adozona.hu
BH 2016.11.313
BH 2016.11.313
A joglemondás csak annak időpontjában fennálló és a fél által ismert követelésre terjedhet ki, de nem szükséges ehhez az egyes igények tételes felsorolása (2012. évi I. tv. 5. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2009. augusztus 10-től csoportvezetőként állt az alperesnél munkaviszonyban. Munkaszerződése szerint a személyi alapbéren felül a munkáltató diszkrecionális jogkörében egyéb béren kívüli juttatásokat is megállapíthat. A munkáltatói tájékoztatás alapján a munkavállalót bónusz juttatás illeti meg, amelynek feltételeit a munkáltató egyoldalúan határozhatja meg és azt módosíthatja. A bónuszrendszerben történő részvétel feltételeit, annak elemeit, mértékét a munkáltató hatályos bónu...
BH 2016.11.313 A joglemondás csak annak időpontjában fennálló és a fél által ismert követelésre terjedhet ki, de nem szükséges ehhez az egyes igények tételes felsorolása (2012. évi I. tv. 5. §).
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] A felperes 2009. augusztus 10-től csoportvezetőként állt az alperesnél munkaviszonyban. Munkaszerződése szerint a személyi alapbéren felül a munkáltató diszkrecionális jogkörében egyéb béren kívüli juttatásokat is megállapíthat. A munkáltatói tájékoztatás alapján a munkavállalót bónusz juttatás illeti meg, amelynek feltételeit a munkáltató egyoldalúan határozhatja meg és azt módosíthatja. A bónuszrendszerben történő részvétel feltételeit, annak elemeit, mértékét a munkáltató hatályos bónusz-szabályzata határozza meg. Az alperes 2014. június 19-én ügyfélszámhoz igazodó éves bónusz lehetőséget írt ki a csoportvezetők és a területi vezetők részére, meghatározva abban a jogosultság feltételeit. Előírta, hogy a munkavállalónak a bónuszidőszak lezárásakor (2014. év 52. hét) aktív munkaviszonyban kell állnia: a tárgyidőszak lezárásakor, illetve a kifizetéskor nem állhat felmondási/felmentési idő alatt, valamint azt a feltételt, hogy 2014. december 31-éig az éves rendes szabadságot kivéve kevesebb mint 40 nap munkából távol töltött idejének (például betegállomány, vagy munkavégzés alól felmentés) kell lennie.[2] A felperes a munkaviszony alatt 325 300 Ft/hó személyi alapbéren felül a bónusz-szabályzat alapján részesült munkabérben.
[3] Az alperes 2014. október 31-én tájékoztatta a felperest, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 55. § (2) bekezdés alapján a munkaviszonyához kapcsolódóan belső vizsgálatot indított. E nappal a munkavégzési kötelezettsége alól felmentették a vizsgálat lezárásig, de legfeljebb 30 napig tartóan. Az intézkedést megelőzően a felperest az alperes a készpénzkezelési szabályzat megsértésével összefüggésben meghallgatta.
[4] 2014. december 1-jén az alperes kezdeményezésére a felek a munkaviszony megszüntetéséről tárgyaltak, ahol a felperes jogi képviselővel járt el. A munkáltató ajánlatot tett a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére azzal, hogy annak visszautasítása esetén munkáltatói felmondást ad ki a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartással összefüggő ok miatt.
[5] A felek 2014. december 1-jén megállapodtak a munkaviszony 2015. január 15-i hatállyal közös megegyezéssel történő megszüntetésében. Eszerint az alperes kötelezettséget vállalt az esedékes munkabér, a munkavégzés alóli felmentés időtartamára járó távolléti díj, a szabadság időarányos részének pénzbeni ellenértéke, továbbá 3 havi távolléti díjnak megfelelő egyszeri juttatás egy összegben történő kifizetésére.
A felek úgy nyilatkoztak, hogy a munkaszerződésből, illetve a munkaviszonyból fennálló valamennyi igényüket, illetve követelésüket a jelen megállapodás tartalmazza, és ezen túlmenően nem áll fenn semminemű igényük, követelésük egymással szemben. Kijelentették, hogy a megállapodás teljesítését követően nem érvényesítenek a munkaszerződés rendelkezéseivel összefüggésben egymással szemben semminemű követelést.
[6] A felperes 2015. február 19-én az alperessel a megállapodásra, valamint a 2014. június 19-én kiadott bónusz-szabályzatnak mint az alperes egyoldalúan meghatározott általános szerződési feltételeinek a bónuszfizetés feltételeként meghatározott, az aktív munkaviszony fennállására, valamint a munkavégzés nélküli 40 munkanapra, mint kizáró rendelkezésekre vonatkozó megtámadó nyilatkozatot közölt. Miután ez eredménytelen volt, 2015. március 15-én keresettel élt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[7] A felperes a keresetében a munkaviszonyt megszüntető megállapodás részleges érvénytelensége megállapítását és ennek jogkövetkezményeként 2 havi személyi alapbér, azaz 1 226 244 forint, 5 havi távolléti díjnak megfelelő összegű sérelemdíj, azaz 3 065 610 forint megfizetését kérte, valamint az alperes bónusz-szabályzatának mint ÁSZF-nek a részleges érvénytelensége megállapítását és jogkövetkezményként a felek jogviszonyára való alkalmazásának kizárását kérte.[8] A közös megegyezésre vonatkozó megállapodást az Mt. 28. § (1) bekezdés szerint megtévesztésre, tévedésben tartásra hivatkozással támadta. Hivatkozása szerint az alperes meg nem határozott munkavállalói kötelezettségszegés miatt mentette fel a munkavégzési kötelezettség alól, ezzel egyidejűleg kötelezte a bónuszfizetési feltételek alakulásának nyomon követésére alkalmas táblagép visszaszolgáltatására. 2014. december 1-jén az alperes jogellenesen és felróhatóan elmulasztotta közölni az általa kilátásba helyezett munkáltatói felmondás konkrét ténybeli indokát, továbbá elhallgatta azt a lényeges körülményt, hogy esetében 2014. december 1-jén már bekövetkeztek a 2 havi személyi alapbérnek megfelelő összegű bónuszfizetés feltételei. Ezért önhibáján kívül nem tudott megfelelő döntést hozni. A Ptk. 6:8. § (3) bekezdése értelmében jogról lemondani csak kifejezett jognyilatkozattal lehet. Ezért a joglemondást tartalmazó megállapodás érvénytelen, nem mondhatott le ugyanis érvényesen olyan jogról, amelynek létezéséről, fennállásáról nem volt tudomása önhibáján kívül.
