adozona.hu
BH+ 2015.12.529
BH+ 2015.12.529
Elmaradt munkabér megfizetésére irányuló kereseti kérelem esetén, ha a munkabér kifizetését a munkavállaló kézjegyével ellátott bérjegyzék igazolja, és annak valósága a munkavállaló érdekében álló bizonyítás hiányában nem dőlt meg, e bizonyíték figyelembevétele nem mellőzhető [2012. évi I. tv. (Mt.) 49. § (2) bek.; 1952. évi III. tv. (Pp.) 164. § (1) bek.].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes munkavállaló keresete az alperes munkáltató által közölt azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt munkabér megfizetésére, valamint munkaviszonya kezdő időpontjának helyes megállapítására és annak az alperes általi bejelentésére irányult.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek között 2012. május 8-ától állt fenn munkaviszony. Kötelezte az alperest, hogy ezen időponttal jelents...
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy a felek között 2012. május 8-ától állt fenn munkaviszony. Kötelezte az alperest, hogy ezen időponttal jelentse be a felperest az adóhatóságnál és a társadalombiztosítási szerveknél, és fizessen meg a felperes javára bruttó 2 020 400 forintot és ennek késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A felülvizsgálati kérelemmel érintett körben irányadó tényállás szerint az alperes a T. Zrt. részére végez alvállalkozói tevékenységet, amelynek keretében a T. Zrt. által meghatározott fogyasztóknál a szolgáltatást kikapcsolja. A felperes 2012. május 8-ától kezdődően látott el gázszolgáltatás kikapcsolással összefüggő feladatokat az alperes részére, ezt megelőzően az ügyvezetővel együtt néhány alkalommal a helyszínre ment, aki megmutatta, hogy e tevékenységet hogyan kell ellátni. A felperes feladata az adminisztráció volt, amelyet a kikapcsolási tevékenységet ellátó szerelővel együtt a helyszínen végzett. A munkát reggelente az alperes székhelyén vette fel, ahol az ügyvezető határozta meg az aznapi munkavégzést. A tevékenységét az alperes utasításai alapján végezte. A felek abban állapodtak meg, hogy mérő kikötésenként 4000 forint jár a felperes részére, amely a gépkocsi- és a telefonhasználat költségét is tartalmazza. A felperessel munkát végző szerelők közül G. J. Cs. kapott a felperestől 10 000 forintot, a többi szerelő nem.
A felek 2012. június 11-én írásban munkaszerződést kötöttek napi 4 órás munkavégzésre havi bruttó 54 000 forint munkabér meghatározása mellett, amely időponttól kezdődően a felperes ugyanazt a tevékenységet végezte, mint korábban. Az alperes a részére összesen 560 000 forintot fizetett meg. 2012. október 3-a után a felperes az alperesnél nem végzett munkát. 2012. november 6-án kelt azonnali hatályú felmondással a munkáltató a munkaviszonyát megszüntette.
Az elsőfokú bíróság szerint a lefolytatott bizonyítás alapján megállapítható volt, hogy a felek 2012. május 8-ától kezdődően munkaszerződést kötöttek, a munkaviszony ezen időponttól fennállt. A tevékenységre a munkaviszony jellemzői voltak megállapíthatóak, így a felperes által végzett tevékenység munkaviszony keretében végzettnek minősül. Az alperes hatásköri kifogása ezzel ellentétes álláspont esetén is alaptalan, mert a felperes a Pp. 349. § (3) bekezdése szerint munkaviszonnyal követlen kapcsolatban lévő jogra alapított igényt érvényesített, amelyre tekintettel a jogvita elbírálására a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatásköre fennállt.
A bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a felperes havi rendszerességgel a munkaszerződésben megjelölt alapbért az alperestől nem kapta meg. Összesen 560 000 forint kifizetést igazolt a perben a munkáltató. A felperes által megjelölt 720 kikötéssel szemben az alperes által elismert 565 kikötés volt igazolt. A felperest a munkaszerződés szerint 2012. május 8-ától 2012. november 6-áig járó 302 040 forint munkabér, valamint az 565 kikötésért 4000 forinttal számolva járó 2 260 000 forintból levonásba helyezve a felperes által is elismerten a munkáltató által kifizetett 560 000 forintot 1 700 000 forint, összesen bruttó 2 020 400 forint munkabér illeti meg a 2012. évi I. tv. (Mt.) 42. § (2) bekezdés b) pontja szerint. A kamatfizetési kötelezettség az Mt. 160. §-án alapul.
Az elsőfokú bíróság az alperes által közölt azonnali hatályú felmondást jogszerűnek ítélte, így ennek jogellenessége megállapítása iránti keresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta.
A törvényszék a rendelkezésre álló adatok alapján az elsőfokú ítélet tényállását kiegészítette azzal, hogy a 2012. június 11-én megkötött írásbeli munkaszerződés létrejöttét követően a felek jogviszonyában nem volt változás arra vonatkozóan, hogy gázkikötésenként a felperest 4000 forint illette meg, amely tartalmazta a gépkocsi- és telefonhasználat költségét is. A feleknek a munkaszerződést azért kellett megkötnie, mert az alperessel a T. Zrt. e nélkül megbízási jogviszonyt nem létesített volna.
E kiegészítéssel is irányadónak tekintette a törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és egyetértett a levont jogkövetkeztetéssel is. Megállapítható volt, hogy a felek közötti jogviszony tartalma 2012. június 11-étől sem változott. A jogviszony munkaszerződéssel történő legalizálására a T. Zrt.-vel való vállalkozási szerződés fennmaradása érdekében került sor. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy munkaviszony állt fenn a felek között, amely szóbeli megállapodással 2012. május 8-án létesült.
Az alperes a perben nem bizonyította állítását, miszerint a felperesnek a kikötésenként járó 4000 forintból kellett volna a szerelőnek 500 forintot fizetnie. A felperes által elismert összeg beszámítása mellett (560 000 forint) további kifizetés a részére a perben nem volt bizonyított.
A perben vitatott volt, hogy az alperes által becsatolt bérjegyzéken szereplő szignók a felperestől származtak-e. Az erre vonatkozó alperesi írásszakértői bizonyítás elrendelésének mellőzését az elsőfokú bíróság nem indokolta. Az elsőfokú ítéletből megállapítható azonban, hogy a meghallgatott tanúk vallomása alapján nem találta alátámasztottnak, hogy a felperes részére az alperes folyamatosan minden hónapban fizetett volna. Ezért szükségtelen volt annak tisztázása, hogy a bérjegyzékeken a felperes szignója szerepel-e. A bizonyítékok összességében való mérlegelése eredményeként ugyanis nem lehetett következtetni a munkabér felperes részére történő kifizetésére. Az alperes jogi képviselőjének az utolsó tárgyaláson előadni valója nem volt, fellebbezésében nem sérelmezte bizonyítási indítványának mellőzését, és a bizonyítási indítványát sem tartotta fenn. A törvényszék a rendelkezésre álló adatok alapján hagyta helyben az elsőfokú ítéletet.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az alperes 561 152 forint és kamatai megfizetésére kötelező új határozat meghozatalát kérte a felperes ezt meghaladó keresetének elutasításával.
Hivatkozása szerint az eljáró bíróságok a Pp. 22. § (1) és (2) bekezdésébe ütközően hatáskörüket túllépve jártak el, mert a vállalkozási jogviszonyra tartozó kérdéseket is elbírálták. 2012. május 8-ától a felek között munkaviszony nem állt fenn, a bíróságok által értékelt foglalkozási jellemzők a vállalkozási jogviszonyban is fellelhetők. A felperes pert megelőző felszólító levelében is arra utalt, hogy nem munkaszerződést támasztanak alá a felek jogviszonyának jellemzői.
