaviszony keretében "ténylegesen" teljesített munkavégzés, illetve azzal járó munkaviszony alapján történt, hanem fizetés nélküli szabadság "keretében". A "tényleges" munkavégzésre a moszkvai munkáltatónál került sor, a moszkvai munkaviszony alapján járulékfizetés nem történt, járulékfizetés önmagában nem elegendő a jogosultsági időként való elismerésre. Jogosultsági időnek a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszony minősül, a fizetés nélküli szabadság időtartama alatt nyugdíjjárulék fizetés kereső tevékenységnek nem számít.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[7] A jogerős ítélet ellen a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel, amelyben annak hatályon kívül helyezését, a keresetének helyt adó döntés meghozatalát és az alperes költségekben való marasztalását kérte a Tny. 18. § (2a)-(2b) bekezdése, a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (Ket.) 1. § (4) bekezdése és az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése megsértésére hivatkozva.[8] Álláspontja szerint a közigazgatási szervek és a bíróság jogszabálysértően, a jogbiztonság elvével és a jóhiszeműen gyakorolt jogok védelmének elvével ellentétesen zárták ki a munkaviszonnyal érintett időszakot a nők kedvezményes öregségi nyugdíjára jogosító időből. Ennek jogszerű indoka nem lehet az, hogy a külföldön magyar foglalkoztatónál fennállott jogviszony a foglalkoztató adatszolgáltatása és nyugdíjjárulék levonás hiányában a társadalombiztosítási nyilvántartásban nem szerepel, illetve az sem, hogy az ügyfél a 7%, illetve 10% mértékű nyugdíjjárulék megfizetését választotta. Az adatszolgáltatást a törvény adta lehetőséggel élve maga a felperes teljesítette, a felperes választásához a jogalkotó a választás idején nem fűzött joghátrányt a jogviszonya kereső tevékenységként történő figyelembevétele, a nyugellátásra jogosító idő megszerzése tekintetében. Amennyiben a felperes tudta volna, hogy választása eredményeként utóbb joghátrány éri, másképp döntött volna.
[9] A másodfokú hatóság nem jelölte meg a jogszabályi alapját annak az indoknak, hogy a szolgálati idő szerzését nem a külföldi tartózkodás alatti munkaviszonya, hanem az eredeti foglalkoztatótól kapott fizetés nélküli szabadság alatti járulékfizetés alapozta meg. A bíróság érvelése szerint a vitatott időszak azért nem ismerhető el, mert a járulékfizetés nem munkaviszony keretében "ténylegesen" teljesített munkavégzés, a "tényleges" munkavégzéssel járó jogviszony alapján történt, ezek azonban nem fogalmi elemei a jogosító időnek. Jogosító időként minden kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal 1998. január előtt megszerzett szolgálati időt kell figyelembe venni.
[10] A vitás időszakban hatályos jogszabályok több jogviszony esetén nem a választás szükségességét, hanem azok párhuzamos figyelembevételét írták elő. A felperes járulékfizetése a nyugdíjszervvel kötött megállapodás alapján valósult meg, a jogosultság által biztosított választásának megfelelően. A Tny. egyértelműen arról rendelkezik, hogy a biztosítással járó jogviszony 1998. január 1. előtti időtartamát az 1997. december 31-én hatályos szabályok alapján kell szolgálati időként figyelembe venni.
[11] A felperes - az MTr1. 226. § (2)-(3) bekezdése és 228. § (1)-(2) bekezdése felhívásával - hivatkozott arra, hogy a korabeli szabályozás értelmében a munkaviszonyban töltött idő szolgálati időnek minősült, a munkaviszonyban álló dolgozó biztosított volt, az egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban álló személy biztosításának fennállását mindegyik jogviszonyában külön-külön kellett elbírálni. A több biztosítási jogviszonyban álló személy fő szabály szerint nem volt köteles minden egyes jogviszonya alapján járulékot fizetni; speciális szabály vonatkozott arra, aki a házastársa külföldi tartózkodása idejére kapott fizetés nélküli szabadságot: ez a személy megállapodásban vállalhatta a járulékfizetést. A jogalkotó a főszabállyal összhangban állapította meg, hogyha ez a személy külföldön létesített magyar munkáltatónál jogviszonyt, ez után nem kellett fizetnie a járulékot, ha a megállapodás szerinti mértékben továbbra is fizette a korábban megállapított járulékot.
