adozona.hu
EH 2016.06.M12
EH 2016.06.M12
A munkáltató belső szabályzata nem korlátozhatja a munkáltató munkahelyi balesetből származó kártérítés megfizetésére irányuló kötelezettséget (1992. évi XXII. tv. 174. §, 176. §, 177. §).
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes mozdonyvezetőként állt az alperes alkalmazásában, amikor 1972. május 5-én a munkahelyén munkavégzés közben balesetet szenvedett. Ennek következtében bal lábszársérülése keletkezett, ennek során azt felső harmadában csonkolni kellett. A baleset miatt az alperes a felperes munkakörét megváltoztatta, és egészségi állapotának megfelelően jogi ügyintéző munkakörbe helyezte át.
[2] A balesetért az alperes teljes anyagi felelősségét a megyei bíróság, mint fellebbezési bíróság ítéleté...
EH 2016.06.M12 A munkáltató belső szabályzata nem korlátozhatja a munkáltató munkahelyi balesetből származó kártérítés megfizetésére irányuló kötelezettséget (1992. évi XXII. tv. 174. §, 176. §, 177. §).
[1] A felperes mozdonyvezetőként állt az alperes alkalmazásában, amikor 1972. május 5-én a munkahelyén munkavégzés közben balesetet szenvedett. Ennek következtében bal lábszársérülése keletkezett, ennek során azt felső harmadában csonkolni kellett. A baleset miatt az alperes a felperes munkakörét megváltoztatta, és egészségi állapotának megfelelően jogi ügyintéző munkakörbe helyezte át.[2] A balesetért az alperes teljes anyagi felelősségét a megyei bíróság, mint fellebbezési bíróság ítéletével állapította meg.
[3] A felperes 1973-ban egy Trabant Hycomat típusú személygépkocsi kiutalását kérte, a gépjárművezetésre való alkalmasságot véleményező szakértői bizottság pedig megállapította, hogy a jármű használatára rászorul, azt átalakítás nélkül vezetheti. Erre tekintettel a felperes 1974. szeptember 11-én megvásárolta a gépkocsit, amely árából az alperes 15 000 forintot, a szakszervezet pedig további 15 000 forintot térített meg. A fennmaradó összeget a felperes viselte.
[4] 1977 júniusától az alperes a gépkocsi üzemeltetési és javítási költségeit megtérítette a felperesnek a csatolt számlák ellenében.
[5] A felperes 1981. július 29-én egy új Trabant Hycomat típusú személygépkocsit vásárolt 44 135 forint összegben. A régi, és nagymértékben elhasználódott gépjárművét nem adta el, azt meg akarta tartani. A felperes az új gépjármű vételárának megtérítése iránt kérelmet nyújtott be az alpereshez, amelyet a munkáltató elutasított azzal, hogy csak 10 000 forint összegű szociális támogatás kifizetése engedélyezett.
[6] A jogorvoslati eljárás során a munkaügyi bíróság - utóbb a megyei bíróság is - ítéletével az alperest 31 135 forint kártérítés megfizetésére kötelezte azzal, hogy a régi gépkocsi akkori forgalmi értékét 13 000 forintban határozta meg, amelyet a kártérítés összegéből levont.
[7] A felek között nem volt vitás, hogy a felperes 1972. május 5-én bekövetkezett munkahelyi balesetéért az alperest terhelte a teljes anyagi felelősség. Erre tekintettel a munkáltató munkabér-különbözet fejében kártérítési járadékot folyósított, továbbá 1977 óta a Trabant Hycomat gépkocsi használatával felmerülő üzemeltetési és javítási költségeket is átvállalta.
[8] Ezt követően a felperes 1996-ban, 2002-ben újabb gépjárműveket vásárolt automata sebességváltóval. A járművek esetében az alperes megtérítette a vételárat a korábbi gépkocsi beszámítása mellett, továbbá a fenntartási és üzemeltetési költségeket is térítette a felperes részére a csatolt számlák ellenében.
[9] A második gépjármű meghibásodását követően a felperes 2008-tól kezdődően több alkalommal is bejelentette a kárigényét az alperesnek, aki ennek csak részben tett eleget. Előadta, hogy a gépkocsi műszaki hibájával kapcsolatos javítási költségek nem a munkabalesettel okozati összefüggésben merültek fel, ezért annak megtérítésére az alperes nem köteles, továbbá arra hivatkozott, hogy kizárólag a megvásárolható legolcsóbb gépkocsi (Suzuki) tekintetében köteles az alperes a költségek megtérítésére.
[10] A felperes az eljárás során többször módosított kereseti kérelmében 3 609 952 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
[11] A munkaügyi bíróság az ügyben a keresetet alaposnak találta a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményére figyelemmel. Ezen döntést a törvényszék mint másodfokú bíróság végzésével hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította. Egyebek mellett előírta igazságügyi könyvszakértő igénybevételét annak megállapítása érdekében, hogy mi az a valóban indokolt költség, amelynek megtérítésére a felperes jogszerűen igényt tarthat. A másodfokú bíróság a 2006. október 20. és 2007. augusztus 14. közötti időszakban az elévülés lehetőségét is vizsgálat tárgyává tette.
[12] Az alperes a megismételt eljárás során - a szakvélemény beszerzését követően - 555 181 forint tekintetében elismerte a kereseti igényt, és nem ellenezte annak megtérítését. Ezenfelül a kereset elutasítását kérte.
[13] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 555 181 forintot kártérítés címén, valamint ezen összeg után késedelmi kamatot.
[14] Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során igazságügyi könyvszakértői bizonyítást rendelt el arra nézve, hogy a csatolt számlák, bizonylatok értelmében az alperes által kimutatott elszámolás helyesnek tekinthető-e, illetőleg a munkáltatónál érvényben volt szabályzatnak megfelelően történt-e a felperes részére a kifizetés az adott időszakok tekintetében.
[15] A szakértő részletes kimutatást készített a csatolt számlák alapján az alperesi kifizetésekről. A perrel érintett időszak vonatkozásában iratok nem álltak hiánytalanul rendelkezésre, de ezek hiányában is ezen tételeket a biztosító a felperesnek megfizette, illetve ténylegesen felmerült költségként ezek figyelembevételre kerülhettek. A szakértőnek meg kellett bontania a 2007 szeptemberétől 2009. május 1-jéig tartó időszakot és az azt követő időt feltüntetve, hogy milyen szabályozás érvényesült figyelemmel az erről szóló vezérigazgatói utasításokban foglaltakra.
[16] A szakértő a 2007. szeptember 1. és 2009. április 30. közötti idő tekintetében 500 281 forintot állapított meg, 2009. május 1-jétől 2011. december 31-ig 555 181 forint volt az az összeg, amely álláspontja szerint elszámolható a szabályozások értelmében a felperes javára. A szakértő személyes meghallgatása során még további kiegészítést tett és előadta, hogy a 2009. május 1-jét követő időszakra hatályban volt szabályzat adataiból kiindulva és ezzel számolva a korábbi időszakra is, 475 270 forint lett volna az az összeg, amely megítélhető a felperes javára.
