adozona.hu
BH 2016.9.249
BH 2016.9.249
A készenlét teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkaképes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia. Egy munkafolyamat elvégzése után a munkavállalót automatikusan nem illeti meg pihenőidő (2012. évi I. tv. 104. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1987. október 19-től állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában karbantartó munkakörben.
[2] A felperes részére az alperes 2014. július 31-én kelt okiratával készenlétet rendelt el, amely a felperes szabadságára hivatkozásával akként módosult, hogy 2014. augusztus 5-én 15 óra 30 perctől 2014. augusztus 11-e 7 óra 00 percig kellett a készenlétet teljesítenie.
[3] A felperes munkaideje 2014. augusztus 5-én nappalo...
BH 2016.9.249 A készenlét teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkaképes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia. Egy munkafolyamat elvégzése után a munkavállalót automatikusan nem illeti meg pihenőidő (2012. évi I. tv. 104. §).
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1987. október 19-től állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában karbantartó munkakörben.[2] A felperes részére az alperes 2014. július 31-én kelt okiratával készenlétet rendelt el, amely a felperes szabadságára hivatkozásával akként módosult, hogy 2014. augusztus 5-én 15 óra 30 perctől 2014. augusztus 11-e 7 óra 00 percig kellett a készenlétet teljesítenie.
[3] A felperes munkaideje 2014. augusztus 5-én nappalos munkaidőben, a 8 órás munkaidőre figyelemmel 15 óra 30 perckor lejárt. Ezt követően kezdődött a részére elrendelt készenlét. A felperessel azonos időszakban látta el a készenlétet E.-ben B. N. I.. A mobilcsoport-vezető által készített lista szerint a diszpécsernek mezőkövesdi hiba esetén is őt kellett értesítenie.
[4] A felperes 2014. augusztus 5. napján 15 óra 33 perctől 15 óra 54 percig úton volt M. felé, ahonnan 15 óra 50 perckor távozott. Innen B.-re ment, ahol 16 óra 30 percig hibaelhárítást végzett. Ezután a b.-i munkavégzési helyszínről lakóhelyére, K.-ra utazott, ahová 16 óra 56 perckor érkezett.
[5] Ezt követően a szolgálatban lévő diszpécser, N. I. hibabejelentés miatt először B. N. I. hívta fel azzal, hogy M.-re ő vagy a felperes megy-e, mert vízbetörés történt, a helyszínen tűzoltók vannak, szivattyúzzák a vizet. B. N. I. jelezte a diszpécsernek, hogy nem nagyon ismeri M.-et, kérdezze meg a felperest, és ha nem megy, hívja vissza.
[6] A telefonbeszélgetést követően a szintén szolgálatban lévő S. F. J. diszpécser felhívta a felperest, aki arról tájékoztatta, hogy nem ő a készenlétes, továbbá hogy pihenőidőn van. Ezután megbeszélték a diszpécserrel, hogy hol és milyen helyiségben van a vízbetörés, a felperes pedig végül azt a választ adta, hogy küldjék B. N. I.-t a helyszínre, mivel ő pihenőidőn van. Ezen munkatárs meg is jelent a m.-i munkavégzési helyen.
[7] A felperes 2014. augusztus 12. és 22. között szabadságon volt. Az alperes 2014. szeptember 5-én kelt, és ugyanazon a napon a felperessel közölt felmondással 2014. december 4. napjával megszüntette a munkaviszonyt. Ennek indokolása szerint a felperes a munkavégzési kötelezettségének - a vonatkozó szabályozások, valamint a felettes vezető utasítása alapján - nem tett eleget. A lakáskészenlét alatt a rendkívüli munkavégzésre történő megjelenést megtagadta a munkatársának értesítésére, és úgy tájékoztatta, mintha a pihenőidejét töltené, és nem lenne készenlétben. A felperes korábban, 2012. december 7-én, valamint 2013. szeptember 9-én már írásbeli figyelmeztetésben is részesült a munkaviszonyból származó kötelezettségének több alkalommal történő megszegése miatt. A munkáltató a felmondást megelőzően kérte a szakszervezet hozzájárulását a tisztségviselője jogviszonyának megszüntetéséhez, amelyet megkapott.
[8] A felperes a keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását kérte. Hivatkozása szerint 2014. augusztus 5-én a munkaideje 15 óra 30 perckor lejárt, ezt követően kezdődött a részére elrendelt készenlét, amely alatt B.-n már végzett egy hibaelhárítást. Ezután pihenőidő illette volna meg, így azt töltötte, amikor a diszpécsertől a jelzés érkezett. Hivatkozott továbbá arra, hogy megítélése szerint a készenlét nem volt szabályszerűen elrendelve, továbbá sérelmezte, hogy az a terület, ahova a diszpécser rendelte, nem hozzá tartozott. Évek óta szakszervezeti tisztségviselő volt, így őt az alperes "nemkívánatos" személynek tekintette, emiatt is akarta a munkahelyről eltávolítani.
[9] Az alperes érdemi ellenkérelmében kérte, hogy a bíróság a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el. Hivatkozása szerint a diszpécser jogszerűen rendelte el a rendkívüli munkát, nem állt fenn olyan körülmény, amely miatt a felperes a munkáltatói utasítást jogszerűen megtagadhatta volna. A készenlétet nem a felperes által értelmezett módon kell alkalmazni, hanem amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történik, akkor azt követően kell a pihenőidőt kiadni, ennek tartama alatt a rendes munkavégzést nem lehet elkezdeni.
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[11] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 110. §-ának (1) bekezdésére, 108. §-ának (1) bekezdésére, 97. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra, továbbá az Mt. 104. §-ában rögzítettekre.
[12] Kifejtette, hogy a törvény II. részében foglalt, így a készenlét elrendelésére vonatkozó szabályoktól a kollektív szerződés eltérő rendelkezés hiányában eltérhet [Mt. 277. § (2) bekezdés]. Az Mt. a 135. §-a, a 110. § (6) bekezdése, és a 97. § (5) bekezdése tekintetében sem tiltja az eltérést, és korlátozást sem fogalmaz meg.
