adozona.hu
EH 2017.12.M28
EH 2017.12.M28
I. Az Mt. 82. §-ának (2) bekezdésében meghatározott, az elmaradt jövedelem tekintetében megszabott kártérítési limit munkaviszony helyreállítása esetén nem alkalmazható az Mt. 2014. március 15-ei módosítását megelőző időszakra nézve sem, a jogviszony fennállása alatt a munkáltató munkabért köteles fizetni a munkavállalója részére, mivel a helyreállításra tekintettel a munkaviszony nem szakadt meg. II. Megfelel az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek az az e-mail, amelyből a munkaváll
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 1996. szeptember 9-én létesített közalkalmazotti jogviszonyt a Megyei Önkormányzat J. A. O. K. munkáltatóval. Kezdetben gyógytornászként, illetőleg ápolóként, 2002-től főnővérként dolgozott. 2006. szeptember 1-jétől egészségügyi gyakorlatvezető, egészségügyi szakoktató a munkáltató oktatási osztályán.
[2] Az Önkormányzat mint alapító a Megyei Közgyűlés határozatával döntött a J. A. O. K. megszüntetéséről, és ezzel egyidejűleg az egészségügyi közfeladatok J. A. O. K. E. Sz. N. ...
[2] Az Önkormányzat mint alapító a Megyei Közgyűlés határozatával döntött a J. A. O. K. megszüntetéséről, és ezzel egyidejűleg az egészségügyi közfeladatok J. A. O. K. E. Sz. N. Kft. által történő ellátásáról. Ennek megfelelően 2009. október 1-jei hatállyal az intézmény eddigi feladatait, tevékenységi körét teljes mértékben a kft. mint munkáltató vette át a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) hatálya alá tartozóan.
[3] A felperes hozzájárult a továbbfoglalkoztatásához, és 2009. május 25-én munkaszerződést kötött a Kft.-vel mint munkáltatóval.
[4] Az átadó és a Megyei E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zrt. (átvevő) megállapodást kötöttek, melynek alapján az átadó munkáltató 2010. február 1-jével átadta, az átvevő munkáltató pedig az 1992. évi XXII. tv. 85/A., 85/B. §-ai alapján szerződéses jogutódlással átvette a kft. egyes egységeiben dolgozó munkavállalókat, így a felperest is. A 2010. február 1-jén létrejött munkajogi jogutódlás során a felperessel új munkaszerződést nem kötöttek.
[5] A felperesnek 2011. január 6-án gyermeke született, akinek otthoni gondozása céljából 2011. május 29-étől fizetés nélküli szabadságot vett igénybe.
[6] Az alperes jogelődjénél, az E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zrt. munkáltatónál 2012. november 5-én csoportos létszámcsökkentést rendeltek el. A munkáltatói jogkör gyakorlója munkáltatói döntésében a végrehajtás kezdő időpontját 2012. december 5-ében, a befejezés időpontját 2013. január 4-ében határozta meg azzal, hogy ezen időszak között a csoportos létszámcsökkentés végrehajtására egy ütemben kerül sor. Egyidejűleg elrendelte a munkáltatónál meglévő üres álláshelyek zárolását. A munkáltató a döntéséről tájékoztatta a Munkaügyi Központ Ny.-i Kirendeltségét, és megküldte a 2012. évi I. tv. (Mt.) 74. § (2) bekezdése alapján az érintett munkavállalók adatait is. A létszámcsökkentés 32 főt érintett, köztük a felperest is.
[7] A felperes a fizetés nélküli szabadságának lejártát megelőzően 30 nappal, 2012. december 5-én nyilatkozatot tett a munkáltatónál, amelyben arról tájékoztatta, hogy a gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát 2013. január 6-án megszünteti. Kérte, hogy a gyes mellett napi 6 órában, heti 30 órában folytathassa a munkáját, és a munkaideje 8.00 órától 14.00 óráig tarthasson, és a szabadság kivétele után a munkába állásakor gyest szeretne igénybe venni. Egyidejűleg tájékoztatást kért a munkába állásával és a szabadsága kiadásával kapcsolatosan.
[8] 2012. december 18-án H.-né P. I. humánerőforrás-fejlesztési osztályvezető szóban arról tájékoztatta a felperest, hogy a munkáltatónál elindult a csoportos létszámcsökkentés folyamata, amely a felperes munkakörét is érinti. Felhívta a figyelmét arra, hogy a fizetés nélküli szabadságát ha nem szakítja meg, akkor a gyes lejárta után reális esélye van arra, hogy megmaradjon a szakoktatói állása.
[9] Tekintettel arra, hogy 2012. decemberében a felperes a munkáltatótól többszöri érdeklődésre sem kapott választ a kérdéseire, 2013. január 2-án ismételten felhívta H.-né P. I.-t, aki arról tájékoztatta, hogy a munkába állása nem lehetséges tekintettel arra, hogy a végzettségének megfelelő, egy műszakos állás nincs, tételesen azonban továbbra sem tudta megmondani, hogy mennyi végkielégítésre, felmondási időre járó juttatásra lesz a felperes jogosult jogviszonya megszüntetése esetén.
[10] Ezt követően a felperes 2012. január 4-én M. Cs. vezérigazgatónak levelet írt, amelyben ismét arról tájékoztatta, hogy a fizetés nélküli szabadságát 2013. január 6. napjával megszünteti, és munkába akar állni. Kérte, hogy közöljék a távollét alatt felhalmozódott szabadságát mikor és hogyan töltheti le, mit kell tennie január 7-től, amennyiben a jogviszonya megszüntetésre kerül, mennyi felmondási időre járó juttatásra, végkielégítésre, jubileumi jutalomra lesz jogosult, és azok mikor kerülnek kifizetésre.
[11] M. Cs.-nek írt levelére dr. C. G. humánerőforrás osztályvezető 2013. január 4-én 22 óra 36 perckor e-mailt küldött a felperes részére. Ebben kitért arra, hogy a munkáltatónál átszervezés lesz, ami a felperes munkakörét is érinti, és az eredeti munkakörében a továbbiakban nem tudják foglalkoztatni. Az e-mail-üzenet szerint "Tájékoztatom, hogy a csoportos létszámleépítés hátrányos következményeit a lehető legnagyobb mértékben igyekszünk enyhíteni. Ennek érdekében elsősorban arra fogunk az Ön esetében törekedni, hogy a szakképesítésének megfelelő szakdolgozói munkakört találjunk, amelynek úgy érzem, nagyon jó esélyei vannak. Amint arról a kolléganőm már tájékoztatta, ápolási igazgató úrral már egyeztettünk, van is olyan üres állás, amelynek betöltésére kiválóan alkalmas lenne".
[12] A felperes várandóssága, szülési szabadsága és a gyermekének gondozása céljából 2011. május 29-től 2013. január 6-ig igénybe vett fizetés nélküli szabadságának tartama alatt felmondási tilalom alatt állt, 2013. január 7-étől a szabadságát töltötte.
[13] A felperes 2013. március 5-én vette át a 2013. február 13-án kelt munkáltatói felmondást. Ennek indokolása szerint "Munkaviszonyának felmondással történő megszüntetésére a következők miatt került sor: A munkáltatójánál, a Megyei E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál 2012. november 5. napján csoportos létszámcsökkentés elrendelésére került sor. Mivel a létszámcsökkentés az Ön munkakörét is érinti, munkaviszonya felmondással történő megszüntetése iránt intézkedtem. Tájékoztatom, hogy a gyermeke otthoni ápolása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága 2013. január 6. napjával megszűnt, erre tekintettel az előző években ki nem szabadsága 2013. január 7. napjával kiadásra került. A 2013. évre járó szabadság kiadásánál ennek figyelembevételével jártam el."
[14] A munkáltató a felperes felmondási idejét nem a felmondás felperes általi kézhezvételét követő naptól, azaz 2013. március 6-ától számította, hanem 2013. január 7-től, így a felperes jogviszonyát 2013. augusztus 8. napjával szüntette meg a 2013. október 4-ei időpont helyett.
