adozona.hu
ÍH 2025.107
ÍH 2025.107
I. MEGTÁMADÁSI ÉS MARASZTALÁSI PEREK ELHATÁROLÁSA II. A MEGELŐZŐ ELJÁRÁSBAN NEM HIVATKOZOTT JOGSZABÁLYSÉRTÉS III. FELRÓHATÓSÁG ÉS BIZONYÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG KÖZSZOLGÁLATI PEREKBEN I. Ha a kereseti kérelem a közigazgatási cselekmény hatályon kívül helyezésére, megsemmisítésére vagy megváltoztatására irányul, akkor annak elbírálása iránti közigazgatási per nem minősül marasztalási pernek. II. A köztisztviselő felperes a kártérítési eljárás tekintetében a keresetét alapozhatja olyan eljárási jogszabálysértésre,
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) szerinti közterület-felügyelő munkakörű felperessel szemben az alperes határozatával (a továbbiakban: értesítés) kártérítési eljárást indított, amelyben tájékoztatta a jogi képviselő igénybevételének lehetőségéről. A munkáltatói jogokat gyakorló H.T. igazgató vizsgálóbiztosként Sz.E. osztályvezetőt jelölte ki. Az értesítésben foglaltak szerint a felperes a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítés...
ÍH 2025.107 I. MEGTÁMADÁSI ÉS MARASZTALÁSI PEREK ELHATÁROLÁSA
II. A MEGELŐZŐ ELJÁRÁSBAN NEM HIVATKOZOTT JOGSZABÁLYSÉRTÉS
III. FELRÓHATÓSÁG ÉS BIZONYÍTÁSI KÖTELEZETTSÉG KÖZSZOLGÁLATI PEREKBEN
I. Ha a kereseti kérelem a közigazgatási cselekmény hatályon kívül helyezésére, megsemmisítésére vagy megváltoztatására irányul, akkor annak elbírálása iránti közigazgatási per nem minősül marasztalási pernek.
II. A köztisztviselő felperes a kártérítési eljárás tekintetében a keresetét alapozhatja olyan eljárási jogszabálysértésre, amelyre a megelőző eljárás folyamán nem hivatkozott.
III. A köztisztviselő kártérítési felelősségével kapcsolatos közszolgálati jogvitában a munkáltató szervet terheli annak bizonyítása, hogy a kormánytisztviselő nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható. Ugyancsak a munkáltatónak kell bizonyítania a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint a kötelezettségszegés és a kár, illetve a kár és a közszolgálati jogviszony közötti okozati összefüggést. [2017. évi I. törvény (Kp.) 38. § (1) bekezdés a) pont, 78. § (4) bekezdés, 4. § (7) bekezdés 4. pont, 2011. évi CXCIX. törvény (Kttv.) 160. § (1)-(2) bekezdés]
A közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény (a továbbiakban: Kttv.) szerinti közterület-felügyelő munkakörű felperessel szemben az alperes határozatával (a továbbiakban: értesítés) kártérítési eljárást indított, amelyben tájékoztatta a jogi képviselő igénybevételének lehetőségéről. A munkáltatói jogokat gyakorló H.T. igazgató vizsgálóbiztosként Sz.E. osztályvezetőt jelölte ki. Az értesítésben foglaltak szerint a felperes a munkába járással kapcsolatos utazási költségtérítésről szóló 39/2010. (II. 26.) Korm. rendelet alapján jogtalanul kérelmezte és vette igénybe a gépkocsival történő munkába járáshoz kapcsolódó költségtérítést, mert a személyi anyagában fellelhető adatlapon és önéletrajzon lakcímeként a Budapest, P. utca X. szám alatti cím szerepel; ennek változását ugyanakkor nem jelentette be. A felperes az eljárás megindításáról szóló értesítést átvette, meghallgatására ugyanezen a napon került sor (meghallgatási jegyzőkönyv). Ekkor a felperes kifogásolta, hogy jogi képviselőt nem vehetett igénybe, egyúttal fenntartotta, hogy lakóhelye a lakcímet igazoló hatósági igazolványa szerinti K.-i címen található.Az alperes határozatával (a továbbiakban: határozat) a felperest - a munkába járással összefüggő költségtérítés jogosulatlan igénybevétele miatt - a Kttv. 160. § (1)-(3) bekezdései, 164. §-a, 165. § (1) bekezdése alapján kártérítés megfizetésére kötelezte. Döntésének indokolásában kiemelte, hogy a felperes a személyzeti anyagában szereplő - az értesítésben is hivatkozott - adatlapon és az önéletrajzában a budapesti ideiglenes lakcímét szerepeltette. A "korábbi kivizsgálások" alapján igazoltnak találta, hogy a felperes több kollégája munkaidőben a budapesti ingatlanban tartózkodott, és a felperes maga is elismerte, hogy hol a K.-i, hol a budapesti címéről járt dolgozni. Ezt követően a felperes közszolgálati jogviszonya közös megegyezéssel megszűnt.