[17] Az alperes álláspontja szerint a részéről teljesített 1 539 234 forint lényegesen meghaladta azt a térítést, amely a felperesnek egyébként járt volna, ezért állította, hogy ezen időszak vonatkozásában nem tartozik. A perben irányadó 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 177. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató a kártérítési felelősség alapján a munkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni. Ez utóbbiak tekintetében a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy annak mértéke összefügg-e a sérelemmel, vagy annak elhárításával indokoltan merült-e fel, szükséges és észszerű volt-e, továbbá milyen időtartamban merült fel, előreláthatólag meddig jelentkezik a károsultnál, továbbá milyen pénzbeli értékben határozható meg.
[18] A megismételt eljárás során az alperes részben nem vitatta a kereseti kérelem teljesítését a 2009. május 1-jétől kezdődő időszak vonatkozásában. Elfogadta a szakértő számításait is. A felperes esetében az elszenvedett baleset utáni végtagcsonkolás és a perbeli időszakot áthidaló többszöri gépkocsihasználat közötti ok-okozati összefüggés megállapítható volt. A felperes egészségi állapotát tekintve az össz-szervezeti egészségkárosodása 35%, a baleseti sérülésekkel összefüggő egészségkárosodás fennáll, a jogi szabályok szerint 40-45% közötti balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenéssel jellemezhető a korábbi alapeljárás során beszerzett orvos szakértői vélemény értelmében. A szakértő rögzítette, hogy a felperes mozgásának jelentős mértékű nehezítettségét mind a járásban, mind a terhelhetőségben igazoltnak látja, tömegközlekedésben való részvételre nem alkalmas. Nem volt vitatott, hogy a felpereshez hasonló fogyatékos személyek által történő mindennapos közlekedés az egészségre közvetlen, súlyos veszéllyel jár.
[19] A megismételt eljárás során a bíróság az igazságügyi könyvszakértői vélemény értelmében 555 181 forint megfizetésére kötelezte az alperest, ennek kifizetését a munkáltató nem ellenezte, ez pedig a 2009. május 1-jétől 2011. december 31-ig fennálló időszakra vonatkozott. Ekkor az alperesnél érvényben volt az a szabályzat, amelynek alapján a szakértő vélelmezte ezt az összeget. A felperes továbbra is vitatta, hogy a bíróságnak az alperesnél érvényben lévő szabályzatok értelmében kellene a kártérítési igényét elbírálnia. A bíróság felhívta a felperes figyelmét, hogy a másodfokú határozatban rögzítettek szerint a perben az alperesnél érvényben lévő szabályzatok alapján kell vizsgáltatni a szakértővel az összegszerűségeket.
[20] Az alperes a szükséges és indokolt költségek körében mérlegelés alapján kifizette az 1 539 234 forintot. Ezzel többet teljesített, mint az azt követően bevezetett szabályzatban foglaltak, illetőleg a bíróságnak az volt a meggyőződése, hogy a szükséges és észszerű költségtérítés a felperes felé megtörtént, ezért ezen időszak vonatkozásában nem tartotta alaposnak a kereseti kérelemben foglaltakat.
[21] Az elsőfokú bíróság - utalva a régi Mt. 11. §-ának (1), (2) bekezdésére, és az új Mt. 287. §-ának (1) bekezdés c) pontjában foglaltakra - kifejtette, hogy a felperes csak utalt az egyes jogcímeken felmerült költségekre, ezért ezen követeléseket konkrétan megállapítani nem lehetett. Ezen időszakban a fellelhető dokumentumok alapján a felperes jogorvoslati lehetőséggel nem élt, melyre az alperes a kártérítési igény csökkenéséről szóló tájékoztató levelekben minden esetben felhívta a figyelmét.
[22] A fenti jogszabályi rendelkezések, és a szakértői vélemény értelmében a bíróság a 2006. október 20-tól 2007. augusztus 14-ig terjedő idő vonatkozásában megállapította a felperes igényének elévülését. Az alperes kifizetései a 2006. október 20. - december 31., és 2007. január-május közötti időszakra vonatkozóan a felperes kérelmeiben foglaltakkal azonos összegben történtek meg. A 2007. májustól augusztusig terjedő időre az alperes már csak részben ismerte el a felperes által megtéríteni kívánt költségeket, melyre vonatkozó alperesi levelezés, illetve banki kivonat a szakvélemény mellékletének részét képezte.
[23] A bíróság nem értett egyet azzal a felperesi állásponttal, amely szerint az alperes a teljes kár megtérítésére lenne köteles. Azt mérlegeléssel a munkáltató szükséges és indokolt, észszerű költségek megtérítési kötelezettségénél fogva ítélte meg, és kötelezte kártérítés fizetésére. A bíróság álláspontja értelmében ugyanis a jogalap tekintetében érvényesülő teljes alperesi kárfelelősség nem jelentette valamennyi költség megtérítésének kötelezettségét az alperes részéről.
[24] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét kiegészítette azzal, hogy az alperes a tőkemarasztalás után járó kamatok megfizetésére annak kifizetéséig köteles. Egyebekben az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta.
[25] Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen tárta fel, és abból helytállóan következtetett arra, hogy a felperest, az őt 1972. május 5-én ért üzemi balesettel összefüggésben a keresettel érvényesített 2006. október 20-tól 2011. december 31-ig terjedő időre személygépkocsijának üzemben tartásával kapcsolatban 555 181 forintnál több kártérítés nem illeti meg. Helytálló volt az a következtetése is - figyelembe véve a könyvszakértő aggálytalan szakvéleményét -, hogy a felperes 2007. szeptember 1-je előtti időre vonatkozóan érvényesített kártérítési igénye elévült.
[26] A 2006. november 14-e és 2008. január 10-e között tett felperesi bejelentésekben igényelt, a 2006. október 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó követeléseket az alperes mind jogalapjában, mind összegszerűségében elismerte, és meg is fizette a felperes gépjármű üzemben tartásával összefüggésben 2007 májusáig. A 2007 júniustól augusztusig, illetve szeptembertől decemberig terjedő időre azonban a 2007. október 5-én, illetve 2008. március 31-én kelt levelekben írt követelést már csak részben ismerte el, az üzemeltetéssel összefüggésben felmerült költségeket teljes egészében, míg az üzemanyaggal kapcsolatos kiadásokat havi 40 000 forint erejéig. Egyúttal tájékoztatta a felperest a döntése elleni jogorvoslat lehetőségéről.
