adozona.hu
BH+ 2015.10.440
BH+ 2015.10.440
A munkavállalónak a munkatársnője lakcímének mindenáron való megismerésére irányuló magatartása - annak körülményeire és módjára tekintettel - alkalmas volt arra, hogy a munkatársnőjét felzaklassa, munkájában zavarja. Ennélfogva az ilyen indokból történt rendes felmondás az okszerűség követelményeinek megfelelt [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 89. § (2) bek., 103. § (1) bek. c) pont].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felperesnek 2001. április 9-étől hegesztő mérnök munkakörben fennálló munkaviszonyát 2008. szeptember 4-én kelt rendes felmondással megszüntette az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartás tanúsítására, valamint a teljesítményértékelés szerinti nem megfelelő munkavégzésre és arra hivatkozással, hogy a munkatársai nem tudnak vele kommunikálni, együtt dolgozni.
A felperes a keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei alkalm...
BH+ 2015.10.440 A munkavállalónak a munkatársnője lakcímének mindenáron való megismerésére irányuló magatartása - annak körülményeire és módjára tekintettel - alkalmas volt arra, hogy a munkatársnőjét felzaklassa, munkájában zavarja. Ennélfogva az ilyen indokból történt rendes felmondás az okszerűség követelményeinek megfelelt [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 89. § (2) bek., 103. § (1) bek. c) pont].
Az alperes a felperesnek 2001. április 9-étől hegesztő mérnök munkakörben fennálló munkaviszonyát 2008. szeptember 4-én kelt rendes felmondással megszüntette az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartás tanúsítására, valamint a teljesítményértékelés szerinti nem megfelelő munkavégzésre és arra hivatkozással, hogy a munkatársai nem tudnak vele kommunikálni, együtt dolgozni.A felperes a keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte. Hivatkozása szerint a felmondásban felhozottak nem valósak, nem okszerűek, illetőleg azt a munkáltatói jogkörgyakorló a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközően adta ki.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság a rendes felmondás első indokát találta valósnak. Ebben a munkáltató arra hivatkozott, hogy a felperes személyes vonzalomból súlyos zaklatásnak tette ki egyik kolléganőjét. Egyértelmű célja az volt, hogy a munkatársnőjét lakásán váratlanul meglátogassa. Ennek érdekében őt folyamatosan faggatta, aki a felperes tudomására hozta, hogy nem viszonozza a közeledését. A felperes a HR osztályon, valamint más munkatársaknál is illetéktelenül érdeklődött a munkatársnője címe után, továbbá annak lakóhelyén megfigyelést folytatott. A zaklatásnak kitett munkavállaló súlyos érzelmi sérülést szenvedett, mely egyértelműen akadályozta a munkájában. A felperes a cselekményét és annak indítékát is elismerte. E magatartás az alperes Etikai Kódexébe ütközik, és súlyosan sérti az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 103. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat.
A munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetés szerint ezen valós ok önmagában megalapozza a munkaviszony megszüntetése jogszerűségét. A felperes a terhére rótt magatartásával megsértette az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kötelezettségeit, amikor H. T.-től és munkatársaitól érdeklődött a lakcíme felől azt követően is, hogy nevezett munkatársnőjével megüzente, nem kívánja megadni a lakcímét.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes már ezzel megsértette a fenti kötelezettségét, és magatartása alkalmas volt arra, hogy a munkatársnője munkáját zavarja, valamint ő és más munkavállalók helytelen megítélését idézze elő. Rámutatott arra, hogyha az volt a felperes szándéka a lakcím iránti érdeklődéssel, hogy a beteg munkatársnőjét meglátogassa, akkor erről őt előzetesen értesítenie kellett volna, aki elfogadás esetén nyilván közölte volna a lakcímét.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperesnek az a magatartása, hogy miután H. T. személyesen is a tudomására hozta, hogy nem kívánja megadni a lakcímét - mert párkapcsolatban él és kellemetlen számára a közeledés - a felperes azzal szembesítette, hogy megtudta a lakcímét - amely a közlés körülményeire is tekintettel -, erőszakos, zaklatás jellegű volt.
