adozona.hu
BH 2017.3.99
BH 2017.3.99
A büntetőügyben meghozott jogerős ítélet csak annyiban köti a polgári perben eljáró bíróságot, hogy a bűnösség kérdésében elfoglalt állásponttól nem térhet el és nem állapíthatja meg azzal ellentétesen, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt cselekményt, de a kártérítési kötelezettség megállapítása körében a büntetőítélettől eltérően mérlegelhet és kármegosztást alkalmazhat, ha megállapítható, hogy a baleset a károsult felróható magatartására is visszavezethető okból következett be [1952. évi III. tv
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az alperes a 2015. február 16. napján kelt 1655/2006. számú fizetési meghagyásával kötelezte felperest, hogy fizessen meg S. L. biztosított 2005. augusztus 21. napján történt balesete során elszenvedett sérüléseivel összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén 2 061 290 forint egészségbiztosítási ellátási költséget mint tőketartozást, valamint ezen összegnek az ellátás folyósításának, illetve az egészségügyi szolgáltatás finanszírozásának időpontjától a fizetés...
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[2] A felperes kereseti kérelmében kérte a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését. Álláspontja szerint a büntetőeljárás során a büntetőjogi felelőssége megállapításra került ugyan, de a felperes a bekövetkezett balesetért polgári jogi felelősséggel nem tartozik. E körben hivatkozott a felperes a Ptk. 345. § (1) bekezdés rendelkezésére, továbbá arra, hogy a polgári jogi felelősség S. T.-t (helyesen: L.-t), a gépjármű vezetőjét terheli, mivel a bíróság által elrendelt szakértői bizonyítás során megállapításra került, hogy a kár a gépjármű vezetője által elhárítható lett volna, amennyiben késedelem nélkül észleli a felperes személyét az úton vagy az észlelési késedelem csak minimális vagy, ha a látási és időjárási, továbbá az útviszonyoknak megfelelően haladt volna. A felperes hivatkozott arra, hogy ha elfogadná is, hogy a kár a felperesi magatartás miatt következett be, abban az esetben sem minősül a felperes magatartása a tevékenységi körön kívül esőnek, ezért szintén mentesülne a felelősség alól.
[3] Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a fizetési meghagyásában foglalt jogi és ténybeli indokait fenntartva. Az alperes kiemelte, hogy felperes féktávolságon belül haladt be a kereszteződésbe és mivel legfeljebb vészfékezéssel lehetett volna elhárítani a balesetet, ezért a kár objektíve nem volt elhárítható. A kárt a felperes közlekedési szabályokat sértő magatartása okozta, amely miatt a szabályosan vezetett gépkocsit már nem lehetett megállítani, tehát az adott körülmények miatt a kár már nem volt elhárítható. A károkozásban a felperes felróható magatartásával nemcsak közrehatott, hanem azt a felróható magatartása okozta. A főszabály szerint, aki másnak jogellenesen és felróhatóan kárt okoz, köteles azt megtéríteni, ezért a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett, de a felperes felróható magatartásából származott kár megtérítésére a sérült S. L. nem kötelezhető.
[5] A munkaügyi bíróság érvelése szerint az Ebtv. 68. §-a szerinti felelősség értékelése körében a felperes magatartása tekintetében a Ptk. 339. §-a szerinti tényállás fennállását kellett vizsgálni, szemben a felperes által hivatkozott veszélyes üzemi felelősséggel, figyelemmel arra, hogy a perbeli esetben a felperes nem mint a veszélyes üzem üzembentartója volt részese a balesetnek, hanem magatartásával összefüggésben S. L.-nek, mint a veszélyes üzemet működtető gépkocsivezetőnek keletkezett sérülése, amellyel összefüggő egészségbiztosítási ellátások viselése volt a per tárgya. A bíróság a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti általában elvárható magatartást vizsgálva megállapította, hogy a felperes a közúti közlekedés szabályait megszegve figyelmetlenül, önhibájából eredő, közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt lépett kerékpárjával az úttestre és ezzel idézte elő azt a veszélyhelyzetet, amely a balesethez vezetett. A felperes magatartása során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, jogellenes és felróható magatartásával kárt okozott. A bíróság rögzítette, hogy a jogerős büntetőítélet sem S. L., sem B. A. (a balesetben részt vett két személygépkocsivezető) büntetőjogi felelősségét nem állapította meg, felróható magatartást, sértetti közrehatást enyhítő körülményként sem értékelt.
[6] A bíróság érvelése szerint a felperes által indítványozott szakértői bizonyítás elrendelése nem volt szükséges, mivel a büntetőeljárás során beszerzett szakvélemények az eljárt bíróságokban kételyt nem ébresztettek, azokat a bíróságok is elfogadták ítéletük alapjául. A bíróság álláspontja szerint a büntetőeljárásban beszerzett szakértői vélemények felülmérlegelésére nincs lehetőség, ezen túlmenően az esetlegesen kirendelésre kerülő szakértő is csak a büntetőeljárásban feltárt körülményeket vizsgálhatta volna, tekintettel a baleset óta eltelt mintegy 10 évre. A bíróság megállapította, hogy alperes a tényállást feltárta és helytálló következtetésre jutott, mely szerint a felperes S. L. balesetével összefüggésben keletkezett egészségbiztosítási ellátásokért az Ebtv. 68. § (1) bekezdése alapján teljes felelősséggel tartozik.
