adozona.hu
BH 2001.6.271
BH 2001.6.271
A munkáltató mint kötelezett késedelembe esik, ha a feltalálókat megillető találmányi díjat az esedékességkor nem fizeti meg, és e késedelme miatt kártérítő felelősséggel tartozik [Ptk. 298. §, 299. § (1) bek., 198. § (3) bek., 339. §, Pp. 123. §, 11/1983. (V. 12.) MT rend. 1. § (1) bek. a) pont, 2. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította az alperes kártérítő felelősségét, ami azért áll fenn, mert a "felperest" megillető találmányi díj fizetésével késedelembe esett, és ezzel - a személyi jövedelemadózás szabályainak változása folytán - a felpereseknek kárt okozott.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a Fővárosi Bíróság 1996. január 11-én jogerőre emelkedett ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felpereseknek személyenként fizessen meg 625 000 forint találm...
BH 2001.6.271 A munkáltató mint kötelezett késedelembe esik, ha a feltalálókat megillető találmányi díjat az esedékességkor nem fizeti meg, és e késedelme miatt kártérítő felelősséggel tartozik [Ptk. 298. §, 299. § (1) bek., 198. § (3) bek., 339. §, Pp. 123. §, 11/1983. (V. 12.) MT rend. 1. § (1) bek. a) pont, 2. § (4) bek.].
Az elsőfokú bíróság ítéletében megállapította az alperes kártérítő felelősségét, ami azért áll fenn, mert a "felperest" megillető találmányi díj fizetésével késedelembe esett, és ezzel - a személyi jövedelemadózás szabályainak változása folytán - a felpereseknek kárt okozott.Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a Fővárosi Bíróság 1996. január 11-én jogerőre emelkedett ítéletével kötelezte az alperest, hogy a felpereseknek személyenként fizessen meg 625 000 forint találmányi díjat és annak 1986. január 1-jétől a kifizetésig járó késedelmi kamatát. Az alperest a fentiekben azért marasztalta, mert a per tárgyát képező szabadalmat az erőmű II. számú blokkjában 1984. szeptemberében, a III. számú blokkban 1986 szeptemberében, a IV. számú blokkban pedig 1987 augusztusában hasznosította. E hasznosításra tekintettel illette meg a szolgálati találmány feltalálóit, a felpereseket a találmányi díj.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a találmányi díj és késedelmi kamata megfizetésén túlmenően a felperesek a Ptk. 301. §-ának (4) bekezdése alapján követelhetnék a késedelmi kamatot meghaladó kárukat is. Az alperes kártérítő felelősségét a 11/1983. (V. 12.) MT r. 1. §-ának a) pontja, illetve a Ptk. 298. §-ának a) pontja alapján állapította meg, mert az alperes a felpereseket megillető találmányi díjat az esedékességkor nem fizette meg, ezáltal késedelembe esett. Azt is megállapította, hogy 1991. és 1995, között a személyi jövedelemadózás szabályai megváltoztak, a korábban 100 000 forintig adómentes találmányi díj személyi jövedelemadó-köteles bevétellé változott. Az alperes ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján a fenti kárért kártérítő felelősséggel tartozik, mert azáltal, hogy késedelembe esett, magatartása jogellenes volt, és a felelősség alól az alperes nem mentette ki magát annak bizonyításával, hogy a késedelem elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható lenne. Ezért a Pp. 123. §-a alapján hozott a felelősséget megállapító ítéletet.
Az elsőfokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett, kérve annak megváltoztatását és a felperesek megállapításra irányuló keresete elutasítását. Álláspontja szerint a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése alapján felelőssége nem állapítható meg, mert magatartása nem volt jogellenes. Fizetési kötelezettségét ugyanis, miután a felek nem állapodtak meg a találmányi díjban, a bíróság ítélete határozta meg. Ezen felül állította vétlenségét is, amit arra alapított, hogy nem neki felróható okböl nem jött létre megállapodás a felek között. Hivatkozott arra is, hogy a felperesek a találmányi díjigényük érvényesetésével indokolatlanul késlekedtek, illetve nem kezdeményezték találmányi díjszerződés megkötését.
A felperesek az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását kérték.
A fellebbezés az alábbiak szerint alaptalan.
Az elsőfokú bíróság a tényállást helyesen állapította meg, és helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy az alperes kártérítő felelőssége fennáll. A nem vitás tényállás szerint az alperes a felpereseket megillető találmányi díjat közvetlenül a hasznosítást követően, de még a szabadalmi oltalom 1990. március 27-én történt elnyerése után sem fizette meg. Ebből a tényből megállapítható, hogy az alperes a Ptk. 298. §-ának a) pontja alapján késedelembe esett. Az alperesnek az ezzel ellentétes álláspontja téves. Az alperes találmányi díjfizetési kötelezettségét ugyanis nem a bíróság határozata keletkeztette. A felperes feltalálókat a szolgálati találmány értékesítése esetére az értékesítés idején hatályos 11/1983. (V. 12.) MT r. (R.) 1. §-a (1) bekezdésének a) pontja alapján a hasznos eredménnyel arányos találmányi díj illette meg, az értékesítés megkezdésétől a végleges szabadalmi oltalom megszűnéséig. A Ptk. 198. §-ának (3) bekezdése szerint szolgáltatásra irányuló kötelezettség és jogosultság jogszabályból szerződéskötés nélkül is keletkezhet, ha a jogszabály így rendelkezik. A feltalálót megillető találmányidíj-fizetési kötelezettséget tehát a Ptk. rendelkezésének megfelelően a fenti jogszabály állapította meg. A találmányi díjszerződés vagy a bíróság ítélete a R. 2. §-ának (4) bekezdése szerint csak a találmányi díj mértékét, folyósításának idejét és módját hivatott megállapítani, de nem magát a találmányi díjfizetési kötelezettséget. Az alperesnek tehát találmányi díjszerződés megkötése nélkül is az esedékességkor a feltalálóknak a találmányi díjat meg kellett volna fizetnie, legalább az általa elismert mértékben. Ezt az alperes nem vitásan elmulasztotta, így késedelembe esett, és ezért a felperesek a Ptk. 299. §-ának (1) bekezdése alapján kártérítést is követelhetnek.