A korábbi szóbeli vállalkozási szerződés megkötése mellett jött létre 2012. június 11-én a felek között a részmunkaidőre vonatkozó munkaszerződés, amelyre nem a T. Zrt. és az alperes közötti megbízási szerződés miatt volt szükség, hanem azért, hogy a felperes el tudja látni a továbbiakban is azt a munkát, amit addig a szóbeli vállalkozási szerződés alapján végzett az alperesnek. 2012. június 11-ét követően a 4 órás munkaszerződésen kívül a felek között vállalkozási jogviszony is fennállt. A közigazgatási és munkaügyi bíróság kizárólag a 4 órás munkaviszonnyal összefüggésben volt jogosult eljárni, míg a vállalkozási jogviszony keretében nem vizsgálódhatott volna.
A Pp. 163. §, 164. §, és 206. § (1) bekezdése rendelkezéseit sértették meg az eljárt bíróságok, amikor az alperes által rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat nem megfelelően értékelték.
Az alperes részéről történt kifizetéseket a felperes által aláírt bérjegyzékek, a tankolásról készült kimutatás igazolja, továbbá tanúvallomások bizonyítják, hogy a kikötésenként járó 4000 forintból a szerelőknek járó bért (500 forint) le kellett vonni.
Téves a törvényszék álláspontja, hogy írásszakértő kirendelése szükségtelen volt. A tanúk azt igazolták, hogy az alperesnél bevett gyakorlat szerint a munkabér kifizetésének tényét az adott havi bérjegyzék aláírásával dokumentálták. A felperes részére történő munkabér kifizetést igazolják a felperes aláírását tartalmazó bérjegyzékek.
Az elsőfokú bíróság által levonásba helyezett összegen túl a munkáltató kifizette a havi 54 000 forint munkabért, továbbá a tankolási kimutatásokon szereplő összeget és további 300 000 forint előleget, de le kell vonni a kikapcsolásonként a szerelőknek járó 500 forintot is. Mindezekre tekintettel az alperest mindössze 561 152 forint és kamatai megfizetésére lehet kötelezni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban történő fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes keresete - többek között - a munkaviszonya kezdetének helyes időpontban történő megállapítására irányult, melynek elbírálására a közigazgatási és munkaügyi bíróság a Pp. 349. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a Pp. 22. § (2) bekezdés második fordulata alapján hatáskörrel rendelkezett.
Az eljáró bíróságok a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján indokolási kötelezettségüknek eleget téve jogszerűen állapították meg, hogy a felperes az alperesnél foglalkoztatása kezdetétől 2012. május 8-ától munkaviszonyban végezte a gázkikötési tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat [Pp. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.]. Erre tekintettel e tevékenység ellátásáért járó ellenérték összegére, annak kifizetésére vonatkozó kereseti kérelem tárgyában is volt hatásköre az elsőfokú és a másodfokú bíróságnak a kereset elbírálására.
Az eljáró bíróságok helyes jogkövetkeztetése szerint tehát a gázkikötéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatokra a felperes 2012. május 8-ától munkaviszonyt létesített az alperesnél. Ezért a munkáltatónak a felülvizsgálati kérelmében is előadott állítása, miszerint a napi 4 órás munkaidő elteltét követően a munkavállaló ugyanazon gázkikötéssel kapcsolatos feladatokat vállalkozási jogviszony keretében látta el 2012. június 11-ét követően a munkaszerződésben foglalt 54 000 forint munkabéren felül kikötésenként - költségek leszámításával bruttó - 4000 forintért, a felperes által végzett munka azonosságára, az egész napi munkavégzés munkaviszonyra jellemző sajátosságaira tekintettel helyesen csak akként értelmezhető, hogy a felperes a gázkikötési tevékenységért a kikötésenként 4000 forint díjazáson felül a munkaszerződésben foglalt munkabérre is jogosult volt 2012. június 11-étől.
Azt, hogy felperes a foglalkoztatása kezdetétől a 4000 Ft/kikötés díjazáson felül a munkaszerződés megkötéséig is 54 000 forint munkabér megfizetésében állapodott volna meg az alperessel, a per adatai nem támasztják alá: a felperes és házastársa vallomásán kívül tanú vagy okirati bizonyíték erre vonatkozóan nem áll rendelkezésre.