[9] A sérelemdíj iránti igényt arra alapította, hogy a munkáltató a személyiségi jogait súlyosan megsértette, megalázta a minden ténybeli alapot nélkülöző munkaügyi vizsgálat elrendelésével, azzal, hogy annak tárgyát nem közölte, a vizsgálatot nem zárta le, annak során a védekezés lehetőségét nem biztosította, a munkahelyéről kitiltotta annak érdekében, hogy a 2 havi bónusz megfizetése nélkül kerüljön a munkaviszonya megszüntetésre.
[10] A bónusz-szabályzat mint munkaügyi ÁSZF részleges érvénytelensége iránti keresetét a Ptk. 6:102. §-ára alapította, mivel álláspontja szerint tisztességtelen: indokolatlan és egyoldalúan hátrányos a munkavállalóra nézve az, hogy akkor is kirekeszti a bónuszjogosultságból, ha a kitűzött teljesítményt elérte, azonban a tárgyév utolsó hetében, vagy a bónuszfizetés időszakában a munkáltató a munkavállalónak felmond, vagy akár indokolatlanul, rosszhiszeműen felmenti a munkavégzés alól.
[11] Az alperes az ellenkérelmében elsődlegesen az Mt. 28. § (7) bekezdésben előírt 30 napos határidő elmulasztása miatt kérte a kereset elutasítását. Másodlagos hivatkozása szerint a felperes megtévesztésre hivatkozása alaptalan. Hivatkozott arra is, hogy a felperes a munkaviszonyból származó minden igényéről lemondott, ezért alappal nem hivatkozhat arra, hogy a megállapodáskor a bónuszkifizetés vonatkozásában tévedésben volt, és hogy arra a jognyilatkozata nem terjedt ki. Vitatta, hogy elhallgatta volna, hogy miért kezdeményezi a jogviszony megszüntetését. A felperes a bónuszkiírás feltételeit ismerte, azt a bírói gyakorlat szerint is a munkáltató egyoldalúan, szabadon határozhatta meg. Téves a felperes okfejtése, hogy a bónuszkiírás általános szerződési feltételnek minősülne, és a Ptk. 6:102. § alkalmazható lenne.
[12] Az alperes az Mt. 55. § (2) bekezdése és a munkaszerződés 3.7. pontjában rögzített jogával élve mentesítette a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. Tájékoztatta annak indokáról, és jegyzőkönyvbe foglaltan ezzel összefüggésben meghallgatta, de a felperes 2014. december 1-jén érvényesen lemondott az esetleges sérelemdíj iránti igényéről is.
Az első- és másodfokú ítélet
[13] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.[14] Megállapította, hogy a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodás jogról lemondó, kölcsönös és egybehangzó kifejezett nyilatkozatot tartalmaz a munkaviszonyból származó minden jogra, igényre kiterjedően. Az Mt. 5. § (2) bekezdés alapján a joglemondás annak időpontjában fennálló és a fél által ismert követelésre terjedhet ki az egyes igények tételes felsorolása nélkül is.
[15] A felperes az alperessel a pert megelőzően megtámadási nyilatkozatot közölt a megállapodásra vonatkozóan. E nyilatkozatában a joglemondást tartalmazó megállapodást csak meghatározott körben támadta, az nem érintette a sérelemdíj érvényesítésére, valamint a bónusz-szabályzat megtámadására vonatkozó igényérvényesítésről való lemondását.
[16] A sérelemdíjat illetően a bíróság megállapította, hogy az ezt megalapozó személyiségi jogsértés a felperes előtt már a megállapodás időpontjában ismert volt, tehát a lemondás azt is magában foglalta, és mivel ezt nem támadta meg, a perben már sikerrel ezt nem teheti. Utalt arra is, hogy a munkáltató Mt. 55. § (2) bekezdése szerinti eljárása személyiségi jogsértést nem valósít meg, így sérelemdíj iránti igényt sem alapoz meg.
[17] A bónusz-szabályzattal kapcsolatban a munkaügyi bíróság kifejtette, hogy nincs lehetőség a Ptk. 6:102. §-a szerint annak tisztességtelenségére alapított megtámadásra, ugyanis a bónusz-szabályzat az Mt. 16. §-ában szabályozott egyoldalú kötelezettségvállalásnak minősül. A megtámadási jog gyakorlására az Mt. speciális szabályt tartalmaz a 28. § (7) bekezdésében. A bónusz-szabályzat 2014. június 19-i közlésétől számított 6 hónapos objektív határidőt a felperes elmulasztotta. A megállapodásban szereplő joglemondás kiterjedt továbbá a bónusz-szabályzat megtámadására vonatkozó jog gyakorlására is, hiszen a megállapodás aláírásakor a felperes előtt a bónusz-szabályzat tartalma ismert volt.
[18] Alaptalan a felperesnek a bónuszjuttatás vonatkozásában a tévedésbe ejtésre történő hivatkozása. E. P. tanú vallomása igazolta, hogy a munkáltató tájékoztatta a felperest azokról a szabályszegésekről, amelyekkel összefüggésben a vizsgálatot lefolytatta, és amelyek miatt a munkaviszonyát fel kívánták mondani. A feltételeket a felperes ismerte, a 2014. december 1-jei aktuális ügyfélszámadatok pedig a megállapodás megkötése szempontjából nem lényegesek. A felperes nem is részesülhetett bónusz juttatásban, hiszen 2014. év 52. hetében nem állt aktív munkaviszonyban, a sikertelenül megtámadott bónusz-szabályzat szerint pedig ez kizáró feltétel.
[19] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[20] Rögzítette, hogy a felperesnek az elsőfokú eljárás befejező szakaszában tett előadása és a fellebbezési kérelme alapján a távolléti díja összege 325 300 forint.
[21] A törvényszék egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a 2014. december 1-jén kötött megállapodásban foglalt joglemondás kiterjedt a bónuszjuttatás, továbbá a bónusz-szabályzat megtámadásának jogára is. Ezek ugyanis egyértelműen a munkaszerződés rendelkezéseivel állnak összefüggésben, és fennálltak, amikor a felek a munkaszerződés megszűnéséről megállapodtak.
