adozona.hu
BH 2016.2.42
BH 2016.2.42
Az a magatartás, hogy a munkavállaló a felettese íróasztalán, papírlap alá rejtve elhelyezte felvétel készítésére alkalmas, bekapcsolt állapotban lévő mobiltelefonját, megalapozza a rendkívüli felmondást (1992. évi XXII. tv. 96. §, 103. §).
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2006. július 1-jével létesített munkaviszonyt az alperessel adminisztrátor munkakörre. A perbeli időben az alperes alkalmazásában állt saját és nevelt fia R. V., valamint B. Cs. és K. E..
[2] Az alperesi irodában 2009. évben több ízben merült fel gyanú arra, hogy bizalmas információk szivárognak ki. Az alperes erre tekintettel feljelentést tett, amely eredménytelen maradt.
[3] A felperes a mobiltelefonját 2010. február 24-én hangfelvétel készítésére kész állapotban hagyta az ...
[2] Az alperesi irodában 2009. évben több ízben merült fel gyanú arra, hogy bizalmas információk szivárognak ki. Az alperes erre tekintettel feljelentést tett, amely eredménytelen maradt.
[3] A felperes a mobiltelefonját 2010. február 24-én hangfelvétel készítésére kész állapotban hagyta az alperes irodájában, annak íróasztalán egy papírlap alá rejtve. Az így elhelyezett készüléket R. V. észlelte, erről tájékoztatta az alperest, de a telefont az asztalon hagyta. A mobiltelefont a felperes távolította el onnan, és az azzal készített hangfelvételt K. E.-nek mutatta meg.
[4] Az alperes 2010. március 2-án kelt és közölt rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Ennek indokolása szerint: "Tudomásomra jutott, hogy Ön olyan hangfelvételeket készített irodámban, melyek titoktartási kötelezettségének megsértésére ad alapos gyanút, valamint felmerült a gyanú ezekkel való visszaélésre, melyről bizonyítékok állnak rendelkezésünkre. Ezen indokok alapján munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntetem."
[5] A felperes a keresetében a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
[7] Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 96. §-ának (1) bekezdésére, és a 103. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a (3) bekezdésében foglaltakra, és a régi Mt. 3. § (5) bekezdésére.
[8] A felperes nem vitatta, hogy egy alkalommal az alperes irodájában, titokban hangfelvételt készített a mobiltelefonjával. Önmagában ez a magatartás az irodában bizalmi munkakörben tevékenykedő felperes részéről olyan súlyú kötelezettségszegés, amely megalapozza a rendkívüli felmondást. A felperes jogi asszisztensi végzettséggel rendelkezik, a perbeli időben már négy éve az alperesnél végzett munkát. Erre tekintettel tisztában kellett lennie a magatartása súlyával. Az a felperesi hivatkozás, amely szerint azért készítette a hangfelvételt, hogy bizonyítékokat szerezzen arra, hogy a kollégái személyét sértő magatartást tanúsítanak, nem volt tényként megállapítható a perben, mivel arra kizárólag a felperes, valamint az alperessel korábban perben álló K. E. tett tényelőadást.
[9] A felperes magatartása akkor is minősített kötelezettségszegésnek minősülne, amennyiben tényként lehetne megállapítani, hogy a munkatársai vele szemben sértő módon viselkedtek. Más személyek esetleges, bántó magatartása sem ad alapot arra, hogy a munkavállaló titokban személyiségi jogot sértő módon hangfelvételt készítsen a felettese irodájában. A felperes védekezését az is aggályossá teszi, hogy nem az állítólagosan őt zaklató kollégák, vagy a saját munkavégzése helyéül szolgáló helyiségekben, hanem a felettese, az alperes irodájában helyezte el a hangfelvétel készítésére alkalmassá tett mobiltelefont. Az, hogy a munkavállaló állítása szerint a munkatársak ott interneteztek, nem magyarázza, hogy miért vélte úgy, miszerint a kollégák az ő távollétében fogják sértegetni. Azt is csak állította a felperes, azonban nem bizonyította, hogy az alperes azt közölte vele, már nem tér vissza az irodába, így a felperes abban a hiszemben helyezte el a telefonját, hogy ott az alperes már nem jelenik meg.