A munkabér kifizetésre vonatkozóan az alperes 2012. júniustól kezdődően a munkaviszony végéig, 2012. november 6-áig terjedően a felperes szignóját is tartalmazó bérjegyzéket csatolt, melynek kiállításáról, átadásáról, a felperes általi aláírásáról, a rendszeres munkabér-kifizetésről V. A. nyilatkozott. Bár a bérjegyzékek kiállítását, aláírását, a bér átvételét a felperes vitatta, de ezen okirati bizonyíték ellenére az elsőfokú bíróság tájékoztatását követően sem bizonyította az alperes állításával szemben, hogy részére a havi bruttó 54 000 forintnak megfelelő munkabér nettó összegét az alperes nem fizette ki. Ezért az eljáró bíróságok a bizonyítékok helytelen mérlegelésével vonták le ennek ellenkezőjére következtetésüket, mivel a csatolt, a felperes által szignózott bérjegyzékkel szemben a felperes érdekében állt a feltüntetett kézjegye valótlanságának bizonyítása, így ennek bizonyítatlansága az alperes terhére nem volt értékelhető [Pp. 164. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.]. Az alperes a fellebbezésében hivatkozott a bérkifizetés megtörténtének igazolásaként a bérjegyzékre, valódisága a peradatok alapján nem dőlt meg a felperes érdekében álló bizonyítás lefolytatása hiányában, így azokat a másodfokú eljárásban nem lehetett volna a bizonyítékok köréből kirekeszteni.
Az eljáró bíróságok a bizonyítékok helytálló értékelésével állapították meg, hogy az alperes a felperes által elismert 560 000 forinton túl további kifizetést bizonyítani a felperes részére nem tudott, ennek igazolására az általa vezetett tankolási nyilvántartás és az előlegre hivatkozás nem volt figyelembe vehető.
Az alperes a perben azt sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a kikötésenként a felperesnek járó 4000 forintból a szerelők részére 500 forintot kellett volna a felperesnek megfizetnie.
Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek az alperest marasztaló rendelkezését részben hatályon kívül helyezte, és a felperesnek megítélt 2 020 400 forint összegből levonta a részére 2012. május 8-ától november 6-áig havi 54 000 forinttal elszámolt bérösszeget, így az alperest terhelő marasztalási összeget 1 718 360 forintra leszállította [Pp. 275. § (4) bek.]. Ugyanakkor a munkaviszony kezdő időpontjának fennálltára vonatkozó megállapítást helybenhagyó jogerős ítéleti rendelkezést a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.196/2015.)
A Kúria a dr. Strassburger Gyula ügyvéd által képviselt F. J.-né felperesnek a dr. Lichy József ügyvéd által képviselt Z. G. T. Kft. alperes ellen munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása és elmaradt munkabér iránt a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 4.M.479/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Miskolci Törvényszék 1.Mf.21.435/2014/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
A Kúria a Miskolci Törvényszék 1.Mf.21.435/2014/4. számú ítéletének azon rendelkezését, amellyel a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.M.479/2013/23. számú ítéletének az alperes 1 718 360 (egymillió-hétszáztizennyolcezer-háromszázhatvan) forintot meghaladó marasztalásáról hozott döntését helybenhagyta - az illeték és perköltség viselésre vonatkozó rendelkezésekre is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, és az alperes által fizetendő összeget bruttó 1 718 360 (egymillió-hétszáztizennyolcezer-háromszázhatvan) forintra és az elsőfokú ítéletben meghatározott kamataira leszállítja. A munkaviszony kezdő időpontjára vonatkozó jogerős helybenhagyó ítéleti rendelkezést hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - felhívásra - 5 384 (ötezer-háromszáznyolcvannégy) forint előlegezett költséget, míg az adóhatóság felhívására 554 400 (ötszázötvennégyezer-négyszáz) forint együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 130 000 (egyszázharmincezer) forint együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.
