adozona.hu
BH 2017.7.248
BH 2017.7.248
A felperes által teljesített óvadéknyújtási tevékenység nem minősül a Hpt. szerinti pénzkölcsönnyújtásnak, mert a szerződő felek között nem jön létre hitel- vagy kölcsönszerződés. Az ilyen jogügyletek végzéséhez nem szükséges az MNB engedélye. Az MNB piacfelügyeleti eljárása során az engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett tevékenységet vizsgálja, hatósági ellenőrzést nem végez, így a (Hpt.1.) Kkv. tv. 12/A. §-a nem alkalmazható [1996. évi CXII. tv. (Hpt.1.) 2. mell., 2013. évi CCXXXVII. tv. (Hpt.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes mint óvadéknyújtó és a B. T. Szövetkezeti Hitelintézet (a továbbiakban: Hitelintézet), mint hitelező között 2012. november 22-én megállapodásnak nevezett ügynöki szerződés jött létre, melyben a Hitelintézet vállalta, hogy a felperes által közvetített hitelfelvevőknek legfeljebb 500 000 forint összegű fogyasztási hitelt nyújt, készpénz óvadék fedezete mellett, maximálisan három év futamidőre. A felperes kötelezte magát, hogy a Hitelintézetnél folyószámlát és óvadékszámlát nyit é...
BH 2017.7.248 A felperes által teljesített óvadéknyújtási tevékenység nem minősül a Hpt. szerinti pénzkölcsönnyújtásnak, mert a szerződő felek között nem jön létre hitel- vagy kölcsönszerződés. Az ilyen jogügyletek végzéséhez nem szükséges az MNB engedélye. Az MNB piacfelügyeleti eljárása során az engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett tevékenységet vizsgálja, hatósági ellenőrzést nem végez, így a (Hpt.1.) Kkv. tv. 12/A. §-a nem alkalmazható [1996. évi CXII. tv. (Hpt.1.) 2. mell., 2013. évi CCXXXVII. tv. (Hpt.2.) 6. § (1) bek., 2013. évi CXXXIX. tv. (MNBtv.) 48. § (1) bek., 2004. évi XXXIV. tv. (Kkv. tv.) 12/A. §].
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes mint óvadéknyújtó és a B. T. Szövetkezeti Hitelintézet (a továbbiakban: Hitelintézet), mint hitelező között 2012. november 22-én megállapodásnak nevezett ügynöki szerződés jött létre, melyben a Hitelintézet vállalta, hogy a felperes által közvetített hitelfelvevőknek legfeljebb 500 000 forint összegű fogyasztási hitelt nyújt, készpénz óvadék fedezete mellett, maximálisan három év futamidőre. A felperes kötelezte magát, hogy a Hitelintézetnél folyószámlát és óvadékszámlát nyit és utóbbin készpénz- óvadékot köt le. A szerződés 7. pontja értelmében, amennyiben a közvetített ügyfélnek törlesztési elmaradása keletkezik, úgy a Hitelintézetnek jogában áll a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondása mellett az óvadék összegéből az adós teljes tartozásának lehívása és ezzel a tartozás kiegyenlítése. A felperes és a Hitelintézet óvadéki szerződést is kötöttek az ügynöki szerződéshez kapcsolódóan, melyben rögzítették, a felperes fedezetet biztosító óvadékot helyez el a Hitelintézet óvadéki számláján, melynek összege változó.[2] A Hitelintézet és a felperes által közvetített ügyfelek között külön-külön kölcsönszerződések jöttek létre közel azonos tartalommal. Ezek 8. pontja szerint a felperes kötelezettséget vállal a Hitelintézet felé az adósnak a Hitelintézettel szemben fennálló tartozása és annak járulékai megfizetéséért óvadék elhelyezése mellett. A kölcsönszerződéseket a Hitelintézeten és az adósokon kívül a felperes is aláírta. A felperes részéről közvetített ügyfelek a Hitelintézet mellett a felperessel is szerződést kötöttek, melyben vállalták, az óvadék elhelyezéséért a felperesnek havi rendszerességgel óvadéki díjat fizetnek. Az adósok ebben a konstrukcióban a Hitelintézetnek a kölcsön összegét és annak kamatait, míg a felperesnek óvadéki díjat fizettek.
[3] Az alperes hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított, melynek eredményeként a H-PJ-I-B-3/2014. számú határozatában azonnal hatállyal megtiltotta, hogy a felperes az MNB engedélye nélkül hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, és bejelentés hiányában pénzügyi szolgáltatás közvetítése pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytasson. Az engedély nélkül végzett pénzkölcsönnyújtási tevékenység miatt 55 000 000 forint, míg a bejelentés hiányában folytatott pénzügyi szolgáltatás közvetítésére irányuló - ezen belül függő ügynöki - tevékenység miatt a felperest 1 000 000 forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. Az indokolásban hangsúlyozta, a felperes 2012. október 27. és 2014. július 10. között 467 természetes személy részére nyújtott óvadékot, melynek következtében - figyelembe véve az adósok nem fizetése miatt a Hitelintézet által levont óvadék összegét - 50 124 064 forint bevételre tett szert.
