EH 2017.03.M3

adozona.hu

Általában nem tekinthető jogsértőnek, ha a munkaviszony megszűnésének esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől (például munkabér, prémium, végkielégítés, kártalanítás), a jóerkölcsbe ütközik azonban az, ha a kártalanításra alapot adó munkaviszony-megszüntetés körébe beleértik a felek a munkaviszony szankciós jellegű, azonnali hatályú felszámolásának esetét is [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. § (2) bekezdés, 1992. évi XXII. törvén

Kiválasztott időállapot: Mi ez?

Kibocsátó(k): Munkaügyi Ügyszak (Kollégium)
Jogterület(ek): Munkajog , Polgári jog
Tipus: Elvi Határozatok
Érvényesség kezdete: 2017.03.10
Érvényesség vége:

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

EH 2017.03.M3 Általában nem tekinthető jogsértőnek, ha a munkaviszony megszűnésének esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől (például munkabér, prémium, végkielégítés, kártalanítás), a jóerkölcsbe ütközik azonban az, ha a kártalanításra alapot adó munkaviszony-megszüntetés körébe beleértik a felek a munkaviszony szankciós jellegű, azonnali hatályú felszámolásának esetét is [1959. évi IV. törvény (Ptk.) 200. § (2) bekezdés, 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 8. § (1) bekezdés].

Tényállás

[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az I. rendű felperes 2010. augusztus 12-étől állt határozott idejű munkaviszonyban az alperessel ügyvezetőhelyettes munkakörben. Munkaszerződése szerint vezető állású munkavállalónak minősült, személyi alapbérét 1 624 000 forintban állapították meg. Munkaszerződése tartalmazta az éves prémium fizetésére vonatkozó kikötést is.
[2] Az I. rendű felperes munkaszerződését 2010. szeptember 1-jei hatállyal akként módosították, hogy határozott időre, 2011. május 1-jéig havi 324 800 forintra változtatták személyi alapbérét azzal, hogy az adott időszakra járó, az eredeti munkabére és a módosított munkabér közötti különbözetet a munkáltató egyszeri juttatásként téríti meg a munkavállaló részére legkésőbb a munkaszerződés megszűnésekor.
[3] 2010. október 20-ával ismételten módosították az I. rendű felperes munkaszerződését, melyben rögzítették, hogy a személyi alapbérén felül éves prémium illeti meg minden ledolgozott hónap értékelése alapján a havi személyi alapbér 10-30%-a közötti mértékben a társaság által kitűzött célok megvalósításától függően.
[4] Ugyanezen munkaszerződés-módosításban megállapodtak abban a felek, hogy az évi 20 munkanap alapszabadságon túl az I. rendű felperest évente 70 nap pótszabadság illeti meg, és amennyiben azt a munkáltató a tárgyévben nem adja ki, évente megváltásra kerül.
[5] Ugyanezen munkaszerződés 12. pontjában a felek abban állapodtak meg, hogy a munkaviszony bármely ok miatti megszűnése (Mt. 86. §) vagy bármely ok miatti megszüntetése esetén [Mt. 87. § (1) bekezdés] a munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a munkavállalónak kártalanítás címén a havi személyi alapbére tízszeresét fizeti meg, valamint kiegyenlíti valamennyi, a munkavállalóval szemben fennálló tartozását. A II-IV. rendű felpereseknek hasonló tartalmú munkaszerződése volt.
[6] Az alperes az I. és II. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 15-én, a III. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 17-én, míg a IV. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 6-án rendkívüli felmondással szüntette meg. Ebben azt rótta a felperesek terhére, hogy utólagosan elkészített visszadátumozott munkaszerződést nyújtottak be a társaság munkaügyi osztályán, melynek a nyilvántartását, átvezetését kérték a bérszámfejtési rendszeren. Ezzel különösen elvárható együttműködési kötelezettségüket megszegték, így a munkaviszonyuk fenntartása lehetetlenné vált.

A felperesek keresete és az alperes ellenkérelme

[7] A felperesek keresetet terjesztettek elő, melyben a módosított munkaszerződésük alapján különböző jogcímen kérték az alperes marasztalását. Előadták, hogy munkaszerződésük a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 13. § (3) bekezdése alapján a munkavállalókra kedvezőbb szabályozást alkalmazva eltért a törvény általános rendelkezéseitől, a munkáltató azonban a munkaszerződésekben meghatározott juttatásokat nem fizette meg jogviszonyuk megszüntetésekor.
[8] Az alperes a keresetek elutasítását és a felperesek költségekben való marasztalását kérte. Előadta, hogy a felperesek vélhetően magánokirat-hamisítás folytán keletkezett munkaszerződés-módosítások alapján nyújtották be igényüket, mely tárgyban büntető eljárás volt folyamatban. A munkaszerződéseik azon rendelkezései, amelyekre igényüket alapították, a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe, a jóerkölcsbe ütköznek, ezért részben semmisek az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján. Az alperes előadta, hogy a felperesek feltehetően 2011 májusában olyan 2010 őszére és 2011. április 1-jére visszadátumozott munkaszerződés-módosításokat kötöttek, amelyek jelentős többletjuttatásokat biztosítottak számukra. Az I., II. és IV. rendű felperesek 2011. július 3-án próbálták leadni e szerződéseket az alperes munkaügyi osztályán és kérték azok átvezetését a bérszámfejtési rendszeren. A II. rendű felperes sem a tulajdonosokat, illetve a 2011. március 27-én tartott taggyűlésen azok tagjait nem tájékoztatta a menedzseri szerződések módosításáról.

Az első- és másodfokú ítélet

[9] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével elmaradt munkabér, prémium, szabadságmegváltás, valamint több millió forint kártalanítás megfizetésére kötelezte az alperest a felperesek részére.
[10] Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesek a munkáltatói jogkör gyakorlójával állapodtak meg a munkaszerződéseik módosításaiban, az ügyvezető igazgató jogosult volt az alperes nevében ezek aláírására. A felperesekkel szemben megindított büntetőeljárás nem támasztotta alá, hogy magánokirat-hamisítás történt. A bíróság nem értékelte bizonyítékként K. O. feljegyzését a felperesek késedelmes iratleadásával kapcsolatban, figyelemmel arra, hogy e körben a büntetőeljárás során ellentmondásos nyilatkozatot tett. A 2011. március 22-én felvett emlékeztető, az ügyvezető által adott nyilatkozat, valamint a tanúvallomások és egyéb bizonyítékok alapján a bíróság azt állapította meg, hogy a felperesek munkaszerződés-módosításai az akkori felek, azaz az ügyvezető mint munkáltatói jogkör gyakorlója és a felperesek mint munkavállalók akaratát tükrözte, ezért az esetleges visszamenőleges dátumozás sem eredményezte volna a munkaszerződés-módosítások semmisségének megállapítását.
[11] Megalapozottnak tartotta az elsőfokú bíróság a felperesek elmaradt munkabér-különbözet iránti igényét, figyelemmel arra, hogy a felek külön megállapodása alapján meghatározott időre a munkáltató a munkabért csökkentett összegben folyósította számukra azzal a kikötéssel, hogy a különbözetet utóbb megtéríti.
[12] Ugyancsak megalapozottnak találta a bíróság a felperesek prémium megfizetésére vonatkozó igényét, figyelemmel arra, hogy a munkáltató mulasztotta el a prémiumfeltételek kitűzését, megállapodásuk alapján ebben az esetben jogosulttá váltak a munkavállalók az adott juttatásra. Ezen megállapodás nem ütközött sem jogszabályba, sem munkaviszonyra vonatkozó szabályba.
[13] Ugyancsak megalapozottnak tartotta a bíróság a felperesek kártalanítás megfizetése iránt előterjesztett igényét. A felek megállapodása alapján ez a juttatás rendkívüli felmondás esetén is megillette a munkavállalókat, az Mt. általános rendelkezéseitől történő ilyen eltérést pedig az Mt. 13. § (3) bekezdése megengedte. A bíróság érvelése szerint a megállapodás nem ütközik a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe, mivel a bírói gyakorlat szerint hogyha a fél a szerződés semmisségének megállapítása iránti keresetében a jóerkölcsbe ütközés ténybeli alapjaként olyan körülményre hivatkozik, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálna, a szerződés érvénytelensége ezen a címen nem állapítható meg. A munkaviszony megszűnésének esetére kikötött úgynevezett lelépési pénz vagy kártalanítás meghatározása a felperesek esetében a megszokott helyzettől annyiban tért el, hogy azt rendkívüli felmondás esetére is kikötötték.
[14] Az ügyvezető, illetve a felperesek a többségi tulajdonos tudtával terjesztették ki a munkaszerződés vezetést védő kondíciót, az pedig a munkaügyi peren kívül eső körülmény, hogy a többségi tulajdonos a kisebbségi magyar tulajdonost miről és miként tájékoztatta.
[15] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta.
[16] Megállapította, hogy az alperes a perben nem tudta aggálymentesen bizonyítani, hogy bűncselekményt követtek el a felperesek, és az sem nyert bizonyítást, hogy a munkaszerződés-módosítások visszamenőleges dátummal készültek, így semmisek. A csatolt iratokból megállapíthatónak találta a bíróság, hogy a munkaszerződés-módosítások egy folyamat eredményeként jöttek létre, amiben részt vett a munkáltatóval szerződéses viszonyban álló ügyvédi iroda is, továbbá a menedzsment is megvitatta a kérdéskört. A taggyűlési jóváhagyások hiánya még akkor sem lenne a felperesek terhére róható, ha ezek szükségesek lettek volna a munkaszerződések módosításához. Amennyiben az alperes belső szabályaival a szerződéskötés folyamata ellentétes, úgy az abból eredő igényét a munkáltató a képviseletében eljáró személlyel szemben érvényesíthette volna.
[17] A jóerkölcsbe ütközéssel kapcsolatos kifogás tárgyában a bíróság megállapította, hogy a feltűnő értékaránytalanság nem eredményezi a szerződés jóer-kölcsbe ütközésének megállapítását. Amennyiben a munkáltató úgy véli, hogy feltűnő értékkülönbözet áll fenn, akkor a megállapodást ezen a címen megtámadhatta volna, erre azonban nem került sor. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, hogyha a munkáltató a jóerkölcsbe ütközés ténybeli alapjaként olyan körülményre hivatkozik, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálna, a szerződés érvénytelensége jóerkölcsbe ütközés címén nem állapítható meg. A perbeli esetben az alperes a szerződésmódosításoknak a jóerkölcsbe ütköző jellegét arra hivatkozással kérte megállapítani, hogy a megállapított juttatások aránytalanul magasak, s azok olyan módon jöhettek létre, melyben az alperes tévedésben volt, tehát a megtámadhatóság körében értékelhető indokokra hivatkozott. Mivel a megtámadási határidőt elmulasztotta, utóbb semmisségi okként erre nem hivatkozhat. Értékelte azt a körülményt is, hogy az alperes nem bizonyította a perben, hogy a felperesekkel azonos szinten tevékenykedő munkavállalók juttatásai lényegesen alacsonyabbak vagy szűkebb körűek voltak, mint a felpereseké.