A felperes pervesztessége folytán az államnak járó le nem rótt kereseti, fellebbezési és felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
A felperes keresete az alperes által közölt azonnali hatályú felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt munkabér megfizetésére, valamint munkaviszonya kezdő időpontjának helyes megállapítására és annak az alperes általi bejelentésére irányult.
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 4.M.479/2013/23. számú ítéletében megállapította, hogy a felek között 2012. május 8-ától állt fenn munkaviszony. Kötelezte az alperest, hogy ezen időponttal jelentse be a felperest az adóhatóságnál és a társadalombiztosítási szerveknél, és marasztalta a felperes javára bruttó 2 020 400 forintban és ennek késedelmi kamata összegében, valamint kötelezte a felperes perköltségének megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az alperest az eljárási illeték és előlegezett költség megfizetésére.
A felülvizsgálati kérelemmel érintett körben irányadó tényállás szerint az alperes a T. Zrt. részére végez alvállalkozói tevékenységet, amelynek keretében a T. Zrt. által meghatározott fogyasztóknál a szolgáltatást kikapcsolja. A felperes 2012. május 8-ától kezdődően látott el gázszolgáltatás kikapcsolással összefüggő feladatokat az alperes részére, ezt megelőzően az ügyvezetővel együtt néhány alkalommal a helyszínre ment, aki megmutatta, hogy e tevékenységet hogyan kell ellátni. A felperes feladata az adminisztráció volt, amelyet a kikapcsolási tevékenységet ellátó szerelővel együtt a helyszínen végzett. A munkát reggelente az alperes székhelyén vette fel, ahol az ügyvezető határozta meg az aznapi munkavégzést. A tevékenységét az alperes utasításai alapján végezte. A felek abban állapodtak meg, hogy mérő kikötésenként 4 000 forint jár a felperes részére, amely a gépkocsi- és a telefonhasználat költségét is tartalmazza. A felperessel munkát végző szerelők közül G. J. Cs. kapott a felperestől 10 000 forintot, a többi szerelő nem.
A felek 2012. június 11-én írásban munkaszerződést kötöttek napi 4 órás munkavégzésre havi bruttó 54 000 forint munkabér meghatározása mellett, amely időponttól kezdődően a felperes ugyanazt a tevékenységet végezte, mint korábban. Az alperes a részére összesen 560 000 forintot fizetett meg. 2012. október 3-a után a felperes az alperesnél nem végzett munkát. 2012. november 6-án kelt azonnali hatályú felmondással a munkáltató a munkaviszonyát megszüntette.
Az elsőfokú bíróság szerint a lefolytatott bizonyítás alapján megállapítható volt, hogy a felek 2012. május 8-ától kezdődően munkaszerződést kötöttek, a munkaviszony ezen időponttól fennállt. A tevékenységre a munkaviszony jellemzői voltak megállapíthatóak, így a felperes által végzett tevékenység munkaviszony keretében végzettnek minősül. Az alperes hatásköri kifogása ezzel ellentétes álláspont esetén is alaptalan, mert a felperes a Pp. 349. § (3) bekezdése szerint munkaviszonnyal követlen kapcsolatban lévő jogra alapított igényt érvényesített, amelyre tekintettel a jogvita elbírálására a közigazgatási és munkaügyi bíróság hatásköre fennállt.
A bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a felperes havi rendszerességgel a munkaszerződésben megjelölt alapbért az alperestől nem kapta meg. Összesen 560 000 forint kifizetést igazolt a perben a munkáltató. A felperes által megjelölt 720 kikötéssel szemben az alperes által elismert 565 kikötés volt igazolt. A felperest a munkaszerződés szerint 2012. május 8-ától 2012. november 6-áig járó 302 040 forint munkabér, valamint az 565 kikötésért 4 000 forinttal számolva járó 2 260 000 forintból levonásba helyezve a felperes által is elismerten a munkáltató által kifizetett 560 000 forintot 1 700 000 forint, összesen bruttó 2 020 400 forint munkabér illeti meg a 2012. évi I. tv. (Mt.) 42. § (2) bekezdés b) pontja szerint. A kamatfizetési kötelezettség az Mt. 160. §-án alapul.
