adozona.hu
EH 2018.11.M32
EH 2018.11.M32
I. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti, ha a fél az általa tudott és hivatkozott felmentési védelem mellett is kéri a felmentését, utóbb pedig emiatt bírósághoz fordul [2011. évi CXCIX. tv. (Kttv.) 48. § (7) bek., 2012. évi I. tv. (Mt.) 6. §]. II. Amennyiben a fél az egyoldalú kinevezésmódosítást nem támadja, az erre vonatkozóan előterjesztett, a rendeltetésellenesség megállapítása iránti kérelme a felülvizsgálati eljárásban nem volt vizsgálható [1952. évi III. tv. (Pp.) 213. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2012 februárjától állt az alperes alkalmazásában humánpolitikai vezető munkakörben, főosztályvezető-helyettesi megbízás mellett. A gyermeke 2014. január 28-án született, emiatt 2013. december 20-ától 2014. október 1-jéig távol volt a munkavégzési helyétől. 2014. október 1-jétől a kinevezése akként módosult, hogy kötetlen munkarendben, távmunkában végzi a feladatait, és illetménye 2015. január 1-jétől havi 797 200 forintra emelkedett. 2014 szeptemberétől az alperes első számú ve...
[2] 2015. március elején a felperes a megbízott főtitkárral egyeztetve húsvét kapcsán ajándékutalvány kifizetésre tett javaslatot, amit az alelnök elutasított. A felperes és az alelnök között elektronikus levelezés kezdődött, amelynek eredményeként az alelnök az álláspontján nem változtatott.
[3] Az alperes 2015. március 13-án kelt intézkedésével a felperes vezetői kinevezését 2015. május 31-étől akként módosította, hogy az új munkaköre jogi lektor, tevékenységét a Hatóság Hirdetmény-ellenőrzési Főosztályán beül végzi, illetménye vezető tanácsosi besorolás mellett havi bruttó 313 100 forintra módosul. Tájékoztatta a felperest arról is, hogy a kinevezés módosításától számított öt munkanapon belül, írásban benyújtott kérelmére a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 63. § (2) bekezdés d) pontja alapján fel kell menteni. A kinevezésmódosítás mellékleteként a felperes számára új munkaköri leírást adtak át, amely szerint továbbra is távmunkában végzi a tevékenységét azzal, hogy hetente két alkalommal 2 óra munkavégzést a hatóság székhelyén kell eltöltenie.
[4] A felperes 2015. május 18-án írásban úgy nyilatkozott az alperesnél, hogy az egyoldalú kinevezésmódosítást nem fogadja el, és tájékoztatta, hogy a gyermeke még nem töltötte be a 3. életévét.
[5] Ezen nyilatkozatra tekintettel az alperes 2015. május 21-én kelt felszólító levelet intézett a felpereshez azzal, hogy tegyen egyértelmű nyilatkozatot a tekintetben, miszerint a Kttv. 48. § (1) bekezdésére figyelemmel a felmentését kéri-e, ellenkező esetben a kinevezésmódosítás 2015. május 15-ével hatályba lép.
[6] A felperes 2015. május 25-én kelt válaszában akként nyilatkozott, hogy a Kttv. 48. § (7) bekezdése alapján a felmentési okiratának soron kívüli átadását kéri.
[7] A munkáltató 2015. május 18-ai keltezéssel 2015. május 28-án e-mailben, majd 2015. június 1-jén személyesen felmentést közölt a felperessel. Ennek indokolásában utalt a Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pontjára. Rögzítette, hogy a munkáltató 2015. július 18-ai hatállyal felmentéssel megszüntette a humánpolitikai vezető főosztályvezető-helyettes munkakört, és a járandóságokat a korábbi illetmény alapján számolja ki. A munkáltató kitért arra, hogy a felperes kinevezését a Kttv. 48. § (2) bekezdés d) pontja alapján 2015. május 15-ei hatállyal munkakörének megváltozása miatt egyoldalúan módosította. A felperest a Kttv. 48. § (7) bekezdés d) pontja alapján a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott okból történő kinevezésmódosítás közlésétől számított négy munkanapon belül írásban benyújtott kérelmére a 63. § (2) bekezdés d) pontja alapján a nyilatkozattétel időpontjától kezdődően fel kell menteni, ha vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe helyezésre kerül sor.
[8] A felperes a felmentését kérte, a nyilatkozattétel időpontja 2015. május 25-e volt.
[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[12] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a Kttv. 10. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdésére, 48. §-ára, a Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pontjára, és a 70. §-ának (1) bekezdésére.
[13] Kifejtette, hogy a felperes a per során a felmentés jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte, önálló kereseti igényt a kinevezésmódosítással szemben nem érvényesített.
[14] A bíróság alaptalannak találta a felperes azon álláspontját, hogy a munkáltató intézkedése a Kttv. 70. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt felmentési védelem miatt jogellenes. A felmentési védelem nem a felmentésnek a Kttv. 63. § (2) bekezdésében foglalt kötelező, hanem az (1) bekezdésben foglalt azon esetekre vonatkozik, amikor a felmentés a munkáltató mérlegelésén alapuló döntés eredménye. Abban az esetben, amikor a felmentés a munkáltatónak nem lehetősége, hanem jogszabályon alapuló kötelezettsége, a munkavállalót a felmentési védelem nem illetheti meg, hiszen ebben az értelemben két törvényi rendelkezés állna egymással szemben.
[15] A felperes hivatkozott arra, hogy a munkáltatói intézkedés az egyenlő bánásmód követelményét sérti, és a vezető beosztása miatt érte hátrányos megkülönböztetés. A bíróság álláspontja szerint a perbeli felmentésnél ez fogalmilag kizárt, mivel a munkáltató a felperes kérelmére intézkedett jogszabályi kötelezettsége szerint a felmentésről, annak alapja tehát nem a munkáltató szubjektív döntése volt. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerinti védett tulajdonságként történő megjelölés szempontjából a vezetői beosztás aggályos.
[16] A felperes az egyoldalú kinevezésmódosítással szemben nem kívánt kereseti kérelmet előterjeszteni, a bíróság a kérelem korlátai között pedig ezt nem is vizsgálhatta. Amennyiben a felperes a munkáltatónak az egyoldalú kinevezésmódosítással tanúsított joggal való visszaélésére kívánt hivatkozni, ezt a kinevezésmódosítással szemben előterjesztett keresete alapján indult perben tehette volna meg, ilyen eljárást azonban nem indított. A bíróság a jelen perben nem vizsgálhatta a felperes azon érvelését, hogy a munkáltatónak miként kellett volna eljárnia a kinevezésmódosítás helyett.