A felperes keresetében a határozat megsemmisítését kérte, jogszabálysértésként megjelölve a Kttv. 160. § (1)-(2) bekezdéseit, 164. § (1) és (3)-(4) bekezdéseit, 165. § (1) bekezdését, valamint a közszolgálati tisztviselőkkel szembeni fegyelmi eljárásról szóló 31/2012. (III. 7.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 2. § (3) bekezdés d) és i) pontjait, 3. §-át, 5. § (4) és (6) bekezdéseit. Az értesítés szabályszerűtlenségében, a jogi képviselő igénybevétele lehetőségének és a bizonyítékok megismerhetőségének elmaradásában megnyilvánuló eljárásjogi jogsértéseken túl az ügy érdemét illetően arra hivatkozott, hogy munkába a K.-i címről járt. E körben az alperes a tényállást nem tárta fel a döntéshozatalhoz szükséges mértékben, bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Indokolása szerint arról kellett döntenie, hogy a felperes bizonyította-e, miszerint a perben releváns időszakban ténylegesen a K.-i lakcímén élt, ezáltal jogosult volt-e a munkába járáshoz használt saját gépjármű költségének megtérítésére, azaz jogszabályba ütközött-e az alperesi kártérítési határozat. A Kr. 3. §-ának megsértését formális eljárási szabálysértésnek minősítette, amely álláspontja szerint az ügy érdemére nem hatott ki. Az alperes a jogi képviselő igénybevételét nem akadályozta, e körben téves tájékoztatást a felperesnek nem adott; erre egyébként a felperes a közigazgatási perrendtartásról szóló 2017. évi I. törvény (a továbbiakban: Kp.) 78. § (4) bekezdésében foglalt időbeli korlát okán sem hivatkozhat. Az ügy érdemét illetően széleskörű bizonyítást folytatott le a bizonyítási teherről szóló tájékoztatásnak megfelelően, és jegyzőkönyvben rögzítette, hogy a felperest terheli annak bizonyítása, hogy az általa megjelölt lakcímen élt életvitelszerűen, illetve onnan járt munkába a perrel érintett időszakban. A felajánlott bizonyítás eredményeként - B.V. tanú vallomásának a bizonyítékok köréből való kirekesztését követően - megállapította, hogy a tanúvallomások nem elegendőek annak alátámasztására, miszerint a felperes a perbeli időszakban vagy legalább annak egy részében K.-on élt; a felperes által csatolt okiratok a tényleges lakóhely igazolására alkalmatlanok. Az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. 133. §-ában foglaltak alapján biztosította.
A felperes a fellebbezésében az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a határozat megsemmisítését, illetve az ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte. Jogszabálysértésként hivatkozott a Kp. 78. § (2) bekezdésére, a Kttv. 160. § (1)-(3) bekezdéseire, a Kr. 2. § (3) bekezdés d) pontjára és 3. §-ára. Érvelése szerint az elsőfokú bíróság a bizonyítékok okszerűtlen értékelésével jutott arra a következtetésre, hogy a perbeli időszakban nem a K.-i címen élt életvitelszerűen, és az ítélet indokolásában nem adott számot arról, hogy a becsatolt okiratok miért nem támasztják alá ezen állítását. A tanúvallomások igazolják az okiratokban foglalt tényt, miszerint K.-on lakik. B.V. tanúvallomásának a bizonyítékok köréből történő kizárása nem volt megalapozott, mert a tanú a budapesti lakcímmel kapcsolatos korábbi feltételezését a perbeli nyilatkozatában egyértelműen cáfolta. Hangsúlyozta, hogy a perben az alperesnek kellett volna bizonyítania a Kttv. 160. § (1) bekezdésében foglalt feltételek fennállását, a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint az okozati összefüggést. Annak is jelentősége van, hogy a fegyelmi eljárásban meghallgatott tanúkat, akiknek a vallomását az alperes a kártérítési ügybe átemelte, pontosan milyen tényekre nyilatkoztatták, mert a fegyelmi eljárás tárgya a szolgálati hely vagy útvonal elhagyása és nem a tényleges lakóhelyének megállapítása volt. Nem értett egyet azzal az ítéleti megállapítással, hogy a Kr. 3. §-ának megsértése formális szabályszegés, mert olyan garanciális jelentőségű rendelkezésről van szó, amelynek megsértését maga a Kr. minősíti lényegesnek. E körben az sem bír relevanciával, hogy az értesítés szabályszerűtlensége az ügy érdemére kihatott-e.
