adozona.hu
BH 2016.10.286
BH 2016.10.286
A munkavállaló a jogellenes munkaviszony megszüntetése esetén járó jogkövetkezmények iránt pert indíthat, ha a munkaszerződésben az érvénytelenül kikötött határozott időtartam elteltére hivatkozással nem foglalkoztatják tovább [2012. évi I. tv. (Mt.) 27., 29., 51., 82., 192. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes a II. r. alperes fenntartásában lévő Sz. és G. Központban (I. r. alperes) szociális gondozóként és ápolóként dolgozott határozott időre szóló szerződésekkel 2012. január 23-tól 2013. szeptember 23-ig szólóan.
[2] A felperes a keresetében egyetemlegesen kérte az alperesek kötelezését a 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (2) bekezdése alapján a munkaviszonya jogellenes megszüntetésével összefüggésben elmaradt jövedelem címén keletkezett kártérítés megfizetésére bru...
BH 2016.10.286 A munkavállaló a jogellenes munkaviszony megszüntetése esetén járó jogkövetkezmények iránt pert indíthat, ha a munkaszerződésben az érvénytelenül kikötött határozott időtartam elteltére hivatkozással nem foglalkoztatják tovább [2012. évi I. tv. (Mt.) 27., 29., 51., 82., 192. §].
[1] A felperes a II. r. alperes fenntartásában lévő Sz. és G. Központban (I. r. alperes) szociális gondozóként és ápolóként dolgozott határozott időre szóló szerződésekkel 2012. január 23-tól 2013. szeptember 23-ig szólóan.[2] A felperes a keresetében egyetemlegesen kérte az alperesek kötelezését a 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (2) bekezdése alapján a munkaviszonya jogellenes megszüntetésével összefüggésben elmaradt jövedelem címén keletkezett kártérítés megfizetésére bruttó 669 740 forint összegben.
[3] Az I. r. alperes vonatkozásában a közigazgatási és munkaügyi bíróság végzésével a pert jogerősen megszüntette perbeli jogképesség hiánya miatt. Az ítéletében a II. r. alperest kötelezte a felperes javára bruttó 669 740 forint kártérítés és ennek kamata megfizetésére.
[4] Az elsőfokú bíróság az Mt. 192. § (1) és (4) bekezdésre hivatkozással megállapította, hogy a határozott időtartamú munkaviszony azonos felek közötti ismételt létesítésére a munkáltató jogos érdekének fennállása nélkül került sor, így a munkavállaló felmondási idő és végkielégítés megfizetésére vonatkozó jogos érdekének csorbítására irányult. Ennek következtében a megállapodás határozott időtartamra vonatkozó kikötése az Mt. 27. § (1), (3) bekezdése és 29. § (3) bekezdése alapján érvénytelen, vagyis a felperes munkaszerződése határozatlan időre szól.
[5] A felek között nem történt közös megegyezés a munkaviszony megszüntetésére, ezért csak felmondási idő biztosítása mellett szüntethette volna meg a munkáltató a jogviszonyt.
[6] Az Mt. 82. §-a alapján köteles a II. r. alperes munkáltatóként az elmaradt jövedelem megfizetésére a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kár jogcímen. A 2013. szeptember 23-tól 2014. május 20-ig terjedő igényelt időtartamra járó 124 000 forintos havi munkabért figyelembe véve, és levonva az álláskeresési járadék, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és az új munkáltatótól kapott munkabér összegét (975 084 Ft - 305 344 Ft) 669 740 forint összegben marasztalta elmaradt jövedelem jogcímén a II. r. alperest.
[7] A II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a II. r. alperes által fizetendő elmaradt munkabér összegét bruttó 488 252 forintra és kamataira leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
[8] A törvényszék elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, de álláspontja szerint téves jogkövetkeztetésre jutott a túlnyomórészben helyesen felhívott jogszabályi rendelkezésekből, és számítási hibát is vétett a felperesnek járó összeg meghatározásakor.
[9] A jogviszonyra a 2012. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Mth.) 2. §-a alapján irányadó Mt. 192. § (1), (2) és (4) bekezdése, valamint az Mt. 29. § (1) és (3) bekezdés alapján rögzítette, hogy a határozott idejű kikötés miatt részben érvénytelen megállapodás folytán a felek között 2013. szeptember 23-án határozatlan időtartamú munkaviszony állt fenn. A munkáltatót ezért az Mt. 42. § (2) bekezdése alapján terhelte a munkavállaló foglalkoztatásának és a munkabér fizetésének kötelezettsége, figyelemmel az Mt. 51. § (1) bekezdésére is. A felek nem éltek a felmondás jogával, és a munkaviszony megszüntetésére közös megegyezéssel sem került sor, ezért a felperes munkaviszonya fennmaradt. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a munkaviszony jogellenes megszüntetéséhez fűződő Mt. 82. §-a rendelkezéseit, és a 3/2014. (III. 31.) KMK iránymutatásait a II. r. alperes kártérítés megfizetésére történő kötelezés során.
