adozona.hu
BH+ 2015.12.530
BH+ 2015.12.530
I. Ha a tevékenység jellege és a szerződésben meghatározott egyéb feltételek szerint a felek megállapodása a megbízásos jogviszonynak megfelel, a feladat ellátására meghatározott időtartam önmagában a közalkalmazotti jogviszony megállapítására nem ad alapot [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 75/A. §; 1952. évi IV. tv. (Ptk.) 475. §, 477. §, 479. §]. II. A másodfokú eljárásban kért és engedélyezett költségmentesség nem érinti az elsőfokú ítéletben megállapított eljárási illetékfizetési kötelezettséget [6/1986. (VI.
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2008. március 13-án megbízási szerződést kötött az alperessel a műszaki osztályvezetői állás pályázatának elbírálásáig havi 174 órában szaktanácsadói feladatok ellátására, havi 600 000 forint díjazás ellenében. A felek a megbízási szerződést 2008. augusztus 15-én határozatlan idejűvé alakították át.
A 2009. január 23-án kelt úgynevezett "feladatköri leírásban" rögzítették a felperes által ellátandó feladatokat. Ezek a beruház...
BH+ 2015.12.530 I. Ha a tevékenység jellege és a szerződésben meghatározott egyéb feltételek szerint a felek megállapodása a megbízásos jogviszonynak megfelel, a feladat ellátására meghatározott időtartam önmagában a közalkalmazotti jogviszony megállapítására nem ad alapot [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 75/A. §; 1959. évi IV. tv. (Ptk.) 475. §, 477. §, 479. §].
II. A másodfokú eljárásban kért és engedélyezett költségmentesség nem érinti az elsőfokú ítéletben megállapított eljárási illetékfizetési kötelezettséget [6/1986. (VI. 26.) IM rend. 5. § (5) bek.].
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2008. március 13-án megbízási szerződést kötött az alperessel a műszaki osztályvezetői állás pályázatának elbírálásáig havi 174 órában szaktanácsadói feladatok ellátására, havi 600 000 forint díjazás ellenében. A felek a megbízási szerződést 2008. augusztus 15-én határozatlan idejűvé alakították át.A 2009. január 23-án kelt úgynevezett "feladatköri leírásban" rögzítették a felperes által ellátandó feladatokat. Ezek a beruházások műszaki előkészítésével és ellenőrzésével kapcsolatos munkálatok voltak, melyen belül többek között az épületek műszaki állagának felmérésével, a költségvetési kiírások elkészítésével, az elektromos és gépészeti munkák kiírásával, a pályázati munkákban való részvétellel, a kivitelezők munkájának ellenőrzésével, valamint a garanciális ellenőrzésekkel kapcsolatos tevékenységet kellett a felperesnek ellátnia. Számára az alperes irodát biztosított, ahol íróasztalt és laptopot bocsátott a rendelkezésére. A felperes részére munkaidő nem került megállapításra, a jelenléti ívet sem kellett vezetnie, munkáját az alperesi intézmények területén a feladatok jellegéhez igazodóan végezte. Túlmunkához vagy hétvégi munkavégzéshez nem kellett engedélyt kérnie, szabadság megállapítására nem került sor. Konkrét feladatait a gazdasági igazgató és a műszaki osztályvezető határozta meg, ők adták a munkájával kapcsolatos utasításokat és feléjük tartozott beszámolási kötelezettséggel is. A felperes megbízási díjban részesült, melyet az alperes teljesítésigazolása alapján fizettek ki. A felperesnek a munkaszervezetben alárendeltjei nem voltak.
Az alperes 2011. március 28-án kelt levelével egy havi felmondási idő figyelembevételével megszüntette a megbízási jogviszonyt. A felperes a munkaügyi bírósághoz fordult és annak megállapítását kérte, hogy az alperes és közte közalkalmazotti jogviszony jött létre, melyet az alperes jogellenesen szüntette meg. Ennek következményeként elmaradt illetmény, 60 napi felmentési időre járó átlagkereset, valamint átalánykártérítésként 12 havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kérte kötelezni az alperest, havi 600 000 forint bruttó munkabér figyelembevételével.