Az elsőfokú bíróság az alperes által közölt azonnali hatályú felmondást jogszerűnek ítélte, így ennek jogellenessége megállapítása iránti keresetet elutasította.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Miskolci Törvényszék 1.Mf.21.435/2014/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta. Kötelezte az alperest az állam javára fellebbezési illeték, a felperes javára másodfokú perköltség megfizetésére.
A törvényszék a rendelkezésre álló adatok alapján az elsőfokú ítélet tényállását kiegészítette azzal, hogy a 2012. június 11-én megkötött írásbeli munkaszerződés létrejöttét követően a felek jogviszonyában nem volt változás arra vonatkozóan, hogy gázkikötésenként a felperest 4 000 forint illette meg, amely tartalmazta a gépkocsi- és telefonhasználat költségét is. A feleknek a munkaszerződést azért kellett megkötnie, mert az alperessel a T. Zrt. e nélkül megbízási jogviszonyt nem létesített volna.
E kiegészítéssel is irányadónak tekintette a törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást, és egyetértett a levont jogkövetkeztetéssel is. Megállapítható volt, hogy a felek közötti jogviszony tartalma 2012. június 11-étől sem változott. A jogviszony munkaszerződéssel történő legalizálására a T. Zrt-vel való vállalkozási szerződés fennmaradása érdekében került sor. Az elsőfokú bíróság helyesen állapította meg, hogy munkaviszony állt fenn a felek között, amely szóbeli megállapodással 2012. május 8-án létesült.
Az alperes a perben nem bizonyította állítását, miszerint a felperesnek a kikötésenként járó 4 000 forintból kellett volna a szerelőnek 500 forintot fizetnie. A felperes által elismert összeg beszámítása mellett (560 000 forint) további kifizetés a részére a perben nem volt bizonyított.
A perben vitatott volt, hogy az alperes által becsatolt bérjegyzéken szereplő szignók a felperestől származtak-e. Az erre vonatkozó alperesi írásszakértői bizonyítás elrendelésének mellőzését az elsőfokú bíróság nem indokolta. Az elsőfokú ítéletből megállapítható azonban, hogy a meghallgatott tanúk vallomása alapján nem találta alátámasztottnak, hogy a felperes részére az alperes folyamatosan minden hónapban fizetett volna. Ezért szükségtelen volt annak tisztázása, hogy a bérjegyzékeken a felperes szignója szerepel-e. A bizonyítékok összességében való mérlegelése eredményeként ugyanis nem lehetett következtetni a munkabér felperes részére történő kifizetésére. Az alperes jogi képviselőjének az utolsó tárgyaláson előadni valója nem volt, fellebbezésében nem sérelmezte bizonyítási indítványának mellőzését, és a bizonyítási indítványát sem tartotta fenn. A törvényszék a rendelkezésre álló adatok alapján hagyta helyben az elsőfokú ítéletet.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az alperes 561 152 forint és kamatai megfizetésére kötelező új határozat meghozatalát kérte a felperes ezt meghaladó keresetének elutasításával, és perköltségben marasztalásával.
Hivatkozása szerint az eljáró bíróságok a Pp. 22. § (1) és (2) bekezdésébe ütközően hatáskörüket túllépve jártak el, mert a vállalkozási jogviszonyra tartozó kérdéseket is elbírálták. 2012. május 8-ától a felek között munkaviszony nem állt fenn, a bíróságok által értékelt foglalkozási jellemzők a vállalkozási jogviszonyban is fellelhetők. A felperes pert megelőző felszólító levelében is arra utalt, hogy nem munkaszerződést támasztanak alá a felek jogviszonyának jellemzői.