[22] A sérelemdíj iránti igényt azonban nem tartotta joglemondással érintett körbe tartozónak, az külön nevesítés nélkül ugyanis nem szükségképpen kapcsolódik a munkaviszonyhoz, így arról a megállapodásban a felperes nem mondott le. Az erre irányuló keresetet azonban érdemben a törvényszék is alaptalannak ítélte. A felperes munkaszerződésében benne volt, hogy a munkáltató az Mt. 55. § (2) bekezdés lehetőségével élhet, továbbá perbeli előadásával cáfolta, miszerint nem ismerte a vizsgálat okát. Sikerrel tehát nem bizonyította a sérelemdíj iránti igénye megalapozottságát. Önmagában a vizsgálat megindítása, lefolytatása személyiségi jogsértést nem jelent.
[23] A bónuszjuttatás és a bónusz-szabályzat megtámadása körében a törvényszék teljes egészében egyetértett az elsőfokú ítéletben kifejtettekkel. A felperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében eljárási jogszabálysértésre, mert az alperes már az ellenkérelmében úgy nyilatkozott, hogy a bónuszkiírás nem minősül általános szerződési feltételnek, így a Ptk. 6:102. §-a nem alkalmazható.
[24] A bónuszjuttatásra egyértelműen kiterjedt a lemondó nyilatkozat, ezért a megtámadás emiatt nem vezethetett eredményre. A 2014. december 1-jei ügyfélszám felperes általi ismeretének nincs jelentősége, az érvényes és irányadó bónusz-szabályzat valamennyi feltétele a felperes esetében nem teljesült, mert a bónusz időszak lezárásakor (2014. év 52. hét) nem állt aktív munkaviszonyban.
[25] Mindezek alapján a törvényszék - utalva a prémiumkifizetéssel és a bónuszjuttatással kapcsolatos bírói gyakorlatra - az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[26] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatásával" az Mt. 28. § (1) bekezdés szerint megtévesztésre hivatkozással a 2014. december 1-jén kelt megállapodás érvénytelenségének megállapítását, annak jogkövetkezményeként 2 havi személyi alapbérként 650 600 forint megfizetésére kötelezését, 5 havi távolléti díjnak megfelelő 1 626 500 forint sérelemdíj késedelmi kamattal történő megtérítését és a Ptk. 6:102. §-a alapján a bónusz-szabályzat bónuszfizetést tiltó feltételeinek érvénytelensége megállapítását, következményként e rendelkezések jelen munkaviszonyban való alkalmazásának megtiltását kérte. Jogszabálysértésként a Ptk. 6:8. § (3) bekezdésére, Pp. 3. § (2) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, Mt. 16. § (2) bekezdésére, 6. § (2) bekezdésére, 55. § (2) bekezdésére hivatkozott.[27] A joglemondás vonatkozásában lényeges tényben történő megtévesztést állított. Az alperes ugyanis elhallgatta a felperes elől, hogy a bónuszfizetés feltételei 2014. december 1-jén már bekövetkeztek. Nem tájékoztatta továbbá a munkaügyi vizsgálat eredményéről. Ha e tényeket a felperes ismeri, akkor alappal dönthetett volna úgy, hogy nem él a közös megegyezés lehetőségével. Ebben az esetben az alperes felmondásával szemben pert indíthatott volna, amelynek megnyerése esetén szükségtelen lett volna az ÁSZF ellen tisztességtelenség címén előterjesztett kereseti kérelem. A Ptk. 6:8. § (3) bekezdés értelmében jogról lemondani csak kifejezett nyilatkozattal lehet, a megállapodás joglemondást tartalmazó pontja érvénytelen, hiszen abban a bónuszra vonatkozó jogosultságról nem mondhatott le, mert annak fennállásáról önhibáján kívül nem volt tudomása. Az ügyfélszám alakulásáról az alperesnek annak ellenére tájékoztatnia kellett volna a felperest, hogy a megállapodás aláírása nem a tárgyév 52. hetében, hanem csak a 48. hetében történt, mert az a felperes számára irányadó lehetett volna.
[28] A sérelemdíj megalapozottsága körében utalt E. P. tanú perben tett nyilatkozatára, amellyel a felperes munkaviszonyának fenntartását biztonsági kockázatként értékelte. Ez a szóhasználat súlyosan megalázó és méltatlan volt. A felperes személyiségi jogait súlyosan sértette és megalázta az, hogy az alperes fiktív munkaügyi vizsgálatot rendelt el, melynek tárgyát nem közölte a felperessel, azt nem zárta le, annak során nem biztosította a védekezés lehetőségét, kitiltotta a munkáltató helyiségeiből, megtiltotta a beosztottaival való érintkezést azzal a nyilvánvalóan rosszhiszemű célzattal, hogy 2 havi bónusz megfizetése nélkül kerüljön megszüntetésre a munkaviszonya. E méltatlan bánásmód a felperes egészségét is megviselte.
[29] Az alperes olyan tényállítást nem tett a perben, hogy a bónusz-szabályzat az Mt. 16. §-ában szabályozott egyoldalú kötelezettségvállalás lenne, továbbá nem hivatkozott e körben elkésettségre sem. Ezért a Pp. 3. § (2) bekezdésébe, és a 2. § (1) bekezdésébe ütközően foglaltak el a bíróságok ettől eltérő álláspontot.
[30] A bónusz-szabályzat nem tekinthető egyoldalú kötelezettségvállalásnak, hanem az egyedi munkaszerződés ÁSZF formájában történő munkáltatói kiegészítése, amely alapján a munkavállaló többletmunkát végez. A többletmunka az, amely a bónusz munkateljesítményhez nem kötődő tényalapon való elvonását tisztességtelenné teszi. Egyoldalú kötelezettségvállalás akkor lenne, ha ellenszolgáltatás nélkül is járna a munkavállalónak. A bónusz-szabályzat nem utal az Mt. 16. §-ára.
[31] A támadott ÁSZF-rendelkezések indokolatlanul és egyoldalúan hátrányosak a munkavállalóra. A bónuszhoz megszabott teljesítmény elérése ellenére a bónuszjogosultságból kizárja azt a munkavállalót, akit a munkáltató adott esetben rosszhiszeműen, valamint az Mt. 6. § (2) bekezdésébe ütközően az Mt. 52. § (2) bekezdésre hivatkozással ment fel a munkavégzés alól.
[32] Az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértéssel utasították el a bíróságok a bizonyítási indítványait, különösen a bónuszjogosultság körében.
[33] Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a törvényszék ítéletének hatályában fenntartását, és a felperes felülvizsgálati eljárási költségben marasztalását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
[34] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[35] A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint. A Pp. 272. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni - a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett -, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja.