Az alperes a kereset elutasítását kérte figyelemmel arra, hogy a felperessel nemcsak elnevezésében, hanem ténylegesen is megbízási szerződést kötött.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperessel fennálló jogviszonyában a közalkalmazotti jogviszony elsődleges és másodlagos minősítő jegyei megvalósultak. Kiemelte, hogy a felperes maga kérte azt, hogy megbízási jogviszony keretében kerüljön sor foglalkoztatására. A felek által nem vitatott tényként vette figyelembe, hogy az alperes munkaidőt nem határozott meg a felperes számára, aki idejével szabadon gazdálkodhatott, jelenléti ívet nem kellett vezetnie. A munkavégzés helye és ideje nem volt számára meghatározva, rá nem vonatkozott a törzsidő, és a túlmunkát, valamint a hétvégi munkát sem kellett engedélyeztetnie. A szabadságát a szabadságos tömbön nem kellett vezetnie, a munkavégzési helyéről sem tartozott beszámolási kötelezettséggel. Az alperes szervezeti rendjébe nem tagozódott be, nem tartozott a műszaki osztály kötelékébe, alárendeltje nem volt, csak a gépelésben segítettek az ilyen feladattal megbízott kollégák. A konkrét feladatokat a gazdasági igazgató és a műszaki osztály aktuális vezetője adta ki számára, és nekik kellett beszámolni azok elvégzéséről.
A tanúvallomások alapján az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a felperes által elvégzett feladatok projekt jellegűek voltak. A felperes nem egy munkakört, hanem feladatok sorát látta el, amivel éppen az alperes megbízta, arra pedig nem merült fel adat, hogy a feladatkörén kívül más tevékenységet is ellátott volna. Nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak a ténynek, hogy a munkavégzéshez szükséges irodahelyet és laptopot az alperes biztosította, mivel a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 479. §-a szerint is a megbízót terhelik az ügy ellátásával felmerült költségek. Bár a felperes személyesen volt köteles ellátni feladatát, a Ptk. 475. §-a alapján a megbízott is elsősorban személyes teljesítésre köteles, beszámolási tevékenységét pedig a Ptk. 477. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettség körében értékelte.
A díjazás vonatkozásában megállapította, hogy az nem automatikusan járt az elvégzett munkáért, annak kifizetésére a teljesítésigazolások alapján került sor.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és 63 500 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperest, továbbá megállapította, hogy az 576 000 forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Megállapította, hogy a perben meghallgatott tanúk egymással egybehangzóan nyilatkoztak a munkavégzés főbb jellemzői tekintetében.
A felperest nem terhelte folyamatos rendelkezésre állási kötelezettség. Az általa ellátott feladatok azok jellegéből adódóan kötődtek az alperes műszaki osztályához, a munkaszervezetbe azonban nem épült be. A nyugdíjasként alkalmazott felperes vonatkozásában nem valósult meg olyan szoros alá-fölé rendeltség, illetve függőség, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a felek szándéka közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányult volna. Tisztában volt azzal, hogy őt megbízási jogviszonyban foglalkoztatják, és a tanúk által előadott valamennyi tényt összességében értékelve nem volt bizonyított a közalkalmazotti jogviszony fennállta.
A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy közalkalmazotti jogviszonyt csak eredményes pályázat alapján lehetett volna létesíteni, így amennyiben az adott jogviszonyt közalkalmazotti jogviszonynak kellett volna is tekinteni, azt a feleknek - annak érvénytelen létrejöttére figyelemmel - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 10. § (1) bekezdése alapján azonnali hatállyal fel kellett volna számolniuk. Nem merült fel arra adat, hogy a felperesnek bármilyen jogos érdeke csorbult a megbízási szerződés megkötésével.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben azt kérte, hogy a Kúria a jogszabálysértő jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára.