[10] A bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a hangfelvételen mi szerepelt, mivel a felperesi magatartás a munkahelyen abban az esetben is megengedhetetlen, amennyiben az eredményre nem vezet. A bíróság azt a magatartást értékelte, hogy az irodában dolgozó felperes a felettese irodájában titokban, az ő tudta nélkül hangfelvétel készítése céljából helyezte el a telefonját, és ez a bíróság megítélése szerint minősített kötelezettségszegés. Az a körülmény, hogy a felperes titokban személyiségi jogot sértő módon, felettese tudta nélkül készített hangfelvételt annak irodájában, önmagában alappal keltheti annak alapos gyanúját, hogy a munkavállaló a felvételt illetéktelenekkel megosztja vagy megoszthatja. Ez a magatartás pedig megalapozza a rendkívüli felmondást akkor is, ha ez egy esetben fordult elő.
[11] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással.
[12] A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes nem egy, hanem több hangfelvétel készítését rótta a felperes terhére, amelyeket egyúttal olyannak minősített, amelyek a titoktartási kötelezettség megsértésére, illetve az ezekkel való visszaélés "alapos gyanújára" adnak alapot. Az alperes maga sem vitatta, hogy az íróasztalán elhelyezett telefon csupán a "hoppácska" szót rögzítette, amely - mint ahogyan erre a felperes helytállóan hivatkozott - nem tartalmaz semmilyen olyan adatot, amelynek titokban tartásához a munkáltatónak méltányolható érdeke fűződhet, így ezen szó rögzítésével kizárt a titoktartási kötelezettség megsértése, és az ezzel való visszaélés lehetősége.
[13] A bizalmi munkakörben munkát végző munkavállaló részéről a felettese irodájában, annak tudta nélkül történő hangfelvétel készítése, vagy az erre irányuló kísérlet is a régi Mt. 3. § (5) bekezdésébe, valamint a 103. § (1) és (3) bekezdésébe ütközik, és mint ilyen, a munkavállaló lényeges kötelezettségének szándékosan, jelentős mértékben történő megszegéseként értékelhető, illetőleg olyan bizalomvesztésre adhat alapot, amely miatt a munkáltató jogszerűen élhet a régi Mt. 96. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja alapján rendkívüli felmondással, amennyiben a munkáltató ezt jelöli meg az intézkedés indokaként. Az elsőfokú bíróság azonban figyelmen kívül hagyta, hogy jelen esetben a rendkívüli felmondás indokolásában nem ez került rögzítésre, e körülményekre az alperes csak a perben hivatkozott.
[14] R. J. személyes meghallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy azért értékelte jelentős súlyú kötelezettségszegésként a felperes magatartását, mert azt feltételezte, hogy nem első alkalommal készített hangfelvételt az irodájában.
[15] A másodfokú bíróság a felperesi magatartás értékelésekor az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben jelentőséget tulajdonított annak, hogy mi célból került sor a hangfelvétel elkészítésére. A felperes állította, hogy az alperes fiai is folyamatosan zaklatták, becsmérelték őt, és mivel a munkáltató az ezzel kapcsolatos panaszának kivizsgálását megtagadta, a hangfelvétel készítése után kívánt R. V. és B. Cs. felperes személyiségi jogait sértő magatartásáról bizonyítékot szerezni. A felperes állításait tanúként alátámasztotta a munkatársa, K. E., ugyanakkor az alperes és fiai a felperesi állításokat tagadták.