A felperes a személyes meghallgatásáról a munkáltató által felvett jegyzőkönyvben beismerte, hogy tetszik neki H. T., és annak ellenére megtudta a lakcímét, hogy vele azt nem közölte.
H. T. tanúként úgy nyilatkozott, hogy a felperes magatartását zaklatásnak tekintette, és a történtek után nem tudott volna tovább együtt dolgozni vele.
Megállapította a munkaügyi bíróság, hogy a felperes nem tudta bizonyítani azt a perben előadott állítását, hogy H. T. lakcíméréről véletlenül, lakáskeresés alkalmával szerzett tudomást. Ezt az állítását ugyanis cáfolta, hogy erre meghallgatásakor a jegyzőkönyvben nem hivatkozott, de a vállalati ombudsmanhoz írt levelében sem. H. T. azonban joggal feltételezhette, hogy a felperes "nyomozott" a lakcíme után, mivel azt közölte, hogy "fogadjunk, hogy szerdára megtudom a címedet", és joggal találta valószínűtlennek azt is, hogy a felperes - bár az utcában nincs átmenő forgalom - éppen arra járt, ahol lakik, és véletlenül látta meg az udvarban az autóját.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint függetlenül attól, hogyan jutott a felperes tudomására munkatársnője lakcíme, önmagában az a tény, hogy kitartóan próbálta azt más munkatársaktól megtudni, és ahogyan ezzel kapcsolatban több alkalommal is zaklatta H. T.-t, jogellenes magatartás, és megalapozza a rendes felmondást.
A munkaügyi bíróság a rendes felmondás további két indokát és a felperes által hivatkozott alperesi rendeltetésellenes joggyakorlást nem találta bizonyítottnak.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi bíróság a tényállás megállapításánál a rendelkezésre álló bizonyítékokat, a felek előadásait a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően értékelte, a tényállást helyesen állapította meg a rendes felmondás tekintetében, továbbá helytállóan következtetett arra, hogy a felperes a kifogásolt magatartásával személyes vonzalomból zaklatta a munkatársnőjét.
A munkaügyi bíróság ítélete tényállásában helyesen rögzítette, hogy a perbeli időben mely felperesi magatartások voltak az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütközőek. Helyesen mondta ki azt is, hogy a felperes zaklatta - a történés módjára és körülményeire is tekintettel - a munkatársát, hiszen egyértelmű elutasításra sem hagyott fel a lakcím-felderítéssel és ennek eredményét közölte H. T.-vel. A két nap munkahelyi eseményei H. T.-t is hátráltatták a munkájában, és arra is figyelemmel, hogy a felperes tudja a lakcímét, alkalmasak voltak arra, hogy őt érzelmileg súlyosan befolyásolják.
Bizonyítást nyert, hogy a felperest a kifogásolt cselekedeteiben a H. T. iránti személyes vonzalom vezette. Ezt a 2008. augusztus 14-ei jegyzőkönyv és a keresetlevélben előadott nyilatkozata is alátámasztja. Bizonyított továbbá, hogy a felperes már 2008. június 4-e előtt tudta H. T. é.-i lakcímét, célja a váratlan beteglátogatás volt. Az alperes nem a meglátogatást jelölte meg a felmondásában okként, hanem a szándékot.
A felperes okkal kívánta a 2008. augusztus 14-ei jegyzőkönyvet a bizonyítékok köréből kirekeszteni, melyben beismerte cselekményét és annak indítékát. A munkáltatói jogkörgyakorló tájékoztatásából ugyanis feltételezhette, hogy a magatartása nem marad következmény nélkül.
A bizonyítottan valós ok okszerűen támasztja alá, hogy az alperesnek a továbbiakban miért nincs szüksége a felperes munkájára.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát kérte.
