adozona.hu
ÍH 2025.62
ÍH 2025.62
MUNKAKÖR - ÜGYVEZETŐ - MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSE Ha a kft. tagja kizárólag ügyvezetői munkakört lát el, akkor az ügyvezetői tisztségről való lemondása folytán - eltérő megállapodás hiányában - munkaköre kiüresedik, s amennyiben ezt egyéb adatok is alátámasztják, úgy a lemondással a munkaviszonya is megszűnik [2012. évi I. törvény (Mt.) 45. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A másodfokú bíróság által irányadónak tekintett tényállás szerint az alperes gazdasági társaság alapításkori (2021. június 23.) tagja és egyben ügyvezetője a felperes és T. Á., valamint K. J. volt, mindhárman munkaviszony alapján látták el az alperes ügyvezetését, de munkaszerződésük nem került írásba foglalásra. A felperes végezte az üzletfejlesztési és termékértékesítési feladatokat. K. J-vel együtt felkereste azon potenciális partnereket, akik számára az alperes által kidolgozott szoftvert...
ÍH 2025.62 MUNKAKÖR - ÜGYVEZETŐ - MUNKAVISZONY MEGSZÜNTETÉSE
Ha a kft. tagja kizárólag ügyvezetői munkakört lát el, akkor az ügyvezetői tisztségről való lemondása folytán - eltérő megállapodás hiányában - munkaköre kiüresedik, s amennyiben ezt egyéb adatok is alátámasztják, úgy a lemondással a munkaviszonya is megszűnik [2012. évi I. törvény (Mt.) 45. § (1) bekezdés].
A másodfokú bíróság által irányadónak tekintett tényállás szerint az alperes gazdasági társaság alapításkori (2021. június 23.) tagja és egyben ügyvezetője a felperes és T. Á., valamint K. J. volt, mindhárman munkaviszony alapján látták el az alperes ügyvezetését, de munkaszerződésük nem került írásba foglalásra. A felperes végezte az üzletfejlesztési és termékértékesítési feladatokat. K. J-vel együtt felkereste azon potenciális partnereket, akik számára az alperes által kidolgozott szoftvert kívánták értékesíteni. K. J. ugyanezt végezte és az operatív tevékenységet látta el, intézte az alperes pénzügyeit, munkabérköltségeit havonta excel táblázatba foglalta és a másik két tag rendelkezésére bocsátotta. T. Á. a napi munkavégzésben nem vett részt, az alperes létrehozásához és működtetéséhez szükséges anyagi forrásokat előlegezte. Az alperes könyvelését a vele megbízási jogviszonyban álló U. H. végezte, akivel a kapcsolatot a felperes tartotta, a könyvelő a munkabéreket, az ahhoz tartozó közterheket könyvelte.A tagok - szóbeli megállapodásuk alapján - 2021. júniusától havi bruttó 1.200.000 forint munkabérben részesültek. E munkabér után a közterheket az alperes megfizette. A gazdálkodás eredménytelenségére figyelemmel (egyetlen árbevételt eredményező ügylet sem született), folyamatosan szó volt a tagok között arról, hogy a költségeket csökkenteni kell. Ennek érdekében az alperes tagjai szóban abban állapodtak meg, hogy 2022. június 1. napjától már kizárólag felperes látja el munkaviszonyban az ügyvezetői munkakört, a másik két tag munkaviszonya 2022. május 31. napjával megszűnik, de a felperes munkabére is 600.000 forintra csökken. Utóbb (ugyancsak szóban) abban állapodtak meg a tagok, hogy 2022. augusztus 1.napjától a felperes munkabére 260.000 forintra csökken.
Az alperes a felperesnek járó munkabért 2021. júniusától 2022. januárjáig megfizette, 2022. február 1-jétől azonban nem. Az alperes a 2022. február 1. napjától 2022. december 21. napja közötti időszak után a felperesnek járó munkabér közterhét (15 %-os személyi jövedelemadó, és 18,5 %-os egészségügyi szolgáltatási járulék) megfizette.
2022. december 21. napján kelt nyilatkozatában a felperes az ügyvezetői tisztségéről - e nappal - lemondott. Ezzel munkaköre kiürült, munkaviszonya is megszűnt, csak tagsági jogviszonya maradt fenn. E nyilatkozatra tekintettel az alperes - 2022. december 21. napjára visszamenőleg - 2023. március 7. napján a munkaviszonyból kijelentette a felperest.