Az alperes felülvizsgálati kérelme, a felperesek felülvizsgálati ellenkérelme

[18] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően akként változtassa meg, hogy a felperesek keresetét utasítsa el, másodlagosan helyezze azokat hatályon kívül és marasztalja a felpereseket a perköltségben. A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-ában foglalt kötelezettséget, iratellenes, téves értelmezés útján a tényállást helytelenül állapította meg és ebből téves jogi következtetéseket vont le. A bizonyítékokat nem rendezte zárt okozati láncba, alperesi bizonyítási indítványok elutasításának okát nem adta, arra ki sem tért.
[19] Az Mt. 8. §-ára, illetve a Ptk. 200. §-ára hivatkozva előadta, hogy a semmisség kérdése leggyakrabban jogvitában merül fel, így nem lehet arra alapozni az ítéletet, hogy más eljárásokban addig megtámadással nem élt, a semmisségre pedig határidő nélkül lehet hivatkozni. Nem lehet elfogadni olyan jóerkölcsbe ütköző szerződéses feltételek beemelését a munkaszerződésbe, amelyek a szerződéskötés időpontjában gazdaságilag célszerűtlenek, előnyeit tekintve eltúlzottak és méltánytalanok a felperesek vonatkozásában.
[20] A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a munkaszerződés-módosítások jóerkölcsbe ütköző volta a teljesítmény nélküli elfogadhatatlan gazdasági körülmények között eltitkoltan és csalárd módon maguknak biztosított előnyben is rejlik. E körben a taggyűlési jegyzőkönyvek és F. Z. tanúvallomásának megfelelő értékelése elmaradt. Érvelése szerint a beszerzett adatokból megállapítható, a magyar tulajdonos nem tudott a szerződésekről, a visszadátumozásra és a későbbi leadásra azért volt szükség, mert a taggyűlés nem járult volna hozzá az ilyen tartalmú munkaszerződés-módosításokhoz.
[21] A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn és marasztalja az alperest a felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségekben.

A Kúria döntése és annak jogi indokai

[22] Az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos az alábbiak szerint.
[23] Az alperes állításával ellentétben megállapítható, hogy a perbeli időszakban hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 28. § (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy a gazdasági társaság munkavállalóival szemben a munkáltatói jogokat - ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - a vezető tisztségviselő gyakorolja. A Gt. 29. §-ának rendelkezése szerint a képviseleti jog korlátozása, illetve megosztása harmadik személyekkel szemben nem hatályos.
[24] A per iratanyagához becsatolt társasági szerződés 3.2. pontja tartalmazza, hogy mely kérdések tartoznak a társaság taggyűlésének hatáskörébe, melyből kitűnően az ügyvezető megválasztása és visszahívása és díjazásának megállapítása tartozik e körbe, más munkavállalók vonatkozásában ilyen jogosultságot nem biztosít a taggyűlésnek a társasági szerződés. Az ügyvezetőről rendelkező 4.2. pontja azt rögzíti, hogy a társaság ügyeinek intézését és a társaság képviseletét az ügyvezető önállóan látja el. A 7.1. pont rendelkezése szerint pedig a társaság képviseletére és közjegyzésre az ügyvezető önállóan jogosult. Mindezek alapján megállapítható, hogy a társasági szerződés a Gt. 28. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően nem rendelkezett a Gt. általános szabályaitól eltérően a munkáltatói jogkör gyakorlása vonatkozásában.
[25] Ezzel összhangban álló rendelkezést tartalmaz az alperes adott időszakban hatályos szervezeti és működési szabályzata II. fejezetének 2.2. pontja. Eszerint az ügyvezető igazgató a társaság működésének irányítója, a munkaszervezetének első számú vezetője. Az ügyvezető igazgató a társaság valamennyi alkalmazottja felett munkáltatói jogokat gyakorol. Az SZMSZ rendelkezik arról is, hogy a munkáltatói jogkör a vezető beosztású munkavállalók vonatkozásában nem ruházható át.
[26] F. Z. a kisebbségi tulajdonos képviselője tanúvallomásában azt adta elő, hogy "a bérfejlesztés mértékére vonatkozóan is minden évben taggyűlési határozat volt. Ebben az évben nem lett engedélyezve bérfejlesztés, mivel rossz volt a gazdasági helyzet. De hogyha az előzetes üzleti tervtől eltérnek, akkor egyébként az üzleti terv módosítására és a bértömeg módosítására lett volna szükség, ami szintén a taggyűlés hatáskörébe tartozott volna, mivel az üzleti terv elfogadása mellett külön fogadtuk el a béremelés mértékét és minden évben az üzleti terv keretében." "Az ügyvezető munkáltatói jogkörét nem a szervezeti és működési szabályzat, hanem a tulajdonosi döntések korlátozzák."
[27] Az alperes nem csatolt olyan bizonyítékot, amely a tanú munkáltatói jogkör gyakorlásának korlátozásával kapcsolatos állítását alátámasztotta volna, de még ennek léte sem eredményezte volna az ügyvezető által aláírt munkaszerződés-módosítások ezen okbóli érvénytelenségét, figyelemmel arra, hogy ez a Gt. 29. §-ába ütközött volna.
[28] Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy amennyiben az ügyvezető a munkaszerződések módosítása kapcsán megszegte a tulajdonosok között létrejött valamely megállapodást, úgy az alperesnek ezzel kapcsolatos igényét vele szemben kellett volna érvényesítenie. Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlása vonatkozásában az eljárt bíróságok helytállóan értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, az nem sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.
[29] A felülvizsgálati kérelem kifogásolta azt is, hogy helytelenül állapították meg az eljárt bíróságok a szerződésmódosítások visszadátumozásával kapcsolatban a tényállást és nem megfelelő módon értékelték D. M. tanú nyilatkozatát. Az eljárt bíróságok a szerződések visszadátumozásával kapcsolatos alperesi állítás vonatkozásában - amely részben a felperesek munkaviszonya azonnali hatállyal történő megszüntetésének is indoka volt - széles körű bizonyítási eljárást folytattak le. E tárgyban az alperes kezdeményezésére büntetőeljárás indult a felperesekkel szemben, az azonban megszüntetésre került.
[30] Ugyancsak nem támasztotta alá a szerződések visszadátumozásának tényét D. M. tanúvallomása, akinek munkaszerződése módosítására szintén 2011. április 1-jei hatállyal került sor, s e tényt az újabb ügyvezető sem kifogásolta. Maga a tanú is azt állította, hogy munkabérének 700 euróval történő megemelését tartalmazó munkaszerződés-módosítás 2011. április 1-jén kelt.
[31] Ugyancsak nem értékelhető a munkaszerződés-módosítások visszadátumozását alátámasztó tényként az a körülmény, hogy a 2011. május 27-i taggyűlésen a II. rendű felperes nem említette, hogy milyen kondíciókat tartalmazó munkaszerződés-módosítások készültek, figyelemmel arra, hogy a taggyűlés jóváhagyására nem volt szükség.
[32] A bizonyítás célja a bíróság meggyőzése valamely tény fennálltáról vagy fenn nem álltáról, illetve a tényállítás valóságáról vagy valótlanságáról. A bíróságban kialakuló meggyőződésnek a bizonyosság fokáig kell terjednie. Helytállóan jutottak a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy az alperes nem bizonyította azt az állítását, hogy a felperesek munkaszerződés-módosításaira nem az azokon szereplő időpontban, hanem azt követően került sor.
[33] Az alperes mind a peres eljárás során, mind a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a felperesek keresetének alapjául megjelölt munkaszerződés-módosítások a jóerkölcsbe ütköznek.
[34] Az Mt. 13. § (1) bekezdése szerint a munkaviszonnyal összefüggő kérdéseket törvény, illetőleg törvényi felhatalmazás alapján egyéb jogszabály szabályozza. A perben még irányadó korábbi Mt. hatálya alatt a Ptk. rendelkezése alkalmazásának kivételesen van helye, és csak annyiban, amennyiben az Mt. az adott kérdésben tételes szabályt nem tartalmaz, és a polgári jogi szabály alkalmazása nem vezet a munkaviszonyra vonatkozó elvekkel ellentétes eredményre (BH 1998.506.). A Ptk. 200. § (2) bekezdés második mondata szerint semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jóerkölcsbe ütközik [ugyanilyen rendelkezést tartalmaz a perbeli időben még nem hatályos munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: új Mt.) 27. § (1) bekezdése].
[35] E körben az alperes azzal érvelt, hogy sem a társaság anyagi helyzete, sem a felperesek munkavégzése, sem a tulajdonosi akarat nem indokolta vagy tette lehetővé az ilyen súlyosan egyoldalú szerződés létrejöttét. Érvelése szerint jóerkölcsbe ütköző a megállapodás, ha a szerződéskötés időpontjában gazdaságilag célszerűtlen, előnyeit tekintve eltúlzott és méltánytalan. Az a tulajdonosi kör hozzájárulása nélkül született és ellentétes a társasági szerződéssel és a kialakult eljárási renddel. Azokat a tulajdonosokat megtévesztve kötötték, eltitkoltan, csalárd módon.
[36] Az erkölcs fogalmán összességében helyesnek tartott olyan szabályokat értünk, amelyek túlmutatnak a jog és egyéb írott rendelkezések keretein. Az erkölcs azon elvek összessége, amely a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segíti. A jóerkölcs védelme alatt a törvény a közérdekbe ütköző törekvést kifejező magatartások tiltását érti. A Ptk.-hoz fűzött magyarázat szerint jóerkölcsbe ütközőnek minősül a szerződés, amelyet jogszabály tételesen nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, s ezért az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti.
[37] Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy nincs helye a jóerkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításának abban az esetben, ha a kérelem alapjául szolgáló indok külön jogcímen előterjeszthető kereset ténybeli alapjának felelhetne meg. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a jóerkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségi jog szabályozásának célja nem lehet a szerződés más címen elmulasztott megtámadásának pótlása (BH 2016.149., BH 2011.44.). Ennek megfelelően helytállóan jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy az alperes a felperesek által megkötött megállapodások jóerkölcsbe ütközését részben olyan körülményre hivatkozva állította, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálhatott volna, így a munkaszerződések egészének semmissége nem állapítható meg.
[38] Ezt meghaladóan azonban az eljárt bíróságok az alperes hivatkozásait a munkaszerződés valamennyi, az egyes, a törvényben meghatározottakat meghaladó juttatásokra vonatkozó rendelkezése tekintetében egyenként tévesen nem vizsgálták, pedig az alperes mindazon rendelkezés tekintetében semmisségre hivatkozott, amelyre a felperesek az igényüket alapították. Ezért jogszabálysértően figyelmen kívül maradt, hogy az alperes nem csak azt kifogásolta, hogy a felperesek teljesítése, illetve a részükre nyújtott juttatások között feltűnő az értékaránytalanság, illetve megtévesztés történt. Az alperes a perbeli iratokból kitűnően azzal is érvelt, hogy a munkaszerződések előnyeit tekintve nemcsak eltúlzottak, hanem méltánytalanok is, súlyosan egyoldalúak, és teljesítmény nélkül biztosítanak előnyöket.
[39] Az a körülmény, hogy a munkaszerződés-módosítások egésze tekintetében nem állapítható meg semmisségi ok, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az a szerződésmódosítás egyes rendelkezései vonatkozásában megállapítható legyen. Ennek megfelelően nem mellőzhető a munkaszerződés-módosítás egyes kifogásolt rendelkezései vonatkozásában az érvénytelenség vizsgálata. Mivel az alperes felülvizsgálati kérelmében a kifogásolt munkaszerződés-módosítások valamennyi rendelkezése tekintetében vitatta azok érvényességét, a többről a kevesebbre való következtetés elvéből adódóan a Kúria a munkaszerződés-módosítások 8., 10. és 12. pontjai érvényességét egyenként is vizsgálta. A munkaszerződés-módosítások 8. és 10. pontja vonatkozásában nem jogszabálysértő az eljárt bíróságok jogkövetkeztetése, mely szerint e két rendelkezés, amely az alapbéren felül éves prémium megfizetésére, a pótszabadság mértékére és annak pénzbeli megváltására vonatkozik, nem tekinthető a jóerkölcsbe ütközőnek. Nem jogszabálysértő az elmaradt munkabér megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalás sem.
[40] Valamennyi felperes munkaszerződés-módosításának 12. pontja azonban tartalmazza azt a rendelkezést, mely szerint a felek kifejezetten megállapodtak abban, hogy a munkaviszony bármely ok miatti megszűnése (Mt. 86. §) vagy bármely ok miatti megszüntetése esetén [Mt. 87. § (1) bekezdés] a munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a munkavállalónak kártalanítás címén a havi személyi alapbérük tízszeresét megfizeti. Ennek megfelelően a felperesek és az akkori ügyvezető abban állapodtak meg, hogy akár az Mt. 86. §-ában felsorolt megszűnési módok bármelyike bekövetkezik, illetve ha a munkaviszony megszüntetésére közös megegyezéssel, rendes felmondással, de akár rendkívüli felmondással kerül sor, a munkáltató minden további feltétel vizsgálata nélkül tízhavi személyi alapbérnek megfelelő összegű kártalanítást köteles fizetni.
[41] Az alperes az eljárás során arra is hivatkozott, hogy e szerződéses kikötés vonatkozásában a perbeli megállapodások a tisztességes eljárás követelményébe, így a jóerkölcsbe ütköztek. Az eljárt bíróságok a szerződésmódosítás 12. pontja vonatkozásában azonban tévesen csupán az arányosság kérdését vizsgálták, s a szerződésmódosítás egészének érvényessége tárgyában foglaltak állást.
[42] A bírói gyakorlat szerint a szerződés nyilvánvalóan jóerkölcsbe ütköző voltának megítélésénél nem a szerződő fél egyéni érdeksérelmét kell vizsgálni, hanem azt, hogy a jogügylet társadalmilag elítélendő-e vagy azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak tartja-e (DBT 2007.1585.).
[43] A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítéletben foglaltakkal egyezően azt helytállóan állították, hogy az Mt. 13. § (3) bekezdése lehetőséget biztosított számukra arra, hogy a munkáltató egyetértésével a munkaszerződés módosításai során a törvény harmadik részében meghatározott szabályoktól eltérjenek és a munkavállalókra kedvezőbb feltételt állapítsanak meg. E jogosultságnak azonban gátat szabott az, hogy a megállapodás nem sérthette a jóerkölcsöt.
[44] A Munka Törvénykönyve mind a megszűnés, mind a megszüntetés eseteit taxatív módon határozza meg, nincs lehetőség olyan megszűnési vagy megszüntetési ok megállapítására, amelyet az Mt. nem tartalmaz. A törvény egy koherens rendszerben határozza meg, hogy milyen feltételek fennállta esetén milyen következményekkel lehet a jövőre nézve felszámolni a felek között fennállt munkaviszonyt. A hosszabb ideje fennálló munkaviszonynak a munkáltató általi egyoldalú megszüntetéséhez a munkajogban különböző juttatások fűződnek, kivéve azonban a rendkívüli felmondás esetét. Ez egy speciális jogviszonymegszüntetési módnak tekinthető, mivel erre a másik fél súlyosan jogsértő magatartása következtében kerülhet sor, ha a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ebben az esetben - különös tekintettel a súlyosan jogsértő magatartásra - szankcióként a jogviszony azonnali hatállyal kerül felszámolásra, minden többletjuttatás megfizetése nélkül.
[45] A peres felek a munkaszerződés-módosítás 12. pontját azonban úgy állapították meg, hogy abba - a felperesek keresetéből is kitűnően - azt is beleértették, hogy a munkáltató abban az esetben is jelentős mértékű, a személyi alapbér tízszeresének megfelelő összegű kártalanítást fizet a munkavállalónak, amennyiben a munkaviszony felszámolására azonnali hatállyal azért került sor, mert a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi. Mindez a munkajog alapvető elveibe, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe, a munkaviszony megszüntetésre vonatkozó szabályok dogmatikai rendszerébe, és így a társadalom alapvető erkölcsi elveibe ütközik.
[46] Ez különösen megállapítható abban az esetben, amennyiben ilyen többletjuttatás kikötésére vezető munkakört betöltő munkavállalók javára kerül sor. Esetükben fokozottan elvárható, hogy a munkaviszony fennállta alatt a munkajog alapelveinek és tételes rendelkezéseinek is megfelelő magatartást tanúsítsanak és ne kövesse díjazás az ezzel ellentétes súlyosan vétkes lényeges kötelezettséget megszegő magatartásokat.
[47] Az nem tekinthető jogsértőnek, hogyha általában a munkaviszony megszűnésének esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől (például munkabér, prémium, végkielégítés, kártalanítás), a jóerkölcsbe ütközik azonban az, ha a kártalanításra alapot adó munkaviszony-megszüntetés körébe beleértik a felek a munkaviszony szankciós jellegű, azonnali hatályú felszámolásának esetét is.
[48] A perbeli esetben a felperesek munkaviszonya megszüntetésére az irányadó tényállás szerint rendkívüli felmondással - épp a munkaszerződés-módosításokkal összefüggő, az együttműködést sértő felperesi magatartások miatt - azonnali hatállyal került sor, s a felperesek a munkáltató intézkedésével szemben jogorvoslatot nem kezdeményeztek, jogellenesség megállapítását nem kérték, azaz a munkáltatói jognyilatkozat jogszerűségét nem vitatták. Jelen pernek nem a rendkívüli felmondások volt a tárgya, hanem a felperesek munkaszerződés-módosításokra alapított igényei.
[49] A Kúria megállapítása szerint a felperesek munkaszerződés-módosításának a 12. pontjában foglalt azon kikötés, mely szerint a munkavállalókat a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetése esetére is kártalanítás illeti meg, a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint a jóerkölcsbe ütközik, ezért a rendelkezés ezen része az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján semmis. Ez a semmisségi ok már a munkaszerződés-módosítások aláírásának időpontjában fennállt, így arra a felperesek az irányadó tényállás alapján követelést nem alapíthattak.
[50] Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet abban a részében, mellyel helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek az alperest kártalanítás jogcímén marasztaló rendelkezéseit - a perköltségre is kiterjedően - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet e körben megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította és az elsőfokú perköltség összegét leszállította. Egyebekben - a prémium, elmaradt munkabér, szabadságmegváltás és kamata jogcímén alperest marasztaló, valamint az alperes viszontkeresetét elutasító rendelkezéseket helybenhagyó részében - a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria, Mfv. II. 10.067/2016.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