[27] A felperes azonban a 2008. január 1-je után előterjesztett kár megtérítése iránti igénybejelentéseiben nem érvényesítette erre az időszakra az alperes által elismerteken felül fennálló követeléseket, és jogorvoslattal sem élt a munkáltató határozata ellen. Keresetében ezek megítélését is kérte az alperestől. A 2008. január 10-én, tehát elévülési időn belül kelt kárigény-bejelentésében csupán 2007 szeptemberétől kezdődően kérte az üzemanyagköltség, a casco, és a kötelező felelősségbiztosítás díjának megfizetését, ezért a 2007. szeptember 1-je előtti, az alperes által meg nem fizetett, a gépkocsival kapcsolatos kiadásaira vonatkozó követelése elévült.
[28] Helytállóan járt el az elsőfokú bíróság, amikor vizsgálta, hogy mely költségek merültek fel a sérelemmel összefüggésben, amelyért az alperes helytállni köteles, illetve hogy ezek mennyiben tekinthetőek indokoltnak. Ennek eldöntése a perben felmerült összes körülmény figyelembevételével a bírói mérlegelés körébe tartozik.
[29] A felperes maga is nyilatkozott a másodfokú tárgyaláson arról, hogy a személygépkocsit akkor is használná, ha nem szenvedi el az üzemi balesetet. A bíróság szerint köztudomású tény, hogy a XXI. században Magyarországon abban a társadalmi rétegben, amelybe a felperes is tartozik, szinte minden háztartásban használnak személygépkocsit. Mindezek alapján megállapítható, hogy a felperes akkor is autóval közlekedne, ha nem éri baleset.
[30] A költségek megtérítésének indokoltsága vonatkozásában a bíróság nem azt vizsgálta, hogy milyen célra veszi igénybe a felperes a járművet, hanem hogy a járműhasználat mely része az, amelyet kizárólag a balesetből eredő maradandó hátránya tesz indokolttá. A bírósági gyakorlat szerint a személygépkocsi megvásárlásának költségtérítése nem csökkenthető például azon az alapon, hogy azt a hozzátartozók is használják.
[31] A másodfokú bíróság korábbi végzésében már állást foglalt arról, hogy elfogadhatónak és irányadónak tekinti az alperes utasításait, mert az abban felsorolt költségek megfelelnek annak az elvárásnak, hogy a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, amelyben akkor volna, ha a káresemény nem következik be. A felperes nagy valószínűséggel akkor is használná a személygépkocsit, ha nem éri a perbeli baleset.
[32] A fentiekből az következik, hogy nemcsak az utasítás hatálybalépését követő időszakra tekintette a bíróság irányadónak az abban foglaltakat, hanem az azt megelőző évekre érvényesített valamennyi követelésre, mivel a másodfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzésében nem azt mondta ki, hogy az utasításban foglaltak alapján kell megítélni a felperes kárigényét, hanem azt, hogy a régi Mt. 177. § (1) bekezdése szerinti indokolt költségek körének meghatározásához az abban foglaltakat irányadónak kell tekinteni.
[33] Ezekre az indokokra tekintettel volt alapos az alperesnek az a kérelme, hogy a 2007. szeptember 1-je és 2009. április 30-a közötti időszakra is ugyanazon módszer alapján kerüljön kiszámításra a felperest megillető kártérítés összege, mint az ezt követő időszakra. Az így kiszámított összeg 475 270 forint, mivel azonban ezt az alperes 555 181 forintban jelölte meg, a bíróság a Pp. 215. §-ában foglaltakra tekintettel helyesen döntött, amikor a munkáltatót az általa elismert tőkeösszegben marasztalta.
[34] A Suzuki gépkocsi fiktív költségeivel, illetve a biztosítási díjak bizonyításával kapcsolatos fellebbezési érvelés nem értelmezhető, mert a perben nem merült fel adat arra, hogy a felperes olyan mértékű üzemeltetési költséget igényelhetett volna, amely egy Suzuki fenntartásával arányos, az alperes pedig elfogadta a felperes állítását az általa befizetett biztosítási díjak vonatkozásában.
[35] A felperes felülvizsgálati kérelme tartalmilag az alperes teljes kártérítés megfizetésére kötelezésére irányult.
[36] Hivatkozása szerint az elsőfokú bíróság hiányosan hajtotta végre a törvényszék által adott, az új eljárásra vonatkozó utasításokat, könyvszakértőt rendelt ki annak eldöntésére, hogy a sérültnek a gépkocsi használatából mi volt a szükséges, és indokolt költsége. Ennek eldöntése azonban orvos szakértői feladat, akik 1973-tól 2012-ig folyamatosan állapították meg, hogy a felperes "mozgáskorlátozottsága miatt gépjármű használatára rászorult, indokolt".
[37] A megismételt eljárásban a bíróságnak végre kellett volna hajtatnia a törvényszék azon utasítását, hogy a "megismételt eljárásban az alperest fel kell hívni, hogy a peresített időszakban a felperes részére kifizetett összegekről, azok pontos jogcíméről nyújtson be előkészítő iratot. Nyilatkozzon arról, hogy 2010. november 12-től miért tagadta meg a térítést, csatolja továbbá a hatályos utasítást a kártérítések fizetésére vonatkozóan". Ezek ismeretében derült volna ki az a tény, hogy az alperes nem számolt el az egyes felperesi igényekkel részletesen, tételesen.
[38] Jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor az elévülésnél nem vette figyelembe a felperes bírósághoz is becsatolt, az alperes által is elismert, az igény érvényesítése érdekében írásban benyújtott felszólításait.
[39] A megismételt másodfokú eljárásban a bíróság jogszabálysértést követett el, amikor jogforrássá emelte az alperes által 2009-ben alkotott vezérigazgatói utasítást, és alkalmazhatónak találta a 2007-től keletkezett kárigényekre.
[40] Az alperes önkényesen, minden jogszabályi felhatalmazás nélkül korlátozta saját kártérítési felelősségét a felperes nyugdíjazása után hozott vezérigazgatói utasításával.
[41] A törvényszék hivatkozott határozatában elfogadta az alperesnek a felperessel kapcsolatos kártérítési eljárására kiterjesztett vezérigazgatói döntéseit jogszabályként, ezáltal megsértette a Pp. 1. §-át.
[42] A felperes a felülvizsgálati kérelmében kárigényének alátámasztásául jogeseteket jelölt meg. Emellett rámutatott, hogy abban a társadalmi rétegben, amelybe ő is tartozik, nem a legolcsóbb Suzuki gépkocsit üzemeltetik.
[43] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult.
[44] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott.
[45] Az alperes a jogerős ítéletben megállapított kártérítés fizetésére kötelező összeget nem támadta, ez a felülvizsgálati eljárásban nem képezhette vizsgálat tárgyát [Pp. 275. § (2) bekezdés].
[46] A felperes 1972. május 5-én a munkahelyén munkavégzés közben szenvedett üzemi balesetet, amely következtében a bal lábszárának felső harmadát csonkolni kellett. Ennek következménye, hogy mozdonyvezetőként a továbbiakban nem volt foglalkoztatható, ezért a munkáltató - jogi végzettsége alapján - egészségi állapotának megfelelő más munkakörben, jogi ügyintézőként alkalmazta.