[17] A felperes azért terjesztett elő alkotmányossági panaszt, mert véleménye szerint a kinevezésmódosítás intézménye rendszerszinten teszi lehetővé a joggal való visszaélést. A bíróság a felperes alkotmányossági panaszát azért utasította el, mert a felperes által kifogásolt jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának a per eldöntése szempontjából nem volt jelentősége, a kereseti kérelem nem az egyoldalú kinevezés módosításra, hanem a felmentésre vonatkozott.
[18] A felperes nem tudta igazolni, hogy a kinevezés módosítása miatt kényszerhelyzetbe került volna, és egyetlen döntési lehetősége volt a felmentését kérni.
[19] Önmagában a felperes által sérelmezett egyeztetés elmaradásából nem következik, hogy a munkáltató visszaélt a felmentés jogával. A felperes személyes nyilatkozatából meg lehet állapítani, hogy saját maga is tisztában volt a választás lehetőségeivel: az új munkakörét elfogadva végzi tovább a munkáját, kisgyermeke gondozására vonatkozó ellátás igénybevétele mellett fizetés nélküli szabadságra megy, vagy a jogviszonya megszüntetését kéri.
[20] Alaptalan volt azon okfejtés, hogy a munkáltató a felmentés jogával visszaélt, hiszen intézkedésével éppen a felperesnek az erre vonatkozó kérését teljesítette, a jogviszony kötelező rendelkezése folytán nem is járhatott el másképp.
[21] Bizonyítatlanul maradt a felperes azon érvelése, hogy a felmentés mögöttes indoka az volt, miszerint a munkáltató vezetője nem kívánt együtt dolgozni vele. R. Cs. B. éppen arról számolt be, hogy a felperessel emberileg nem volt semmi problémája, a munkavégzés során tapasztalt hiányosságok ellenére nem akarta őt a felmentéssel ellehetetleníteni, csak egy másik területen lévő munkavégzésre kérte fel, az ő döntése volt, hogy ezt nem fogadta el.
[22] A következetes bírói gyakorlat alapján az a körülmény, hogy a felmentési okiratban esetlegesen elírásra került a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés kezdő időpontja, az intézkedést önmagában nem teszi jogellenessé.
[23] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 2015. május 18-án kelt felperes közszolgálati jogviszonyának megszüntetésére vonatkozó felmentése jogellenes, a jogviszonya az alperesnél 2017. március 31-ével szűnt meg. A kereset összegszerű elbírálására az elsőfokú bíróságot utasította.
[24] Az alperes a felmentést 2015. május 28-án e-mailben, majd 2015. június 1-jén személyesen is közölte a felperessel. Ebben az időszakban a felek által nem vitatottan a felperes gyermeke még nem töltötte be a 3. életévét, amelyre a munkáltató figyelmét felhívta. A Kttv.-nek a felmentés közlésekor hatályos 70. § (1) bekezdés c) pontja szerint a munkáltató felmentéssel nem szüntetheti meg a jogviszonyt a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermek 3 éves koráig terjedő időtartam alatt. A jogalkotó kivételt ezen tilalom alkalmazása alól a felmentés időpontjában nem fogalmazott meg, abszolút védelmet biztosított bármilyen okból történő felmentés esetére. Ez a korlátlan védelem csak 2016. július 1-jétől szűnt meg, amikor is hatályba lépett az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény 38. § (7) bekezdése, miszerint amennyiben a kormánytisztviselő kérelmezi a munkaviszonya felmentéssel történő megszüntetését, abban az esetben a felmentési védelem nem alkalmazható. Ez a szabály azonban több mint egy évvel később lépett hatályba mint a felperes felmentése, azaz a hatályos jogszabályok értelmében a felmentési védelem szabályai alól kivételt ezen eset sem képezett. A felmentés időpontjában a jogalkotó célja a védelem abszolút biztosítása volt. A munkáltatónak nem volt lehetősége a felmentési védelmet figyelmen kívül hagyni egyoldalú kinevezésmódosítás el nem fogadása esetén sem.
[25] Nem volt helytálló az elsőfokú bíróság hivatkozása arról, hogy a Kttv. 63. § (2) bekezdésében foglalt kötelező esetekre a felmentési védelem nem vonatkozik, csak az (1) bekezdésben meghatározottakra, amikor a felmentés a munkáltató mérlegelésén alapul. Ezen esetkörök is csak akkor vehetők ki a védelem alól, ha erre jogszabályi lehetőség van. Megállapítható, hogy a jogalkotó szándéka a kinevezés egyoldalú módosítása lehetőségének Kttv.-ben történő szabályozásáig, egészen 2016. július 1-jéig erre nem irányult. A munkáltató a munkába visszatérni kívánó anyák esetében a gyermek 3 éves koráig a felmentési védelem figyelmen kívül hagyásával felmentéssel történő jogviszony megszüntetésére nem biztosított lehetőséget. Az alperes nem volt elzárva a jogviszony megszüntetésétől, amennyiben a továbbiakban a felperest nem kívánta alkalmazni, de erre más lehetősége lett volna.
[26] A jogerős ítélet utalt a Kttv. 193. § (4) bekezdésében foglaltakra.
[28] Az alperes jogszabálysértésként jelölte meg a Kttv. 48. § (7) bekezdése, a 63. § (2) bekezdés d) pontját, 70. § (1) bekezdését, valamint a polgári perrendtartástól szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ának, 213. §-ának, 221. §-ának (1) bekezdésének megsértését is. Hivatkozása szerint a jogerős közbenső ítélet amellett, hogy eljárásjogilag hibás, a per érdemét érintően is megalapozatlan.
[29] Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság sem az egymással összefüggő fellebbezési indokokat, sem az alkotmányossági eljárásra vonatkozó kérelmet érdemben nem bírálta el, ennek jogszabályokkal alátámasztott indokolását nem adta, általános megállapítása szerint erre nem volt szükség. Emiatt sérült a Pp. 213. §-a.
[30] A felperes a 2015. május 25-én kelt iratában maga kérte, hogy a Kttv. 48. § (7) bekezdése alapján soron kívül adják át részére a felmentési okiratot, a köztisztviselői jogviszonyát kérelmére a munkáltató felmentéssel szüntesse meg, így a Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pontja értelmében a jogviszonyt a munkáltatónak felmentéssel meg kellett szüntetni, figyelemmel a 48. § (2) bekezdés d) pontjában, valamint a 58. § (6) bekezdésében foglaltakra.
[31] A felek által nem vitatott, hogy a felperes 2015. május 18-án kelt nyilatkozatában közölte a munkáltatóval, hogy a vezető munkakörből nem vezetői, jogi lektori munkakörbe történő kinevezésmódosítást nem fogadja el. A kinevezésmódosítással kapcsolatban azonban nem érvényesített igényt.