Hivatkozása szerint a jogerős ítélet az Mt. 89. § (2) bekezdését, 103. § (1) bekezdés c) pontját, a Pp. 163. § (1) és (2) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését sérti.
Álláspontja szerint az alperes nem bizonyította, hogy az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartást tanúsított volna: H. T. egészségét nem veszélyeztette, őt vagy más munkatársát a munkájában nem akadályozta, illetve nem hátráltatta. A tanúk erre vonatkozóan nem tettek nyilatkozatot. Nem merült fel a pert megelőzően és a perben sem olyan körülmény, amely alapján a munkavégzés zavarására logikusan következtetni lehetne.
Alaptalan azon ítéleti hivatkozás is, miszerint a HR osztályon történő érdeklődés a megkeresett munkavállalókat munkájukban nyilvánvalóan hátráltatta. A tanúk nem tettek olyan tartalmú nyilatkozatot, hogy a felperes magatartása miatt a munkájukban akadályozva voltak.
Megalapozatlanul jutottak a bíróságok azon következtetésre is, hogy H. T.-t hátráltatta a munkájában és a felperes magatartása alkalmas volt arra, hogy őt érzelmileg súlyosan befolyásolja. Ilyen nyilatkozatot H. T. nem tett. Erre, és arra sem merült fel a perben adat, hogy a H. T.-vel szemben tanúsított magatartása erőszakos, zaklató jellegű volt.
Önmagában jogszerűtlen a látogatás gondolatának felmerültét jogellenes magatartásként értékelni.
Megalapozatlan a másodfokú ítéletnek az alperes intézkedése okszerűségével kapcsolatos álláspontja. Ehhez ugyanis nem elegendő önmagában az, ha a felmondás alapjául szolgáló ok bizonyítottan valós. A perbeli adatok egyébként az okszerűtlenséget támasztják alá: bocsánatot kért a tapintatlanságáért H. T.-től, nem alakult ki közöttük ellenséges viszony. Az a perbeli nyilatkozata, hogy nem szeretne vele együtt dolgozni, csak a munkáltatói jogkörgyakorló elvárásának való megfelelést szolgálta. Nem volt tehát olyan körülmény, amely azt támasztotta volna alá, hogy a munkaviszonya tovább ne lett volna fenntartható.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperesi intézkedés első indoka szerint a felperes az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartást tanúsított. E rendelkezés alapján a munkavállaló köteles a munkatársaival együttműködni és munkáját úgy végezni, valamint általában olyan magatartást tanúsítani, hogy az más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, munkáját ne zavarja, anyagi károsodását vagy helytelen megítélést ne idézze elő.
Ezzel kapcsolatban a munkáltató azt rótta fel a felperesnek, hogy munkaidőben egyik munkatársnője személyes adata, a lakcíme után érdeklődött annak engedélye nélkül az egyik munkatársától, és az ezután történő nyomozást akkor is folytatta, amikor a munkatársnője kifejezetten a tudtára adta, hogy nem szeretné, ha megismerné a lakcímét. A nyomozásban odáig elment, hogy abban a városban, ahol a kolléganője lakott, körülnézett, végigjárta a várost (keresetlevél mellékleteként csatolt jegyzőkönyvben felvett felperesi nyilatkozat). Minderre azután került sor, hogy a munkatársnője a tudomására hozta, hogy párkapcsolatban él, és kellemetlen lenne a számára, ha a felperes a lakásán megjelenne. Mindezek után a felperes olyan módon hozta az általa megtudott lakcímet az érintett munkatársnő tudomására, hogy azt az előzmények alapján felzaklatta, és a munkahelyi feletteséhez fordult a felperes magatartása miatt.
