adozona.hu
BH+ 2015.11.484
BH+ 2015.11.484
Ha a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó igazolások közös megegyezéssel való megszüntetést tartalmaznak, ezek átadása-átvétele önmagában nem értékelhető sem írásba foglalt megállapodásként, sem ráutaló magatartásként a megegyezést létrehozó aktív, illetve passzív magatartásnak [2012. évi I. tv. (Mt.) 22. § (3)-(4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresete a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt bér megfizetésére, az alperes viszontkeresete 187 822 forint kamattal növelt összegű kár megfizetésére irányult.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A vonatkozó tényállás szerint a felperes 2011. március 17-étől állt határozatlan idejű munkaviszonyban nemzetközi gépkocsivezető munkakörben az alperes alkalmazásában...
BH+ 2015.11.484 Ha a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó igazolások közös megegyezéssel való megszüntetést tartalmaznak, ezek átadása-átvétele önmagában nem értékelhető sem írásba foglalt megállapodásként, sem ráutaló magatartásként a megegyezést létrehozó aktív, illetve passzív magatartásnak [2012. évi I. tv. (Mt.) 22. § (3)-(4) bek.].
A felperes keresete a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt bér megfizetésére, az alperes viszontkeresete 187 822 forint kamattal növelt összegű kár megfizetésére irányult.A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A vonatkozó tényállás szerint a felperes 2011. március 17-étől állt határozatlan idejű munkaviszonyban nemzetközi gépkocsivezető munkakörben az alperes alkalmazásában 108 000 forint személyi alapbérrel. Az alapbérén felül napi 40 eurónak megfelelő forint összegű napidíjban is részesült, továbbá az alperes legfeljebb havi 100 000 forint összeg erejéig üzemanyag-megtakarítást is fizetett a munkavállalónak.
A munkáltató 2012. november 10-én ausztriai helyszínen megbeszélést tartott. Ennek során tájékoztatták a felperest arról, hogy 2013 januárjától havi 2-3 hét folyamatos munkavégzésre lesz szükség. A felperes ezt családi okokra hivatkozással nem kívánta vállalni. A megállapodásuk szerint karácsonyig a felperes az addigi feltételek mellett tovább végzi a munkát.
A megbeszélésről hazafelé tartva az alperes ügyvezetője telefonon visszahívta a felperest azzal, hogy a személyes dolgait pakolja ki a gépjárműből. Ezt követően az alperes törvényes képviselője közölte, hogy nem tart igényt a felmondási idő ledolgozására, és a felperes részére átadta a munkaviszony megszüntetésekor kiadandó igazolásokat, majd azt visszakérte, és ezt követően azokat postázta.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felek már korábban megállapodtak a munkaviszony megszüntetéséről arra tekintettel, hogy a felperes 2013 januárjától tervezett munkarend szerint nem kívánt dolgozni. A második ausztriai megbeszélés alkalmával azonban a megszüntetés időpontját hozták előre. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése a felek egyező akaratából teljesedésbe ment, így ráutaló magatartással a munkaviszonyt megszüntették. A munkáltató a megállapodást írásba is foglalta, azt a felperesnek átadta, aki azonban azt nem írta alá, és nem küldte vissza. A megállapodásban foglaltakat azonban önkéntesen teljesítette. A munkaviszony megszüntetése tehát nem volt jogellenes.
A felperes nem bizonyította, hogy a további elmaradt munkabér igénye megalapozott.
Alaposnak találta az alperes viszontkeresetét, és ezért kötelezte a felperest kár megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság a 2012. évi LXXXVI. tv. (a továbbiakban: Mth.) 2. § (1) bekezdése, 7. § (1) és (2) bekezdése alapján a jogvitára irányadó 2012. évi I. tv. (a továbbiakban: Mt.) 71. § (1) bekezdés a) pontja, 14. §-a, 44. §-a, 22. § (3)-(4) bekezdése, 23. § (1) bekezdése alapján döntött a munkaviszony megszüntetése vonatkozásában, míg a munka díjazására vonatkozó keresetet az Mt. 130. §-a, 137. § (1)-(2) bekezdés, 138. § (4) bekezdés alapján, a viszontkeresetet pedig az Mth. 10. §-a szerint irányadó Mt. 179. § alapján bírálta el figyelemmel a 177. §-ban foglaltakra is.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék rész-közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes 2012. november 10-én jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeire vonatkozóan 300,79 euró megfizetése iránti keresetét elutasító rendelkezéseit, továbbá a felperes által az alperes részére fizetendő elsőfokú perköltséget illetően az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította, a viszontkeresetnek helyt adó rendelkezést helybenhagyta.