Az elsőfokú ítélet
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt közigazgatási és munkaügyi bíróság kijavított ítéletében a keresetet elutasította. Az indokolásban felhívta a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 2. § (3) bekezdését, 3. § (2) bekezdés b) pontját, 72. § (1) bekezdés e) pontját, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 339/B. §-át, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.1.) 2. számú melléklet I. fejezet 10.2. pontját, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.2.) 6. § (1) bekezdését, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) 75. § (4) bekezdését, 88. § (1) bekezdés f) pontját, 89. § (1) bekezdés a) pontját, valamint a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv. tv.) 12/A. §-át.A felülvizsgálati kérelem
[5] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen annak hatályon kívül helyezése és a keresetnek való helyt adás, másodlagosan a hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt. Okfejtése szerint az ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, a Hpt.1. 2. melléklet I. rész 10.2a. pontját, a Hpt.2. 6. § (1) bekezdés 40. pont ba) alpontját és Kkv. tv. 12/A. §-át. Kifejtette, az általa nyújtott szolgáltatás díjazása a felvett hitel összegének 5%-a volt havonta, melyet maximum 24 hónapra vehettek igénybe az ügyfelek. A cég nem bocsátott az adósok rendelkezésére pénzösszeget, hanem a saját, a Hitelintézetnél vezetett számláján helyezte el az óvadékot, ezért a pénzkölcsönnyújtás első feltétele nem teljesült. Az alperes nem támasztotta alá azt az állítását, hogy az adósok teljesítettek felé visszafizetést, ezért a pénzkölcsönnyújtás második feltétele sem valósult meg. A szerződést kötő felek szándéka nem kölcsönszerződés létrehozására irányult, hanem óvadéknyújtási szolgáltatásra.[6] Rámutatott, az alperes iratellenes megállapításával szemben az egyes ügyfelek által fizetett óvadéki díjak teljes összege átlagosan az általuk felvett kölcsön 30-60%-át tette ki. A befizetett díjak végösszege egyik esetben sem érte el a társaság által a Hitelintézetnél elhelyezett óvadék mértékét. Nem helyálló a bíróság azon megállapítása, mely szerint az ügyfelek a társaság által előzetesen letett óvadék összegét fizették vissza részletekben.
[7] Kifejtette, a Kkv. tv. 3. §-a szerinti vállalkozásnak minősül, és mivel az alperes piacfelügyeleti eljárása hatósági ellenőrzésként értékelendő, így a Kkv. tv. 12/A. §-a alkalmazandó, vagyis bírság kiszabása helyett figyelmeztetéssel kellett volna szankcionálni a céget.
[8] A felperes nem vitatta a bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatás közvetítésének tényét.
A Kúria döntése és jogi indokai
[9] A felülvizsgálati kérelem részben alapos.[10] A Pp. 275. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A jogerős ítélet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálható felül.
[11] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból a pénzkölcsönnyújtási pénzügyi szolgáltatási tevékenység körében nem helytálló, míg a Kkv. tv. 12/A. §-ának alkalmazhatósága vonatkozásában törvényes jogi következtetést vont le.
[12] A Kúriának abban kell döntenie, hogy egyrészt a felperes ügyfelek felé végzett tevékenysége a Hpt.1. és a Hpt.2. szerint pénzkölcsönnyújtásnak minősül-e, másrészt alkalmazható-e a Kkv. tv. 12/A. §-a.
[13] Az első jogkérdés körében a felülvizsgálati bíróság rögzíti, a felperes a vizsgált tevékenységet 2012. október 27. és 2014. július 10. között végezte, ezért a Hpt.2. 291. § (1) bekezdésére figyelemmel 2013. december 31-ig a Hpt.1., míg 2014. január 1-jétő a Hpt.2. rendelkezései az irányadók.
[14] A Hpt.1. 2. számú melléklet I. fejezet 10.2.a. alpontja szerint pénzkölcsönnyújtás a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében vagy anélkül - köteles visszafizetni. A Hpt.2. 6. § (1) bekezdés 40. pont ba) alpontja a pénzkölcsönnyújtás definícióját azonosan határozza meg a Hpt.1.-gyel. A felperes okfejtése szerint a pénzkölcsönnyújtás két fogalmi elemét nem valósította meg, az alperes ezzel ellentétes véleményt foglalt el határozatában, melyet az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében érdemben osztott.
[15] A Kúria kiemeli, a fenti jogszabályhelyek nemcsak az előbbi kettő alapelemet tartalmazzák, hanem egy továbbit is, ami az előző kettő előtt áll nyelvtanilag és logikailag is. A Hpt.1. ugyanis azzal a bevezetéssel határozta meg a pénzkölcsönnyújtás fogalmát, hogy "a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján [...]". A Hpt.2. szövegezése csupán annyiban tér el a régitől, hogy a kötőszó az "illetőleg" helyett a "vagy". Ebből az következik, hogy elsődlegesen azt kell vizsgálni, a felperes által az adósokkal kötött megállapodások magánjogi értelemben hitel-, illetőleg kölcsönszerződésnek minősülnek-e.
[16] A felülvizsgálati bíróság rámutat, a Hitelintézet, felperes és adósok (ügyfelek) közötti jogviszonyok és az ezeket megtestesítő szerződések együttesen értelmezendők és értékelendők, mivel ezek nyilvánvalóan összefüggnek. A rossz anyagi helyzetben lévő adósok a Hitelintézettől akkor kaphattak kölcsönt, ha megfelelő biztosítékot adnak. Ezt a biztosítékot nyújtatta a felperes a Hitelintézet felé óvadékszámla nyitásával és azon készpénz óvadék lekötésével. Az óvadék biztosításáért az ügyfelek a felperes felé havonta óvadéki díjat fizettek, mely részükre akkor sem járt vissza, ha a kölcsönt szerződésszerűen törlesztették.