Alaptalanul hivatkozott tehát a felperes arra, hogy e magatartásával más munkáját nem zavarta. Ez megállapítható H. T. jegyzőkönyvben foglalt vallomásából, melyet alátámasztott Sz. L. munkáltatói jogkörgyakorló vallomása is. A felperes kitartó lakcím-tudakozódása a munkatársakban rosszallást váltott ki, és alkalmas volt H. T. helytelen megítélésére. V. L. jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozata szerint "nekem arról nem volt tudomásom a felperes által említetteken kívül, hogy miért akarhatja megtudni a címet. Ez nekem is furcsa volt." H. T. jegyzőkönyvbeli vallomása szerint K. I. is azzal ment hozzá, hogy megkérdezze, miért olyan fontos a felperesnek az ő lakcíme, mert már az egész gyárban a címe után kérdezősködik.
A felperesnek H. T. lakcíme felkutatására irányuló magatartása, a felderített cím közlése - annak módjára és körülményeire tekintettel - a munkatársnő zaklatásának minősül, és az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütközik. H. T. jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint is az számára zavaró volt, zaklatásként élte meg, és a továbbiakban nem tudna a felperessel együtt dolgozni.
Alaptalanul hivatkozott tehát a felperes a Pp. 206. § (1) bekezdésének a megsértésére, mert az eljáró bíróságok a bizonyítékokat összességükben helytállóan értékelték és a logika szabályainak megfelelő következtetést vontak le a felperes Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartásáról, döntésüket pedig a Pp. 221. § (1) bekezdés alapján jogszerűen megindokolták.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.567/2011.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Pribeli Erzsébet ügyvéd által képviselt M. K. felperesnek a dr. Ábrahám Judit ügyvéd (Ábrahám Ügyvédi Iroda) által képviselt G. H. I. és K. Kft. alperes ellen munkaviszony megszüntetése jogellenessége megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Pest Megyei Munkaügyi Bíróságnál 3.M.1200/2008. szám alatt megindított és másodfokon a Pest Megyei Bíróság 8.Mf.21.173/2010/15. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Pest Megyei Bíróság 8.Mf.21.173/2010/15. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 50 000 (ötvenezer) forint és 13 500 (tizenháromezer-ötszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
Az alperes a felperesnek 2001. április 9-étől hegesztő mérnök munkakörben fennálló munkaviszonyát 2008. szeptember 4-én kelt rendes felmondással megszüntette az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartás tanúsítására, valamint a teljesítményértékelés szerinti nem megfelelő munkavégzésre és arra hivatkozással, hogy a munkatársai nem tudnak vele kommunikálni, együtt dolgozni.
A felperes a keresetében a rendes felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte. Hivatkozása szerint a felmondásban felhozottak nem valósak, nem okszerűek, illetőleg azt a munkáltatói jogkörgyakorló a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközően adta ki.
A Pest Megyei Munkaügyi Bíróság 3.M.1200/2008/23. számú ítéletében a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperes javára 250 000 forint perköltség, az állam javára 599 670 forint illeték megfizetésére.
A munkaügyi bíróság a rendes felmondás első indokát találta valósnak. Ebben a munkáltató arra hivatkozott, hogy a felperes személyes vonzalomból súlyos zaklatásnak tette ki egyik kolléganőjét. Egyértelmű célja az volt, hogy a munkatársnőjét lakásán váratlanul meglátogassa. Ennek érdekében őt folyamatosan faggatta, aki a felperes tudomására hozta, hogy nem viszonozza a közeledését. A felperes a HR osztályon, valamint más munkatársaknál is illetéktelenül érdeklődött a munkatársnője címe után, továbbá annak lakóhelyén megfigyelést folytatott. A zaklatásnak kitett munkavállaló súlyos érzelmi sérülést szenvedett, mely egyértelműen akadályozta a munkájában. A felperes a cselekményét és annak indítékát is elismerte. E magatartás az alperes Etikai Kódexébe ütközik, és súlyosan sérti az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 103. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakat.