A felperes módosított keresetében nettó 7.255.333 forint elmaradt munkabér megfizetésére, valamint a 2023. március 7. napján kelt, a felperest a munkaviszonyból kijelentő alperesi jognyilatkozat visszavonására kérte kötelezni az alperest. Elmaradt munkabérét akként kalkulálta, hogy 2022. februárjától 2022. májusáig (4 hónapra) havi bruttó 1.200.000 forint (nettó 798.000 forint havi munkabérre jogosult). 2022. június és július hónapokra havi bruttó 600.000 forint (nettó 399.000 forint) munkabér, míg 2022. augusztusától 2022. decemberéig (5 hónap alapulvételével) havi bruttó 260.000 forint, (nettó 172.920 forint) illeti meg, mivel álláspontja szerint jogviszonya nem szűnt meg 2023. januárjával, így a garantált bérminimum (bruttó 296.400 forint) illeti meg.
A felperes arra hivatkozott, hogy sem az ügyvezetői tisztségről történt 2022. december 21. napján kelt lemondása, sem egyéb alperesi vagy felperesi nyilatkozat alapján nem szűnt meg a munkaviszonya, abból őt az alperes jogellenesen jelentette ki.
Az alperes a kereset elutasítását, és a felperes perköltségben marasztalását kérte. Azt nem vitatta, hogy 2022. február 1-jétől 2022. december 21. napjáig terjedő időszakra nem fizetett munkabért a felperes részére. Arra hivatkozott, hogy a munkabér vonatkozásában nem született a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 3:188. § (2) bekezdése szerinti taggyűlési jóváhagyó határozat, ezért a díjazásra vonatkozó megállapodás a Ptk. 6:95. §-a értelmében e részében semmis. Az érvénytelen rendelkezés helyébe a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. tv. (a továbbiakban: Mt.) rendelkezései lépnek, így a felperest nem a szóbeli megállapodás szerinti munkabér, hanem az Mt. 153. § (1) bekezdése a) pontjának megfelelő minimálbér illeti meg. A minimálbérrel számolva 2021. júniusától 2022. december 21. napjáig a felperest megillető bruttó 3.401.637 forintnál többet, 8.400.000 forintot fizetett meg a felperesnek, így munkabértartozás nem terheli. Viszontkeresetében az Mt. 164. §-a első fordulata alapján kérte a különbözetként mutatkozó 4.998.363 forint és annak 2022. december 22. napjától számított kamata, továbbá az Mt. 209. § (6) bekezdése alapján 12 havi (havi 373.333 forint) összesen 4.479.996 forint távolléti díj és kamatai megfizetésére kötelezni a felperest.
A felperes a viszontkereset elutasítását kérte.
Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére nettó 4.799.486 forint elmaradt munkabért. Ezt meghaladóan a felperes keresetét és az alperes viszontkeresetét elutasította.
Döntésének indokolásában megállapította, hogy nem volt vitatott a felek között a munkaviszony létrejötte, a munkaszerződés írásba foglalásának elmaradása, és az, hogy a munkaviszonyok az ügyvezetői feladatok ellátására, mint munkakörre jöttek létre. Az üzletfejlesztés, termékértékesítés volt a felperes feladata. A felperes munkaviszonya a felek ráutaló magatartása folytán lemondásával a felmondási idő mellőzésével megszűnt. Erre való tekintettel a 2022. február 1. napjától 2022. december 21. napjáig terjedő időszakra eső - mértékében nem vitatott - elmaradt munkabér megfizetésére köteles az alperes, de a 2022. december 21. napját követő időszakra eső munkabér megfizetésére és a jognyilatkozat visszavonására irányuló kereset és a jogviszony jogellenes megszüntetésére és a munkaszerződés érvénytelenségére alapított viszontkereset alaptalan.
Abból indult ki, hogy az alperes oldalán - a munkabér és közterhei vonatkozásában - egy költségcsökkentési szükséglet merült fel. A másik két tag a felperes munkaviszonyának megszűnését követően is ellátta a korábban ügyvezetőként ellátott feladatait. Az nem volt megállapítható, hogy 2022. december 21-ét követően valamely munkakört betöltött-e a felperes az alperesnél és ha igen, úgy ennek keretében milyen tevékenységet végzett.
Az Mt. 45. § (1) bekezdése alapján a munkaszerződésben a feleknek meg kell állapodniuk a munkavállaló alapbérében és munkakörében, ezek hiányában a munkaviszony létrejötte sem állapítható meg. A munkaviszony fennmaradásához a 2022. december 21. napját követő időszakra is meg kellett volna állapodniuk a feleknek a felperes munkakörében (munkakörének módosításában). A felperes tudott a költségcsökkentési kényszerről, maga sem hivatkozott, arra, hogy a munkakör módosításában a felek megállapodtak, ilyen megállapodás - legalább ráutaló jelleggel történő - létrejöttét a per adatai sem igazolták, az alperes pedig kifejezetten vitatta. A felperes saját előadása szerint ugyanazon feladatokat ellátta 2021. december 21. napját követően, mint korábban, de 2022. december 21. napját követően őt munkafeladattal nem keresték, rendelkezésre állásáról, végzett munkájáról nem tájékoztatta az alperest, annak saját előadása szerint sem volt eredménye, szabadságot az aktuális év végi időszakra sem kért, céges levelezése is megszűnt. Konkrét tevékenységet, időpontot, ügyfelet, erre az időszakra nem jelölt meg, vitatott állításait nem tudta bizonyítani. 2021. december 21. után az alperes közterheket sem fizetett be.