[36] E fenti követelményeknek nem felelt meg a felperes sérelemdíjjal kapcsolatos felülvizsgálati érvelése. A jogszabálysértés megjelölése nélkül a kereseti és perbeli előadás megismétlése alapján nem állapítható meg a hivatkozott jogerős ítéletben foglalt jogszabálysértés mibenléte. Ezért a Kúria a sérelemdíjjal kapcsolatos jogerős ítéleti rendelkezést nem vizsgálhatta felül. A bónuszszabályzat megtámadásával kapcsolatban a felperes jogszabálysértésként nem hivatkozott az Mt. 28. § (7) bekezdésére, ezért az elkésettségről szóló érvelése nem volt értékelhető [1/2016. (II. 15.) PK vélemény].
[37] A munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodást az Mt. 28. § (4) bekezdésben foglalt határidőn belül a felperes teljes egészében nem támadta, csak annak joglemondásról szóló pontját. A keresetében is a részleges érvénytelenség megállapítását kérte. Ezért alappal a felülvizsgálati eljárásban már nem hivatkozhat arra, hogy a munkáltató tévedésbe ejtése hiányában a munkaviszonyt nem szüntette volna meg közös megegyezéssel. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya (amelyre vonatkozóan a fél az első- és a másodfokú eljárás során nem hivatkozott, és a bizonyítékait sem jelölte meg) nem lehet hivatkozni (BH 2002.447., BH 2002.83.).
[38] Az eljáró bíróságok jogszabálysértés nélkül értelmezték a 2014. december 1-jei megállapodást az új Mt. irányadó 5. §-a szerint, és nem sértették meg a Ptk. 6:8. § (3) bekezdését sem. A szerződésben mindkét fél kifejezetten és egyértelműen előre lemondott a munkaviszonyból, munkaszerződésből eredő valamennyi igényéről, és annak érvényesítési jogáról. Az elsőfokú bíróság az EBH 2003.889. számú elvi döntésből helytálló következtetésre jutott annak megállapításával, hogy a joglemondás csak annak időpontjában fennálló, és a fél által ismert követelésre terjedhet ki, de ehhez nem szükséges az egyes igények tételes felsorolása. Alappal a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a bónusz-juttatás iránti igényéről nem volt tudomása, és ezzel kapcsolatosan a munkáltató tévedésbe ejtette. A perben jegyzőkönyvben adta elő egyrészt azt, hogy "a december 1-jei meghallgatáson […] kérdésként már a bónuszra ott is kitértünk", másrészt tudomása volt arról is, hogy az ügyfélszám alapján jogosult lehetett volna a bónuszra. "A megbeszélés során, miután a képviselőmmel megbeszéltük a közös megegyezést, azzal mentünk vissza, hogy én tudom azt, hogy amennyiben az 52. héten is munkaviszonyban vagyok, akkor jogosult lettem volna bónuszra, és hogy ez alapján kapok-e bónuszt. A tendenciából lehetett azt tudni, hogy biztosan jogosult lettem volna bónuszra. Az ügyfélszámomat biztosan nem ismertem december 1-jén, de azt gondoltam, hogy jogosult vagyok a bónuszra". A felperes tehát ezen tények ismeretében írta alá a közös megegyezést, benne a joglemondó nyilatkozattal, mellyel a fentiek alapján a bónusz igényéről is lemondott.
[39] Alaptalanul hivatkozott tévedésbe ejtésre is. A felperes tisztában volt a bónusz kifizetés feltételeivel, és azzal is, hogy bármely munkaviszony megszüntetési módot választja, a bónuszra már nem jogosult. "Amennyiben a munkaviszonyomat az alperes felmondással szünteti meg és a felmondási időmet töltöm, akkor sem lettem volna jogosult a bónuszra". A felperes tehát alappal nem hivatkozhat arra, hogy 2014. december 1-jén a bónuszjuttatás feltételei a ő esetében fennálltak, mivel a kifizetés kizáró feltételei közül az 52. héten az aktív munkaviszony fennálltának hiánya, valamint a 40 napot meghaladó munkából távollét miatt a bónuszra semmiképpen nem lett volna jogosult.
[40] A bónusz-szabályzat megtámadása körében alaptalan a felperes Pp. 2. § (1) bekezdésére, 3. § (2) bekezdésére történő hivatkozása. Ezen kereseti kérelmét a Ptk. 6:102. §-ára alapította arra hivatkozással, hogy a bónusz-szabályzat általános szerződési feltételnek minősül, és az tisztességtelenség címén megtámadható. Ezért a bíróságok jogszerűen vizsgálták, hogy ezen jogalapi hivatkozás a részéről megalapozottan történt-e, ezért állást kellett foglalniuk arról, hogy a bónusz-szabályzat általános szerződési feltételnek minősül-e. Az alperes azonban az ellenkérelmében kifejezetten előadta, miszerint "álláspontunk szerint téves a felperes azon okfejtése is, hogy a bónusz kiírás általános szerződési feltételnek minősülne, így a Ptk. 6:102. §-a eleve nem alkalmazható a munkáltató általi bónuszkiírás vonatkozásában".
[41] A felülvizsgálati eljárásban azonban a bónusz-szabályzat jogi minősítésének nincs döntő jelentősége. Az eljáró bíróságok helyesen állapították meg az Mt. 28. § (7) bekezdése alapján, hogy a felperes a vele 2014. június 19-én közölt bónusz-szabályzat megtámadására vonatkozó jogát a 6 hónapos jogvesztő határidő elmulasztása miatt a munkáltatónál 2015. február 19-én már nem gyakorolhatta.
[42] A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria, Mfv. I. 10.688/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv. I. 10.688/2015/3.
A tanács tagjai: Dr. Hajdu Edit a tanács elnöke, előadó bíró
Dr. Tallián Blanka bíró
Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna bíró
A felperes:
A felperes képviselője:
Dr. Palotás Csongor ügyvéd
Az alperes: Provident Pénzügyi Zrt.
Az alperes képviselője:
Dr. Kocsis Klaudia Klára jogtanácsos
A per tárgya: megállapodás érvénytelenségének megállapítása és egyéb igények
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:
Szombathelyi Törvényszék 7.Mf.20.464/2015/4/I.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:
Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.M.65/2015/7.