Az alperes a fellebbezési ellenkérelmében az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Álláspontja szerint az értesítési kötelezettségének eleget tett, ezzel összefüggésben a felperest joghátrány nem érte. A támadott határozat a szükséges elemeket tartalmazza; igazolt, hogy a felperes a tájékoztatási és együttműködési kötelezettségét megsértve nem tájékoztatta őt arról, hogy nem a lakcímén él életvitelszerűen, ami az elvárható magatartásnak nem felel meg. A határozatból az okozott kár összege is megállapítható. Hangsúlyozta, hogy a felperes által indítványozott tanúk egyike sem rendelkezett közvetlen tapasztalattal arra vonatkozóan, hogy a felperes életvitelszerűen K.-on lakott volna.
Az elsőfokú bíróság ítélete érdemi felülbírálatra alkalmatlan. A közigazgatási perjog szabályai szerint a felülbírálat a másodfokú eljárásban két irányú lehet: a Kp. 108. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a másodfokú bíróság fő szabályként csak a fellebbezés (csatlakozó fellebbezés) és a fellebbezési ellenkérelem keretei között bírálhatja felül a támadott ítéletet; az eljárási szabályok megtartását ugyanakkor hivatalból is vizsgálnia kell. Az ítélőtábla ezért mindenekelőtt arról döntött, hogy a fellebbezéssel támadott ítélet, illetve az elsőfokú eljárás nem szenved-e olyan súlyos eljárási hibában, ami a Kp. 110. § (1) bekezdése alapján abszolút hatályon kívül helyezési ok; avagy ennek hiányában a Kp. 110. § (2) bekezdésében foglaltak alkalmazásával, mérlegelés útján megállapítható-e az elsőfokú eljárás során elkövetett lényeges, a fellebbezési eljárásban nem orvosolható eljárásjogi szabálysértés. A másodfokú bíróság e vizsgálata eredményeként a kereseti kérelemhez illeszkedő perrendi szabályok alkalmazása, továbbá a törvényszéket terhelő anyagi pervezetési kötelezettség és ennek következményeként a bizonyítási érdek és kötelezettség meghatározása, a bizonyítási teher kiosztása körében észlelt olyan orvosolhatatlan formai hiányosságokat, amelyek az ítélet érdemi felülbírálatát akadályozták.
Az ítélőtábla elöljáróban rámutat arra, hogy a kereseti kérelemhez illeszkedő perrendi szabályok alkalmazása és ehhez kapcsolódóan a rendelkezésre álló bírósági jogorvoslat meghatározása a Kr.-ben rögzített eljárásjogi előírásoknak a Kp. megelőző eljárásra vonatkozó 78. § (4) bekezdésével és 4. § (7) bekezdés 4. pontjával összevetett vizsgálatát, elemzését és értékelését igényli. Az elsőfokú bíróság azonban nem tette külön vizsgálat tárgyává, hogy az alperes által a közszolgálati jogviszonyban álló felperessel szemben lefolytatott kártérítési eljárás a Kp. szerinti megelőző eljárásnak minősül-e; e körben az ítélet indokolása megállapításokat nem tartalmaz. Nem hagyható ugyanakkor figyelmen kívül, hogy a felperes - a határozat megsemmisítését kérve - a Kp. 38. § (1) bekezdés a) pontja szerinti megtámadási pert indított az alperessel szemben, miközben a törvényszék az ítélet elleni fellebbezés lehetőségét a Kp. - marasztalási perekben irányadó -133. §-a alapján biztosította. Marasztalási pernek az a közigazgatási per minősül, amelyben a keresetlevél a Kp. 38. § (1) bekezdés d)-e) pontjában meghatározott kereseti kérelmet tartalmaz. Kiemelkedő fontosságú, hogy a bíróság a pert a - felperes rendelkezési jogát tükröző - kereseti kérelemnek megfelelő perrendi szabályok szerint folytassa le, többek között abból az okból is, mert a Kp. az elsőfokú ítéletek elleni fellebbezés lehetőségét a különböző pertípusokhoz illeszkedve differenciáltan rögzíti [Kp. 99.§ (1)-(2) bekezdései].