[17] A kölcsönszerződés magánjogi fogalmának elválaszthatatlan része az adós kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy a hitelező által rendelkezésre bocsátott pénzösszeget, azaz a tőkét visszafizeti. A Hpt.1. 2. számú melléklet I.10.2.a) pontja és a Hpt.2. 6. § (1) bekezdés 40. pont ba) alpontja e kötelezettség tekintetében nem tér el a régi, illetve az új Ptk.-tól. Az előbbi jogszabályhelyek csupán annyiban speciálisak, hogy a kamatfizetési kötelezettség nélküli konstrukciókat is pénzkölcsönnyújtásnak tekintik. Ez a megállapítás ahhoz vezet, hogy tartalmi elemzés alapján nem minősíthető át a felperes óvadéknyújtási szolgáltatása pénzkölcsönnyújtássá, mert a lényeges tartalmi elem, a tőke feltétlen visszafizetési kötelezettsége abban nem jelenik meg.
[18] A Kúria hangsúlyozza, a jogkérdés megítélése során nincs jelentősége az óvadéki díj nagyságának, a hitelösszeghez viszonyított arányának a felperes és az ügyfelek közötti szerződések értékelésénél. A felperes és az ügyfelek között létrejött szerződések nem minősülnek hitel-, illetőleg kölcsönszerződésnek, a felperes nem bocsátott az ügyfelek rendelkezésére pénzösszeget. Az, hogy a felperes a Hitelintézet és az adósok közötti kölcsönszerződésekhez készpénzben óvadéki biztosítékot nyújtott, nem minősül az ügyfelek felé pénzösszeg rendelkezésre bocsátásának.
[19] A Hpt.1. és a Hpt.2. az óvadék fogalmát nem határozzák meg, így arra a Ptk. rendelkezései az irányadók. A Ptk. 270. § (1) bekezdése szerint valamely követelés biztosítására pénzen, bankszámla-követelésen, értékpapíron, egyéb, külön törvényben meghatározott pénzügyi eszközön és hitelkövetelésen az erre irányuló szerződéssel és az óvadék tárgyának átadásával óvadék alapítható. A felperes az ügyfelek kölcsönének biztosítására a Hitelintézet felé óvadékot tett le készpénzben, melyet a Hitelintézet ekként is kezelt, a nem fizető adósok tartozásaiból fennálló követelését az óvadékból elégítette ki. Az ügyfelek a felperes részére óvadéki díjat fizettek, azonban ez - miután a felperes és az ügyfelek között hitel-, illetve kölcsönszerződés nem jött létre, pénzösszeg rendelkezésre bocsátása nem történt - nem tekinthető a pénzkölcsönnyújtás definíciójában meghatározott visszafizetésnek.
[20] Az első jogkérdésre a Kúria azt a választ adja, a felperes tevékenysége nem minősül a Hpt.1.-ben és Hpt.2.-ben meghatározott pénzkölcsönnyújtásnak, mert annak fogalmi feltételei nem állnak fenn. Az alperes jogszerűtlenül tiltotta meg azonnali hatállyal, hogy a felperes engedély nélkül hitel és pénzkölcsönnyújtásra pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytasson és a kapcsolódó 55 000 000 forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére való kötelezés sem törvényes.
[21] Az eldöntendő második jogkérdés körében a felülvizsgálati bíróság az alábbiakat fejti ki.
[22] A Kkv. tv. 12/A. § (1) bekezdése értelmében a hatósági ellenőrzést végző szervek kis- és középvállalkozásokkal szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén - az adó- és vámhatósági eljárást és a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzésére irányuló eljárást kivéve - bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmaznak, illetve kötelesek megvizsgálni a közigazgatási hatóság és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott eljárás alkalmazásának lehetőségét. A 2/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozatában (a továbbiakban: jogegységi határozat) a Kúria hangsúlyozta, a Kkv. tv. 12/A. §-a az adó- és vámhatósági eljárás, valamint a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzésére irányuló eljárások kivételével a kis- és középvállalkozásokat érintő bármely hatósági eljárás során alkalmazandó, amennyiben a megállapított jogszabálysértés következtében emberi élet, testi épség vagy egészség közvetlen veszélye, környezetkárosodás vagy tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek védelmét célzó jogszabályi rendelkezés megsértése nem következett be. Az indokolás szerint a Kkv. tv. 12/A. §-ában rögzítettek alapján megállapítható, hogy általában van szó hatósági ellenőrzésről, annak minden típusa beleérthető e megfogalmazásba - az ott megjelölt kivételeket leszámítva -, nincs a támogatások ellenőrzésére korlátozva. Egyetlen elhatárolási pont, hogy a hatósági ellenőrzés során feltárt jogellenes magatartás szankciója bírság legyen.