Az ügy száma: Mfv.II.10.067/2016/13.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke
Sipőczné Dr. Tánczos Rita előadó bíró
Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina bíró
Az I. rendű felperes:
A II. rendű felperes:
A III. rendű felperes:
A IV. rendű felperes:
Az I., II., IV. rendű felperesek képviselője:
(Dr. Sipos Márta Ügyvédi Iroda
ügyintéző: dr. Sipos Márta ügyvéd)
A III. rendű felperes képviselője:
dr. Tiller Linda Ügyvédi Iroda
(ügyintéző: dr. Tiller Linda ügyvéd)
A IV. rendű felperes képviselője:
dr. Szabó József Gábor ügyvéd
Az alperes: GANZ Engineering és Energetikai Kft.
Az alperes képviselője: dr. Sándor Csaba ügyvéd
A per tárgya: munkaszerződés alapján járó juttatások és kártérítés megfizetése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat:
Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.234/2015/5.
Az elsőfokú bíróság határozata:
Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 24.M.1322/2013/51. számú kiegészítő ítélettel kiegészített 24.M.1322/2013/44.

R e n d e l k e z ő r é s z

A Kúria a Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.234/2015/5. számú ítéletét abban a részében, mellyel helybenhagyta a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 24.M.1322/2013/51. számú kiegészítő ítéletével kiegészített 24.M.1322/2013/44. számú ítéletének azon részét, melyben kötelezte az alperest, hogy kártalanítás címén fizessen meg az I. rendű felperesnek 16.240.000 forintot, a II. rendű felperesnek 24.400.000 forintot, a III. rendű felperesnek 22.200.000 forintot, a IV. rendű felperesnek 10.350.000 forintot, – a perköltségre is kiterjedően – hatályon kívül helyezi, az elsőfokú ítéletet e körben megváltoztatja, és a felperesek keresetét elutasítja, az I-IV. felperes elsőfokú perköltségét 250.000 (kettőszázötvenezer) forintra, a III-IV. felperesek elsőfokú perköltségét 80.000 (nyolcvanezer) forint és 21.500 (huszonegyezer-ötszáz) forint áfa-ra leszállítja. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az I. rendű felperesnek 200.000 (kettőszázezer) és 54.000 (ötvennégyezer) forint áfa, a II. rendű felperesnek 50.000 (ötvenezer) forint és 13.500 (tizenháromezer-ötszáz) forint áfa, a IV. rendű felperesnek 120.000 (százhúszezer) forint és 32.400 (harminckettőezer-négyszáz) forint áfa együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási részköltséget. A III. rendű felperes a költségét maga viseli.
Az alperes köteles az állam javára – felhívásra – 3.500.000 (hárommillió-ötszázezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket megfizetni.
A felperesek az állam javára – felhívásra – együttes elsőfokú, másodfokú, és felülvizsgálati eljárási illetéket kötelesek fizetni, az I. rendű felperes 2.923.000 (kettőmillió-kilencszázhuszonháromezer) forint, a II. rendű felperes 4.392.000 (négymillió-háromszázkilencvenkettőezer) forint, a III. rendű felperes 3.996.000 (hárommillió-kilenszázkilencvenhatezer) forint, míg a IV. rendű felperes 1.863.000 (egymillió-nyolcszázhatvanháromezer) forint összegben.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