A munkaügyi bíróság által levont jogkövetkeztetés szerint ezen valós ok önmagában megalapozza a munkaviszony megszüntetése jogszerűségét. A felperes a terhére rótt magatartásával megsértette az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában meghatározott kötelezettségeit, amikor H. T.-tól és munkatársaitól érdeklődött a lakcíme felől azt követően is, hogy nevezett munkatársnőjével megüzente, nem kívánja megadni a lakcímét.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes már ezzel megsértette a fenti kötelezettségét, és magatartása alkalmas volt arra, hogy a munkatársnője munkáját zavarja, valamint ő és más munkavállalók helytelen megítélését idézze elő. Rámutatott arra, hogyha az volt a felperes szándéka a lakcím iránti érdeklődéssel, hogy a beteg munkatársnőjét meglátogassa, akkor erről őt előzetesen értesítenie kellett volna, aki elfogadás esetén nyilván közölte volna a lakcímét.
A munkaügyi bíróság úgy ítélte meg, hogy a felperesnek az a magatartása, hogy miután H. T. személyesen is a tudomására hozta, hogy nem kívánja megadni a lakcímét - mert párkapcsolatban él és kellemetlen számára a közeledés - a felperes azzal szembesítette, hogy megtudta a lakcímét - amely a közlés körülményeire is tekintettel -, erőszakos, zaklatás jellegű volt.
A felperes a személyes meghallgatásáról 2008. augusztus 14-én a munkáltató által felvett jegyzőkönyvben elismerte, hogy tetszik neki H. T., és annak ellenére megtudta a lakcímét, hogy vele azt nem közölte.
H. T. tanúként úgy nyilatkozott, hogy a felperes magatartását zaklatásnak tekintette, és a történtek után nem tudott volna tovább együtt dolgozni vele.
Megállapította a munkaügyi bíróság, hogy a felperes nem tudta bizonyítani azt a perben előadott állítását, hogy H. T. lakcíméréről véletlenül, lakáskeresés alkalmával szerzett tudomást. Ezt az állítását ugyanis cáfolta, hogy erre meghallgatásakor a jegyzőkönyvben nem hivatkozott, de a vállalati ombudsmanhoz írt 2008. augusztus 19-én kelt levelében sem. H. T. azonban joggal feltételezhette, hogy a felperes "nyomozott" a lakcíme után, mivel azt közölte, hogy "fogadjunk, hogy szerdára megtudom a címedet", és joggal találta valószínűtlennek azt is, hogy a felperes - bár az utcában nincs átmenő forgalom - éppen arra járt, ahol lakik, és véletlenül látta meg az udvarban az autóját.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint függetlenül attól, hogyan jutott a felperes tudomására munkatársnője lakcíme, önmagában az a tény, hogy kitartóan próbálta azt más munkatársaktól megtudni, és ahogyan ezzel kapcsolatban több alkalommal is zaklatta H. T.-t, jogellenes magatartás, és megalapozza a rendes felmondást.
A munkaügyi bíróság a rendes felmondás további két okát és a felperes által hivatkozott alperesi rendeltetésellenes joggyakorlást nem találta bizonyítottnak.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Pest Megyei Bíróság 8.M.21.173/2010/15. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest az alperes javára 100 000 forint + áfa összegű másodfokú perköltség és az állam javára 599 670 forint fellebbezési eljárási illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság szerint a munkaügyi bíróság a tényállás megállapításánál a rendelkezésre álló bizonyítékokat, a felek előadásait a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően értékelte, a tényállást helyesen állapította meg a rendes felmondás tekintetében, továbbá helytállóan következtetett arra, hogy a felperes a kifogásolt magatartásával személyes vonzalomból zaklatta a munkatársnőjét.
A munkaügyi bíróság ítélete tényállásában helyesen rögzítette, hogy a perbeli időben mely felperesi magatartások voltak az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütközőek. Helyesen mondta ki azt is, hogy a felperes zaklatta - a történés módjára és körülményeire is tekintettel - a munkatársát, hiszen egyértelmű elutasításra sem hagyott fel a lakcím-felderítéssel és ennek eredményét közölte H. T.-vel. A két nap munkahelyi eseményei H. T.-t is hátráltatták a munkájában, és arra is figyelemmel, hogy a felperes tudja a lakcímét, alkalmasak voltak arra, hogy őt érzelmileg súlyosan befolyásolják.