Álláspontja szerint az ítéletek sértik az Mt. 75/A. § (2) bekezdését, a Ptk. 207. § (6) bekezdését, valamint a Pp. 3. § (3) bekezdését, 173. § (4) bekezdését és 206. § (1) bekezdését, továbbá a 7001/2005. (MK 170.) FMM-PM együttes irányelvet. Kifogásolta, hogy a jogerős ítélet nem vizsgálta azt a körülményt, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségének és elutasította az alperes Humánpolitikai Osztályán dolgozó M.-né tanúkénti meghallgatására vonatkozó indítványát. Erre figyelemmel a felperes felülvizsgálati kérelméhez csatolta az adott személy nyilatkozatát, aki úgy foglalt állást, hogy a felperes megbízási szerződése az alperessel színlelt volt. Nem vizsgálták az eljárt bíróságok azt sem, hogy a hozzá hasonló vezető beosztást betöltő közalkalmazottak foglalkoztatására milyen feltételekkel került sor. Nem vizsgálták az eljárt bíróságok azt sem, hogy a felek közötti szerződés havi 174 órás munkaidőt állapított meg, holott ennek döntő jelentősége volt. A megbízási szerződés soha nem tartalmaz kötelezően előírt munkaidőt, napi 8 órás munkavégzést, ez a kikötés ugyanis egyértelműen csak és kizárólag a munkaviszony jellemzője. Kifogásolta továbbá, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nagy hangsúlyt fektetett P. Ny. tanúvallomására, nem értékelte azonban az általa elmondott azon tényeket, hogy alárendelt volt a műszaki osztályvezető vonatkozásában, engedélyt kellett kérnie, amennyiben távol kívánt maradni, illetve a bérmegtakarítás terhére vették fel. A tanú következetesen munkavégzésről beszélt, és nem érzett különbséget az ő és más munkavállaló foglalkoztatása között. Ezenkívül hivatkozott több más ügyben született eseti döntésre is.
Jogsértőnek találta a jogerős ítéletet amiatt is, hogy bár az elsőfokú bíróság a felperest teljes személyes költségmentességben részesítette, ennek ellenére a másodfokú bíróság a terhére megállapított perköltségre vonatkozó ítéleti rendelkezést nem változtatta meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet változatlan tartalommal hatályában tartsa fenn, és kötelezze a felperest a felmerült költségek megtérítésére, mivel a jogerős ítélet megfelel a jogszabályoknak. Kifogásolta, hogy a felperes nem adta elő, illetve az általa csatolt nyilatkozat sem tartalmazta azt a tényt, hogy a felperesnek több gazdasági társaságban is vezető tisztségviselői munkaköre állt fenn a megbízási szerződés idején is.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségének, kérelme ellenére nem hallgatta meg tanúként M.-nét, akinek nyilatkozatát a felülvizsgálati kérelméhez csatolta.
A felperes fellebbezésében e körülményt nem kifogásolta, így e kérdés nem képezte a másodfokú eljárás tárgyát sem, a jogerős ítélet pedig csak olyan körben támadható felülvizsgálattal, amely az első- és másodfokú eljárásban is felmerült (EBH 2000.371., BH 1997.54.).
A Pp. 275. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, így a felülvizsgálati kérelemhez csatolt nyilatkozat bizonyítékként nem volt értékelhető. Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati kérelem ezen pontját érdemben nem vizsgálta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta azt is, hogy az eljárt bíróságok helytelenül értékelték a meghallgatott tanúk vallomásait, megszegve ezzel a Pp. 206. §-át.
A Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére alapított felülvizsgálati kérelem csak akkor lehet eredményes, ha a jogerős ítéletben megállapított tényállás iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékokat - azok egybevetése során - nem a maguk összességében értékelte és ennélfogva a megállapított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen, vagyis lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. A felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének (BH 1995.193., BH 1999.44., BH 2012.179., EBH 2013.02.M4.).
Az eljárt bíróságok a rendelkezésükre álló okirati bizonyítékok, illetőleg a tanúk vallomása értékelése alapján állapították meg az ítéletük alapjául szolgáló tényállást.
Nem eredményezi a mérlegelés okszerűtlenségét, ha a bíróság egyes bizonyítékoknak másokkal szemben nagyobb jelentőséget tulajdonít, ha azt kellően indokolja. Az a körülmény, hogy a megállapított tényállás egyes - nem perdöntő - bizonyítékokkal nem vagy nem teljes mértékben áll összhangban, nem minősül jogsértésnek, mivel a tényállás az összes bizonyíték egybevetése alapján nem tekinthető okszerűtlennek (BH 2001.301.).