[13] Az alperesnél hatályban lévő kollektív szerződés (a továbbiakban: KSZ) 28. § (2) bekezdése alapján a szolgálat zavartalan működése érdekében rendkívüli munkavégzést lehet elrendelni. Az erre vonatkozó utasítást írásban legkésőbb a rendkívüli munkavégzést megelőző napon a munkavállaló szolgálati idejének befejezéséig kell átadni. Különösen indokolt esetben a rendkívüli munkavégzés szóban, távbeszélőn, távirati úton - szükségességének felmerülésekor - is elrendelhető. A szóban elrendelt rendkívüli munkavégzést túlóra-utasítás kiállításával írásban is meg kell erősíteni.
[14] A KSZ 29. § (2) bekezdésében írtak szerint az ügyeleti és készenléti szolgálat elrendelésének módjára és feltételeire a 28. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadók.
[15] Az alperes utasítása szerint készenlétben történő munkavégzést (rendkívüli munkát) a SMC, illetve az FM Igazgatóság létesítménymenedzserei is elrendelhetnek. A rendkívüli munkavégzés teljesítésének igazolása ilyen esetben is a közvetlen szervezeti egység vezetőjének a feladata. A rendkívüli munkavégzés elrendelése esetén erre vonatkozó nyomtatvány kiállítása szükséges.
[16] A fentiek alapján a munkáltatónak lehetősége volt a készenlét kezdetét megelőző napon a készenlét elrendelésére, amely megtörtént, ezzel az alperes nem sértett jogszabályt. A felperes tudott a készenlétről, az az alatt végzendő munkáról, annak elrendelését elfogadta, és azt nem vitatta. Mindezek alapján eredményesen a készenlét elrendelésének jogszabályba ütközésére nem hivatkozhat.
[17] Sem az Mt. 110. §-ának (3) bekezdése, sem más törvényi rendelkezés nem tartalmaz olyan megkötést, hogy a készenlét alatt csak egy alkalommal kell munkát végezni, további munkavégzési kötelezettség a munkavállalót nem terheli. Az Mt. 104. § (1) bekezdéséből következően is a munka befejezettnek a készenlét alatt akkor tekinthető, ha további munkavégzés elrendelése nem történik. Ebben az esetben a törvényben meghatározott pihenőidő jár, annak tartama alatt a következő napi munkát elkezdeni nem lehet. Ebből következően a felperes önmagában abból az okból, hogy már végzett munkát a készenlét alatt, nem mentesült a további munkavégzési kötelezettség alól, a diszpécser utasítását nem tagadhatta meg, nem hivatkozhatott a pihenőidőre.
[18] A felperes utalt arra, hogy megítélése szerint 2014. október 5-én nem volt szó súlyos üzemzavarról. Az Mt. 52. §-ának (1) bekezdésére, valamint az 54. §-ában foglaltakra figyelemmel azonban amennyiben a készenlét időtartama alatt rendkívüli munkát rendelnek el, a készenlétes munkavállalónak nincs lehetősége arra, hogy utasítás esetén azt felülmérlegelje, és a munka szükségtelenségére hivatkozva azt ne végezze el.
[19] A felperes utalt arra, hogy az alperesnél rendelkezésre álló kimutatás szerint kizárólag M.-en., K.-n és S.-en, valamint azok környékén kellett készenlét esetén munkát végeznie, míg B. N. I.-nek E.-ben, Gy.-n, M.-en és T.-ben, valamint ezen települések környékén. A felperes munkaköri leírása szerint a főmérnökség működési területén volt munkavégzési kötelezettsége. A személyes meghallgatása során maga sem vitatta, hogy M-en történő munkavégzés a helyszín miatt nem jelentett volna problémát. Korábban is előfordult, hogy ezen a területen kellett ellátnia a tevékenységét. Mindezt alátámasztotta K. G. tanúvallomása is, aki elmondta, hogy nincs olyan jellegű megszorítás a mobilcsoporton belül, hogy egyes munkavállalók csak meghatározott földrajzi területen látnák el a munkájukat.
[20] A felperes hivatkozott B. N. I. munkavállaló 2014. augusztus 5-én tanúsított magatartására is. Ez azonban nem eredményezheti a felperes eljárása jogszerűségének megállapítását, és hangsúlyozandó, hogy B. N. I. egyébként kiment a helyszínre.
[21] A KSZ hátrányos jogkövetkezmények alkalmazásakor előírt eljárási rendje az Mt. 56. §-ában meghatározott esetekre vonatkozik, ezek között a felmondás nem szerepel, ezért a KSZ ebben a részében előírt eljárási rendjének elmulasztása nem teszi a felmondást jogellenessé.
[22] A munkavállaló a munkáltató utasítását amennyiben nem teljesíti, megállapítható, hogy az egyik legfontosabb kötelezettségének nem tett eleget. A felperes a munkáltatói utasítást megtagadta, így az alperes jogszerűen élt a jogviszony-megszüntetés lehetőségével.
[23] Az alperes tagadására tekintettel a felperesnek kellett bizonyítania, hogy a felmondás a joggal való visszaélés tilalmába (Mt. 7. §) ütközik, és a felperes által megjelölt ok miatt került arra sor. A per során meghallgatott tanúk nem tettek a felperes előadásával megegyező vallomást. Abból, hogy 2012-ben és 2013-ban kapott a felperes egy-egy írásbeli figyelmeztetést, nem lehet arra következtetni, hogy az utolsó figyelmeztetéstől számított egy év elteltével kiadott munkáltatói intézkedést a korábbi figyelmeztetésekkel készítették elő a felperes szakszervezeti tisztségviselői tevékenysége miatt.
[24] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[25] A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálása szempontjából irányadó tényállást a rendelkezésre álló adatok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg. Az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetést is helytállónak találta, döntését alapvetően a kifejtett indokai alapján a Pp. 253. § (2) bekezdésében, és a 254. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel hagyta helyben.
[26] Az a körülmény, amelyre a felperes hivatkozott, hogy a diszpécsereknek különböző táblázatok állnak rendelkezésére, és ők az abban rögzítettek szerint a legoptimálisabb módon próbálják meghatározni azt, hogy a készenlétesek közül mely területre kit rendeljenek ki, nem jogosítja fel a készenlétben álló munkavállalót, hogy felülbírálja a diszpécser jelzését.
