adozona.hu
ÍH 2025.65
ÍH 2025.65
RENDKÍVÜLI MUNKAVÉGZÉS A jogalkotó azáltal, hogy 30 főben maximalizálta az egy gyermekvédelmi gyám által ellátható gyermekek számát, egyúttal azt is kijelölte, hogy a törvényes munkaidőben ilyen számban meghatározott gyámoltakkal felmerülő feladatok ellátása teljesíthető [2012. évi I. törvény (Mt.) 92. § (1) bekezdés, 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 84. § (6), (6a) bekezdés, 86. § (1) bekezdés a-j) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság a 2024. június 25-én meghozott 22.M.70.159/2021/108. számú ítéletével az I. rendű felperes vonatkozásában 3.530.665 forint elmaradt munkabér és annak 2021. április 25-től számított késedelmi kamata, továbbá 5.864 forint perköltség; a II. rendű felperes vonatkozásában 2.486.140 forint elmaradt munkabér és annak 2021. május 10. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére egyetemlegesen kötelezte az I. és II. rendű alpereseket. Kötelezte továbbá a II. rendű alperest, ho...
ÍH 2025.65 RENDKÍVÜLI MUNKAVÉGZÉS
A jogalkotó azáltal, hogy 30 főben maximalizálta az egy gyermekvédelmi gyám által ellátható gyermekek számát, egyúttal azt is kijelölte, hogy a törvényes munkaidőben ilyen számban meghatározott gyámoltakkal felmerülő feladatok ellátása teljesíthető [2012. évi I. törvény (Mt.) 92. § (1) bekezdés, 1997. évi XXXI. törvény (Gyvt.) 84. § (6), (6a) bekezdés, 86. § (1) bekezdés a-j) pont].
Az elsőfokú bíróság a 2024. június 25-én meghozott 22.M.70.159/2021/108. számú ítéletével az I. rendű felperes vonatkozásában 3.530.665 forint elmaradt munkabér és annak 2021. április 25-től számított késedelmi kamata, továbbá 5.864 forint perköltség; a II. rendű felperes vonatkozásában 2.486.140 forint elmaradt munkabér és annak 2021. május 10. napjától számított késedelmi kamata megfizetésére egyetemlegesen kötelezte az I. és II. rendű alpereseket. Kötelezte továbbá a II. rendű alperest, hogy fizessen meg az I. rendű felperesnek 10.950 forint elmaradt munkabért és ennek 2021. április 25. napjától számított késedelemi kamatát, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.A megállapított tényállás szerint a felperesek 2021. június 30-ig az I. r. alperessel álltak közalkalmazotti jogviszonyban gyermekvédelmi gyám munkakörben. A munkáltató szervezeti átalakulása folytán a gyermekvédelmi szakszolgáltatás ellátása - amelyhez a gyermekvédelmi gyámok foglalkoztatása is kapcsolódik - 2021. július 1-jétől átkerült a II. rendű alperes feladatkörébe, így a munkáltató személyében bekövetkező változás folytán a gyerekvédelmi gyámok munkáltatója 2021. július 1-jétől a másodrendű alperes lett.
A 2014. január 1-jén létrehozott gyermekvédelmi gyámi munkakör célja a gyermekvédelmi szakellátásba utalt - gyermekotthonban/lakásotthonban, nevelőszülőnél elhelyezett - gyermekek törvényes képviselete, illetve az ezzel összefüggő helyettes gyámi tevékenység ellátása. E munkakör létrehozásakor az I. r. alperes illetékességébe tartozó gyermekek száma 1.800 körül volt, ehhez 62 gyermekvédelmi gyámi státusz társult. Az egyes megyékben a feladat ellátásához szükséges gyermekvédelmi gyámi létszám az ellátandó gyermekek számára tekintettel került meghatározásra, mivel a gyermekek védelméről és a gyámügyi igazgatásról szóló 1997. évi XXXI. törvény (a továbbiakban: Gyvt.) 84. § (6) bekezdése akként rendelkezik, hogy a gyermekvédelmi gyám egyidejűleg legfeljebb 30 gyermek gyámságát láthatja el.
2020. január 1-jétől a Gyvt. a 84. § (6a) bekezdéssel egészült ki, mely szerint a speciális szükségletű és kettős szükségletű gyermekeket két gyermekként kell figyelembe venni a gyermekvédelmi gyámság alatt álló gyermekek létszámának számításakor. Ezen időponttól lépett hatályba a Gyvt. 186. § (2) bekezdése is, amely azt rögzíti, a gyámhatóság a gyermekvédelmi gyám gyámsága alá mindaddig nem helyezhet további gyermekeket, amíg a gyermekvédelmi gyám 30-nál több gyermek gyámságát látja el.
A felperesek általános teljes napi munkaidőben (napi nyolc óra, heti 40 óra) és kötetlen munkarendben dolgoztak. Szakmailag önálló munkavégzésüket a csoportvezető által ellenőrzött munkaterv, illetve munkanapló vezetésével kellett dokumentálniuk. Feladataikat elsősorban területen végezték, de heti egy alkalommal az előre rögzített és a csoportvezető által jóváhagyott - ügyeleti - napon kötelesek voltak az intézményben megjelenni és a náluk lévő elintézett iratokat leadni, illetve az újabb kiszignált iratokat ügyintézésre átvenni.