[23] A Kúria álláspontja szerint - figyelemmel a Kkv. tv. 12/A. §-ának nyelvtani és rendszertani értelmezésére, a jogegységi határozat indokolásában írtakra - bírság kiszabása helyett figyelmeztetés alkalmazására egyéb feltételek fennállása esetén akkor van lehetőség, ha a hatóság hatósági ellenőrzést végzett.
[24] Az MNB tv. 48. § (1) bekezdése alapján az MNB hatósági tevékenysége részeként engedélyezési eljárást, ellenőrzési eljárást, fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást és piacfelügyeleti eljárást folytat le. Az ellenőrzési eljárás szabályait az MNB tv. 27. pontja, míg a piacfelügyeleti eljárásra irányadó rendelkezéseket a 30. pont rögzíti.
[25] Az MNB tv. 90. § (1) bekezdés a) pontja kimondja, engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatási […] tevékenység, kiegészítő szolgáltatás, közvetítői (ügynöki) tevékenység gyanúja esetén az MNB piacfelügyeleti eljárást indít. Az alperes a felperes által sem vitatottan a fenti jogszabályhely alapján, engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatási, ügynöki tevékenység gyanúja miatt indított és folytatott le piacfelügyeleti eljárást, melynek eredményeként hozta meg határozatát. Az MNB tv.-ben szabályzott két jogintézmény közötti eltérés lényege az, hogy a piacfelügyeleti eljárás során az ügyfél engedély és/vagy bejelentés nélkül végzi az adott tevékenységét, és az MNB ezt teszi vizsgálat tárgyává, míg a hatósági ellenőrzésnél az engedéllyel vagy bejelentéssel végzett tevékenység jogszerűségét ellenőrzi. Az alperes piacfelügyeleti eljárása nem minősül hatósági ellenőrzésnek, ezért a Kkv. tv. 12/A. §-a nem irányadó, nem lehet bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmazni.
[26] A felülvizsgálati bíróság a második jogkérdésben úgy döntött, az MNB piacfelügyeleti eljárása során nem hatósági ellenőrzést végez, így a Kkv. tv. 12/A. §-a nem alkalmazható.
[27] A Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdését alkalmazva a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálattal támadott részében a pénzkölcsönnyújtási pénzügyi szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó rendelkezései körében az alperesi határozatra kiterjedően - új eljárás mellőzésével - hatályon kívül helyezte, a pénzügyi szolgáltatás közvetítésére vonatkozó rendelkezései tekintetében hatályában fenntartotta.
(Kúria, Kfv.VI.35.761/2015.)
* * *
T e l j e s h a t á r o z a t
Az ügy száma: Kfv.VI.35.761/2015/8.
A tanács tagjai: Dr. Sperka Kálmán a tanács elnöke, Dr. Sugár Tamás előadó bíró, Dr. Mudráné Dr. Láng Erzsébet bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Réti, Antall és Társai Ügyvédi Iroda
Az alperes: Magyar Nemzeti Bank
Az alperes képviselője: Dr. Baffia Gergely Gábor jogtanácsos
A per tárgya: piacfelügyeleti eljárás során hozott közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: a felperes
A felülvizsgálati kérelem sorszáma: 34.
Az elsőfokú bíróság neve, határozatának kelte és száma: Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2015. szeptember 9-én kelt 28.K.33.769/2014/27. számú ítélete
Rendelkező rész
A Kúria a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 28.K.33.769/2014/27. számú kijavított ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érinti, a felülvizsgálattal támadott részében a pénzkölcsönnyújtási pénzügyi szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó rendelkezései körében az alperes H-PJ-I-B-3/2014. számú határozatára kiterjedően hatályon kívül helyezi, a pénzügyi szolgáltatás közvetítésére vonatkozó rendelkezései tekintetében hatályában fenntartja.Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperes részére 1.500.000.- (egymillió-ötszázezer) forint együttes elsőfokú és felülvizsgálati részperköltséget.
A kereseti és felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes, mint óvadéknyújtó és a B. T. Szövetkezeti Hitelintézet (a továbbiakban: Hitelintézet), mint hitelező között 2012. november 22-én megállapodásnak nevezett ügynöki szerződés jött létre, melyben a Hitelintézet vállalta, hogy a felperes által közvetített hitelfelvevőknek legfeljebb 500.000.- forint összegű fogyasztási hitelt nyújt, készpénz óvadék fedezete mellett, maximálisan három év futamidőre. A felperes kötelezte magát, hogy a Hitelintézetnél folyószámlát és óvadékszámlát nyit és utóbbin készpénz óvadékot köt le. A szerződés 7. pontja értelmében, amennyiben a közvetített ügyfélnek törlesztési elmaradása keletkezik, úgy a Hitelintézetnek jogában áll a kölcsönszerződés azonnali hatályú felmondása mellett az óvadék összegéből az adós teljes tartozásának lehívása és ezzel a tartozás kiegyenlítése. A felperes és a Hitelintézet óvadéki szerződést is kötöttek az ügynöki szerződéshez kapcsolódóan, melyben rögzítették, a felperes fedezetet biztosító óvadékot helyez el a Hitelintézet óvadéki számláján, melynek összege változó.[2] A Hitelintézet és a felperes által közvetített ügyfelek között külön - külön kölcsönszerződések jöttek létre közel azonos tartalommal. Ezek 8. pontja szerint a felperes kötelezettséget vállal a Hitelintézet felé az adósnak a Hitelintézettel szemben fennálló tartozása és annak járulékai megfizetéséért óvadék elhelyezése mellett. A kölcsönszerződéseket a Hitelintézeten és az adósokon kívül a felperes is aláírta. A felperes részéről közvetített ügyfelek a Hitelintézet mellett a felperessel is szerződést kötöttek, melyben vállalták, az óvadék elhelyezéséért a felperesnek havi rendszerességgel óvadéki díjat fizetnek. Az adósok ebben a konstrukcióban a Hitelintézetnek a kölcsön összegét és annak kamatait, míg a felperesnek óvadéki díjat fizettek.