[27] Az Mt. 104. §-ának (1) és (4) bekezdéséből következően a pihenőidő biztosításának kötelezettsége nem az egyes munkafázisokat követően terheli a munkáltatót. A jogalkotó nem azt rögzítette, hogy a munkavállalót a pihenőidőre való jogosultság a készenlét alatti rendkívüli munkavégzést követően munkafázisonként, hanem a készenlét leteltét követően illeti meg. A készenlét a napi rendes munkaidőn túli rendelkezésre állást jelenti. Ez alatt az időszak alatt a felperesnek a rendes munkaidejében a beosztása szerint reggel 8 órától délután 15 óra 30 percig kellett munkát végeznie. Amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történt, ez azt jelenti, hogy azt követően a rendes munkaidő nem kezdhető el, ha nincs meg az Mt. 104. §-ában rögzített pihenőidő a készenlétben végzett rendkívüli munka és a rendes munkaidő megkezdése között. Ezt támasztja alá a felperes által első fokon, és a másodfokú eljárás során is becsatolt tájékoztatás, amely szerint a rendkívüli munkavégzést követően veszi kezdetét a pihenőidő, a következő napi munkakezdésig legalább 11 óra egybefüggő időtartamúnak kell lenni, ha nem készenléti jellegű a munkavégzés, mert utóbbi esetben ennek 8 órát kellett kitennie.
[28] A felperes 2014. augusztus 5-én semmilyen munkajogi szabályra hivatkozással a munkavégzést nem tagadhatta meg, eljárása jogszerűnek nem tekinthető, magatartásának okszerű következménye az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés.
[29] A felperes kétségbe vonta az alperes hivatkozását, amely szerint az adott időpontban haváriahelyzet állt elő. Annak elbírálása, hogy az adott munkavégzés elrendelésekor ez a helyzet fennállt-e, nem a felperes jogkörébe tartozik, és az sem, hogy a diszpécser jogszerűen rendelte-e el a rendkívüli munkát. A munkavállalónak ilyen helyzetben egyedül az Mt. 54. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén van lehetősége az utasítás megtagadására, amely a jelen esetben nem volt megállapítható.
[30] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását kérte. Jogkövetkezményként az Mt. 82. § (3) bekezdés b) pontja szerinti végkielégítés megfizetését igényelte kamataival.
[31] Hivatkozása szerint téves és jogszabálysértő a jogerős ítélet készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzéssel, és az azt követően járó pihenőidővel kapcsolatos álláspontja, és az abból levont következtetése is. E körben utalt az Mt. 104. § (1) bekezdésében rögzítettekre.
[32] Az alperesnél - a csatolt iratokból is megállapíthatóan - a készenlét egy hétig tartott, a perbeli készenlét is ilyen időtartamra került elrendelésre. Ez alatt az idő alatt a felperes kirendelhető volt egyes javítási munkák elvégzésére, a hozzá tartozó, egymástól sokszor többórás autóútra lévő helységekbe. A perbeli esetben 2014. augusztus 5-én a rendes munkaidő leteltét követően a készenlét alatt először B.-re kellett mennie, amely munkavégzés 17 óráig tartott. A következő munkavégzés elrendelésére 20-21 óra között került sor, tehát több, mint három órával később, és M.-re, egy másik városba kellett mennie. Ez a két munkavégzés semmiképpen sem tekinthető egységes munkavégzésnek, melynek a b.-i munka csak egy "munkafázisa" lett volna. Két, egymástól elkülönülő rendkívüli munkavégzés volt, így nem vonatkozik rá a jogerős ítélet azon érvelése, hogy a b.-i munkavégzés után azért nem illette meg a felperest pihenőidő, mert az csak egy munkafázis volt, és a pihenőidő az egész készenlét leteltét (egy hét) követően jár.
[33] A készenlét elrendelésének feltételeit és módját az Mt. 110. §-a, a rendkívüli munkavégzést pedig az Mt. 107-109. §-ai szabályozzák. Közvetett korlátozást jelent, amikor a napi, illetve a heti munkaidőre irányadó felső határ szempontjából a jogszabály a rendes és rendkívüli munkaidőt is értékelni rendeli. Az Mt. 99. § (2) bekezdése és (5) bekezdése szerint pedig készenlét alatt egy nap 4 óra, egy héten 8 óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el. Ez az időtartam mindenképpen korlátját képezi a készenlét alatt elrendelhető munkavégzésnek.
[34] Az alperesnél elrendelt egyhetes készenlét folytán tehát - a jogerős ítélet álláspontját elfogadva - előállhatna olyan helyzet, hogy a munkavállaló napokig egyáltalán nem tud pihenni, hiszen egy hétig nem telik le a készenlét időtartama.
[35] Az Mt. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a pihenőidő csak a készenlét leteltével járna, és a készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzések - még ha időben és térben, sőt a munka jellegénél fogva elkülönülnek - egységes munkavégzésnek tekinthetőek. A munkavállalónak joga van a pihenéshez az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdése szerint, a jogerős ítélet ezen alkotmányos jogot is sérti.
[36] Miután a felperes a B.-n történő munkavégzését követően pihenőidőn volt, az Mt. 54. § (2) bekezdése alapján jogszerűen tagadhatta meg az utasítás teljesítését, mert az munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközött. Az erre alapított felmondás tehát jogellenes.
[37] A jogerős ítélet indokolása nem tért ki a fellebbezési kérelemben a felmondás jogellenessége okaként előadott többi körülményre, a másodfokú bíróság nem tett eleget a törvényben előírt indokolási kötelezettségének.
[38] A felperes a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy az alperes az ő esetét kivéve mindig, minden készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzést követően biztosította a pihenőidőt a munkavállalói részére. Erre vonatkozóan okirati bizonyítékot is benyújtott a bíróság részére. Ezen túlmenően az alperes B. N. I. esetében ugyanazon, sőt súlyosabb megítélés alá eső magatartást - a munkavégzést először ő tagadta meg, holott a terület hozzá tartozott és nem is volt pihenőidőn - nem tartotta kifogásolhatónak, vele szemben semmilyen joghátrányt nem alkalmazott, míg a felperes többéves munkaviszonyát felmondta olyan módon, hogy ne kelljen végkielégítést sem fizetnie. Mindez pedig az egyenlő bánásmód elvébe ütközik.
[39] Mindezen körülmények figyelmen kívül hagyása sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 220. § (1) bekezdés d) pontját, és az ítéletet megalapozatlanná teszi.
[40] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[41] Érvelése szerint amennyiben a készenlét időtartama alatt rendkívüli munkát rendelnek el a munkavállaló részére, akkor a rendkívüli munkavégzés befejezésétől számítva addig nem kezdi meg a munkavállaló a rendes munkaideje szerinti munkavégzését, amíg a kötelező 8-11 órás pihenőidőt nem vette igénybe. Nem fordulhat elő olyan eset, hogy a munkavállaló "folyamatosan 44 órája van talpon, és még mindig nem járt le a készenlét ideje" vagy hogy "a munkavállaló napokig egyáltalán nem tud pihenni". Erre megfelelően ad eligazítást az Mt. 104. §-ának (1), (2) és (4) bekezdése.