Bizonyítást nyert, hogy a felperest a kifogásolt cselekedeteiben a H. T. iránti személyes vonzalom vezette. Ezt a 2008. augusztus 14-ei jegyzőkönyv és a keresetlevélben előadott nyilatkozata is alátámasztja. Bizonyított továbbá, hogy a felperes már 2008. június 4-e előtt tudta H. T. érdi lakcímét, célja a váratlan beteglátogatás volt. Az alperes nem a meglátogatást jelölte meg a felmondásában okként, hanem a szándékot.
A felperes okkal kívánta a 2008. augusztus 14-ei jegyzőkönyvet a bizonyítékok köréből kirekeszteni, melyben elismerte cselekményét és annak indítékát. A munkáltatói jogkörgyakorló tájékoztatásából ugyanis feltételezhette, hogy a magatartása nem marad következmény nélkül.
A bizonyítottan valós ok okszerűen támasztja alá, hogy az alperesnek a továbbiakban miért nincs szüksége a felperes munkájára.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítéletnek az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével a keresetének megfelelő ítélet meghozatalát kérte.
Hivatkozása szerint a jogerős ítélet az Mt. 89. § (2) bekezdését, 103. § (1) bekezdés c) pontját, a Pp. 163. § (1) és (2) bekezdését, 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését sérti.
Álláspontja szerint az alperes nem bizonyította, hogy az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartást tanúsított volna: H. T. egészségét nem veszélyeztette, őt vagy más munkatársát a munkájában nem akadályozta, illetve nem hátráltatta. A tanúk erre vonatkozóan nem tettek nyilatkozatot. Nem merült fel a pert megelőzően és a perben sem olyan körülmény, amely alapján a munkavégzés zavarására logikusan következtetni lehetne.
Anyagi jogi normát sért, megalapozatlan, logikátlan azon ítéleti megállapítás, amely szerint a felperesnek az a magatartása, hogy "H. T. közvetlen munkatársaitól és más munkavállalótól érdeklődött nevezett lakcíme után, önmagában ellentétes az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjában foglaltakkal". Ha egy magatartás nem eredményezi az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontja szerinti következményeket, az esetben munkaviszonyból származó kötelezettség megszegését ezen jogszabály alapján jogszerűen nem lehet megállapítani.
Alaptalan azon ítéleti hivatkozás is, miszerint a HR osztályon történő érdeklődés a megkeresett munkavállalókat munkájukban nyilvánvalóan hátráltatta. A tanúk nem tettek olyan tartalmú nyilatkozatot, hogy a felperes magatartása miatt a munkájukban akadályozva voltak.
Megalapozatlanul jutottak a bíróságok azon következtetésre is, hogy H. T.-t hátráltatta a munkájában és a felperes magatartása alkalmas volt arra, hogy őt érzelmileg súlyosan befolyásolja. Ilyen nyilatkozatot H. T. nem tett. Erre, és arra sem merült fel a perben adat, hogy a H. T.-vel szemben tanúsított magatartása erőszakos, zaklató jellegű volt.
Önmagában jogszerűtlen a látogatás gondolatának felmerültét jogellenes magatartásként értékelni.
Megalapozatlan a másodfokú ítéletnek az alperes intézkedése okszerűségével kapcsolatos álláspontja. Ehhez ugyanis nem elegendő önmagában az, ha a felmondás alapjául szolgáló ok bizonyítottan valós. A perbeli adatok egyébként az okszerűtlenséget támasztják alá: bocsánatot kért a tapintatlanságáért H. T.-től, nem alakult ki közöttük ellenséges viszony, a vitás eset után munkakapcsolatuk zavartalan volt. Az a perbeli nyilatkozata, hogy nem szeretne vele együtt dolgozni, csak a munkáltatói jogkörgyakorló elvárásának való megfelelést szolgálta. A munkáltatói jogkörgyakorló személyes meghallgatása során is úgy nyilatkozott, hogy a felperes magánemberként szeretetreméltó, kedves ember. Nem volt tehát olyan körülmény, amely azt támasztotta volna alá, hogy a munkaviszonya tovább ne lett volna fenntartható.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperesi intézkedés első indoka szerint a felperes az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartást tanúsított. E rendelkezés alapján a munkavállaló köteles a munkatársaival együttműködni és munkáját úgy végezni, valamint általában olyan magatartást tanúsítani, hogy az más egészségét és testi épségét ne veszélyeztesse, munkáját ne zavarja, anyagi károsodását vagy helytelen megítélést ne idézze elő.
Ezzel kapcsolatban a munkáltató azt rótta fel a felperesnek, hogy munkaidőben egyik munkatársnője személyes adata, a lakcíme után érdeklődött annak engedélye nélkül az egyik munkatársától, és az ezután történő nyomozást akkor is folytatta, amikor a munkatársnője kifejezetten a tudtára adta, hogy nem szeretné, ha megismerné a lakcímét. A nyomozásban odáig elment, hogy abban a városban, ahol a kolléganője lakott, körülnézett, végigjárta a várost (keresetlevél mellékleteként csatolt 2008. augusztus 14-ei jegyzőkönyvben felvett felperesi nyilatkozat). Minderre azután került sor, hogy a munkatársnője a tudomására hozta, hogy párkapcsolatban él, és kellemetlen lenne a számára, ha a felperes a lakásán megjelenne. Mindezek után a felperes olyan módon hozta az általa megtudott lakcímet az érintett munkatársnő tudomására, hogy azt az előzmények alapján felzaklatta, és a munkahelyi feletteséhez fordult a felperes magatartása miatt.
Alaptalanul hivatkozott tehát a felperes arra, hogy e magatartásával más munkáját nem zavarta. Ez megállapítható H. T. jegyzőkönyvben foglalt vallomásából, melyet alátámasztott Sz. L. munkáltatói jogkörgyakorló vallomása is. A felperes kitartó lakcím-tudakozódása a munkatársakban rosszallást váltott ki, és alkalmas volt H. T. helytelen megítélésére. V. L. jegyzőkönyvben foglalt nyilatkozata szerint "nekem arról nem volt tudomásom a felperes által említetteken kívül, hogy miért akarhatja megtudni a címet. Ez nekem is furcsa volt." H. T. jegyzőkönyvbeli vallomása szerint K. I. is azzal ment hozzá, hogy megkérdezze, miért olyan fontos a felperesnek az ő lakcíme, mert már az egész gyárban a címe után kérdezősködik.
A felperesnek H. T. lakcíme felkutatására irányuló magatartása, a felderített cím közlése - annak módjára és körülményeire tekintettel - a munkatársnő zaklatásának minősül, és az Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütközik. H. T. jegyzőkönyvi nyilatkozata szerint is az számára zavaró volt, zaklatásként élte meg, és a továbbiakban nem tudna a felperessel együtt dolgozni.
Alaptalanul hivatkozott tehát a felperes a Pp. 206. § (1) bekezdésének a megsértésére, mert az eljáró bíróságok a bizonyítékokat összességükben helytállóan értékelték és a logika szabályainak megfelelő következtetést vontak le a felperes Mt. 103. § (1) bekezdés c) pontjába ütköző magatartásáról, döntésüket pedig a Pp. 221. § (1) bekezdés alapján jogszerűen megindokolták.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
A Pp. 78. § (1) bekezdés alapján kötelezte a pervesztes felperest az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.
A felperes a felülvizsgálati eljárásban teljes személyes költségmentességben részesült, ezért a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2012. június 13.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Hajdu Edit s.k. előadó bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.567/2011.)