A gyermekvédelmi gyámok munkaköri feladatát képezte a Gyvt. 86. §-ában foglaltakkal összhangban - többek között - a gyermek testi, értelmi, érzelmi és erkölcsi fejlődésének, nevelésének figyelemmel kísérése; a gyermek teljeskörű ellátása megvalósulásának ellenőrzése, ennek érdekében a gyermekkel - életkorától függően havonta egy, illetve kettő alkalommal - személyes és közvetlen találkozás, beszélgetés kezdeményezése, a gyermek számára telefonon történő elérhetőség, illetve kérésére a gondozási helyén vagy semleges helyen történő találkozás biztosítása. Feladata figyelemmel kísérni a szülőkkel vagy más hozzátartozókkal való kapcsolattartást; kapcsolattartás a gyermek oktatását biztosító nevelési-oktatási intézményekkel, figyelemmel kísérni a gyermek iskolai előmenetelét, magatartását; együttműködni a gyermekjóléti központtal a gyermek vér szerinti családja helyzetének megismerése érdekében; a kirendelését követően 30 napon belül felvenni a kapcsolatot a gyermek szüleivel és fenntartani azt a gyermekvédelmi gondoskodás időtartama alatt; a gondozási helyről történő engedély nélküli távozás esetén a gyermeket - ha ismert, hogy hova távozott - visszavinni a gondozási helyére, ellenkező esetben megtenni a gyermek felkutatásához szükséges intézkedéseket; szükség szerint, de legalább félévente jelentést készíteni a gyámhatóságnak a gyermek helyzetéről; részt venni a gyermek egyéni gondozási, nevelési tervének előkészítésében; együttműködni a gyermek megelőző pártfogó felügyelőjével és a gyermek gondozási helyével a bűnismétlés megelőzése érdekében, ha a gyámhatóság fenntartotta az ideiglenes hatállyal elhelyezett vagy nevelésbe vett gyermek megelőző pártfogását; a nevelőszülővel együttműködni, amennyiben a gyermekvédelmi gyám mellett a gyámhatóság egyes gyámi feladatok ellátására gyámként kirendeli a nevelőszülőt. A gyermekkel közösen választja meg a gyermek életpályáját figyelembe véve - feltéve, hogy a szülői felügyeleti jogát nem szüntették meg vagy az nem szűnt meg - a nevelésbe vett gyermek szülőjének véleményét, a gyermek képességeit, egyéb körülményeit. Ezen túlmenően a gyermekvédelmi gyám joga és kötelessége, hogy a gyermeket személyi és vagyoni ügyeiben képviselje, ennek érdekében eljár a gyermek személyes okmányainak beszerzése érdekében, kéri a gyermek közgyógyellátásra való jogosultságának megállapítását és a gyermek tartózkodási engedélyének meghosszabbítását; nyilatkozatot tesz a gyermeken végzendő egészségügyi beavatkozásokhoz, eljár a gyermek iskolai beíratása, tanulói jogviszonyának, magántanulói jogállásának létesítése, megszüntetése ügyében; kérelmezi a gyámhatóságnál a gyermek és szülei kapcsolattartásának szabályozását, módosítását, a gyermek örökbefogadhatóvá nyilvánítását, a gondozási hely megváltoztatását, a gondokság alá helyezés iránti eljárás megindítását, a nevelésbe vétel megszüntetését, ha azok feltételei fennállnak; képviseli a gyermeket a hatósági ügyeiben; szükség esetén kérelmezi a gyermek tanulási képességét érintő vizsgálatát; a gyermek vagyonát kezeli és gondoskodik annak hasznosításáról.
A felperesek feladatát képezte továbbá a munkáltató kérésére statisztikai adatok szolgáltatása, beszámolók készítése az ellátott tevékenységről, a jogszabály által előírt jelentések, adatlapok megküldése a gyámhatóság részére, csoportértekezleteken, illetve a csoportvezető-helyettes által havonta megtartott eset megbeszéléseken, továbbképzéseken való részvétel, munkanapló, kiküldetési rendelvények elkészítése.
A felperesek emellett helyettes gyermekvédelmi gyámi kirendelést is kaptak, mivel minden gyermek számara folyamatosan biztosítani kellett a gyermekvédelmi gyámi képviseletet, így biztosítva a gyermekvédelmi gyám távolléte, vagy feladatai ellátásában való tényleges akadályoztatása esetén a gyermekekkel kapcsolatos azonnali döntést vagy intézkedést igénylő ügyekben az eljárást.
Pest megyében a nevelésbe vett gyermekek megyén belül történő elhelyezésére vonatkozóan - elegendő gondozási hely hiányában - nem teljesült az a Gyvt. 96. § (2) bekezdése szerinti feltétel, hogy az intézmény és az ellátottak lakóhelye közötti távolság lehetőleg ne haladja meg az 50 kilométert. A gyermekek 60 %-a távolabbi megyékben - a gyermekvédelmi gyámok lakóhelyétől átlagosan 150 kilométer távolságra - került elhelyezésre, a lakásotthonok és nevelőszülői férőhelyek telítettsége miatt nem ritkán több megyével távolabb. Ezen gyermekek havi szintű látogatása során a gyámok átlagosan 300 kilométert vezettek, a napi munkaidejük jelentős részét úton töltötték, és csak ezt követően tudták az egyéb érdemi feladataik elvégezni. Ez a munkateher, illetve az a körülmény, hogy az engedélyezett 62 fős létszám nem volt feltöltve, olyan munkaterhet, és ebből adódóan egyre nagyobb fluktuációt eredményezett a pest megyei gyámok körében, hogy 2018-ban mindössze 34, 2019-ben 36 gyám dolgozta végig az évet. Emiatt hosszabb időn keresztül meghaladta a 40, 50, esetenként a 60 főt az egy gyermekvédelmi gyámhoz kirendelt gyermekek száma és a munkaköri feladatok elvégzése csak rendkívüli munkaidőben volt lehetséges.
A gyermekvédelmi gyámokat a gyámhatóság rendeli ki a gondozásba került gyermekek mellé a területi gyermekvédelmi szakszolgálat (TEGYESZ) javaslata alapján, ehhez a gyermekvédelmi gyám hozzájárulása is szükséges. A felperesek csoportvezetőjük útján vezetői értekezleteken több alkalommal jelezték az I. rendű alperes akkori igazgatója felé, hogy jelentős többletmunkát eredményez számukra a 40 feletti gyermeklétszám és nem akarnak több gyermeket vállalni, mert csak rendkívüli munkaidőben tudják ellátni a feladataikat. Az I. rendű alperes e helyzet megoldásaként egyrészt munkajogi szankció kilátásba helyezése mellett rendszeresen fejenként 10-10 biankó - gyermekvédelmi, helyettes gyámi és eseti gyámi vállalási - nyilatkozat aláírására utasította a felpereseket, mivel nevelésbe vett gyermek nem maradhatott gyermekvédelmi gyámi képviselet nélkül, ugyanakkor munkáltatói utasítás alapján napi nyolc és fél óra munkavégzésnél többet nem tüntethettek fel a munkanaplóba. Másrészt az elvándorlás megakadályozása céljából és az elismert többletmunka kompenzálásaként 2018 nyarától sávos rendszerben helyettesítési díjat fizetett a felpereseknek: 30-40 gyermek között havi 15.000 forintot, 41-50 gyermek között havi 45.000 forintot, 50 gyermek felett pedig 75.000 forintot.