[32] Kérelemre történő felmentés esetében az indokolási kötelezettségnek és a felmentési tilalmaknak nincs jelentősége. A perbeli időszakban hatályos szabályozás [Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pont szerinti felmentési kötelezettség, és a Kttv. 70. § (1) bekezdés c) pont szerinti felmentési védelem] nem terjed ki minden kérdésre, gyakorlati szempontból ellentmondásos volt, de e szabályozás hiányossága nem szolgálhat indokául annak, hogy a bíróság a munkáltató szabályszerű eljárása ellenére a jogszabályt megszorítóan értelmezze, azt az alperes terhére értékelje.
[33] A Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pontja és 48. § (7) bekezdése alapulvételével a jogalkotó nyilvánvaló célja az volt, hogy az esetleges felmentési védelem alatt álló kisgyermekes köztisztviselő - alapvető garanciális szabályként - kérhesse a jogviszonya megszüntetését, és a munkáltató a felmentést kötelező jelleggel megadja, ne tagadhassa meg. Peradat, hogy a munkaügyi szakjogász végzettségű felperes kifejezetten azért kezdeményezte a jogviszony kötelező munkáltatói felmentéssel történő megszüntetését, hogy a kérelmének és a jogszabályi előírásoknak megfelelően megtett munkáltatói intézkedés miatt a korábbi munkáltatója ellen pert indíthasson. Az eljárásban rendelkezésre álló tények és bizonyítékok ellenére a másodfokú bíróság ezt a releváns körülményt az Mt. 6. §-ába és a Kttv. 9. és 10. §-ába ütköző, a munkáltató jogos érdekeit sértő felperesi magatartást nem vette figyelembe.
[34] Az alperes álláspontja szerint a közbenső ítélet sérti a Pp. 221. §-ának (1) bekezdését, a másodfokú bíróság nem tett eleget ítéletindokolási kötelezettségének.
[35] A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet csatlakozó felülvizsgálati kérelemben foglaltak szerinti részbeni hatályon kívül helyezését kérte arra figyelemmel, hogy a másodfokú bíróság tévesen mondta ki, miszerint a felperes fellebbezési kérelmének megalapozottsága miatt nem volt szükség egyéb fellebbezési indokokra kitérni. Kérte továbbá az alkotmánybírósági eljárás lefolytatásának kezdeményezését is. Álláspontja szerint a felmentés felmentési tilalomba ütközése miatt jogellenes, ezért ebben a részében a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartását kérte.
[36] A felperes utalt a Pp. 206. §-ára, valamint a Kttv. 63. § (3) bekezdésére. Kifejtette, hogy R. Cs. B., az alperes vezetője tanúvallomásában alátámasztotta, miszerint nem kívánt a felperessel a továbbiakban együtt dolgozni. Három indokot jelölt meg ennek alátámasztására, így a felperes alkalmatlanságát, a bizalomvesztést, és az ajándékutalvánnyal kapcsolatos személyes konfliktust.
[37] A felmentés oka tehát valójában nem a felmentési okiratban megfogalmazott indok volt, hanem az, hogy a felperes vezetője a továbbiakban nem kívánt a felperessel együtt dolgozni. A felmentési védelmet az alperes úgy tudta kikerülni, hogy egyoldalú kinevezésmódosítást végrehajtva olyan döntési helyzetbe kényszerítette a felperest, amelynek egyetlen lehetséges észszerű kimenetele a felmentés kérése lehetett.
[38] Amennyiben a felmentési tilalomba ütközés, illetve a felmentés nem valós indoka alapján sem állapítható meg a felmentés jogellenessége, joggal való visszaélés történt. A felperes álláspontja szerint ez egyértelműen megmutatkozik abban, hogy vezetőből ügyintéző lett, illetménye több mint 60%-kal csökkent, a munkarendje, valamint a munkahelyen való megjelenés rendje is módosult. A felperes vezető volt, így a Kttv. 48. § (2) bekezdés d) pontjára és az (5) bekezdésére tekintettel az alperesnek nem kellett figyelemmel lennie az aránytalan sérelemokozás tilalmára.
[39] Amennyiben a felperes a kinevezésmódosítást elfogadja, közös megegyezéssel, azaz a felek megállapodásával az módosul. A megállapodás megtámadására ugyanakkor csak a Kttv. 24. §-ában felsorolt jogcímeken van lehetőség, így a felperesnek a megtámadásra objektíve nem is volt módja.
[40] Ha a felperes az egyoldalú kinevezés módosítást bíróságon támadja meg, ez a jogorvoslat nem hatékony, hiszen a felperesnek a módosított munkakört a jogorvoslat elbírálásáig be kellett volna töltenie. A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében arra is utalt, hogy az indokoláshoz nem kötött egyoldalú kinevezésmódosítással, és arra alapított felmentéssel szemben hatékony jogorvoslatról indokolás hiányában aligha lehetett szó (Európai Bíróság Baka-ügy 20261/2012.; K.M.C.-ügy 19554/11.).
[41] A felmentés, illetve az egyoldalú kinevezésmódosítás azon okból is megvalósítja a Kttv. 10. § (1) bekezdése szerinti joggal való visszaélést, mivel az elsőfokú bíróság előtt bizonyítást nyert, miszerint a felperes felmentésének valódi okát képezte az ajándékutalvánnyal kapcsolatos konfliktus az alperes vezetőjével, és a felperes ennek során kinyilvánított véleménye.
[42] A másodfokú bíróság a közvetlen hátrányos megkülönböztetést sem értékelte. Mivel az Ebktv. 8. § t) pontja feltételes megfogalmazást is tartalmaz, ezért a felperes álláspontja szerint nincs annak jelentősége, hogy fiatal édesanyák vagy más vezetők az állásukban maradtak.
[43] Az Alkotmánybíróság eljárásának lefolytatása iránti kérelmét a felperes változatlanul fenntartotta. A Kttv. 48. § (7) bekezdés b) pontjának alperesi álláspont szerinti értelmezése, miszerint vezetői munkakör nem vezetői munkakörré módosítása miatti felmentés esetén nem alkalmazandó a Kttv. 70. § (1) bekezdése szerinti felmentési védelem, sérti az Alaptörvény XI. cikkében meghatározott egyenlő bánásmód követelményét. Mivel a felmentéshez vezető egyoldalú kinevezésmódosítás érdemi indok nélküli, az sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerint hatékony jogorvoslathoz való jogot. A jogi korlátok nélküli jogviszony-megszüntetés magában hordozza a közszolgálati jogviszony önkényes, a munkáltató szubjektív megítélésén alapuló megszüntetésének lehetőségét, amelynek következtében előre, kiszámíthatatlan módon kerülhet veszélybe a közszolgálati tisztviselő és családjának létfenntartása. Mindez pedig ugyancsak sérti a köztisztviselők emberi méltósághoz való jogát, amelyet az Alaptörvény II. cikke fogalmaz meg.