[42] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
[43] Az Mt. 104. §-ának (1) bekezdése szerint a munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidőt kell biztosítani. Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdés e) pontja a készenléti jellegű munkakör esetére eltérő szabályozást rögzít, ilyenkor ugyanis legalább 8 óra pihenőidő biztosítása kötelező. A 104. § (4) bekezdése pedig egyértelműen azt rögzíti, hogy amennyiben a munkavállaló a készenlét alatt munkát nem végzett, nem illeti meg a pihenőidő.
[44] Jelen perben a felperes tisztában volt azzal, hogy 2014. augusztus 5-én 15 óra 30 perctől augusztus 11-e 7 óráig készenlétet teljesít, vagyis ekkor a foglalkoztatás speciális szabályai irányadóak rá nézve.
[45] A felperes 2014. augusztus 5-én a rendes munkaideje lejártát követően 16 óra 30 percig B.-n hibaelhárítást végzett. Ennek befejezése után, 16 óra 56 perckor érkezett meg a k.-i otthonába.
[46] Az eljáró bíróságok helytállóan mutattak rá arra, hogy - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a készenlét alatt a felperesnek nemcsak egy munkát, hibaelhárítást kell elvégeznie, hanem valamennyi, szükségszerűen felmerülőt Az, hogy a következő munkavégzés elrendelése 20 óra, illetve 21 óra között történt, nem jelenti azt, hogy figyelemmel a készenlétre, ekkor már a pihenőidejét tölthette [Mt. 104. § (3) bekezdés].
[47] A másodfokú bíróság helytállóan értelmezte az Mt. 104. §-ában foglaltakat. A készenlét ugyanis a napi rendes munkaidőn túli rendelkezésre állást jelenti. A felperesnek a rendes munkaidő-beosztása 8 órától 15 óra 30 percig terjedt. Ezt követően azonban - amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történt -, a rendes munkaidő nem kezdődhet el addig, amíg a törvényben biztosított pihenőidő el nem telt a rendkívüli és a rendes munkaidő között. Így nem fordulhat elő a felperes által feltételezett helyzet, miszerint az egyhetes készenlét alatt előállhatna az, hogy a munkavállaló egyáltalán nem tud élni az Alaptörvényben biztosított pihenéshez való jogával.
[48] Arra is helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a készenlét alatt végzett egy munkafolyamat után nem illette meg a felperest pihenőidő. A készenlét lényege éppen az, hogy annak teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkára képes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia.
[49] A felperest 2014. augusztus 5-én munkavégzési kötelezettség terhelte a készenlét alatt (Mt. 52. §), és nem álltak fenn olyan feltételek, amelyek az utasítás megtagadását eredményezhették volna (Mt. 54. §). A felperes az eljárás során maga sem állította, hogy M.-re esetlegesen nem kellett volna kimennie. A felperes kötelezettségszegő magatartása miatt pedig az alperes jogszerűen szüntette meg a jogviszonyt [Mt. 65. § (1) bekezdés, 66. § (1) bekezdés].
[50] A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 107-109. §-ai, valamint az Mt. 99. §-ának megsértését is panaszolta, ezek vizsgálata azonban a megelőző eljárásban nem történt, a bíróságok erre vonatkozóan álláspontjukat nem fejtették ki, így ezen jogszabályi előírások vizsgálata a felülvizsgálati eljárásnak sem lehetett tárgya.
[51] A felperes hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság nem tett eleget ítélet indokolási kötelezettségének. E körben jogszabálysértésként a Pp. 220. §-ának (1) bekezdés d) pontját jelölte meg, ez azonban nem volt megalapozott, mivel a jogerős döntés tartalmazott rendelkező részt és indokolást is.
[52] A felperes jogszabálysértés megjelölése nélkül állította az egyenlő bánásmód követelmény betartásának elmulasztását, és a másodfokú bírósági ítélet indokolási kötelezettségének megsértésére is hivatkozott jogszabályhely megjelölése nélkül. Így ezen felülvizsgálati érvelések jelen eljárás tárgyát nem képezhették a Pp. 272. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel.
(Kúria Mfv. I. 10.530/2015.)
***
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.I.10.530/2015/4.
A tanács tagjai: Dr. Tallián Blanka a tanács elnöke
Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna előadó bíró
Dr. Hajdu Edit bíró
A felperes:
A felperes Dr. Dobi Andrea ügyvéd
képviselője:
Az alperes: STRABAG Property & Facility Services Zrt.
Az alperes Dr. Kerezsi László ügyvéd
képviselője: (Kerezsi Ügyvédi Iroda )
A per tárgya: felmondás jogellenessége és jogkövetkezményei
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: felperes
A másodfokú bíróság neve és a jogerős határozat száma:
Miskolci Törvényszék 1.Mf.20.456/2015/4.
Az elsőfokú bíróság neve és a határozat száma:
Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.M.532/2014/7.
Rendelkező rész
A Kúria a Miskolci Törvényszék 1.Mf.20.456/2015/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt napon belül - 25.000 (huszonötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt 275.800 (kettőszázhetvenötezer-nyolcszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
Indokolás
A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás
[1] Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1987. október 19-étől állt az alperes, illetve jogelődje alkalmazásában karbantartó munkakörben.[2] A felperes részére az alperes 2014. július 31-én kelt okiratával készenlétet rendelt el, amely a felperes szabadságára hivatkozásával akként módosult, hogy 2014. augusztus 5-én 15 óra 30 perctől 2014. augusztus 11-e 7 óra 00 percig kellett a készenlétet teljesítenie.
[3] A felperes munkaideje 2014. augusztus 5-én nappalos munkaidőben, a 8 órás munkaidőre figyelemmel 15 óra 30 perckor lejárt. Ezt követően kezdődött a részére elrendelt készenlét. A felperessel azonos időszakban látta el a készenlétet E.-ben B. N. I.. A mobilcsoport-vezető által készített lista szerint a diszpécsernek mezőkövesdi hiba esetén is őt kellett értesítenie.