Amennyiben a munkavégzésre irányuló jogviszony minősítése a vitatott, az egyes szerződéses elemeket összességükben kell vizsgálni. A jogviszony alapján ellátandó tevékenység jellege és feltételei határozzák meg, hogy egy adott munkavégzésre mely jogviszony választható. Amennyiben a tevékenység jellege megengedi, a felek a szerződési szabadság alkotmányos joga alapján élhetnek azon jogukkal, hogy a szerződés típusát közös akarattal válasszák meg. A felperes által ellátott tevékenység olyan jellegű volt, ahol a munkavégzés akár polgári jogi jogviszony, akár közalkalmazotti jogviszony keretén belül megvalósulhatott.
A perbeli adatok mérlegelésekor törvénysértés nélkül állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felperest nem terhelte a munka mennyiségétől független rendelkezésre állási kötelezettség, más jellegű feladatok ellátásával nem bízták meg. Az általa ellátott feladatok jellegéből következően kötődött az alperes műszaki osztályának szervezetéhez, a szervezeti rendbe azonban nem tagozódott be, irányítása alatt senki nem dolgozott.
Kellő alap nélkül állította a felülvizsgálati kérelem azt, hogy egy megbízási jogviszonyban a megbízó nem határozhatja meg azt, hogy az adott típusú feladatot a megbízott mikor teljesítse. Önmagában abból a körülményből, hogy a megbízási szerződés szerint a felperesnek havi 174 órán át kellett az adott tevékenységet ellátnia, nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a felek között közalkalmazotti jogviszony állt fenn.
A perbeli esetben ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy a munkavégzés alapjául szolgáló szerződés típusának megválasztása a felperes jogos érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések korlátozására, csorbítására irányult volna (Mt. 75/A. §).
Tévesen kifogásolta a felperes felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a felperes terhére megállapított perköltségre vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést nem változtatta meg.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével 430 000 forint le nem rótt eljárási illeték megfizetésére kötelezte a pervesztes felperest. Ezt követően a felperes fellebbezésében teljes személyes költségmentesség megállapítását kérte, s ezt az elsőfokú bíróság 2014. június 18-án kelt végzésében engedélyezte. A költségmentesség alkalmazásáról rendelkező 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 5. § (5) bekezdése szerint, ha a fél a költségmentesség engedélyezését az eljárás megindítását követően kéri, a költségmentesség hatálya - ha e rendelet másként nem rendelkezik - nem terjed ki az eljárásnak az engedélyezés előtti szakaszára. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság helyesen csak az engedélyezést követő időtartamra biztosította a felperes számára a teljes személyes költségmentességet, és a másodfokú ítéletében jogszerűen rendelkezett arról, hogy a le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.
Nem terhelte azonban olyan kötelezettség, hogy az elsőfokú ítélet illeték megfizetésére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezze. A költségmentesség a Pp. 86. § (3) bekezdése értelmében nem érinti az ellenfél javára megítélt perköltségek megtérítésének kötelezettségét.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet jogszabálysértés hiányában a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.232/2015.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Pozsgai Mária ügyvéd által képviselt S. L. felperesnek Tündik Ügyvédi Iroda (ügyintéző: dr. Tündik Henrietta ügyvéd) által képviselt Fővárosi Önkormányzat Sz. J. Kórház alperes ellen közalkalmazotti jogviszony fennálltának és jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon 6.M.2113/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 59.Mf.637.381/2014/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 59.Mf.637.381/2014/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy tizenöt napon belül fizessen meg az alperesnek 10 000 (tízezer) forint + 2 700 (kétezer-hétszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2008. március 13-án megbízási szerződést kötött az alperessel a műszaki osztályvezetői állás pályázatának elbírálásáig havi 174 órában szaktanácsadói feladatok ellátására, havi 600 000 forint díjazás ellenében. A felek a megbízási szerződést 2008. augusztus 15-én határozatlan idejűvé alakították át.