Tényállás
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint az I. rendű felperes 2010. augusztus 12-étől állt határozott idejű munkaviszonyban az alperessel ügyvezető-helyettes munkakörben. Munkaszerződése szerint vezető állású munkavállalónak minősült, személyi alapbérét 1.624.000 forintban állapították meg. Munkaszerződése tartalmazta az éves prémium fizetésére vonatkozó kikötést is akként, hogy a munkáltatóra vonatkozó belső szabályzatok alapján lehet jogosult arra, melynek mértéke az egyéni teljesítmények értékelésétől és az általa irányított cégre vonatkozó megállapított teljesítmény és eredménycélok elérésétől függ.
Az I. rendű felperes munkaszerződését 2010. szeptember 1-jei hatállyal akként módosították, hogy határozott időre, 2011. május 1-jéig havi 324.800 forintra változtatták személyi alapbérét azzal, hogy az adott időszakra járó, az eredeti munkabére és a módosított munkabér közötti különbözetet a munkáltató egyszeri juttatásként téríti meg a munkavállaló részére legkésőbb a munkaszerződés megszűnésekor.
2010. szeptember 21-én ismét módosították az I. rendű felperes munkaszerződését, a személyi alapbérén felül 7%-os pótlékot kötöttek ki számára az ügyvezető-helyettesi teendőkhöz kapcsolódó kiadások ellenértékeként, továbbá három havi személyi alapbérének megfelelő egyszeri juttatás kifizetéséről rendelkeztek.
2010. október 20-ával ismételten módosították az I. rendű felperes munkaszerződését, melyben rögzítették, hogy a személyi alapbérén felül éves prémium illeti meg minden ledolgozott hónap értékelése alapján a havi személyi alapbér 10-30%-a közötti mértékben a társaság által kitűzött célok megvalósításától függően. A megállapodás szerint a munkáltató a tárgyhót követő 15. napjáig közli írásban az értékelést a munkavállalóval, annak hiánya pedig a munkavállalói kötelezettségek maradéktalan teljesítésének elismerését jelenti, és nem jogosítja fel a munkáltatót arra, hogy a munkavállalót megillető éves prémium összegét mérsékelje.
Ugyanezen munkaszerződés-módosításban megállapodtak abban a felek, hogy az évi 20 munkanap alapszabadságon túl az I. rendű felperest évente 70 nap pótszabadság illeti meg, és amennyiben azt a munkáltató a tárgyévben nem adja ki, évente megváltásra kerül. A pénzbeli megváltás mértéke a pótszabadság minden egyes igénybe nem vett napja után az adott időszakra eső személyi alapbér kétszeres összege. Amennyiben a pénzbeli megváltás év végi kifizetését a munkáltató anyagi helyzete nem teszi lehetővé, azt legkésőbb a munkaviszony megszűnésekor kell kifizetni.
Ugyanezen munkaszerződés 12. pontjában a felek abban állapodtak meg, hogy a munkaviszony bármely ok miatti megszűnése (Mt. 86. §) vagy bármely ok miatti megszüntetése esetén (Mt. 87. § (1) bekezdés) a munkáltató kötelezettséget vállal arra, hogy a munkavállalónak kártalanítás címén a havi személyi alapbére tízszeresét fizeti meg, valamint kiegyenlíti valamennyi, a munkavállalóval szemben fennálló tartozását.
A II. rendű felperes 2010. július 27-én létesített munkaviszonyt az alperessel ugyancsak ügyvezető-helyettes munkakör ellátására. A munkaszerződés alapján vezető állású munkavállalónak minősült, személyi alapbérét 2.440.000 forintban határozták meg.
2010. október 20-án határozott időre, 2011. május 1-jéig a II. rendű felperes személyi alapbérét 1.050.000 forintra csökkentették azzal, hogy erre az időszakra eső munkabér-különbözetet a munkáltató egyszeri juttatásként ugyancsak legkésőbb a munkaviszony megszűnésekor megfizeti a munkavállaló számára. A II. rendű felperes munkaszerződés-módosítása az éves prémium, a pótszabadság és a munkaviszony bármely jogcímen történő megszüntetése esetére járó kártalanítás vonatkozásában megegyezett az I. rendű felperes munkaszerződés-módosításában foglaltakkal.
A II. rendű felperes esetében 2011. április 1-jével született egy III. számú munkaszerződés-módosítás is, amelynek tartalma megegyezett a 2010. október 20-án kelt munkaszerződés-módosításban foglaltakkal.
A III. rendű felperes 2008. október 27-én létesített munkaviszonyt az alperessel gazdasági igazgató munkakör ellátására, határozatlan időtartamra. Munkaszerződése nem tartalmazott rendelkezést arra, hogy vezető állású munkavállalónak minősül.
Munkaszerződését 2010. szeptember 27-én akként módosították, hogy korábbi 550.000 forint összegű személyi alapbére 2.220.000 forintra emelkedett, továbbá a megállapodás az éves prémium vonatkozásában tartalmazott rendelkezéseket.
A III. rendű felperes II. számú munkaszerződés-módosítása 2011. április 1-jétől volt hatályos, ebben a megállapodásban minősítették a III. rendű felperest vezető állású munkavállalónak. Ez a munkaszerződés-módosítás tartalmazta az I. és II. rendű felperes munkaszerződés-módosításában foglaltakkal egyezően a havi személyi alapbér 10-30%-a közötti prémiumfizetés lehetőségére vonatkozó utalást. A prémium kitűzése és a prémium feladatok értékelése, a 70 nap pótszabadságra való jogosultságra és annak megváltására, valamint a kártalanításra vonatkozó rendelkezések megegyeztek az I. és II. rendű felperesek munkaszerződés-módosításában foglaltakkal.
A IV. rendű felperes 2010. augusztus 2-ától állt az alperes alkalmazásában személyi asszisztens munkakörben 665.000 forint személyi alapbér megfizetése mellett. A IV. rendű felperes I. számú munkaszerződés-módosítására 2010. november 1-jén került sor, amikortól adminisztrációs vezető munkakörben alkalmazták és vezető állású munkavállalóvá minősítették. 2010. november 1-jétől havi 101.000 forint prémiumot állapítottak meg számára, valamint az egyéni teljesítményének értékelésétől és az eredménycélok elérésétől függően éves prémiumra vált jogosulttá az I., II. és III. rendű felperesek vonatkozásában előírt feltételekkel azonos módon, továbbá a többi felperessel azonosan állapították meg a IV. rendű felperes 70 nap pótszabadságra és annak megváltására, valamint a munkaviszony bármely okból történő megszüntetése esetére tízhavi alapbérének megfelelő összegű kártalanítás megfizetésére vonatkozó rendelkezéseket.
Az alperes az I. és II. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 15-én, a III. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 17-én, míg a IV. rendű felperes munkaviszonyát 2011. július 6-án rendkívüli felmondással szüntette meg. Ebben azt rótta a felperesek terhére, hogy utólagosan elkészített visszadátumozott munkaszerződést nyújtottak be a társaság munkaügyi osztályán, melynek a nyilvántartását, átvezetését kérték a bérszámfejtési rendszeren. Ezzel különösen elvárható együttműködési kötelezettségüket megszegték, így a munkaviszonyuk fenntartása lehetetlenné vált.
A felperesek keresete és az alperes ellenkérelme
A felperesek 2011. augusztus 10-én keresetet terjesztettek elő, melyben az I. rendű felperes 1.624.000 forint, a II. rendű felperes 2.440.000 forint, a III. rendű felperes 2.220.000 forint, a IV. rendű felperes 1.035.000 forint prémium, az I. rendű felperes 10.191.600 forint, a II. rendű felperes 11.120.000 forint, a III. rendű 928.000 forint munkabér-különbözet, a I. rendű felperes 16.240.000 forint, a II. rendű felperes 11.120.000 forint, a III. rendű felperes 22.200.000 forint és a IV. rendű felperes 10.350.000 forint kártalanítás, valamint az I. rendű felperes 2.529.436 forint, a II. rendű felperes 11.090.900 forint, a III. rendű felperes 3.834.547 forint, míg a IV. rendű felperes 3.420.454 forint szabadság megváltására kérte kötelezni az alperest a perköltség viselése mellett. Előadták, hogy munkaszerződésük a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 13. § (3) bekezdése alapján a munkavállalókra kedvezőbb szabályozást alkalmazva eltért a törvény általános rendelkezéseitől, a munkáltató azonban a munkaszerződésekben meghatározott juttatásokat nem fizette meg jogviszonyuk megszüntetésekor.
Az alperes a keresetek elutasítását és a felperesek költségekben való marasztalását kérte. Előadta, hogy a felperesek vélhetően magánokirat hamisítás folytán keletkezett munkaszerződés-módosítások alapján nyújtották be igényüket, mely tárgyban büntető eljárás volt folyamatban. A munkaszerződéseik azon rendelkezései, amelyekre igényüket alapították, a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe, a jó erkölcsbe ütköznek, ezért részben semmisek az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján. Az alperes előadta, hogy a felperesek feltehetően 2011. májusában olyan 2010. őszére és 2011. április 1-jére visszadátumozott munkaszerződés-módosításokat kötöttek, amely jelentős többlet juttatásokat biztosítottak számukra. Az I., II. és IV. rendű felperesek 2011. július 3-án próbálták leadni e szerződéseket az alperes munkaügyi osztályán és kérték azok átvezetését a bérszámfejtési rendszeren.
Előadta továbbá, hogy a társasági szerződés 3.2/D. pontja alapján a taggyűlés hatáskörébe tartozik az ügyvezető megválasztása, visszahívása és díjazásának megállapítása, valamint a 100.000 euró feletti értékű bármilyen ügylet megkötésének jóváhagyása. Érvelése szerint a felperesi szerződések megkötése és díjazása kapcsán az ügyvezető egyedül eljárhat, viszont csak a taggyűlési határozat alapján módosíthatta volna a munkaszerződéseket, a díjazások megállapításának kizárólagos jogköre a társaság taggyűlését illette volna meg, ilyen határozat azonban nem született. Előadta, hogy a perrel érintett időszakban a társaság vezetésében erős összefonódás jött létre, a csoportot ténylegesen a II. rendű felperes irányította. A tulajdonosok és a vezetők között feszültség keletkezett, a tulajdonosok kifogásolták a túlzott költségeket, a veszteséges ügyleteket, azonban 2012. május 31-éig mégis meghosszabbították az ügyvezető megbízását. A II. rendű felperes sem a tulajdonosokat, illetve a 2011. március 27-én tartott taggyűlésen azok tagjait nem tájékoztatta a menedzseri szerződések módosításáról.
Az alperes viszontkeresetet terjesztett elő, melyben előadta, hogy 2011. február 25-én az alperes nevében és képviseletében a II. rendű felperes vállalkozási szerződést kötött egy hongkongi székhelyű társasággal, amelyből adódóan az alperes összesen 190.000 eurót utalt jogosulatlanul és jogalap nélkül a E. E. Ltd. részére. Ezen túl a II. rendű felperes szintén e kft.-vel kölcsönszerződést kötött, amely alapján az alperes 300.000 euró kölcsönt vett fel, a II. rendű felperesnek azonban nem volt jogosultsága a jogügylet megkötésére, az alperesnek pedig nem volt szüksége a kölcsönre. E jogügyletekkel az alperest 190.000 euró kár érte, amire figyelemmel 50.465.000 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni a felpereseket. Arra hivatkozott, hogy azért valamennyi felperessel szemben terjesztette elő keresetét, mert közös, összehangolt tevékenységükkel szegték meg munkaviszonyból eredő kötelezettségeiket, az I., III. és IV. rendű felperesnek ugyanis munkaköri kötelezettsége lett volna e szerződések létrejöttét és teljesítését megakadályozni, azokat megfelelően archiválni, mindent megtenni annak érdekében, hogy az alperest ne érje kár.