[4] A felperes 2014. augusztus 5. napján 15 óra 33 perctől 15 óra 54 percig úton volt M. felé, ahonnan 15 óra 50 perckor távozott. Innen B.-ra ment, ahol 16 óra 30 percig hibaelhárítást végzett. Ezután a b.-i munkavégzési helyszínről lakóhelyére, K.-ra utazott, ahová 16 óra 56 perckor érkezett.
[5] Ezt követően a szolgálatban lévő diszpécser, N. I. hibabejelentés miatt először B. N. I. hívta fel azzal, hogy M.-re ő vagy a felperes megy-e, mert vízbetörés történt, a helyszínen tűzoltók vannak, szivattyúzzák a vizet. B. N. I. jelezte a diszpécsernek, hogy nem nagyon ismeri M.-t, kérdezze meg a felperest, és ha nem megy, hívja vissza.
[6] A telefonbeszélgetést követően a szintén szolgálatban lévő S. F. J. diszpécser felhívta a felperest, aki arról tájékoztatta, hogy nem ő a készenlétes, továbbá hogy pihenőidőn van. Ezután megbeszélték a diszpécserrel, hogy hol és milyen helyiségben van a vízbetörés, a felperes pedig végül azt a választ adta, hogy küldjék B. N. I. a helyszínre, mivel ő pihenőidőn van. Ezen munkatárs meg is jelent a m.-i munkavégzési helyen.
[7] A felperes 2014. augusztus 12. és 22. között szabadságon volt. Az alperes 2014. szeptember 5-én kelt, és ugyanazon a napon a felperessel közölt felmondással 2014. december 4. napjával megszüntette a munkaviszonyt. Ennek indokolása szerint a felperes a munkavégzési kötelezettségének - a vonatkozó szabályozások, valamint a felettes vezető utasítása alapján - nem tett eleget. A lakáskészenlét alatt a rendkívüli munkavégzésre történő megjelenést megtagadta a Szolgáltatási Menedzsment Center munkatársának értesítésére, és úgy tájékoztatta, mintha a pihenőidejét töltené, és nem lenne készenlétben. A felperes korábban, 2012. december 7-én, valamint 2013. szeptember 9-én már írásbeli figyelmeztetésben is részesült a munkaviszonyból származó kötelezettségének több alkalommal történő megszegése miatt. A munkáltató a felmondást megelőzően kérte a szakszervezet hozzájárulását a tisztségviselője jogviszonyának megszüntetéséhez, amelyet megkapott.
A kereseti kérelem és az alperes védekezése
[8] A felperes a keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását kérte. Hivatkozása szerint 2014. augusztus 5-én a munkaideje 15 óra 30 perckor lejárt, ezt követően kezdődött a részére elrendelt készenlét, amely alatt B. már végzett egy hibaelhárítást. Ezután pihenőidő illette volna meg, így azt töltötte, amikor a diszpécsertől a jelzés érkezett. Hivatkozott továbbá arra, hogy megítélése szerint a készenlét nem volt szabályszerűen elrendelve, továbbá sérelmezte, hogy az a terület, ahova a diszpécser rendelte, nem hozzá tartozott. Évek óta szakszervezeti tisztségviselő volt, így őt az alperes "nemkívánatos" személynek tekintette, emiatt is akarta a munkahelyről eltávolítani.[9] Az alperes érdemi ellenkérelmében kérte, hogy a bíróság a keresetet mint megalapozatlant utasítsa el, és a felperest marasztalja perköltségben. Hivatkozása szerint a diszpécser jogszerűen rendelte el a rendkívüli munkát, nem állt fenn olyan körülmény, amely miatt a felperes a munkáltatói utasítást jogszerűen megtagadhatta volna. A készenlétet nem a felperes által értelmezett módon kell alkalmazni, hanem amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történik, akkor azt követően kell a pihenőidőt kiadni, ennek tartama alatt a rendes munkavégzést nem lehet elkezdeni.
Az első- és másodfokú ítélet
[10] A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.M.532/2014/7. számú ítéletével a keresetet elutasította, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte. Rögzítette, hogy a le nem rótt illetéket, valamint az állam által előlegezett költséget az állam viseli.[11] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (továbbiakban Mt.) 110. §-ának (1) bekezdésére, 108. §-ának (1) bekezdésére, 97. §-ának (5) bekezdésében foglaltakra, továbbá az Mt. 104. §-ában rögzítettekre.
[12] Kifejtette, hogy a törvény II. részében foglalt, így a készenlét elrendelésére vonatkozó szabályoktól a kollektív szerződés eltérő rendelkezés hiányában eltérhet [Mt. 277. § (2) bekezdés]. Az Mt. a 135. §, a 110. § (6) bekezdés, és a 97. § (5) bekezdés tekintetében sem tiltja az eltérést, és korlátozást sem fogalmaz meg.
[13] Az alperesnél hatályban lévő kollektív szerződés (továbbiakban KSZ) 28. § (2) bekezdése alapján a szolgálat zavartalan működése érdekében rendkívüli munkavégzést lehet elrendelni. Az erre vonatkozó utasítást írásban legkésőbb a rendkívüli munkavégzést megelőző napon a munkavállaló szolgálati idejének befejezéséig kell átadni. Különösen indokolt esetben a rendkívüli munkavégzés szóban, távbeszélőn, távirati úton - szükségességének felmerülésekor - is elrendelhető. A szóban elrendelt rendkívüli munkavégzést túlóra-utasítás kiállításával írásban is meg kell erősíteni.
[14] A KSZ. 29. § (2) bekezdésében írtak szerint az ügyeleti és készenléti szolgálat elrendelésének módjára és feltételeire a 28. § (2) bekezdésében foglaltak az irányadók.
[15] Az alperes 1/2011. számú utasítása 2.2. pontja szerint készenlétben történő munkavégzést (rendkívüli munkát) a Szolgáltatás Menedzsment Center (SMC), illetve az FM Igazgatóság létesítmény menedzserei is elrendelhetnek. A rendkívüli munkavégzés teljesítésének igazolása ilyen esetben is a közvetlen szervezeti egység vezetőjének a feladata. A 2.3. pont szerint pedig rendkívüli munkavégzés elrendelése esetén erre vonatkozó nyomtatvány kiállítása szükséges.
[16] A fentiek alapján a munkáltatónak lehetősége volt a készenlét kezdetét megelőző napon a készenlét elrendelésére amely megtörtént, ezzel az alperes nem sértett jogszabályt. A felperes tudott a készenlétről, az az alatt végzendő munkáról, annak elrendelését elfogadta, és azt nem vitatta. Mindezek alapján eredményesen a készenlét elrendelésének jogszabályba ütközésére nem hivatkozhat.