Az elsőfokú bíróság az eset összes körülményét figyelembe véve arra következtetett, hogy az ügyvezetői tisztségről való lemondás folytán a felperes munkaköre kiüresedett, a lemondás egyben a munkaviszony felmondásának is minősül. Ezt követően csak a felperes tagsági viszonya maradt fent.
Az elsőfokú ítélet megváltoztatása iránt a felperes terjesztett elő fellebbezést. Arra hivatkozott, hogy az elsőfokú bíróság a tényállást teljeskörűen feltárta, de azt tévesen állapította meg. Az elsőfokú eljárás során előadott jogi érvelését nem vette figyelembe, mellőzése indokát ítélete nem tartalmazza.
A felperes az elsőfokú eljárás folyamán végig utalt arra, hogy egy atipikus jogi helyzet állt elő, ami abban nyilvánult meg, hogy a jogviszony jogellenes megszűnése a felmondás jogának jogellenes gyakorlásához kapcsolódik, a perbeli esetben sem az alperesnek, sem neki nem állt szándékában a munkaviszony felmondása, az alperes csak visszamenőlegesen jelentette ki őt. Az elsőfokú ítéletben megállapítottakkal szemben jogviszonya sem jogszerűen, sem jogellenesen nem került megszüntetésre. Ennek ellenére az elsőfokú bíróság nem tett eleget anyagi pervezetési kötelezettségének, és nem tájékoztatta őt eltérő jogértelmezéséről és nem hatott aktívan közre abban, hogy perbeli jogait megfelelően gyakorolni, kötelezettségeit teljesíteni tudja. Ez - kiüresítve az anyagi pervezetés intézményét - meglepetés ítélethez vezetett. A fenti atipikus helyzetre a tételes jog nem tartalmaz előírást, ahhoz legközelebb az Mt. 83. § (1) bekezdés c) pontja szerinti tényállás áll, keresete az alapján teljesíthető.
Az alperes az elsőfokú ítélet fellebbezett rendelkezéseinek helyes indokai alapján történő helybenhagyását kérte. Rámutatott, hogy a felperes munkaviszonya nem a "kijelentéssel" szűnt meg, hanem az ügyvezetői tisztségről való lemondással, a felperesnek egyéb munkaköre nem volt, ténylegesen munkát pedig nem végzett. A fellebbezésében az Mt. 83. § (1) bekezdés c) pontjára történő hivatkozás meg nem engedett keresetváltoztatás, így nem vehető figyelembe. A munkaviszonyt a felperes egyoldalúan szüntette meg, a felek között nem volt e tárgyban közös megegyezés. Ha utóbb erre hivatkozik a felperes, úgy miért a munkaviszony helyreállítását kérte.
A fellebbezés nem megalapozott.
A másodfokú bíróság a fellebbezést a Pp. 376. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el és megállapította, hogy a Pp. 379. §-ban és a 380. §-ban írt kötelező hatályon kívül helyezési ok a perbeli esetben nem merült fel.
Az elsőfokú bíróság ítéletét a másodfokú bíróság felülbírálati jogkörének korlátai között a Pp. 370. § (1) bekezdés alapján bírálta felül, nem érintve annak a fellebbezés hiányában elsőfokon részjogerőre emelkedett, az alperest marasztaló és a viszontkeresetet elutasító rendelkezéseit.
Az elsőfokú bíróság a felülbírálattal érintett körben az ítéleti tényállást (a felperes által sem vitatottan) a jogvita elbírálásához szükséges körben feltárta, azt a bizonyítás eredményének a Pp. 279. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő mérlegelésével és arra kiterjedően is helyesen állapította meg, hogy a felperes munkaviszonya a 2022. december 21. napján kelt nyilatkozata és a per egyéb adatai alapján megszűnt. Döntése jogi indokait megjelölte, az ítélet indokolása nem hiányos. A felperes fellebbezésében előadottak az elsőfokú ítélet megváltoztatására - az alábbiakban részletezettek szerint - nem adnak alapot.