[10] A II. r. alperes a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, ezért nem tudott a felperes munkát végezni, és munkabért keresni. Erre tekintettel a II. r. alperesnek a felperest mint munkavállalót olyan helyzetbe kell hoznia, mintha jogszerűen foglalkoztatta volna, és részére a kereseti kérelemben érvényesített időszakra munkabért köteles fizetni. A periratokból megállapíthatóan a felperes azonban 2014. március 13-án új munkaviszonyt létesített. Az elmaradt munkabér címén járó összeg megállapításakor az elsőfokú bíróság számítási hibát vétett, mert a peresített időszakra (2013. szeptember 24-től 2014. május 20-ig terjedően) a II. r. alperestől járó munkabérből nem vonta le az álláskeresési járadék és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás címén kapott összeget. Ezért a felperesnek a keresettel érvényesített időszakban helyesen 486 832 forint bevétele származott, így ténylegesen elmaradt munkabérként 488 252 forint összegre jogosult az Mt. 42. § (2) bekezdés b) pontja, és 51. § (1) bekezdése alapján.
[11] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet marasztalási jogcímre vonatkozó rendelkezése elmaradt munkabérről kártérítésre történő "megváltoztatását" kérte az összegszerűségre vonatkozó döntés változatlanul hagyásával.
[12] Álláspontja szerint az Mt. 82. §-a alapján a munkaviszonya jogellenes megszüntetésével összefüggő elmaradt jövedelemként kártérítés címén illeti meg a jogerős ítéletben megítélt 488 252 forint.
[13] Hivatkozása szerint a II. r. alperes olyan feladatra kötött munkaszerződést többször határozott időtartamra a felperessel, amely a munkáltatónál folyamatosan fennállt. Ezt bizonyítja a munkaszerződés folyamatos meghosszabbítása. Erre azért került sor, hogy a munkaviszony megszüntetése esetén a felmondási idő megfizetése alól a munkáltató mentesüljön. A határozott időtartamra vonatkozó kikötés az Mt. 192. § (4) bekezdésébe ütközött.
[14] A felperes jogviszonya határozott időre nem jöhetett létre, illetve nem volt ekként fenntartható, ezért a jogviszony felszámolása a határozott idő elteltére hivatkozva jogellenes munkáltatói intézkedésnek minősül. Ennek következtében az Mt. 82. §-ának a 3/2014. (III. 31.) KMK vélemény iránymutatása szerinti alkalmazásával a munkáltató kártérítés megfizetésére köteles.
[15] A törvényszék az érvénytelenség jogkövetkezményeit ítéletében jogellenesen alkalmazta. Az Mt. 42. § (2) bekezdés b) pontjára, 51. § (1) bekezdésére alapítva jogellenes az elmaradt munkabér címén történő marasztalás.
[16] A II. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem kívánt előterjeszteni.
[17] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[18] A Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
[19] Felülvizsgálattal nem volt támadott azon jogerős ítéleti megállapítás, hogy a II. r. alperes és felperes által kötött munkaszerződés határozott időtartamra vonatkozó kikötése az Mt. 192. § (4) bekezdése, 27. § (1), (3) bekezdése alapján érvénytelen, ezért az Mt. 29. § (3) bekezdése szerint a felek között a munkaviszony határozatlan időtartamú volt. Nem volt vitatott továbbá az sem, hogy az utolsó határozott idejű munkaszerződés lejártát, azaz 2013. szeptember 23-át követően a munkáltató a felperest nem foglalkoztatta tovább.
[20] A felülvizsgálati eljárásban arról kellett dönteni, hogy ezen munkáltatói magatartás következtében a felperes melyik jogszabályi rendelkezés alapján, milyen jogcímen (elmaradt munkabér, elmaradt jövedelemben jelentkező kártérítés) jogosult a peresített időszakra jogerősen megítélt marasztalási összegre.