Az elsőfokú bíróság a felperesnek - a Kr. 2. § (3) bekezdés i) pontja szerint lényegesnek minősített - eljárási jogszabálysértésre való azon hivatkozását, miszerint jogi képviselő igénybevételével nem tehetett észrevételt a vele közölt megállapításokra és azokkal kapcsolatban további bizonyítást nem javasolhatott [Kr. 5. § (4) bekezdés], illetve a meghallgatása kitűzésére nem úgy került sor, hogy azon jogi képviselője jelen lehessen [Kr. 5. § (6) bekezdés], tévesen vonta a Kp. 78. § (4) bekezdésének alkalmazási körébe.
A Kp. XIV. Bizonyítás fejezetében található 78. § (4) bekezdése értelmében a megelőző eljárás idején fennálló, de a megelőző eljárásban nem értékelt tényre, körülményre a felperes vagy az érdekelt akkor hivatkozhat, ha azt a megelőző eljárásban a közigazgatási szerv arra való hivatkozása ellenére nem vette figyelembe, azt önhibáján kívül nem ismerte, illetve arra önhibáján kívül nem hivatkozott. A Kp. 78. § (4) bekezdése a megelőző eljárás fogalmára utal vissza. A Kp. 4. § (7) bekezdés 4. pontja alapján megelőző eljárás: a jogvita tárgyává tett közigazgatási cselekmény megvalósítására folytatott közigazgatási hatósági vagy jogorvoslati eljárás. A Kúriának a közszolgálati jogviszonyokban a megelőző eljárás fogalmáról szóló 1/2022. (VI. 08.) KK véleménye (a továbbiakban: KK vélemény) 1. pontja értelmében a közszolgálati tárgyú anyagi jogi jogszabályokban szabályozott, egyes pert megelőző eljárások tekintetében esetenként kell meghatározni, hogy melyek minősülnek a Kp. 4. § (7) bekezdés 4. pontja szerinti megelőző eljárásnak. A 2. pont kitér rá, hogy a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos állományának szolgálati jogviszonyáról szóló 2015. évi XLII. törvény, illetve a honvédek jogállásáról szóló 2012. évi CCV. törvény hatálya alá tartozó fegyelmi, kártérítési és a sérelemdíjjal kapcsolatos eljárásban hozott, illetve baleset vagy betegség szolgálattal összefüggését minősítő határozattal kapcsolatos jogorvoslati eljárás a Kp. 4. § (7) bekezdés 4. pontja szerinti megelőző eljárásnak minősül. A KK vélemény 5. pontja világossá teszi, hogy a közszolgálati tárgyú anyagi jogi jogszabályban szabályozott pert megelőző jogorvoslati eljárás csak akkor minősülhet a Kp. szerinti megelőző eljárásnak, ha a jogorvoslat alapjául szolgáló eljárás (pl. fegyelmi, kártérítési eljárás) lefolytatására vonatkozó garanciális szabályokat, a tisztességes eljáráshoz való jog alapvető garanciáit maga az anyagi jogi jogszabály rögzíti.
Az ítélőtábla a fentieket meghaladóan rávilágít, hogy a Kp. 78. § (4) bekezdése szoros összefüggésben áll a Kp. 85. § (2) bekezdésével, amely szerint a bíróság a közigazgatási tevékenység jogszerűségét - ha törvény eltérően nem rendelkezik - a megvalósításának időpontjában fennálló tények alapján vizsgálja. A törvényjavaslathoz fűzött miniszteri indokolás megfogalmazása szerint a közigazgatási per nem újabb hatósági ügyintézési szint, ezért a közigazgatási szerv által a megelőző eljárásban elfogadott tényállás tekintetében csak korlátozottan van helye új bizonyítékokra hivatkozásnak. A megtámadási perek esetében a feleknek a közigazgatási eljárás során kell mindent megtenniük annak érdekében, hogy a tényállás teljes mértékben tisztázásra kerüljön, különben a bírósági eljárás parttalan és igen hosszadalmas jogvitává válik. Ezt a célt szolgálja annak a rögzítése, hogy a megelőző eljárásban nem értékelt tényre főszabályként nem lehet hivatkozni.