[47] Az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 174. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott káráért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. Ugyanezen § további rendelkezése a munkáltató mentesülésének feltételeit, illetve lehetőségeit rögzíti. A balesetet követően lefolytatott bizonyítási eljárás során ilyen mentesülésre okot adó körülmény nem került megállapításra, az alperes teljes anyagi felelősségét a megyei bíróság ítéletével, amely 1973. szeptember 27-én jogerőre emelkedett, kimondta.
[48] A régi Mt. 177. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkáltató a 174-176. §-on alapuló felelőssége alapján a munkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni.
[49] A jelen eljárásnak tehát az képezte a tárgyát, hogy a felperes által előterjesztett kártérítési igény - amelyben költségeinek megtérítésére kérte kötelezni az alperest - indokoltnak tekinthető-e. Erről a bizonyítás a felperest terhelte.
[50] Az eljáró bíróságok azt helytállóan állapították meg, hogy az alperesnél a vezérigazgatói utasítás nem tartalmazott konkrét előírást a kifizethető kártérítés összegére nézve, vagyis a törvény rendelkezéseit tekintette magára nézve irányadónak. Ezt követően azonban a 2009. május 1-jétől hatályban lévő vezérigazgatói utasítás részletesen tartalmazta a 2006. szeptember 1-je előtt bekövetkezett munkabaleset kárigény-érvényesítési rendjét és szabályait. Eszerint a munkáltató vállalta, hogy a károsult részére az üzembe helyezéshez negyedévente, a felelősségbiztosításhoz, a casco biztosításhoz - azzal, hogy az önrészt minden esetben a károsult viseli - évente két alkalommal, téli- és nyári gumiabroncs-csere munkadíjához, egy garnitúra téli gumi vásárlásához, a gépkocsi műszaki vizsgájához, környezetvédelmi vizsgájához, kötelező szervizekhez (olajcsere, olajszűrőcsere, levegőszűrő-csere, fékkopás, gyertya stb.) kapcsolódó költségek számlával igazolt díjának kétharmad részéhez negyedévente havi 38 liter 95-ös oktánszámú benzin számlával igazolt költségéhez hozzájárul.
[51] Helytálló azon felülvizsgálati érvelés, hogy a munkáltatói utasítás nem tekinthető jogszabálynak. A belső szabályozás pedig nem korlátozhatta a munkáltató törvényben előírt fizetési kötelezettségét, így a bíróságok tévesen tulajdonítottak kiemelt jelentőséget az utasításokban foglaltaknak, és jogsértően határozták meg ennek alapján a szakértő által vizsgálandó körülményeket. Az indokolt költség megállapítása során ugyanis a törvény által rögzített munkáltatói teljes kártérítési felelősség az irányadó.
[52] Az indokolt költség megállapíthatósága körében azonban a bizonyítás a felperest terheli (Pp. 206. §), és az összegszerűség meghatározása során figyelemmel kell lenni a káronszerzés tilalmának érvényesülésére is. A bíróságoknak - a kioktatási kötelezettségük teljesítését követően - a felek által előterjesztett körben kell a bizonyítást lefolytatni szükség esetén a felperes által indítványozott szakértők bevonásával. A felperesi igény megalapozottsága során figyelemmel kell lenni arra a következetes ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a károsult nem köteles személyi és vagyoni viszonyait a baleset után változatlanul fenntartani és megőrizni (Mfv. I. 10.317/2014/2.). A felperes esetében is jelentős változás történt a balesetet követően, mivel jogi végzettséget szerezve ezen területen helyezkedett el, jelenleg ügyvédi tevékenységet folytat. Ezért nem mellőzhető az indokolt költségek megállapításánál, hogy a felperes a létfenntartását milyen formában, milyen foglalkozás végzése mellett biztosítja, ennek ellátását a balesetből eredő egészségi állapota mennyiben nehezíti, illetve ezzel összefüggésben is milyen költségei merülnek fel.
[53] A megismételt eljárás során ugyancsak tisztázandó, hogy az alperes által elfogadott, és részéről kifizetett összeg a felperes milyen jogcímen előterjesztett igényének kompenzálását szolgálja álláspontja szerint.
[54] A felülvizsgálati kérelemnek az elévülésre vonatkozó álláspontja téves. A másodfokú bíróság - az elsőfokú bírósággal egyezően - helyesen értelmezte a régi Mt. 11. §-ában szabályozott elévülésre vonatkozó szabályokat. A jogerős ítélet tételesen levezeti a felperes által előterjesztett igények benyújtásának időpontját, illetve hogy azok miért nem voltak alkalmasak az elévülés megszakítására. A Kúria a jogerős ítéletben foglalt indokokkal azok megismétlése nélkül egyetértett.
[55] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletének az alperes 555 181 forint kártérítés megfizetésére kötelező döntését helybenhagyta és rendelkezett a tőkemarasztalás után járó kamat mértékéről, valamint az elévülésről rendelkező döntést hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. Azon rendelkezését, amellyel az elsőfokú bíróság ezen összeget meghaladóan elutasította a keresetet - az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint.
(Kúria, Mfv. I. 10.221/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Náthly József ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Nagy Dorottya jogtanácsos által képviselt MÁV Zrt. alperes ellen munkáltató egészségsértése miatti kárfelelősség iránt a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 3.M.494/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Pécsi Törvényszék 1.Mf.20.644/2014/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2016. január 6. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő
r é s z í t é l e t e t :
A Kúria a Pécsi Törvényszék 1.Mf.20.644/2014/4. számú ítéletének azon rendelkezését, amellyel a Pécsi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 3.M.494/2013/22. számú ítéletének az alperes 555.181 (ötszázötvenötezer-egyszáznyolcvanegy) forint kártérítés megfizetésére kötelező döntését helybenhagyta és rendelkezett a tőkemarasztalás után járó kamat mértékéről, valamint az elévülésre vonatkozó döntést, hatályában fenntartja.
Azt a rendelkezését, amellyel az elsőfokú bíróság ezen összeget meghaladó keresetet elutasító döntését helybenhagyta - az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.
A hatályában fenntartott rész tekintetében az alperest kötelezi, hogy fizessen meg a felperesnek 10.000 (tízezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, míg az államnak – felhívásra – 55.520 (ötvenötezer-ötszázhúsz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket. A felperes a lerótt 306.000 (háromszázhatezer) forint felülvizsgálati illetéket visszaigényelheti.
A felek felülvizsgálati eljárási költségét 30.000 (harmincezer) forintban, míg a felülvizsgálati eljárás illetékét 305.500 (háromszázötezer-ötszáz) forintban állapítja meg.
I n d o k o l á s
A felperes mozdonyvezetőként állt az alperes alkalmazásában, amikor 1972. május 5-én a munkahelyén munkavégzés közben balesetet szenvedett. Ennek következtében bal lábszársérülése keletkezett, ennek során azt felső harmadában csonkolni kellett. A baleset miatt az alperes a felperes munkakörét megváltoztatta, és egészségi állapotának megfelelően jogi ügyintéző munkakörbe helyezte át.
A balesetért az alperes teljes anyagi felelősségét a Megyei Bíróság, mint fellebbezési bíróság ítéletével állapította meg.
A felperes 1973-ban egy Trabant Hycomat típusú személygépkocsi kiutalását kérte, a gépjárművezetésre való alkalmasságot véleményező szakértői bizottság pedig megállapította, hogy a jármű használatára rászorul, azt átalakítás nélkül vezetheti. Erre tekintettel a felperes 1974. szeptember 11-én megvásárolta a gépkocsit, amely árából az alperes 15.000 forintot, a Vasutas Szakszervezet pedig további 15.000 forintot térített meg. A fennmaradó összeget a felperes viselte.
1977. júniusától az alperes a gépkocsi üzemeltetési és javítási költségeit megtérítette a felperesnek a csatolt számlák ellenében.
A felperes 1981. július 29-én egy új Trabant Hycomat típusú személygépkocsit vásárolt 44.135 forint összegben. A régi, és nagymértékben elhasználódott gépjárművét nem adta el, azt meg akarta tartani. A felperes az új gépjármű vételárának megtérítése iránt kérelmet nyújtott be az alpereshez, amelyet a munkáltató elutasított azzal, hogy csak 10.000 forint összegű szociális támogatás kifizetése engedélyezett.
A Munkaügyi Döntőbizottság 1982. május 21-én kelt határozatával a felperes kérelmének teljes egészében helyt adott, és 44.565 forint megfizetésére kötelezte az alperest. Ezen döntés ellen a munkáltató keresetet nyújtott be, a munkaügyi bíróság pedig – utóbb a megyei bíróság is – ítéletével az alperest 31.135 forint kártérítés megfizetésére kötelezte azzal, hogy a régi gépkocsi akkori forgalmi értékét 13.000 forintban határozta meg, amelyet a kártérítés összegéből levont.
A felek között nem volt vitás, hogy a felperes 1972. május 5-én bekövetkezett munkahelyi balesetéért az alperest terhelte a teljes anyagi felelősség. Erre tekintettel a munkáltató munkabér-különbözet fejében kártérítési járadékot folyósított, továbbá 1977. óta a Trabant Hycomat gépkocsi használatával felmerülő üzemeltetési és javítási költségeket is átvállalta.
Ezt követően a felperes egy Dacia, utóbb egy használt Audi 100 típusú gépkocsit vásárolt, majd 1996-ban egy Fiat Tempra járművet vett, 2002-ben pedig egy Volkswagen Bora gépjárművet vásárolt automata sebességváltóval. A járművek esetében az alperes megtérítette a vételárat a korábbi gépkocsi beszámítása mellett, továbbá a fenntartási és üzemeltetési költségeket is térítette a felperes részére a csatolt számlák ellenében.
A Volkswagen Bora gépjármű meghibásodását követően a felperes 2008-tól kezdődően több alkalommal is bejelentette a kárigényét az alperesnek, aki ennek csak részben tett eleget. Előadta, hogy a gépkocsi műszaki hibájával kapcsolatos javítási költségek nem a munkabalesettel okozati összefüggésben merültek fel, ezért annak megtérítésére az alperes nem köteles, továbbá arra hivatkozott, hogy kizárólag a megvásárolható legolcsóbb gépkocsi (Suzuki) tekintetében köteles az alperes a költségek megtérítésére.
A felperes az eljárás során többször módosított kereseti kérelmében 3.609.952 forint és kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest perköltség fizetés mellett.
A munkaügyi bíróság az ügyben a keresetet alaposnak találta a lefolytatott bizonyítási eljárás eredményére figyelemmel. Ezen döntést a törvényszék mint másodfokú bíróság végzésével hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasította. Meghatározta azon szempontokat, amelyeket az elsőfokú bíróságnak a megismételt eljárás során figyelembe kellett vennie. Egyebek mellett előírta igazságügyi könyvszakértő igénybevételét annak megállapítása érdekében, hogy mi az a valóban indokolt költség, amelynek megtérítésére a felperes jogszerűen igényt tarthat. A másodfokú bíróság a 2006. október 20. és 2007. augusztus 14. közötti időszakban az elévülés lehetőségét is vizsgálat tárgyává tette.
Az alperes a megismételt eljárás során - a szakvélemény beszerzését követően - 555.181 forint tekintetében elismerte a kereseti igényt, és nem ellenezte annak megtérítését. Ezen felül a kereset elutasítását kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 555.181 forintot kártérítés címén, valamint ezen összeg után 2012. január 1-jétől kezdődően késedelmi kamatot. A bíróság kötelezte a felperest, hogy fizessen meg állam által előlegezett költség címén 145.897 forintot, és az alperest ugyanezen jogcímen 36.775 forint viselésére kötelezte. Az ítélet szerint a pervesztesség-pernyertesség arányában a peres felek egymásnak perköltséget is kötelesek fizetni.
Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárás során igazságügyi könyvszakértői bizonyítást rendelt el abban a körben, hogy a csatolt számlák, bizonylatok értelmében az alperes által kimutatott elszámolás helyesnek tekinthető-e, illetőleg a munkáltatónál érvényben volt szabályzatnak megfelelően történt-e a felperes részére a kifizetés az adott időszakok tekintetében.
A szakértő részletes kimutatást készített a csatolt számlák alapján az alperesi kifizetésekről. A biztosítási díjak megfizetésére vonatkozóan számlák nem álltak rendelkezésre, így azokat közvetett módon a biztosító intézet által időszakonként adott igazolások alapján vette figyelembe. A perrel érintett időszak vonatkozásában iratok nem álltak hiánytalanul rendelkezésre, de ezek hiányában is ezen tételeket a biztosító a felperesnek megfizette, illetve ténylegesen felmerült költségként ezek figyelembe vételre kerülhettek. A szakértőnek meg kellett bontania a 2007. szeptemberétől 2009. május 1-jéig tartó időszakot és az azt követő időt feltüntetve, hogy milyen szabályozás érvényesült figyelemmel a 22/2005. számú vezérigazgatói utasításban foglaltakra, valamint a 32/2009. számú vezérigazgatói utasításban rögzítettekre.
A szakértő nyilatkozott arról, hogy megbontotta a két időszakot, és a 2007. szeptember 1. és 2009. április 30. közötti idő tekintetében 500.281 forintot állapított meg, 2009. május 1-jétől 2011. december 31-éig 555.181 forint volt az az összeg, amely álláspontja szerint elszámolható a szabályozások értelmében a felperes javára. A szakértő személyes meghallgatása során még további kiegészítést tett az általa készített vélemény tárgyában, és előadta az alperesi felvetésre, hogy a 2009. május 1-jét követő időszakra hatályban volt szabályzat adataiból kiindulva és ezzel számolva a korábbi időszakra is, 475.270 forint lett volna az az összeg, amely megítélhető a felperes javára.
Az alperes álláspontja szerint a részéről teljesített 1.539.234 forint lényegesen meghaladta azt a térítést, amely a felperesnek egyébként járt volna, ezért állította, hogy ezen időszak vonatkozásában nem tartozik. A perben irányadó 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 177. § (1) bekezdése értelmében a munkáltató a kártérítési felelősség alapján a munkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni. Ez utóbbiak tekintetében a bíróságnak azt kellett vizsgálnia, hogy annak mértéke összefügg-e a sérelemmel, vagy annak elhárításával indokoltan merült-e fel, szükséges és ésszerű volt-e, továbbá milyen időtartamban merült fel, előreláthatólag meddig jelentkezik a károsultnál, továbbá milyen pénzbeli értékben határozható meg.
A megismételt eljárás során az alperes részben nem vitatta a kereseti kérelem teljesítését a 2009. május 1-jétől kezdődő időszak vonatkozásában. Elfogadta a szakértő számításait is. A felperes esetében az elszenvedett baleset utáni végtagcsonkolás és a perbeli időszakot áthidaló többszöri gépkocsihasználat közötti ok-okozati összefüggés megállapítható volt. A felperes egészségi állapotát tekintve az össz-szervezeti egészségkárosodása 35%, a baleseti sérülésekkel összefüggő egészségkárosodás fennáll, a jogi szabályok szerint 40-45% közötti balesettel összefüggő munkaképesség-csökkenéssel jellemezhető a korábbi alapeljárás során beszerzett orvosszakértői vélemény értelmében. A szakértő rögzítette, hogy a felperes mozgásának jelentős mértékű nehezítettségét mind a járásban, mind a terhelhetőségben igazoltnak látja, tömegközlekedésben való részvételre nem alkalmas. Nem volt vitatott, hogy a felpereshez hasonló fogyatékos személyek által történő mindennapos közlekedés az egészségre közvetlen, súlyos veszéllyel jár.
A megismételt eljárás során a bíróság az igazságügyi könyvszakértői vélemény értelmében 555.181 forint megfizetésére kötelezte az alperest, ennek kifizetését a munkáltató nem ellenezte, ez pedig a 2009. május 1-jétől 2011. december 31-éig fennálló időszakra vonatkozott. Kétséget kizáróan ekkor az alperesnél érvényben volt az a szabályzat, amelynek alapján a szakértő vélelmezte ezt az összeget. A felperes továbbra is vitatta, hogy a bíróságnak az alperesnél érvényben lévő szabályzatok értelmében kellene a kártérítési igényét elbírálnia. A bíróság felhívta a felperes figyelmét, hogy a másodfokú határozatban rögzítettek szerint a perben az alperesnél érvényben lévő szabályzatok alapján kell vizsgáltatni a szakértővel az összegszerűségeket.
Az alperes a szükséges és indokolt költségek körében mérlegelés alapján kifizette az 1.539.234 forintot. Ezzel többet teljesített, mint az azt követően bevezetett szabályzatban foglaltak, illetőleg a bíróságnak az volt a meggyőződése, hogy a szükséges és ésszerű költségtérítés a felperes felé megtörtént, ezért ezen időszak vonatkozásában nem tartotta alaposnak a kereseti kérelemben foglaltakat.
Az elsőfokú bíróság - utalva a régi Mt. 11. §-ának (1), (2) bekezdésére, és az új Mt. 287. §-ának (1) bekezdés c) pontjában foglaltak alapján - kifejtette, hogy a felperes csak utalt az egyes jogcímeken felmerült költségekre, ezért ezen követeléseket konkrétan megállapítani nem lehetett. Ezen időszakban a fellelhető dokumentumok alapján a felperes jogorvoslati lehetőséggel nem élt, melyre az alperes a kártérítési igény csökkenéséről szóló tájékoztató levelekben minden esetben felhívta a figyelmét.
A fenti jogszabályi rendelkezések, és a szakértői vélemény értelmében a bíróság a 2006. október 20-ától 2007. augusztus 14-éig terjedő idő vonatkozásában megállapította a felperes igényének elévülését. Az alperes kifizetései a 2006. október 20. – december 31., és 2007. január – május közötti időszakra vonatkozóan a felperes kérelmeiben foglaltakkal azonos összegben történtek meg. A 2007. májustól augusztusig terjedő időre az alperes már csak részben ismerte el a felperes által megtéríteni kívánt költségeket, melyre vonatkozó alperesi levelezés, illetve banki kivonat a szakvélemény 4. számú mellékletének részét képezte.
A bíróság nem osztotta azt a felperesi álláspontot, amely szerint a teljes kár megtérítésére lenne köteles az alperes. Azt mérlegeléssel a munkáltató szükséges és indokolt, ésszerű költségek megtérítési kötelezettségénél fogva ítélte meg, és kötelezte kártérítés fizetésére. A bíróság álláspontja értelmében ugyanis a jogalap tekintetében érvényesülő teljes alperesi kárfelelősség nem jelentette valamennyi költség megtérítésének kötelezettségét az alperes részéről.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Pécsi Törvényszék 1.Mf.20.644/2014/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét kiegészítette azzal, hogy az alperes a tőkemarasztalás után járó kamatok megfizetésére annak kifizetéséig köteles. Egyebekben az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta, és a felperest perköltség, valamint illeték viselésére kötelezte.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen tárta fel, és abból helytállóan következtetett arra, hogy a felperest, az őt 1972. május 5-én ért üzemi balesettel összefüggésben a keresettel érvényesített 2006. október 20-ától 2011. december 31-éig terjedő időre személygépkocsijának üzemben tartásával kapcsolatban 555.181 forintnál több kártérítés nem illeti meg. Helytálló volt az a következtetése is – figyelembe véve a könyvszakértő aggálytalan szakvéleményét –, hogy a felperes 2007. szeptember 1-je előtti időre vonatkozóan érvényesített kártérítési igénye elévült.
A 2006. november 14-e és 2008. január 10-e között tett felperesi bejelentésekben igényelt, a 2006. október 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó követeléseket az alperes mind jogalapjában, mind összegszerűségében elismerte, és meg is fizette a felperes gépjármű üzemben tartásával összefüggésben 2007. májusáig. A 2007. júniustól augusztusig, illetve szeptembertől decemberig terjedő időre azonban a 2007. október 5-én, illetve 2008. március 31-én kelt levelekben írt követelést már csak részben ismerte el, az üzemeltetéssel összefüggésben felmerült költségeket teljes egészében, míg az üzemanyaggal kapcsolatos kiadásokat havi 40.000 forint erejéig. Egyúttal tájékoztatta a felperest a döntése elleni jogorvoslat lehetőségéről.
A felperes azonban a 2008. január 1-je után előterjesztett kár megtérítése iránti igénybejelentéseiben nem érvényesítette erre az időszakra az alperes által elismerteken felül fennálló követeléseket, és jogorvoslattal sem élt a munkáltató határozata ellen. Keresetlevelében ezek megítélését is kérte az alperestől. A 2008. január 10-én, tehát elévülési időn belül kelt kárigény bejelentésében csupán 2007. szeptemberétől kezdődően kérte az üzemanyag költség, a CASCO, és a kötelező felelősségbiztosítás díjának megfizetését, ezért a 2007. szeptember 1-je előtti, az alperes által meg nem fizetett, a gépkocsival kapcsolatos kiadásaira vonatkozó követelése elévült.
Helytállóan járt el az elsőfokú bíróság, amikor vizsgálta, hogy mely költségek merültek fel a sérelemmel összefüggésben, amelyért az alperes helytállni köteles, illetve hogy ezek mennyiben tekinthetőek indokoltnak. Ennek eldöntése a perben felmerült összes körülmény figyelembevételével a bírói mérlegelés körébe tartozik.
A felperes maga is nyilatkozott a másodfokú tárgyaláson arról, hogy a személygépkocsit akkor is használná, ha nem szenvedi el az üzemi balesetet. A bíróság szerint köztudomású tény, hogy a XXI. században Magyarországon abban a társadalmi rétegben, amelybe a felperes is tartozik, szinte minden háztartásban használnak személygépkocsit. Mindezek alapján megállapítható, hogy a felperes akkor is autóval közlekedne, ha nem éri baleset.
A költségek megtérítésének indokoltsága vonatkozásában a bíróság nem azt vizsgálta, hogy milyen célra veszi igénybe a felperes a járművet, hanem hogy a járműhasználat mely része az, amelyet kizárólag a balesetből eredő maradandó hátránya tesz indokolttá. A bírósági gyakorlat szerint a személygépkocsi megvásárlásának költségtérítése nem csökkenthető például azon az alapon, hogy azt a hozzátartozók is használják.
A másodfokú bíróság korábbi végzésében már állást foglalt arról, hogy elfogadhatónak és irányadónak tekinti az alperes 32/2009. (V.1.) MÁV Ért.15. V.I.G. utasításának 4.7.2. pontjában írtakat, mert az abban felsorolt költségek megfelelnek annak az elvárásnak, hogy a károsultat olyan helyzetbe kell hozni, amelyben akkor volna, ha a káresemény nem következik be. A felperes nagy valószínűséggel akkor is használná a személygépkocsit, ha nem éri a perbeli baleset.
A fentiekből az következik, hogy nemcsak az utasítás hatályba lépését követő időszakra tekintette a bíróság irányadónak az abban foglaltakat, hanem az azt megelőző évekre érvényesített valamennyi követelésre, mivel a másodfokú bíróság a hatályon kívül helyező végzésében nem azt mondta ki, hogy az utasításban foglaltak alapján kell megítélni a felperes kárigényét, hanem azt, hogy a régi Mt. 177. § (1) bekezdése szerinti indokolt költségek körének meghatározásához az abban foglaltakat irányadónak kell tekinteni.
Ezekre az indokokra tekintettel volt alapos az alperesnek az a kérelme, hogy a 2007. szeptember 1-je és 2009. április 30-a közötti időszakra is ugyanazon módszer alapján kerüljön kiszámításra a felperest megillető kártérítés összege, mint az ezt követő időszakra. Az így kiszámított összeg 475.270 forint, mivel azonban ezt az alperes 555.181 forintban jelölte meg, a bíróság a Pp. 215. §-ában foglaltakra tekintettel helyesen döntött, amikor a munkáltatót az általa elismert tőkeösszegben marasztalta.
A Suzuki gépkocsi fiktív költségeivel, illetve a biztosítási díjak bizonyításával kapcsolatos fellebbezési érvelés nem értelmezhető, mert a perben nem merült fel adat arra, hogy a felperes olyan mértékű üzemeltetési költséget igényelhetett volna, amely egy Suzuki fenntartásával arányos, az alperes pedig elfogadta a felperes állítását az általa befizetett biztosítási díjak vonatkozásában.
A felperes felülvizsgálati kérelme „a megelőző eljárásban hozott 3.M.1/2011/47. számú ítélettel megegyező határozat” meghozatalára irányult.
A felülvizsgálati hivatkozás szerint az elsőfokú bíróság hiányosan hajtotta végre a törvényszék által adott, az új eljárásra vonatkozó utasításokat, könyvszakértőt rendelt ki annak eldöntésére, hogy a sérültnek a gépkocsi használatából mi volt a szükséges, és indokolt költsége. Ennek eldöntése azonban orvosszakértői feladat, akik 1973-tól 2012-ig folyamatosan állapították meg, hogy a felperes „mozgáskorlátozottsága miatt gépjármű használatára rászorult, indokolt”.
A megismételt eljárásban a bíróságnak végre kellett volna hajtatnia a Pécsi Törvényszék azon utasítását, hogy a „megismételt eljárásban az alperest fel kell hívni, hogy a peresített időszakban a felperes részére kifizetett összegekről, azok pontos jogcíméről nyújtson be előkészítő iratot. Nyilatkozzon arról, hogy 2010. november 12-étől miért tagadta meg a térítést, csatolja továbbá a hatályos utasítást a kártérítések fizetésére vonatkozóan”. Ezek ismeretében derült volna ki az a tény, hogy az alperes nem számolt el az egyes felperesi igényekkel részletesen, tételesen, holott ez alapvető követelmény.
Jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor az elévülésnél nem vette figyelembe a felperes bírósághoz is becsatolt, az alperes által is elismert, az igény érvényesítése érdekében írásban benyújtott felszólításait.
A megismételt másodfokú eljárásban a bíróság jogszabálysértést követett el, amikor jogforrássá emelte az alperes által 2009-ben alkotott vezérigazgatói utasítást, és alkalmazhatónak találta a 2007-től keletkezett kárigényekre.
Az alperes önkényesen, minden jogszabályi felhatalmazás nélkül korlátozta saját kártérítési felelősségét a felperes nyugdíjazása után hozott 32/2009. (V.1.) MÁV Ért.15. számú vezérigazgatói utasításával.
A Pécsi Törvényszék hivatkozott határozatában elfogadta az alperesnek a felperessel kapcsolatos kártérítési eljárására kiterjesztett vezérigazgatói döntéseit jogszabályként, ezáltal megsértette a Pp. 1. §-át.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében kárigényének alátámasztásául jogeseteket jelölt meg (4. oldal). Emellett rámutatott, hogy abban a társadalmi rétegben, amelybe ő is tartozik, nem a legolcsóbb Suzuki gépkocsit üzemeltetik. A felülvizsgálati kérelmén lerótt 306.000 forint illetéket.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában fenntartására irányult a felperes felülvizsgálati eljárási költségben való marasztalásával.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben megalapozott.
A Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján a Kúria a jogerős ítéletet csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Tekintettel arra, hogy az alperes a jogerős ítéletben megállapított kártérítés fizetésére kötelező összeget nem támadta, ez a felülvizsgálati eljárásban nem képezhette vizsgálat tárgyát.
A felperes 1972. május 5-én a munkahelyén munkavégzés közben szenvedett üzemi balesetet, amely következtében a bal lábszárának felső harmadát csonkolni kellett. Ennek következménye, hogy mozdonyvezetőként a továbbiakban nem volt foglalkoztatható, ezért a munkáltató – jogi végzettsége alapján – egészségi állapotának megfelelő más munkakörben, jogi ügyintézőként alkalmazta.
Az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 174. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkáltató a munkavállalónak munkaviszonyával összefüggésben okozott káráért vétkességére tekintet nélkül teljes mértékben felel. Ugyanezen § további rendelkezése a munkáltató mentesülésének feltételeit, illetve lehetőségeit rögzíti. A balesetet követően lefolytatott bizonyítási eljárás során ilyen mentesülésre okot adó körülmény nem került megállapításra, az alperes teljes anyagi felelősségét a Pécsi Megyei Bíróság Mf.II.20.351/1973/13. számú ítéletével 1973. szeptember 27-én jogerőre emelkedett döntésével kimondta.
A régi Mt. 177. §-ának (1) bekezdése értelmében a munkáltató a 174-176. §-on alapuló felelőssége alapján a munkavállalónak elmaradt jövedelmét, dologi kárát, a sérelemmel, illetve ennek elhárításával összefüggésben felmerült indokolt költségeit köteles megtéríteni.
A jelen eljárásban tehát az képezte a vita tárgyát, hogy a felperes által előterjesztett kártérítési igény – amelyben költségeinek megtérítésére kérte kötelezni az alperest – indokoltnak tekinthető-e. Ebben a körben a bizonyítás a felperest terhelte.
Az eljáró bíróságok azt helytállóan állapították meg, hogy az alperesnél a 22/2005. számú vezérigazgatói utasítás nem tartalmazott konkrét előírást a kifizethető kártérítés összegére nézve, vagyis a törvény rendelkezéseit tekintette magára nézve irányadónak. Ezt követően azonban a 2009. május 1-jétől hatályban lévő 32/2009. számú vezérigazgatói utasítás 4/B. fejezete részletesen tartalmazta a 2006. szeptember 1. előtt bekövetkezett munkabaleset kárigényérvényesítési rendjét és szabályait. Ennek 4.7.2. pontja szerint a munkáltató vállalta, hogy a károsult részére az üzembe helyezéshez negyedévente, a felelősségbiztosításhoz, a CASCO biztosításhoz – azzal, hogy az önrészt minden esetben a károsult viseli – évente két alkalommal, téli- és nyári gumiabroncs-csere munkadíjához, egy garnitúra téli gumi vásárlásához, a gépkocsi műszaki vizsgájához, környezetvédelmi vizsgájához, kötelező szervizekhez (olajcsere, olajszűrő csere, levegőszűrő csere, fékkopás, gyertya, stb.) kapcsolódó költségek számlával igazolt díjának kétharmad részéhez negyedévente havi 38 liter 95-ös oktánszámú benzin számlával igazolt költségéhez hozzájárul.
Helytálló azon felülvizsgálati érvelés, hogy a munkáltatói utasítás nem tekinthető jogszabálynak. A belső szabályozás pedig nem korlátozhatta a munkáltató törvényben előírt fizetési kötelezettségét, így a bíróságok tévesen tulajdonítottak kiemelt jelentőséget az utasításokban foglaltaknak, és jogsértően határozták meg ennek alapján a szakértő által vizsgálandó körülményeket. Az indokolt költség megállapítása során ugyanis a törvény által rögzített munkáltatói teljes kártérítési felelősség az irányadó.
Az indokolt költség megállapíthatósága körében azonban a bizonyítás a felperest terheli (Pp. 206. §), és az összegszerűség meghatározása során figyelemmel kell lenni a káronszerzés tilalmának érvényesülésére is. A bíróságoknak – a kioktatási kötelezettségük teljesítését követően – a felek által előterjesztett körben kell a bizonyítást lefolytatni szükség esetén a felperes által indítványozott szakértők bevonásával. A felperesi igény megalapozottsága során figyelemmel kell lenni arra a következetes ítélkezési gyakorlatra, amely szerint a károsult nem köteles személyi és vagyoni viszonyait a baleset után változatlanul fenntartani és megőrizni (Mfv.I.10.317/2014/2.). A felperes esetében is jelentős változás történt a balesetet követően, mivel jogi végzettséget szerezve ezen területen helyezkedett el, jelenleg ügyvédi tevékenységet folytat. Ezért nem mellőzhető az indokolt költségek megállapításánál, hogy a felperes a létfenntartását milyen formában, milyen foglalkozás végzése mellett biztosítja, ennek ellátását a balesetből eredő egészségi állapota mennyiben nehezíti, illetve ezzel összefüggésben is milyen költségei merülnek fel.
A megismételt eljárás során ugyancsak tisztázandó, hogy az alperes által elfogadott, és részéről kifizetett összeg a felperes milyen jogcímen előterjesztett igényének kompenzálását szolgálja álláspontja szerint.
A felülvizsgálati kérelemnek az elévülésre vonatkozó álláspontja téves. A másodfokú bíróság - az elsőfokú bírósággal egyezően - helyesen értelmezte a régi Mt. 11. §-ában szabályozott elévülésre vonatkozó szabályokat. A jogerős ítélet második oldala tételesen levezeti a felperes által előterjesztett igények benyújtásának időpontját, illetve hogy azok miért nem voltak alkalmasak az elévülés megszakítására. A Kúria a jogerős ítéletben foglalt indokokkal azok megismétlése nélkül egyetértett.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a másodfokú bíróság ítéletének azon rendelkezését, amellyel az elsőfokú bíróság ítéletének az alperes 555.181 forint kártérítés megfizetésére kötelező döntését helybenhagyta és rendelkezett a tőkemarasztalás után járó kamat mértékéről, valamint az elévülésről rendelkező döntést hatályában fenntartotta [Pp. 275. § (3) bekezdés]. Azon rendelkezését, amellyel az elsőfokú bíróság ezen összeget meghaladóan elutasította a keresetet - az elsőfokú bíróság ítéletére kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése szerint.
Az alperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. § (1) bekezdésén alapul, az illetéket a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján kell megfizetnie.
A felek felülvizsgálati eljárási költségét és a felülvizsgálati eljárás illetékét a Kúria megállapította [Pp. 275. § (5) bekezdés], annak viseléséről a megismételt eljárás során kell dönteni. A felperes felülvizsgálati kérelmén tévesen lerótt 306.000 forint illetéket visszaigényelheti, a kérelmét az elsőfokú bíróságnál és az illetékes adóhatóságnál is be kell nyújtania [Itv. 80. § (1) bekezdés i) pont].
Budapest, 2016. január 6.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria, Mfv. I. 10.221/2015.)