R e n d e l k e z ő r é s z
A Kúria a Szombathelyi Törvényszék 7.Mf.20.464/2015/4/I. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek – tizenöt nap alatt – 30.000 (harmincezer) felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt 257.800 (kettőszázötvenhétezer-nyolcszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
A felperes 2009. augusztus 10-étől csoportvezetőként állt az alperesnél munkaviszonyban. Munkaszerződése 6.2. pontja szerint a személyi alapbéren felül a munkáltató diszkrecionális jogkörében egyéb béren kívüli juttatásokat is megállapíthat. A munkáltatói tájékoztatás alapján a munkavállalót bónusz juttatás illeti meg, amelynek feltételeit a munkáltató egyoldalúan határozhatja meg és azt módosíthatja. A bónuszrendszerben történő részvétel feltételeit, annak elemeit, mértékét a munkáltató hatályos bónusz-szabályzata határozza meg. Az alperes 2014. június 19-én ügyfélszámhoz igazodó éves bónusz lehetőséget írt ki a csoportvezetők és a területi vezetők részére, meghatározva abban a jogosultság feltételeit. Előírta, hogy a munkavállalónak a bónuszidőszak lezárásakor (2014. év 52. hét) aktív munkaviszonyban kell állnia: a tárgyidőszak lezárásakor, illetve a kifizetéskor nem állhat felmondási/felmentési idő alatt, valamint azt a feltételt, hogy 2014. december 31-éig az éves rendes szabadságot kivéve kevesebb mint 40 nap munkából távol töltött idejének (például betegállomány, vagy munkavégzés alól felmentés) kell lennie.
A felperes a munkaviszony alatt 325.300 Ft/hó személyi alapbéren felül a bónusz-szabályzat alapján részesült munkabérben.
Az alperes 2014. október 31-én tájékoztatta a felperest, hogy a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 55. § (2) bekezdés alapján a munkaviszonyához kapcsolódóan belső vizsgálatot indított. E nappal a munkavégzési kötelezettsége alól felmentették a vizsgálat lezárásig, de legfeljebb 30 napig tartóan. Az intézkedést megelőzően a felperest az alperes a készpénzkezelési szabályzat megsértésével összefüggésben meghallgatta.
2014. december 1-jén az alperes kezdeményezésére a felek a munkaviszony megszüntetéséről tárgyaltak, ahol a felperes jogi képviselővel járt el. A munkáltató ajánlatot tett a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére azzal, hogy annak visszautasítása esetén munkáltatói felmondást ad ki a munkaviszonnyal kapcsolatos magatartással összefüggő ok miatt.
A felek 2014. december 1-jén megállapodtak a munkaviszony 2015. január 15-ei hatállyal közös megegyezéssel történő megszüntetésében. Ennek 3. pontja szerint az alperes kötelezettséget vállalt az esedékes munkabér, a munkavégzés alóli felmentés időtartamára járó távolléti díj, a szabadság időarányos részének pénzbeni ellenértéke, továbbá 3 havi távolléti díjnak megfelelő egyszeri juttatás egy összegben történő kifizetésére.
A 6. pontban a felek úgy nyilatkoztak, hogy a munkaszerződésből, illetve a munkaviszonyból fennálló valamennyi igényüket, illetve követelésüket a jelen megállapodás tartalmazza, és ezen túlmenően nem áll fenn semminemű igényük, követelésük egymással szemben. Kijelentették, hogy a megállapodás teljesítését követően nem érvényesítenek a munkaszerződés rendelkezéseivel összefüggésben egymással szemben semminemű követelést.
A felperes 2015. február 19-én az alperessel a megállapodás 6. pontjára, valamint a 2014. június 19-én kiadott bónusz-szabályzatnak mint az alperes egyoldalúan meghatározott általános szerződési feltételeinek a bónuszfizetés feltételeként meghatározott, az aktív munkaviszony fennállására, valamint a munkavégzés nélküli 40 munkanapra, mint kizáró rendelkezésekre vonatkozó megtámadó nyilatkozatot közölt. Miután ez eredménytelen volt, 2015. március 15-én keresettel élt.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
A felperes a keresetében a munkaviszonyt megszüntető megállapodás részleges érvénytelensége megállapítását és ennek jogkövetkezményeként 2 havi személyi alapbér, azaz 1.226.244 forint, 5 havi távolléti díjnak megfelelő összegű sérelemdíj, azaz 3.065.610 forint megfizetését kérte, valamint az alperes bónusz-szabályzatának mint ÁSZF-nek a részleges érvénytelensége megállapítását és jogkövetkezményként a felek jogviszonyára való alkalmazásának kizárását kérte.
A közös megegyezésre vonatkozó megállapodás 6. pontját az Mt. 28. § (1) bekezdés szerint megtévesztésre, tévedésben tartásra hivatkozással támadta. Hivatkozása szerint az alperes meg nem határozott munkavállalói kötelezettségszegés miatt mentette fel a munkavégzési kötelezettség alól, ezzel egyidejűleg kötelezte a bónuszfizetési feltételek alakulásának nyomon követésére alkalmas táblagép visszaszolgáltatására. 2014. december 1-jén az alperes jogellenesen és felróhatóan elmulasztotta közölni az általa kilátásba helyezett munkáltatói felmondás konkrét ténybeli indokát, továbbá elhallgatta azt a lényeges körülményt, hogy esetében 2014. december 1-jén már bekövetkeztek a 2 havi személyi alapbérnek megfelelő összegű bónuszfizetés feltételei. Ezért önhibáján kívül nem tudott megfelelő döntést hozni. A Ptk. 6:8. § (3) bekezdése értelmében jogról lemondani csak kifejezett jognyilatkozattal lehet. Ezért a joglemondást tartalmazó 6. pontja a megállapodásnak érvénytelen, nem mondhatott le ugyanis érvényesen olyan jogról, amelynek létezéséről, fennállásáról nem volt tudomása önhibáján kívül.
A sérelemdíj iránti igényt arra alapította, hogy a munkáltató a személyiségi jogait súlyosan megsértette, megalázta a minden ténybeli alapot nélkülöző munkaügyi vizsgálat elrendelésével, azzal, hogy annak tárgyát nem közölte, a vizsgálatot nem zárta le, annak során a védekezés lehetőségét nem biztosította, a munkahelyéről kitiltotta annak érdekében, hogy a 2 havi bónusz megfizetése nélkül kerüljön a munkaviszonya megszüntetésre.
A bónusz-szabályzat mint munkaügyi ÁSZF részleges érvénytelensége iránti keresetét a Ptk. 6:102 §-ára alapította, mivel álláspontja szerint tisztességtelen: indokolatlan és egyoldalúan hátrányos a munkavállalóra nézve az, hogy akkor is kirekeszti a bónuszjogosultságból, ha a kitűzött teljesítményt elérte, azonban a tárgyév utolsó hetében, vagy a bónuszfizetés időszakában a munkáltató a munkavállalónak felmond, vagy akár indokolatlanul, rosszhiszeműen felmenti a munkavégzés alól.