[44] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme egyebekben a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult, mivel álláspontja szerint az abban rögzítettek egyébként megfelelnek a jogszabályi előírásoknak.
[46] Az alperes a Kttv. 48. § (2) bekezdésében biztosított jogával élve, a felperes hozzájárulása nélkül módosította a kinevezést a munkakör vonatkozásában. A felperes sérelmezte ezen intézkedést, és a Kttv. 48. § (7) bekezdésére hivatkozással úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja a módosított munkakörben fenntartani a közszolgálati jogviszonyát, kérte a felmentése soron kívüli kiadását.
[47] A munkáltató egyoldalú nyilatkozatával történő jogviszony-megszüntetés esetén a jogszabály nem minden esetben biztosít mérlegelési lehetőséget, a törvényben felsorolt esetek kötelezővé tehetik a felmentő intézkedés megtételét. Ezen kötelező felmentési okok közé tartozik az, amikor a köztisztviselő kérelmére kerül sor a jogviszony megszüntetésére, a kinevezés egyoldalú módosítását követően.
[48] Az iratokból megállapíthatóan az alperes szándéka nem irányult a jogviszony megszüntetésre, a jogszabályban biztosított jogával élve a kinevezés módosítását tervezte. Amennyiben a felperes nem tartotta jogszerűnek ezt az intézkedést, és a jogviszonyát a továbbiakban is fenn kívánta volna tartani, önálló jogorvoslattal élhetett volna a kinevezés egyoldalú módosításával szemben. A jogász végzettségű munkajogi szakjogász felperes saját védett helyzete ismeretében sem kívánta fenntartani a köztisztviselői jogviszonyát, és kezdeményezte annak megszüntetését. Ez alapján a munkáltatónak nem volt törvényes lehetősége arra, hogy a kérelmét megtagadva a jogviszonyt fenntartsa, a felmentés szabályait alkalmazva kellett vele elszámolnia. Az ezzel ellentétes másodfokú közbenső ítéleti megállapítás téves, ellentétes a következetes ítélkezési gyakorlattal. A 2016. július 1-jétől történő jogszabály-módosítás csak a szabályozás szövegét pontosította.
[49] A perbeli esetre is irányadó Mt. 6. § (2) bekezdése szerint a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek a joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott. A felperes ezen törvényi elvet sértette, amikor a saját kérelmét követően fordult bírósághoz a felmentési védelemre hivatkozva.
[50] Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a felperes az egyoldalú kinevezésmódosítást nem támadta, így az e körben előterjesztett rendeltetésellenességre vonatkozó álláspontja a jelen eljárásban nem volt vizsgálható. A felmentésre vonatkozóan pedig a felperes őt terhelő bizonyítási kötelezettsége ellenére nem igazolta, hogy annak tényleges oka az utalványokkal kapcsolatban kialakult vita, hiszen végső soron a jogviszony-megszüntetést ő maga kérte.
[51] Az Alkotmánybíróság előtti eljárás kezdeményezése nem volt indokolt. Az egyoldalú kinevezésmódosítás jogszerűsége a jelen eljárásnak nem volt tárgya, így az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezés alkotmányossága sem volt a jelen per eldöntésére kihatással.
[52] A felperes felmentése - a felmentési védelem miatt - fentiek alapján tehát nem volt jogellenes. A másodfokú bíróság azonban elfoglalt jogi álláspontja miatt a felperes hátrányos megkülönböztetésre hivatkozását nem vizsgálta.
[53] A 2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) 19. § (1) bekezdése értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek kell valószínűsítenie, hogy a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot hátrány érte, vagy - közérdekű igényérvényesítés esetén - ennek közvetlen veszélye fenyeget, és a jogsértéskor rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal. Emellett legalább állítania kell, hogy összefüggés van a hivatkozott hátrány és a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonság között. Ugyanezen jogszabály (2) bekezdése szerint pedig az (1) bekezdésben foglaltak valószínűsítése esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy a jogsérelmet szenvedett fél vagy a közérdekű igényérvényesítésre jogosult által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, vagy az egyenlő bánásmód követelményeit megtartotta, illetve adott esetben a jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani.
[54] A fenti szabályozásból következően a felperesnek csak azt kell valószínűsítenie, hogy hátrány érte, és az Ebktv. 8. §-a szerinti védett tulajdonsággal rendelkezik. A törvény nem írja elő az igényérvényesítő számára a hátrány és a védett tulajdonság közötti okozati összefüggés bizonyítását, illetve valószínűsítését. Az egyenlő bánásmód megsértése esetén érvényesülő kimentéses bizonyítás alapján a munkáltató kötelezettsége bizonyítani, hogy hiányzik az okozati összefüggés a hátrány és a védett tulajdonság között, azaz megtartotta az Ebktv. vonatkozó előírásait, vagy azt nem köteles megtartani [4/2017. (XI. 28.) KMK vélemény].
[55] A fentiekből következően a megismételt eljárásban elsődlegesen értékelni kell, hogy a felperes által hivatkozottak az Ebktv. 8. § t) pontjában szabályozott védett tulajdonságként értékelhetőek-e (kisgyermekes anya; vezető besorolás) és ha igen, emiatt a felperest hátrány érte-e, továbbá hogy az alperes jogsértő eljárása ezzel összefüggésben megállapítható-e. Csak mindezen bizonyítás lefolytatása után lesz a másodfokú bíróság abban a helyzetben, hogy az új eljárás tárgyát képező e kereseti kérelemről megalapozott, a jogszabályoknak megfelelő döntést hozzon.
[56] A fentiek alapján a Kúria a másodfokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
(Kúria, Mfv.I.10.391/2017.)
Az ügy száma: Mfv.I.10.391/2017/10.
A tanács tagjai: Dr. Tallián Blanka a tanács elnöke
Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna előadó bíró
Dr. Hajdu Edit bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Schumacher Katalin ügyvéd
Az alperes: Közbeszerzési Hatóság
Az alperes képviselője: Dr. Szalay-Tóth Katalin ügyvéd
A per tárgya: közszolgálati jogviszony megszüntetése jogkövetkezményei
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:
Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.773/2016/4.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.M.1925//2015/25.