[17] Sem az Mt. 110. §-ának (3) bekezdése, sem más törvényi rendelkezés nem tartalmaz olyan megkötést, hogy a készenlét alatt csak egy alkalommal kell munkát végezni, további munkavégzési kötelezettség a munkavállalót nem terheli. Az Mt. 104. § (1) bekezdéséből következően is a munka befejezettnek a készenlét alatt akkor tekinthető, ha további munkavégzés elrendelése nem történik. Ebben az esetben a törvényben meghatározott pihenőidő jár, annak tartama alatt a következő napi munkát elkezdeni nem lehet. Ebből következően a felperes önmagában abból az okból, hogy már végzett munkát a készenlét alatt, nem mentesült a további munkavégzési kötelezettség alól, a diszpécser utasítását nem tagadhatta meg, nem hivatkozhatott a pihenőidőre.
[18] A felperes utalt arra, hogy megítélése szerint 2014. október 5-én nem volt szó súlyos üzemzavarról. Az Mt. 52. §-ának (1) bekezdésére, valamint az 54. §-ban foglaltakra figyelemmel azonban amennyiben a készenlét időtartama alatt rendkívüli munkát rendelnek el, a készenlétes munkavállalónak nincs lehetősége arra, hogy utasítás esetén azt felülmérlegelje, és a munka szükségtelenségére hivatkozva azt ne végezze el.
[19] A felperes utalt arra, hogy az alperesnél rendelkezésre álló kimutatás szerint kizárólag M., K. és S., valamint azok környékén kellett készenlét esetén munkát végeznie, míg B. N. I.-nak E., Gy., M. és T.-ban, valamint ezen települések környékén. A felperes munkaköri leírása szerint a főmérnökség működési területén volt munkavégzési kötelezettsége. A személyes meghallgatása során maga sem vitatta, hogyha M-en történő munkavégzés a helyszín miatt nem jelentett volna problémát. Korábban is előfordult, hogy ezen a területen kellett ellátnia a tevékenységét. Mindezt alátámasztotta K. G. tanúvallomása is, aki elmondta, hogy nincs olyan jellegű megszorítás a mobilcsoporton belül, hogy egyes munkavállalók csak meghatározott földrajzi területen látnák el a munkájukat.
[20] A felperes hivatkozott B. N. I. munkavállaló 2014. augusztus 5-én tanúsított magatartására is. Ez azonban nem eredményezheti a felperes eljárása jogszerűségének megállapítását, és hangsúlyozandó, hogy B. N. I. egyébként kiment a helyszínre.
[21] A KSZ hátrányos jogkövetkezmények alkalmazásakor előírt eljárási rendje az Mt. 56. §-ában meghatározott esetekre vonatkozik, ezek között a felmondás nem szerepel, ezért a KSZ ebben a részében előírt eljárási rendjének elmulasztása nem teszi a felmondást jogellenessé.
[22] A munkavállaló a munkáltató utasítását amennyiben nem teljesíti, megállapítható, hogy az egyik legfontosabb kötelezettségének nem tett eleget. A felperes a munkáltatói utasítást megtagadta, így az alperes jogszerűen élt a jogviszony megszüntetés lehetőségével.
[23] Az alperes tagadására tekintettel a felperesnek kellett bizonyítania, hogy a felmondás a joggal való visszaélés tilalmába (Mt. 7. §) ütközik, és a felperes által megjelölt ok miatt került arra sor. A per során meghallgatott tanúk nem tettek a felperes előadásával megegyező vallomást. Abból, hogy 2012-ben és 2013-ban kapott a felperes egy-egy írásbeli figyelmeztetést, nem lehet arra következtetni, hogy az utolsó figyelmeztetéstől számított egy év elteltével kiadott munkáltatói intézkedést a korábbi figyelmeztetésekkel készítették elő a felperes szakszervezeti tisztségviselői tevékenysége miatt.
[24] A felperes fellebbezése folytán eljárt Miskolci Törvényszék 1.Mf.20.456/2015/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, és a felperest perköltség fizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.
[25] A jogerős ítélet szerint az elsőfokú bíróság a jogvita elbírálása szempontjából irányadó tényállást a rendelkezésre álló adatok okszerű mérlegelésével helyesen állapította meg. Az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetést is helytállónak találta, döntését alapvetően a kifejtett indokai alapján a Pp. 253. § (2) bekezdésében, és a 254. § (3) bekezdésében foglaltakra figyelemmel hagyta helyben.
[26] A felperes maga sem tette vitássá, hogy átalakulás folytán az alperesnek budapesti és vidéki főmérnöksége van, azon belül pedig 6 mobilcsoport működik. Ezek közül az egyik az Észak-magyarországi, amely Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megyékre terjed ki, ezek területén látja el a tevékenységét. Ennek alapján megállapítható volt, hogy a fent megjelölt három megyében változó munkahelyen nemcsak készenlétben elrendelt rendkívüli munkavégzés, hanem akár adott esetben rendes munkaidő-beosztás alapján is a felperesnek teljesítenie kellett a munkavégzési kötelezettségét.
[27] A telefonbeszélgetés során a diszpécser részéről nem hangzott el az, hogy utasítja a felperest, ez azonban - miután a készenlétben a diszpécser az, aki jogkörgyakorlóként eldönti, hogy a készenlétesek közül kit oszt be munkavégzésre - egyértelmű munkáltatói utasításnak tekinthető. A felperes a diszpécsernek azt válaszolta, hogy "nem én vagyok készenlétben", a másodfokú tárgyaláson a jogi képviselője útján pedig azt mondta, hogy ezt úgy értette, miszerint azon a területen nem ő a készenlétes, amelyet azonban a fent kifejtettek miatt nem lehetett figyelembe venni.
[28] Az a körülmény, amelyre a felperes hivatkozott, hogy a diszpécsereknek különböző táblázatok állnak rendelkezésére, és ők az abban rögzítettek szerint a legoptimálisabb módon próbálják meghatározni azt, hogy a készenlétesek közül mely területre kit rendeljenek ki, nem jogosítja fel a készenlétben álló munkavállalót, hogy felülbírálja a diszpécser jelzését.