Az alperes az ellenkérelmében elsődlegesen az Mt. 28. § (7) bekezdésben előírt 30 napos határidő elmulasztása miatt kérte a kereset elutasítását. Másodlagos hivatkozása szerint a felperes megtévesztésre hivatkozása alaptalan. Hivatkozott arra is, hogy a felperes a munkaviszonyból származó minden igényéről lemondott, ezért alappal nem hivatkozhat arra, hogy a megállapodáskor a bónuszkifizetés vonatkozásában tévedésben volt, és hogy arra a jognyilatkozata nem terjedt ki. Vitatta, hogy elhallgatta volna, hogy miért kezdeményezi a jogviszony megszüntetését. A felperes a bónuszkiírás feltételeit ismerte, azt a bírói gyakorlat szerint is a munkáltató egyoldalúan, szabadon határozhatta meg. Téves a felperes okfejtése, hogy a bónuszkiírás általános szerződési feltételnek minősülne, és a Ptk. 6:102 § alkalmazható lenne.
Az alperes az Mt. 55. § (2) bekezdése és a munkaszerződés 3.7. pontjában rögzített jogával élve mentesítette a felperest a munkavégzési kötelezettség alól. Tájékoztatta annak indokáról, és jegyzőkönyvbe foglaltan ezzel összefüggésben meghallgatta, de a felperes 2014. december 1-jén érvényesen lemondott az esetleges sérelemdíj iránti igényéről is.
Az első- és másodfokú ítélet
A Szombathelyi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 7.M.65/2015/7. számú ítéletével a keresetet elutasította. Megállapította, hogy az eljárási illetéket az állam viseli. Kötelezte a felperest az alperes javára elsőfokú perköltség megfizetésére.
Megállapította, hogy a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodás 6. pontja jogról lemondó, kölcsönös és egybehangzó kifejezett nyilatkozatot tartalmaz a munkaviszonyból származó minden jogra, igényre kiterjedően. Az Mt. 5. § (2) bekezdés alapján a joglemondás annak időpontjában fennálló és a fél által ismert követelésre terjedhet ki az egyes igények tételes felsorolása nélkül is.
A felperes az alperessel a pert megelőzően megtámadási nyilatkozatot közölt a megállapodás 6. pontjára vonatkozóan. E nyilatkozatában a joglemondást tartalmazó megállapodást csak meghatározott körben támadta, az nem érintette a sérelemdíj érvényesítésére, valamint a bónusz-szabályzat megtámadására vonatkozó igényérvényesítésről való lemondását.
A sérelemdíjat illetően a bíróság megállapította, hogy az ezt megalapozó személyiségi jogsértés a felperes előtt már a megállapodás időpontjában ismert volt, tehát a lemondás azt is magában foglalta, és mivel ezt nem támadta meg, a perben már sikerrel ezt nem teheti. Utalt arra is, hogy a munkáltató Mt. 55. § (2) bekezdése szerinti eljárása személyiségi jogsértést nem valósít meg, így sérelemdíj iránti igényt sem alapoz meg.
A bónusz-szabályzattal kapcsolatban a munkaügyi bíróság kifejtette, hogy nincs lehetőség a Ptk. 6:102. §-a szerint annak tisztességtelenségére alapított megtámadásra, ugyanis a bónusz-szabályzat az Mt. 16. §-ában szabályozott egyoldalú kötelezettségvállalásnak minősül. A megtámadási jog gyakorlására az Mt. speciális szabályt tartalmaz a 28. § (7) bekezdésében. A bónusz-szabályzat 2014. június 19-ei közlésétől számított 6 hónapos objektív határidőt a felperes elmulasztotta. A megállapodás 6. pontjában szereplő joglemondás kiterjedt továbbá a bónusz-szabályzat megtámadására vonatkozó jog gyakorlására is, hiszen a megállapodás aláírásakor a felperes előtt a bónusz-szabályzat tartalma ismert volt.
Alaptalan a felperesnek a bónuszjuttatás vonatkozásában a tévedésbe ejtésre történő hivatkozása. E. P. tanú vallomása igazolta, hogy a munkáltató tájékoztatta a felperest azokról a szabályszegésekről, amelyekkel összefüggésben a vizsgálatot lefolytatta, és amelyek miatt a munkaviszonyát fel kívánták mondani. A feltételeket a felperes ismerte, a 2014. december 1-jei aktuális ügyfélszámadatok pedig a megállapodás megkötése szempontjából nem lényegesek. A felperes nem is részesülhetett bónusz juttatásban, hiszen 2014. év 52. hetében nem állt aktív munkaviszonyban, a sikertelenül megtámadott bónusz-szabályzat szerint pedig ez kizáró feltétel.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Szombathelyi Törvényszék 7.Mf.20.464/2015/4/I. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Megállapította, hogy a fellebbezési illetéket az állam viseli. Kötelezte a felperest az alperes javára másodfokú perköltség megfizetésére.
Rögzítette, hogy a felperesnek az elsőfokú eljárás befejező szakaszában tett előadása és a fellebbezési kérelme alapján a távolléti díja összege 325.300 forint.
A törvényszék egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a 2014. december 1-jén kötött megállapodás 6. pontjában foglalt joglemondás kiterjedt a bónuszjuttatás, továbbá a bónusz-szabályzat megtámadásának jogára is. Ezek ugyanis egyértelműen a munkaszerződés rendelkezéseivel állnak összefüggésben, és fennálltak, amikor a felek a munkaszerződés megszűnéséről megállapodtak.
A sérelemdíj iránti igényt azonban nem tartotta joglemondással érintett körbe tartozónak, az külön nevesítés nélkül ugyanis nem szükségképpen kapcsolódik a munkaviszonyhoz, így arról a megállapodásban a felperes nem mondott le. Az erre irányuló keresetet azonban érdemben a törvényszék is alaptalannak ítélte. A felperes munkaszerződésében benne volt, hogy a munkáltató az Mt. 55. § (2) bekezdés lehetőségével élhet, továbbá perbeli előadásával cáfolta, miszerint nem ismerte a vizsgálat okát. Sikerrel tehát nem bizonyította a sérelemdíj iránti igénye megalapozottságát. Önmagában a vizsgálat megindítása, lefolytatása személyiségi jogsértést nem jelent.