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.773/2016/4. számú közbenső ítéletét hatályon kívül helyezi, és ugyanezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
Az alperes felülvizsgálati költségét 50.000 (ötvenezer) forintban és 13.500 (tizenháromezer-ötszáz) forint áfában, a felperesét 50.000 (ötvenezer) forintban, a felülvizsgálati eljárás illetékét 956.640 (kilencszázötvenhatezer-hatszáznegyven) forintban állapítja meg.
A végzés ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
[2] 2015. március elején a felperes a megbízott főtitkárral egyeztetve húsvét kapcsán ajándékutalvány kifizetésre tett javaslatot, amit az alelnök elutasított. A felperes és az alelnök között elektronikus levelezés kezdődött, amelynek eredményeként az alelnök az álláspontján nem változtatott.
[3] Az alperes 2015. március 13-án kelt intézkedésével a felperes vezetői kinevezését 2015. május 31-étől akként módosította, hogy az új munkaköre jogi lektor, tevékenységét a Hatóság Hirdetmény-Ellenőrzési Főosztályán beül végzi, illetménye vezető tanácsosi besorolás mellett havi bruttó 313.100 forintra módosul. Tájékoztatta a felperest arról is, hogy a kinevezés módosításától számított öt munkanapon belül, írásban benyújtott kérelmére a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 63. § (2) bekezdés d) pontja alapján fel kell menteni. A kinevezés módosítás mellékleteként a felperes számára új munkaköri leírást adtak át, amely szerint továbbra is távmunkában végzi a tevékenységét azzal, hogy hetente két alkalommal 2 óra munkavégzést a hatóság székhelyén kell eltöltenie.
[4] A felperes 2015. május 18-án írásban úgy nyilatkozott az alperesnél, hogy az egyoldalú kinevezés módosítást nem fogadja el, és tájékoztatta, hogy a gyermeke még nem töltötte be a 3. életévét.
[5] Ezen nyilatkozatra tekintettel az alperes 2015. május 21-én kelt felszólító levelet intézett a felpereshez azzal, hogy tegyen egyértelmű nyilatkozatot atekintetben, miszerint a Kttv. 48. § (1) bekezdésére figyelemmel a felmentését kéri-e, ellenkező esetben a kinevezés módosítás 2015. május 15-ével hatályba lép.
[6] A felperes 2015. május 25-én kelt válaszában akként nyilatkozott, hogy a Kttv. 48. § (7) bekezdés alapján a felmentési okiratának soron kívüli átadását kéri.
[7] A munkáltató 2015. május 18-ai keltezéssel 2015. május 28-án e-mailben, majd 2015. június 1-jén személyesen felmentést közölt a felperessel. Ennek indokolásában utalt a Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pontjára. Rögzítette, hogy a munkáltató 2015. július 18-ai hatállyal felmentéssel megszüntette a humánpolitikai vezető főosztályvezető-helyettes munkakört, és a járandóságokat a korábbi illetmény alapján számolja ki. A munkáltató kitért arra, hogy a felperes kinevezését a Kttv. 48. § (2) bekezdés d) pontja alapján 2015. május 15-ei hatállyal munkakörének megváltozása miatt egyoldalúan módosította. A felperest a Kttv. 48. § (7) bekezdés d) pontja alapján a (2) bekezdés d) pontjában meghatározott okból történő kinevezés módosítás közlésétől számított négy munkanapon belül írásban benyújtott kérelmére a 63. § (2) bekezdés d) pontja alapján a nyilatkozattétel időpontjától kezdődően fel kell menteni, ha vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe helyezésre kerül sor.
[8] A felperes a felmentését kérte, a nyilatkozattétel időpontja 2015. május 25-e volt.
[10] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[12] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a Kttv. 10. § (1) bekezdésére, 13. § (1) bekezdésére, 48. §-ra, a Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pontjára, és a 70. §-ának (1) bekezdésére.
[13] Kifejtette, hogy a felperes a per során a felmentés jogellenességének megállapítását és annak jogkövetkezményei alkalmazását kérte, önálló kereseti igényt a kinevezés módosítással szemben nem érvényesített.
[14] A bíróság alaptalannak találta a felperes azon álláspontját, hogy a munkáltató intézkedése a Kttv. 70. § (1) bekezdés c) pontjában foglalt felmentési védelem miatt jogellenes. A felmentési védelem nem a felmentésnek a Kttv. 63. § (2) bekezdésében foglalt kötelező eseteire vonatkozik, hanem az (1) bekezdésben foglalt azon esetekre, amikor a felmentés a munkáltató mérlegelésén alapuló döntés eredménye. Abban az esetben, amikor a felmentés a munkáltatónak nem lehetősége, hanem jogszabályon alapuló kötelezettsége, a munkavállalót a felmentési védelem nem illetheti meg, hiszen ebben az értelemben két törvényi rendelkezés állna egymással szemben.
[15] A felperes hivatkozott arra, hogy a munkáltatói intézkedés az egyenlő bánásmód követelményét sérti, és a vezető beosztása miatt érte hátrányos megkülönböztetés. A bíróság álláspontja szerint a perbeli felmentésnél ez fogalmilag kizárt, mivel a munkáltató a felperes kérelmére intézkedett jogszabályi kötelezettsége szerint a felmentésről, annak alapja tehát nem a munkáltató szubjektív döntése volt. Az egyenlő bánásmódról szóló törvény szerinti védett tulajdonságként történő megjelölés szempontjából a vezetői beosztás aggályos.
[16] A felperes az egyoldalú kinevezés módosítással szemben nem kívánt kereseti kérelmet előterjeszteni, a bíróság a kérelem korlátai között pedig ezt nem is vizsgálhatta. Amennyiben a felperes a munkáltatónak az egyoldalú kinevezés módosítással tanúsított joggal való visszaélésére kívánt hivatkozni, ezt a kinevezés módosítással szemben előterjesztett keresete alapján indult perben tehette volna meg, ilyen eljárást azonban nem indított. A bíróság a jelen perben nem vizsgálhatta a felperes azon érvelését, hogy a munkáltatónak miként kellett volna eljárnia a kinevezés módosítás helyett.
[17] A felperes azért terjesztett elő alkotmányossági panaszt, mert véleménye szerint a kinevezés módosítás intézménye rendszerszinten teszi lehetővé a joggal való visszaélést. A bíróság a felperes alkotmányossági panaszát azért utasította el, mert a felperes által kifogásolt jogszabályi rendelkezés alkotmányosságának a per eldöntése szempontjából nem volt jelentősége, a kereseti kérelem nem az egyoldalú kinevezés módosításra, hanem a felmentésre vonatkozott.
[18] A felperes nem tudta igazolni, hogy a kinevezés módosítása miatt kényszerhelyzetbe került volna, és egyetlen döntési lehetősége volt a felmentését kérni.