[16] Az elsőfokú bíróság tévesen értékelte e körben a felperes terhére a bizonyítatlanságot. A régi Mt. 89. § (2) bekezdése értelmében az indokolás valóságát és okszerűségét a felmondással élő félnek kell bizonyítania, azaz az adott esetben azt, hogy a felperes célja a hangfelvétellel a titoksértés és a visszaélés volt, nem pedig a zaklatás bizonyítása. Az alperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, az érdektelennek nem tekinthető R. V. és B. Cs. tanúvallomása nem elégséges a titoksértési és visszaélési cél ítéleti bizonyossággal történő megállapítására, illetőleg a zaklatással kapcsolatos felperesi állítás cáfolatára. A bizonyítottság hiányát pedig az alperes terhére kellett értékelni.
[17] A peradatok alapján megállapítható volt, hogy az alperes az esetet nem vizsgálta ki, nem hallgatta meg a hangfelvételt, a régi Mt. 89. § (2) bekezdését megsértve nem adott lehetőséget a felperesnek a védekezésre, így lényegében csupán részinformációk alapján, feltételezésekre alapítva, megalapozatlanul élt a rendkívüli felmondás jogával.
[18] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének "hatályában fenntartását" kérte a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.
[19] A felülvizsgálati érvelés szerint a rendkívüli felmondásban foglaltak egyértelmű és világos eligazítást adnak arról, hogy a hangfelvételek készítése képezte a munkáltatói intézkedés alapját. A titoktartási kötelezettség megsértésére, és az információkkal való visszaélésre ez adott alapot.
[20] A felperes a hangfelvétel elkészítése érdekében mindent megtett, és azt az érintett beleegyezése nélkül harmadik személy, K. E. tudomására is hozta.
[21] Az indokolás azért nem rögzítette tényként a titoksértést és az információval való visszaélést, mert ez nem volt szükségszerű feltétele az intézkedésnek, és amennyiben az indokolásban mégis tényként került volna közlésre, azt bizonyítani kellett volna.
[22] Az a körülmény, hogy a hangfelvétel készítése az alperes személye ellen irányult, abból is következik, hogy a felperes a felvétel készítésére szánt eszközt az ő irodájában helyezte el. Nincs jelentősége annak, hogy a felperes kikről kívánt hangfelvételt készíteni, hiszen mások esetleges jogsértő, bántó magatartása sem ad alapot arra, hogy a munkavállaló titokban személyiségi jogot sértő módon hangfelvételt készítsen a felettese irodájában. Annak sem volt jelentősége, hogy azon a hangfelvételen mi került rögzítésre.
[23] Egy irodában adminisztrátori munkát végző alkalmazottal szemben alapvető elvárás a megbízhatóság. Attól pedig, akinek beosztottja az iroda helyiségében titokban hangfelvételt készít, nem várható el sem az, hogy a munkavállalót továbbfoglalkoztassa, sem pedig hogy a munkaviszonyt egyéb módon szüntesse meg.
[24] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében utalt a Legfelsőbb Bíróság MK 95. számú állásfoglalása II. pontjában foglaltakra. Hivatkozása szerint elegendő az ok összefoglaló megjelölése is. A felperes számára nem volt vitás, hogy mely magatartás volt az, amely a jogviszony megszüntetéséhez vezetett.
[25] A másodfokú bíróság ítéletében a szövegkörnyezetéből kiemelte az alperes által elmondottakat. A munkáltató nyilatkozata csak úgy értelmezhető, hogy esetlegesen a felperessel szemben másmilyen intézkedést hozott volna, ha az irodában első alkalommal történt volna ilyen eset, azaz a korábbiakban nem szivárogtak volna ki információk.
[26] A munkáltató diszkrecionális joga, hogy a munkavállaló rendkívüli felmondást megalapozó magatartása esetén él-e a jogviszony megszüntetésének ezen formájával.