[7] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokai alapján helybenhagyta.
[9] Felülvizsgálati kérelmében a felperes megismételte azokat a kérdéseket, amelyeket az elsőfokú eljárásban is felvetett, és amelyeket álláspontja szerint meg kellett volna válaszolni ahhoz, hogy a kárfelelőssége megállapítható legyen.
[10] A felperes nem vitatta, hogy a társadalombiztosítási határozatokban rögzített feltételek a felelősség megállapításához fennálltak, azonban állította, hogy a személygépkocsik vezetőinek is részoki szerepe volt a balesetek bekövetkeztében, illetőleg súlyosságában a szabályos közlekedésük hiánya miatt.
[11] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte ténybeli és jogi indokait fenntartva.
[13] A jelen jogvita elbírálása során a bíróságnak a tényállás pontos felderítését követően abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes felelőssége a bekövetkezett balesetben fennállt-e és ha igen, milyen mértékben, mi volt az elvárható magatartás az adott helyzetben és ennek megfelelően járt-e el a felperes.
[14] A Kúria több döntésében kifejtette (Pfv.III.20.637/2010/5., Pfv.VIII.21.850/2011/4., Pfv.III.20.345/2012/4., Pfv.IV.20.340/2011/6.), hogy a Pp. 4. §-ának (1) bekezdése helyes értelmezése szerint a büntetőügyben meghozott jogerős ítélet csak annyiban köti a polgári perben eljáró bíróságot, hogy annak a bűnösség kérdésében elfoglalt állásponttól nem térhet el és nem állapíthatja meg azzal ellentétesen, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A bűnösség kérdésére is kiható ellentétes ténymegállapítást nem tehet, de a kártérítési kötelezettség megállapítása körében a büntetőítélettől eltérően mérlegelhet és a károkozó elítélése mellett is alkalmazhat kármegosztást, ha megállapítható, hogy a baleset a károsult felróható magatartására is visszavezethető okból következett be.
[15] A jelen perbeli esetben a büntetőbíróságtól eltérő tényállás megállapítására nem volt alap. A jogerős büntetőítéletre tekintettel nem volt és nem is lehetett vitás, hogy a felperes elkövette a terhére rótt bűncselekményt, az alperes ennek alapján bocsátotta ki a fizetési meghagyását és kötelezte a felperest a fizetési meghagyásban megjelölt és a sérült egészségügyi ellátásával kapcsolatos költségek megtérítésére. A bíróság a tényállást a per anyagává tett büntetőügy iratai - köztük több szakértői szakvélemény, valamint tanúvallomások - alapján állapította meg és indokát adta annak, hogy a felperes bizonyítási indítványának teljesítését miért tartotta szükségtelennek.
[16] A felperest terhelte a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása [Pp. 3. § (3) bekezdés] vonatkozásában, azonban a bíróságnak csak a perbeli jogvita elbírálásához szükséges bizonyítást kell lefolytatnia. A felperes védekezésének megítéléséhez rendelkezésére álltak a büntetőügyben készített szakértői vélemények, amelyek a baleset bekövetkezésének körülményeit és a felperes büntetőjogi felelősségének megítéléséhez szükséges tényeket vizsgálták és értékelték. Ennek része volt a sérült S. L. magatartásának a vizsgálata és a baleset elkerülhetőségének a kérdése is, amely kihatott a felperes büntetőjogi felelősségére is. A büntetőügyben készített szakértői vélemény nemcsak a büntetőjogi felelősség kérdésében volt értékelhető, hanem kellő adatot szolgáltatott a polgári perben elbírálandó kártérítési felelősség kérdésében is. A felperes bűnösségét a szakértői vélemények alapján azért állapította meg a bíróság, mert a felperes megsértette a KRESZ 21. § (5) bekezdés d) pontjának, (6) és (8) bekezdésének a gyalogosközlekedésre vonatkozó rendelkezéseit. A balesetet előidéző veszélyhelyzetet a felperes közlekedési szabályszegése okozta, az pedig már az ezt követő időre esik, hogy az előidézett vészhelyzet elkerülése érdekében a sérült S. L. az adott helyzetben általában elvárható módon járt-e el vagy a felróható magatartása következtében a kár egy részének viselésére a felperes nem köteles. Ebben a körben a munkaügyi bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat - közöttük a büntetőügyben készített szakértői véleményeket - Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelte és nem tévedett, amikor a felperes további szakértői szakvélemény beszerzésére irányuló bizonyítási indítványát nem teljesítette.
[17] Az Ebtv. 68. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, munkaképtelenségéért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A (2) bekezdés pedig kimondta, hogy a felelősség megállapítására - ha jogszabály kivételt nem tett - a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
[18] Helytállóan mutatott rá az első fokon eljáró bíróság, hogy a felperes vonatkozásában az általános kárfelelősségi tényállás fennálltát kellett vizsgálni (Ptk. 339. §), mivel a felperes nem mint veszélyes üzem üzembentartója volt részese a balesetnek, hanem magatartásával éppen a veszélyes üzemet működtető gépkocsivezetőnek (gépkocsivezetőknek) okozott sérülést, amellyel összefüggő egészségbiztosítási ellátások viselése a per tárgya. Ennek megfelelően a felperes felelősségének megítéléséhez a Ptk. 339. § (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni, szemben a felperes által hivatkozott Ptk. 345. § rendelkezéseivel.