[19] Önmagában a felperes által sérelmezett egyeztetés elmaradásából nem következik, hogy a munkáltató visszaélt a felmentés jogával. A felperes személyes nyilatkozatából meg lehet állapítani, hogy saját maga is tisztában volt a választás lehetőségeivel: az új munkakörét elfogadva végzi tovább a munkáját, kisgyermeke gondozására vonatkozó ellátás igénybe vétele mellett fizetés nélküli szabadságra megy, vagy a jogviszonya megszüntetését kéri.
[20] Alaptalan volt azon okfejtés, hogy a munkáltató a felmentés jogával visszaélt, hiszen intézkedésével éppen a felperesnek az erre vonatkozó kérését teljesítette, a jogviszony kötelező rendelkezése folytán nem is járhatott el másképp.
[21] Bizonyítatlanul maradt a felperes azon érvelése, hogy a felmentés mögöttes indoka az volt, miszerint a munkáltató vezetője nem kívánt együtt dolgozni vele. R. Cs. B. éppen arról számolt be, hogy a felperessel emberileg nem volt semmi problémája, a munkavégzés során tapasztalt hiányosságok ellenére nem akarta őt a felmentéssel ellehetetleníteni, csak egy másik területen lévő munkavégzésre kérte fel, az ő döntése volt, hogy ezt nem fogadta el.
[22] A következetes bírói gyakorlat alapján az a körülmény, hogy a felmentési okiratban esetlegesen elírásra került a munkavégzési kötelezettség alóli felmentés kezdő időpontja, az intézkedést önmagában nem teszi jogellenessé.
[23] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes 2015. május 18-án kelt felperes közszolgálati jogviszonyának megszüntetésére vonatkozó felmentése jogellenes, a jogviszonya az alperesnél 2017. március 31-ével szűnt meg. A kereset összegszerű elbírálására az elsőfokú bíróságot utasította.
[24] Az alperes a felmentést 2015. május 28-án e-mailben, majd 2015. június 1-jén személyesen is közölte a felperessel. Ebben az időszakban a felek által nem vitatottan a felperes gyermeke még nem töltötte be a 3. életévét, amelyre a munkáltató figyelmét felhívta. A Kttv.-nek a felmentés közlésekor hatályos 70. § (1) bekezdés c) pontja szerint a munkáltató felmentéssel nem szüntetheti meg a jogviszonyt a gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság, illetve a gyermek 3 éves koráig terjedő időtartam alatt. A jogalkotó kivételt ezen tilalom alkalmazása alól a felmentés időpontjában nem fogalmazott meg, abszolút védelmet biztosított bármilyen okból történő felmentés esetére. Ez a korlátlan védelem csak 2016. július 1-jétől szűnt meg, amikor is hatályba lépett az állami tisztviselőkről szóló 2016. évi LII. törvény 38. § (7) bekezdése, miszerint amennyiben a kormánytisztviselő kérelmezi a munkaviszonya felmentéssel történő megszüntetését, abban az esetben a felmentési védelem nem alkalmazható. Ez a szabály azonban több mint egy évvel később lépett hatályba mint a felperes felmentése, azaz a hatályos jogszabályok értelmében a felmentési védelem szabályai alól kivételt ezen eset sem képezett. A felmentés időpontjában a jogalkotó célja a védelem abszolút biztosítása volt. A munkáltatónak nem volt lehetősége a felmentési védelmet figyelmen kívül hagyni egyoldalú kinevezés módosítás el nem fogadása esetén sem.
[25] Nem volt helytálló az elsőfokú bíróság hivatkozása arról, hogy a Kttv. 63. § (2) bekezdésében foglalt kötelező esetekre a felmentési védelem nem vonatkozik, csak az (1) bekezdésben meghatározottakra, amikor a felmentés a munkáltató mérlegelésén alapul. Ezen esetkörök is csak akkor vehetők ki a védelem alól, ha erre jogszabályi lehetőség van. Megállapítható, hogy a jogalkotó szándéka a kinevezés egyoldalú módosítása lehetőségének Kttv-ben történő szabályozásáig, egészen 2016. július 1-jéig erre nem irányult. A munkáltató a munkába visszatérni kívánó anyák esetében a gyermek 3 éves koráig a felmentési védelem figyelmen kívül hagyásával felmentéssel történő jogviszony megszüntetésére nem biztosított lehetőséget. Az alperes nem volt elzárva a jogviszony megszüntetésétől, amennyiben a továbbiakban a felperest nem kívánta alkalmazni, de erre más lehetősége lett volna.
[26] A jogerős ítélet utalt a Kttv. 193. § (4) bekezdésében foglaltakra.
[28] Az alperes jogszabálysértésként jelölte meg a Kttv. 48. § (7) bekezdés, a 63. § (2) bekezdés d) pontját, 70. § (1) bekezdését, valamint a Polgári perrendtartástól szóló 1952. évi III. törvény (Pp.) 206. §-ának, 213. §-ának, 221. §-ának (1) bekezdésének megsértését is. Hivatkozása szerint a jogerős közbenső ítélet amellett hogy eljárásjogilag hibás, a per érdemét érintően is megalapozatlan.
[29] Az alperes álláspontja szerint a másodfokú bíróság sem az egymással összefüggő fellebbezési indokokat, sem az alkotmányossági eljárásra vonatkozó kérelmet érdemben nem bírálta el, ennek jogszabályokkal alátámasztott indokolását nem adta, általános megállapítása szerint erre nem volt szükség. Emiatt sérült a Pp. 213. §-a.
[30] A felperes a 2015. május 25-én kelt iratában maga kérte, hogy a Kttv. 48. § (7) bekezdése alapján soron kívül adják át részére a felmentési okiratot, a köztisztviselői jogviszonyát kérelmére a munkáltató felmentéssel szüntesse meg, így a Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pontja értelmében a jogviszonyt a munkáltatónak felmentéssel meg kellett szüntetni, figyelemmel a 48. § (2) bekezdés d) pontjában, valamint a 58. § (6) bekezdésében foglaltakra.
[31] A felek által nem vitatott, hogy a felperes 2015. május 18-án kelt nyilatkozatában közölte a munkáltatóval, hogy a vezető munkakörből nem vezetői, jogi lektori munkakörbe történő kinevezés módosítását nem fogadja el. A kinevezés módosítással kapcsolatban azonban nem érvényesített igényt.
[32] Kérelemre történő felmentés esetében az indokolási kötelezettségnek és a felmentési tilalmaknak nincs jelentősége. A perbeli időszakban hatályos szabályozás [Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pont szerinti felmentési kötelezettség, és a Kttv. 70. § (1) bekezdés c) pont szerinti felmentési védelem] nem terjed ki minden kérdésre, gyakorlati szempontból ellentmondásos volt, de e szabályozás hiányossága nem szolgálhat indokául annak, hogy a bíróság a munkáltató szabályszerű eljárása ellenére a jogszabályt megszorítóan értelmezze, azt az alperes terhére értékelje.