[27] A perben bizonyítást nyert, hogy a hangfelvételen csak a "hoppácska" kifejezés volt hallható, azonban a töretlen bírói gyakorlat szerint felvétel engedély nélküli elkészítése már önmagában visszaélésnek minősül (BH 2008.266.). Erre tekintettel a jogsértőt, vagyis a felperest terheli annak bizonyítása, hogy a hangfelvétel elkészítése nem volt visszaélésszerű, melyet a felperes nem tudott igazolni.
[28] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[29] A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
[30] A bíróságok a bizonyítási eljárás során beszerzett bizonyítékokat a maguk összességében értékelik, és - meggyőződésük szerint - bírálják el, mérlegelve az egyes bizonyítékok közötti ellentétek feloldásának lehetőségét. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére, újabb egybevetésére nincs jogi lehetőség, a Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróság nyilvánvalóan téves vagy okszerűtlen következtetésre jutott-e (Pp. 206. §; BH 2012.173.).
[31] Jelen esetben a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése során téves következtetésre jutott, az általa hozott döntés így megalapozatlan.
[32] A rendkívüli felmondás csak a törvényben meghatározott okon alapulhat, és a régi Mt. 96. § (2) bekezdése szerint annak indokának világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie. Vita esetén az állító félnek kell bizonyítania, vagyis jelen esetben a munkáltatónak kellett igazolnia a rendkívüli felmondás megalapozottságát.
[33] A munkáltató az intézkedését egyértelműen arra alapította, hogy a felperes engedély nélkül készített hangfelvételt, amely a titoktartási kötelezettség megsértésének alapos gyanúját is felveti.
[34] Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság ítélete helytállóan rögzítette, hogy a hangfelvétel készítésének a tényét a felperes maga sem vitatta, elismerte, hogy az irodában felettese szobájában helyezte el rejtve, bekapcsolt állapotban a mobiltelefonját. Ezen magatartása pedig önmagában alkalmas lehetett a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére, a bizalomvesztésre. A felperes eljárásával megvalósíthatta volna a titoksértést is, nem a munkavállaló szándéka miatt nem készült hangfelvétel. Ezen magatartás pedig a régi Mt. 3. § (5) bekezdésébe, valamint a 103. § (1) bekezdés c) pontjába és (3) bekezdésébe ütközött.
[35] Tévedett a másodfokú bíróság, amikor kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes állítása szerint azért került sor hangfelvétel készítésére, mivel R. V. és B. Cs. munkatársak rá nézve bántó, személyiségi jogait sértő megjegyzéseket tettek. Az irodában bizalmi munkakört ellátó személy akkor sem készíthet titokban hangfelvételt, ha a saját sérelmeit kívánja ezáltal bizonyítani, mivel az általa választott mód alkalmas lehetett olyan hivatali, más személyek közötti ügyletekre vonatkozó beszélgetések rögzítésére, amelyek a munkavállaló tevékenységi körén kívül esnek, vagyis nem kell azokról tudomást szereznie még a munkaviszonyára figyelemmel sem. Az, hogy a hangfelvételeken kizárólag a "hoppácska" szó hallható, nem csökkenti a felperes kötelezettségszegő magatartásának a súlyát.
[36] Az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy más személyek esetleges jogsértő magatartása sem teheti indokolttá a felperes eljárását. A felperestől a munkakörének jellegére tekintettel elvárható a megbízhatóság, a munkáltató tehát joggal élt a rendkívüli felmondás lehetőségével. Nem értékelhető a felperesi kötelezettségszegés súlyát enyhítő körülményként, hogy az alperes esetleg - amennyiben korábban az irodában nem történik lehallgatás - nem élt volna a jogviszony-megszüntetés legsúlyosabb módjával. A felperes szándékos kötelezettségszegése pedig a munkáltatói intézkedést megalapozta akkor is, ha arra mindössze egy esetben került sor.
[37] A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.269/2015.)