[3] Az alperes hivatalból piacfelügyeleti eljárást indított, melynek eredményeként a H-PJ-I-B-3/2014. számú határozatában azonnal hatállyal megtiltotta, hogy a felperes az MNB engedélye nélkül hitel és pénzkölcsön nyújtása pénzügyi szolgáltatási tevékenységet, és bejelentés hiányában pénzügyi szolgáltatás közvetítése pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytasson. Az engedély nélkül végzett pénzkölcsön nyújtási tevékenység miatt 55.000.000.- forint, míg a bejelentés hiányában folytatott pénzügyi szolgáltatás közvetítésére irányuló - ezen belül függő ügynöki - tevékenység miatt a felperest 1.000.000.- forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezte. Az indokolásban hangsúlyozta, a felperes 2012. október 27.- 2014. július 10. között 467 természetes személy részére nyújtott óvadékot, melynek következtében - figyelembe véve az adósok nem fizetése miatt a Hitelintézet által levont óvadék összegét - 50.124.064.- forint bevételre tett szert. Megállapította, a felperes és az ügyfelek közötti megállapodások tartalmilag kölcsönszerződésnek minősülnek, a pénzkölcsönnyújtás két alapeleme - a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása és annak visszafizetési kötelezettsége - az óvadéknyújtás során kétséget kizáróan megjelenik a felek jogviszonyában. A felperes óvadéknyújtási tevékenysége kimeríti a pénzkölcsönnyújtás definíciójának tartalmi elemeit, és mivel azt engedély nélkül végezte, ezért ettől el kellett tiltani és vele szemben piacfelügyeleti bírságot volt szükséges kiszabni. A hatóság a felperest eltiltotta a bejelentés hiányában végzett közvetítői tevékenységtől és ehhez kapcsolódóan is piacfelügyeleti bírsággal sújtotta. A bírság összegszerűsége körében enyhítő körülményként értékelte a felperes együttműködő magatartását, míg súlyosítóként a szabályok megsértésének ismétlődését.
Az elsőfokú ítélet
[4] A felperes fellebbezése folytán eljárt közigazgatási és munkaügyi bíróság kijavított ítéletében a keresetet elutasította. Az indokolásban felhívta a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 2. § (3) bekezdését, 3. § (2) bekezdés b) pontját, 72. § (1) bekezdés e) pontját, a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését, 339/B. §-át, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 1996. évi CXII. törvény (a továbbiakban: Hpt.1.) 2. számú melléklet I. fejezet 10.2. pontját, a hitelintézetekről és a pénzügyi vállalkozásokról szóló 2013. évi CCXXXVII. törvény (a továbbiakban: Hpt.2.) 6. § (1) bekezdését, a Magyar Nemzeti Bankról szóló 2013. évi CXXXIX. törvény (a továbbiakban: MNB tv.) 75. § (4) bekezdését, 88. § (1) bekezdés f) pontját, 89. § (1) bekezdés a) pontját, valamint a kis- és közép vállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv. tv.) 12/A. §-át.[5] Hangsúlyozta, a pénzkölcsönnyújtás fogalmi elemei közül a rendelkezésre bocsátás a felperes részéről megtörtént, mivel az óvadékot a felperes tette le az adós helyett, így ellentétben a felperes érvelésével nem volt szükséges ezen összegnek az adós részére történő közvetlen átadása. A kölcsönszerződés konszenzuál szerződés, az a felek közötti megállapodással létrejön, a kölcsönösszeg tényleges átadása nem követelmény. A felperes részéről ügyfelei felé óvadéki díjként felszámított összeg az általuk letett óvadék összegével közel azonos volt, így az adósok lényegében a letett előzetes óvadék összegét fizették vissza részletekben. A pénzkölcsönnyújtás fogalmi elemei közül a pénzkölcsön visszafizetése is megvalósult az ügyfelek részéről. Az óvadéki díjak összegével nem hozható közvetlen összefüggésbe a Hitelintézet által folyósított hitelek kumulált összege, a felperes kölcsönnyújtási tevékenysége nem a kölcsönszerződéseken, hanem az azokhoz tapadó óvadék nyújtásán és óvadéki díj felszámításán keresztül valósult meg.
[6] Az alperes tényállás- feltárási és bizonyíték- értékelési kötelezettségének eleget tett, határozata formai és tartalmi szempontból is megfelelően indokolt. A felperes érvelésével szemben a piacfelügyeleti eljárás során a Kkv. tv. 12/A. § alkalmazásának nincs helye, mert az alperes nem hatósági ellenőrzést, hanem piacfelügyeleti eljárást folytatott le.
[7] A bíróság hangsúlyozta, nincs jelentősége annak, hogy a közvetítés körében a bejelentési kötelezettség a Hitelintézetet terhelte, mert az MNB tv. 93. § (2) bekezdés c) pontja kogens módon előírja bírság kiszabását a tevékenység végzőjével szemben.
[8] A piacfelügyeleti bírság összegszerűsége vonatkozásában az alperes az MNB tv.-ben meghatározott szempontokat értékelte, nem sértette meg az arányosság követelményét, mérlegelési jogkörét a törvényes keretek között gyakorolta, a bírság összege nem eltúlzott. A felperes nem járt el jóhiszeműen, amikor kihasználta az általa kiválasztott célcsoportot (nyugdíjasok, BÁR listások) oly módon, hogy azok legalább kétszeres mértékben fizették vissza a felperes közreműködésével a Hitelintézettől felvett fogyasztási hitelt.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[9] A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet elsődlegesen annak hatályon kívül helyezése és a keresetnek való helyt adás, másodlagosan a hatályon kívül helyezés mellett az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt. Okfejtése szerint az ítélet sérti a Pp. 206. § (1) bekezdését, 221. § (1) bekezdését, a Hpt.1. 2. melléklet I. rész 10.2a. pontját, a Hpt.2. 6. § (1) bekezdés 40. pont ba) pontját és Kkv. tv. 12/A. §-át. Kifejtette, az általa nyújtott szolgáltatás díjazása a felvett hitel összegének 5%-a volt havonta, melyet maximum 24 hónapra vehettek igénybe az ügyfelek. A cég nem bocsátott az adósok rendelkezésére pénzösszeget, hanem a saját, a Hitelintézetnél vezetett számláján helyezte el az óvadékot ezért a pénzkölcsönnyújtás első feltétele nem teljesült. Az alperes nem támasztotta alá azt az állítását, hogy az adósok teljesítettek felé visszafizetést, ezért a pénzkölcsönnyújtás második feltétele sem valósult meg. A szerződést kötő felek szándéka nem kölcsönszerződés létrehozására irányult, hanem óvadéknyújtási szolgáltatásra.[10] Rámutatott, az alperes iratellenes megállapításával szemben az egyes ügyfelek által fizetett óvadéki díjak teljes összege átlagosan az általuk felvett kölcsön 30-60%-át tette ki. a befizetett díjak végösszege egyik esetben sem érte el a társaság által a Hitelintézetnél elhelyezett óvadék mértékét. Nem helyálló a bíróság azon megállapítása, mely szerint az ügyfelek a társaság által előzetesen letett óvadék összegét fizették vissza részletekben.
[11] Kifejtette, a Kkv. tv. 3. §-a szerinti vállalkozásnak minősül, és mivel az alperes piacfelügyeleti eljárása hatósági ellenőrzésként értékelendő, így a Kkv. tv. 12/A. §-a alkalmazandó, vagyis bírság kiszabása helyett figyelmeztetéssel kellett volna szankcionálni a céget.
[12] A felperes nem vitatta a bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatás közvetítésének tényét.
[13] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását indítványozta, érvelése szerint a felperes a pénzkölcsönnyújtás jogszabályi feltételeit megvalósította, így a szankciók alkalmazása jogszerűen történt. A jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat.
A Kúria döntése és jogi indokai
[14] A felülvizsgálati kérelem részben alapos.[15] A Pp. 275. § (1) és (2) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésre álló iratok alapján dönt. A jogerős ítélet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálható felül.
[16] A Kúria álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a helyesen megállapított tényállásból a pénzkölcsönnyújtási pénzügyi szolgáltatási tevékenység körében nem helytálló, míg a Kkv. tv. 12/A. §-ának alkalmazhatósága vonatkozásában törvényes jogi következtetést vont le.
[17] A Kúriának abban kell döntenie, hogy egyrészt a felperes ügyfelek felé végzett tevékenysége a Hpt.1. és a Hpt.2. szerint pénzkölcsönnyújtásnak minősül-e, másrészt alkalmazható-e a Kkv. tv. 12/A. §-a.
[18] Az első jogkérdés körében a felülvizsgálati bíróság rögzíti, a felperes a vizsgált tevékenységet 2012. október 27. - 2014. július 10. között végezte, ezért a Hpt.2. 291. § (1) bekezdésére figyelemmel 2013. december 31-ig a Hpt.1., míg 2014. január 1-jétő a Hpt.2. rendelkezései az irányadók.
[19] A Hpt.1. 2. számú melléklet I. fejezet 10.2.a. alpontja szerint pénzkölcsönnyújtás a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján a pénzösszeg rendelkezésre bocsátása, amelyet az adós a szerződésben megállapított időpontban - kamat ellenében vagy anélkül - köteles visszafizetni. A Hpt.2. 6. § (1) bekezdés 40) pont ba) alpontja a pénzkölcsönnyújtás definícióját azonosan határozza meg a Hpt.1.-el. A felperes okfejtése szerint a pénzkölcsönnyújtás két fogalmi elemét nem valósította meg, az alperes ezzel ellentétes véleményt foglalt el határozatában, melyet az elsőfokú bíróság jogerős ítéletében érdemben osztott.
[20] A Kúria kiemeli, a fenti jogszabályhelyek nem csak az előbbi kettő alapelemet tartalmazzák, hanem egy továbbit is, ami az előző kettő előtt áll nyelvtanilag és logikailag is. A Hpt.1. ugyanis azzal a bevezetéssel határozta meg a pénzkölcsönnyújtás fogalmát, hogy a "a hitelező és az adós között létesített hitel-, illetőleg kölcsönszerződés alapján [...]". A Hpt.2. szövegezése csupán annyiban tér el a régitől, hogy a kötőszó az "illetőleg" helyett a "vagy". Ebből az következik, hogy elsődlegesen azt kell vizsgálni, a felperes által az adósokkal kötött megállapodások magánjogi értelemben hitel-, illetőleg kölcsönszerződésnek minősülnek-e.
[21] A felülvizsgálati bíróság rámutat, a Hitelintézet, felperes és adósok (ügyfelek) közötti jogviszonyok és az ezeket megtestesítő szerződések együttesen értelmezendők és értékelendők, mivel ezek nyilvánvalóan összefüggnek. A rossz anyagi helyzetben lévő adósok a Hitelintézettől akkor kaphattak kölcsönt, ha megfelelő biztosítékot adnak. Ezt a biztosítékot nyújtatta a felperes a Hitelintézet felé óvadékszámla nyitásával és azon készpénz óvadék lekötésével. Az óvadék biztosításáért az ügyfelek a felperes felé havonta óvadéki díjat fizettek, mely részükre akkor sem járt vissza, ha a kölcsönt szerződésszerűen törlesztették.
[22] A kölcsönszerződés magánjogi fogalmának elválaszthatatlan része az adós kötelezettsége arra vonatkozóan, hogy a hitelező által rendelkezésre bocsátott pénzösszeget, azaz a tőkét visszafizeti. A Hpt.1. 2. számú melléklet I.10.2.a) pontja és a Hpt.2. 6. § (1) 40. ba) alpontja e kötelezettség tekintetében nem tér el a régi, illetve az új Ptk.-tól. Az előbbi jogszabályhelyek csupán annyiban speciálisak, hogy a kamatfizetési kötelezettség nélküli konstrukciókat is pénzkölcsönnyújtásnak tekintik. Ez a megállapítás ahhoz vezet, hogy tartalmi elemzés alapján nem minősíthető át a felperes óvadéknyújtási szolgáltatása pénzkölcsönnyújtássá, mert a lényeges tartalmi elem, a tőke feltétlen visszafizetési kötelezettsége abban nem jelenik meg.
[23] A Kúria hangsúlyozza, a jogkérdés megítélése során nincs jelentősége az óvadéki díj nagyságának, a hitelösszeghez viszonyított arányának a felperes és az ügyfelek közötti szerződések értékelésénél. A felperes és az ügyfelek között létrejött szerződések nem minősülnek hitel-, illetőleg kölcsönszerződésnek, a felperes nem bocsátott az ügyfelek rendelkezésére pénzösszeget. Az, hogy a felperes a Hitelintézet és az adósok közötti kölcsönszerződésekhez készpénzben óvadéki biztosítékot nyújtott, nem minősül az ügyfelek felé pénzösszeg rendelkezésre bocsátásának.
[24] A Hpt.1. és a Hpt.2. az óvadék fogalmát nem határozzák meg, így arra a Ptk. rendelkezései az irányadók. A Ptk. 270. § (1) bekezdése szerint valamely követelés biztosítására pénzen, bankszámla-követelésen, értékpapíron, egyéb, külön törvényben meghatározott pénzügyi eszközön és hitelkövetelésen az erre irányuló szerződéssel és az óvadék tárgyának átadásával óvadék alapítható. A felperes az ügyfelek kölcsönének biztosítására a Hitelintézet felé óvadékot tett le készpénzben, melyet a Hitelintézet ekként is kezelt, a nem fizető adósok tartozásaiból fennálló követelését az óvadékból elégítette ki. Az ügyfelek a felperes részére óvadéki díjat fizettek, azonban ez - miután a felperes és az ügyfelek között hitel-, illetve kölcsönszerződés nem jött létre, pénzösszeg rendelkezésre bocsátása nem történt - nem tekinthető a pénzkölcsönnyújtás definíciójában meghatározott visszafizetésnek.
[25] Az első jogkérdésre a Kúria azt a választ adja, a felperes tevékenysége nem minősül a Hpt.1.-ben és Hpt.2.-ben meghatározott pénzkölcsönnyújtásnak, mert annak fogalmi feltételei nem állnak fenn. Az alperes jogszerűtlenül tiltotta meg azonnali hatállyal, hogy a felperes engedély nélkül hitel és pénzkölcsönnyújtásra pénzügyi szolgáltatási tevékenységet folytasson és a kapcsolódó 55.000.000.- forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére való kötelezés sem törvényes.
[26] Az eldöntendő második jogkérdés körében a felülvizsgálati bíróság az alábbiakat fejti ki.