[29] Az Mt. 104. §-ának (1) és (4) bekezdéséből következően a pihenőidő biztosításának kötelezettsége nem az egyes munkafázisokat követően terheli a munkáltatót. A jogalkotó nem azt rögzítette, hogy a munkavállalót a pihenőidőre való jogosultság a készenlét alatti rendkívüli munkavégzést követően munkafázisonként, hanem a készenlét leteltét követően illeti meg. A készenlét a napi rendes munkaidőn túli rendelkezésre állást jelenti. Ez alatt az időszak alatt a felperesnek a rendes munkaidejében a beosztása szerint reggel 8 órától délután 15 óra 30 percig kellett munkát végeznie. Amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történt, ez azt jelenti, hogy azt követően a rendes munkaidő nem kezdhető el, ha nincs meg az Mt. 104. §-ában rögzített pihenőidő a készenlétben végzett rendkívüli munka és a rendes munkaidő megkezdése között. Ezt támasztja alá a felperes által első fokon, és a másodfokú eljárás során is becsatolt tájékoztatás, amely szerint a rendkívüli munkavégzést követően veszi kezdetét a pihenőidő, a következő napi munkakezdésig legalább 11 óra egybefüggő időtartamúnak kell lenni, ha nem készenléti jellegű a munkavégzés, mert utóbbi esetben ennek 8 órát kellett kitennie.
[30] A felperes 2014. augusztus 5-én semmilyen munkajogi szabályra hivatkozással a munkavégzést nem tagadhatta meg, eljárása jogszerűnek nem tekinthető, magatartásának okszerű következménye az elsőfokú bíróság által levont jogkövetkeztetés.
[31] A felperes kétségbe vonta az alperes hivatkozását, amely szerint az adott időpontban havária helyzet állt elő. Annak elbírálása, hogy az adott munkavégzés elrendelésekor ez a helyzet fennállt-e, nem a felperes jogkörébe tartozik, és az sem, hogy a diszpécser jogszerűen rendelte-e el a rendkívüli munkát. A munkavállalónak ilyen helyzetben egyedül az Mt. 54. §-ában foglalt feltételek fennállása esetén van lehetősége az utasítás megtagadására, amely a jelen esetben nem volt megállapítható.
A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem
[32] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", és a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását kérte. Jogkövetkezményként az Mt. 82. § (3) bekezdés b) pontja szerinti végkielégítés megfizetését igényelte kamataival.[33] Hivatkozása szerint téves és jogszabálysértő a jogerős ítélet készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzéssel, és az azt követően járó pihenőidővel kapcsolatos álláspontja, és az abból levont következtetése is. E körben utalt az Mt. 104. § (1) bekezdésében rögzítettekre.
[34] Az alperesnél - a csatolt iratokból is megállapíthatóan - a készenlét egy hétig tartott, a perbeli készenlét is ilyen időtartamra került elrendelésre. Ez alatt az idő alatt a felperes kirendelhető volt egyes javítási munkák elvégzésére, a hozzá tartozó, egymástól sokszor több órás autóútra lévő helységekbe. A perbeli esetben 2014. augusztus 5-én a rendes munkaidő leteltét követően a készenlét alatt először B.-a kellett mennie, amely munkavégzés 17 óráig tartott. A következő munkavégzés elrendelésére 20-21 óra között került sor, tehát több, mint három órával később, és M-re, egy másik városba kellett mennie. Ez a két munkavégzés semmiképpen sem tekinthető egységes munkavégzésnek, melynek a b-i munka csak egy "munkafázisa" lett volna. Két, egymástól elkülönülő rendkívüli munkavégzés volt, így nem vonatkozik rá a jogerős ítélet azon érvelése, hogy a b-i munkavégzés után azért nem illette meg a felperest pihenőidő, mert az csak egy munkafázis volt, és a pihenőidő az egész készenlét leteltét (egy hét) követően jár.
[35] A készenlét elrendelésének feltételeit és módját az Mt. 110. §-a, a rendkívüli munkavégzést pedig az Mt. 107-109. §-ai szabályozzák. Közvetett korlátozást jelent, amikor a napi, illetve a heti munkaidőre irányadó felső határ szempontjából a jogszabály a rendes és rendkívüli munkaidőt is értékelni rendeli. Az Mt. 99. § (2) bekezdése és (5) bekezdése szerint pedig készenlét alatt egy nap 4 óra, egy héten 8 óra rendkívüli munkavégzés rendelhető el. Ez az időtartam mindenképpen korlátját képezi a készenlét alatt elrendelhető munkavégzésnek.
[36] Az alperesnél elrendelt egy hetes készenlét folytán tehát - a jogerős ítélet álláspontját elfogadva - előállhatna olyan helyzet, hogy a munkavállaló napokig egyáltalán nem tud pihenni, hiszen egy hétig nem telik le a készenlét időtartama.
[37] Az Mt. nem tartalmaz olyan rendelkezést, amely szerint a pihenőidő csak a készenlét leteltével járna, és a készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzések - még ha időben és térben, sőt a munka jellegénél fogva elkülönülnek - egységes munkavégzésnek tekinthetőek. A munkavállalónak joga van a pihenéshez az Alaptörvény XVII. cikk (4) bekezdése szerint, a jogerős ítélet ezen alkotmányos jogot is sérti.
[38] Miután a felperes a B-n történő munkavégzését követően pihenőidőn volt, az Mt. 54. § (2) bekezdése alapján jogszerűen tagadhatta meg az utasítás teljesítését, mert az munkaviszonyra vonatkozó szabályba ütközött. Az erre alapított felmondás tehát jogellenes.
[39] A jogerős ítélet indokolása nem tért ki a fellebbezési kérelemben a felmondás jogellenessége okaként előadott többi körülményre, a másodfokú bíróság nem tett eleget a törvényben előírt indokolási kötelezettségének.
[40] A felperes a fellebbezésében hivatkozott arra, hogy az alperes az ő esetét kivéve mindig, minden készenlét alatt elrendelt rendkívüli munkavégzést követően biztosította a pihenőidőt a munkavállalói részére. Erre vonatkozóan okirati bizonyítékot is benyújtott a bíróság részére. Ezen túlmenően az alperes B. N. I. esetében ugyanazon, sőt súlyosabb megítélés alá eső magatartást - a munkavégzést először ő tagadta meg, holott a terület hozzá tartozott és nem is volt pihenőidőn - nem tartotta kifogásolhatónak, vele szemben semmilyen joghátrányt nem alkalmazott, míg a felperes több éves munkaviszonyát felmondta olyan módon, hogy ne kelljen végkielégítést sem fizetnie. Mindez pedig az egyenlő bánásmód elvébe ütközik.