Az I. rendű alperes, 2020. januárjától megkezdte a gyermekvédelmi gyámok létszámának feltöltését, számuk 2020-ban 40 fölé, 2021-ben 50 fölé emelkedett, 2022-ben a 60-hoz közelített, jelenleg is 60 fő körül mozog. Ezzel párhuzamosan folyamatosan csökkent a felperesekhez kirendelt gyermekek száma. Az I. rendű alperes a munkáltató személyében 2021 júliusában bekövetkezett változásig továbbra is helyettesítési díjat fizetett a felpereseknek, azonban sávos rendszer helyett a 30 feletti gyermeklétszám után gyermekenként 5.000 forintot.
2022-ben és 2023-ban az egy gyermekvédelmi gyámhoz rendelt gyermekek száma 35-re, vagy az alattira csökkent.
A felperesek elmaradt munkabér iránt előterjesztett keresetét az elsőfokú bíróság részben találta megalapozottnak. Döntését a Gyvt. 84. § (1), (2), (2a), (3) és (6a) bekezdésére, 90. § (1)-(4) bekezdésére, a 2018. évi CXVII. törvény 48. § (3) bekezdésével 2020. január 1-jétől a Gyvt. rendelkezéseibe iktatott 186. § (1) és (2) bekezdésére, a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 39. §-ára, 92. § (1) bekezdésére, 96. § (1)-(3) bekezdésére, 107. §-ára, 139. § (1)-(3) bekezdésére, 143. § (1) és (2) bekezdésére alapította.
A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény (a továbbiakban: Pp.) 265. § (1) bekezdése alapján rögzítette, a felperesek érdekében állt a rendkívüli munkavégzés tényének és mértékének bizonyítása. Elsődlegesen abban a kérdésben foglalt állást, hogy a felperesek kötetlen munkarendben dolgoztak-e vagy a munkaszerződésben az alperes jogellenesen engedte át a munkaidő beosztásának jogát a felperesek részére, és a kötetlen munkarend törvényi feltételei nem álltak fenn. E körben figyelembe vette a kialakult bírói gyakorlatot (EBH 2016.M.30., BH 2020.311.) és a rendelkezésre álló "feladatmeghatározás" megnevezésű dokumentumok alapján megállapította, az I. rendű alperes egyoldalú írásbeli nyilatkozattal a munkaidő beosztás jogát a felperesek részére átengedte, így a kötetlen munkarend megállapításának alaki feltétele teljesült. A felperesek nyilatkozataiból és ellátott munkaköri feladataikból megállapította, hogy döntően olyan tevékenységet végeztek, amely a többi munkavállaló munkavégzésétől függetlenül ellátható volt, azt nagy önállósággal tudták teljesíteni, és maguk osztották be, pontosan mikor, hogyan végzik el a feladataikat. Kiemelte az I. rendű felperes személyes előadását, amely szerint ő döntötte el, hogy az adott napon melyik gyermeket látogatja meg, milyen időpontban, ami a gyermekek iskolából való hazatéréséhez igazodott, ügyeleti nap kivételével a munkavégzést önállóan szervezték. A felperesek személyes előadása szerint a munkakezdés tényleges idejét is ők határozták meg az adott napra tervezett látogatásoktól, az utazás idejétől függően, ami reggel 6.00 órai kezdést, vagy 09:00-10:00 órai kezdő időpontot is jelenthetett. A felpereseknek értelemszerűen olyan feladataik is voltak, amelyeket csak meghatározott időpontban tudtak teljesíteni, ilyen volt a gyámhatósági tárgyaláson, szakértői vizsgálaton, rendőrségi kihallgatáson való jelenlét, vagy az ad hoc jelleggel felmerülő feladatok, így baleset idején egészségügyi ellátáshoz történő hozzájáruló nyilatkozat megadása, bántalmazás esetén gondozási hely megváltoztatásával kapcsolatos intézkedések. E körülményekhez a felpereseknek igazodniuk kellett, de mindezek nem befolyásolták a munkakör kötetlen jellegét. Teljesítésük mikéntje, időpontja nem a munkáltató előírásától, hanem a feladatellátás jellegéből fakadt. Ezt nem írta felül az a körülmény sem, hogy a csoportértekezletek, ügyeleti napok idejét a munkáltató határozta meg, mivel kötetlen munkarenddel járó munkaidő beosztási jog nem jelent a munkavállaló számára teljes kötetlenséget. A munkavállaló a munkafeladatok sajátosságára, természetére tekintettel köteles a munkát megszervezni, amelyek között olyanok is vannak, amelyeket a munkáltató által meghatározott időpontban köteles teljesíteni. Mindezek alapján megállapította, az alperesek a felpereseket ténylegesen a jogszabályi rendelkezésekkel összehangban kötetlen munkarendben foglalkoztatták.
Ez a munkarend azonban az I. rendű alperes érvelésével szemben nem zárta ki a rendkívüli munkavégzés szabályainak alkalmazását az Mt. 96. § (3) bekezdés a) pontja szerinti főszabály ellenére sem. A munkaidő beosztás átengedésének joga ugyanis nem eredményezheti a jogszabályi előírások megkerülését, különösképp a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés szabályainak kijátszását. Amennyiben a munkáltató által előírt feladatok, azok jellege, mennyisége miatt a napi rendes munkaidő alatt nem végezhetőek el, a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés megállapítható. A bizonyítási eljárás eredményei is ezt igazolták a perbeli esetben, függetlenül attól, hogy rendkívüli munkavégzés elrendelésére formálisan nem került sor. A felperesek többletmunkavégzéséről a munkáltató tudott, ezt alátámasztotta K. Zs. tanúvallomása. Eszerint a vezetői értekezleteken több alkalommal téma volt a gyermekvédelmi gyámok leterheltsége, ennek kompenzálására a munkáltató helyettesítési díjat is fizetett. Az ellátásba került gyermekek ugyanis nem maradhattak gyermekvédelmi gyámi képviselet nélkül, a felperesek többletmunkavégzése azt a célt szolgálta, hogy a munkáltató e jogszabályi kötelezettségének eleget tudjon tenni. Utalt az EBH 2006.1443. számú döntésre, amely kimondja, amennyiben a közalkalmazott a munkakörébe tartozó feladatok ellátása érdekében a munkáltató tudtával túlmunkát végez, ez a munkavégzés a munkáltató érdekét szolgálja, ezért a munkavállaló a rendkívüli munkaidőben való munkavégzés ellenértékére jogosult a rendkívüli munkavégzés elrendelésének hiányában is. A többletmunkavégzés tényét a lefolytatott bizonyítási eljárás alapján az elsőfokú bíróság megalapozottnak találta.