A 2009. január 23-án kelt úgynevezett "feladatköri leírásban" rögzítették a felperes által ellátandó feladatokat. Ezek a beruházások műszaki előkészítésével és ellenőrzésével kapcsolatos munkálatok voltak, melyen belül többek között az épületek műszaki állagának felmérésével, a költségvetési kiírások elkészítésével, az elektromos és gépészeti munkák kiírásával, a pályázati munkákban való részvétellel, a kivitelezők munkájának ellenőrzésével, valamint a garanciális ellenőrzésekkel kapcsolatos tevékenységet kellett a felperesnek ellátnia. Számára az alperes irodát biztosított, ahol íróasztalt és laptopot bocsátott a rendelkezésére. A felperes részére munkaidő nem került megállapításra, a jelenléti ívet sem kellett vezetnie, munkáját az alperesi intézmények területén a feladatok jellegéhez igazodóan végezte. Túlmunkához vagy hétvégi munkavégzéshez nem kellett engedélyt kérnie, szabadság megállapítására nem került sor. Konkrét feladatait a gazdasági igazgató és a műszaki osztályvezető határozta meg, ők adták a munkájával kapcsolatos utasításokat és feléjük tartozott beszámolási kötelezettséggel is. A felperes megbízási díjban részesült, melyet az alperes teljesítésigazolása alapján fizettek ki. A felperesnek a munkaszervezetben alárendeltjei nem voltak.
Az alperes 2011. március 28-án kelt levelével egy havi felmondási idő figyelembevételével megszüntette a megbízási jogviszonyt. A felperes a munkaügyi bírósághoz fordult és annak megállapítását kérte, hogy az alperes és közte közalkalmazotti jogviszony jött létre, melyet az alperes jogellenesen szüntette meg. Ennek következményeként elmaradt illetmény, 60 napi felmentési időre járó átlagkereset, valamint átalánykártérítésként 12 havi átlagkeresetének megfelelő összeg megfizetésére kérte kötelezni az alperest, havi 600 000 forint bruttó munkabér figyelembevételével.
Az alperes a kereset elutasítását kérte figyelemmel arra, hogy a felperessel nemcsak elnevezésében, hanem ténylegesen is megbízási szerződést kötött.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.2113/2011/33. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította és 250 000 forint perköltség, valamint 430 000 forint le nem rótt eljárási illeték megfizetésére kötelezte. Megállapította, hogy a felperes nem tudta bizonyítani, hogy az alperessel fennálló jogviszonyában a közalkalmazotti jogviszony elsődleges és másodlagos minősítő jegyei megvalósultak. Kiemelte, hogy a felperes maga kérte azt, hogy megbízási jogviszony keretében kerüljön sor foglalkoztatására. A felek által nem vitatott tényként vette figyelembe, hogy az alperes munkaidőt nem határozott meg a felperes számára, aki idejével szabadon gazdálkodhatott, jelenléti ívet nem kellett vezetnie. A munkavégzés helye és ideje nem volt számára meghatározva, rá nem vonatkozott a törzsidő, és a túlmunkát, valamint a hétvégi munkát sem kellett engedélyeztetnie. A szabadságát a szabadságos tömbön nem kellett vezetnie, a munkavégzési helyéről sem tartozott beszámolási kötelezettséggel. Az alperes szervezeti rendjébe nem tagozódott be, nem tartozott a műszaki osztály kötelékébe, alárendeltje nem volt, csak a gépelésben segítettek az ilyen feladattal megbízott kollégák. A konkrét feladatokat a gazdasági igazgató és a műszaki osztály aktuális vezetője adta ki számára, és nekik kellett beszámolni azok elvégzéséről.
A tanúvallomások alapján az elsőfokú bíróság azt is megállapította, hogy a felperes által elvégzett feladatok projekt jellegűek voltak. Ugyan ezzel ellentétes volt K. É. írásbeli nyilatkozata, állítását azonban a többi tanú vallomása nem támasztotta alá. A felperes nem egy munkakört, hanem feladatok sorát látta el, amivel éppen az alperes megbízta, arra pedig nem merült fel adat, hogy a feladatkörén kívül más tevékenységet is ellátott volna. Nem tulajdonított különösebb jelentőséget annak a ténynek, hogy a munkavégzéshez szükséges irodahelyet és laptopot az alperes biztosította, mivel a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. tv. (a továbbiakban: Ptk.) 479. §-a szerint is a megbízót terhelik az ügy ellátásával felmerült költségek. Bár a felperes személyesen volt köteles ellátni feladatát, a Ptk. 475. §-a alapján a megbízott is elsősorban személyes teljesítésre köteles, beszámolási tevékenységét pedig a Ptk. 477. §-a szerinti tájékoztatási kötelezettség körében értékelte.