A felperes keresetében 500 000 forint nem vagyoni kár iránti igényt is előterjesztett.
[16] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[17] Hivatkozása szerint a felmondás indoka valós és okszerű volt. Utóbb azt állította, hogy a munkaviszony megszüntetésére csoportos létszámcsökkentés okán, de nem annak keretében került sor.
[19] Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 7. §-ára, 12. §-ának (1) bekezdésére, 65. §-ának (1), (2) bekezdésére, 66. §-ának (1) bekezdésére, 68. §-ának (1) bekezdésére, 69. §-ának (1) bekezdésére, 70. § (1) bekezdésére, 71. § (1) bekezdésére, 72. § (1) bekezdésére, 74. § (1), (2) bekezdésére, 75. § (1)-(3) bekezdésére, 82. § (1) bekezdésére, 83. § (1) bekezdésére. Utalt továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §-ára, valamint az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (Eütevtv.) 29/B. § (1), (3) és (9) bekezdésében foglaltakra.
[20] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a csoportos létszámcsökkentés tényének igazolására az alperes csatolta az Mt. 71. és 73. §-a szerinti munkáltatói döntést, amelyből megállapítható volt, hogy a csoportos létszámcsökkentés végrehajtásának kezdő időpontja 2012. december 5-e, befejező időpontja pedig 2013. január 4-e volt. Az alperes előterjesztette a munkáltatónak a Munkaügyi Központ Ny.-i Kirendeltségének küldött ezen döntéséről szóló Mt. 74. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatást is, amelynek mellékletét képezte a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók névsora és adatai. Ez utóbbi listából megállapítható, hogy a munkáltatónál elrendelt csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók között a felperes is "lejelentésre" került, az elrendelt csoportos létszámcsökkentés az ő munkakörét is érintette. A 2012. november 20-án kelt tájékoztatásából az is kitűnik, hogy az alperes által bejelentett csoportos létszámcsökkentés az Mt. 71. §-ának hatálya alá tartozik.
[21] A bíróság a Megyei Kormányhivatal 2015. augusztus 4-én kelt tájékoztatásának mellékletéből megállapította, hogy a munkáltató a foglalkoztatási szervhez 2012. november 7-én megküldte a felperes nevére kiállított csoportos létszámcsökkentésről szóló tájékoztatást. Az eljárás során azonban kiderült, hogy ezt a felperes részére nem adták át.
[22] Dr. C. G. tanúkénti meghallgatása során megerősítette, hogy a 2012 őszén született munkáltatói döntés alapján a csoportos létszámcsökkentésben a felperes is érintett volt. Úgy nyilatkozott, hogy az általa 2013. január 4-én elküldött e-mail-üzenet tartalmát tekintve megfelelt az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak. M. Cs., az alperes törvényes képviselője 2014. január 21-én kelt nyilatkozatában azt rögzítette, hogy a dr. C. G. által 2013. január 4-én J. E. részére elektronikus dokumentumban írt, az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti azon nyilatkozata, amelyben a felperest tájékoztatták a Zrt.-nél folyamatban lévő csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó munkáltatói döntésről, illetőleg arról, hogy az az ő jogviszonyát is érinti, jóváhagyja. Ezen jognyilatkozatban a munkáltató tehát konkrétan megnevezte és maga minősítette az e-mailben foglaltakat az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak, és élve az Mt. 20. § (3) bekezdése szerinti lehetőséggel, maga hagyta jóvá a nem a munkáltatóijogkör-gyakorlójától származó elektronikus dokumentumban foglalt jognyilatkozatot.
[23] A bíróság kifejtette, hogy a dr. C. G. által küldött e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában előírt követelményeknek, a jogszabály ugyanis írásbelinek tekinti a jognyilatkozatot, ha annak közlése az abban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas elektronikus dokumentumban, például e-mailben történt.
[24] A peres felek által sem vitatottan, az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás közlése idején, 2013. január 4-én még a felperes gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát töltötte, azaz felmondási tilalom alatt állt. A munkáltató azonban a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntéséről nem tájékoztathatta volna a felmondási tilalom ideje alatt, így intézkedése jogellenes.
[25] Az elsőfokú bíróság értelmezhetetlennek és ellentmondásosnak találta az alperes azon hivatkozását, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetésére csoportos létszámcsökkentés okán, de nem annak keretében került sor.
[26] A felperes álláspontja szerint a felmondás azért is jogellenes, mert a munkáltató a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók kiválasztása során esetében megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, az Ebktv. 8. §-át, 5. §-át, valamint a 19. §-ának (1) bekezdését. A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során nem találta igazoltnak, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát az anyasága miatt szüntette meg. Megállapítható volt ugyanis, hogy a létszámcsökkentéssel érintettek között kisgyermekesek, gyermekesek, illetve gyerektelenek egyaránt voltak.
[27] Az elsőfokú bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlást sem találta bizonyítottnak, mivel az alperes ésszerű indokát adta, hogy a felmondás ideje alatt miért vált szükségessé szakoktatói álláshelyekre pályázatok kiírása. Az is rögzíthető volt, hogy nem külső pályázókat, hanem olyan személyeket helyezett ebbe a munkakörbe az alperes, akik belső áthelyezéssel, kinevezésük módosításával lettek szakoktatók.
[28] A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg az alperes felmondási tilalomba ütköző módon.
[29] Az Mt. 83. § b) pontja értelmében a munkavállaló kérelmére - a 82. § (1) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeken túlmenően - a bíróság a munkaviszonyt helyreállítja, ha a megszüntetés a 65. § (3) bekezdésébe ütközött. Ilyenkor a bíróság a munkavállaló kérelmére a jogellenesen megszüntetett munkaviszony helyreállítása kötelező, a bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége.
[30] A munkáltató a munkaviszony helyreállítása mellett az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével okozati összefüggésben okozott kárt is. Helyreállítás esetén az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítési összeg meghaladhatja a munkavállaló 12 havi távolléti díjának összegét, vagyis a munkavállalót a jogellenes munkaviszony-megszüntetéssel összefüggésben ténylegesen kiesett elmaradt jövedelme illeti meg, ha a kárenyhítési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.
[31] Az elsőfokú bíróság utalt az Mt. 172. §-ának b) pontjára is. Rámutatott arra, hogy a felperes elmaradt illetményéből levonásba kellett helyezni a végkielégítés összegét, valamint a máshonnan megtérült jövedelmet, így elmaradt jövedelem címén bruttó 3 836 706 forintra jogosult.
[32] A kárenyhítési kötelezettség körében minimálisan elvárható a munkavállalótól, hogy a munkaviszonya megszüntetését követően haladéktalanul kérje álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét az állami foglalkoztatási szervnél, és amennyiben arra jogosultságot szerzett, kérelmezze az álláskeresési ellátás megállapítását, továbbá - mivel ez álláskeresőként is előírt kötelezettsége a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküli-ellátásról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 54. § (9) bekezdés d) pontja szerint - aktívan keressen munkahelyet. A bíróság e körben a felperes magatartását megfelelőnek értékelte.
[33] Az Mt. 68. § (1) bekezdésére, illetve a 70. § (3) bekezdésére utalással állapította meg a bíróság a felperes felmondási idejét, valamint további 7 nap szabadság pénzbeli megváltására való jogosultságát.
[34] A felperes kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2013. január 7-től 2013. október 4-ig az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése alapján bruttó 276 290 forint visszamenőleges illetménynövelés megfizetésére.