Nem fogadta el a felperesek egy része - többek között az I. rendű felperes - által megjelölt számítási módot, amelyben a gyermekek számától függetlenül átlag napi óraszámban határozták meg a rendkívüli munkavégzés mértékét hétköznapra és hétvégére; még azt követő időszakra is, amikor a gyermekvédelmi gyámok létszáma 60 fő körülire emelkedett, és az igazgatóváltást követően a biankó nyilatkozatuk alkalmazása is megszűnt. Ez utóbbival a felpereseknek lehetőségük volt akként nyilatkozni, hogy nem szeretnének 30-nál több gyermeket vállalni. Ezért e számítási mód helyett a gyermekek számához igazodó 5,8/gyermek számítási módot tartotta az objektív számítás alapjának az ettől magasabb összeget rögzítő kereseti kérelmek elbírálása során is.
Ugyanakkor a mérlegelése során nem hagyta figyelmen kívül két felperes által előadott azon tényt, hogy 35 gyermek gyámságát még el tudták látni rendes munkaidőben Ezt megerősítette az a körülmény, hogy többen másodállást, vagy pluszmunkát vállaltak azt követően, hogy egy gyermekvédelmi gyámhoz kirendelt gyermekek száma a státuszok feltöltésével párhuzamosan csökkenni kezdett. Úgy foglalt állást, hatékony, jó munkaszervezéssel 35 gyermek gyermekvédelmi gyámságának ellátása rendes munkaidőben megvalósulhatott arra figyelemmel is, hogy a Gyvt. 84. § (2a) bekezdése alapján a testvéreket, illetve a kiskorú szülőket és gyermekét ugyanahhoz a gyámhoz kell kirendelni és ők jellemzően egyazon gondozási helyen laknak. Emiatt is fordul elő az, hogy meghaladhatja a gyámolt gyermekek száma a 30-at - ahogy erről S.P. tanú nyilatkozott - ami nem feltétlenül eredményez rendkívüli munkavégzést.
Az elsőfokú ítélet ellen a felperesek közül az I. és II. rendű felperes élt fellebbezéssel és az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a teljes kereset szerinti marasztalását kérték az alpereseknek.
Érvelésük szerint az elsőfokú bíróság döntésével nem írhatja felül a jogalkotó által a Gyvt. 84. § (6) bekezdésében meghatározott kógens szabályt, miszerint a gyermekvédelmi gyám egyidejűleg legfeljebb 30 gyermek gyámságát láthatja el. Az elsőfokú bíróság ettől ellentétes mérlegelésével túlterjeszkedett azon a határon, amit a szabad bírói mérlegelés keretében megtehetett. A jogalkotó a "legfeljebb 30" meghatározással világosan és teljesen egyértelmű módon rögzítette azt a számot, amelyet semmilyen körülmények között nem haladhat meg az egy gyermekvédelmi gyám által gyámolt gyermekek száma. E feltétel teljesülésének hiánya teljes egészében szembe megy a gyámolt gyermekek érdekével és súlyosan sérti a gyermekvédelmi gyámok mint munkavállalók érdekeit is. Az elsőfokú bíróság egészen nyilvánvaló többletfeladatot, illetve többletmunkát anyagi ellentételezés nélkülivé minősített, és ezzel azt a helyzetet érné el, hogy a perrel érintett időszakban havonta öt gyermek gyámságát társadalmi munkaként kelljen értékelni ellentételezés nélkül. A jogszabályhely helyes értelmezésével és megfelelő gyakorlati alkalmazásával nem merülhetne fel az elmaradt munkabér kérdése, és nem állhatna elő az a helyzet, hogy egy gyermekvédelmi gyámra eső gyámolt gyermekek száma meghaladja a 30-at. Hangsúlyozták, hogy a II. rendű alperes alkalmazásában összesen közel 700 gyermekvédelmi gyám áll, számukra bírósági precedenst teremt a jogerős ítélet, és az elsőfokú ítélet megváltoztatásának hiányában a bírósági felhatalmazással elvárható lenne a munkavállalóktól az, hogy havi illetményükért ezután havonta nem 30, hanem 35 gyermek gyámságát lássák el.
Érvelésük szerint nyomatékkal kell figyelembe venni a Gyvt. 84. § (6a) bekezdésében foglalt szabályozást is a gyermekvédelmi gyám gyámsága alatt álló gyermekek számának számításakor. Rámutattak, átlagban egy gyermekvédelmi gyámnak jelenleg legalább öt olyan gyámolt gyermeke van, aki speciális vagy kettős szükségletű. Az elsőfokú bíróság ítéletében foglalt jogértelmezés alapján 35 gyermek - melyből öt speciális vagy kettős szükségletű - teljeskörű képviseletét kellene ellátni a meglehetősen szerény havi illetményért. Ezzel szemben a jogszabály helyes értelmezése alapján öt speciális vagy kettős szükségletű gyámolt gyermekkel számolva összesen 25 gyermek teljeskörű törvényes képviselete képezheti a feladatát a gyermekvédelmi gyámoknak a jogalkotó szándéka szerint a havi közalkalmazotti illetmény ellentételezésével. A plusz tíz gyermek ellátása a 25 gyermekhez képest 40 %-os munkatöbbletet jelent mindenféle anyagi ellentételezés nélkül.
Az alperesek részéről soha nem képezte vita tárgyát az, hogy a 31. gyermek törvényes képviseletének ellátása túlmunkával járt együtt. Ezt igazolja a sávos rendszerben megállapított "helyettesítési díj", amikoris már a 31. gyermek után fizetett ellentételezést a munkáltató a túlmunkát végző gyermekvédelmi gyámok számára. A felek között az eltérő álláspont nem abban volt, hogy jár-e ellenszolgáltatás a 31. gyermek törvényes képviseletével járó, nyilvánvaló túlmunka után, hanem az, hogy mekkora az az összeg, ami méltányos és igazságos ellentételezésként.
Az I. rendű alperes az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a keresetek elutasítását kérte.
Érvelése szerint az elsőfokú ítélet az Mt. előírásaiba ütközik és megalapozatlan, mert a keresetben foglalt állítások bizonyítása nem történt meg.