A díjazás vonatkozásában megállapította, hogy az nem automatikusan járt az elvégzett munkáért, annak kifizetésére a teljesítésigazolások alapján került sor.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 59.Mf.637.381/2014/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és 63 500 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperest, továbbá megállapította, hogy az 576 000 forint le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli. Megállapította, hogy a perben meghallgatott tanúk egymással egybehangzóan nyilatkoztak a munkavégzés főbb jellemzői tekintetében.
A felperest nem terhelte folyamatos rendelkezésre állási kötelezettség, nem bízták meg olyan feladatokkal, amelyek nem tartoztak a munkakörébe. Az általa ellátott feladatok azok jellegéből adódóan kötődtek az alperes műszaki osztályához, a munkaszervezetbe azonban nem épült be. A nyugdíjasként alkalmazott felperes vonatkozásában nem valósult meg olyan szoros alá-fölé rendeltség, illetve függőség, amelyből arra lehetne következtetni, hogy a felek szándéka közalkalmazotti jogviszony létrehozására irányult volna. Tisztában volt azzal, hogy őt megbízási jogviszonyban foglalkoztatják, és a tanúk által előadott valamennyi tényt összességében értékelve nem volt bizonyított a közalkalmazotti jogviszony fennállta.
A másodfokú bíróság megállapította azt is, hogy közalkalmazotti jogviszonyt csak eredményes pályázat alapján lehetett volna létesíteni, így amennyiben az adott jogviszonyt közalkalmazotti jogviszonynak kellett volna is tekinteni, azt a feleknek - annak érvénytelen létrejöttére figyelemmel - a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 10. § (1) bekezdése alapján azonnali hatállyal fel kellett volna számolniuk. Nem merült fel arra adat, hogy a felperesnek bármilyen jogos érdeke csorbult a megbízási szerződés megkötésével.
A jogerős ítélet ellen a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben azt kérte, hogy a Kúria a jogszabálysértő jogerős ítéletet az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően helyezze hatályon kívül és az elsőfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására és új határozat meghozatalára.
Álláspontja szerint az ítéletek sértik az Mt. 75/A. § (2) bekezdését, a Ptk. 207. § (6) bekezdését, valamint a Pp. 3. § (3) bekezdését, 173. § (4) bekezdését és 206. § (1) bekezdését, továbbá a 7001/2005. (MK 170.) FMM-PM együttes irányelvet. Kifogásolta, hogy a jogerős ítélet nem vizsgálta azt a körülményt, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdésében előírt tájékoztatási kötelezettségének és elutasította az alperes Humánpolitikai Osztályán dolgozó M.-né tanúkénti meghallgatására vonatkozó indítványát. Erre figyelemmel a felperes felülvizsgálati kérelméhez csatolta az adott személy nyilatkozatát, aki úgy foglalt állást, hogy a felperes megbízási szerződése az alperessel színlelt volt. Nem vizsgálták az eljárt bíróságok azt sem, hogy a hozzá hasonló vezető beosztást betöltő közalkalmazottak foglalkoztatására milyen feltételekkel került sor. Nem vizsgálták az eljárt bíróságok azt sem, hogy a felek közötti szerződés havi 174 órás munkaidőt állapított meg, holott ennek döntő jelentősége volt. A megbízási szerződés soha nem tartalmaz kötelezően előírt munkaidőt, napi 8 órás munkavégzést, ez a kikötés ugyanis egyértelműen csak és kizárólag a munkaviszony jellemzője. Kifogásolta továbbá, hogy az elsőfokú bíróság ítélete nagy hangsúlyt fektetett P. Ny. tanúvallomására, nem értékelte azonban az általa elmondott azon tényeket, hogy alárendelt volt a műszaki osztályvezető vonatkozásában, engedélyt kellett kérnie, amennyiben távol kívánt maradni, illetve a bérmegtakarítás terhére vették fel. A tanú következetesen munkavégzésről beszélt, és nem érzett különbséget az ő és más munkavállaló foglalkoztatása között. Ezen kívül hivatkozott több más ügyben született eseti döntésre is.