[12] Az MTr. 228. § (2) bekezdéséből megállapítható jogalkotói szándék szerint több jogviszony esetén külön kell vizsgálni a biztosítás fennállását (nem pedig az egyiket kizárni és csak a másikat figyelembe venni); több jogviszony esetén csak kivételes esetben kell valamennyi után járulékot fizetni; házastárs külföldi munkavállalása alatti magyar munkáltatónál történő munkavégzés, járulékfizetés esetén nem kell a külföldi, mint további jogviszony után járulékot fizetni.
[13] A fentiek alapján a moszkvai, magyar munkáltatóval létesített munkaviszonyt kereső tevékenységgel járó biztosítási jogviszonyként, így jogosító időként el kellett volna ismerni. A jogerős ítélet érvelése azért sem helytálló, mert az, hogy a felperes ezen jogviszony alapján nem fizetett járulékot, nem felel meg a valóságnak, a felperesnek azt jogszabály szerint nem kellett megfizetnie. A felperes kereső tevékenységet - nem vitásan - végzett, a tevékenység biztosítási jogviszonynak minősült, a járulékfizetésről a törvény adta keretek között választása szerint döntött. Azzal, hogy ebből hátránya származhat a kereső tevékenység elismerése vonatkozásában, a felperes nem számolhatott, választásához olyan joghátrány, amellyel nem lehetett tisztában, nem fűzhető.
[14] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[15] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[16] A nők kedvezményes öregségi nyugdíját azok a nők vehetik igénybe, akik legalább 40 év jogosultsági idővel rendelkeznek [Tny. 18. § (2a) bekezdés], jogosultsági időnek számít - a gyermekek gondozására, ápolására tekintettel igénybe vett ellátások ideje mellett - a "kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal (…) szerzett szolgálati idő" [Tny. 18. § (2b) bekezdés]. A kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati időnek - főszabály szerint - el kell érnie a 32 évet [Tny. 18. § (2c) bekezdés].
[17] A kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett jogosultsági időket - a szolgálati időknek minősülő jogviszonyok megnevezésével és felsorolásával - a Tnyvhr. 12. § (1) bekezdése szabályozza a következők szerint: "a) az 1997. december 31-ét követően a Tbj. 5. § (1) bekezdés a), b) és e)-i) pontjában, valamint (2) és (3) bekezdésében meghatározott jogviszonyban - ideértve az alkalmi munkavállalói könyvvel történő foglalkoztatást, az egyszerűsített foglalkoztatást, a szakmunkástanuló és a szakközépiskolai tanuló kötelező nyári gyakorlatát, továbbá a Tbj. 1998. január 1-je és 1999. december 31-e között hatályos 7. § (2) bekezdése szerinti biztosítási időt is -; b) az 1998. január 1-jét megelőzően 1. az a) pont szerinti jogviszonyban, 2. a kisiparosként, 3. a magánkereskedőként, 4. az alkalmi fizikai munkát végzőként, 5. a szerződéses üzemeltetésű üzlet biztosított vezetőjeként, 6. a gépjárművezető-képző munkaközösség tagjaként, 7. a gazdasági munkaközösség tagjaként, 8. az ipari szövetkezet tagjaként, ipari és szolgáltató szövetkezeti szakcsoport tagjaként, 9. a kisszövetkezet tagjaként, 10. a mezőgazdasági (halászati) termelőszövetkezet tagjaként, mezőgazdasági szakszövetkezeti tagként, 11. a mezőgazdasági szakcsoport tagjaként, 12. az egyéni gazdálkodóként, 13. a nemzetközi szervhez tagként vagy munkatársként kiküldött személyként, 14. a külföldi munkavállalóként, 15. a külföldi munkavállaló előadóművészként, 16. az ügyvédi munkaközösség tagjaként, 17. a jogtanácsosi munkaközösség tagjaként, 18. a szabadalmi ügyvivői iroda vagy társaság tagjaként, 19. a közjegyzőként, 20. az önálló bírósági végrehajtóként, 21. a szerzői jogvédelem alá tartozó személyes alkotótevékenységet, előadóművészi tevékenységet folytatóként, 22. a munkaviszonyban nem álló előadóművészként, valamint 23. a 29. § (8) bekezdése, a 36. §, a 41. § és a 44. § (2) bekezdése alapján szerzett szolgálati idő minősül".