Az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy a felperesek kötetlen munkarendben végezték munkájukat figyelemmel az Mt. 96. § (3) bekezdésére, és a 107-109. §-ában foglaltakra. A munkáltató rendkívüli munkaidőt nem rendelt el, és a munkavállalóktól sem érkezett igény arra vonatkozóan, hogy a munkáltató azt írásban rendelje el.
A felperesek követelése az Mt. 143. §-ába nem illeszthető be, ellentétes az Mt. előírásával, logikájával és szabályozásával, figyelemmel a kötetlen munkarendre, így részükre rendkívüli munkavégzésért járó díjazás nem állapítható meg. Rendkívüli munkavégzésről ugyanis csak kötött munkarend esetén lehet szó, amit alátámaszt az EBH 2009.2070. számú határozat.
A felperesek keresetéből nem derült ki, hogy mennyi rendkívüli munka esett munkanapra, illetve pihenő- vagy szabadnapra. Az a tény, hogy a felperesek bekapcsolva tartották telefonjaikat nem jelent rendkívüli munkavégzést, azzal kizárólag saját feladatellátásukat könnyítették meg, mert több információhoz juthattak feladataikkal és azok beosztásával kapcsolatban. Hangsúlyozta, a felperesek pihenőnapon, illetve szabadnapon nagyon ritka kivételtől eltekintve nem végeztek munkát, mindezeket alátámasztotta S. P. tanúvallomása is.
Az elsőfokú bíróság azt is helyesen rögzítette, a kötetlen munkarend miatt a munkáltató nem volt köteles munkaidőnyilvántartást vezetni, ezért a felpereseket terhelte a rendkívüli munkavégzés tényének és időtartamának bizonyítása. Az elsőfokú bíróság tévesen nem fogadta el a becsatolt okirati bizonyítékok tartalmát, ellenben a tanúk nyilatkozatait egyoldalúan, a felpereseknek kedvezően ítélte meg. Elfogadta K. Zs. elfogult tanú nyilatkozatát és az általa összeállított táblázatot, ami a keresetek alapját képezte, nem vizsgálta, hogy az adatok milyen forrásból származnak. A tanú korábban szakszervezeti vezető volt, így érdekében állt a felperesek pernyertessége. Elfogadta továbbá a felperesek közvetlen hozzátartozóinak nyilatkozatát, akik elfogultak voltak és előre egyeztetve, szó szerint ugyanazokat mondták el, összehangolt, egyeztetett állításokat tettek.
Álláspontja szerint a Gyvt. 84. § (6) bekezdésében foglalt 30 fős gyermeklétszám meghatározásnak munkajogi relevanciája nincsen, a rendkívüli munkavégzés díjazása iránti perben a felpereseknek pontosan meg kell határozniuk túlmunkájuk idejét és annak elvégzését bizonyítaniuk kell. Ehhez képest a perben "saccolás" történt.
A felperesek utazási idejüket sem tudták bizonyítani, ahogy azt sem, adott időszakban mely gyermekek voltak gondozásukra bízva és hol volt a gondozási helyük. A felperesek esetében a havi 1000 km körüli utazás a reális szám. A felperesek valótlanul állították, hogy csak rendkívüli munkavégzéssel tudták adminisztrációs feladataikat ellátni. Hetente egy nap állt rendelkezésükre e feladatok teljesítésére, ekkor nem kellett terepre menniük. Ezzel ellentétes nyilatkozataik nem kerültek bizonyításra.
Mindezek alapján az elsőfokú bíróság ítélete megalapozatlan, bizonyítottság hiányában, figyelemmel a Pp. 265. § (1) bekezdésére, kereseti kérelmükben foglaltak teljesítésére az alperesek nem kötelezhetőek.
A felperesek előadták, hogy az I. rendű alperes csatlakozó fellebbezése tartalma alapján ilyenként nem értékelhető, figyelemmel a Kúria Kpkf.VII.45.028/2024/2. számú döntésére. Fellebbezésükben ugyanis kizárólag azt az elsőfokú ítéleti rendelkezést vitatták, amelyben a jogszabályban rögzített 30 fős gyermeklétszám helyett 35 főt tekintett az elsőfokú bíróság a rendkívüli munkavégzés szempontjából mérvadónak. Az elsőfokú ítélet egyéb részeit mindenben elfogadták és nem kérték a megváltoztatását. A bizonyítási eljárást is annyiban tették vita tárgyává, amelyekben a bizonyítékok szabad bírói mérlegelése ezt a részt érintette. Ebből következően az I. rendű alperes csatlakozó fellebbezése kizárólag a 30 és 35 fő közötti gyermeklétszám tárgykörében támadhatta volna az elsőfokú ítéletet, ezzel szemben a teljes kereset elutasítását kérte. Ezzel a beadvánnyal valójában egy elkésett fellebbezést nyújtott be az I. rendű alperes, ami viszont már nem értékelhető. A beadványnak nincs olyan érvelése, amely megfelelne a csatlakozó fellebbezéssel szemben megfogalmazott követelményeknek és az abban kifejtett jogi érvelés semmilyen módon nem támasztja alá a csatlakozó fellebbezésben az elsőfokú ítélet megváltoztatására, a keresetek elutasítására vonatkozó kérelmet.
A II. rendű alperes az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Álláspontja szerint a felperesek fellebbezésében megfogalmazott álláspontja téves, a gyermekvédelmi gyámi munkakör közalkalmazotti jogviszony keretében kerül ellátásra, és a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 2. § (3) bekezdése alapján jogviszonyukra az Mt. szabályait a Kjt.-ben foglalt eltérésekkel kell alkalmazni. Esetükben is alkalmazandó az Mt. 113. §-ának rendkívüli munkaidőt meghatározó rendelkezése, amely a rendkívüli munkavégzés felmerülésének lehetőségét időegységhez (időhöz, órához) köti. Az Mt. 52. § (1) bekezdés a) és b) pontja a közalkalmazotti jogviszonyból származó főkötelezettségként írja elő a munkavégzési és a rendelkezésre állási kötelezettséget. Adott foglalkoztatott esetében eltérő arányok lehetnek, hogy mennyiben áll "csak" valaki rendelkezésre és mennyiben végez munkát a "rendes munkaidejében".