[19] A Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy ez az adott helyzetben általában elvárható.
[20] A büntetőügyben kirendelt szakértők egybehangzóan állapították meg, hogy az S. L. sérült által vezetett személygépkocsi haladási sebessége a látási és útviszonyokhoz képest biztonságos volt. Arra vonatkozóan semmilyen bizonyíték nem merült fel, hogy S. L. a megengedett (49-51 km/h-nál) nagyobb sebességgel közlekedett volna és ezt a műszaki szakértői vélemények sem támasztották alá. A szakvéleményben rögzítésre került, hogy B. A. is a megengedett sebességgel vezette a személygépkocsiját. Megállapításra került, hogy a veszélyhelyzetet a felperes idézte elő az úttesten való figyelmetlen áthaladásával. Az elsőbbségi helyzetben nem lévő, kerékpárjára felülni készülő felperes az áthaladás során nem vette figyelembe a forgalmat, így magatartásával megszegte a KRESZ 21. § (8) bekezdésében írt rendelkezéseket, valamint mivel nem a legrövidebb áthaladást biztosító irányban, hanem folyamatosan balra tartva átlósan igyekezett átmenni az úttesten, ezért a KRESZ 21. § (5) bekezdés b) pontjában írtakat is megsértette. Az ítéletben rögzítésre került, hogy a bizalmi elv alapján S. L. sértettnek - ha a felperes szabályosan haladt volna át az úttesten - még akkor sem kellett volna számítania arra, hogy a felperes őt a haladásban megzavarja, alappal feltételezhette, hogy felperes tempójának csökkentésével vagy akár megállással biztosítja az úton való áthaladást a KRESZ 21. § (8) bekezdésében írt kötelezettségének eleget téve. A felperes szabályszegése 30-32 méter távolságból már felismerhetővé vált, innentől kezdve S. L. már nem számíthatott arra, hogy a vádlott szabályosan fog áthaladni. A balesetet előidéző veszélyhelyzet akkor jött létre, amikor a S. L. a kerékpárját toló, arra felülni készülő felperest legkorábban 30-32 méterről észlelhette volna. A felperes a személygépkocsi elé vészfékezés esetén féktávolságon kívül haladt be, így S. L. terhére 1,3 másodperces észlelési cselekvési késedelem volt megállapítható, amely azonban részére nem volt felróható.
[21] Vizsgálta a büntetőügyben eljáró bíróság a baleset- elhárítás módját és intenzitását is és megállapította, hogy a késedelem nem róható S. L. terhére, legfeljebb csak vészfékezéssel tudta volna elhárítani a balesetet, ami tőle nem volt elvárható. A baleset elkerülése érdekében elvárt az intenzív és késedelem nélküli hárítás, hárítási kísérlet, ugyanakkor nem elvárt a legcélravezetőbb vezetéstechnikai megoldás választása és a hárítás során a vészfékezés alkalmazása. S. L. a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában írt rendelkezését nem szegte meg, a baleset azért következett be, mert a felperes a KRESZ 21. § (5) bekezdés b) pontjában, (6) bekezdésében, valamint 21. § (8) bekezdésében írt rendelkezéseket megszegte.
[22] Helytállóan állapította meg a bíróság, hogy a felperes KRESZ-szabályszegése és jogellenes magatartása nélkül a baleset nem következett volna be. A felperes magatartásával egy olyan oksági folyamatot indított el, amely a két személygépkocsi ütközéséhez és különböző sérülésekhez vezetett.
[23] A jogerős ítélet megfelel a jogszabályoknak, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdésének alkalmazásával - indokolásbeli kiegészítéssel - hatályában fenntartotta.
(Kúria, Mfv. III. 10.583/2016.)
Az ügy száma: Mfv.III.10.583/2016/6.
A tanács tagjai: Dr. Zanathy János
a tanács elnöke
Dr. Farkas Katalin
előadó bíró
Dr. Magyarfalvi Katalin
bíró
A felperes:
A felperes képviselője: dr. Vesztergom Imre ügyvéd
Az alperes: Győr-Moson-Sopron Megyei Kormányhivatal
Az alperes képviselője: Juhászné dr. Hegedűs Zsófia jogtanácsos
A per tárgya: közigazgatási határozat felülvizsgálata
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat: Győri Törvényszék 2.Mf.20.304/2016/4.
Az elsőfokú bíróság határozatának száma: Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 13.M.115/2015/16.