Jogsértőnek találta a jogerős ítéletet amiatt is, hogy bár az elsőfokú bíróság a felperest teljes személyes költségmentességben részesítette, ennek ellenére a másodfokú bíróság a terhére megállapított perköltségre vonatkozó ítéleti rendelkezést nem változtatta meg.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet változatlan tartalommal hatályában tartsa fenn, és kötelezze a felperest a felmerült költségek megtérítésére, mivel a jogerős ítélet megfelel a jogszabályoknak. Kifogásolta, hogy a felperes nem adta elő, illetve az általa csatolt nyilatkozat sem tartalmazta azt a tényt, hogy a felperesnek több gazdasági társaságban is vezető tisztségviselői munkaköre állt fenn a megbízási szerződés idején is.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság nem tett eleget a Pp. 3. § (3) bekezdésében írt tájékoztatási kötelezettségének, kérelme ellenére nem hallgatta meg tanúként M.-nét, akinek nyilatkozatát a felülvizsgálati kérelméhez csatolta.
A felperes fellebbezésében e körülményt nem kifogásolta, így e kérdés nem képezte a másodfokú eljárás tárgyát sem, a jogerős ítélet pedig csak olyan körben támadható felülvizsgálattal, amely az első- és másodfokú eljárásban is felmerült (EBH 2000.371., BH 1997.54.).
A Pp. 275. § (1) bekezdése szerint a felülvizsgálati eljárásban bizonyítás felvételének nincs helye, így a felülvizsgálati kérelemhez csatolt nyilatkozat bizonyítékként nem volt értékelhető. Mindezekre figyelemmel a Kúria a felülvizsgálati kérelem ezen pontját érdemben nem vizsgálta.
A felperes felülvizsgálati kérelmében kifogásolta azt is, hogy az eljárt bíróságok helytelenül értékelték a meghallgatott tanúk vallomásait, megszegve ezzel a Pp. 206. §-át.
A Pp. 206. § (1) bekezdése szerint a bíróság a tényállást a felek előadásának és a bizonyítási eljárás során felmerült bizonyítékoknak egybevetése alapján állapítja meg, a bizonyítékokat a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el. A Kúria (Legfelsőbb Bíróság) töretlen gyakorlata értelmében a bizonyítékok mérlegelésén alapuló ítélet felülvizsgálattal eredményesen csak akkor támadható, ha a bizonyítékok mérlegelése okszerűtlen vagy iratellenes volt. A felülvizsgálati eljárás keretében a bíróság mérlegelési körébe tartozó kérdés általában nem vitatható, és nincs lehetőség a bizonyítás adatainak újabb egybevetésére és értékelésére. A Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróságok nyilvánvalóan téves vagy okszerűtlen következtetésre jutottak-e.
A Pp. 206. § (1) bekezdése megsértésére alapított felülvizsgálati kérelem csak akkor lehet eredményes, ha a jogerős ítéletben megállapított tényállás iratellenes, illetőleg a bíróság a bizonyítékokat - azok egybevetése során - nem a maguk összességében értékelte és ennélfogva a megállapított tényállás nyilvánvalóan okszerűtlen, vagyis lényeges logikai ellentmondást tartalmaz. A felülvizsgálati eljárásban nincs helye felülmérlegelésnek, a bizonyítékok ismételt egybevetésének és értékelésének (BH 1995.193., BH 1999.44., BH 2012.179., EBH 2013.02.M4.).
Az eljárt bíróságok a rendelkezésükre álló okirati bizonyítékok, illetőleg a tanúk vallomása értékelése alapján állapították meg az ítéletük alapjául szolgáló tényállást.