[27] A Kkv. tv. 12/A. § (1) bekezdése értelmében a hatósági ellenőrzést végző szervek kis- és középvállalkozásokkal szemben az első esetben előforduló jogsértés esetén - az adó- és vámhatósági eljárást és a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzésére irányuló eljárást kivéve - bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmaznak, illetve kötelesek megvizsgálni a közigazgatási hatóság és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény 94. § (1) bekezdés a) pontjában szabályozott eljárás alkalmazásának lehetőségét. A 2/2013. Közigazgatási- munkaügyi jogegységi határozatában (a továbbiakban: jogegységi határozat) a Kúria hangsúlyozta, a Kkv. tv. 12/A. §-a az adó- és vámhatósági eljárás, valamint a felnőttképzési tevékenységet folytató intézmények ellenőrzésére irányuló eljárások kivételével a kis- és középvállalkozásokat érintő bármely hatósági eljárás során alkalmazandó, amennyiben a megállapított jogszabálysértés következtében emberi élet, testi épség vagy egészség közvetlen veszélye, környezetkárosodás vagy tizennyolcadik életévüket be nem töltött személyek védelmét célzó jogszabályi rendelkezés megsértése nem következett be. Az indokolás szerint a Kkv. tv. 12/A. §-ában rögzítettek alapján megállapítható, hogy általában van szó hatósági ellenőrzésről, annak minden típusa beleérthető e megfogalmazásba - az ott megjelölt kivételeket leszámítva -, nincs a támogatások ellenőrzésére korlátozva. Egyetlen elhatárolási pont, hogy a hatósági ellenőrzés során feltárt jogellenes magatartás szankciója bírság legyen.
[28] A Kúria álláspontja szerint - figyelemmel a Kkv. tv. 12/A. §-nak nyelvtani és rendszertani értelmezésére, a jogegységi határozat indokolásában írtakra - bírság kiszabása helyett figyelmeztetés alkalmazására egyéb feltételek fennállása esetén akkor van lehetőség, ha a hatóság hatósági ellenőrzést végzett.
[29] Az MNB tv. 48. § (1) bekezdése alapján az MNB hatósági tevékenysége részeként engedélyezési eljárást, ellenőrzési eljárást, fogyasztóvédelmi ellenőrzési eljárást és piacfelügyeleti eljárást folytat le. Az ellenőrzési eljárás szabályait az MNB tv. 27. pontja, míg a piacfelügyeleti eljárásra irányadó rendelkezéseket a 30. pont rögzíti.
[30] Az MNB tv. 90. § (1) bekezdés a) pontja kimondja, engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatási ... tevékenység, kiegészítő szolgáltatás, közvetítői (ügynöki) tevékenység gyanúja esetén az MNB piacfelügyeleti eljárást indít. Az alperes a felperes által sem vitatottan a fenti jogszabályhely alapján, engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett pénzügyi szolgáltatási, ügynöki tevékenység gyanúja miatt indított és folytatott le piacfelügyeleti eljárást, melynek eredményeként hozta meg határozatát. Az MNB tv.-ban szabályzott két jogintézmény közötti eltérés lényege az, hogy a piacfelügyeleti eljárás során az ügyfél engedély és/vagy bejelentés nélkül végzi az adott tevékenységét, és az MNB ezt teszi vizsgálat tárgyává, míg a hatósági ellenőrzésnél az engedéllyel vagy bejelentéssel végzett tevékenység jogszerűségét ellenőrzi. Az alperes piacfelügyeleti eljárása nem minősül hatósági ellenőrzésnek, ezért a Kkv. tv. 12/A. §-a nem irányadó, nem lehet bírság kiszabása helyett figyelmeztetést alkalmazni.
[31] A felülvizsgálati bíróság a második jogkérdésben úgy döntött, az MNB piacfelügyeleti eljárása során nem hatósági ellenőrzést végez, így a Kkv. tv. 12/A. §-a nem alkalmazható.
[32] A Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdését alkalmazva a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érintette, a felülvizsgálattal támadott részében a pénzkölcsönnyújtási pénzügyi szolgáltatási tevékenységhez kapcsolódó rendelkezései körében az alperesi határozatra kiterjedően - új eljárás mellőzésével - hatályon kívül helyezte, a pénzügyi szolgáltatás közvetítésére vonatkozó rendelkezései tekintetében hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma
[33] A felperes által teljesített óvadéknyújtási tevékenység nem minősül a Hpt. szerinti pénzkölcsönnyújtásnak, mert a szerződő felek között nem jön létre hitel-vagy kölcsönszerződés. Az ilyen jogügyletek végzéséhez nem szükséges az MNB engedélye.[34] Az MNB piacfelügyeleti eljárása során az engedély nélkül vagy bejelentés hiányában végzett tevékenységet vizsgálja, hatósági ellenőrzést nem végez, így a Kkv. tv. 12/A. §-a nem alkalmazható.
Záró rész
[35] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (2) bekezdése alapján tárgyaláson bírálta el.[36] A részleges pernyertességre tekintettel, figyelembe véve a pernyertesség arányát, a nagyobb részben pernyertes felperes részére az alperes a Pp. 81. § (1) bekezdése szerint köteles együttes elsőfokú és felülvizsgálati részperköltség megfizetésére.
[37] Az alperes személyes illetékmentes, a feljegyzett kereseti és felülvizsgálati eljárási illetéket az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 50. § (1) bekezdés c)pontja alapján az állam viseli.
[38] Az ítélet elleni felülvizsgálatot a Pp. 271. § (1) bekezdés e) pontja zárja ki.
Budapest, 2016. szeptember 28.
Dr. Sperka Kálmán s.k. a tanács elnöke, Dr. Sugár Tamás s.k. előadó bíró, Dr. Mudráné Dr. Láng Erzsébet s.k. bíró
(Kúria, Kfv.VI.35.761/2015.)