Fentiekből megállapíthatóan a Kp. 78. § (4) bekezdésének tárgyi hatálya csak az ügy érdemére tartozó tényállításokra terjed ki, ami a perbeli esetben a közszolgálati jogviszonyból származó kötelezettségek felperes általi károkozó megszegésével összefüggésbe hozható tényeket jelenti. A felperesnek a Kttv. 165. § (1) bekezdése szerint alkalmazandó Kr. 5. § (4) és (6) bekezdéseire történt hivatkozása ugyanakkor nem az ügy érdemére - kártérítési felelősségére, felróhatóságának hiányára - vonatkozó tényállítás, hanem - a megelőző eljárás irataival minden további bizonyítási eljárás lefolytatása nélkül igazolható - jogsérelem-állítás, amelyre nem vonatkozik a Kp. 78. § (4) bekezdésének a tényelőadások időbeli korlátjaként értelmezhető rendelkezése. A tisztességes eljárás követelményének szem előtt tartásával nem róható a nem jogi végzettségű felperes terhére, hogy az alperes által megvalósítani vélt eljárási jogszabálysértésekre az eljárás folyamatban léte alatt nem - avagy nem kellően szabatosan - hivatkozott; ezen az alapon a kártérítési határozatnak a Kr. 5. § (4) és (6) bekezdéseinek érvényesülése szempontjából történő jogszerűségi felülvizsgálata a felperestől nem tagadható meg. Az eljárási szabályok érvényre juttatása a kártérítési eljárást lefolytató alperesi munkáltató feladata, amelyek megsértésére a felperes a keresetében akkor is hivatkozhat, ha ezt a kártérítési eljárás során külön nem jelezte. Ennélfogva a törvényszék jogsértő módon tekintett el a Kp. 78. § (4) bekezdésére alapítva a Kr. 5. § (4) és (6) bekezdéseinek érdemi vizsgálatától.
E körben két további körülmény kiemelése is szükséges. Egyrészt a Kr. 5. § (4) bekezdésében foglaltak megtartottsága független attól, hogy a felperesnek módjában állt-e jogi képviselőt igénybe venni vagy sem. A rendelkezés szerint a vizsgálat során a kormánytisztviselővel közölni kell a kötelezettségszegés elkövetésével kapcsolatos megállapításokat és azok bizonyítékait; módot kell részére adni, hogy azokra észrevételt tehessen és további bizonyítást javasolhasson; lehetővé kell számára tenni, hogy az ügy iratait megtekinthesse. Mind erre akkor is sort kell keríteni, ha a felperes az eljárásban a képviseletével jogi képviselőt nem bízott meg vagy - egy esetleges másik jogsértés folytán [Kr. 5. § (6) bekezdése] - nem tudott megbízni. Másfelől nem hagyható figyelmen kívül a Kr. 5. § (4) és (6) bekezdéseinek garanciális jellege, ami a Kp. fent már elemzett 78. § (4) bekezdésével is összefüggésben áll. A Kr. 5. § (4) bekezdése - a közigazgatási hatósági eljárásokban is hasonlóan irányadó - azon jogalkotói koncepciónak a normaszöveg szintű megfogalmazása, hogy a tényállás megállapításának elsődleges terepe a megelőző eljárás. A megelőző eljárásban kell a feleknek mindent megtenniük annak érdekében, hogy a tényállás tisztázott legyen, és a közigazgatási bíróság a meghozott döntés jogszerűségi vizsgálatát elvégezhesse. Célja, hogy a közigazgatási bíráskodást tehermentesítse a szükségtelen bizonyítási eljárások lefolytatásától, hozzájárulva ezzel is a perek gyors lezárásához. E cél azonban csak akkor teljesülhet, ha a munkáltató az eljárási szabályok betartásával biztosítja, hogy a köztisztviselő a beszerzett bizonyítékokat megismerhesse, azokra reagálhasson, észrevételeket és bizonyítási indítványokat tegyen. Nem véletlen, hogy a Kr. 2. § (3) bekezdése a Kr. 5. § (4) bekezdésének megsértését [i) pont] - a kártérítési eljárás megindításáról való, a kártérítési eljárás megindításával egyidejűleg történő értesítés elmulasztásával együtt [d) pont] - lényeges eljárási szabálysértésnek minősítette. Ugyanígy a Kr. 5. § (6) bekezdése is a kártérítési eljárás szak- és jogszerű lefolytatását biztosító szabály: a kormánytisztviselő meghallgatását úgy kell kitűzni, hogy azon jogi képviselője is jelen lehessen.