Nem eredményezi a mérlegelés okszerűtlenségét, ha a bíróság egyes bizonyítékoknak másokkal szemben nagyobb jelentőséget tulajdonít, ha azt kellően indokolja. Az a körülmény, hogy a megállapított tényállás egyes - nem perdöntő - bizonyítékokkal nem vagy nem teljes mértékben áll összhangban, nem minősül jogsértésnek, mivel a tényállás az összes bizonyíték egybevetése alapján nem tekinthető okszerűtlennek (BH 2001.301.).
Amennyiben a munkavégzésre irányuló jogviszony minősítése a vitatott, az egyes szerződéses elemeket összességükben kell vizsgálni. A jogviszony alapján ellátandó tevékenység jellege és feltételei határozzák meg, hogy egy adott munkavégzésre mely jogviszony választható. Amennyiben a tevékenység jellege megengedi, a felek a szerződési szabadság alkotmányos joga alapján élhetnek azon jogukkal, hogy a szerződés típusát közös akarattal válasszák meg. A felperes által ellátott tevékenység olyan jellegű volt, ahol a munkavégzés akár polgári jogi jogviszony, akár közalkalmazotti jogviszony keretén belül megvalósulhatott.
A perbeli adatok mérlegelésekor törvénysértés nélkül állapították meg az eljárt bíróságok, hogy a felperest nem terhelte a munka mennyiségétől független rendelkezésre állási kötelezettség, más jellegű feladatok ellátásával nem bízták meg. Az általa ellátott feladatok jellegéből következően kötődött az alperes műszaki osztályának szervezetéhez, a szervezeti rendbe azonban nem tagozódott be, irányítása alatt senki nem dolgozott.
Kellő alap nélkül állította a felülvizsgálati kérelem azt, hogy egy megbízási jogviszonyban a megbízó nem határozhatja meg azt, hogy az adott típusú feladatot a megbízott mikor teljesítse. Önmagában abból a körülményből, hogy a megbízási szerződés szerint a felperesnek havi 174 órán át kellett az adott tevékenységet ellátnia, nem lehet arra a következtetésre jutni, hogy a felek között közalkalmazotti jogviszony állt fenn.
A perbeli esetben ítéleti bizonyossággal nem volt megállapítható, hogy a munkavégzés alapjául szolgáló szerződés típusának megválasztása a felperes jogos érdekeinek védelmét biztosító rendelkezések korlátozására, csorbítására irányult volna (Mt. 75/A. §).
Kellő alap nélkül kifogásolta a felperes felülvizsgálati kérelmében azt is, hogy jogszabályt sértett a másodfokú bíróság, amikor a felperes terhére megállapított perköltségre vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést nem változtatta meg.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2013. június 27-én kelt ítéletével 430 000 forint le nem rótt eljárási illeték megfizetésére kötelezte a pervesztes felperest. Ezt követően a felperes fellebbezésében teljes személyes költségmentesség megállapítását kérte, s ezt az elsőfokú bíróság 2014. június 18-án kelt végzésében engedélyezte. A költségmentesség alkalmazásáról rendelkező 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 5. § (5) bekezdése szerint, ha a fél a költségmentesség engedélyezését az eljárás megindítását követően kéri, a költségmentesség hatálya - ha e rendelet másként nem rendelkezik - nem terjed ki az eljárásnak az engedélyezés előtti szakaszára. Erre figyelemmel a másodfokú bíróság helyesen csak az engedélyezést követő időtartamra biztosította a felperes számára a teljes személyes költségmentességet, és a másodfokú ítéletében jogszerűen rendelkezett arról, hogy a le nem rótt fellebbezési eljárási illetéket az állam viseli.
Nem terhelte azonban olyan kötelezettség, hogy az elsőfokú ítélet illeték megfizetésére vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezze. A költségmentesség a Pp. 86. § (3) bekezdése értelmében nem érinti az ellenfél javára megítélt perköltségek megtérítésének kötelezettségét.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet jogszabálysértés hiányában a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A pervesztes felperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni az alperes felülvizsgálati eljárási költségét, míg a felülvizsgálati eljárási illetéket a felperest megillető teljes személyes költségmentességre figyelemmel a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2015. szeptember 16.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.232/2015.)