[35] Az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése szerint visszamenőleges illetmény vagy bérnövelés a 2013. január 1. és 2013. augusztus 31. között a 7. § (2) bekezdés d)-g) pontjában felsorolt jogviszonyban, bérnövelésre jogosító munkakörben töltött, munkavégzési kötelezettséggel járó időre - ideértve az Ebtv. 44. §-a szerinti keresőképtelenséggel járó időszakokat is - jár. Nem jogszerző időszak a fizetés nélküli szabadság, szülési szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartama. A felperes 2013. január 7-étől 2013. március 5-éig az alperes által kiadott szabadságát, majd 2013. március 6-ától október 4-éig a felmondási idejét töltötte, amely időszakok alatt maga a munkáltató mentesítette a munkavégzési kötelezettsége alól. Az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése megnevezi azokat az időszakokat, amelyek tartama nem jogszerző időszak az illetmény/bérnövelés szempontjából. Nem jogszerző időszakként a szabadság és a felmondási idő tartamát nem nevesíti, a felperes jogviszonya pedig 2013. szeptember 1-jén még nem szűnt meg. Ebből következően illetménynövelésre jogszerűen igényt tarthat.
[36] A bíróság a nem vagyoni kártérítés jogalapját és összegszerűségét nem találta megállapíthatónak. A perben a felperesnek kellett meggyőzően és hitelt érdemlően bizonyítania, hogy a felmondással összefüggésben valósult meg a nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségi jogsértés. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató által közölt jogellenes megszüntető nyilatkozattal önmagában még nem valósult meg a személyiségi jogsérelem, a jogellenes megszüntetés nem jelenti a személyhez fűződő jog sérelmét, ezért nem vagyoni kártérítésre nem ad alapot. Többlettényállási elemet pedig a felperes nem bizonyított.
[37] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az alperes által a felperes részére elmaradt jövedelem címén járó összeget bruttó 4 936 627 forintra felemelte.
[38] A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a dr. C. G. által 2013. január 4-én küldött e-mailt a munkáltatóijogkör-gyakorló vezérigazgató maga minősítette az eljárás során az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak, ebben az időpontban pedig a felperes felmentési tilalom alatt állt. Az e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek. Az Mt. 65. § (4) bekezdésének rendelkezése alapján csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó a (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából.
[39] Helyesen határozott az elsőfokú bíróság a jogellenes munkaviszony-megszüntetés jogkövetkezményeiről is. Az Mt. 83. § (2), (3), (4) bekezdése 2014. március 15. napjával hatályos, de az azonnali hatályú felmondás meghozatalakor hatályban lévő Mt.-rendelkezések és a kialakult bírói gyakorlat alapján sem jogszabálysértő az elsőfokú bíróság rendelkezése az elmaradt jövedelemre nézve.
[40] A bírói gyakorlat alapján a munkaviszony helyreállításáról szóló rendelkezés esetén a munkavállalót - a juttatások szempontjából - olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonya megszüntetésére nem került volna sor, így helyesen határozott az elsőfokú bíróság arról, hogy a munkaviszony helyreállítása esetére az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítési összeg meghaladhatja a munkavállaló 12 havi távolléti díjának mértékét.
[41] Az alperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.
[42] A bíróság utalt az 1952. évi III. tv. (Pp.) 235. §-ának (1) bekezdésére és a 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra. Azt az alperesi hivatkozást, hogy a felmondás közlését megelőzően a felperes a részére felajánlott munkakört nem fogadta el, emiatt nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, a másodfokú bíróság nem vizsgálhatta, mivel ez új tény állításának minősült.
[43] Az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdésében foglaltakat, helyesen vette figyelembe az illetmény- és bérnövekedést.
[44] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az alperes kötelezését kérte az elsőfokú ítélet és a jogviszony helyreállítása közötti időre eső elmaradt jövedelem megfizetésére illetménynöveléssel együtt, amelynek összegét 1 099 921 forintban határozta meg a 2015. október 20-ától 2016. április 26-áig terjedő időszakra. A Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontja alapján ennek nem volt jogszabályi akadálya, az összegszerűséget pedig az alperes képviselője nem vitatta.
[46] A felülvizsgálati érvelés szerint az alperes jogelődjénél nem vitásan csoportos létszámcsökkentésre került sor, amely a felperes jogviszonyát is érintette. A létszámcsökkentés végrehajtása során azonban végül 30-nál kevesebb munkavállaló jogviszonyának a megszüntetésére került sor, vagyis a ténylegesen végrehajtott létszámcsökkentés nem volt csoportos, figyelemmel az Mt. 71. § (1) bekezdés c) pontjára. A felperes jogviszonyának megszüntetésére nem a csoportos létszámcsökkentés végrehajtására rendelt 30 napos időszakon belül, hanem jóval annak elteltét követően került sor. E vonatkozásban a jogerős ítélet tévesen tulajdonított jelentőséget annak a ténynek, hogy dr. C. G. e-mailjének elküldése 2013. január 4-én, vagyis a létszámcsökkentés végrehajtására rendelt 30 napos határidő utolsó napján történt. A 30 napos időszak számításánál a felmondások, nem pedig az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó.
[47] Mivel a létszámcsökkentés utóbb nem bizonyult csoportosnak, az alperes mentesült a csoportos létszámcsökkentésre rendelt eljárási szabályok betartása alól.
[48] A fentiekből következik, hogy nincs jelentősége annak, miszerint a dr. C. G. által 2013. január 4-én írt e-mail közlésére felmondási tilalom alatt került-e sor vagy sem, ugyanis a felmondási tilalom szempontjából a felperes tekintetében nem az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás, hanem a felmondás közlésének az időpontja irányadó. A közléskor pedig a felperes már nem állt felmondási tilalom alatt.
[49] Nem teszi valótlanná a felmondás indokát az, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát érintő létszámcsökkentést az indokolásban tévesen csoportosnak minősíti. A felperes munkaviszonya megszüntetésére vezető létszámcsökkentést nem vitásan elrendelték és végrehajtották, és a felperes munkaviszonyát is érintette. A felmondás indokolása létszámcsökkentésre hivatkozik, ami a felmondás valós és okszerű indokául szolgálhatott. Így annak, hogy a létszámcsökkentés csoportos volt-e vagy sem, nincs döntő jelentősége. A felperesnél nem sérültek a felmondási tilalom szabályai, illetőleg a felmondás indokolása valós és okszerű volt, vagyis jogszerű. Ekként a jogerős ítélet sérti az Mt. 82. § és 83. §-ában foglaltakat.
[50] A másodfokú bíróság nem tulajdonított kellő jelentőséget dr. C. G. tanúvallomásának. A tanú egyértelműen arról nyilatkozott, hogy az általa 2013. január 4-én írt e-mailt nem az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatásnak szánta, abban a felperes által hozzá intézett kérdésekre adta meg a választ.
[51] Nem annak van döntő jelentősége, hogy az e-mail tartalma megfelelt-e az Mt. 75. § (1) bekezdésében foglalt elvárásoknak, hanem annak, hogy dr. C. G. szándéka az e-mail megírásakor arra irányult-e, hogy az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti munkáltatói kötelezettséget teljesítse (vagyis munkáltatói jogkört gyakoroljon), vagy sem. Dr. C. G.-nek nem állt szándékában sem munkáltatóijogkört gyakorolni, sem az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettséget teljesíteni.
[52] A felperes a perben következetesen maga is arra hivatkozott, hogy a felmondás abból az okból jogellenes, mivel a munkáltató nem teljesítette az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségét. Ezen álláspontján kizárólag akkor változtatott, amikor felismerte, hogy a munkaviszony helyreállításához fűződő érdeke mit kíván.
[53] Dr. C. G. 2012. január 4-én kelt e-mailje - a nyilatkozatot tevő erre irányuló eredeti szándéka hiányában - a vezérigazgató utólagos jóváhagyó nyilatkozata folytán sem minősülhet a munkáltatói jogkör gyakorlásának, és így nem válhat utóbb érvényes jognyilatkozattá.
[54] A felperessel a felmondási tilalom alatt az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás közlése nem történt meg, a felmondáskor pedig nem állt felmondási tilalom alatt.