A Kúria a dr. Bass László ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Melegh Mónika ügyvéd által képviselt alperes ellen rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 29.M.2196/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.632.370/2014/3. számú közbenső ítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.632.370/2014/3. számú közbenső ítéletét hatályon kívül helyezi, és a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 29.M.2196/2013/6. számú ítéletét helybenhagyja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 80.000 (nyolcvanezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli.
A felperes 2006. július 1-jével létesített munkaviszonyt az alperessel adminisztrátor munkakörre. A perbeli időben az alperes alkalmazásában állt saját és nevelt fia R. V., valamint B. Cs. és K. E..
Az alperesi irodában 2009. évben több ízben merült fel gyanú arra, hogy bizalmas információk szivárognak ki. Az alperes erre tekintettel feljelentést tett, amely eredménytelen maradt.
A felperes 2010. február 24-én hangfelvétel készítésére kész állapotban hagyta az alperes irodájában, annak íróasztalán egy papírlap alá rejtve a mobiltelefonját. Az így elhelyezett készüléket R. V. észlelte, erről tájékoztatta az alperest, de a telefont az asztalon hagyta. A mobiltelefont a felperes távolította el onnan, és az azzal készített hangfelvételt K. E-nek mutatta meg.
Az alperes 2010. március 2-án kelt és közölt rendkívüli felmondással szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Ennek indokolása szerint: "Tudomásomra jutott, hogy Ön olyan hangfelvételeket készített irodámban, melyek titoktartási kötelezettségének megsértésére ad alapos gyanút, valamint felmerült a gyanú ezekkel való visszaélésre, melyről bizonyítékok állnak rendelkezésünkre. Ezen indokok alapján munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntetem."
A felperes a keresetében a munkáltatói intézkedés jogellenességének megállapítását, és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította, és a felperes perköltség viselésére kötelezte azzal, hogy a le nem rótt illeték az államot terheli.
Az elsőfokú bíróság ítéletében utalt az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 96. §-ának (1) bekezdésére, és a 103. § (1) bekezdés c) pontjában, valamint a (3) bekezdésében foglaltakra. Utalt a régi Mt. 3. § (5) bekezdésére is.
A felperes nem vitatta, hogy egy alkalommal az alperes irodájában, titokban hangfelvételt készített a mobiltelefonjával. Önmagában ez a magatartás a végrehajtói irodában bizalmi munkakörben tevékenykedő felperes részéről olyan súlyú kötelezettségszegés, amely megalapozza a rendkívüli felmondást. A felperes jogi asszisztensi végzettséggel rendelkezik, a perbeli időben már négy éve az alperesnél végzett munkát. Erre tekintettel tisztában kellett lennie a magatartása súlyával. Az a felperesi hivatkozás, amely szerint azért készítette a hangfelvételt, hogy bizonyítékokat szerezzen arra, hogy a kollégái személyét sértő magatartást tanúsítanak, nem volt tényként megállapítható a perben, mivel arra kizárólag a felperes, valamint az alperessel korábban perben álló K. E. tett tényelőadást.
A felperes magatartása akkor is minősített kötelezettségszegésnek minősülne, amennyiben tényként lehetne megállapítani, hogy a munkatársai vele szemben sértő módon viselkedtek. Más személyek esetleges, bántó magatartása sem ad alapot arra, hogy a munkavállaló titokban személyiségi jogot sértő módon hangfelvételt készítsen a felettese irodájában. A felperes védekezését az is aggályossá teszi, hogy nem az állítólagosan őt zaklató kollégák, vagy a saját munkavégzése helyéül szolgáló helyiségekben, hanem a felettese, az alperes irodájában helyezte el a hangfelvétel készítésére alkalmassá tett mobiltelefont. Az, hogy a munkavállaló állítása szerint a munkatársak ott interneteztek, nem magyarázza, hogy miért vélte úgy, miszerint a kollégák az ő távollétében fogják sértegetni. Azt is csak állította a felperes, azonban nem bizonyította, hogy az alperes azt közölte vele, már nem tér vissza az irodába, így a felperes abban a hiszemben helyezte el a telefonját, hogy ott az alperes már nem jelenik meg.
A bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy a hangfelvételen mi szerepelt, mivel a felperesi magatartás a munkahelyen abban az esetben is megengedhetetlen, amennyiben az eredményre nem vezet. A bíróság azt a magatartást értékelte, hogy a végrehajtói irodában dolgozó felperes a felettese irodájában titokban, az ő tudta nélkül hangfelvétel készítése céljából helyezte el a telefonját, és ez a bíróság megítélése szerint minősített kötelezettségszegés. Az a körülmény, hogy a felperes titokban személyiségi jogot sértő módon, felettese tudta nélkül készített hangfelvételt annak irodájában, önmagában alappal keltheti annak alapos gyanúját, hogy a munkavállaló a felvételt illetéktelenekkel megosztja, vagy megoszthatja. Ez a magatartás pedig megalapozza a rendkívüli felmondást akkor is, ha ez egy esetben fordult elő.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát rendkívüli felmondással.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes nem egy, hanem több hangfelvétel készítését rótta a felperes terhére, amelyeket egyúttal olyannak minősített, amelyek a titoktartási kötelezettség megsértésére, illetve az ezekkel való visszaélés "alapos gyanújára" adnak alapot. Az alperes maga sem vitatta, hogy az íróasztalán elhelyezett telefon csupán a "hoppácska" szót rögzítette, amely - mint ahogyan erre a felperes helytállóan hivatkozott - nem tartalmaz semmilyen olyan adatot, amelynek titokban tartásához a munkáltatónak méltányolható érdeke fűződhet, így ezen szó rögzítésével kizárt a titoktartási kötelezettség megsértése, és az ezzel való visszaélés lehetősége.
A bizalmi munkakörben munkát végző munkavállaló részéről a felettese irodájában, annak tudta nélkül történő hangfelvétel készítése, vagy az erre irányuló kísérlet is a régi Mt. 3. § (5) bekezdésébe, valamint a 103. § (1) és (3) bekezdésébe ütközik, és mint ilyen a munkavállaló lényeges kötelezettségének szándékosan, jelentős mértékben történő megszegéseként értékelhető, illetőleg olyan bizalomvesztésre adhat alapot, amely miatt a munkáltató jogszerűen élhet a régi Mt. 96. § (1) bekezdés a), illetve b) pontja alapján rendkívüli felmondással, amennyiben a munkáltató ezt jelöli meg az intézkedés indokaként. Az elsőfokú bíróság azonban figyelmen kívül hagyta, hogy jelen esetben a rendkívüli felmondás indokolásában nem ez került rögzítésre, e körülményekre az alperes csak a perben hivatkozott.
R. J. személyes meghallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy azért értékelte jelentős súlyú kötelezettségszegésként a felperes magatartását, mert azt feltételezte, hogy nem első alkalommal készített hangfelvételt az irodájában.
A másodfokú bíróság a felperesi magatartás értékelésekor az elsőfokú bíróság álláspontjával szemben jelentőséget tulajdonított annak, hogy mi célból került sor a hangfelvétel elkészítésére. A felperes állította, hogy az alperes fiai is folyamatosan zaklatták, becsmérelték őt, és mivel a munkáltató az ezzel kapcsolatos panaszának kivizsgálását megtagadta, a hangfelvétel készítése után kívánt R. V. és B. Cs. felperes személyiségi jogait sértő magatartásáról bizonyítékot szerezni. A felperes állításait tanúként alátámasztotta a munkatársa, K. E., ugyanakkor az alperes és fiai a felperesi állításokat tagadták.