A Kúria a Győri Törvényszék 2.Mf.20.304/2016/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
A Kúria kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 15 napon belül 10.000 (azaz tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A Kúria kötelezi a felperest, hogy fizessen meg további 93.700 (azaz: kilencvenháromezer-hétszáz) forint elsőfokú és 206.100 (azaz: kettőszázhatezer-egyszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Tényállás
Az alperes a 2015. február 16. napján kelt 1655/2006. számú fizetési meghagyásával kötelezte felperest, hogy fizessen meg S. L. biztosított 2005. augusztus 21. napján történt balesete során elszenvedett sérüléseivel összefüggésben felmerült egészségbiztosítási ellátások megtérítése címén 2.061.290 forint egészségbiztosítási ellátási költséget, mint tőketartozást, valamint ezen összegnek az ellátás folyósításának, illetve az egészségügyi szolgáltatás finanszírozásának időpontjától a fizetési meghagyás kiadásának napjáig számított 1.178.057 forint összegű kamatát, mindösszesen 3.239.347 forintot. A fizetési meghagyás indokolása szerint felperes 2005. augusztus 21. napján borult, esős időben a Q. B.-ból hazaindult, kerékpárját az útkereszteződésbe tolva haladt be, majd felállt a bal pedálra és jobb lábbal lökve magát igyekezett a kerékpárra felülni. Eközben nem biztosított elsőbbséget a neki jobbról érkező Sövegjártó László sértett által vezetett személygépkocsinak. Felperes az úttestre esett, a gépkocsi pedig áttért a menetirány szerinti bal oldali forgalmi sávba, ahol nekiütközött egy ott szabályosan közlekedő másik személygépkocsinak. S. L. a baleset következtében az arc, a mellkas, a bal könyök lágyrészsérülését szenvedte el, a bal térdízületben folyadékgyülem alakult ki, traumás csípőficammal szövődött medence és combcsonttörés jött létre, a sérülései miatt 2005. augusztus 21. napjától 2006. szeptember 25. napjáig keresőképtelen állományba kényszerült, táppénzellátásban, továbbá orvosi ellátásokban részesült. Az alperes határozatát a kötelező egészségbiztosítás ellátásairól szóló 1997. évi LXXXIII. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 68. §-a, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 339. § (1) bekezdése, valamint a közúti közlekedés szabályairól szóló 1/1975. (II.5.) KPM-BM együttes rendelet (továbbiakban: KRESZ) 21. § (5)-(6) és (8) bekezdéseire alapította. A fizetési meghagyásban alperes hivatkozott a Városi Bíróság, valamint a Törvényszék, mint másodfokú bíróság előtt folyamatban volt büntető eljárás során hozott jogerős határozatra, amely szerint a veszélyhelyzetet felperes idézte elő az úttesten való figyelmetlen áthaladásával. A sérült S. L. 1,3 másodperces észlelési cselekvési késedelemben volt ugyan, azonban ez a sérültnek az esős, borult időre, az erős szürkületre tekintettel nem volt felróható. A gyalogos féktávolságon belül haladt be a kereszteződésbe és legfeljebb vészfékezéssel lehetett volna elhárítani a balesetet, tehát a kár objektíve nem volt elhárítható. A közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt lévő gyalogos behaladása elháríthatatlannak minősült a sérült részéről. A felperes nem kellő körültekintéssel járt el a közlekedésekor, hiszen a forgalmi-, az időjárási-, a látási- és az útviszonyokra tekintettel is fokozott óvatossággal kellett volna eljárnia, számítania kellett volna a szabályosan, az út megfelelő oldalán haladó személygépkocsi forgalomra. A büntető bíróság megállapította, hogy a baleset azért következett be, mert felperes megszegte a KRESZ vonatkozó rendelkezéseit. A károkozásban a felperes felróható magatartásával nemcsak közrehatott, hanem azt a felróható magatartása okozta. Felperes szabályszegése a balesetkor S. L. sérült részéről elháríthatatlan volt.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
A felperes kereseti kérelmében kérte a fizetési meghagyás hatályon kívül helyezését és az alperes új eljárás lefolytatására kötelezését. Álláspontja szerint a büntető eljárás során a büntetőjogi felelőssége megállapításra került ugyan, de a felperes a bekövetkezett balesetért polgári jogi felelősséggel nem tartozik. E körben hivatkozott a felperes a Ptk. 345. § (1) bekezdés rendelkezésére, továbbá arra, hogy a polgári jogi felelősség S. T.-t (helyesen: L.-t) a gépjármű vezetőjét terheli, mivel a bíróság által elrendelt szakértői bizonyítás során megállapításra került, hogy a kár a gépjármű vezetője által elhárítható lett volna, amennyiben késedelem nélkül észleli a felperes személyét az úton vagy az észlelési késedelem csak minimális vagy, ha a látási- és időjárási-, továbbá az útviszonyoknak megfelelően haladt volna. A felperes hivatkozott arra, hogy ha elfogadná is, hogy a kár a felperesi magatartás miatt következett be, abban az esetben sem minősül a felperes magatartása a tevékenységi körön kívül esőnek, ezért szintén mentesülne a felelősség alól.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte a fizetési meghagyásában foglalt jogi és ténybeli indokait fenntartva. Az alperes kiemelte, hogy felperes féktávolságon belül haladt be a kereszteződésbe és mivel legfeljebb vészfékezéssel lehetett volna elhárítani a balesetet, ezért a kár objektíve nem volt elhárítható. A kárt a felperes közlekedési szabályokat sértő magatartása okozta, amely miatt a szabályosan vezetett gépkocsit már nem lehetett megállítani, tehát az adott körülmények miatt a kár már nem volt elhárítható. A károkozásban a felperes felróható magatartásával nemcsak közrehatott, hanem azt a felróható magatartása okozta. A fő szabály szerint, aki másnak jogellenesen és felróhatóan kárt okoz, köteles azt megtéríteni, ezért a fokozott veszéllyel járó tevékenység folytatása közben keletkezett, de a felperes felróható magatartásából származott kár megtérítésére a sérült S. L. nem kötelezhető.