A bónuszjuttatás és a bónusz-szabályzat megtámadása körében a törvényszék teljes egészében egyetértett az elsőfokú ítéletben kifejtettekkel. A felperes alaptalanul hivatkozott a fellebbezésében eljárási jogszabálysértésre, mert az alperes már az ellenkérelmében úgy nyilatkozott, hogy a bónuszkiírás nem minősül általános szerződési feltételnek, így a Ptk. 6:102. §-a nem alkalmazható.
A bónuszjuttatásra egyértelműen kiterjedt a lemondó nyilatkozat, ezért a megtámadás emiatt nem vezethetett eredményre. A 2014. december 1-jei ügyfélszám felperes általi ismeretének nincs jelentősége, az érvényes és irányadó bónusz-szabályzat valamennyi feltétele a felperes esetében nem teljesült, mert a bónusz időszak lezárásakor (2014. év 52. hét) nem állt aktív munkaviszonyban.
Mindezek alapján a törvényszék – utalva a prémiumkifizetéssel és a bónuszjuttatással kapcsolatos bírói gyakorlatra – az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet „megváltoztatásával” az Mt. 28. § (1) bekezdés szerint megtévesztésre hivatkozással a 2014. december 1-jén kelt megállapodás 6. pontja érvénytelenségének megállapítását, annak jogkövetkezményeként 2 havi személyi alapbérként 650.600 forint megfizetésére kötelezését, 5 havi távolléti díjnak megfelelő 1.626.500 forint sérelemdíj késedelmi kamattal történő megtérítését és a Ptk. 6:102. §-a alapján a bónusz-szabályzat bónuszfizetést tiltó feltételeinek érvénytelensége megállapítását, következményként e rendelkezések jelen munkaviszonyban való alkalmazásának megtiltását kérte. Jogszabálysértésként a Ptk. 6:8. § (3) bekezdésére, Pp. 3. § (2) bekezdésére, 2. § (1) bekezdésére, Mt. 16. § (2) bekezdésére, 6. § (2) bekezdésére, 55. § (2) bekezdésére hivatkozott.
A joglemondás vonatkozásában lényeges tényben történő megtévesztést állított. Az alperes ugyanis elhallgatta a felperes elől, hogy a bónuszfizetés feltételei 2014. december 1-jén már bekövetkeztek. Nem tájékoztatta továbbá a munkaügyi vizsgálat eredményéről. Ha e tényeket a felperes ismeri, akkor alappal dönthetett volna úgy, hogy nem él a közös megegyezés lehetőségével. Ebben az esetben az alperes felmondásával szemben pert indíthatott volna, amelynek megnyerése esetén szükségtelen lett volna az ÁSZF ellen tisztességtelenség címén előterjesztett kereseti kérelem. A Ptk. 6:8. § (3) bekezdés értelmében jogról lemondani csak kifejezett nyilatkozattal lehet, a megállapodás joglemondást tartalmazó 6. pontja érvénytelen, hiszen abban a bónuszra vonatkozó jogosultságról nem mondhatott le, mert annak fennállásáról önhibáján kívül nem volt tudomása. Az ügyfélszám alakulásáról az alperesnek annak ellenére tájékoztatnia kellett volna a felperest, hogy a megállapodás aláírása nem a tárgyév 52. hetében, hanem csak a 48. hetében történt, mert az a felperes számára irányadó lehetett volna.
A sérelemdíj megalapozottsága körében utalt E. P. tanú perben tett nyilatkozatára, amellyel a felperes munkaviszonyának fenntartását biztonsági kockázatként értékelte. Ez a szóhasználat súlyosan megalázó és méltatlan volt. A felperes személyiségi jogait súlyosan sértette és megalázta az, hogy az alperes fiktív munkaügyi vizsgálatot rendelt el, melynek tárgyát nem közölte a felperessel, azt nem zárta le, annak során nem biztosította a védekezés lehetőségét, kitiltotta a munkáltató helyiségeiből, megtiltotta a beosztottaival való érintkezést azzal a nyilvánvalóan rosszhiszemű célzattal, hogy 2 havi bónusz megfizetése nélkül kerüljön megszüntetésre a munkaviszonya. E méltatlan bánásmód a felperes egészségét is megviselte.
Az alperes olyan tényállítást nem tett a perben, hogy a bónusz-szabályzat az Mt. 16. §-ában szabályozott egyoldalú kötelezettségvállalás lenne, továbbá nem hivatkozott e körben elkésettségre sem. Ezért a Pp. 3. § (2) bekezdésébe, és a 2. § (1) bekezdésébe ütközően foglaltak el a bíróságok ettől eltérő álláspontot.
A bónusz-szabályzat nem tekinthető egyoldalú kötelezettségvállalásnak, hanem az egyedi munkaszerződés ÁSZF formájában történő munkáltatói kiegészítése, amely alapján a munkavállaló többletmunkát végez. A többletmunka az, amely a bónusz munkateljesítményhez nem kötődő tényalapon való elvonását tisztességtelenné teszi. Egyoldalú kötelezettségvállalás akkor lenne, ha ellenszolgáltatás nélkül is járna a munkavállalónak. A bónusz-szabályzat nem utal az Mt. 16. §-ára.
A támadott ÁSZF-rendelkezések indokolatlanul és egyoldalúan hátrányosak a munkavállalóra. A bónuszhoz megszabott teljesítmény elérése ellenére a bónuszjogosultságból kizárja azt a munkavállalót, akit a munkáltató adott esetben rosszhiszeműen, valamint az Mt. 6. § (2) bekezdésébe ütközően az Mt. 52. § (2) bekezdésre hivatkozással ment fel a munkavégzés alól.
Az ügy érdemére kiható lényeges eljárási szabálysértéssel utasították el a bíróságok a bizonyítási indítványait, különösen a bónuszjogosultság körében.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a törvényszék ítéletének hatályában fenntartását, és a felperes felülvizsgálati eljárási költségben marasztalását kérte.
A Kúria döntése és jogi indokai
A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a Pp. 275. § (2) bekezdése szerint. a Pp. 272. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul, azt, hogy a fél milyen tartalmú határozat meghozatalát kívánja, továbbá elő kell adni – a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett –, hogy a fél a határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. E rendelkezésből következően a felülvizsgálati kérelem egymással szorosan összefüggő kötelező tartalmi kellékei a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése, valamint annak kifejtése, hogy a fél a határozat megváltoztatását miért kívánja. Ezen együttes törvényi feltételeknek a fél akkor tesz eleget, ha egyrészt a megsértett jogszabályhelyet konkrétan megjelöli, másrészt pedig a hivatkozott jogszabálysértést tartalmilag is körülírja, és az erre vonatkozó jogi álláspontját kifejti, vagyis ha a jogszabálysértésre való hivatkozása indokait is ismerteti [1/2016. (II.15.) PK vélemény].