[21] Az eljáró bíróságok jogszerűen állapították meg, hogy a felek között fennálló határozatlan idejű munkaviszonyt jogszerűen közös megegyezéssel, felmondással lehetett volna megszüntetni. Azzal tehát, hogy a fennálló munkaviszonyt a II. r. alperes a jogellenes kikötésben foglalt határozott időtartam elteltével megszűntnek tekintette, és ennek megfelelően elszámolt a felperessel, jogellenesen járt el.
[22] A jogellenes intézkedése eredményeként a felperes munkaviszonya megszűnt, vagyis a munkaviszony tartalmát jelentő szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra (munkavégzésre, munkabér fizetésre) a felek részéről nem került sor, ezért téves a törvényszék álláspontja, hogy a munkaviszony az utoljára kikötött időtartam eltelte után is fennmaradt. A munkáltató ugyanis - jogellenesen - kifejezésre juttatta azon szándékát, hogy a munkaviszonyt a jövőre nézve nem tartja fenn, és a munkavállalóját ennek megfelelően nem is foglalkoztatta. Ezzel a magatartásával a felperes munkaviszonyát jogellenesen megszüntette. Erre tekintettel az Mt. 82. § (1) bekezdése alapján köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt, amelyet a felperes az Mt. 82. § (2) bekezdésre alapítottan elmaradt jövedelem címén igényelt, és azt az alperesnél elérhető munkabér és máshonnan megtérült jövedelem különbözeteként számított.
[23] Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor ugyanezen számítást alkalmazva elmaradt munkabérként az Mt. 42. § (2) bekezdés b) pontja és 51. § (1) bekezdése alapján marasztalta a II. r. alperest, és nem adta jogszabályi indokát annak, hogy az elmaradt munkabér összegéből milyen alapon helyezte levonásba a máshonnan megtérült jövedelmet [Pp. 221. § (1) bekezdés].
[24] A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a jogerős ítéletben foglalt marasztalási jogcímre vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú ítélet rendelkezését helybenhagyta, a marasztalási összeget (mivel azt a felülvizsgálati kérelem nem támadta) nem érintette.
(Kúria, Mfv. I. 10.386/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Szűcsné dr. Kovács Katalin (Szűcsné dr. Kovács Katalin Ügyvédi Iroda) által képviselt felperesnek a dr. Szűcs Zoltán ügyvéd (Bagaméry–Szalay Ügyvédi Iroda) által képviselt Balkányi Református Egyházközség II.r. alperes ellen munkaviszony megszüntetése iránt a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 3.M.711/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Nyíregyházi Törvényszék 4.Mf.21.355/2014/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Nyíregyházi Törvényszék 4.Mf.21.355/2014/3. számú ítéletének azon rendelkezését, amellyel az alperes által fizetendő összeget elmaradt munkabér jogcímén ítélte meg, hatályon kívül helyezi, és a Nyíregyházi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.711/2013/13. számú ítéletében meghatározott kártérítés marasztalási jogcímet helybenhagyja, egyebekben a jogerős ítéletet nem érinti.
Kötelezi a II.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek – tizenöt napon belül – 10.000 (tízezer) forint és 2.700 (kettőezer-hétszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felperes a II.r. alperes fenntartásában lévő Sz. és G. Központban (I.r. alperes) szociális gondozóként és ápolóként dolgozott határozott időre szóló szerződésekkel 2012. január 23-ától 2013. szeptember 23-áig szólóan.
A felperes a keresetében egyetemlegesen kérte az alperesek kötelezését a 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 82. § (2) bekezdés alapján a munkaviszonya jogellenes megszüntetésével összefüggésben elmaradt jövedelem címén keletkezett kártérítés megfizetésére bruttó 669.740 forint összegben.
Az I.r. alperes vonatkozásában a közigazgatási és munkaügyi bíróság végzésével a pert jogerősen megszüntette perbeli jogképesség hiánya miatt. Az ítéletében a II.r. alperest kötelezte a felperes javára bruttó 669.740 forint kártérítés és ennek kamata, valamint perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy a kereseti illetéket az állam viseli.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 192. § (1) és (4) bekezdésre hivatkozással megállapította, hogy a határozott időtartamú munkaviszony azonos felek közötti ismételt létesítésére a munkáltató jogos érdekének fennállása nélkül került sor, így a munkavállaló felmondási idő és végkielégítés megfizetésére vonatkozó jogos érdekének csorbítására irányult. Ennek következtében a megállapodás határozott időtartamra vonatkozó kikötése az Mt. 27. § (1), (3) bekezdés és 29. § (3) bekezdés alapján érvénytelen, vagyis a felperes munkaszerződése határozatlan időre szól.