A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokból okszerűtlenül következtetett arra, hogy a felperes munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg a felek. Az alperes törvényes képviselője a személyes meghallgatása során előadta, hogy nem adott a felperes részére írásban semmilyen munkaviszonyt megszüntető okiratot, mivel ilyen nem készült. A felperes munkaviszonyát 2012. november 10-én szóban szüntette meg. Önmagában a munkaviszony megszüntetésekor kiállítandó igazolások átadása, és azon a megszüntetés módjaként a közös megegyezés feltüntetése nem tekinthető a munkaviszonyt jogszerűen megszüntető munkáltatói intézkedésnek. A felperes tagadta, hogy bármilyen módon bármikor beleegyezett volna a munkaviszonya megszüntetésébe, és ilyet nem állított a munkaviszonyt megszüntető törvényes képviselő sem. Amennyiben készült munkaviszonyt megszüntető okirat, nem igazolt, hogy azt a felperes aláírta volna. Az aláírás hiányából pedig csak az a következtetés vonható le okszerűen, hogy a munkaviszony megszüntetését nem kívánta.
A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos megállapodás szóban sem jött létre a felek között. Nem állapítható meg az sem, hogy a későbbiek során csak a megszüntetés időpontját módosították volna.
A munkáltató egyoldalúan az írásbeli alakszerűség megsértésével szüntette meg a felperes munkaviszonyát, erre figyelemmel a törvényszék a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján rész-közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg 2012. november 10-én a felperes munkaviszonyát. Ennek jogkövetkezményei összegszerűségére az esetlegesen megtérült jövedelmekre vonatkozó tények feltárása érdekében az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, és új határozat hozatalára utasította.
Az elmaradt munkabér vonatkozásában az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást teljeskörűen nem folytatta le, nem tisztázta, hogy pontosan milyen mértékű juttatásokat fizetett az alperes a felperesnek, ezért az elsőfokú ítéletet az elmaradt munkabér és a perköltség viselésre vonatkozó rendelkezések vonatkozásában hatályon kívül helyezte a Pp. 252. § (2) bekezdés alapján, és az új eljárásra és új határozat hozatalára utasította az elsőfokú bíróságot.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésével állapította meg a tényállást a viszontkereset vonatkozásában, azt a törvényszék is irányadónak tekintette. Helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az alperesnek gondatlanul kárt okozott, és annak helyes összegben meghatározott megfizetésére jogszerűen kötelezte a felperest. Ezért a viszontkereset vonatkozásában a Pp. 254. § (3) bekezdés alapján részítélettel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős rész-közbenső ítéletnek a munkaviszony jogellenes megszüntetésére és annak jogkövetkezményeire vonatkozó rendelkezéseit kérte hatályon kívül helyezni, és e körben az elsőfokú ítéletet helybenhagyni.
Ezen túlmenően utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság a felperes 300,79 euró megfizetésére vonatkozó igényéről helyesen döntött, a törvényszék által e körben levont jogkövetkeztetése helytelen.
Jogszabálysértésként az Mt. 14. §, 44. §, 22. §, 287. § (3) bekezdése, eljárásjogi jogszabálysértésként a Pp. 3. §, 164. § (1) bekezdése, 206. § (1) bekezdése, 196. § rendelkezéseinek a megsértésére hivatkozott.
Álláspontja szerint a törvényszék a Pp. 206. § (1) bekezdésbe ütközően a bizonyítékok mérlegelése során okszerűtlenül és iratellenesen járt el. Ezért a levont jogkövetkeztetése is helytelen a munkaviszony megszüntetése vonatkozásában.
Az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen az Mt. 22. § (4) bekezdése alapján, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése a felek egyező akaratából teljesedésbe ment, így ráutaló magatartással megtörtént a munkaviszony megszüntetése. A kölcsönös ráutaló magatartás tényét több körülmény alátámasztja, így az, hogy a felperes az általa kért átgondolási idő után aláírta és visszajuttatta a munkáltató részére a munkaviszony megszüntetésekor kiállított igazolásokat, amelyeken egyértelműen szerepel a munkaviszony végének időpontja, és a munkaviszony megszüntetésének módjaként a közös megegyezés. A felperes ebben a számára nyitvaálló időszakban és utólag sem tette vitássá az azokban szereplő tények valóságát.