A Kúria az EBH2016.K.7. számú elvi jelentőségű határozatában kiemelte: egyes eljárási garanciák - így a tisztességes ügyintézéshez való jog - olyan értéket hordoznak, hogy megszegésük nem értékelhető kizárólag a következményük felől. A tisztességes ügyintézéséhez való jog sérelme fennállhat olyan módon is, hogy bár nincs oksági kapcsolat az eljárási szabálysértés és az ügy érdemi kimenetele között, azonban az ügyféli jogok érvényesíthetősége olyan csorbát szenved, amely miatt megállapítható a lényeges eljárási szabálysértés. A Kúria a Kfv.II.37.217/2020/7. számú döntésében - az általános közigazgatási rendtartásról szóló 2016. évi CL. törvény (Ákr.) 2. és 5. §-ának értelmezése körében - úgy foglalt állást, hogy az eljárás során beszerzett bizonyítékok ügyfél elé tárásának és e körben nyilatkozattételre történő felhívásának elmulasztása a tisztességes eljáráshoz való jog sérelmét jelenti, amennyiben utóbb a hatóság ezen ügyfélre nézve állapít meg határozatában - a beszerezett bizonyítékok alapján - fizetési kötelezettséget. A Kúria a Kfv.III.37.415/2021/2. számú végzésében rögzítette: egységes a joggyakorlat abban a tekintetben, hogy az ügyféli jogok alapvető sérelme az ügy érdemére kiható jogszabálysértést valósít meg (Kfv.IV.35.015/2021/4.), ha pedig lényeges eljárási garanciák sérülnek, akkor a közigazgatási határozatot még akkor is meg kell semmisíteni, ha egyébként a garanciális szabályok betartásával is ugyanazon közigazgatási döntést hozná meg a hatóság (Kfv.IV.37.936/2015/8., Kfv.IV.37.134/2019/9.).
A tisztességes eljárás (fair trial) tehát olyan minőség, amelyet az eljárás egészének és körülményeinek a figyelembevételével lehet csupán megítélni. Ezért egyes részletek hiánya ellenére éppúgy, mint az összes részletszabály betartása dacára lehet az eljárás méltánytalan vagy igazságtalan, avagy nem tisztességes [6/1998. (III. 11.) AB határozat]. A tisztességes eljáráshoz való jog olyan abszolút jog, amellyel szemben nem létezik mérlegelhető más alapvető jog vagy alkotmányos cél, mert már maga is mérlegelés eredménye [14/2004. (V. 7.) AB határozat]. Az Alkotmánybíróság a 3311/2018. (X. 16.) AB határozatában kifejtette, hogy az eljárás megindításáról való értesítés, valamint a bizonyítékok ügyféllel való ismertetésének elmaradása olyan eljárási szabálysértések, amelyek kihatnak az ügy érdemére. A tisztességes eljáráshoz való jog alapján az egyes eljárási garanciák olyan értéket jelentenek, amelyek megszegése vagy be nem tartása kihat az ügy érdemére, az ügy kimenetelétől függetlenül. A tisztességes eljáráshoz való jog sérelme úgy is bekövetkezhet, hogy nem áll fenn oksági kapcsolat a lényeges eljárási szabálysértés és az ügy konkrét kimenetele között, azonban az ügyféli jogok érvényesíthetősége olyan sérelmet szenved, amely az eljárás egészét és körülményeit figyelembe véve eléri az alaptörvény-ellenesség szintjét. Az eljárás megindításáról való értesítés, valamint a bizonyítékok ismertetésének elmaradása olyan eljárási szabálysértésnek minősülnek, amelyek érdemben kihatnak - az eljárás kimenetelétől függetlenül - az alapvető ügyféli jogok (pl. az indítványozási, észrevételezési, valamint a jogorvoslati jog) gyakorolhatóságára, ezáltal sérül a tisztességes eljáráshoz való jog.