[33] A Kttv. 63. § (2) bekezdés d) pont és 48. § (7) bekezdés alapul vételével a jogalkotó nyilvánvaló célja az volt, hogy az esetleges felmentési védelem alatt álló kisgyermekes köztisztviselő - alapvető garanciális szabályként - kérhesse a jogviszonya megszüntetését, és a munkáltató a felmentést kötelező jelleggel megadja, ne tagadhassa meg. Peradat, hogy a munkaügyi szakjogász végzettségű felperes kifejezetten azért kezdeményezte a jogviszony kötelező munkáltatói felmentéssel történő megszüntetését, hogy a kérelmének és a jogszabályi előírásoknak megfelelően megtett munkáltatói intézkedés miatt a korábbi munkáltatója ellen pert indíthasson. Az eljárásban rendelkezésre álló tények és bizonyítékok ellenére a másodfokú bíróság ezt a releváns körülményt az Mt. 6. §-ába és a Kttv. 9. §, 10. §-ába ütköző, a munkáltató jogos érdekeit sértő felperesi magatartást nem vette figyelembe.
[34] Az alperes álláspontja szerint a közbenső ítélet sérti a Pp. 221. §-ának (1) bekezdését, a másodfokú bíróság nem tett eleget ítélet indokolási kötelezettségének.
[35] A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében a jogerős közbenső ítélet csatlakozó felülvizsgálati kérelemben foglaltak szerinti részbeni hatályon kívül helyezését kérte arra figyelemmel, hogy a másodfokú bíróság tévesen mondta ki, miszerint a felperes fellebbezési kérelmének megalapozottsága miatt nem volt szükség egyéb fellebbezési indokokra kitérni. Kérte továbbá az alkotmánybírósági eljárás lefolytatásának kezdeményezését is. Álláspontja szerint a felmentés felmentési tilalomba ütközése miatt jogellenes, ezért ebben a részében a jogerős közbenső ítélet hatályában fenntartását kérte.
[36] A felperes utalt a Pp. 206. §-ára, valamint a Kttv. 63. § (3) bekezdésére. Kifejtette, hogy R. Cs. B., az alperes vezetője tanúvallomásában alátámasztotta, miszerint nem kívánt a felperessel a továbbiakban együtt dolgozni. Három indokot jelölt meg ennek alátámasztására, így a felperes alkalmatlanságát, a bizalomvesztést, és az ajándékutalvánnyal kapcsolatos személyes konfliktust.
[37] A felmentés oka tehát valójában nem a felmentési okiratban megfogalmazott indok volt, hanem az, hogy a felperes vezetője a továbbiakban nem kívánt a felperessel együtt dolgozni. A felmentési védelmet az alperes úgy tudta kikerülni, hogy egyoldalú kinevezés módosítást végrehajtva olyan döntési helyzetbe kényszerítette a felperest, amelynek egyetlen lehetséges ésszerű kimenetele a felmentés kérése lehetett.
[38] Amennyiben a felmentési tilalomba ütközés, illetve a felmentés nem valós indoka alapján sem állapítható meg a felmentés jogellenessége, joggal való visszaélés történt. A felperes álláspontja szerint ez egyértelműen megmutatkozik abban, hogy vezetőből ügyintéző lett, illetménye több mint 60 %-kal csökkent, a munkarendje, valamint a munkahelyen való megjelenés rendje is módosult. A felperes vezető volt, így a Kttv. 48. § (2) bekezdés d) pontjára és az (5) bekezdésére tekintettel az alperesnek nem kellett figyelemmel lennie az aránytalan sérelemokozás tilalmára.
[39] Amennyiben a felperes a kinevezés módosítást elfogadja, közös megegyezéssel, azaz a felek megállapodásával az módosul. A megállapodás megtámadására ugyanakkor csak a Kttv. 24. §-ában felsorolt jogcímeken van lehetőség, így a felperesnek a megtámadásra objektíve nem is volt módja.
[40] Ha a felperes az egyoldalú kinevezés módosítást bíróságon támadja meg, ez a jogorvoslat nem hatékony, hiszen a felperesnek a módosított munkakört a jogorvoslat elbírálásáig be kellett volna töltenie. A felperes a csatlakozó felülvizsgálati kérelmében arra is utalt, hogy az indokoláshoz nem kötött egyoldalú kinevezés módosítással, és arra alapított felmentéssel szemben hatékony jogorvoslatról indokolás hiányában aligha lehetett szó (Európai Bíróság Baka-ügy 20261/2012.; K.M.C. - ügy 19554/11.).
[41] A felmentés, illetve az egyoldalú kinevezés módosítás azon okból is megvalósítja a Kttv. 10. § (1) bekezdés szerinti joggal való visszaélést, mivel az elsőfokú bíróság előtt bizonyítást nyert, miszerint a felperes felmentésének valódi okát képezte az ajándékutalvánnyal kapcsolatos konfliktus az alperes vezetőjével, és a felperes ennek során kinyilvánított véleménye.
[42] A másodfokú bíróság a közvetlen hátrányos megkülönböztetést sem értékelte. Mivel az Ebktv. 8. § t) pontja feltételes megfogalmazást is tartalmaz, ezért a felperes álláspontja szerint nincs annak jelentősége, hogy fiatal édesanyák vagy más vezetők az állásukban maradtak.
[43] Az Alkotmánybíróság eljárásának lefolytatása iránti kérelmét a felperes változatlanul fenntartotta. A Kttv. 48. § (7) bekezdés b) pontjának alperesi álláspont szerinti értelmezése, miszerint vezetői munkakör nem vezetői munkakörré módosítása miatti felmentés esetén nem alkalmazandó a Kttv. 70. § (1) bekezdés szerinti felmentési védelem, sérti az Alaptörvény XI. cikkében meghatározott egyenlő bánásmód követelményét. Mivel a felmentéshez vezető egyoldalú kinevezés módosítás érdemi indok nélküli, az sérti az Alaptörvény XXVIII. cikk (7) bekezdése szerint hatékony jogorvoslathoz való jogot. A jogi korlátok nélküli jogviszony megszüntetés magában hordozza a közszolgálati jogviszony önkényes, a munkáltató szubjektív megítélésén alapuló megszüntetésének lehetőségét, amelynek következtében előre, kiszámíthatatlan módon kerülhet veszélybe a közszolgálati tisztviselő és családjának létfenntartása. Mindez pedig ugyancsak sérti a köztisztviselők emberi méltósághoz való jogát, amelyet az Alaptörvény II. cikke fogalmaz meg.