[55] A perben eldöntendő kérdés volt, hogy a munkaviszony helyreállítása esetén érvényesül-e az Mt. 82. § (2) bekezdése szerinti korlátozás, vagyis a munkaviszony keretében elmaradt munkabér címén érvényesíthető igény meghaladhatja-e a munkavállaló 12 havi távolléti díját. Ennek megítélésénél a felmondás közlésekor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadóak. Az Mt. ekkor hatályos szabályai pedig nem tettek különbséget a munkaviszony helyreállítása és helyre nem állítása esetére a jogviszony jogellenes megszüntetése okán érvényesíthető kárigények között. Ezt támasztja alá a Kúria 3/2014. (III. 31.) KMK véleményének 1., 2. pontja is, vagyis nem indokolt a különbségtétel.
[56] Azt az alperes sem vitatta a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felmondás közlését követően, 2014. március 15. napjával az Mt. 83. § rendelkezései a jogerős ítéleti álláspontnak megfelelően módosultak.
[57] Mindebből következően a felperes javára megítélhető elmaradt munkabér mértéke elviekben sem haladhatja meg a 12 havi távolléti díj összegét, vagyis a 2 234 736 forintot.
[58] Az alperes álláspontja szerint a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének. Dr. C. G. és H.-né P. I. tanúk egybehangzóan adták elő, hogy a felmondás közlését megelőzően a felperes részére más munkakört felajánlottak, aki azt nem fogadta el.
[59] Az alperes szerint a jogerős ítélet az Eütevtv. 29/A. § (9) bekezdés téves értelmezésével és alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a felperest megilleti a visszamenőleges béremelés. Az illetménynövelés ugyanis kizárólagosan a munkavégzési kötelezettséggel járó időre illette volna meg a felperest, ilyen pedig sem a szabadsága, sem a felmentési ideje alatt nem terhelte.
[60] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[62] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. [Pp. 272. § (2) bekezdése, 1/2006. (II. 15.) KMK vélemény].
[63] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. §-át mint megsértett jogszabályhelyet nem jelölte meg, így a bíróságok által megállapított tényállás a jelen perben is irányadó volt.
[64] A másodfokú bíróság ítéletében helytállóan rögzítette, hogy dr. C. G. 2013. január 4-én küldött e-mail-üzenetét M. Cs. a munkáltatóijogkör-gyakorló vezérigazgató maga minősítette az eljárás során az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak. Dr. C. G. tanúmeghallgatása során ugyan "elemezte" a tájékoztatás és a válaszlevél közötti különbözőséget, azt azonban megerősítette, hogy az e-maillel a felperes tudtára adta, miszerint "miután a csoportos létszámleépítésben ő is érintett, az ő jogviszonya is megszüntetésre kerül".
[65] Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy dr. C. G. kizárólag "a felperes által hozzá intézett kérdésekre" válaszolt. Az irányadó tényállás szerint a felperes M. Cs. vezérigazgatóhoz, és nem a HR-igazgatóhoz fordult a kérdéseivel, dr. C. G. tájékoztatása - amely a munkáltatóijogkör-gyakorló akaratát is tükrözte - a csoportos létszámleépítésről való tájékoztatásnak minősült, az alperes pedig az abban foglaltakért helytállni tartozott.
[66] A felmondás indoka is a 2012. november 5-én elrendelt csoportos létszámcsökkentésre utalt, mint ami a felperes munkakörét is érintette. Utóbb az alperes nem hivatkozhat arra, hogy a létszámcsökkentést minősítette tévesen csoportos létszámcsökkentésnek, továbbá a jogvita eldöntése szempontjából adott esetben annak sem volt kiemelt jelentősége, hogy a felperest a munkaügyi központba történő létszámcsökkentéssel érintett személykénti megjelöléséről a munkáltató nem tájékoztatta.
[67] Helyesen foglaltak állást a bíróságok arról, hogy a hivatkozott e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek, az alkalmas volt az információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására.
[68] Az Mt. 65. § (4) bekezdése alapján csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja irányadó a (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából. Mivel az e-mail megküldésekor a felperes felmondási tilalom alatt állt, a munkáltató intézkedése jogellenes volt.
[69] Az Mt. 83. § (2), (3) és (4) bekezdése ugyan csak 2014. március 15-ével hatályos, a munkaviszony helyreállítása esetében azonban a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a jogviszonyát nem szüntették volna meg. Ezért az Mt. 82. § (2) bekezdésében meghatározott, az elmaradt jövedelem tekintetében megszabott limit nem alkalmazható. Az Mt. 83. §-a szövegének nyelvtani értelmezésén túl a fentieket az is alátámasztja, hogy a jogviszony fennállása alatt - és a helyreállításból éppen az következik, hogy a munkaviszony nem is szűnt meg - a munkáltató munkabért tartozik fizetni a munkavállalója részére. Az alperes által hivatkozott 3/2014. (III.21.) KMK vélemény 1. és 2. pontja sem tartalmaz ezzel ellentétes okfejtést.
[70] Az alperes az Mt. 167. § (2) bekezdésére hivatkozva állította, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, mivel a munkáltató által felajánlott álláslehetőséget nem fogadta el. A másodfokú bíróság ezen alperesi érveléssel a Pp. 235. § (1) bekezdésében és 141. § (6) bekezdésében foglaltakra utalással nem foglalkozott. A felülvizsgálati érvelés ezzel összefüggésben jogszabálysértésre nem hivatkozott, a megsértett jogszabályhelyet nem jelölte meg, így a Kúriának ezen érveléssel érdemben nem volt módja foglalkozni [Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés].
[71] Az alperes ugyancsak alaptalanul sérelmezte a felülvizsgálati kérelmében az Eütevtv. 29/A. (helyesen 29/B.) § (9) bekezdésének téves értelmezését is.
[72] A hivatkozott jogszabály szerint visszamenőleges illetmény vagy bérnövelés a 2013. január 1. és 2013. augusztus 31. között a 7. § (2) bekezdés d)-g) pontjában felsorolt jogviszonyban bérnövelésre jogosító munkakörben töltött munkavégzési kötelezettséggel járó időre - ideértve az Ebtv. 44. § szerinti keresőképtelenséggel járó időszakot is - nem jár. Nem jogszerző időszak a fizetés nélküli szabadság, szülési szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartama. A felperes 2013. január 7-től 2013. március 5-ig a szabadságát, 2013. március 6-ától 2013. október 4-ig pedig a felmondási idejét töltötte. Ezen időszakok alatt maga a munkáltató mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A perben hivatkozott rendelkezések konkrétan megnevezik azokat az időszakokat, amelyek tartama nem jogszerző időszak az illetmény/bérnövelés szempontjából. Nem jogszerző időszakként a szabadság és a felmondási idő tartamát nem nevesíti, a felperes jogviszonya 2013. szeptember 1-jén nem szűnt meg, így alappal igényelte az illetménynövelést, amelyről a bíróságok jogszabálysértés nélkül döntöttek.
[73] A kifejtettekre tekintettel - figyelemmel a Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontjára is - a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Mfv.I.10.687/2016.)
Az ügy száma: Mfv.I.10.687/2016/4.
A tanács tagjai: Dr. Tallián Blanka a tanács elnöke
Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna előadó bíró
Dr. Hajdu Edit bíró
A felperes:
Az alperes: Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház
Az alperes képviselője:
Dr. Szűcs Péter ügyvéd
A per tárgya: munkaviszony megszüntetés jogellenességének megállapítása
és anyagi jogkövetkezményei
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:
Nyíregyházi Törvényszék 4.Mf.21.785/2015/4.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:
Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.M.181/2015/24.
A 223.500 (kettőszázhuszonháromezer-ötszáz) forint felülvizsgálati eljárási illeték az államot terheli.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
[2] Az Önkormányzat mint alapító a Megyei Közgyűlés határozatával döntött a J. A. O. K. megszüntetéséről, és ezzel egyidejűleg az egészségügyi közfeladatok J. A. O. K. E. Sz. N. Kft. által történő ellátásáról. Ennek megfelelően 2009. október 1-jei hatállyal az intézmény eddigi feladatait, tevékenységi körét teljes mértékben a kft. mint munkáltató vette át a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (régi Mt.) hatálya alá tartozóan.
[3] A felperes hozzájárult a továbbfoglalkoztatásához, és 2009. május 25-én munkaszerződést kötött a Kft.-vel mint munkáltatóval.
[4] Az átadó és a Megyei E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zrt. (átvevő) megállapodást kötöttek, melynek alapján az átadó munkáltató 2010. február 1-jével átadta, az átvevő munkáltató pedig az 1992. évi XXII. tv. 85/A., 85/B. § -ai alapján szerződéses jogutódlással átvette a kft. egyes egységeiben dolgozó munkavállalókat, így a felperest is. A 2010. február 1-jén létrejött munkajogi jogutódlás során a felperessel új munkaszerződést nem kötöttek.
[5] A felperesnek 2011. január 6-án gyermeke született, akinek otthoni gondozása céljából 2011. május 29-étől fizetés nélküli szabadságot vett igénybe.
[6] Az alperes jogelődjénél, az E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zrt. munkáltatónál 2012. november 5-én csoportos létszámcsökkentést rendeltek el. A munkáltatóijogkör-gyakorlója munkáltatói döntésében a végrehajtás kezdő időpontját 2012. december 5-ében, a befejezés időpontját 2013. január 4-ében határozta meg azzal, hogy ezen időszak között a csoportos létszámcsökkentés végrehajtására egy ütemben kerül sor. Egyidejűleg elrendelte a munkáltatónál meglévő üres álláshelyek zárolását. A munkáltató a döntéséről tájékoztatta a Munkaügyi Központ Ny.-i Kirendeltségét, és megküldte a 2012. évi I. tv. (Mt.) 74. § (2) bekezdése alapján az érintett munkavállalók adatait is. A létszámcsökkentés 32 főt érintett, köztük a felperest is.
[7] A felperes a fizetés nélküli szabadságának lejártát megelőzően 30 nappal, 2012. december 5-én nyilatkozatot tett a munkáltatónál, amelyben arról tájékoztatta, hogy a gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát 2013. január 6-án megszünteti. Kérte, hogy a GYES mellett napi 6 órában, heti 30 órában folytathassa a munkáját, és a munkaideje 8.00 órától 14.00 óráig tarthasson, és a szabadság kivétele után a munkába állásakor GYES-t szeretne igénybe venni. Egyidejűleg tájékoztatást kért a munkába állásával és a szabadsága kiadásával kapcsolatosan.
[8] 2012. december 18-án H.-né P. I. humán erőforrás fejlesztési osztályvezető szóban arról tájékoztatta a felperest, hogy a munkáltatónál elindult a csoportos létszámcsökkentés folyamata, amely a felperes munkakörét is érinti. Felhívta a figyelmét arra, hogy a fizetés nélküli szabadságát ha nem szakítja meg, akkor a GYES lejárta után reális esélye van arra, hogy megmaradjon a szakoktatói állása.
[9] Tekintettel arra, hogy 2012. decemberében a felperes a munkáltatótól többszöri érdeklődésre sem kapott választ a kérdéseire, 2013. január 2-án ismételten felhívta H.-né P. I.-t, aki arról tájékoztatta, hogy a munkába állása nem lehetséges tekintettel arra, hogy a végzettségének megfelelő, egy műszakos állás nincs, tételesen azonban továbbra sem tudta megmondani, hogy mennyi végkielégítésre, felmondási időre járó juttatásra lesz a felperes jogosult jogviszonya megszüntetése esetén.
[10] Ezt követően a felperes 2012. január 4-én M. Cs. vezérigazgatónak levelet írt, amelyben ismét arról tájékoztatta, hogy a fizetés nélküli szabadságát 2013. január 6. napjával megszünteti, és munkába akar állni. Kérte, hogy közöljék a távollét alatt felhalmozódott szabadságát mikor, és hogyan töltheti le, mit kell tennie január 7-étől, és amennyiben a jogviszonya megszüntetésre kerül, mennyi felmondási időre járó juttatásra, végkielégítésre, jubileumi jutalomra lesz jogosult, és azok mikor kerülnek kifizetésre.
[11] M. Cs.-nek írt levelére dr. C. G. humán erőforrás osztályvezető 2013. január 4-én 22 óra 36 perckor e-mailt küldött a felperes részére. Ebben kitért arra, hogy a munkáltatónál átszervezés lesz, ami a felperes munkakörét is érinti, és az eredeti munkakörében a továbbiakban nem tudják foglalkoztatni. Az e-mail üzenet szerint "Tájékoztatom, hogy a csoportos létszámleépítés hátrányos következményeit a lehető legnagyobb mértékben igyekszünk enyhíteni. Ennek érdekében elsősorban arra fogunk az Ön esetében törekedni, hogy a szakképesítésének megfelelő szakdolgozói munkakört találjunk, amelynek úgy érzem, nagyon jó esélyei vannak. Amint arról a kolléganőm már tájékoztatta, ápolási igazgató úrral már egyeztettünk, van is olyan üres állás, amelynek betöltésére kiválóan alkalmas lenne".
[12] A felperes várandóssága, szülési szabadsága és a gyermekének gondozása céljából 2011. május 29-étől 2013. január 6-áig igénybe vett fizetés nélküli szabadságának tartama alatt felmondási tilalom alatt állt, 2013. január 7-étől a szabadságát töltötte.
[13] A felperes 2013. március 5-én vette át a 2013. február 13-án kelt munkáltatói felmondást. Ennek indokolása szerint "Munkaviszonyának felmondással történő megszüntetésére a következők miatt került sor: A munkáltatójánál, a Megyei E. Sz. és Sz. H. Nonprofit Zártkörűen Működő Részvénytársaságnál 2012. november 5. napján csoportos létszámcsökkentés elrendelésére került sor. Mivel a létszámcsökkentés az Ön munkakörét is érinti, munkaviszonya felmondással történő megszüntetése iránt intézkedtem. Tájékoztatom, hogy a gyermeke otthoni ápolása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága 2013. január 6. napjával megszűnt, erre tekintettel az előző években ki nem szabadsága 2013. január 7. napjával kiadásra került. A 2013. évre járó szabadság kiadásánál ennek figyelembe vételével jártam el".
[14] A munkáltató a felperes felmondási idejét nem a felmondás felperes általi kézhezvételét követő naptól, azaz 2013. március 6-ától számította, hanem 2013. január 7-étől, így a felperes jogviszonyát 2013. augusztus 8. napjával szüntette meg a 2013. október 4-ei időpont helyett.
A felperes keresetében 500.000 forint nem vagyoni kár iránti igényt is előterjesztett.
[16] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[17] Hivatkozása szerint a felmondás indoka valós és okszerű volt. Utóbb azt állította, hogy a munkaviszony megszüntetésére csoportos létszámcsökkentés okán, de nem annak keretében került sor.
[19] Az elsőfokú bíróság ítéletében hivatkozott a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 7. §-ára, 12. §-ának (1) bekezdésére, 65. §-ának (1), (2) bekezdésére, 66. §-ának (1) bekezdésére, 68. §-ának (1) bekezdésére, 69. §-ának (1) bekezdésére, 70. § (1) bekezdésére, 71. § (1) bekezdésére, 72. § (1) bekezdésére, 74. § (1), (2) bekezdésére, 75. § (1) - (3) bekezdésére, 82. § (1) bekezdésére, 83. § (1) bekezdésére. Utalt továbbá az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (Ebktv.) 8. §-ára, valamint az egészségügyi tevékenység végzésének egyes kérdéseiről szóló 2003. évi LXXXIV. törvény (Eütevtv.) 29/B. § (1), (3) és (9) bekezdésében foglaltakra.
[20] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a csoportos létszámcsökkentés tényének igazolására az alperes csatolta az Mt. 71. § és 73. §-a szerinti munkáltatói döntést, amelyből megállapítható volt, hogy a csoportos létszámcsökkentés végrehajtásának kezdő időpontja 2012. december 5-e, befejező időpontja pedig 2013. január 4-e volt. Az alperes előterjesztette a munkáltatónak a Munkaügyi Központ Ny.-i Kirendeltségének küldött ezen döntéséről szóló Mt. 74. § (2) bekezdése szerinti tájékoztatást is, amelynek mellékletét képezte a létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók névsora és adatai. Ez utóbbi listából megállapítható, hogy a munkáltatónál elrendelt csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók között a felperes is "lejelentésre" került, az elrendelt csoportos létszámcsökkentés az ő munkakörét is érintette. A 2012. november 20-án kelt tájékoztatásából az is kitűnik, hogy az alperes által bejelentett csoportos létszámcsökkentés az Mt. 71. §-ának hatálya alá tartozik.
[21] A bíróság a Megyei Kormányhivatal 2015. augusztus 4-én kelt tájékoztatásának mellékletéből megállapította, hogy a munkáltató a foglalkoztatási szervhez 2012. november 7-én megküldte a felperes nevére kiállított csoportos létszámcsökkentésről szóló tájékoztatást. Az eljárás során azonban kiderült, hogy ezt a felperes részére nem adták át.
[22] Dr. Czeglédi Gábor tanúkénti meghallgatása során megerősítette, hogy a 2012. őszén született munkáltatói döntés alapján a csoportos létszámcsökkentésben a felperes is érintett volt. Úgy nyilatkozott, hogy az általa 2013. január 4-én elküldött e-mail üzenet tartalmát tekintve megfelelt az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak. M. Cs., az alperes törvényes képviselője 2014. január 21-én kelt nyilatkozatában azt rögzítette, hogy a dr. C. G. által 2013. január 4-én J. E. részére elektronikus dokumentumban írt, az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti azon nyilatkozata, amelyben a felperest tájékoztatták a Zrt-nél folyamatban lévő csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó munkáltatói döntésről, illetőleg arról, hogy az az ő jogviszonyát is érinti, jóváhagyja. Ezen jognyilatkozatban a munkáltató tehát konkrétan megnevezte és maga minősítette az e-mailben foglaltakat az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak, és élve az Mt. 20. § (3) bekezdése szerinti lehetőséggel, maga hagyta jóvá a nem a munkáltatóijogkör-gyakorlójától származó elektronikus dokumentumban foglalt jognyilatkozatot.
[23] A bíróság kifejtette, hogy a dr. C. G. által küldött e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában előírt követelményeknek, a jogszabály ugyanis írásbelinek tekinti a jognyilatkozatot, ha annak közlése az abban foglalt információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására alkalmas elektronikus dokumentumban, például e-mailben történt.
[24] A peres felek által sem vitatottan az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás közlése idején, 2013. január 4-én még a felperes gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadságát töltötte, azaz felmondási tilalom alatt állt. A munkáltató azonban a csoportos létszámcsökkentésre vonatkozó döntéséről nem tájékoztathatta volna a felmondási tilalom ideje alatt, így intézkedése jogellenes.
[25] Az elsőfokú bíróság értelmezhetetlennek és ellentmondásosnak találta az alperes azon hivatkozását, hogy a felperes munkaviszonyának megszüntetésére csoportos létszámcsökkentés okán, de nem annak keretében került sor.
[26] A felperes álláspontja szerint a felmondás azért is jogellenes, mert a munkáltató a csoportos létszámcsökkentéssel érintett munkavállalók kiválasztása során esetében megsértette az egyenlő bánásmód követelményét, az Ebktv. 8. §-át, 5. §-át, valamint a 19. §-ának (1) bekezdését. A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás során nem találta igazoltnak, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát az anyasága miatt szüntette meg. Megállapítható volt ugyanis, hogy a létszámcsökkentéssel érintettek között kisgyermekesek, gyermekesek, illetve gyerektelenek egyaránt voltak.
[27] Az elsőfokú bíróság a rendeltetésellenes joggyakorlást sem találta bizonyítottnak, mivel az alperes ésszerű indokát adta, hogy a felmondás ideje alatt miért vált szükségessé szakoktatói álláshelyekre pályázatok kiírása. Az is rögzíthető volt, hogy nem külső pályázókat, hanem olyan személyeket helyezett ebbe a munkakörbe az alperes, akik belső áthelyezéssel, kinevezésük módosításával lettek szakoktatók.
[28] A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményeként arra a következtetésre jutott, hogy a felperes munkaviszonyát jogellenesen szüntette meg az alperes felmondási tilalomba ütköző módon.
[29] Az Mt. 83. § b) pontja értelmében a munkavállaló kérelmére - a 82. § (1) bekezdésében meghatározott jogkövetkezményeken túlmenően - a bíróság a munkaviszonyt helyreállítja, ha a megszüntetés a 65. § (3) bekezdésébe ütközött. Ilyenkor a bíróság a munkavállaló kérelmére a jogellenesen megszüntetett munkaviszony helyreállítása kötelező, a bíróságnak nincs mérlegelési lehetősége.
[30] A munkáltató a munkaviszony helyreállítása mellett az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján köteles a munkavállalónak megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével okozati összefüggésben okozott kárt is. Helyreállítás esetén az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítési összeg meghaladhatja a munkavállaló 12 havi távolléti díjának összegét, vagyis a munkavállalót a jogellenes munkaviszony megszüntetéssel összefüggésben ténylegesen kiesett elmaradt jövedelme illeti meg, ha a kárenyhítési kötelezettségének maradéktalanul eleget tett.
[31] Az elsőfokú bíróság utalt az Mt. 172. §-ának b) pontjára is. Rámutatott arra, hogy a felperes elmaradt illetményéből levonásba kellett helyezni a végkielégítés összegét, valamint a máshonnan megtérült jövedelmet, így elmaradt jövedelem címén bruttó 3.836.706 forintra jogosult.
[32] A kárenyhítési kötelezettség körében minimálisan elvárható a munkavállalótól, hogy a munkaviszonya megszüntetését követően haladéktalanul kérje álláskeresőként történő nyilvántartásba vételét az állami foglalkoztatási szervnél, és amennyiben arra jogosultságot szerzett, kérelmezze az álláskeresési ellátás megállapítását, továbbá - mivel ez álláskeresőként is előírt kötelezettsége a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküli ellátásról szóló 1991. évi IV. törvény (Flt.) 54. § (9) bekezdés d) pontja szerint - aktívan keressen munkahelyet. A bíróság e körben a felperes magatartását megfelelőnek értékelte.
[33] Az Mt. 68. § (1) bekezdésére, illetve a 70. § (3) bekezdésére utalással állapította meg a bíróság a felperes felmondási idejét, valamint további 7 nap szabadság pénzbeli megváltására való jogosultságát.
[34] A felperes kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2013. január 7-étől 2013. október 4-éig az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése alapján bruttó 276.290 forint visszamenőleges illetménynövelés megfizetésére.
[35] Az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése szerint visszamenőleges illetmény vagy bérnövelés a 2013. január 1. és 2013. augusztus 31. között a 7. § (2) bekezdés d) - g) pontjában felsorolt jogviszonyban, bérnövelésre jogosító munkakörben töltött, munkavégzési kötelezettséggel járó időre - ideértve az Ebtv. 44. §-a szerinti keresőképtelenséggel járó időszakokat is - jár. Nem jogszerző időszak a fizetés nélküli szabadság, szülési szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartama. A felperes 2013. január 7-étől 2013. március 5-éig az alperes által kiadott szabadságát, majd 2013. március 6-ától október 4-éig a felmondási idejét töltötte, amely időszakok alatt maga a munkáltató mentesítette a munkavégzési kötelezettsége alól. Az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdése megnevezi azokat az időszakokat, amelyek tartama nem jogszerző időszak az illetmény/bérnövelés szempontjából. Nem jogszerző időszakként a szabadság és a felmondási idő tartamát nem nevesíti, a felperes jogviszonya pedig 2013. szeptember 1-jén még nem szűnt meg. Ebből következően illetménynövelésre jogszerűen igényt tarthat.
[36] A bíróság a nem vagyoni kártérítés jogalapját és összegszerűségét nem találta megállapíthatónak. A perben a felperesnek kellett meggyőzően és hitelt érdemlően bizonyítania, hogy a felmondással összefüggésben valósult meg a nem vagyoni kártérítést megalapozó személyiségi jogsértés. A következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkáltató által közölt jogellenes megszüntető nyilatkozattal önmagában még nem valósult meg a személyiségi jogsérelem, a jogellenes megszüntetés nem jelenti a személyhez fűződő jog sérelmét, ezért nem vagyoni kártérítésre nem ad alapot. Többlettényállási elemet pedig a felperes nem bizonyított.
[37] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét azzal hagyta helyben, hogy az alperes által a felperes részére elmaradt jövedelem címén járó összeget bruttó 4.936.627 forintra felemelte.
[38] A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a dr. C. G. által 2013. január 4-én küldött e-mailt a munkáltatóijogkör-gyakorló vezérigazgató maga minősítette az eljárás során az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak, ebben az időpontban pedig a felperes felmentési tilalom alatt állt. Az e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek. Az Mt. 65. § (4) bekezdésének rendelkezése alapján csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó a (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából.
[39] Helyesen határozott az elsőfokú bíróság a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeiről is. Az Mt. 83. § (2), (3), (4) bekezdése 2014. március 15. napjával hatályos, de az azonnali hatályú felmondás meghozatalakor hatályban lévő Mt. rendelkezések és a kialakult bírói gyakorlat alapján sem jogszabálysértő az elsőfokú bíróság rendelkezése az elmaradt jövedelemre nézve.
[40] A bírói gyakorlat alapján a munkaviszony helyreállításáról szóló rendelkezés esetén a munkavállalót - a juttatások szempontjából - olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonya megszüntetésére nem került volna sor, így helyesen határozott az elsőfokú bíróság arról, hogy a munkaviszony helyreállítása esetére az elmaradt jövedelem címén igényelt kártérítési összeg meghaladhatja a munkavállaló 12 havi távolléti díjának mértékét.
[41] Az alperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének.
[42] A bíróság utalt az 1952. évi III. tv. (Pp.) 235. §-ának (1) bekezdésére és a 141. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra. Azt az alperesi hivatkozást, hogy a felmondás közlését megelőzően a felperes a részére felajánlott munkakört nem fogadta el, emiatt nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, a másodfokú bíróság nem vizsgálhatta, mivel ez új tény állításának minősült.
[43] Az elsőfokú bíróság helyesen értelmezte az Eütevtv. 29/B. § (9) bekezdésében foglaltakat, helyesen vette figyelembe az illetmény- és bérnövekedést.
[44] A felperes a fellebbezési ellenkérelmében az alperes kötelezését kérte az elsőfokú ítélet és a jogviszony helyreállítása közötti időre eső elmaradt jövedelem megfizetésére illetménynöveléssel együtt, amelynek összegét 1.099.921 forintban határozta meg a 2015. október 20-ától 2016. április 26-áig terjedő időszakra. A Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontja alapján ennek nem volt jogszabályi akadálya, az összegszerűséget pedig az alperes képviselője nem vitatta.
[46] A felülvizsgálati érvelés szerint az alperes jogelődjénél nem vitásan csoportos létszámcsökkentésre került sor, amely a felperes jogviszonyát is érintette. A létszámcsökkentés végrehajtása során azonban végül 30-nál kevesebb munkavállaló jogviszonyának a megszüntetésére került sor, vagyis a ténylegesen végrehajtott létszámcsökkentés nem volt csoportos figyelemmel az Mt. 71. § (1) bekezdés c) pontjára. A felperes jogviszonyának megszüntetésére nem a csoportos létszámcsökkentés végrehajtására rendelt 30 napos időszakon belül, hanem jóval annak elteltét követően került sor. E vonatkozásban a jogerős ítélet tévesen tulajdonított jelentőséget annak a ténynek, hogy dr. C. G. e-mailjének elküldése 2013. január 4-én, vagyis a létszámcsökkentés végrehajtására rendelt 30 napos határidő utolsó napján történt. A 30 napos időszak számításánál a felmondások, nem pedig az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja az irányadó.
[47] Mivel a létszámcsökkentés utóbb nem bizonyult csoportosnak, az alperes mentesült a csoportos létszámcsökkentésre rendelt eljárási szabályok betartása alól.
[48] A fentiekből következik, hogy nincs jelentősége annak, miszerint a dr. C. G. által 2013. január 4-én írt e-mail közlésére felmondási tilalom alatt került-e sor vagy sem, ugyanis a felmondási tilalom szempontjából a felperes tekintetében nem az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatás, hanem a felmondás közlésének az időpontja irányadó. A közléskor pedig a felperes már nem állt felmondási tilalom alatt.
[49] Nem teszi valótlanná a felmondás indokát az, ha a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát érintő létszámcsökkentést az indokolásban tévesen csoportosnak minősíti. A felperes munkaviszonya megszüntetésére vezető létszámcsökkentést nem vitásan elrendelték és végrehajtották, és a felperes munkaviszonyát is érintette. A felmondás indokolása létszámcsökkentésre hivatkozik, ami a felmondás valós és okszerű indokául szolgálhatott. Így annak, hogy a létszámcsökkentés csoportos volt-e vagy sem, nincs döntő jelentősége. A felperesnél nem sérültek a felmondási tilalom szabályai, illetőleg a felmondás indokolása valós és okszerű volt, vagyis jogszerű. Ekként a jogerős ítélet sérti az Mt. 82. § és 83. §-ában foglaltakat.
[50] A másodfokú bíróság nem tulajdonított kellő jelentőséget dr. C. G. tanúvallomásának. A tanú egyértelműen arról nyilatkozott, hogy az általa 2013. január 4-én írt e-mailt nem az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatásnak szánta, abban a felperes által hozzá intézett kérdésekre adta meg a választ.
[51] Nem annak van döntő jelentősége, hogy az e-mail tartalma megfelelt-e az Mt. 75. § (1) bekezdésében foglalt elvárásoknak, hanem annak, hogy dr. C. G. szándéka az e-mail megírásakor arra irányult-e, hogy az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti munkáltatói kötelezettséget teljesítse (vagyis munkáltatóijogkört gyakoroljon), vagy sem. Dr. C. G.-nak nem állt szándékában sem munkáltatóijogkört gyakorolni, sem az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatási kötelezettséget teljesíteni.
[52] A felperes a perben következetesen maga is arra hivatkozott, hogy a felmondás abból az okból jogellenes, mivel a munkáltató nem teljesítette az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségét. Ezen álláspontján kizárólag akkor változtatott, amikor felismerte, hogy a munkaviszony helyreállításához fűződő érdeke mit kíván.
[53] Dr. C. G. 2012. január 4-én kelt e-mailje - a nyilatkozatot tevő erre irányuló eredeti szándéka hiányában - a vezérigazgató utólagos jóváhagyó nyilatkozata folytán sem minősülhet a munkáltatói jogkör gyakorlásának, és így nem válhat utóbb érvényes jognyilatkozattá.
[54] A felperessel a felmondási tilalom alatt az Mt. 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlése nem történt meg, a felmondáskor pedig nem állt felmondási tilalom alatt.
[55] A perben eldöntendő kérdés volt, hogy a munkaviszony helyreállítása esetén érvényesül-e az Mt. 82. § (2) bekezdése szerinti korlátozás, vagyis a munkaviszony keretében elmaradt munkabér címén érvényesíthető igény meghaladhatja-e a munkavállaló 12 havi távolléti díját. Ennek megítélésénél a felmondás közlésekor hatályos jogszabályi rendelkezések az irányadóak. Az Mt. ekkor hatályos szabályai pedig nem tettek különbséget a munkaviszony helyreállítása és helyre nem állítása esetére a jogviszony jogellenes megszüntetése okán érvényesíthető kárigények között. Ezt támasztja alá a Kúria 3/2014. (III.31.) KMK véleményének 1., 2. pontja is, vagyis nem indokolt a különbségtétel.