A munkáltató által kiállított cégszerűen aláírt okiratok teljes bizonyító erejű magánokiratoknak minősülnek, amelyek tartalmát a felperes nem tette vitássá. A törvényszék e fenti okiratoknak nem tulajdonított bizonyító erőt, csak az igazolások átadását vonta az értékelési körébe.
A ráutaló magatartást igazolja a 2012. november 10-ét követően létrejött "tényleges-, és joghelyzet". A felperes személyesen sem nyilatkozott arról, hogy a munkaviszony megszüntetését nem kívánta, illetve hogy a munkaviszony megszüntetése ellen bármiféle kifogást emelt volna akár az adott napon, vagy azt követően. Mindössze az őt megillető "járandóságok" kifizetése ügyében kereste meg a munkáltatót. A második találkozó alkalmával a felperes már tisztában volt azzal, hogy megszűnt a munkaviszonya. Saját maga pakolt ki az autóból, és vette tudomásul a helyzetet.
A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta M. V. és W. M. tanúk vallomását, amelyek igazolták a közös megegyezéssel történő megszüntetésre vonatkozó megállapodás létrejöttét.
A munkaviszony megszüntetést mindkét fél végrehajtotta. Erre tekintettel önmagában az írásba foglalás elmaradása miatt nem alkalmazható az érvénytelenség jogkövetkezménye figyelemmel az Mt. 22. § (4) bekezdésére, mivel a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős rész-közbenső ítéletnek a munkaviszony jogellenes megszüntetése megállapítására vonatkozó rendelkezése hatályon kívül helyezését kérte, de az érvelésében azt is kifejtette, hogy a 300,79 eurós elmaradt bér megfizetésére vonatkozó döntéssel sem ért egyet. Tekintettel arra, hogy nincs helye felülvizsgálatnak a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezésről rendelkező végzése ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés, 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján (BH 1996.43.), a Kúria csak a munkaviszony megszüntetése jogellenességére vonatkozó felülvizsgálati érvelést vonhatta vizsgálódási körébe.
A Pp. 272. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul - a jogszabálysértés megjelölése mellett -, azt, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben, és milyen okból kívánja.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 22. § (4) bekezdése és a Pp. 196. §-ban foglalt rendelkezések megsértése vonatkozásában adta elő jogi érvelését, a többi jogszabálysértés vonatkozásában nem. Ezért a Kúria csak a felülvizsgálati kérelem azon részét bírálhatta el, amely a törvényi rendelkezéseknek megfelelt (BH 1995.99/2.). Így a felülvizsgálati kérelem végén felsorolt egyéb anyagi- és eljárásjogi jogszabálysértésekre vonatkozó előadást nem értékelhette.
Alaptalanul hivatkozott az alperes jogszabálysértésként a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelésére. A másodfokú bíróság mérlegelési körébe vonta a munkaviszony megszüntetéskor kiállított okiratokat, a peres felek nyilatkozatait. E körben helytállóan emelte ki, hogy az alperes törvényes képviselője maga sem állította azt, hogy a felperes a munkaviszony megszüntetésébe beleegyezett volna. M.-né R. B. M. ügyvezető előadása szerint a második megbeszélés alkalmával azt mondta a felperesnek, hogy nem tart igényt a felmondási idő ledolgozására. Elmondta továbbá, hogy "a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről okiratot nem készítettünk, arról nem adtam át iratot a felperesnek, egyébként mindig megvártam, hogy a munkavállalók mondjanak fel, és jelenleg is az volt a helyzet, hogy a felperes mondta azt, hogy olyan feltételekkel, hogy rendszeresen kell több hétig távol lennie a családjától, nem kíván dolgozni".
A másodfokú bíróság tehát jogszerű következtetést vont le arról, hogy a felek között a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan megállapodás szóban sem jött létre. Miután a törvényes képviselő előadása szerint a felperes mondta fel szóban a munkaviszonyát, melyhez fűződő felmondási idő letöltésétől tekintett el, így a munkaviszony megszüntetésének módja a jognyilatkozat megtételekor jelenlévő alperesi ügyvezető szerint a munkavállaló felmondása volt. A törvényes képviselő előadásával szemben bizonyítani kívánt közös megegyezésre vonatkozóan M. V. és W. M. tanúk vallomása értékelésére jogszerűen nem került sor.
Ebből következően alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint ráutaló magatartással megvalósult közös megegyezéssel szűnt meg a munkaviszony.
A ráutaló magatartás - aktív cselekvéssel, vagy éppen passzivitást tanúsítva - szóbeli nyilatkozat nélkül közvetíti a szerződéses akaratot. Nem állapítható meg ráutaló magatartással a szerződés létrejötte, ha a felek magatartása - önmagában, vagy a korábbi tárgyalásokkal, a szerződés körébe eső körülményekkel együtt - nem fejezi ki a megegyezést a megállapodás lényeges, vagy bármely fél által lényegesnek minősített elemeiben. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodásban a feleknek befolyásmentesen, kölcsönösen meg kell állapodniuk a munkaviszony meghatározott időpontban történő megszüntetésében. Ez a perbeli esetben nem történt meg. A bírói gyakorlat szerint önmagában a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó igazolások átadása-átvétele nem tekinthető írásba foglalt közös megegyezéses megállapodásnak (BH 1999.331.).
Kivételesen van lehetőség arra, hogy az írásbeliség elmaradása esetén az érvénytelenség jogkövetkezménye ne legyen alkalmazható [Mt. 22. § (4) bek.]. Akkor, ha a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment, azaz a felek a megegyezést ráutaló magatartással végrehajtották, és hosszabb időn keresztül a kialakult állapotot nem vitatták. A munkaviszony megszüntetésnek azonban egyértelműnek és feltétel nélkülinek kell lennie ahhoz, hogy a joghatás kiváltására alkalmas legyen. Nem fogadható el munkaviszony megszüntetésnek, ha a munkavállaló a munkahelyén nem jelent meg, miután a munkáltató nem tartott igényt a munkavégzésére, de az sem, hogy meghatározott időpontban új munkáltatónál lépett munkába.
Adott esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója közölte, hogy a felperes pakoljon ki az autóból, mert nem tart igényt a munkájára (eltekint a felmondási idő ledolgozásától), a felperes ezen felszólításnak eleget tett. Azzal, hogy a részére postán megküldött, a munkáltató által a munkaviszony megszüntetésekor kiállított igazolásokat visszaküldte, még nem adta beleegyezését a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésébe. Az igazolást a munkáltató állította ki, mivel a munkaviszony megszüntetése módjaként közös megegyezést tüntetett fel. Miután ő állította ezen tény valóságát, de az ennek alapjául szolgáló Mt. 61. § (1) bekezdés a) pontja, 44. §-a, és 22. § (3) bekezdése szerinti írásba foglalt megállapodást a perben nem igazolt, így őt terhelte ezen okiratban foglaltak valóságának a bizonyítása a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján. Ezért alaptalanul hivatkozott a Pp. 196. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási szabály megsértésére.
Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a felperes nem vitatta a munkaviszony megszüntetésének módját, mivel a jogorvoslati kioktatás hiányában 30 napos keresetindítási határidőn túl, de 2013. január 25-én a munkaviszony megszüntetése jogellenessége megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt keresettel élt.
Mindezekre tekintettel jogszerű a törvényszék ítélete a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása tárgyában az Mt. 44. §-a és 22. § (3) bekezdése, illetve a 22. § (4) bekezdése alapján.
A fentiek alapján a Kúria a másodfokú határozatot a Pp. 213. § (2) bekezdés első fordulata szerint részítéletnek tekintette, mivel a törvényszék jogerősen a kereseti kérelmek közül csak a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapíthatóságáról és a viszontkereset alaposságáról döntött, míg egyebekben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az ekként részítéletnek tekintett a másodfokú határozatot a Kúria a felülvizsgálattal érintett körben (munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása) hatályában fenntartotta, míg egyebekben (a viszontkeresetnek helyt adó döntést) nem érintette.
(Kúria Mfv. I. 10.500/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Varga Bálint ügyvéd által képviselt V. R. felperesnek a dr. Ébert Olga ügyvéd által képviselt B-T-S Sz. és K. Kft. alperes ellen munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása és elmaradt bér megfizetése iránt a Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 14.M.33/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Kecskeméti Törvényszék 3.Mf.20.166/2014/4. számú rész-közbenső ítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
r é s z í t é l e t e t :
A Kúria a Kecskeméti Törvényszék 3.Mf.20.166/2014/4. számú rész-közbenső ítéletét részítéletnek tekinti, és annak felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezését hatályában fenntartja, egyebekben nem érinti.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - felhívásra - 70 000 (hetvenezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felperes keresete a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt bér megfizetésére, az alperes viszontkeresete 187 822 forint kamattal növelt összegű kár megfizetésére irányult.
A Kecskeméti Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 14.M.33/2013/22. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára 187 822 forint kártérítés és ennek törvényes késedelmi kamata, valamint perköltség megfizetésére. Megállapította, hogy az eljárási illeték az állam terhén marad.
A vonatkozó tényállás szerint a felperes 2011. március 17-étől állt határozatlan idejű munkaviszonyban nemzetközi gépkocsivezető munkakörben az alperes alkalmazásában 108 000 forint személyi alapbérrel. Az alapbérén felül napi 40 eurónak megfelelő forint összegű napidíjban is részesült, továbbá az alperes legfeljebb havi 100 000 forint összeg erejéig üzemanyag-megtakarítást is fizetett a munkavállalónak.
A munkáltató 2012. november 10-én ausztriai helyszínen megbeszélést tartott. Ennek során tájékoztatták a felperest arról, hogy 2013. januárjától havi 2-3 hét folyamatos munkavégzésre lesz szükség. A felperes ezt családi okokra hivatkozással nem kívánta vállalni. A megállapodásuk szerint karácsonyig a felperes az addigi feltételek mellett tovább végzi a munkát.
A megbeszélésről hazafelé tartva az alperes ügyvezetője telefonon visszahívta a felperest azzal, hogy a személyes dolgait pakolja ki a gépjárműből. Ezt követően az alperes törvényes képviselője közölte, hogy nem tart igényt a felmondási idő ledolgozására, és a felperes részére átadta a munkaviszony megszüntetésekor kiadandó igazolásokat, majd azt visszakérte, és ezt követően azokat postázta.
Az elsőfokú bíróság kifejtette, hogy a felek már korábban megállapodtak a munkaviszony megszüntetéséről arra tekintettel, hogy a felperes 2013. januárjától tervezett munkarend szerint nem kívánt dolgozni. A második ausztriai megbeszélés alkalmával azonban a megszüntetés időpontját hozták előre. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése a felek egyező akaratából teljesedésbe ment, így ráutaló magatartással a munkaviszonyt megszüntették. A munkáltató a megállapodást írásba is foglalta, azt a felperesnek átadta, aki azonban azt nem írta alá, és nem küldte vissza. A megállapodásban foglaltakat azonban önkéntesen teljesítette. A munkaviszony megszüntetése tehát nem volt jogellenes.
A felperes nem bizonyította, hogy a további elmaradt munkabér igénye megalapozott.
Alaposnak találta az alperes viszontkeresetét, és ezért kötelezte a felperest kár megfizetésére.
Az elsőfokú bíróság a 2012. évi LXXXVI. tv. (a továbbiakban: Mth.) 2. § (1) bekezdése, 7. § (1) és (2) bekezdése alapján a jogvitára irányadó 2012. évi I. tv. (a továbbiakban: új Mt.) 71. § (1) bekezdés a) pontja, 14. §-a, 44. §-a, 22. § (3) - (4) bekezdése, 23. § (1) bekezdése alapján döntött a munkaviszony megszüntetése vonatkozásában, míg a munka díjazására vonatkozó keresetet az új Mt. 130. §-a, 137. § (1) - (2) bekezdés, 138. § (4) bekezdés alapján, a viszontkeresetet pedig az Mth. 10. §-a szerint irányadó új Mt. 179. § alapján bírálta el figyelemmel a 177. §-ban foglaltakra is.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Kecskeméti Törvényszék 3.Mf.20.166/2014/4. számú rész-közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes 2012. november 10-én jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A jogellenes megszüntetés jogkövetkezményeire vonatkozóan 300,79 euró megfizetése iránti keresetét elutasító rendelkezéseit, továbbá a felperes által az alperes részére fizetendő elsőfokú perköltséget illetően az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot a per újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasította, a viszontkeresetnek helyt adó rendelkezést helybenhagyta. Kötelezte a felperest az alperes javára másodfokú eljárási költség, és az alperest az állam javára le nem rótt fellebbezési illeték megfizetésére. Megállapította a hatályon kívül helyezett rendelkezések vonatkozásában a felek perköltségét, és a le nem rótt fellebbezési illeték összegét.
A törvényszék álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékokból okszerűtlenül következtetett arra, hogy a felperes munkaviszonyát közös megegyezéssel szüntették meg a felek. Az alperes törvényes képviselője a személyes meghallgatása során előadta, hogy nem adott a felperes részére írásban semmilyen munkaviszonyt megszüntető okiratot, mivel ilyen nem készült. A felperes munkaviszonyát 2012. november 10-én szóban szüntette meg. Önmagában a munkaviszony megszüntetésekor kiállítandó igazolások átadása, és azon a megszüntetés módjaként a közös megegyezés feltüntetése nem tekinthető a munkaviszonyt jogszerűen megszüntető munkáltatói intézkedésnek. A felperes tagadta, hogy bármilyen módon bármikor beleegyezett volna a munkaviszonya megszüntetésébe, és ilyet nem állított a munkaviszonyt megszüntető törvényes képviselő sem. Amennyiben készült munkaviszonyt megszüntető okirat, nem igazolt, hogy azt a felperes aláírta volna. Az aláírás hiányából pedig csak az a következtetés vonható le okszerűen, hogy a munkaviszony megszüntetését nem kívánta.
A munkaviszony megszüntetésével kapcsolatos megállapodás szóban sem jött létre a felek között. Nem állapítható meg az sem, hogy a későbbiek során csak a megszüntetés időpontját módosították volna.
A munkáltató egyoldalúan az írásbeli alakszerűség megsértésével szüntette meg a felperes munkaviszonyát, erre figyelemmel a törvényszék a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján rész-közbenső ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg 2012. november 10-én a felperes munkaviszonyát. Ennek jogkövetkezményei összegszerűségére az esetlegesen megtérült jövedelmekre vonatkozó tények feltárása érdekében az elsőfokú bíróságot új eljárás lefolytatására, és új határozat hozatalára utasította.
Az elmaradt munkabér vonatkozásában az elsőfokú bíróság a bizonyítási eljárást teljes körűen nem folytatta le, nem tisztázta, hogy pontosan milyen mértékű juttatásokat fizetett az alperes a felperesnek, ezért az elsőfokú ítéletet az elmaradt munkabér és a perköltség viselésre vonatkozó rendelkezések vonatkozásában hatályon kívül helyezte a Pp. 252. § (2) bekezdés alapján, és az új eljárásra és új határozat hozatalára utasította az elsőfokú bíróságot.
Az elsőfokú bíróság a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelő mérlegelésével állapította meg a tényállást a viszontkereset vonatkozásában, azt a törvényszék is irányadónak tekintette. Helytállóan jutott arra a következtetésre, hogy a felperes az alperesnek gondatlanul kárt okozott, és annak helyes összegben meghatározott megfizetésére jogszerűen kötelezte a felperest. Ezért a viszontkereset vonatkozásában a Pp. 254. § (3) bekezdés alapján részítélettel az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős rész-közbenső ítéletnek a munkaviszony jogellenes megszüntetésére és annak jogkövetkezményeire vonatkozó rendelkezéseit kérte hatályon kívül helyezni, és e körben az elsőfokú ítéletet helybenhagyni a felperes perköltségben marasztalásával.
Ezen túlmenően utalt arra, hogy az elsőfokú bíróság a felperes 300,79 euró megfizetésére vonatkozó igényéről helyesen döntött, a törvényszék által e körben levont jogkövetkeztetése helytelen.
Jogszabálysértésként az Mt. 14. §, 44. §, 22. §, 287. § (3) bekezdése, eljárásjogi jogszabálysértésként a Pp. 3. §, 164. § (1) bekezdése, 206. § (1) bekezdése, 196. § rendelkezéseinek a megsértésére hivatkozott.
Álláspontja szerint a törvényszék a Pp. 206. § (1) bekezdésbe ütközően a bizonyítékok mérlegelése során okszerűtlenül és iratellenesen járt el. Ezért a levont jogkövetkeztetése is helytelen a munkaviszony megszüntetése vonatkozásában.
Az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen az Mt. 22. § (4) bekezdése alapján, hogy a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetése a felek egyező akaratából teljesedésbe ment, így ráutaló magatartással megtörtént a munkaviszony megszüntetése. A kölcsönös ráutaló magatartás tényét több körülmény alátámasztja, így az, hogy a felperes az általa kért átgondolási idő után aláírta és visszajuttatta a munkáltató részére a munkaviszony megszüntetésekor kiállított igazolásokat, amelyeken egyértelműen szerepel a munkaviszony végének időpontja, és a munkaviszony megszüntetésének módjaként a közös megegyezés. A felperes ebben a számára nyitvaálló időszakban és utólag sem tette vitássá az azokban szereplő tények valóságát.
A munkáltató által kiállított cégszerűen aláírt okiratok teljes bizonyító erejű magánokiratoknak minősülnek, amelyek tartalmát a felperes nem tette vitássá. A törvényszék e fenti okiratoknak nem tulajdonított bizonyító erőt, csak az igazolások átadását vonta az értékelési körébe.