A korábbi szóbeli vállalkozási szerződés megkötése mellett jött létre 2012. június 11-én a felek között a részmunkaidőre vonatkozó munkaszerződés, amelyre nem a T. Zrt. és az alperes közötti megbízási szerződés miatt volt szükség, hanem azért, hogy a felperes el tudja látni a továbbiakban is azt a munkát, amit addig a szóbeli vállalkozási szerződés alapján végzett az alperesnek. 2012. június 11-ét követően a 4 órás munkaszerződésen kívül a felek között vállalkozási jogviszony is fennállt. A közigazgatási és munkaügyi bíróság kizárólag a 4 órás munkaviszonnyal összefüggésben volt jogosult eljárni, míg a vállalkozási jogviszony keretében nem vizsgálódhatott volna.
A Pp. 163. §, 164. §, és 206. § (1) bekezdése rendelkezéseit sértették meg az eljárt bíróságok, amikor az alperes által rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat nem megfelelően értékelték.
Az alperes részéről történt kifizetéseket a felperes által aláírt bérjegyzékek, a tankolásról készült kimutatás igazolja, továbbá tanúvallomások bizonyítják, hogy a kikötésenként járó 4 000 forintból a szerelőknek járó bért (500 forint) le kellett vonni.
Téves a törvényszék álláspontja, hogy írásszakértő kirendelése szükségtelen volt. A tanúk azt igazolták, hogy az alperesnél bevett gyakorlat szerint a munkabér kifizetésének tényét az adott havi bérjegyzék aláírásával dokumentálták. A felperes részére történő munkabér kifizetést igazolják a felperes aláírását tartalmazó bérjegyzékek.
Az elsőfokú bíróság által levonásba helyezett összegen túl a munkáltató kifizette a havi 54 000 forint munkabért, továbbá a tankolási kimutatásokon szereplő összeget és további 300 000 forint előleget, de le kell vonni a kikapcsolásonként a szerelőknek járó 500 forintot is. Mindezekre tekintettel az alperest mindössze 561 152 forint és kamatai megfizetésére lehet kötelezni.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban történő fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felperes keresete - többek között - a munkaviszonya kezdetének helyes időpontban történő megállapítására irányult, melynek elbírálására a közigazgatási és munkaügyi bíróság a Pp. 349. § (1) bekezdés a) pontjára tekintettel a Pp. 22. § (2) bekezdés második fordulata alapján hatáskörrel rendelkezett.
Az eljáró bíróságok a bizonyítékok helyes mérlegelése alapján indokolási kötelezettségüknek eleget téve jogszerűen állapították meg, hogy a felperes az alperesnél foglalkoztatása kezdetétől 2012. május 8-ától munkaviszonyban végezte a gázkikötési tevékenységgel kapcsolatos adminisztrációs feladatokat [Pp. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.]. Erre tekintettel e tevékenység ellátásáért járó ellenérték összegére, annak kifizetésére vonatkozó kereseti kérelem tárgyában is volt hatásköre az elsőfokú és a másodfokú bíróságnak a kereset elbírálására.
Az eljáró bíróságok helyes jogkövetkeztetése szerint tehát a gázkikötéssel kapcsolatos adminisztrációs feladatokra a felperes 2012. május 8-ától munkaviszonyt létesített az alperesnél. Ezért a munkáltatónak a felülvizsgálati kérelmében is előadott állítása, miszerint a napi 4 órás munkaidő elteltét követően a munkavállaló ugyanazon gázkikötéssel kapcsolatos feladatokat vállalkozási jogviszony keretében látta el 2012. június 11-ét követően a munkaszerződésben foglalt 54 000 forint munkabéren felül kikötésenként - költségek leszámításával bruttó - 4 000 forintért, a felperes által végzett munka azonosságára, az egész napi munkavégzés munkaviszonyra jellemző sajátosságaira tekintettel helyesen csak akként értelmezhető, hogy a felperes a gázkikötési tevékenységért a kikötésenként 4 000 forint díjazáson felül a munkaszerződésben foglalt munkabérre is jogosult volt 2012. június 11-étől.