[44] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme egyebekben a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult, mivel álláspontja szerint az abban rögzítettek egyébként megfelelnek a jogszabályi előírásoknak.
[46] Az alperes a Kttv. 48. § (2) bekezdésében biztosított jogával élve, a felperes hozzájárulása nélkül módosította a kinevezést a munkakör vonatkozásában. A felperes sérelmezte ezen intézkedést, és a Kttv. 48. § (7) bekezdésére hivatkozással úgy nyilatkozott, hogy nem kívánja a módosított munkakörben fenntartani a közszolgálati jogviszonyát, kérte a felmentése soron kívüli kiadását.
[47] A munkáltató egyoldalú nyilatkozatával történő jogviszony megszüntetés esetén a jogszabály nem minden esetben biztosít mérlegelési lehetőséget, a törvényben felsorolt esetek kötelezővé tehetik a felmentő intézkedés megtételét. Ezen kötelező felmentési okok közé tartozik az, amikor a köztisztviselő kérelmére kerül sor a jogviszony megszüntetésére, a kinevezés egyoldalú módosítását követően.
[48] Az iratokból megállapíthatóan az alperes szándéka nem irányult a jogviszony megszüntetésre, a jogszabályban biztosított jogával élve a kinevezés módosítását tervezte. Amennyiben a felperes nem tartotta jogszerűnek ezt az intézkedést, és a jogviszonyát a továbbiakban is fenn kívánta volna tartani, önálló jogorvoslattal élhetett volna a kinevezés egyoldalú módosításával szemben. A jogász végzettségű munkajogi szakjogász felperes saját védett helyzete ismeretében sem kívánta fenntartani a köztisztviselői jogviszonyát, és kezdeményezte annak megszüntetését. Ez alapján a munkáltatónak nem volt törvényes lehetősége arra, hogy a kérelmét megtagadva a jogviszonyt fenntartsa, a felmentés szabályait alkalmazva kellett vele elszámolnia. Az ezzel ellentétes másodfokú közbenső ítéleti megállapítás téves, ellentétes a következetes ítélkezési gyakorlattal. A 2016. július 1-jétől történő jogszabály módosítás csak a szabályozás szövegét pontosította.
[49] A perbeli esetre is irányadó Mt. 6. § (2) bekezdése szerint a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során a jóhiszeműség és a tisztesség elvének megfelelően kell eljárni, továbbá kölcsönösen együtt kell működni és nem lehet olyan magatartást tanúsítani, amely a másik fél jogát, jogos érdekét sérti. A jóhiszeműség és tisztesség követelményét sérti az is, akinek a joggyakorlása szemben áll olyan korábbi magatartásával, amelyben a másik fél okkal bízhatott. A felperes ezen törvényi elvet sértette, amikor a saját kérelmét követően fordult bírósághoz a felmentési védelemre hivatkozva.
[50] Az elsőfokú bíróság helytállóan fejtette ki, hogy a felperes az egyoldalú kinevezés módosítást nem támadta, így az e körben előterjesztett rendeltetésellenességre vonatkozó álláspontja a jelen eljárásban nem volt vizsgálható. A felmentésre vonatkozóan pedig a felperes őt terhelő bizonyítási kötelezettsége ellenére nem igazolta, hogy annak tényleges oka az utalványokkal kapcsolatban kialakult vita, hiszen végső soron a jogviszony megszüntetést ő maga kérte.
[51] Az Alkotmánybíróság előtti eljárás kezdeményezése nem volt indokolt. Az egyoldalú kinevezés módosítás jogszerűsége a jelen eljárásnak nem volt tárgya, így az erre vonatkozó jogszabályi rendelkezés alkotmányossága sem volt a jelen per eldöntésére kihatással.
[52] A felperes felmentése - a felmentési védelem miatt - fentiek alapján tehát nem volt jogellenes. A másodfokú bíróság azonban elfoglalt jogi álláspontja miatt a felperes hátrányos megkülönböztetésre hivatkozását nem vizsgálta.
[53] A 2003. évi CXXV. tv. (Ebktv.) 19. § (1) bekezdése értelmében az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt indított eljárásokban a jogsérelmet szenvedett félnek kell valószínűsítenie, hogy a jogsérelmet szenvedő személyt vagy csoportot hátrány érte, vagy - közérdekű igényérvényesítés esetén - ennek közvetlen veszélye fenyeget, és a jogsértéskor rendelkezett a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonsággal. Emellett legalább állítania kell, hogy összefüggés van a hivatkozott hátrány és a 8. §-ban meghatározott valamely tulajdonság között. Ugyanezen jogszabály (2) bekezdése szerint pedig az (1) bekezdésben foglaltak valószínűsítése esetén a másik felet terheli annak bizonyítása, hogy a jogsérelmet szenvedett fél vagy a közérdekű igényérvényesítésre jogosult által valószínűsített körülmények nem álltak fenn, vagy az egyenlő bánásmód követelményeit megtartotta, illetve adott esetben a jogviszony tekintetében nem volt köteles megtartani.
[54] A fenti szabályozásból következően a felperesnek csak azt kell valószínűsítenie, hogy hátrány érte, és az Ebktv. 8. §-a szerinti védett tulajdonsággal rendelkezik. A törvény nem írja elő az igényérvényesítő számára a hátrány és a védett tulajdonság közötti okozati összefüggés bizonyítását, illetve valószínűsítését. Az egyenlő bánásmód megsértése esetén érvényesülő kimentéses bizonyítás alapján a munkáltató kötelezettsége bizonyítani, hogy hiányzik az okozati összefüggés a hátrány és a védett tulajdonság között, azaz megtartotta az Ebktv. vonatkozó előírásait, vagy azt nem köteles megtartani [4/2017. (XI.28.) KMK vélemény].
[55] A fentiekből következően a megismételt eljárásban elsődlegesen értékelni kell, hogy a felperes által hivatkozottak az Ebktv. 8. § t) pontjában szabályozott védett tulajdonságként értékelhetőek-e (kisgyermekes anya; vezető besorolás) és ha igen, emiatt a felperest hátrány érte-e, továbbá hogy az alperes jogsértő eljárása ezzel összefüggésben megállapítható-e. Csak mindezen bizonyítás lefolytatása után lesz a másodfokú bíróság abban a helyzetben, hogy az új eljárás tárgyát képező e kereseti kérelemről megalapozott, a jogszabályoknak megfelelő döntést hozzon.
[56] A fentiek alapján a Kúria a másodfokú bíróság közbenső ítéletét a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és ugyanezt a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
[58] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján nyilvános tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2018. május 23.