Annak ellenére, hogy az idézett eseti döntések és alkotmánybírósági határozatok olyan ügyekben születtek, amelyek tárgya közigazgatási hatósági eljárás volt, azok elvi tartalma a jelen perben is megfelelően irányadó. Annál is inkább, mert a közszolgálati jogviszonyokban a kártérítési eljárás Kp. szerinti megelőző eljárásnak minősülését a KK vélemény maga is attól teszi függővé, hogy a tisztességes eljárás feltételeit az anyagi jogszabály biztosítja-e. Ezen elvi megfontolások mentén szükséges tehát a megismételt eljárásban döntést hozni a kártérítési eljárás megelőző eljárásként való minősítéséről és a felperes által hivatkozott eljárási jogszabálysértésekről, melynek vizsgálata az ítélet elleni fellebbezési jog rendelkezésre állása szempontjából sem mellőzhető [Kp. 99. § (2) bekezdés b) pont].
Az anyagi pervezetés és a bizonyítási kötelezettséggel kapcsolatos tájékoztatás körében az ítélőtábla az alábbiakat rögzíti. A Kp. 71. § (2) bekezdés c) és d) pontjai szerint az elnök ügyel arra, hogy a felek és az érdekeltek a tényállításaikat, nyilatkozataikat és bizonyítási indítványaikat időben terjesszék elő; a jogvita ténybeli és jogi vonatkozásait a felekkel megtárgyalja. Ugyanezen jogszabályhely (3) bekezdése értelmében a tárgyalás nyilvánosságára, a felvételkészítésre és a pervezetésre a polgári perrendtartás szabályait kell megfelelően alkalmazni. Anyagi pervezetésnek a közigazgatási perjogban is az eljárás irányítására vonatkozó azon bírói cselekmények minősülnek, amelyek a felek nyilatkozatainak, perbeli cselekményeinek anyagi jogi, vagyis a jogvita érdeme szempontjából történő értékelésén alapulnak. Az anyagi pervezetés olyan bírói aktivitást jelent, amelynek közvetlen vagy közvetett hatása van a peranyagra, és ami a felek nyilatkozatai ellentmondásosságának, hiányosságának vagy következetlenségének bírói észlelését, és az ennek tisztázására irányuló bírói cselekvést is magában foglalja. Az anyagi pervezetés célja, hogy a döntéshez szükséges lényeges tények, nyilatkozatok rendelkezésre álljanak, elsősorban a félelőadások tisztázása révén, míg annak korlátja a felek rendelkezési joga, eszközei pedig a kérdezés, tájékoztatás és felhívás. A közigazgatási bíróság anyagi pervezetési tevékenységének korlátja a kereseti kérelem és a védirat, valamint az érvényesített jog és hivatkozott jogalapja. A bizonyítási szabályok érvényre juttatása érdekében a bíróságnak alkalmaznia kell a Kp. 71. § (2) bekezdés c) és d) pontjait, illetve a Kp. 71. § (3) bekezdése értelmében alkalmazandó, a polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 237. § (1)-(2), (4) és (5) bekezdései alapján az anyagi pervezetés eszközeit. Ennek keretében tájékoztatnia kell a feleket, ha valamely nyilatkozatukat ellentmondásosnak, hiányosnak tartja, illetve, ha a fél valamely lényeges tényre vonatkozóan a bizonyítékait, bizonyítási indítványait nem terjesztette elő, akkor őt fel kell hívnia ezek pótlására, és egyúttal tájékoztatnia kell a bizonyíték, indítvány előterjesztésének elmulasztása, illetve a bizonyítatlanság következményeiről. Nem elég e kötelezettség formális teljesítése, az ügyre vonatkozó egyediesített tájékoztatás szükséges (Kúria Kfv.V.35.397/2019/5.).