A felperesek a viszontkereset elutasítását kérték. Előadták, hogy az alperes a kifogásolt szerződést nem támadta meg, s amennyiben a szerződések jogszabályba ütközőek vagy semmisek, az alperesnek az azokat aláíró egyszemélyi felelősséggel rendelkező ügyvezetővel szemben kellett volna fellépnie.
Az első- és másodfokú ítélet
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság a 24.M.1322/2013/55. számú kiegészítő ítéletével kijavított és kiegészített 24.M.1322/2013/44. számú ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg
- az I. rendű felperesnek 10.191.600 forint elmaradt munkabért és késedelmi kamatát, 1.624.000 forint prémiumot és késedelmi kamatát, valamint 16.240.000 forint kártalanítást és késedelmi kamatát,
- a II. rendű felperesnek 11.120.000 forint elmaradt munkabért és késedelmi kamatát, 2.440.000 forint prémiumot és késedelmi kamatát, valamint 24.400.000 forint kártalanítást és késedelmi kamatát,
- a III. rendű felperesnek 2.220.000 forint prémiumot és késedelmi kamatát, 22.200.000 forint kártalanítást és késedelmi kamatát és 3.764.718 forint szabadságmegváltást és késedelmi kamatát,
- a IV. rendű felperesnek 1.035.000 forint prémiumot és késedelmi kamatát, 928.000 forint elmaradt munkabért és késedelmi kamatát, 10.350.000 forint kártalanítást és késedelmi kamatát, valamint 1.710.227 forint szabadságmegváltást és késedelmi kamatát.
Az I. és II. rendű felperesek ezt meghaladó keresetét elutasította. Az alperes viszontkeresetét elutasította és kötelezte az alperest, hogy az I.-IV. rendű felpereseknek egyetemlegesen fizessen meg 1.440.000 forint, a III. és IV. rendű felpereseknek egyetemlegesen 1.270.000 forint perköltséget, valamint a magyar államnak 1.500.000 forint eljárási illetéket.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperesek a munkáltatói jogkör gyakorlójával állapodtak meg a munkaszerződéseik módosításaiban, az ügyvezető igazgató jogosult volt az alperes nevében ezek aláírására. A felperesekkel szemben megindított büntető eljárás nem támasztotta alá, hogy magánokirat hamisítás történt. A bíróság nem értékelte bizonyítékként Koltai Olivérné feljegyzését a felperesek késedelmes iratleadásával kapcsolatban figyelemmel arra, hogy e körben a büntető eljárás során ellentmondásos nyilatkozatot tett. A 2011. március 22-én felvett emlékeztető, az ügyvezető által adott nyilatkozat, valamint a tanúvallomások és egyéb bizonyítékok alapján a bíróság azt állapította meg, hogy a felperesek munkaszerződés-módosításai az akkori felek, azaz az ügyvezető, mint munkáltatói jogkör gyakorlója és a felperesek, mint munkavállalók akaratát tükrözte, ezért az esetleges visszamenőleges dátumozás sem eredményezte volna a munkaszerződés-módosítások semmisségének megállapítását.
Megalapozottnak tartotta az elsőfokú bíróság a felperesek elmaradt munkabér-különbözet iránti igényét, figyelemmel arra, hogy a felek külön megállapodása alapján meghatározott időre a munkáltató a munkabért csökkentett összegben folyósította számukra azzal a kikötéssel, hogy a különbözetet utóbb megtéríti.
Ugyancsak megalapozottnak találta a bíróság a felperesek prémium megfizetésére vonatkozó igényét, figyelemmel arra, hogy a munkáltató mulasztotta el a prémium feltételek kitűzését, megállapodásuk alapján ebben az esetben jogosulttá váltak a munkavállalók az adott juttatásra. Ezen megállapodás nem ütközött sem jogszabályba, sem munkaviszonyra vonatkozó szabályba.
Ugyancsak megalapozottnak tartotta a bíróság a felperesek kártalanítás megfizetése iránt előterjesztett igényét. A felek megállapodása alapján ez a juttatás rendkívüli felmondás esetén is megillette a munkavállalókat, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) általános rendelkezéseitől történő ilyen eltérést pedig az Mt. 13. § (3) bekezdése megengedte. A bíróság érvelése szerint a megállapodás nem ütközik a Ptk. 200. § (2) bekezdésébe, mivel a bírói gyakorlat szerint hogyha a fél a szerződés semmisségének megállapítása iránti keresetében a jó erkölcsbe ütközés ténybeli alapjaként olyan körülményre hivatkozik, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálna, a szerződés érvénytelensége ezen a címen nem állapítható meg. A munkaviszony megszűnésének esetére kikötött úgynevezett lelépési pénz vagy kártalanítás meghatározása a felperesek esetében a megszokott helyzettől annyiban tért el, hogy azt rendkívüli felmondás esetére is kikötötték.
Az ügyvezető, illetve a felperesek a többségi orosz tulajdonos tudtával terjesztették ki a munkaszerződés vezetést védő kondíciót, az pedig a munkaügyi peren kívül eső körülmény, hogy a többségi tulajdonos a kisebbségi magyar tulajdonost miről és miként tájékoztatta.
Megállapította továbbá a bíróság, hogy a munkáltató nemcsak az orosz állampolgárságú vezetői számára biztosította a plusz juttatásokat, hanem ezt egyes magyar vezetőkre is ki kívánta terjeszteni. Cs. D., a P. V.-t követő ügyvezető 2011. július 5-én megerősítette D. M. 2011. április 1-jei munkaszerződés-módosításában foglaltakat, amelyek a felmondás esetére járó kártalanítást, valamint a 70 nap vezetői szabadságot és a prémiumot tartalmazták, ami azt támasztja alá, hogy az újabb ügyvezető sem tette vitássá a munkaszerződés-módosítások tartalmát.
A szabadságmegváltás körében az elsőfokú bíróság megállapította, hogy az I. és II. rendű felperesek vezető állású munkavállalóknak minősültek, munkaidő beosztásukat, illetve szabadságuk igénybevételét maguk állapították meg, ezért bár részesülhettek pótszabadságban, az önhibájukból igénybe nem vett szabadság megváltására vonatkozó igényüket elutasította. A III. és IV. rendű felperesek vonatkozásában a bíróság arra a következtetésre jutott, hogy nem minősültek vezető állású munkavállalóknak, így az Mt. 134. § (1) bekezdése alapján a ki nem adott szabadságukat a munkaviszony megszűnésekor meg kellett váltani az Mt. 151. § (2) bekezdése e) pontja alapján a távolléti díjnak megfelelő összegben.
Az alperes viszontkeresete vonatkozásában az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy nem volt megállapítható a munkaügyi perben az, hogy az alperes által megjelölt szerződések fiktívek voltak és ezekből a felperesek összehangolt, együttműködő magatartása eredményeként az alperest kár érte. A szerződéseket a volt ügyvezető írta alá, az a körülmény pedig, hogy a felperesek összefonódó kört képeztek az alperes irányításán belül, önmagában nem kellő indok a károkozó magatartás megállapításához. A vitatott szerződéseket az alperes a beszámolójában, ügyleti könyveiben szerepeltette, azokat nyilvántartotta, beszámolójában nincs feltüntetve egyik szerződés sem vitatott követelésként. Az alperes azt sem bizonyította a perben, hogy melyik felperes, milyen magatartással milyen összegű kárt okozott, ezért a viszontkeresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 4.Mf.680.234/2015/5. számú ítéletével az elsőfokú bíróság kijavított és kiegészített ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta és kötelezte az alperest, hogy az I. és IV. rendű felperesi képviselőnek nettó 720.000 forint, a III. és IV. rendű felperesek képviselőjének bruttó 635.000 forint másodfokú perköltséget, valamint a magyar államnak 2.500.000 forint fellebbezési eljárási illetéket fizessen meg. Határozata indokolásában kifejtette, hogy a felperesek nem terjesztettek elő fellebbezést, illetve csatlakozó fellebbezést az I. és II. rendű felpereseknek a pótszabadság megváltása iránti keresetüket elutasító rendelkezése, illetve a III. és IV. rendű felperesek a távolléti díj számítására vonatkozó ítéleti döntésével szemben. Az alperes a kiegészítő ítélet elleni fellebbezésében kifogásolta a III. rendű felperes távolléti díjának összegét, ezt azonban határidőn túl terjesztette elő, így azt érdemben a másodfokú bíróság nem vizsgálta.
A másodfokú bíróság kifejtette, hogy nem volt megállapítható olyan eljárási hiba, amely az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését vonta volna maga után. Az elsőfokú bíróság ítéletében kifejtette azokat az indokokat, ami miatt az indítványozott tanú meghallgatását a bíróság mellőzte, a tárgyalás berekesztése előtt maga az alperes sem nyilatkozott úgy, hogy további bizonyítási indítványa lenne.
Megállapította, hogy az alperes a perben nem tudta aggálymentesen bizonyítani, hogy bűncselekményt követtek el a felperesek, és az sem nyert bizonyítást, hogy a munkaszerződés-módosítások visszamenőleges dátummal készültek, így semmisek. A csatolt iratokból megállapíthatónak találta a bíróság, hogy a munkaszerződés-módosítások egy folyamat eredményeként jöttek létre, amiben részt vett a munkáltatóval szerződéses viszonyban álló ügyvédi iroda is, továbbá a menedzsment is megvitatta a kérdéskört. A taggyűlési jóváhagyások hiánya még akkor sem lenne a felperesek terhére róható, ha ezek szükségesek lettek volna a munkaszerződések módosításához. Amennyiben az alperes belső szabályaival a szerződéskötés folyamata ellentétes, úgy az abból eredő igényét a munkáltató a képviseletében eljáró személlyel szemben érvényesíthette volna.
A jó erkölcsbe ütközéssel kapcsolatos kifogás tárgyában a bíróság megállapította, hogy a feltűnő értékaránytalanság nem eredményezi a szerződés jó erkölcsbe ütközésének megállapítását. Amennyiben a munkáltató úgy véli, hogy feltűnő értékkülönbözet áll fenn, akkor a megállapodást ezen a címen megtámadhatta volna, erre azonban nem került sor. Egyetértett a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság azon okfejtésével, hogyha a munkáltató a jó erkölcsbe ütközés ténybeli alapjaként olyan körülményre hivatkozik, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálna, a szerződés érvénytelensége jó erkölcsbe ütközés címén nem állapítható meg. A perbeli esetben az alperes a szerződés-módosításoknak a jó erkölcsbe ütköző jellegét arra hivatkozással kérte megállapítani, hogy a megállapított juttatások aránytalanul magasak, s azok olyan módon jöhettek létre, melyben az alperes tévedésben volt, tehát a megtámadhatóság körében értékelhető indokokra hivatkozott. Mivel a megtámadási határidőt elmulasztotta, utóbb semmisségi okként erre nem hivatkozhat. Értékelte azt a körülményt is, hogy az alperes nem bizonyította a perben, hogy a felperesekkel azonos szinten tevékenykedő munkavállalók juttatásai lényegesen alacsonyabbak vagy szűkebb körűek voltak, mint a felpereseké.
A viszontkereset vonatkozásában megállapította, hogy a felperesek nem írták alá a munkáltató által kifogásolt szerződéseket, ezért az alperesnek kellett volna bizonyítania, hogy a szerződéskötés és a teljesítés folyamatában a felperesek a munkaköri kötelezettségüket nem teljesítették vagy szándékosan, illetve súlyos gondatlansággal az alperesnek kárt okoztak, továbbá okozati összefüggés állt fenn a felperesek magatartása és a keletkezett kár között. Az alperes azt sem bizonyította, hogy a szerződéskötésben ki vett részt, a moszkvai anyacégtől származó teljesítés igazolásokat miért fogadta el és miért nem indított a szerződés semmisségének megállapítására eljárást a szerződő partnerrel szemben. Az alperest e körben mulasztás terheli, és az igényérvényesítés elmaradásának következményeit nem háríthatja át a felperesekre.
Az alperes felülvizsgálati kérelme, a felperesek felülvizsgálati ellenkérelme