E fenti követelményeknek nem felelt meg a felperes sérelemdíjjal kapcsolatos felülvizsgálati érvelése. A jogszabálysértés megjelölése nélkül a kereseti és perbeli előadás megismétlése alapján nem állapítható meg a hivatkozott jogerős ítéletben foglalt jogszabálysértés mibenléte. Ezért a Kúria a sérelemdíjjal kapcsolatos jogerős ítéleti rendelkezést nem vizsgálhatta felül. A bónuszszabályzat megtámadásával kapcsolatban a felperes jogszabálysértésként nem hivatkozott az Mt. 28. § (7) bekezdésére, ezért az elkésettségről szóló érvelése nem volt értékelhető.
A munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodást az Mt. 28. § (4) bekezdésben foglalt határidőn belül a felperes teljes egészében nem támadta, csak annak joglemondásról szóló 6. pontját. A keresetében is a részleges érvénytelenség megállapítását kérte. Ezért alappal a felülvizsgálati eljárásban már nem hivatkozhat arra, hogy a munkáltató tévedésbe ejtése hiányában a munkaviszonyt nem szüntette volna meg közös megegyezéssel. A felülvizsgálati eljárásban ugyanis olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya (amelyre vonatkozóan a fél az első- és a másodfokú eljárás során nem hivatkozott, és a bizonyítékait sem jelölte meg) nem lehet hivatkozni (BH 2002.447., BH 2002.83.).
Az eljáró bíróságok jogszabálysértés nélkül értelmezték a 2014. december 1-jei megállapodás 6. pontját az új Mt. irányadó 5. §-a szerint, és nem sértették meg a Ptk. 6:8. § (3) bekezdését sem. A szerződés ezen pontjában mindkét fél kifejezetten és egyértelműen előre lemondott a munkaviszonyból, munkaszerződésből eredő valamennyi igényéről, és annak érvényesítési jogáról. Az elsőfokú bíróság az EBH 2003.889. számú elvi döntésből helytálló következtetésre jutott annak megállapításával, hogy a joglemondás csak annak időpontjában fennálló, és a fél által ismert követelésre terjedhet ki, de ehhez nem szükséges az egyes igények tételes felsorolása. Alappal a felperes nem hivatkozhat arra, hogy a bónusz- juttatás iránti igényéről nem volt tudomása, és ezzel kapcsolatosan a munkáltató tévedésbe ejtette. A perben a 6. sorszámú jegyzőkönyvben adta elő egyrészt azt, hogy „a december 1-jei meghallgatáson […] kérdésként már a bónuszra ott is kitértünk” (4. oldal 2. bekezdés), másrészt tudomása volt arról is, hogy az ügyfélszám alapján jogosult lehetett volna a bónuszra. „A megbeszélés során, miután a képviselőmmel megbeszéltük a közös megegyezést, azzal mentünk vissza, hogy én tudom azt, hogy amennyiben az 52. héten is munkaviszonyban vagyok, akkor jogosult lettem volna bónuszra, és hogy ez alapján kapok-e bónuszt. A tendenciából lehetett azt tudni, hogy biztosan jogosult lettem volna bónuszra. Az ügyfélszámomat biztosan nem ismertem december 1-jén, de azt gondoltam, hogy jogosult vagyok a bónuszra” (6. oldal 3. bekezdés). A felperes tehát ezen tények ismeretében írta alá a közös megegyezést, benne a joglemondó nyilatkozattal, mellyel a fentiek alapján a bónusz igényéről is lemondott.
Alaptalanul hivatkozott tévedésbe ejtésre is. A felperes pontosan tisztában volt a bónusz kifizetés feltételeivel, és azzal is, hogy bármely munkaviszony megszüntetési módot választja, a bónuszra már nem jogosult. „Amennyiben a munkaviszonyomat az alperes felmondással szünteti meg és a felmondási időmet töltöm, akkor sem lettem volna jogosult a bónuszra” (6. sorszámú jegyzőkönyv, 4. oldal 5. bekezdés). A felperes tehát alappal nem hivatkozhat arra, hogy 2014. december 1-jén a bónuszjuttatás feltételei a ő esetében fennálltak, mivel a kifizetés kizáró feltételei közül az 52. héten az aktív munkaviszony fennálltának hiánya, valamint a 40 napot meghaladó munkából távollét miatt a bónuszra semmiképpen nem lett volna jogosult.
A bónusz-szabályzat megtámadása körében alaptalan a felperes Pp. 2. § (1) bekezdésére, 3. § (2) bekezdésére történő hivatkozása. Ezen kereseti kérelmét a Ptk. 6:102. §-ára alapította arra hivatkozással, hogy a bónusz-szabályzat általános szerződési feltételnek minősül, és az tisztességtelenség címén megtámadható. Ezért a bíróságok jogszerűen vizsgálták, hogy ezen jogalapi hivatkozás a részéről megalapozottan történt-e, ezért állást kellett foglalniuk arról, hogy a bónusz-szabályzat általános szerződési feltételnek minősül-e. Az alperes azonban a 3. sorszámú ellenkérelmében a 3. oldal 2. pontban az utolsó mondatban kifejezetten előadta, miszerint „álláspontunk szerint téves a felperes azon okfejtése is, hogy a bónusz kiírás általános szerződési feltételnek minősülne, így a Ptk. 6:102. §-a eleve nem alkalmazható a munkáltató általi bónuszkiírás vonatkozásában”.
A felülvizsgálati eljárásban azonban a bónusz-szabályzat jogi minősítésének nincs döntő jelentősége. Az eljáró bíróságok helyesen állapították meg az Mt. 28. § (7) bekezdése alapján, hogy a felperes a vele 2014. június 19-én közölt bónusz-szabályzat megtámadására vonatkozó jogát a 6 hónapos jogvesztő határidő elmulasztása miatt a munkáltatónál 2015. február 19-én már nem gyakorolhatta.
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Z á r ó r é s z
A Pp. 78. § (1) bekezdés alapján kötelezte a pervesztes felperest az alperes felülvizsgálati
költsége megfizetésére.
Munkavállalói költségkedvezményére tekintettel a felperes által le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdés alapján nyilvános tárgyaláson bírálta el.
Budapest, 2016. július 6.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, dr. Tallián Blanka s.k. bíró, dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria, Mfv. I. 10.688/2015.)