A Gyvt. 84. § (6)-(6a) bekezdése a gyermekvédelmi gyámi feladatok ellátása során irányadó esetszámokat rögzít, de e jogszabály nem minősül foglalkoztatást szabályozó törvénynek. A Kjt., Mt. és Gyvt. nincs jogszabályi (törvényi) szinten egymáshoz igazítva a gyámok munkavégzése tekintetében, holott erre a jogszabályi keretek [Mt. 298. § (4) bekezdése, Kjt. 2. § (2a) bekezdése] lehetőséget engednének. A Gyvt. mint ágazati törvény rendezi a gyermekszámot, de normaszöveg szinten nem zárja ki sem az Mt. 52. §-át, sem a 113. §-át. Ebből következik, hogy a gyámi munkakört ellátók esetében is lehetséges rendes munkaidőben "csak rendelkezésre állás" munkavégzés nélkül, másrészt a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést az adott személy munkaköri feladatainak ellátásához időegységhez kötődő vizsgálatával, és a tényleges munkavégzés idejének feltárásával lehet megállapítani. Emiatt nem kizárólag a gyermekszám alapján lehet a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzést megállapítani, amennyiben ilyen jogalkotói cél lett volna, akkor ezt a Gyvt. vagy más ágazati törvény expressis verbis rögzítené. Nem kizárt, hogy a Gyvt.-ben rögzített esetszámok meghaladásakor a felmerült többletmunkavégzés a korábbi rendelkezésre állási idő terhére történt, a megnövekedett esetszámmal arányaiban a rendelkezésre állási idő is csökkent, ezzel párhuzamosan a munkavégzési idő nőtt. Végső soron a dolgozó képes volt a megnövekedett esetszámokat is "rendes munkaidőben" ellátni.
A jogszabályi környezet azt támasztja alá, hogy alapjaiban téves következtetésre jutottak a fellebbező felperesek, amikor kizárólag a Gyvt. rendelkezéseinek figyelembevételével kérték a rendkívüli munkaidőben történő munkavégzés megállapítását, és saját érdekeiknek előmozdítására figyelmen kívül hagyták a foglalkoztatást meghatározó Kjt. és Mt. rendelkezéseket.
Mindezeken túl a gyermekvédelmi gyámok státuszainak számát az aktuális jogszabályi előírásoknak megfelelően, az intézmény költségvetési forrásaira is tekintettel határozza meg, és mivel a gyámság alatt álló gyermekek száma országosan enyhén növekszik, a gyámi álláshelyek számát emelni és nem csökkenteni tervezi.
A fellebbezések alaposak, a csatlakozó fellebbezés megalapozatlan az alábbiak szerint.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, a bizonyítékok értékelésével, az abból levont következtetésekkel a másodfokú bíróság részben értett egyet, ami az összegszerűség meghatározását is érintette és az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatását eredményezte a felperesek fellebbezésével érintett körben.
Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag az I. és II. rendű felperes élt fellebbezéssel, így a III-XXI. rendű felperesek esetében az elsőfokú bíróság ítélete jogerőre emelkedett. A másodfokú bíróság a Pp. 370. §-a és 371. § (1) bekezdése alapján a fellebbezések, a csatlakozó fellebbezés és a fellebbezési ellenkérelmek korlátai között bírálta felül az elsőfokú ítéletet, e korlát érvényesül a rész-jogerőre emelkedett elsőfokú határozat kapcsán a Pp. 37. § b)-c) pontja szerinti - így a perbeli - pertársaság esetén is.
Az I. és II. rendű felperesek fellebbezése az elsőfokú bíróság által megállapított marasztalási összeg felemelésére vonatkozott, ehhez kapcsolódott az I. rendű alperes csatlakozó fellebbezése, amelynek előterjesztése nem ütközött a Pp. 372. § (1) bekezdése szerinti korlátba, ezért az I. és II. rendű felperesek álláspontjával szemben visszautasításának nem volt helye. A fél csatlakozó fellebbezéssel annak járulékos jellege miatt abban a részében támadhatja az elsőfokú ítéletet, amelyben azt a fellebbezés is érintette. Ennek alkalmazása szempontjából nem annak van jelentősége, hogy a fellebbezés az elsőfokú rendelkezést milyen jogi érvelés alapján vitatja, hanem annak, hogy a felperesek a fellebbezésben a kereseti kérelem szerinti marasztalást kérték. Ezért esetükben az elsőfokú ítéleti (marasztalási) rendelkezések nem emelkedtek jogerőre, amely értelemszerűen azt is jelenti, hogy a kereset teljes elutasítását is kérhette az ellenérdekű fél fellebbezése alapján a csatlakozó fellebbezésében az I. rendű alperes.
A felek nem kifogásolták és fellebbezéssel nem támadták az elsőfokú bíróság azon megállapítását, hogy a felperesek kötetlen munkaidőben dolgoztak, így a másodfokú bíróságnak is ebből, az ily módon elfogadott munkaidőbeosztásból kellett kiindulnia.
A munkaidőbeosztás szabályai között az Mt. 96. § (3) bekezdésében a kötetlen munkarend esetére főszabályként a 93-112. §-ban, valamint a 134. § (1) bekezdés a)-b) pontjában foglaltak alkalmazását nem írja elő. Ebből azonban nem következik, ahogy azt az elsőfokú bíróság is kifejtette, hogy a munkaidőbeosztás átengedésének joga a jogszabályi előírások, ennek részeként a rendkívüli munkaidőben történt munkavégzés szabályainak a megkerülését eredményezheti. Az Mt. 96. § (3) bekezdése nem zárja ki az Mt. 92. §-ának a rendes munkaidőre vonatkozó rendelkezései alkalmazását, az általános munkaidő a felperesek esetében is a teljes napi 8 óra volt. Az elsőfokú bíróság helyesen fejtette ki, amennyiben a munkáltató által előírt feladatok a napi rendes munkaidő alatt nem végezhetőek el, az ezt rendszeresen meghaladó munkavégzés esetében a munkavállalókat ellentételezés illeti meg. A bírói gyakorlat értelmében a rendkívüli munkavégzés ellenértékére vonatkozó jogosultságnak nem mellőzhetetlen feltétele az, hogy a munkáltató elrendelje a túlmunka végzést (EBH 1999.53.), annak megállapítására az is alapot adhat, ha a munkáltató a munkavégzés kapcsán olyan feltételeket teremt, hogy a munkavállaló a rá háruló feladatokat csak túlmunka végzéssel tudja teljesíteni (BH 1998.509.).
Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy a felperesek által ellátott munkaköri feladatok mennyisége oly mértéket tett ki, hogy azok a napi 8 órás munkaidő alatt nem voltak elvégezhetőek. Önmagában már mindezek ítéleti bizonyossággal igazolták a rendkívüli munkavégzés szükségességét és annak tényleges teljesítését. Így az I. rendű alperes álláspontjával szemben írásbeli elrendelés hiányában is és a felek által nem vitatott azon elsőfokú ítéleti megállapítás szerint, amely értelmében a felperesek kötetlen munkaidőben dolgoztak, a rendkívüli munkavégzés szabályait alkalmazni kellett.
A felperesek egybehangzóan nyilatkoztak arról, hogy a Gyvt. 86. § (1) bekezdés a)-j) pontjában történő felsorolás alapján meghatározott feladataikat a napi 8 óra munkaidőben ellátni nem tudták. A gyámság gyakorlását érintően a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 4:234. §-ának rendelkezése általánosságban rögzíti azt az elvárást, hogy a gyámi tevékenységet mindig a gyermek érdekeinek megfelelően kell gyakorolni, és e szabálynak a gyermekvédelmi gyám esetén is érvényesülnie kell. A gyermekvédelmi gyám a tevékenysége során a feladatai ellátásához minden lényeges kérdésben tájékozódni köteles, ennek érdekében a Gyvt. felhatalmazza a gyámot a gyermekkel való közvetlen kapcsolatfelvételre és annak fenntartására. A gyermek életkorának megfelelően szükséges a gyermekkel személyes és közvetlen találkozást, beszélgetést kezdeményeznie, telefonon történő elérhetőséget biztosítania gondozási helyén, vagy a gyermek kérésére más (semleges) helyen történő találkozást biztosítani. Ez azt jelenti, hogy a gyámnak a gyermek számára elérhetőnek kell lennie, bizalmi kapcsolatot kell kialakítaniuk ahhoz, hogy a feladatát a gyermek érdekeinek megfelelően tudja a gyám gyakorolni. Törvényi előírás az, hogy személyesen a 6-18 év közötti életkorú gyermekekkel legalább havonta egy alkalommal, a 6. életévet be nem töltött gyermekkel legalább kéthetente egy alkalommal találkoznia kell. Ennek hiányában nem tudja felügyelni a gyámolt megfelelő ellátását.
A gyermekvédelmi gyámnak a gyermek iskolai előmenetelét, magatartását is figyelemmel kell kísérnie, meg kell győződnie a megfelelő fejlődésről, az iskolai tanulmányok folytatásáról. Ehhez a gyermek nevelését, oktatását biztosító intézményekkel is kapcsolatot kell tartania, illetve meg kell ismernie a gyermek vér szerinti családi körülményeit, a kapcsolattartást, hazagondozást meghatározó tényezők feltárása érdekében. A felperesek egybehangzóan állították, hogy önmagában már csak a gyámságuk alá kirendelt gyámolt gyermekek számából következik és megállapítható, leterheltségük oly mértékű volt, hogy az előírt feladataik teljesítése a napi teljes munkaidőben nem volt megoldható. S.P. tanúvallomásban megerősítette, a gyámsági feladatok ellátása nem volt biztosítható a ténylegesen betöltött státuszok alapján többletmunkavégzés nélkül. Az alperesek nem vitatták az elsőfokú eljárásban és a csatlakozó fellebbezés sem érintette azt a megállapítást, miszerint önmagában a 2-300 km-rel távolabbi gondozási helyre való utazás esetén már az utazási idő sem fért bele a napi 8 órás munkaidőbe. Értékelni kellett a munkaköri feladatok teljesítéséhez szükséges időtartam meghatározásánál azt a körülményt is, hogy a Pest megyei gondozási helyek száma, telítettsége miatt a gyámolt gyermekek nagy arányban Pest megyén kívüli elhelyezésben részesülnek.
A Gyvt. 84. § (6) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a gyermekvédelmi gyám egyidejűleg legfeljebb 30 gyermek gyámságát láthatja el. A perbeli időszakban az egyes szociális, gyermekvédelmi tárgyú, valamint egyéb kapcsolódó törvények módosításáról szóló 2018. évi CXVII. törvény 48. § (3) bekezdése 2020. január 1-jétől iktatta be a Gyvt. 84. §-a rendelkezéseibe a (6a) bekezdést azzal a szabályozással, hogy a speciális szükségletű és a kettős szükségletű gyermeket két gyermekként kell figyelembe venni a gyermekvédelmi gyám gyámsága alatt álló gyermekek létszámának számításakor. Az elsőfokú bíróság helytállóan vette figyelembe, hogy e jogszabálymódosítás indokolásában kifejezetten szerepel az, hogy a gyermekvédelmi gyámság hatékony ellátása, a gyermekvédelmi gyámok fluktuációjának csökkentése érdekében szükséges a Gyvt. gyermekvédelmi gyámi, helyettes gyermekvédelmi gyámi feladatkört szabályozó rendelkezéseinek módosítása oly módon, hogy a gyermekvédelmi gyám által egyidőben képviselhető 30 kiskorú közül a speciális és kettős szükségletű gyermekek két főnek számítsanak.
Ezen túlmenően azt is megjegyzi a másodfokú bíróság, hogy a Gyvt. 84. § (7) bekezdése a 2024. évi XXX. törvény 26. § (3) bekezdése alapján 2024. július 1-jétől módosult és az ezen időponttól bevezetett rendelkezés szerint a megjelölt speciális esetekben a gyámhatóság egyes gyámi feladatok ellátására gyámként a nevelőszülőt vagy a gyermekotthont is kirendelheti. Ezen szabályozás bevezetésének indokául a 2024. évi XXX. törvény végső előterjesztői indokolása szerint az a körülmény szolgált, hogy a gyermekvédelmi szakellátásban élő gyermekek ellátásának rendszeres figyelemmel kísérése, törvényes képviseletük biztosítása, ügyeik intézése, gondozási helyükön való meglátogatása és velük a rendszeres kapcsolat fenntartása érdekében köti a Gyvt. meghatározott létszámhoz - 30 fő - az egy gyermekvédelmi gyám által ellátható gyermekek számát, mert ilyen leterheltség mellett érvényesülhet maradéktalanul a gyermekek érdekeinek megfelelő feladatellátás.