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben elsődlegesen azt kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően akként változtassa meg, hogy a felperesek keresetét utasítsa el, másodlagosan helyezze azokat hatályon kívül és marasztalja a felpereseket a perköltségben. A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-ában foglalt kötelezettséget, iratellenes, téves értelmezés útján a tényállást helytelenül állapította meg és ebből téves jogi következtetéseket vont le. A bizonyítékokat nem rendezte zárt okozati láncba, alperesi bizonyítási indítványok elutasításának okát nem adta, arra ki sem tért.
Kifogásolta, hogy nem megfelelő módon értékelték a bíróságok F. Z. tanú vallomását, amelyből egyértelműen kiderült, hogy szóba sem kerülhetett olyan tartalmú szerződés-módosítás a munkavállalók vonatkozásában, amely a per alapját képezi. Ebből a jó erkölcsbe ütközés, mint semmiségi ok is levezethető, hiszen sem a társaság helyzete, sem a felperesek munkavégzése, sem a tulajdonosi akarat nem indokolta vagy tette lehetővé az ilyen súlyosan egyoldalú szerződés létrejöttét. E tanúvallomás megerősítette azt is a csatolt okiratok, a társasági szerződés és a kialakult ügyrend mellett, hogy szükség volt taggyűlési határozatra a felperesek vonatkozásában, különös tekintettel a bértömegre és a gazdasági eredményre. A szerződések visszadátumozása nem a munkáltató és a munkavállalók akaratából született, hanem azzal ellentétesen a felperesek egymás között hozták azokat létre. Mindezt alátámasztja a Nagy-Koppány Kornélia Ügyvédi Irodával folytatott levelezés és a meghallgatott tanúk nyilatkozata. D.M. tanúvallomásában előadta, hogy a felperesek tisztában voltak a tevékenységük tisztességtelenségével és a IV. rendű felperes győzte meg őt arról, hogy írja alá azt a szerződést, amely részben hasonló előírásokat tartalmazott.
Az Mt. 8. §-ára, illetve a Ptk. 200. §-ára hivatkozva előadta, hogy a semmisség kérdése leggyakrabban jogvitában merül fel, így nem lehet arra alapozni az ítéletet, hogy más eljárásokban addig megtámadással nem élt, a semmisségre pedig határidő nélkül lehet hivatkozni. Nem lehet elfogadni olyan jó erkölcsbe ütköző szerződéses feltételek beemelését a munkaszerződésbe, amelyek a szerződéskötés időpontjában gazdaságilag célszerűtlenek, előnyeit tekintve eltúlzottak és méltánytalanok a felperesek vonatkozásában.
A felülvizsgálati kérelem érvelése szerint a munkaszerződés-módosítások jó erkölcsbe ütköző volta a teljesítmény nélküli elfogadhatatlan gazdasági körülmények között eltitkoltan és csalárd módon maguknak biztosított előnyben is rejlik. E körben a taggyűlési jegyzőkönyvek és F. Z. tanúvallomásának megfelelő értékelése elmaradt. Érvelése szerint a beszerzett adatokból megállapítható, hogy sem az orosz, sem a magyar tulajdonos nem tudott a szerződésekről, a visszadátumozásra és a későbbi leadásra azért volt szükség, mert a taggyűlés nem járult volna hozzá az ilyen tartalmú munkaszerződés-módosításokhoz.
Kifogásolta továbbá, hogy P. V. ügyvezető nyilatkozatát a bíróság bizonyítékként értékelte, holott nyilvánvalóan érintett volt a jogsértésben, abban ő is tevékenyen részt vett.
A bíróság határozata indokolásában nem tért ki T.-né R. B.-t vallomása értékelésére.
A viszontkereset vonatkozásában a bíróság a meghallgatott tanúk nyilatkozatait csak részben értékelte, akkor is csak a felperesek javára. A keletkezett kár vonatkozásában a megállapított tényállás nem helytálló, a pénzmozgások és tanúvallomások értékelése nem teljes körű.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben kérték, hogy a Kúria a jogerős ítéletet hatályában tartsa fenn és marasztalja az alperest a felülvizsgálati eljárással kapcsolatban felmerült költségekben. Az I., II. és IV. rendű felperes képviselője kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása részletes és egyértelműen rögzíti a feltárt tényállást, döntését zárt logikai láncolatra építette fel, tételesen ismertetve minden bizonyítékot és a releváns jogszabályi hivatkozásokat. Arra, hogy a megállapodások nem ütköznek a jó erkölcsbe, az első- és másodfokú bíróságok egyezően következtettek, az e körben tett alperesi állításokat az eljárt bíróságok értékelték. A viszontkereset vonatkozásában szintén helytállóan került feltárásra a tényállás és megfelelő jogi következtetést vontak le abból a bíróságok.
A III. rendű felperes képviselője felülvizsgálati ellenkérelmében kifejtette, hogy a jogerős ítélet nem sérti a Pp. 206. §-át, mivel a felülvizsgálati kérelem nem jelölt meg olyan hibákat, melyek alapján az lenne megállapítható, hogy a tényállás kirívóan okszerűtlen, nyilvánvalóan helytelen vagy a logika szabályaival ellentétes következtetéseken alapulna. Utalt arra, hogy a III. rendű felperes esetében a prémium fizetésére a munkáltató külön okiratban vállalt kötelezettséget, így az alperesnek a munkaszerződés-módosítás érvénytelenségével vagy semmisségével kapcsolatos érvei a prémium tekintetében nem relevánsak.
Azon érveléssel összefüggésben, hogy a munkaszerződések a jó erkölcsbe ütköznek kifejtette, hogy a menedzsment szerződéseknél megszokott az általánoshoz képest lényegesen magasabb összegű plusz juttatások kikötése és az sem ritka, hogy a munkaviszony megszűnésének esetére a felek kártalanításban vagy lelépési pénzben állapodnak meg. A rendkívüli felmondás esetén járó kártalanítás nem mossa el a különbséget a rendes és rendkívüli felmondás között, ugyanis a munkáltatónak a rendkívüli felmondás esetén sem végkielégítés fizetési kötelezettsége nem volt, sem a felmondási idő szabályait nem kellett betartania. Jelentősége volt továbbá annak a körülménynek, hogy az alperes nemcsak a felperesekkel, hanem D. M.-al és H. G.-al is olyan szerződés-módosításokat kötött, amelyekbe beemelték a menedzseri csomag juttatásait.
A III. rendű felperes az okiratok visszadátumozása vonatkozásában előadta, hogy ilyen cselekményben nem vett részt, a szerződés-módosítás a keltezéssel megegyezően 2011. április 1-jén jött létre. Ezt támasztják alá a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok, illetve tanúvallomások is. D. M. tanúként elmondta, hogy szintén 2011. április 1-jén kötött munkaszerződés-módosítást az alperesi társasággal, amely során jelentős összegű béremelésben részesült, ezt már 2011. májusában folyósították számára, Az alperes csak a felperesek esetében nem fogadja el az április 1-jei keltű szerződéseket érvényesnek és tekinti azt visszadátumozottnak és a jó erkölcsbe ütközőnek, miközben más munkavállalók esetében ugyanilyen körülmények között létrejött megállapodásokkal kapcsolatban nem támaszt kifogást.
A taggyűlési felhatalmazás hiánya tekintetében kifejtette, hogy felette a munkáltatói jogkört nem a taggyűlés, hanem egyedül az ügyvezető igazgató gyakorolta. Az alperes nem tudott olyan konkrét társasági szerződést vagy SZMSZ-t, előírást megjelölni, amely a munkaszerződések megkötéséhez vagy módosításához taggyűlési határozatot kívánt meg. A szerződés-módosítások megfeleltek az Mt. 13. § (3) bekezdésében foglaltaknak, a felek eltérhettek a munkavállaló javára az Mt. általános rendelkezéseitől, így a megállapodás nem ütközött jogszabályi előírásokba.
A IV. rendű felperes felülvizsgálati ellenkérelmében előadta, hogy az alperes felülvizsgálati kérelme nem tesz eleget a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglaltaknak. Kérelme lényegében az első- és másodfokú ítélet rendelkezései felülmérlegelésére irányul, nem tartalmaz azonban konkrétumokat. Az elsőfokú bíróság igen széles körű bizonyítást folytatott le, s a bizonyítékokat a maguk összességében értékelte. Az elsőfokú bíróság kellő körültekintéssel hosszú ideig tartó bizonyítási eljárást követően, okirati bizonyítékokkal összefüggő tanúvallomásokra alapozva tételesen ismertetve az egyes bizonyítékokat, azok jogszabályi hivatkozásait, zárt logikai lánc kialakulásával hozta meg ítéletét. A felülvizsgálati kérelem nem tartalmaz olyan tényt, amely hivatkozna bármely, az iratanyagban meglévő írásbeli bizonyíték vagy tanúvallomás azonosításra alkalmas részére. Nincs megjelölve egyetlen egy jegyzőkönyv vagy okirat bármely oldala, az abban szereplő szövegrésze. Nem tartalmaz összehasonlítást a tekintetben, hogy az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás vagy bizonyíték mely részével ellentétes más, a per iratanyagában fellelhető okirati bizonyíték vagy tanúvallomás.
Az alperes nem terjesztett elő konkrét kérelmet viszontkeresetével kapcsolatban, így nem állapítható meg, hogy milyen tartalmú döntést tartana helyesnek a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezését követően.
A Kúria döntése és annak jogi indokai
Az alperes felülvizsgálati kérelme részben alapos az alábbiak szerint.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében azt kifogásolta, hogy a jogerős ítélet sérti a Pp. 206. §-át, továbbá az Mt. 8. §-át, illetve a Ptk. 200. §-át.
A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárásban felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg; a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el.
A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) töretlen gyakorlata értelmében a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálattal eredményesen csak akkor támadható, ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy iratellenes volt. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vizsgálható és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróságok nyilvánvalóan téves vagy okszerűtlen következtetésre jutottak-e. Nem állapítható meg eljárási szabálysértés, ha a felülvizsgálati kérelem a bizonyítékok szabad mérlegelését támadja. A felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének (BH 1999.44., BH 2012.179., EBH 2013.02.M4.).
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta, hogy az eljárt bíróságok nem kellő módon értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat a körben, hogy a felperesek szerződésének módosításához szükség lett volna a taggyűlés határozatára. E körben nem vették figyelembe Fitos Zoltán tanú vallomását.
Az alperes állításával ellentétben megállapítható, hogy a perbeli időszakban hatályos, a gazdasági társaságokról szóló 2006. évi IV. törvény (a továbbiakban: Gt.) 28. § (1) bekezdése akként rendelkezett, hogy a gazdasági társaság munkavállalóival szemben a munkáltatói jogokat - ha a társasági szerződés eltérően nem rendelkezik - a vezető tisztségviselő gyakorolja. A Gt. 29. §-a rendelkezése szerint a képviseleti jog korlátozása, illetve megosztása harmadik személyekkel szemben nem hatályos.
A per iratanyagához becsatolt társasági szerződés 3.2. pontja tartalmazza, hogy mely kérdések tartoznak a társaság taggyűlésének hatáskörébe, melyből kitűnően az ügyvezető megválasztása és visszahívása és díjazásának megállapítása tartozik e körbe, más munkavállalók vonatkozásában ilyen jogosultságot nem biztosít a taggyűlésnek a társasági szerződés. Az ügyvezetőről rendelkező 4.2. pontja azt rögzíti, hogy a társaság ügyeinek intézését és a társaság képviseletét az ügyvezető önállóan látja el. A 7.1. pont rendelkezése szerint pedig a társaság képviseletére és közjegyzésre az ügyvezető önállóan jogosult. Mindezek alapján megállapítható, hogy a társasági szerződés a Gt. 28. § (1) bekezdésében rögzítetteknek megfelelően nem rendelkezett a Gt. általános szabályaitól eltérően a munkáltatói jogkör gyakorlása vonatkozásában.