[56] Azt az alperes sem vitatta a felülvizsgálati kérelmében, hogy a felmondás közlését követően, 2014. március 15. napjával az Mt. 83. § rendelkezései a jogerős ítéleti álláspontnak megfelelően módosultak.
[57] Mindebből következően a felperes javára megítélhető elmaradt munkabér mértéke elviekben sem haladhatja meg a 12 havi távolléti díj összegét, vagyis a 2.234.736 forintot.
[58] Az alperes álláspontja szerint a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének. Dr. C. G. és H.-né P. I. tanúk egybehangzóan adták elő, hogy a felmondás közlését megelőzően a felperes részére más munkakört felajánlottak, aki azt nem fogadta el.
[59] Az alperes szerint a jogerős ítélet az Eütevtv. 29/A. § (9) bekezdés téves értelmezésével és alkalmazásával jutott arra a következtetésre, hogy a felperest megilleti a visszamenőleges béremelés. Az illetménynövelés ugyanis kizárólagosan a munkavégzési kötelezettséggel járó időre illette volna meg a felperest, ilyen pedig sem a szabadsága, sem a felmentési ideje alatt nem terhelte.
[60] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[62] A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
[63] A Pp. 272. §-ának (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek akkor tesz eleget a fél, ha a felülvizsgálati kérelemben egyrészt megjelöli konkrétan a megsértett jogszabályhelyet, másrészt a hivatkozott jogszabálysértést is tartalmilag körülírja, az arra vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti. Ha a fél a felülvizsgálati kérelmében több, egymástól elkülönülő jogszabálysértésre hivatkozik, valamennyi hivatkozásának rendelkeznie kell a fenti tartalmi követelményekkel 1/2016. (II.15.) PK vélemény].
[64] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. §-át mint megsértett jogszabályhelyet nem jelölte meg, így a bíróságok által megállapított tényállás a jelen perben is irányadó volt.
[65] A másodfokú bíróság ítéletében helytállóan rögzítette, hogy dr. C. G. 2013. január 4-én küldött e-mail üzenetét M. Cs. a munkáltatóijogkör-gyakorló vezérigazgató maga minősítette az eljárás során az Mt. 75. § (1) bekezdése szerinti tájékoztatásnak. Dr. C. G. tanúmeghallgatása során ugyan "elemezte" a tájékoztatás és a válaszlevél közötti különbözőséget, azt azonban megerősítette, hogy az e-maillel a felperes tudtára adta, miszerint "miután a csoportos létszámleépítésben ő is érintett, az ő jogviszonya is megszüntetésre kerül".
[66] Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy dr. C. G. kizárólag "a felperes által hozzá intézett kérdésekre" válaszolt. Az irányadó tényállás szerint a felperes M. Cs. vezérigazgatóhoz, és nem a HR igazgatóhoz fordult a kérdéseivel, dr. C. G. tájékoztatása - amely a munkáltatóijogkör-gyakorló akaratát is tükrözte - a csoportos létszámleépítésről való tájékoztatásnak minősült, az alperes pedig az abban foglaltakért helytállni tartozott.
[67] A felmondás indoka is a 2012. november 5-én elrendelt csoportos létszámcsökkentésre utalt, mint ami a felperes munkakörét is érintette. Utóbb az alperes nem hivatkozhat arra, hogy a létszámcsökkentést minősítette tévesen csoportos létszámcsökkentésnek, továbbá a jogvita eldöntése szempontjából adott esetben annak sem volt kiemelt jelentősége, hogy a felperest a munkaügyi központba történő létszámcsökkentéssel érintett személykénti megjelöléséről a munkáltató nem tájékoztatta.
[68] Helyesen foglaltak állást a bíróságok arról, hogy a hivatkozott e-mail megfelelt az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek, az alkalmas volt az információ változatlan visszaidézésére, a nyilatkozattevő személyének és a jognyilatkozat megtétele időpontjának azonosítására.
[69] Az Mt. 65. § (4) bekezdése alapján csoportos létszámcsökkentés esetén a 75. § (1) bekezdés szerinti tájékoztatás közlésének időpontja irányadó a (3) bekezdés szerinti védelem alkalmazása szempontjából. Mivel az e-mail megküldésekor a felperes felmondási tilalom alatt állt, a munkáltató intézkedése jogellenes volt.
[70] Az Mt. 83. § (2), (3) és (4) bekezdése ugyan csak 2014. március 15-ével hatályos, a munkaviszony helyreállítása esetében azonban a következetes ítélkezési gyakorlat szerint a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a jogviszonyát nem szüntették volna meg. Ezért az Mt. 82. § (2) bekezdésében meghatározott, az elmaradt jövedelem tekintetében megszabott limit nem alkalmazható. Az Mt. 83. §-a szövegének nyelvtani értelmezésén túl a fentieket az is alátámasztja, hogy a jogviszony fennállása alatt - és a helyreállításból éppen az következik, hogy a munkaviszony nem is szűnt meg - a munkáltató munkabért tartozik fizetni a munkavállalója részére. Az alperes által hivatkozott 3/2014. (III.21.) KMK vélemény 1. és 2. pontja sem tartalmaz ezzel ellentétes okfejtést.
[71] Az alperes az Mt. 167. § (2) bekezdésére hivatkozva állította, hogy a felperes nem tett eleget a kárenyhítési kötelezettségének, mivel a munkáltató által felajánlott álláslehetőséget nem fogadta el. A másodfokú bíróság ezen alperesi érveléssel a Pp. 235. § (1) bekezdésében és 141. § (6) bekezdésében foglaltakra utalással nem foglalkozott. A felülvizsgálati érvelés ezzel összefüggésben jogszabálysértésre nem hivatkozott, a megsértett jogszabályhelyet nem jelölte meg, így a Kúriának ezen érveléssel érdemben nem volt módja foglalkozni Pp. 272. § (2) bekezdés, 275. § (2) bekezdés].
[72] Az alperes ugyancsak alaptalanul sérelmezte a felülvizsgálati kérelmében az Eütevtv. 29/A. § (helyesen 29/B. §) (9) bekezdésének téves értelmezését is.
[73] A hivatkozott jogszabály szerint visszamenőleges illetmény vagy bérnövelés a 2013. január 1. és 2013. augusztus 31. között a 7. § (2) bekezdés d) - g) pontjában felsorolt jogviszonyban bérnövelésre jogosító munkakörben töltött munkavégzési kötelezettséggel járó időre - ideértve az Ebtv. 44. § szerinti keresőképtelenséggel járó időszakot is - nem jár. Nem jogszerző időszak a fizetés nélküli szabadság, szülési szabadság, valamint az egész napos igazolatlan távollét időtartama. A felperes 2013. január 7-étől 2013. március 5-éig a szabadságát, 2013. március 6-ától 2013. október 4-éig pedig a felmondási idejét töltötte. Ezen időszakok alatt maga a munkáltató mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól. A perben hivatkozott rendelkezések konkrétan megnevezik azokat az időszakokat, amelyek tartama nem jogszerző időszak az illetmény/bérnövelés szempontjából. Nem jogszerző időszakként a szabadság és a felmondási idő tartamát nem nevesíti, a felperes jogviszonya 2013. szeptember 1-jén nem szűnt meg, így alappal igényelte az illetménynövelést, amelyről a bíróságok jogszabálysértés nélkül döntöttek.
[74] A kifejtettekre tekintettel - figyelemmel a Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontjára is - a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
[76] II.) Megfelel az Mt. 22. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt követelményeknek az az e-mail, amelyből a munkavállaló egyértelműen tudomást szerzett a csoportos létszámleépítés tényéről, a nyilatkozattevő HR vezető személyéről, és a közzététel időpontja is azonosítható volt.
[78] Az alperes az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 5. §-ának (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése szerint személyes illetékmentességre jogosult, ezért a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján a felülvizsgálati illeték az államot terheli.
[79] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.