A ráutaló magatartást igazolja a 2012. november 10-ét követően létrejött "tényleges-, és joghelyzet". A felperes személyesen sem nyilatkozott arról, hogy a munkaviszony megszüntetését nem kívánta, illetve hogy a munkaviszony megszüntetése ellen bármiféle kifogást emelt volna akár az adott napon, vagy azt követően. Mindössze az őt megillető "járandóságok" kifizetése ügyében kereste meg a munkáltatót. A második találkozó alkalmával a felperes már tisztában volt azzal, hogy megszűnt a munkaviszonya. Saját maga pakolt ki az autóból, és vette tudomásul a helyzetet.
A másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta M. V. és W. M. tanúk vallomását, amelyek igazolták a közös megegyezéssel történő megszüntetésre vonatkozó megállapodás létrejöttét.
A munkaviszony megszüntetést mindkét fél végrehajtotta. Erre tekintettel önmagában az írásba foglalás elmaradása miatt nem alkalmazható az érvénytelenség jogkövetkezménye figyelemmel az Mt. 22. § (4) bekezdésére, mivel a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős rész-közbenső ítéletnek a munkaviszony jogellenes megszüntetése megállapítására vonatkozó rendelkezése hatályon kívül helyezését kérte, de az érvelésében azt is kifejtette, hogy a 300,79 eurós elmaradt bér megfizetésére vonatkozó döntéssel sem ért egyet. Tekintettel arra, hogy nincs helye felülvizsgálatnak a másodfokú bíróság hatályon kívül helyezésről rendelkező végzése ellen a Pp. 270. § (2) bekezdés, 273. § (2) bekezdés a) pontja alapján (BH 1996.43.), a Kúria csak a munkaviszony megszüntetése jogellenességére vonatkozó felülvizsgálati érvelést vonhatta vizsgálódási körébe.
A Pp. 272. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni azt a határozatot, amely ellen a felülvizsgálati kérelem irányul - a jogszabálysértés megjelölése mellett -, azt, hogy a fél a határozat megváltoztatását mennyiben, és milyen okból kívánja.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 206. § (1) bekezdése, 22. § (4) bekezdése és a Pp. 196. §-ban foglalt rendelkezések megsértése vonatkozásában adta elő jogi érvelését, a többi jogszabálysértés vonatkozásában nem. Ezért a Kúria csak a felülvizsgálati kérelem azon részét bírálhatta el, amely a törvényi rendelkezéseknek megfelelt (BH 1995.99/2.). Így a felülvizsgálati kérelem végén felsorolt egyéb anyagi- és eljárásjogi jogszabálysértésekre vonatkozó előadást nem értékelhette.
Alaptalanul hivatkozott az alperes jogszabálysértésként a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen és logikátlan, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelésére. A másodfokú bíróság mérlegelési körébe vonta a munkaviszony megszüntetéskor kiállított okiratokat, a peres felek nyilatkozatait. E körben helytállóan emelte ki, hogy az alperes törvényes képviselője maga sem állította azt, hogy a felperes a munkaviszony megszüntetésébe beleegyezett volna. M.-né R. B. M. ügyvezető előadása szerint a második megbeszélés alkalmával azt mondta a felperesnek, hogy nem tart igényt a felmondási idő ledolgozására. Elmondta továbbá, hogy "a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről okiratot nem készítettünk, arról nem adtam át iratot a felperesnek, egyébként mindig megvártam, hogy a munkavállalók mondjanak fel, és jelenleg is az volt a helyzet, hogy a felperes mondta azt, hogy olyan feltételekkel, hogy rendszeresen kell több hétig távol lennie a családjától, nem kíván dolgozni".
A másodfokú bíróság tehát jogszerű következtetést vont le arról, hogy a felek között a munkaviszony megszüntetésére vonatkozóan megállapodás szóban sem jött létre. Miután a törvényes képviselő előadása szerint a felperes mondta fel szóban a munkaviszonyát, melyhez fűződő felmondási idő letöltésétől tekintett el, így a munkaviszony megszüntetésének módja a jognyilatkozat megtételekor jelenlévő alperesi ügyvezető szerint a munkavállaló felmondása volt. A törvényes képviselő előadásával szemben bizonyítani kívánt közös megegyezésre vonatkozóan M. V. és W. M. tanúk vallomása értékelésére jogszerűen nem került sor [Pp. 167. § (1) bek.].
Ebből következően alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint ráutaló magatartással megvalósult közös megegyezéssel szűnt meg a munkaviszony.