Ezzel összhangban álló rendelkezést tartalmaz az alperes adott időszakban hatályos szervezeti és működési szabályzata II. fejezetének 2.2. pontja. Eszerint az ügyvezető igazgató a társaság működésének irányítója, a munkaszervezetének első számú vezetője. Az ügyvezető igazgató a társaság valamennyi alkalmazottja felett munkáltatói jogokat gyakorol. Az SzMSz rendelkezik arról is, hogy a munkáltatói jogkör a vezető beosztású munkavállalók vonatkozásában nem ruházható át.
F. Z. a GANZ kisebbségi tulajdonos képviselője tanúvallomásában azt adta elő, hogy „a bérfejlesztés mértékére vonatkozóan is minden évben taggyűlési határozat volt. Ebben az évben nem lett engedélyezve bérfejlesztés, mivel rossz volt a gazdasági helyzet. De hogyha az előzetes üzleti tervtől eltérnek, akkor egyébként az üzleti terv módosítására és a bértömeg módosítására lett volna szükség, ami szintén a taggyűlés hatáskörébe tartozott volna, mivel az üzleti terv elfogadása mellett külön fogadtuk el a béremelés mértékét és minden évben az üzleti terv keretében”. „Az ügyvezető munkáltatói jogkörét nem a szervezeti és működési szabályzat, hanem a tulajdonosi döntések korlátozzák” [24.M.1322/2013/26. sz. jkv. 6. és 7. oldalak].
Az alperes nem csatolt olyan bizonyítékot, amely a tanú munkáltatói jogkör gyakorlásának korlátozásával kapcsolatos állítását alátámasztotta volna, de még ennek léte sem eredményezte volna az ügyvezető által aláírt munkaszerződés-módosítások ezen okbóli érvénytelenségét, figyelemmel arra, hogy ez a Gt. 29. §-ába ütközött volna.
Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy amennyiben az ügyvezető a munkaszerződések módosítása kapcsán megszegte a tulajdonosok között létrejött valamely megállapodást, úgy az alperesnek ezzel kapcsolatos igényét vele szemben kellett volna érvényesítenie. Mindezek alapján megállapítható, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlása vonatkozásában az eljárt bíróságok helytállóan értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat, az nem sérti a Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltakat.
A felülvizsgálati kérelem kifogásolta azt is, hogy helytelenül állapították meg az eljárt bíróságok a szerződések (helyesen szerződés-módosítások) visszadátumozásával kapcsolatban a tényállást és nem megfelelő módon értékelték D. M. tanú nyilatkozatát, valamint a Nagy-Koppány Kornélia Ügyvédi Irodával folyatott e-maileket. Az eljárt bíróságok a szerződések visszadátumozásával kapcsolatos alperesi állítás vonatkozásában – amely részben a felperesek munkaviszonya azonnali hatállyal történő megszüntetésének is indoka volt – széles körű bizonyítási eljárást folytattak le. E tárgyban az alperes kezdeményezésére büntető eljárás indult a felperesekkel szemben, az azonban megszüntetésre került. Az elsőfokú bíróság e körben bizonyítékként értékelte azt a 2011. március 22-én kelt, a menedzsment tagjai közötti megbeszélés eredményéről készült feljegyzést, amelyben az ügyvezető javaslatot tett a KMP LAW Ügyvédi Irodával történő egyeztetésre az átbeszélt menedzseri csomag feltételeiről, azok munkaszerződésbe történő foglalására. Az emlékeztető tartalmazta azt is, hogy a menedzsmenttel megtörtént a szükséges egyeztetés és mindenki egyetértett a kiegészítés részleteivel, a munkabérek nagyságával, a munkaszerződés-módosításának dátumával (2011. április 1.).
Ugyancsak értékelte a bíróság az ügyvédi iroda részéről eljárt F.-né dr. M. T. tanúvallomásában foglaltakat. A tanú elmondta, hogy „arra határozottan emlékszem, hogy amikor ez a pótszabadság felmerült a felpereseknél, akkor mi már ott egy szerződés szöveget készen kaptunk, tehát nem azt kérték tőlünk, hogy van-e arra lehetőség, hogy ilyet kikössenek és írjuk meg esetlegesen a szerződés szövegét” [24.M.1322/2013/20. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 4. oldal]. A tanú szerint módosíthatták a munkaszerződéseket az ügyvédi iroda közreműködése nélkül is.
Ugyancsak nem támasztotta alá a szerződések visszadátumozásának tényét D. M. tanúvallomása, akinek munkaszerződése módosítására szintén 2011. április 1-jei hatállyal került sor, s e tényt az újabb ügyvezető Cs. D. sem kifogásolta. Maga a tanú is azt állította, hogy munkabérének 700 euróval történő megemelését tartalmazó munkaszerződés-módosítás 2011. április 1-jén kelt.
Nem áll ellentétben ezen bizonyítékokkal F. Z. tanúvallomása, aki azt adta elő, hogy a felperesek munkaszerződésére nem volt rálátása, s ő utólag sem látta a felperesek írásbeli munkaszerződés-módosítását, csupán D. M.-val találkozott (24.M.1322/2013/26. sorszámú tárgyalási jegyzőkönyv 6. oldal). Ugyancsak nem értékelhető a munkaszerződés-módosítások visszadátumozását alátámasztó tényként az a körülmény, hogy a 2011. május 27-i taggyűlésen a II. rendű felperes nem említette, hogy milyen kondíciókat tartalmazó munkaszerződés-módosítások készültek, figyelemmel arra, hogy a taggyűlés jóváhagyására nem volt szükség.
A bizonyítás célja a bíróság meggyőzése valamely tény fennálltáról vagy fenn nem álltáról, illetve a tényállítás valóságáról vagy valótlanságáról. A bíróságban kialakuló meggyőződésnek a bizonyosság fokáig kell terjednie. Helytállóan jutottak a rendelkezésükre álló bizonyítékok alapján az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy az alperes nem bizonyította azt az állítását, hogy a felperesek munkaszerződés-módosításaira nem az azokon szereplő időpontban, hanem azt követően került sor.
Az alperes mind a peres eljárás során, mind a felülvizsgálati kérelmében arra is hivatkozott, hogy a felperesek keresetének alapjául megjelölt munkaszerződés-módosítások a jó erkölcsbe ütköznek.
Az Mt. 13. § (1) bekezdése szerint a munkaviszonnyal összefüggő kérdéseket törvény, illetőleg törvényi felhatalmazás alapján egyéb jogszabály szabályozza. A perben még irányadó korábbi Mt. hatálya alatt a Ptk. rendelkezése alkalmazásának kivételesen van helye, és csak annyiban, amennyiben az Mt. az adott kérdésben tételes szabályt nem tartalmaz, és a polgári jogi szabály alkalmazása nem vezet a munkaviszonyra vonatkozó elvekkel ellentétes eredményre (BH 1998.506.). A Ptk. 200. § (2) bekezdés második mondata szerint semmis a szerződés akkor is, ha nyilvánvalóan a jó erkölcsbe ütközik [ugyanilyen rendelkezést tartalmaz a perbeli időben még nem hatályos munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: új Mt.) 27. § (1) bekezdése].
A munkaszerződés-módosítások megkötésekor hatályos, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 200. § (2) bekezdése szerint semmis az a szerződés, ami a jó erkölcsbe ütközik. E körben az alperes azzal érvelt, hogy sem a társaság anyagi helyzete, sem a felperesek munkavégzése, sem a tulajdonosi akarat nem indokolta vagy tette lehetővé az ilyen súlyosan egyoldalú szerződés létrejöttét. Érvelése szerint jó erkölcsbe ütköző a megállapodás, ha a szerződéskötés időpontjában gazdaságilag célszerűtlen, előnyeit tekintve eltúlzott és méltánytalan. Az a tulajdonosi kör hozzájárulása nélkül született és ellentétes a társasági szerződéssel és a kialakult eljárási renddel. Azokat a tulajdonosokat megtévesztve kötötték, eltitkoltan, csalárd módon.
Az erkölcs fogalmán összességében helyesnek tartott olyan szabályokat értünk, amelyek túlmutatnak a jog és egyéb írott rendelkezések keretein. Az erkölcs azon elvek összessége, amely a helyes és helytelen, a társadalmi jó és rossz megkülönböztetését segíti. A jó erkölcs védelme alatt a törvény a közérdekbe ütköző törekvést kifejező magatartások tiltását érti. A Ptk.-hoz fűzött magyarázat szerint jó erkölcsbe ütközőnek minősül a szerződés, amelyet jogszabály tételesen nem tilt, de az azzal elérni kívánt cél, a vállalt kötelezettség jellege vagy azért ellenszolgáltatás felajánlása, illetve a szerződés tárgya az általánosan elfogadott erkölcsi normákat vagy szokásokat nyilvánvalóan sérti, s ezért az általános társadalmi megítélés is egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak minősíti.
Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy nincs helye a jó erkölcsbe ütközés miatti semmisség megállapításának abban az esetben, ha a kérelem alapjául szolgáló indok külön jogcímen előterjeszthető kereset ténybeli alapjának felelhetne meg. Egységes a bírói gyakorlat abban, hogy a jó erkölcsbe ütközés miatti érvénytelenségi jog szabályozásának célja nem lehet a szerződés más címen elmulasztott megtámadásának pótlása (BH 2016.149., BH 2011.44.). Ennek megfelelően helytállóan jutottak az eljárt bíróságok arra a következtetésre, hogy az alperes a felperesek által megkötött megállapodások jó erkölcsbe ütközését részben olyan körülményre hivatkozva állította, amely önálló megtámadási kereset alapjául szolgálhatott volna, így a munkaszerződések egészének semmissége nem állapítható meg.
Ezt meghaladóan azonban az eljárt bíróságok az alperes hivatkozásait a munkaszerződés valamennyi, az egyes, a törvényben meghatározottakat meghaladó juttatásokra vonatkozó rendelkezése tekintetében egyenként tévesen nem vizsgálták, pedig az alperes mindazon rendelkezés tekintetében semmisségre hivatkozott, amelyre a felperesek az igényüket alapították. Ezért jogszabálysértően figyelmen kívül maradt, hogy az alperes nem csak azt kifogásolta, hogy a felperesek teljesítése, illetve a részükre nyújtott juttatások között feltűnő az értékaránytalanság, illetve megtévesztés történt. Az alperes a perbeli iratokból kitűnően azzal is érvelt, hogy a munkaszerződések előnyeit tekintve nem csak eltúlzottak, hanem méltánytalanok is, súlyosan egyoldalúak, és teljesítmény nélkül biztosítanak előnyöket.
Az a körülmény, hogy a munkaszerződés-módosítások egésze tekintetében nem állapítható meg semmisségi ok, nem zárja ki annak lehetőségét, hogy az a szerződés-módosítás egyes rendelkezései vonatkozásában megállapítható legyen. Ennek megfelelően nem mellőzhető a munkaszerződés-módosítás egyes kifogásolt rendelkezései vonatkozásában az érvénytelenség vizsgálata. Mivel az alperes felülvizsgálati kérelmében a kifogásolt munkaszerződés-módosítások valamennyi rendelkezése tekintetében vitatta azok érvényességét, a többről a kevesebbre való következtetés elvéből adódóan a Kúria a munkaszerződés-módosítások 8., 10. és 12. pontjai érvényességét egyenként is vizsgálta. A munkaszerződés-módosítások 8. és 10. pontja vonatkozásában nem jogszabálysértő az eljárt bíróságok jogkövetkeztetése, mely szerint e két rendelkezés, amely az alapbéren felül éves prémium megfizetésére, a pótszabadság mértékére és annak pénzbeli megváltására vonatkozik, nem tekinthető a jó erkölcsbe ütközőnek. Nem jogszabálysértő az elmaradt munkabér megfizetésére vonatkozó kötelezettségvállalás sem.