A felek között nem történt közös megegyezés a munkaviszony megszüntetésére, ezért csak felmondási idő biztosítása mellett szüntethette volna meg a munkáltató a jogviszonyt.
Az Mt. 82. § alapján köteles a II.r. alperes munkáltatóként az elmaradt jövedelem megfizetésére a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kár jogcímen. A 2013. szeptember 23-ától 2014. május 20-áig terjedő igényelt időtartamra járó 124.000 forintos havi munkabért figyelembe véve, és levonva az álláskeresési járadék, valamint a foglalkoztatást helyettesítő támogatás és az új munkáltatótól kapott munkabér összegét (975.084 Ft – 305.344 Ft) 669.740 forint összegben marasztalta elmaradt jövedelem jogcímén a II.r. alperest.
A II.r. alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és a II.r. alperes által fizetendő elmaradt munkabér összegét bruttó 488.252 forintra és kamataira leszállította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Marasztalta a II.r. alperest a felperes javára másodfokú perköltségben és megállapította, hogy a fellebbezési illetéket az állam viseli.
A törvényszék elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, de álláspontja szerint téves jogkövetkeztetésre jutott a túlnyomórészben helyesen felhívott jogszabályi rendelkezésekből, és számítási hibát is vétett a felperesnek járó összeg meghatározásakor.
A jogviszonyra a 2012. évi LXXXVI. törvény (a továbbiakban: Mth.) 2. §-a alapján irányadó Mt. 192. § (1), (2) és (4) bekezdés, valamint az Mt. 29. § (1) és (3) bekezdés alapján rögzítette, hogy a határozott idejű kikötés miatt részben érvénytelen megállapodás folytán a felek között 2013. szeptember 23-án határozatlan időtartamú munkaviszony állt fenn. A munkáltatót ezért az Mt. 42. § (2) bekezdés alapján terhelte a munkavállaló foglalkoztatásának és a munkabér fizetésének kötelezettsége figyelemmel az Mt. 51. § (1) bekezdésére is. A felek nem éltek a felmondás jogával, és a munkaviszony megszüntetésére közös megegyezéssel sem került sor, ezért a felperes munkaviszonya fennmaradt. Erre tekintettel az elsőfokú bíróság tévesen alkalmazta a munkaviszony jogellenes megszüntetéséhez fűződő Mt. 82. §-a rendelkezéseit, és a 3/2014. (III.31.) KMK iránymutatásait a II.r. alperes kártérítés megfizetésére történő kötelezés során.
A II.r. alperes a foglalkoztatási kötelezettségének nem tett eleget, ezért nem tudott a felperes munkát végezni, és munkabért keresni. Erre tekintettel a II.r. alperesnek a felperest mint munkavállalót olyan helyzetbe kell hoznia, mintha jogszerűen foglalkoztatta volna, és részére a kereseti kérelemben érvényesített időszakra munkabért köteles fizetni. A periratokból megállapíthatóan a felperes azonban 2014. március 13-án új munkaviszonyt létesített. Az elmaradt munkabér címén járó összeg megállapításakor az elsőfokú bíróság számítási hibát vétett, mert a peresített időszakra (2013. szeptember 24-étől 2014. május 20-áig terjedően) a II.r. alperestől járó munkabérből nem vonta le az álláskeresési járadék és a foglalkoztatást helyettesítő támogatás címén kapott összeget. Ezért a felperesnek a keresettel érvényesített időszakban helyesen 486.832 forint bevétele származott, így ténylegesen elmaradt munkabérként 488.252 forint összegre jogosult az Mt. 42. § (2) bekezdés b) pontja, és 51. § (1) bekezdése alapján.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet marasztalási jogcímre vonatkozó rendelkezése elmaradt munkabérről kártérítésre történő „megváltoztatását” kérte az összegszerűségre vonatkozó döntés változatlanul hagyásával.
Álláspontja szerint az Mt. 82. §-a alapján a munkaviszonya jogellenes megszüntetésével összefüggő elmaradt jövedelemként kártérítés címén illeti meg a jogerős ítéletben megítélt 488.252 forint.
Hivatkozása szerint a II.r. alperes olyan feladatra kötött munkaszerződést többször határozott időtartamra a felperessel, amely a munkáltatónál folyamatosan fennállt. Ezt bizonyítja a munkaszerződés folyamatos meghosszabbítása. Erre azért került sor, hogy a munkaviszony megszüntetése esetén a felmondási idő megfizetése alól a munkáltató mentesüljön. A határozott időtartamra vonatkozó kikötés az Mt. 192. § (4) bekezdésébe ütközött.