Fentieknek megfelelően a bizonyítási kötelezettségek - anyagi pervezetés körébe eső - meghatározása, a bizonyítási teher kiosztása akkor felel meg az eljárásjogi rendelkezéseknek, ha az illeszkedik a perbe vitt jogviszonyra vonatkozó anyagi jogi jogszabályok előírásaihoz. A közigazgatási jogviszonnyal kapcsolatos perben a bizonyítási kötelezettség és a bizonyítási teher elosztása ugyan gyakorta az általános szabályok szerint alakul [Kp. 3. § (3) bekezdése, Kp. 79. § (2) bekezdése, Kp. 78. § (1) bekezdése folytán alkalmazott Pp. 265. §], bizonyos esetekben azonban a bizonyítási kötelezettség megfordul. Így az állam nevében foglalkoztatott személy kártérítési felelősségének kérdésében a munkáltató szervet terheli annak bizonyítása, hogy a kormánytisztviselő nem úgy járt el, ahogy az adott helyzetben általában elvárható (felróhatóság). Ugyancsak a munkáltatónak kell bizonyítania a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint a kötelezettségszegés és a kár, illetve a kár és a közszolgálati jogviszony közötti okozati összefüggést [Kttv. 160. § (1)-(2) bekezdései]. Ez irányadó mind a munkáltató szerv által lefolytatott kártérítési eljárásban, mind a kártérítési határozat megtámadása iránti, a köztisztviselő által kezdeményezett közigazgatási perben.
A törvényszék a 7. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyvben arról tájékoztatta a peres feleket, hogy a felperest terheli annak bizonyítása, miszerint az általa megjelölt lakcímen élt életvitelszerűen, illetve onnan járt munkába a perrel érintett időszakban. Ezzel szemben a perben - a bizonyítatlanság következményeinek terhe mellett - az alperesnek kell bizonyítania a Kttv. 160. § (2) bekezdésének megfelelően a felróhatóságot, a kár bekövetkeztét, illetve mértékét, valamint az okozati összefüggést; azaz mindenekelőtt azt, hogy a felperes a költségtérítést - a közszolgálati jogviszonyból származó tájékoztatási és együttműködési kötelezettségét felróhatóan megszegve - jogosulatlanul vette igénybe, mert napi munkába járása nem az általa a kérelmében megjelölt K.-i címről, hanem a tulajdonában álló budapesti ingatlanból történt. Azt is bizonyítania kell (pl. a kifizetésekre vonatkozó okiratokkal), hogy a felperes e magatartásával okozati összefüggésben pontosan milyen összegű kárt okozott.
Az elsőfokú bíróság a bizonyítási érdek és kötelezettség helytelen értelmezésével, a bizonyítási teher téves kiosztásával kötelezte a felperest a kártérítési felelősségével kapcsolatos tényállításai bizonyítására, és ezért jogsértő módon vonta le a bizonyítatlanság törvényi következményeit. Mindezekre tekintettel a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet - miután az olyan orvosolhatatlan formai hiányosságban szenvedett, amely miatt érdemi felülbírálatra alkalmatlan volt - a Kp. 110. § (1) bekezdés c) pontja alapján a fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelem korlátaira tekintet nélkül hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárást az aktusfelülvizsgálati (megtámadási) perekre irányadó perrendi szabályok, és nem a marasztalási per szabályai szerint kell lefolytatnia, és - különösen a Kp. 99. § (1)-(2) bekezdéseiben foglaltak okán - döntenie kell arról, hogy az alperes által lefolytatott kártérítési eljárást a Kp. 4. § (7) bekezdés 4. pontja szerinti megelőző eljárásnak tekinti-e. A törvényszék a keresetben megjelölt eljárási jogszabálysértések érdemi vizsgálatától a Kp. 78. § (4) bekezdésére figyelemmel nem zárkózhat el, továbbá e körben köteles megfontolni - azok garanciális, a tisztességes eljárás feltételeit biztosító jellegével kapcsolatban - a jelen végzésben írtakat. A bizonyítási kötelezettségek meghatározásának és a bizonyítási teher kiosztásának meg kell felelnie a perbe vitt jogviszonyra irányadó anyagi jogi rendelkezéseknek, és amennyiben az eljárási jogszabálysértésekre történt hivatkozásokat az elsőfokú bíróság továbbra sem tartja megalapozottnak, úgy a felperes kártérítési felelősségének megállapításával kapcsolatos bizonyítási eljárást a Kttv. 160. § (1)-(2) bekezdéseinek megfelelően kell lefolytatnia. A Kp. 35. § (4) bekezdése szerint alkalmazandó Pp. 525. § (2) bekezdése értelmében hivatalból eljárva vizsgálnia kell a felperes munkavállalói költségkedvezményre való jogosultságát.
A másodfokú bíróságnak a felmerült lényeges eljárási hibákra alapított hatályon kívül helyezés folytán a fellebbezésben megfogalmazott további jogsértések vizsgálatára nem volt lehetősége.
[Fővárosi Ítélőtábla 1.Kf.700.089/2024/9.]