[18] A peradatok szerint a felperes a közte és a Budapest és Pest Megyei Társadalombiztosítási Igazgatóság között 1985. május 31-én létrejött megállapodásban, a tartós külföldi szolgálatot teljesítő házastársával történő külföldre utazás címén engedélyezett fizetés nélküli szabadság tartamára, kérelme előterjesztésére visszamenőleg (1985. február 15.) és a jövőre nézve 7%-os nyugdíjjárulék megfizetését vállalta. A megállapodás alapján a felperesnek a nyugdíjjárulékot a fizetés nélküli szabadság 31. napjától kellett megfizetni, annak összegét a társadalombiztosítási szerv - az MTr1. 222. § -a alapján - a munkáltatója által igazolt havi átlagkereset (4.590 forint) alapul vételével állapította meg havi 321 forintban. A megállapodásban a társadalombiztosítási szerv tájékoztatta a felperest, hogy a 7%-os nyugdíjjárulékot a fizetés nélküli szabadság külföldön töltött időtartamára kell fizetnie, és arról is, hogy amennyiben házastársával azonos állomáshelyen magyar munkáltató alkalmazásába lép, úgy ezen jogviszony alapján nem köteles nyugdíjjárulékot fizetni, ha a 7%-os mértékű nyugdíjjárulékot változatlanul tovább fizeti. A felperes tájékoztatást kapott arról is, hogy lehetősége van a 7%-os nyugdíjjárulék fizetés megszüntetésére és az új, a házastársával azonos külföldi állomáshelyen magyar munkáltatónál fennálló jogviszonya alapján történő nyugdíjjárulék fizetésére, valamint a járulékfizetés utóbbi módja helyett - bejelentése alapján - a 7%-os nyugdíjjárulék fizetésre való visszatérésre is. A felperes - a perben csatolt iratokból kitűnően - ezt követően a részére fizetés nélküli szabadságot engedélyező munkáltató társadalombiztosítási szerv felé - az MTr1. 228. § (1) bekezdése alapján alkalmazandó 222. § (5) bekezdésére utalással - teljesített adatszolgáltatásainak megfelelően, az ezen munkáltató által később végrehajtott, a felperes alapbérét és nyelvpótlékát érintő béremelések figyelembe vételével megállapított összegek 7%-ának megfelelő nyugdíjjárulék befizetéseket teljesített.
[19] A felperes és az őt a házastársával azonos külföldi állomáshelyen foglalkoztató magyar munkáltató az 1986. november 17-én kelt munkaszerződés 5. pontjában 3.300 forint és 452,70 rubel/hó bérezésben és abban állapodtak meg, hogy a munkáltató a felperes "nyugdíjjárulékát havi fizetéséből ne vonja le". A felperes a külföldi, magyar munkáltatónál történő munkavégzés ellenében kifizetett bér után járulékot nem fizetett, a társadalombiztosítási szervvel kötött megállapodás szerinti 7%-os, később 10%-os mértékű járulékfizetés alapjául a fizetés nélküli szabadságot biztosító munkáltató által megállapított mindenkori bérösszegek szolgáltak.