[41] Mindezen körülmények figyelmen kívül hagyása sérti a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (továbbiakban Pp.) 220. § (1) bekezdés d) pontját, és az ítéletet megalapozatlanná teszi.
[42] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[43] Érvelése szerint amennyiben a készenlét időtartama alatt rendkívüli munkát rendelnek el a munkavállaló részére, akkor a rendkívüli munkavégzés befejezésétől számítva addig nem kezdi meg a munkavállaló a rendes munkaideje szerinti munkavégzését, amíg a kötelező 8-11 órás pihenőidőt nem vette igénybe. Nem fordulhat elő olyan eset, hogy a munkavállaló "folyamatosan 44 órája van talpon, és még mindig nem járt le a készenlét ideje", vagy hogy "a munkavállaló napokig egyáltalán nem tud pihenni". Erre megfelelően ad eligazítást az Mt. 104. §-ának (1), (2) és (4) bekezdése.
[44] A felperes megtagadta az utasítás végrehajtását rendkívüli helyzetben, ezért a munkáltató a jogviszonyt jogszerűen szüntette meg. A készenlét alatt csak olyan esetben rendel el a diszpécser munkavégzést, amennyiben rendkívüli hiba lép fel az alperes által üzemeltetett épületekben vagy műszaki berendezésekben, és azok elhárítása nem várhat a másnapi rendes munkaidő kezdetéig.
A Kúria döntése és jogi indokai
[45] A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.[46] Az Mt. 104. §-ának (1) bekezdése szerint a munkavállaló részére a napi munkájának befejezése és a következő napi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidőt kell biztosítani. Ugyanezen jogszabályhely (2) bekezdés e) pontja a készenléti jellegű munkakör esetére eltérő szabályozást rögzít, ilyenkor ugyanis legalább 8 óra pihenőidő biztosítása kötelező. A 104. § (4) bekezdés pedig egyértelműen azt rögzíti, hogy amennyiben a munkavállaló a készenlét alatt munkát nem végzett, nem illeti meg a pihenőidő.
[47] Jelen perben a felperes tisztában volt azzal, hogy 2014. augusztus 5-én 15 óra 30 perctől augusztus 11-e 7 óráig készenlétet teljesít, vagyis ekkor a foglalkoztatás speciális szabályai irányadóak rá nézve.
[48] A felperes 2014. augusztus 5-én a rendes munkaideje lejártát követően 16 óra 30 percig B. hibaelhárítást végzett. Ennek befejezése után, 16 óra 56 perckor érkezett meg a k-i otthonába.
[49] Az eljáró bíróságok helytállóan mutattak rá arra, hogy - eltérő jogszabályi rendelkezés hiányában - a készenlét alatt a felperesnek nemcsak egy munkát, hibaelhárítást kell elvégeznie, hanem valamennyi, szükségszerűen felmerülőt. Az, hogy a következő munkavégzés elrendelése 20 óra, illetve 21 óra között történt, nem jelenti azt, hogy figyelemmel a készenlétre ekkor már a pihenőidejét tölthette [Mt. 104. § (3) bekezdés].
[50] A másodfokú bíróság helytállóan értelmezte az Mt. 104. §-ában foglaltakat. A készenlét ugyanis a napi rendes munkaidőn túli rendelkezésre állást jelenti. A felperesnek a rendes munkaidő beosztása 8 órától 15 óra 30 percig terjedt. Ezt követően azonban - amennyiben a készenlét alatt munkavégzés történt -, a rendes munkaidő nem kezdődhet el addig, amíg a törvényben biztosított pihenőidő el nem telt a rendkívüli és a rendes munkaidő között. Így nem fordulhat elő a felperes által feltételezett helyzet, miszerint az egy hetes készenlét alatt előállhatna az, hogy a munkavállaló egyáltalán nem tud élni az Alaptörvényben biztosított pihenéshez való jogával.
[51] Arra is helyesen mutatott rá a másodfokú bíróság, hogy a készenlét alatt végzett egy munkafolyamat után nem illette meg a felperest pihenőidő. A készenlét lényege éppen az, hogy annak teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkára képes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia.
[52] A felperest 2014. augusztus 5-én munkavégzési kötelezettség terhelte a készenlét alatt (Mt. 52. §), és nem álltak fenn olyan feltételek, amelyek az utasítás megtagadását eredményezhették volna (Mt. 54. §). A felperes az eljárás során maga sem állította, hogy M.-re esetlegesen nem kellett volna kimennie. A felperes kötelezettségszegő magatartása miatt pedig az alperes jogszerűen szüntette meg a jogviszonyt [Mt. 65. § (1) bekezdés, Mt. 66. § (1) bekezdés].
[53] A felperes a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 107-109. §-ai, valamint az Mt. 99. §-ának megsértését is panaszolta, ezek vizsgálata azonban a megelőző eljárásban konkrétan nem történt, a bíróságok erre vonatkozóan álláspontjukat nem fejtették ki, így ezen jogszabályi előírások vizsgálata a felülvizsgálati eljárásnak sem lehetett tárgya.
[54] A felperes hivatkozott arra, hogy a másodfokú bíróság nem tett eleget ítélet indokolási kötelezettségének. E körben jogszabálysértésként a Pp. 220. §-ának (1) bekezdés d) pontját jelölte meg, ez azonban nem volt megalapozott, mivel a jogerős döntés tartalmazott rendelkező részt és indokolást is.
[55] A felperes jogszabálysértés megjelölése nélkül állította az egyenlő bánásmód követelmény betartásának elmulasztását, és a másodfokú bíróság ítélet indokolási kötelezettségének megsértésére is hivatkozott jogszabályhely megjelölése nélkül. Így ezen felülvizsgálati érvelések jelen eljárás tárgyát nem képezhették a Pp. 272. §-ának (2) bekezdésére figyelemmel.
A döntés elvi tartalma
[56] A készenlét lényege az, hogy annak teljes időtartama alatt a munkavállalónak munkaképes állapotban a munkáltató rendelkezésére kell állnia. Ekkor egy munkafolyamat elvégzése után a munkavállalót automatikusan nem illeti meg pihenőidő (Mt. 104. §).Záró rész
[57] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.[58] A felperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul.
[59] A felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § és 14. §-a szerint.
[60] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívvül bírálta el.
Budapest, 2016. május 4.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria, Mfv.I.10.530/2015.)