Azt, hogy felperes a foglalkoztatása kezdetétől a 4 000 Ft/kikötés díjazáson felül a munkaszerződés megkötéséig is 54 000 forint munkabér megfizetésében állapodott volna meg az alperessel, a per adatai nem támasztják alá: a felperes és házastársa vallomásán kívül tanú vagy okirati bizonyíték erre vonatkozóan nem áll rendelkezésre.
A munkabér kifizetésre vonatkozóan az alperes 2012. júniustól kezdődően a munkaviszony végéig, 2012. november 6-áig terjedően a felperes szignóját is tartalmazó bérjegyzéket csatolt, melynek kiállításáról, átadásáról, a felperes általi aláírásáról, a rendszeres munkabér-kifizetésről V. A. nyilatkozott. Bár a bérjegyzékek kiállítását, aláírását, a bér átvételét a felperes vitatta, de ezen okirati bizonyíték ellenére az elsőfokú bíróság tájékoztatását követően sem bizonyította az alperes állításával szemben, hogy részére a havi bruttó 54 000 forintnak megfelelő munkabér nettó összegét az alperes nem fizette ki. Ezért az eljáró bíróságok a bizonyítékok helytelen mérlegelésével vonták le ennek ellenkezőjére következtetésüket, mivel a csatolt, a felperes által szignózott bérjegyzékkel szemben a felperes érdekében állt a feltüntetett kézjegye valótlanságának bizonyítása, így ennek bizonyítatlansága az alperes terhére nem volt értékelhető [Pp. 164. § (1) bek., Pp. 206. § (1) bek.]. Az alperes a fellebbezésében hivatkozott a bérkifizetés megtörténtének igazolásaként a bérjegyzékre, amelynek valódisága a peradatok alapján nem dőlt meg a felperes érdekében álló bizonyítás lefolytatása hiányában, így azokat a másodfokú eljárásban nem lehetett volna a bizonyítékok köréből kirekeszteni.
Az eljáró bíróságok a bizonyítékok helytálló értékelésével állapították meg, hogy az alperes a felperes által elismert 560 000 forinton túl további kifizetést bizonyítani a felperes részére nem tudott, ennek igazolására az általa vezetett tankolási nyilvántartás és az előlegre hivatkozás nem volt figyelembe vehető.
Az alperes a perben azt sem tudta hitelt érdemlően bizonyítani, hogy a kikötésenként a felperesnek járó 4 000 forintból a szerelők részére 500 forintot kellett volna a felperesnek megfizetnie.
Minderre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek az alperest marasztaló rendelkezését részben hatályon kívül helyezte, és a felperesnek megítélt 2 020 400 forint összegből levonta a részére 2012. május 8-ától november 6-áig havi 54 000 forinttal elszámolt bérösszeget, így az alperest terhelő marasztalási összeget 1 718 360 forintra leszállította [Pp. 275. § (4) bek.]. Ugyanakkor a munkaviszony kezdő időpontjának fennálltára vonatkozó megállapítást helybenhagyó jogerős ítéleti rendelkezést a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
A pernyertesség-pervesztesség arányának megváltozására tekintettel a Kúria a perköltség és illetékviselésre vonatkozó jogerős ítéleti rendelkezést is hatályon kívül helyezte a Pp. 275. § (4) bekezdésére tekintettel, és a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján kötelezte az alperest az előlegezett költségen túl az együttes kereseti, fellebbezési, és felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére is (figyelemmel arra, hogy első fokon az alperes a munkaviszony megszüntetése jogellenessége vonatkozásában pernyertes lett 648 000 forint pertárgyérték, míg mindhárom fokon pervesztes, a munkaviszony kezdő időpontjának megállapítása vonatkozásában - 648 000 forint pertárgyérték -, valamint az elmaradt munkabér, 1 718 360 forint erejéig).
A felperes részleges pervesztességére tekintettel az államnak járó mindhárom fokú illetéket munkavállalói költségkedvezménye folytán a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
A perköltség viselésére vonatkozó marasztalás a fenti pertárgyértékre és a pervesztesség-pernyertesség arányára tekintettel a Pp. 81. § (1) bekezdésén, valamint a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontján, és (5) bekezdésén alapul.