A Gyvt. 84. § (6) bekezdésének és a perbeli időszakban beiktatott (6a) bekezdésének rendelkezéseiből helytállóan vonta le az elsőfokú bíróság azt a következtetést, hogy a jogalkotó azáltal, hogy 30 főben maximalizálta az egy gyermekvédelmi gyám által ellátható gyermekek számát, egyúttal azt is kijelölte, hogy a törvényes munkaidőben ilyen számban meghatározott gyámoltakkal felmerülő feladatok ellátása teljesíthető.
Az elsőfokú bíróság ítéletében némi ellentmondás észlelhető az indokolás terén. Kiemelt jelentőséget kell tulajdonítani a jogvita eldöntéséhez szükséges jogszabályi rendelkezéseknek, illetve azok indokolásának. A gyermekvédelmi gyámrendeléskor a gyermekek létszáma tekintetében meghatározott törvényi feltétel nem értelmezhető önmagában, "elszigetelten" és nem tekinthető csak a feladatellátás szakmai tartalmát érintő, az esetszámot meghatározó ágazati szabálynak. A Gyvt.-ben rögzített előírásokat mindenképpen össze kell kapcsolni a foglalkoztatásra irányadó rendelkezéseket tartalmazó Mt. szabályokkal, ideértve a munkaidő terjedelmére, annak beosztására vonatkozó kritériumokat. Ezek csak komplexen, együttesen adják ki a foglalkoztatás valamennyi ismérvét meghatározó szabályokat, ezért a másodfokú bíróság nem értett egyet a II. rendű alperes fellebbezési ellenkérelmében előadott, ettől eltérő érvelésével. A fentebb hivatkozott jogszabályi indokolások is nyilvánvalóvá teszik, a jogalkotás során mérlegelésre került a gyermekvédelmi gyámok feladatainak időigénye, munkaidejükben való teljesíthetősége, az, hogy ilyen leterheltség mellett érvényesülhet maradéktalanul a gyermekek érdekeinek megfelelő feladatellátás.
Mindezek azt támasztják alá, ahogy arra a felperesek is hivatkoztak fellebbezésükben, a 30 gyámolt számát meghaladó feladatellátás mindenképpen többletmunkavégzést eredményezett a felperesek részére. Az elsőfokú bíróság helyesen értékelt úgy, hogy a rendkívüli munkavégzés mértékének megállapításához a munkáltató által hiányosan csatolt dokumentumok nem voltak alkalmasak, ami a felpereseknek nem volt felróható. A leadott munkanaplók, kiküldetési rendelvények megőrzésének kötelezettsége a munkáltatót terhelte, azzal együtt, hogy a csatlakozó fellebbezés nem támadta azt az elsőfokú ítéleti megállapítást, mely szerint ezekben az iratokban munkáltatói utasításra a valós adatokat egyébként sem lehetett feltüntetni.
A felek között nem volt vitatott, hogy a gyámság alatt álló gyermekek élethelyzete, igényeik nyilvánvalóan eltérőek már csak életkorukból, elhelyezési körülményeikből, szociális kapcsolataikból adódóan, ami miatt eltérő feladatok merülhetnek fel, illetve vannak valamennyi gyermeknél előforduló, kötelezően teljesítendő feladatok. Emiatt a felperesek feladatellátásra fordított időtartamát a perbeli esetben átlag meghatározásával lehet megállapítani, helyesen mérlegelte ily módon az eset összes körülményét az elsőfokú bíróság. Ennek kiszámításához helytállóan vette figyelembe a havi rendes munkaidőt 174 órával és a 30 gyámoltra vonatkozó törvényi maximum előírást, így az egy gyámoltra eső havi munkaidő időtartamát ezen számok hányadosa adja ki, ami gyermekenként legalább 5,8 óra havi munkaidőráfordítást jelent. Ennek alapul vételével és a gyámságuk alá rendelt gyermekek száma alapján lehet megállapítani a felperesek által havonta ténylegesen teljesített munkaidőt. Mindezek mellett az elsőfokú bíróság azt is részletezte indokolásában, hogy a felperesek egybehangzóan számoltak be az egy-egy gyámolttal kapcsolatos havi feladataik időtartamáról (utazás, kapcsolattartás a gyermekkel, nevelő- és vér szerinti szülőkkel, intézményekkel, adminisztráció, ügyeleti nap), amelyek megerősítették a minimum 5,8 óra/gyermek/hó szerinti átlagszámítás helyességét. Nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy az I. rendű alperes is a gyámolt gyermekek számához és nem a kimutatott "többletidőhöz" kapcsolta a 30 fölötti gyermekek után fizetett helyettesítési díj összegét.
Mindezek alapján ellentmondásos az elsőfokú bíróságnak az összegszerűség számításához kifejtett azon érvelése, miszerint 35 gyermek gyámságával felmerült feladatokat a felperesek még el tudták látni a rendes munkaidőben.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság úgy foglalt állást, hogy a jogalkotó által maximált 30 gyermek/gyám létszámi korlátozásból kiszámítható átlag, azaz az 5,8 óra/gyermek óraszám alapulvételével az e fölötti munkavégzés ellentételezésre szorul rendkívüli munkavégzés jogcímén a felperesek által teljesített többletmunkáért. Ennek kiszámítása a lentiek szerint történt, mely az elsőfokú ítéletben meghatározott marasztalási összegek felemelését eredményezte.
A felek az elsőfokú bíróság által meghatározott számítási módot, így a havi és az 1 órára járó illetmény, a kifizetett helyettesítési díj összegét, a felperesek gyámsága alatt álló gyermekek számát nem vitatták, így az elsőfokú ítélet [101] és [102] bekezdésében szereplő táblázatban rögzített adatok alapul vételével végezte el számításait a másodfokú bíróság.
Erre tekintettel a másodfokú bíróság 1.293.491 forinttal emelte meg az elsőfokú bíróság által kiszámított összeget (2.486.140 forint), amelyben az Mt. 39. §-a alapján egyetemlegesen marasztalta az elsőfokú bíróság az alpereseket (2018. május 1. és 2020. szeptember 30. közötti időszakban esedékessé vált összeg). Így az I. és II. rendű alperesek egyetemlegesen 2.486.140 forint + 1.293.491 forint = 3.779.631 forint megfizetésére kötelesek a II. rendű felperes részére.
A fentiekre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét fellebbezett részében a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján részben megváltoztatta.
(Fővárosi Ítélőtábla 2.Mf.31.216/2024/17.)