Az alperesnek a jogellenesség hiányával kapcsolatos védekezése ugyancsak alaptalan. Amennyiben az alperes teljesítési késedelmével összefüggésben a későbbiekben a felpereseknek kára keletkezik, úgy e késedelmes magatartás önmagában jogellenes, mert kárt okoz. A kötelezetti késedelem tehát, amennyiben azzal okozati összefüggésben a jogosultnak kára keletkezik, jogellenes.
Az ebből eredő kártérítő felelősség alól az alperes csak akkor mentheti ki magát, ha bizonyítja, hogy a késedelem elhárítása érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az alperes a fentieknek megfelelő vétlen magatartását a perben nem bizonyította. Megállapítható ugyanis, hogy a felperesek felszólítására nem teljesített, sőt fizetési kötelezettségének jogalapját, illetve a felperesek által követelt találmányi díj összegszerűségét a keresetindítást követően is (részben megalapozatlanul) vitatta. Önmagában az, hogy a felperesek felvetéseire reagált, nyilvánvalóan nem minősíthető olyan magatartásnak, amely eljárását, illetve késedelmét vétlenné tenné.
Megalapozatlanul hivatkozik arra az alperes, hogy a felperesek mulasztása mentené kártérítő felelősségét. A felperesek ugyanis a szabadalmi oltalom elnyerését követően követelték az alperestől a találmányi díj megfizetését. Az alperesnek kellett volna megfelelő szerződési ajánlat megtételével a R.-ben megkívánt találmányi díjszerződés megkötését szorgalmaznia. A kártérítő felelősséget valóban nem lehet megállapítani akkor, ha a feltaláló az igénye érvényesítésével hosszú időn keresztül indokolatlanul késedelmeskedik. A perbeli esetben azonban ez a felperesek terhére nem állapítható meg. Nem tekinthető ugyanis a kárfelelősséget kizáró, indokolatlanul hosszú késedelmeskedésnek az, hogy a felperesek a szabadalmi oltalom elnyerését követően 1990 októberében felhívták az alperest a találmányi díj megfizetésére, majd az ezt követő sikertelen tárgyalások után 1992. július 3-án megindították keresetüket.
Összefoglalóan tehát megállapítható, hogy az alperes mint kötelezett késedelembe esett, e magatartása jogellenes, és az ebből eredő kártérítő felelőssége alól vétlenségének bizonyításával nem mentette ki magát.
Tévedett azonban az elsőfokú bíróság, amikor egy lehetséges, jövőben bekövetkező konkrét kár tekintetében állapította meg az alperes kártérítő felelősségét. Anyagi jogi értelemben ugyanis a felperesek által előterjesztett megállapítási kereset alapján a bíróság kizárólag azt vizsgálhatta, és állapíthatta meg, hogy van-e jogellenes magatartása a károkozónak, illetve vétlenségének bizonyításával kimentheti-e magát a lehetséges kárfelelősség alál. Minden más, a kártérítő felelősség alapját képező feltétel, így a kár bekövetkezése és az okozati összefüggés vizsgálata, továbbá esetlegesen a kármegosztás feltételeinek a vizsgálata a marasztalásra irányuló kereset elbírálása során értékelhető. A jövőben felmerülő, elvileg bekövetkezhető egyes károkért való felelősség vizsgálata ugyanis a megállapítás szintjén nem lehetséges, ha pedig valamilyen kár már bekövetkezett, ez a Pp. 123. §-a alapján a megállapítási kereset indítását zárja ki.
A felperesek másodfokú tárgyaláson tett előadásából megállapíthatóan a kártérítési felelősség megállapítása iránti kereset indítása után az alperes a korábban jogerőre emelkedett marasztaló ítéletet teljesítette, és a személyi jövedelemadót a felperesektől levonta. Ebből az következik, hogy a jövedelemadózás szabályainak megváltozásával kapcsolatos káruk a felpereseknek már bekövetkezett. Ettől függetlenül nem volt akadálya annak, hogy az elsőfokú bíróság megállapító ítéletet hozzon, és azt a másodfokú bíróság érdemben elbírálja, mert a Pp. 123. §-ában megkívánt, a megállapításra irányuló kereset indítása feltételeinek a kereset előterjesztésekor kell fennállniuk. Ez pedig a perben nem volt kétséges.
Mindezen indokokra tekintettel a Legfelsőbb Bíróság az elsőfokú bíróság ítéletét a Pp. 253. §-ának (2) bekezdése szerint helybenhagyta azzal a módosítással azonban, hogy a jövőbeli lehetséges kár konkrét meghatározását mellőzve állapította meg az alperes kártérítő felelősségét a találmányi díj késedelmes kifizetésével okozott kárért.
(Legf. Bír. Pf.IV.22.443/1997. sz.)