Az elsőfokú bíróság tévesen értékelte e körben a felperes terhére a bizonyítatlanságot. A régi Mt. 89. § (2) bekezdése értelmében az indokolás valóságát és okszerűségét a felmondással élő félnek kell bizonyítania, azaz az adott esetben azt, hogy a felperes célja a hangfelvétellel a titoksértés és a visszaélés volt, nem pedig a zaklatás bizonyítása. Az alperes bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget, az érdektelennek nem tekinthető R. V. és B. Cs. tanúvallomása nem elégséges a titoksértési és visszaélési cél ítéleti bizonyossággal történő megállapítására, illetőleg a zaklatással kapcsolatos felperesi állítás cáfolatára. A bizonyítottság hiányát pedig az alperes terhére kellett értékelni.
A peradatok alapján megállapítható volt, hogy az alperes az esetet nem vizsgálta ki, nem hallgatta meg a hangfelvételt, a régi Mt. 89. § (2) bekezdését megsértve nem adott lehetőséget a felperesnek a védekezésre, így lényegében csupán részinformációk alapján, feltételezésekre alapítva, megalapozatlanul élt a rendkívüli felmondás jogával.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a közbenső ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság ítéletének "hatályában fenntartását" kérte a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.
A felülvizsgálati érvelés szerint a rendkívüli felmondásban foglaltak egyértelmű és világos eligazítást adnak arról, hogy a hangfelvételek készítése képezte a munkáltatói intézkedés alapját. A titoktartási kötelezettség megsértésére, és az információkkal való visszaélésre ez adott alapot.
A felperes a hangfelvétel elkészítése érdekében mindent megtett, és azt az érintett beleegyezése nélkül harmadik személy, K. E. tudomására is hozta.
Az indokolás azért nem rögzítette tényként a titoksértést és az információval való visszaélést, mert ez nem volt szükségszerű feltétele az intézkedésnek, és amennyiben az indokolásban mégis tényként került volna közlésre, azt bizonyítani kellett volna.
Az a körülmény, hogy a hangfelvétel készítése az alperes személye ellen irányult, abból is következik, hogy a felperes a felvétel készítésére szánt eszközt az ő irodájában helyezte el. Nincs jelentősége annak, hogy a felperes kikről kívánt hangfelvételt készíteni, hiszen mások esetleges jogsértő, bántó magatartása sem ad alapot arra, hogy a munkavállaló titokban személyiségi jogot sértő módon hangfelvételt készítsen a felettese irodájában. Annak sem volt jelentősége, hogy azon a hangfelvételen mi került rögzítésre.
Egy végrehajtói irodában adminisztrátori munkát végző alkalmazottal szemben alapvető elvárás a megbízhatóság. Attól a végrehajtótól pedig, akinek beosztottja az iroda helyiségében titokban hangfelvételt készít, nem várható el sem az, hogy a munkavállalót továbbfoglalkoztassa, sem pedig hogy a munkaviszonyt egyéb módon szüntesse meg.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében utalt a Legfelsőbb Bíróság MK. 95. számú állásfoglalás II. bekezdésében foglaltakra. Hivatkozása szerint elegendő az ok összefoglaló megjelölése is. A felperes számára nem volt vitás, hogy mely magatartás volt az, amely a jogviszony megszüntetéséhez vezetett.
A másodfokú bíróság ítéletében a szövegkörnyezetéből kiemelte az alperes által elmondottakat. A munkáltató nyilatkozata csak úgy értelmezhető, hogy esetlegesen a felperessel szemben másmilyen intézkedést hozott volna, ha az irodában első alkalommal történt volna ilyen eset, azaz a korábbiakban nem szivárogtak volna ki információk.
A munkáltató diszkrecionális joga, hogy a munkavállaló rendkívüli felmondást megalapozó magatartása esetén él-e a jogviszony megszüntetésének ezen formájával.
A perben bizonyítást nyert, hogy a hangfelvételen csak a "hoppácska" kifejezés volt hallható, azonban a töretlen bírói gyakorlat szerint felvétel engedély nélküli elkészítése már önmagában visszaélésnek minősül (BH 2008.266.). Erre tekintettel a jogsértőt, vagyis a felperest terheli annak bizonyítása, hogy a hangfelvétel elkészítése nem volt visszaélésszerű, melyet a felperes nem tudott igazolni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartására irányult az alperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem megalapozott.