A felperes jogviszonya határozott időre nem jöhetett létre, illetve nem volt ekként fenntartható, ezért a jogviszony felszámolása a határozott idő elteltére hivatkozva jogellenes munkáltatói intézkedésnek minősül. Ennek következtében az Mt. 82. §-nak a 3/2014. (III.31.) KMK vélemény iránymutatása szerinti alkalmazásával a munkáltató kártérítés megfizetésére köteles.
A törvényszék az érvénytelenség jogkövetkezményeit ítéletében jogellenesen alkalmazta. Az Mt. 42. § (2) bekezdés b) pontjára, 51. § (1) bekezdésére alapítva jogellenes az elmaradt munkabér címén történő marasztalás.
A II.r. alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem kívánt előterjeszteni.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül.
Felülvizsgálattal nem volt támadott azon jogerős ítéleti megállapítás, hogy a II.r. alperes és felperes által kötött munkaszerződés határozott időtartamra vonatkozó kikötése az Mt. 192. § (4) bekezdése, 27. § (1), (3) bekezdése alapján érvénytelen, ezért az Mt. 29. § (3) bekezdés szerint a felek között a munkaviszony határozatlan időtartamú volt. Nem volt vitatott továbbá az sem, hogy az utolsó határozott idejű munkaszerződés lejártát, azaz 2013. szeptember 23-át követően a munkáltató a felperest nem foglalkoztatta tovább.
A felülvizsgálati eljárásban arról kellett dönteni, hogy ezen munkáltatói magatartás következtében a felperes melyik jogszabályi rendelkezés alapján, milyen jogcímen (elmaradt munkabér, elmaradt jövedelemben jelentkező kártérítés) jogosult a peresített időszakra jogerősen megítélt marasztalási összegre.
Az eljáró bíróságok jogszerűen állapították meg, hogy a felek között fennálló határozatlan idejű munkaviszonyt jogszerűen közös megegyezéssel, felmondással lehetett volna megszüntetni. Azzal tehát, hogy a fennálló munkaviszonyt a II.r. alperes a jogellenes kikötésben foglalt határozott időtartam elteltével megszűntnek tekintette, és ennek megfelelően elszámolt a felperessel (keresetlevél mellékletei) jogellenesen járt el.
A jogellenes intézkedése eredményeként a felperes munkaviszonya megszűnt, vagyis a munkaviszony tartalmát jelentő szolgáltatásra és ellenszolgáltatásra (munkavégzésre, munkabér fizetésre) a felek részéről nem került sor, ezért téves a törvényszék álláspontja, hogy a munkaviszony az utoljára kikötött időtartam eltelte után is fennmaradt. A munkáltató ugyanis – jogellenesen – kifejezésre juttatta azon szándékát, hogy a munkaviszonyt a jövőre nézve nem tartja fenn, és a munkavállalóját ennek megfelelően nem is foglalkoztatta. Ezzel a magatartásával a felperes munkaviszonyát jogellenesen megszüntette. Erre tekintettel az Mt. 82. § (1) bekezdés alapján köteles megtéríteni a munkaviszony jogellenes megszüntetésével összefüggésben okozott kárt, amelyet a felperes az Mt. 82. § (2) bekezdésre alapítottan elmaradt jövedelem címén igényelt, és azt az alperesnél elérhető munkabér és máshonnan megtérült jövedelem különbözeteként számított.
Tévedett tehát a másodfokú bíróság, amikor ugyanezen számítást alkalmazva elmaradt munkabérként az Mt. 42. § (2) bekezdés b) pontja és 51. § (1) bekezdése alapján marasztalta a II.r. alperest, és nem adta jogszabályi indokát annak, hogy az elmaradt munkabér összegéből milyen alapon helyezte levonásba a máshonnan megtérült jövedelmet [Pp. 221. § (1) bekezdés].
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján a jogerős ítéletben foglalt marasztalási jogcímre vonatkozó rendelkezést hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú ítélet rendelkezését helybenhagyta, a marasztalási összeget (mivel azt a felülvizsgálati kérelem nem támadta) nem érintette.
Kötelezte a felülvizsgálati eljárásban pernyertes felperes javára a II.r. alperest a Pp. 78. § (1) bekezdés szerint a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére.
A felülvizsgálati eljárási illeték viseléséről az Itv. 5. § (1) bekezdés e) pontja alapján a II.r. alperest megillető illetékmentesség folytán a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a szerint rendelkezett.
Budapest, 2016. február 10.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria, Mfv. I. 10.386/2015.)