A ráutaló magatartás - aktív cselekvéssel, vagy éppen passzivitást tanúsítva - szóbeli nyilatkozat nélkül közvetíti a szerződéses akaratot. Nem állapítható meg ráutaló magatartással a szerződés létrejötte, ha a felek magatartása - önmagában, vagy a korábbi tárgyalásokkal, a szerződés körébe eső körülményekkel együtt - nem fejezi ki a megegyezést a megállapodás lényeges, vagy bármely fél által lényegesnek minősített elemeiben. A munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozó megállapodásban a feleknek befolyásmentesen, kölcsönösen meg kell állapodniuk a munkaviszony meghatározott időpontban történő megszüntetésében. Ez a perbeli esetben nem történt meg. A bírói gyakorlat szerint önmagában a munkaviszony megszüntetéséhez kapcsolódó igazolások átadása-átvétele nem tekinthető írásba foglalt közös megegyezéses megállapodásnak (BH 1999.331.).
Kivételesen van lehetőség arra, hogy az írásbeliség elmaradása esetén az érvénytelenség jogkövetkezménye ne legyen alkalmazható [Mt. 22. § (4) bek.]. Akkor, ha a jognyilatkozat a felek egyező akaratából teljesedésbe ment, azaz a felek a megegyezést ráutaló magatartással végrehajtották, és hosszabb időn keresztül a kialakult állapotot nem vitatták. A munkaviszony megszüntetésnek azonban egyértelműnek és feltétel nélkülinek kell lennie ahhoz, hogy a joghatás kiváltására alkalmas legyen. Nem fogadható el munkaviszony megszüntetésnek, ha a munkavállaló a munkahelyén nem jelent meg, miután a munkáltató nem tartott igényt a munkavégzésére (LB.Mfv.II.10.777/2000/3.), de az sem, hogy meghatározott időpontban új munkáltatónál lépett munkába (LB.Mfv.I.10.794/2006/5.).
Adott esetben a munkáltatói jogkör gyakorlója közölte, hogy a felperes pakoljon ki az autóból, mert nem tart igényt a munkájára (eltekint a felmondási idő ledolgozásától), a felperes ezen felszólításnak eleget tett. Azzal, hogy a részére postán megküldött, a munkáltató által a munkaviszony megszüntetésekor kiállított igazolásokat visszaküldte, még nem adta beleegyezését a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésébe. Az igazolást a munkáltató állította ki, mivel a munkaviszony megszüntetése módjaként közös megegyezést tüntetett fel. Miután ő állította ezen tény valóságát, de az ennek alapjául szolgáló Mt. 61. § (1) bekezdés a) pontja, 44. §-a, és 22. § (3) bekezdése szerinti írásba foglalt megállapodást a perben nem igazolt, így őt terhelte ezen okiratban foglaltak valóságának a bizonyítása a Pp. 164. § (1) bekezdés alapján. Ezért alaptalanul hivatkozott a Pp. 196. § (1) bekezdésében foglalt bizonyítási szabály megsértésére.
Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a felperes nem vitatta a munkaviszony megszüntetésének módját, mivel a jogorvoslati kioktatás hiányában 30 napos keresetindítási határidőn túl, de 2013. január 25-én a munkaviszony megszüntetése jogellenessége megállapítása és jogkövetkezményei alkalmazása iránt keresettel élt.
Mindezekre tekintettel jogszerű a törvényszék ítélete a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása tárgyában az Mt. 44. §-a és 22. § (3) bekezdése, illetve a 22. § (4) bekezdése alapján.
A fentiek alapján a Kúria a másodfokú határozatot a Pp. 213. § (2) bekezdés első fordulata szerint részítéletnek tekintette, mivel a törvényszék jogerősen csak a kereseti kérelmek közül csak a munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapíthatóságáról és a viszontkereset alaposságáról döntött, míg egyebekben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Az ekként részítéletnek tekintett a másodfokú határozatot a Kúria a felülvizsgálattal érintett körben (munkaviszony megszüntetése jogellenességének megállapítása) hatályában fenntartotta, míg egyebekben (a viszontkeresetnek helyt adó döntést) nem érintette.
Az alperes a felülvizsgálati eljárásban pervesztes lett, ezért a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján köteles a felülvizsgálati eljárási illeték viselésére.
A felperesnek a felülvizsgálati eljárásban költsége nem merült fel, így az erről szóló határozathozatalt a Kúria a Pp. 79. § (1) bekezdés alapján mellőzte.
Budapest, 2015. április 8.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.500/2014.)