A felperes fellebbezését egyrészt arra alapította, hogy az elsőfokú bíróság a teljes körben feltárt tényállás alapján tévesen következtetett arra, hogy a munkaviszonya az ügyvezetői tisztségről történő lemondással megszűnt. Az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság által ennek kapcsán figyelembe vett körülmények (elsőfokú ítélet [31] - [34] pont) és a felek levelezése (az elsőfokú bíróság anyagi pervezetése 21/II. számú végzés alapján csatolt 23. számú irat) az elsőfokú bíróság álláspontját támasztják alá.
A másodfokú bíróság figyelemmel volt arra, hogy a felperesen kívül a másik két tag munkaviszonya már korábban megszűnt, hogy ne terhelje a bevételt nem realizáló alperest a munkabér és járulékai költsége. A 2022. december 9-i taggyűlés kapcsán a felperes által javasolt napirendi pontok (1. a felperes munkabér elmaradásának rendezése, az alperes végelszámolása reményében a felperesi üzletrész jelképes 5 forint ellenében történő átruházása; a felperes ügyvezetésről történő lemondása) nem kerültek megtárgyalásra. A taggyűlésen a felperes maga is akként nyilatkozott, hogy az együttműködés lezárását kívánja. Az ügyvezetői tisztségről történt ezt követő lemondással a felperes munkaköre kiüresedett, a felek nem tartottak kapcsolatot, a felperes céges levelezése és a felek közötti kommunikáció is megszűnt. Ilyen körülmények mellett nem tévedett az elsőfokú bíróság, amikor azt állapította meg, hogy a lemondással a felek ráutaló magatartása folytán 2022. december 21. napján a felperes munkaviszonya is megszűnt. Ez nem zárta ki azt, hogy a felperes, mint tag motivált legyen (maradjon) abban, hogy az alperesi software értékesítésre kerüljön és ezirányban eljárjon, de e tevékenysége alapján munkabérre nem jogosult. Mindezt nem érinti, hogy az alperes csak később jelentette le a munkaviszony megszűnését. A munkaviszony létrejötte vagy megszűnése szempontjából a közigazgatási aktusnak nincs jelentősége.
A felperes fellebbezését másrészt arra alapította, hogy az adóhatóságnál a tudta nélkül történő visszamenőleges kijelentés - bár nem eredményezi munkaviszonya megszűnését - megalapozza keresete Mt. 83. § (1) bekezdése c) pontja (analógia jellegű) alkalmazásával történő teljesítését. A fellebbezésben hivatkozott Mt. 83. § (1) bekezdés c) pontja az egyes foglalkoztatási tárgyú törvények módosításáról szóló 2022. évi LXXIV. tv. 122. §-val történt megállapításra, és ugyanezen törvény 255. § (1) bekezdése értelmében 2023. január 1-jén lépett hatályba. Ehhez képest a jogviszony megszűnését eredményező felperesi jognyilatkozat 2022. december 21. napján kelt, így arra a felperes által hivatkozott rendelkezés nem alkalmazható.
Az Mt. 83. § (1) bekezdés e) pontja értelmében a munkavállaló kérelmére a bíróság a munkaviszonyt helyreállítja, ha a munkavállaló a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését, vagy erre irányuló saját jognyilatkozatát sikerrel támadta meg. A felperes igénye alapjaként az elsőfokú eljárásban még analógia jelleggel sem hivatkozott az Mt. 83. § (1) bekezdés e) vagy az Mt. 83. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra (9. sorszám alatti irat első oldal tényálláskiegészítés második bekezdés, 16. sorszám alatti irat 2. oldal; 21/F/1 alatti keresetpontosítás 2. oldal 26. sorszám alatti beadvány első oldal 27. sorszám alatti jegyzőkönyv 2. oldal). A felperes a hivatkozott rendelkezés alapját képező tényállással éppen ellentétesen, akként nyilatkozott, hogy a munkaviszonyt egyik fél sem kívánta megszüntetni, ilyen nyilatkozatot sem önállóan sem közösen nem tettek. (27. számú jegyzőkönyv 2. oldal). A nyilatkozat Mt. 83. § (1) bekezdés e) pontja szerinti megtámadása viszont feltételezi azt, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel vagy a felperes erre irányuló saját jognyilatkozata folytán megszűnjön.
A másodfokú eljárásban ekként érvényesíteni kívánt igény a Pp. 7. § (1) bekezdés 12. pont a) alpontja szerinti keresetváltoztatás, mert abban a felperes a korábbi jogállításához képest eltérő jogot (a munkaviszonyt megszüntető nyilatkozat érvénytelenségét) jelölte meg igénye alapjaként. A másodfokú eljárásban megjelölt jogalapi rendelkezés figyelembevételére nem volt lehetőség.
A fentiekre tekintettel az ítélőtábla a Pp. 383. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett rendelkezéseit helybenhagyta.
(Győri Ítélőtábla Mf.V.30.016/2024/5.)