[20] A Tny. 18. § (2b) bekezdés szerint jogosultsági időnek a kereső tevékenységgel járó biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonnyal szerzett szolgálati idő minősül. A felperes a peresített időszakban - felülvizsgálati érvelésével szemben - nem állt egyidejűleg több biztosítással járó jogviszonyban. A felperes az őt külföldön foglalkoztató magyar munkáltatónál kereső tevékenységet folytatott, biztosítási jogviszonya azonban nem ezen jogviszony, hanem a társadalombiztosítási szervvel kötött megállapodás, a fizetés nélküli szabadságot engedélyező munkáltatóval fennállt munkaviszony és az ezen munkáltató által megállapított bér után felperes által megfizetett nyugdíjjárulék alapján állt fenn, ami a Tnyvhr. 12. § (1) bekezdés b) pontja szerinti felsorolásban sem szerepel. A felperes esetében tehát a Tny. 18. § (2b) bekezdés szerinti feltétel azért nem teljesül, mert a peresített időszakban a jogosító időként elismerni kért kereső tevékenységet nem biztosítási vagy azzal egy tekintet alá eső jogviszonyban folytatta.
[21] A felperes a korabeli szabályozás által biztosított lehetőséggel élve a számára kedvezőbb, alacsonyabb összegű munkabérhez igazodó, alacsonyabb összegű járulék befizetést választotta. A külföldi magyar foglalkoztató által részére fizetett bért a társadalombiztosítás terhei - a felperes választásának megfelelően - nem érintették, így a perben vitás jogosultságra, a társadalombiztosítási (öregségi nyugdíj) ellátásra való kedvezményre (jogosultsági idő elismerésére) utóbb igényt akkor sem alapíthat, ha magatartása következményeivel, nevezetesen hogy az évtizedekkel később bevezetésre kerülő kedvezménytől elesik, nem lehetett tisztában.
[22] A Kúria álláspontja szerint az alperes és a közigazgatási és munkaügyi bíróság jogértelmezése nem ütközik a jóhiszeműen szerzett jogok védelmét előíró törvényi, illetve alaptörvényi rendelkezésbe. A jogalkotó az ügyben alkalmazandó szabályokban nem joghátrányt fogalmazott meg, hanem kedvezményszabályokat alkotott. A perbeli kedvezményt az egyes nyugdíjbiztosítási tárgyú és más kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2010. évi CLXX. törvény vezette be 2011. január 1-jei hatállyal, ezt megelőzően a jogalkotó a nőknek öregségi nyugdíjkedvezményt önmagában a kereső tevékenységre tekintettel nem biztosított, a felperesnek ezért jogosultsága a kedvezményre a kereső tevékenység folytatása időszakában nem keletkezhetett.
[23] A Kúria végül utal arra, hogy korábban más, hasonló tényállású ügyekben (Mfv.III.11.056/2011/5., Mfv. III.10.248/2013/5.) azonosan foglalt állást, kimondva, hogy a társadalombiztosítási szervvel kötött megállapodás alapján történt járulékfizetés időszaka szolgálati időnek minősül, de a nők kedvezményes öregségi nyugdíjához szükséges jogosultsági időbe nem számít be. Egy másik határozatban (Mfv.III.10.193/2013/4.) a Kúria hasonló tényállású ügyben szintén akként foglalt állást, hogy az öregségi nyugdíjhoz szükséges szolgálati idő szerzése érdekében nyugdíjjárulékot fizető, házastársuk külföldi munkavállalása idejére fizetés nélküli szabadságot igénybe vett személyek fizetés nélküli szabadságának tartama a Tny. 18. § (2b) bekezdése szerinti jogosultsági időnek nem minősül.
[24] Mindezek alapján a Kúria a jogerős ítéletet - a Pp. 275. § (3) bekezdése alkalmazásával, az indokolás részbeni módosításával - hatályában fenntartotta.
Záró rész
[25] Az alperes a felülvizsgálati eljárásban felmerült költsége megtérítését nem kérte, ezért a Kúria a Pp. 78. § (2) bekezdése alapján mellőzte a határozathozatalt.[26] A Kúria a felülvizsgálati eljárás illetékéről a Tny. 81. §-a alapján határozott.
[27] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2018. december 3.
Dr. Zanathy János s.k. a tanács elnöke, Dr. Magyarfalvi Katalin s.k. előadó bíró, Dr. Farkas Katalin s.k. bíró
(Kúria, Mfv. III.10.096/2018.)