Valamennyi felperes munkaszerződés-módosításának 12. pontja azonban tartalmazza azt a rendelkezést, mely szerint a felek kifejezetten megállapodtak abban, hogy a munkaviszony bármely ok miatti megszűnése (Mt. 86. §) vagy bármely ok miatti megszüntetése esetén (Mt. 87. § (1) bekezdés) a munkáltató kötelezettséget vállalt arra, hogy a munkavállalónak kártalanítás címén a havi személyi alapbérük tízszeresét megfizeti. Ennek megfelelően a felperesek és az akkori ügyvezető abban állapodtak meg, hogy akár az Mt. 86. §-ában felsorolt megszűnési módok bármelyike bekövetkezik, illetve ha a munkaviszony megszüntetésére közös megegyezéssel, rendes felmondással, de akár rendkívüli felmondással kerül sor, a munkáltató minden további feltétel vizsgálata nélkül tízhavi személyi alapbérnek megfelelő összegű kártalanítást köteles fizetni.
Az alperes az eljárás során arra is hivatkozott, hogy e szerződéses kikötés vonatkozásában a perbeli megállapodások a tisztességes eljárás követelményébe, így a jó erkölcsbe ütköztek. Az eljárt bíróságok a szerződés-módosítás 12. pontja vonatkozásában azonban tévesen csupán az arányosság kérdését vizsgálták, s a szerződés-módosítás egészének érvényessége tárgyában foglaltak állást, így megállapításaik is e körben helytállóak.
A bírói gyakorlat szerint a szerződés nyilvánvalóan jó erkölcsbe ütköző voltának megítélésénél nem a szerződő fél egyéni érdeksérelmét kell vizsgálni, hanem azt, hogy a jogügylet társadalmilag elítélendő-e vagy azt az általános társadalmi megítélés egyértelműen tisztességtelennek, elfogadhatatlannak tartja-e (DBT 2007.1585.).
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítéletben foglaltakkal egyezően azt helytállóan állították, hogy az Mt. 13. § (3) bekezdése lehetőséget biztosított számukra arra, hogy a munkáltató egyetértésével a munkaszerződés-módosításai során a szerződés 3. részében meghatározott szabályoktól eltérjenek és a munkavállalókra kedvezőbb feltételt állapítsanak meg. E jogosultságnak azonban gátat szabott az, hogy a megállapodás nem sérthette a jó erkölcsöt.
A Munka Törvénykönyve mind a megszűnés, mind a megszüntetés eseteit taxatív módon határozza meg, nincs lehetőség olyan megszűnési vagy megszüntetési ok megállapítására, amelyet az Mt. nem tartalmaz. A törvény egy koherens rendszerben határozza meg, hogy milyen feltételek fennállta esetén milyen következményekkel lehet a jövőre nézve felszámolni a felek között fennállt munkaviszonyt. A hosszabb ideje fennálló munkaviszonynak a munkáltató általi egyoldalú megszüntetéséhez a munkajogban különböző juttatások fűződnek, kivéve azonban a rendkívüli felmondás esetét. Ez egy speciális jogviszony megszüntetési módnak tekinthető, mivel erre a másik fél súlyosan jogsértő magatartása következtében kerülhet sor, ha a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi vagy egyébként olyan magatartást tanúsít, amely a munkaviszony fenntartását lehetetlenné teszi. Ebben az esetben - különös tekintettel a súlyosan jogsértő magatartásra - szankcióként a jogviszony azonnali hatállyal kerül felszámolásra, minden többletjuttatás megfizetése nélkül.
A peres felek a munkaszerződés-módosítás 12. pontját azonban úgy állapították meg, hogy abba – a felperesek keresetéből is kitűnően – azt is beleértették, hogy a munkáltató abban az esetben is jelentős mértékű, a személyi alapbér tízszeresének megfelelő összegű kártalanítást fizet a munkavállalónak, amennyiben a munkaviszony felszámolására azonnali hatállyal azért került sor, mert a munkavállaló a munkaviszonyból származó lényeges kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi. Mindez a munkajog alapvető elveibe, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe, a munkaviszony megszüntetésre vonatkozó szabályok dogmatikai rendszerébe, és így a társadalom alapvető erkölcsi elveibe ütközik.
Ez különösen megállapítható abban az esetben, amennyiben ilyen többlet juttatás kikötésére vezető munkakört betöltő munkavállalók javára kerül sor. Esetükben fokozottan elvárható, hogy a munkaviszony fennállta alatt a munkajog alapelveinek és tételes rendelkezéseinek is megfelelő magatartást tanúsítsanak és ne kövesse díjazás az ezzel ellentétes súlyosan vétkes lényeges kötelezettséget megszegő magatartásokat.
Az nem tekinthető jogsértőnek, hogy ha általában a munkaviszony megszűnésének esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől (például munkabér, prémium, végkielégítés, kártalanítás), a jó erkölcsbe ütközik azonban az, ha a kártalanításra alapot adó munkaviszony megszüntetés körébe beleértik a felek a munkaviszony szankciós jellegű, azonnali hatályú felszámolásának esetét is.
A perbeli esetben a felperesek munkaviszonya megszüntetésére az irányadó tényállás szerint rendkívüli felmondással – épp a munkaszerződés-módosításokkal összefüggő, az együttműködést sértő felperesi magatartások miatt – azonnali hatállyal került sor, s a felek a munkáltató intézkedésével szemben jogorvoslatot nem kezdeményeztek, jogellenesség megállapítását nem kérték, azaz a munkáltatói jognyilatkozat jogszerűségét nem vitatták. Jelen pernek nem a rendkívüli felmondások volt a tárgya, hanem a felperesek munkaszerződés-módosításokra alapított igényei.
A Kúria megállapítása szerint a felperesek munkaszerződés-módosításának a 12. pontjában foglalt azon kikötés, mely szerint a munkavállalókat a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetése esetére is kártalanítás illeti meg a Ptk. 200. § (2) bekezdése szerint a jó erkölcsbe ütközik, ezért a rendelkezés ezen része az Mt. 8. § (1) bekezdése alapján semmis. Ez a semmisségi ok már a munkaszerződés-módosítások aláírásának időpontjában fennállt, így arra a felperesek az irányadó tényállás alapján követelést nem alapíthattak.
A Pp. 3. § (1) és (2) bekezdése szerint a polgári ügyekben a bíróság a jogvitát erre irányuló kérelem alapján bírálja el, a kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A fél keresetében a döntésre irányuló határozott kérelmet köteles előterjeszteni, a fellebbezésében pedig meg kell jelölnie, hogy a támadott határozat megváltoztatását mennyiben és milyen okból kívánja. A Pp. 272. § (2) bekezdésének a felülvizsgálati kérelem tartalmi kellékeiről szóló rendelkezése pedig előírja, hogy abban meg kell jelölni, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni, hogy a jogerős határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A törvény idézett rendelkezéseinek célja és funkciója abban jelölhető meg, hogy a polgári per valamennyi szakaszában – az eljárás adott szakaszának sajátosságaihoz igazodó módon – biztosítsák a kérelmet előterjesztő fél számára a perbeli rendelkezési jog gyakorlásának lehetőségét, egyben határolják körül a bíróság mozgásterének és cselekvési lehetőségének ténybeli és jogi kereteit. Ebből okszerűen következik, hogy a jogorvoslati kérelem tartalmára vonatkozó szabályok azt határozzák meg, hogy a fél mit kérhet, a jogorvoslati bíróság pedig mit tehet a sérelmezett határozattal kapcsolatban. A felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasításának van helye, ha a fél nem jelöli meg, hogy a jogerős határozatot milyen keretben (egészben vagy mely részében) támadja, valamint, hogy milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja [A felülvizsgálati kérelem hivatalbóli elutasításának egyes kérdéseiről szóló 1/2016. (II.15.) PK vélemény].
Bár az alperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta a bíróságoknak a viszontkereset elutasítása vonatkozásában hozott döntését, arra kérte a Kúriát, hogy a jogerős ítéletet és az annak alapjául szolgáló elsőfokú ítéletet és azt kiegészítő ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján akként változtassa meg, hogy a felperesek keresetét utasítsa el, illetve másodlagosan helyezze azt hatályon kívül, a felülvizsgálati kérelem a viszontkereset vonatkozásában azonban petítumot nem tartalmazott, illetve nem jelölte meg, hogy hatályon kívül helyezés esetén milyen határozat meghozatalát kívánja, így a Kúria a felülvizsgálati kérelemnek a viszontkeresettel kapcsolatos kifogásait érdemben nem vizsgálta.
Mindezekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet abban a részében, mellyel helybenhagyta az elsőfokú ítéletnek az alperest kártalanítás jogcímén marasztaló rendelkezéseit – a perköltségre is kiterjedően - a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet e körben megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította és az elsőfokú perköltség összegét leszállította. Egyebekben – a prémium, elmaradt munkabér, szabadságmegváltás és kamata jogcímén alperest marasztaló, valamint az alperes viszontkeresetét elutasító rendelkezéseket helybenhagyó részében - a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A döntés elvi tartalma
Általában nem tekinthető jogsértőnek, ha a munkaviszony megszűnésének esetére meghatározott összeg kifizetésében állapodnak meg a felek, függetlenül az összegtől és a kifizetés jogcímétől (például munkabér, prémium, végkielégítés, kártalanítás), a jó erkölcsbe ütközik azonban az, ha a kártalanításra alapot adó munkaviszony megszüntetés körébe beleértik a felek a munkaviszony szankciós jellegű, azonnali hatályú felszámolásának esetét is.
A munkaszerződésbe foglalt olyan kikötés, mely szerint a munkáltató abban az esetben is jelentős mértékű, a személyi alapbér tízszeresének megfelelő összegű kártalanítást fizet a munkavállalónak, ha a munkaviszony felszámolására azonnali hatállyal azért kerül sor, mert a munkavállaló a munkaviszonyból származó kötelezettségét szándékosan vagy súlyos gondatlansággal jelentős mértékben megszegi, a munkajog alapvető elveibe, a jóhiszeműség és a tisztesség követelményébe, a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó szabályok dogmatikai rendszerébe, és így a társadalom alapvető erkölcsi elveibe ütközik, ezért semmis.

Z á r ó r é s z

A nagyobb részt pervesztes alperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az I., II. és IV. rendű felperesek együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási részperköltségét. A III. rendű felperes tekintetében a Kúria a Pp. 81. § (1) bekezdésének alkalmazásával döntött. A peres felek a 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján a pervesztességük mértékére figyelemmel kötelesek viselni az első, másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét, melyet a Kúria az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény 42. § (1) bekezdés a) pontja, 46. § (1) bekezdése, 50. § (1) bekezdése alapján állapított meg.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a 2016. november 23-án megtartott tárgyaláson bírálta el.

Budapest, 2016. november 23.

Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró

(Kúria, Mfv. II. 10.067/2016.)

A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!

Megbízható forrás, szakértő munkatárs

adozona.hu

EH 2017.03.M3

EH 2017.03.M3

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

{{ item.ArticleTitle }}

adozona.hu

EH 2017.03.M3

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

Ön már az előfizetőnk?

Ön még nem rendelkezik előfizetéssel?

Válassza az Ön számára legkedvezőbb előfizetési csomagajánlatunkat!

{{ item.ArticleTitle }}

Keresés az oldal szövegében