Az első- és a másodfokú ítélet
A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában a bíróság idézte az Ebtv. 68. § (1) és (2) bekezdése, a Ptk. 339. § (1) bekezdése, 340. § (1) és (2) bekezdése, 345. § (1) és (2) bekezdése, valamint a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban: Pp.) 4. § (1) és (2) bekezdése rendelkezéseit. A bíróság megállapította, hogy a Városi Bíróság a 9.B.383/2011/42. számú 2012. december 20. napján kelt ítéletével a felperest bűnösnek mondta I. rendbeli segítségnyújtás elmulasztásának bűntettében és I. rendbeli testi sértés vétségében, ezért halmazati büntetésül 8 hónap börtönbüntetésre ítélte, a kiszabott szabadságvesztés végrehajtását 2 év próbaidőre felfüggesztette. A munkaügyi bíróság ítéletében rögzítette a büntető ítéletben megállapított tényállást, a sérült által szenvedett sérüléseket, a szakértői bizonyítás körében készült szakvélemények megállapításait, továbbá B. A. tanú nyilatkozatát.
A munkaügyi bíróság érvelése szerint az Ebtv. 68. §-a szerinti felelősség értékelése körében a felperes magatartása tekintetében a Ptk. 339. §-a szerinti tényállás fennállását kellett vizsgálni, szemben a felperes által hivatkozott veszélyes üzemi felelősséggel figyelemmel arra, hogy a perbeli esetben a felperes nem mint a veszélyes üzem üzembentartója volt részese a balesetnek, hanem magatartásával összefüggésben S. L.-nak, mint a veszélyes üzemet működtető gépkocsivezetőnek keletkezett sérülése, amellyel összefüggő egészségbiztosítási ellátások viselése volt a per tárgya. A bíróság a Ptk. 339. § (1) bekezdése szerinti általában elvárható magatartást vizsgálva megállapította, hogy a felperes a közúti közlekedés szabályait megszegve figyelmetlenül, önhibájából eredő, közepes fokú alkoholos befolyásoltság alatt lépett kerékpárjával az úttestre és ezzel idézte elő azt a veszélyhelyzetet, amely a balesethez vezetett. A felperes magatartása során nem úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható, jogellenes és felróható magatartásával kárt okozott. A bíróság rögzítette, hogy a jogerős büntető ítélet sem S. L., sem B. A. (a balesetben részt vett két személygépkocsivezető) büntetőjogi felelősségét nem állapította meg, felróható magatartást, sértetti közrehatást enyhítő körülményként sem értékelt.
A bíróság érvelése szerint a felperes által indítványozott szakértői bizonyítás elrendelése nem volt szükséges, mivel a büntetőeljárás során beszerzett szakvélemények az eljárt bíróságokban kételyt nem ébresztettek, azokat a bíróságok is elfogadták ítéletük alapjául. A bíróság álláspontja szerint a büntetőeljárásban beszerzett szakértői vélemények felülmérlegelésére nincs lehetőség, ezen túlmenően az esetlegesen kirendelésre kerülő szakértő is csak a büntetőeljárásban feltárt körülményeket vizsgálhatta volna tekintettel a baleset óta eltelt mintegy 10 évre. A bíróság megállapította, hogy alperes a tényállást feltárta és helytálló következtetésre jutott, mely szerint a felperes Sövegjártó László balesetével összefüggésben keletkezett egészségbiztosítási ellátásokért az Ebtv. 68. § (1) bekezdése alapján teljes felelősséggel tartozik.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helyes indokai alapján helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárás lefolytatására utasítását kérte a Ptk. 339. §-a, 345. §-a, a Pp. 4. § (1) bekezdése, 163. § (1) bekezdése, továbbá 206. § -a rendelkezéseinek megsértését állítva. A felperes sérelmezte, hogy a másodfokon eljáró bíróság nem részletezte ítéletében, hogy a fellebbezésben előadott érvelését miért nem fogadta el, és további indokolást az ügyben nem adott. A felperes álláspontja szerint a büntetőeljárás során is csak többszöri „nekifutásra” sikerült a szakértői szakvéleményeket egyeztetni, ezen túlmenően a büntetőeljárásban feltárt körülmények büntetőjogi szempontból kerültek értékelésre és nem polgári jogi szempontból. Továbbra sem vitatta a felperes, hogy a veszélyhelyzet bekövetkezése a magatartásával részben összefüggött, ezért a büntetőjogi felelőssége megállapítható volt, azonban úgy ítélte meg, hogy az általa már az elsőfokú eljárásban felvetett körülmények nem hagyhatók figyelmen kívül és azokat polgári jogi szempontból kell értékelni. Ennek megfelelően tisztázni kell a veszélyes üzemi felelősség alkalmazhatóságának kérdését, figyelemmel arra, hogy a sérült személygépkocsival közlekedett, amely veszélyes üzemnek minősül és ezért felelőssége is fokozottabb a közlekedésben, mint a felperesé, aki kerékpárral közlekedett. Figyelemmel kell lenni arra, hogy az is súlyosbította a balesetet, hogy a sértett a személygépkocsijával egy másik személygépkocsival ütközött, hiszen amennyiben a sértett csak a kerékpárral ütközik, azok a következmények nem következtek volna be, mint amelyek így a veszélyes üzemek találkozásánál bekövetkeztek. Kiemelte a felperes, hogy a sérült S. L.-nak olyan sebességgel kellett volna vezetnie a személygépkocsiját, hogy az meg tudjon állni. Nem tekinthető elháríthatatlan külső oknak, ha egy bármely módon az útra került tárgy akadályozza a haladást és emiatt kell megfelelően kezelni a helyzetet a sofőrnek. Hivatkozott arra is a felperes, hogy nem hirtelen, nem egy szempillantás alatt került a sértett gépkocsija elé, hanem az úton szabálytalanul, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen, de azon keresztül haladva a kerékpárján pedálozott. A késői észlelésének oka nem az volt, hogy féktávolságon belül lépett a gépkocsi elé vagy, hogy gyors áthaladása miatt került féktávolságon belülre, hanem az, hogy az adott látási- és időjárási viszonyok között – a szakértő szerint – a sofőr csak 30 méterről észlelhette. Így felvetődik a relatív gyorshajtás kérdése is. Sérelmezte a felperes, hogy sem az első-, sem a másodfokú bíróság az ítéletben nem foglalkozott az általa előadottakkal, hanem megelégedett a büntetőeljárás megállapításaival. A felperes sérelmezte, hogy a munkaügyi bíróság a tényállás tisztázása érdekében – kérelme ellenére – nem rendelt ki új szakértőt.
Felülvizsgálati kérelmében a felperes megismételte azokat a kérdéseket, amelyeket az elsőfokú eljárásban is felvetett, és amelyeket álláspontja szerint meg kellett volna válaszolni ahhoz, hogy a kárfelelőssége megállapítható legyen. E körben hivatkozott S. L. által vezetett gépkocsi sebességével, B. A. közlekedésével, és az általa vezetett személygépkocsi sebességével, valamint az észlelési távolsággal kapcsolatos kérdései megválaszolásának szükségességére. Kiemelte a felperes, hogy a büntető ügyben eljárt szakértők megállapították, hogy a kb. 50 km/h sebesség és vészfékezés mellett – észlelési késedelem nélkül vagy minimális észlelési késedelem esetén – 30 méteren belül meg lehetett volna állni a gépkocsikkal. Vészfékezés esetén mindkét gépkocsinak ütközés nélkül meg kellett volna tudni állnia. Nem vitatta a felperes, hogy a büntetőjogi megítélés esetén az észlelési késedelemnek lehet jelentősége, mivel a büntetőjogi felelősség vétkességi felelősség, azonban a veszélyes üzem körében, amely polgári jogi felelősség, az észlelési késedelem nem értékelhető.
A felperes felülvizsgálati érvelése szerint mind a S. L. sérült, mind a B. A. által vezetett gépjármű sebessége szerepet játszott az ütközésben, illetőleg annak súlyosságában. Sövegjártó László 50 km/h sebességgel közlekedett az ütközéskor és nem fékezett, hanem csak a kormány elrántásával próbálta meg a balesetet elkerülni. S. L. ezzel nemcsak észlelési, de cselekvési késedelemben is volt. B. A. is jelentősen túllépte a megengedett sebességet.
A felperes nem vitatta, hogy a társadalombiztosítási határozatokban rögzített feltételek a felelősség megállapításához fennálltak, azonban állította, hogy a személygépkocsik vezetőinek is részoki szerepe volt a balesetek bekövetkeztében, illetőleg súlyosságában a szabályos közlekedésük hiánya miatt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte ténybeli és jogi indokait fenntartva. Az alperes kiemelte: A felperes saját felróható magatartására, arra, hogy kivilágítatlan kerékpárral átlósan, gyalogos átkelőhely hiányában, ittasan közlekedett, nem hivatkozhat. A felperes felróható magatartása idézte elő a balesetet. A S. L. az elvárható legjobb módon reagálta le elkormányzással a vészhelyzetet és mentette meg a felperes életét. S. L. haladási sebességére a szakvélemény kitért.
B. A. magatartása az Ebtv. 68. §-a alapján nem csak a felperes és S. L. magatartása alapján értékelhető. B. A. magatartása a veszélyhelyzet keletkezése szempontjából nem releváns, mivel a veszélyhelyzetet a felperes, mint gyalogos haladása idézte elő. B. A. számára a vészhelyzet akkor keletkezett, amikor S. L. áttért az ő forgalmi sávjába. Alperes kérte a felperes perköltségben marasztalását.
A Kúria döntése és jogi indokai
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott az alábbiak szerint.
A jelen jogvita elbírálása során a bíróságnak a tényállás pontos felderítését követően abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a felperes felelőssége a bekövetkezett balesetben fennállt-e és ha igen, milyen mértékben, mi volt az elvárható magatartás az adott helyzetben és ennek megfelelően járt-e el a felperes.
A Kúria több döntésében kifejtette (Pfv.III.20.637/2010/5., Pfv.VIII.21.850/2011/4., Pfv.III.20.345/2012/4., Pfv.IV.20.340/2011/6.), hogy a Pp. 4. §-ának (1) bekezdése helyes értelmezése szerint a büntető ügyben meghozott jogerős ítélet csak annyiban köti a polgári perben eljáró bíróságot, hogy annak a bűnösség kérdésében elfoglalt állásponttól nem térhet el és nem állapíthatja meg azzal ellentétesen, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt bűncselekményt. A bűnösség kérdésére is kiható ellentétes ténymegállapítást nem tehet, de a kártérítési kötelezettség megállapítása körében a büntető ítélettől eltérően mérlegelhet és a károkozó elítélése mellett is alkalmazhat kármegosztást, ha megállapítható, hogy a baleset a károsult felróható magatartására is visszavezethető okból következett be.
A jelen perbeli esetben a büntető bíróságtól eltérő tényállás megállapítására nem volt alap. A jogerős büntető ítéletre tekintettel nem volt és nem is lehetett vitás, hogy a felperes elkövette a terhére rótt bűncselekményt, az alperes ennek alapján bocsátotta ki a fizetési meghagyását és kötelezte a felperest a fizetési meghagyásban megjelölt és a sérült egészségügyi ellátásával kapcsolatos költségek megtérítésére. A bíróság a tényállást a per anyagává tett büntető ügy iratai – köztük több szakértői szakvélemény, valamint tanúvallomások – alapján állapította meg és indokát adta annak, hogy a felperes bizonyítási indítványának teljesítését miért tartotta szükségtelennek.
A felperest terhelte a Pp. 164. §-ának (1) bekezdése szerinti bizonyítási kötelezettség a jogvita elbírálásához szükséges bizonyítékok rendelkezésre bocsátása (Pp. 3. § (3) bekezdés) vonatkozásában, azonban a bíróságnak csak a perbeli jogvita elbírálásához szükséges bizonyítást kell lefolytatnia. A felperes védekezésének megítéléséhez rendelkezésére álltak a büntető ügyben készített szakértői vélemények, amelyek a baleset bekövetkezésének körülményeit és a felperes büntetőjogi felelősségének megítéléséhez szükséges tényeket vizsgálták és értékelték. Ennek része volt a sérült S. L. magatartásának a vizsgálata és a baleset elkerülhetőségének a kérdése is, amely kihatott a felperes büntetőjogi felelősségére is. A büntető ügyben készített szakértői vélemény nemcsak a büntetőjogi felelősség kérdésében volt értékelhető, hanem kellő adatot szolgáltatott a polgári perben elbírálandó kártérítési felelősség kérdésében is. A felperes bűnösségét a szakértői vélemények alapján azért állapította meg a bíróság, mert a felperes megsértette a KRESZ 21. § (5) bekezdés d) pontjának, (6) bekezdés és (8) bekezdésének a gyalogos közlekedésre vonatkozó rendelkezéseit. A balesetet előidéző veszélyhelyzetet a felperes közlekedési szabályszegése okozta, az pedig már az ezt követő időre esik, hogy az előidézett vészhelyzet elkerülése érdekében a sérült S. L. az adott helyzetben általában elvárható módon járt-e el vagy a felróható magatartása következtében a kár egy részének viselésére a felperes nem köteles. Ebben a körben a munkaügyi bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokat – közöttük a büntető ügyben készített szakértői véleményeket – Pp. 206. § (1) bekezdése szerint értékelte és nem tévedett, amikor a felperes további szakértői szakvélemény beszerzésére irányuló bizonyítási indítványát nem teljesítette.
Az Ebtv. 68. § (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy aki az egészségbiztosítási ellátásra jogosult betegségéért, keresőképtelenségéért, munkaképtelenségéért vagy haláláért felelős, köteles az emiatt nyújtott egészségbiztosítási ellátást megtéríteni. A megtérítési kötelezettség olyan mértékben áll fenn, amilyen mértékben a felelősség megállapítható. A (2) bekezdés pedig kimondta, hogy a felelősség megállapítására - ha jogszabály kivételt nem tett - a Polgári Törvénykönyvnek a szerződésen kívül okozott károkért fennálló felelősségre vonatkozó szabályait kell megfelelően alkalmazni.
Helytállóan mutatott rá az első fokon eljáró bíróság, hogy a felperes vonatkozásában az általános kárfelelősségi tényállás fennálltát kellett vizsgálni (Ptk. 339. §), mivel a felperes nem mint veszélyes üzem üzembentartója volt részese a balesetnek, hanem magatartásával éppen a veszélyes üzemet működtető gépkocsivezetőnek (gépkocsivezetőknek) okozott sérülést, amellyel összefüggő egészségbiztosítási ellátások viselése a per tárgya. Ennek megfelelően a felperes felelősségének megítéléséhez a Ptk. 339. § (1) bekezdés rendelkezéseit kell alkalmazni, szemben a felperes által hivatkozott Ptk. 345. § rendelkezéseivel.
A Ptk. 339. § (1) bekezdése szerint aki másnak jogellenesen kárt okoz, köteles azt megtéríteni. Mentesül a felelősség alól, ha bizonyítja, hogy úgy járt el, ahogy ez az adott helyzetben általában elvárható.
A büntető ügyben kirendelt szakértők egybehangzóan állapították meg, hogy a S. L. sérült által vezetett személygépkocsi haladási sebessége a látási és útviszonyokhoz képest biztonságos volt. Arra vonatkozóan semmilyen bizonyíték nem merült fel, hogy S. L. a megengedett (49-51 km/h-nál) nagyobb sebességgel közlekedett volna és ezt a műszaki szakértői vélemények sem támasztották alá. A szakvéleményben rögzítésre került, hogy B. A. is a megengedett sebességgel vezette a személygépkocsiját. Megállapításra került, hogy a veszélyhelyzetet a felperes idézte elő az úttesten való figyelmetlen áthaladásával. Az elsőbbségi helyzetben nem lévő, kerékpárjára felülni készülő felperes az áthaladás során nem vette figyelembe a forgalmat, így magatartásával megszegte a KRESZ 21. § (8) bekezdésében írt rendelkezéseket, valamint mivel nem a legrövidebb áthaladást biztosító irányban, hanem folyamatosan balra tartva átlósan igyekezett átmenni az úttesten, ezért a KRESZ 21. § (5) bekezdés b) pontjában írtakat is megsértette. Az ítéletben rögzítésre került, hogy a bizalmi elv alapján S. L. sértettnek – ha a felperes szabályosan haladt volna át az úttesten – még akkor sem kellett volna számítania arra, hogy a felperes őt a haladásban megzavarja, alappal feltételezhette, hogy felperes tempójának csökkentésével vagy akár megállással biztosítja az úton való áthaladást a KRESZ 21. § (8) bekezdésében írt kötelezettségének eleget téve. A felperes szabályszegése 30-32 méter távolságból már felismerhetővé vált, innentől kezdve S. L. már nem számíthatott arra, hogy a vádlott szabályosan fog áthaladni. A balesetet előidéző veszélyhelyzet akkor jött létre, amikor a S. L. a kerékpárját toló, arra felülni készülő felperest legkorábban 30-32 méterről észlelhette volna. A felperes a személygépkocsi elé vészfékezés esetén féktávolságon kívül haladt be, így S. L. terhére 1,3 másodperces észlelési cselekvési késedelem volt megállapítható, amely azonban részére nem volt felróható.
Vizsgálta a büntető ügyben eljáró bíróság a baleset elhárítás módját és intenzitását is és megállapította, hogy a késedelem nem róható S. L. terhére, legfeljebb csak vészfékezéssel tudta volna elhárítani a balesetet, ami tőle nem volt elvárható. A baleset elkerülése érdekében elvárt az intenzív és késedelem nélküli hárítás, hárítási kísérlet, ugyanakkor nem elvárt a legcélravezetőbb vezetéstechnikai megoldás választása és a hárítás során a vészfékezés alkalmazása. S. L. a KRESZ 3. § (1) bekezdés c) pontjában írt rendelkezését nem szegte meg, a baleset azért következett be, mert a felperes a KRESZ 21. § (5) bekezdés b) pontjában, (6) bekezdésében, valamint 21. § (8) bekezdésében írt rendelkezéseket megszegte.
Helytállóan állapította meg a bíróság, hogy a felperes KRESZ szabályszegése és jogellenes magatartása nélkül a baleset nem következett volna be. A felperes magatartásával egy olyan oksági folyamatot indított el, amely a két személygépkocsi ütközéséhez és különböző sérülésekhez vezetett.
A jogerős ítélet megfelel a jogszabályoknak, ezért azt a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdésének alkalmazásával – indokolásbeli kiegészítéssel - hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma
A büntető ügyben meghozott jogerős ítélet csak annyiban köti a polgári perben eljáró bíróságot, hogy a bűnösség kérdésében elfoglalt állásponttól nem térhet el és nem állapíthatja meg azzal ellentétesen, hogy az elítélt nem követte el a terhére rótt cselekményt, de a kártérítési kötelezettség megállapítása körében a büntető ítélettől eltérően mérlegelhet és kármegosztást alkalmazhat, ha megállapítható, hogy a baleset a károsult felróható magatartására is visszavezethető okból következett be.
A Kúria a pernyertes alperes felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján állapította meg.
A Kúria az elsőfokú eljárás illetékét az illetékről szóló 1990. évi XCIII. törvény (továbbiakban: Itv.) 42. § (1) bekezdése, a felülvizsgálati eljárás illetékét az Itv. 50. § (1) bekezdése, valamint az Ebtv. 75/A. §-a alapján állapította meg. A munkaügyi bíróság az elsőfokú eljárás illetékéről tévesen rendelkezett a következők miatt: Az Ebtv.-nek az egészségügyi tárgyú törvények módosításáról szóló 2009. évi CLIV. törvény 34. §-ával módosított 2010. január 1-től hatályos 75/A. §-a szerint "a Tbj.-ben meghatározott egészségbiztosítási és baleseti ellátások (beleértve a méltányosságból igénybe vehető ellátásokat is) biztosított általi igénybevételével kapcsolatos eljárások, a bírságok kiszabásával kapcsolatos eljárások, valamint a 72. § (1)-(2) bekezdésében szereplő eljárások illeték- és költségmentesek". Az Ebtv. 68. §-a szerinti megtérítés iránti igény érvényesítésére irányuló eljárás nem tartozik a fenti körbe arra nézve a 3/1999. számú jogegységi határozat (KJE) sem irányadó, mivel a KJE - egyebek mellett - az Ebtv. 2006. december 31-ig hatályos egészségbiztosítási ellátási igények érvényesítésével kapcsolatos valamennyi eljárás illeték- és költségmentességéről rendelkező 61. § (9) bekezdése értelmezésén alapul. Mindezekre figyelemmel a Kúria a munkaügyi bíróság által megállapított 30.000 forint elsőfokú eljárási illeték összeg beszámításával további 93.700 forint elsőfokú eljárási illeték megfizetésére kötelezte a felperest.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet tárgyaláson bírálta el (Pp. 274. § (1) bekezdés).