A bíróságok a bizonyítási eljárás során beszerzett bizonyítékokat a maguk összességében értékelik, és - meggyőződésük szerint - bírálják el, mérlegelve az egyes bizonyítékok közötti ellentétek feloldásának lehetőségét. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésére, újabb egybevetésére nincs jogi lehetőség, a Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróság nyilvánvalóan téves vagy okszerűtlen következtetésre jutott-e (Pp. 206. §, BH 2012.173.).
Jelen esetben a másodfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékok értékelése során téves következtetésre jutott, az általa hozott döntés így megalapozatlan.
A rendkívüli felmondás csak a törvényben meghatározott okon alapulhat, és a régi Mt. 96. § (2) bekezdése szerint annak indokának világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie. Vita esetén az állító félnek kell bizonyítania, vagyis jelen esetben a munkáltatónak kellett igazolnia a rendkívüli felmondás megalapozottságát.
A munkáltató az intézkedését egyértelműen arra alapította, hogy a felperes engedély nélkül készített hangfelvételt, amely a titoktartási kötelezettség megsértésének alapos gyanúját is felveti.
Ezzel összefüggésben az elsőfokú bíróság ítélete helytállóan rögzítette, hogy a hangfelvétel készítésének a tényét a felperes maga sem vitatta, elismerte, hogy az irodában felettese, a végrehajtó szobájában helyezte el rejtve, bekapcsolt állapotban a mobiltelefonját. Ezen magatartása pedig önmagában alkalmas lehetett a munkaviszony azonnali hatályú megszüntetésére, a bizalomvesztésre. A felperes eljárásával megvalósíthatta volna a titoksértést is, nem a munkavállaló szándéka miatt nem készült hangfelvétel. Ezen magatartás pedig a régi Mt. 3. § (5) bekezdésébe, valamint a 103. § (1) bekezdés c) pontjába, és (3) bekezdésébe ütközött.
Tévedett a másodfokú bíróság, amikor kiemelt jelentőséget tulajdonított annak, hogy a felperes állítása szerint azért került sor hangfelvétel készítésére, mivel R. V. és B. Cs. munkatársak ránézve bántó, személyiségi jogait sértő megjegyzéseket tettek. A végrehajtói irodában bizalmi munkakört ellátó személy akkor sem készíthet titokban hangfelvételt, ha a saját sérelmeit kívánja ezáltal bizonyítani, mivel az általa választott mód alkalmas lehetett olyan hivatali, más személyek közötti ügyletekre vonatkozó beszélgetések rögzítésére, amelyek a munkavállaló tevékenységi körén kívül esnek, vagyis nem kell azokról tudomást szereznie még a munkaviszonyára figyelemmel sem. Az, hogy a hangfelvételeken kizárólag a "hoppácska" szó hallható, nem csökkenti a felperes kötelezettségszegő magatartásának a súlyát.
Az elsőfokú bíróság helyesen rögzítette, hogy más személyek esetleges jogsértő magatartása sem teheti indokolttá a felperes eljárását. A felperestől a munkakörének jellegére tekintettel elvárható a megbízhatóság, a munkáltató tehát joggal élt a rendkívüli felmondás lehetőségével. Nem értékelhető a felperesi kötelezettségszegés súlyát enyhítő körülményként, hogy az alperes esetleg - amennyiben korábban az irodában nem történik lehallgatás - nem élt volna a jogviszony megszüntetés legsúlyosabb módjával. A felperes szándékos kötelezettségszegése pedig a munkáltatói intézkedést megalapozta akkor is, ha arra mindössze egy esetben került sor.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján.
A felperes másodfokú és felülvizsgálati eljárási perköltség fizetésére a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles.
A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a felperes munkavállalói költségkedvezménye folytán a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli.