adozona.hu
BH+ 2015.9.401
BH+ 2015.9.401
Alapos a rendkívüli felmondás, ha a munkavállaló a változó munkavégzési hely kikötése ellenére a munkáltató által kijelölt helyen a munkát nem vette fel [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 76/C. § (3) bek., 96. § (1) bek., 104. §].
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresete az alperes által közölt rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására irányult.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér, 8 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykártérítés, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére.
Az elsőfokú ítéletben megállapított t...
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér, 8 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykártérítés, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset megfizetésére.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 2005. szeptember 15-étől állt az alperesnél munkaviszonyban, előbb művezető, majd 2007. július 1-jétől építésvezető munkakörben. Munkaszerződése változó munkavégzési helyre, az alperes Generál I. Területi Igazgatósága elnevezésű egységnél történő munkára szólt.
A munkáltató 2011. február 14-én a felperessel munkaszerződés-módosítást kívánt aláíratni, eredménytelenül. A megbeszélésen elhangzottak dokumentálására H. J. A. munkavállaló jegyzőkönyvet vett fel, amelyet aláírt a felperes, G. V. és Sz. B. A felperes igényt tartott az általa aláírt jegyzőkönyvre, ezért H. J. A. kezéből megpróbálta kivenni az iratot. Ennek során feszült, hangoskodásba torkolló helyzet alakult ki.
H. J. A. 2011. február 28-án a felperes részére átadott egy február 23-ai keltezésű értesítést, amely szerint a munkavégzési helye 2011. február 28-ától a Magasépítési Üzletág Kelet-magyarországi Főépítésvezetősége. E. T., az m.-i kirendeltség vezetője felhívta a felperest, hogy 2011. március 1-jén jelenjen meg M.-en a munkavégzés részleteinek megbeszélése céljából. A felperes 2011. március 1-jén tömegközlekedés igénybevételével 9 óra 30 perckor jelent meg az m.-i irodában. Itt tájékoztatást kapott arról, hogy másnaptól a munkavégzési helye Sz.-en lesz. A felperes 13 óra 30 perckor elhagyta a m.-i irodát, és 2011. március 2-án B.-n az F. úti telephelyen jelentkezett munkavégzésre. Itt azonban a munkáltató a részére munkát nem biztosított, a továbbiakban a felperes nem végzett munkát.
Az alperes 2011. március 7-én közölt rendkívüli felmondással az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint 1.) 2011. február 14-én tettleg bántalmazta egyik kollégáját; 2.) 2011. március 1-jén a munkavégzés helyeként kijelölt M.-i Területi Igazgatóságra jelentős késéssel érkezett; 3.) felhívásra sem mutatta be a munkavégzéshez szükséges egyéni védőfelszereléseket; 4.) 2011. március 2-án nem a munkavégzés helyeként kijelölt munkaterületen jelent meg, hanem a munkáltató F. úti telephelyén.
Az elsőfokú bíróság nem találta bizonyítottnak a rendkívüli felmondás első indokát, mivel nem életszerű, hogy ha a munkaszerződés-módosítás meghiúsulásáról jegyzőkönyv készült, akkor egy esetleges bántalmazásról ezen jegyzőkönyv nem tesz említést, továbbá hogy H. J. A. a későbbiekben a felperesnek küldött e-mailben sem utal erre. A felperes mozdulata egy feszült helyzetben tett, elkeseredett reakciónak volt tekinthető, nem bántalmazásnak.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes munkavégzési helye változó volt, az alperes az egész működési területén alkalmazhatta, azonban joggal várhatta el a munkáltatójától, hogy a mindennapi életét alapjaiban befolyásoló intézkedést kellő időben hozza a tudomására lehetőséget biztosítva a megfelelő felkészülésre. E. T. azonban csupán 2011. március 1-jén tájékoztatta a felperest a várható munka részleteiről, így ezen indok nem szolgálhatott okszerűen és jogszerűen a munkaviszony megszüntetés alapjául. Az eset összes körülményeit figyelembe véve a munkahelyváltozás nem kellő időben történő közlésével a munkáltató az együttműködési kötelezettségét megszegte.
Az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondás 2. és 3. pontja vonatkozásában az okot megalapozatlannak ítélte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította.
A törvényszék rögzítette, hogy a felek nem terjesztettek elő fellebbezést, a rendkívüli felmondás 3. és 2. pontjával kapcsolatban.
Az első indok vonatkozásban rögzítette, hogy maga az elsőfokú ítélet tényállása tartalmazza a fizikai bántalmazást, amikor rögzíti, hogy a tanúk csupán H. J. A. karjának a felperes általi megfogását erősítették meg. Az Mt. 3. § (1) bekezdése és a 103. § (1) bekezdés c) pontja alapján önmagában már ezen ok megalapozza a munkáltató intézkedését. A felperes ugyanis a munkatársakat kölcsönösen megillető kellő tiszteletet nem adta meg, munkatársa emberi méltóságát sértette. Ezzel az őt terhelő együttműködési kötelezettséget szándékosan, jelentős mértékben megszegte. A rendkívüli felmondás első indokát H. J. A. vallomásán túl G. V. tanúvallomása, és az iratokhoz csatolt R.-né B. Sz. és K. O. írásbeli nyilatkozata igazolta. Ezek szerint a felperes megrángatta H. J. A. karját, el akarta venni tőle a jegyzőkönyvet. A felperes nem fellebbezte meg az ítélet indokolását, miszerint nem vitatta, hogy H. J. A. karját megfogta. A bántalmazás ténye tehát nem volt vitás, és a felperes magatartása nem egyeztethető össze az együttműködési kötelezettséggel.
A rendkívüli felmondás negyedik indoka vonatkozásában az Mt. 76/C. § és 103. § (1) bekezdés a) pontja alapján a törvényszék megállapította a felperesi kötelezettségszegést. Utalt a felek között létrejött munkaszerződésre, az alperes kollektív szerződésére és az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződésre annak megállapításával, hogy a felperes munkahelye változónak minősült. Ezért a munkahelyre történő beosztást a munkáltató utasítással bármikor megváltoztathatta. A munkaszerződésben a változó munkahely megjelölés mellett a Generál I. Területi Igazgatóság megnevezés nem a munkavégzés helyének földrajzi behatárolását jelentette, hanem jogot teremtett a munkáltatónak arra, hogy a beruházásoktól függően a munkaszervezést rugalmasan biztosítsa. Az elsőfokú ítélet ténymegállapításával szemben a felek fellebbezést nem nyújtottak be, így a másodfokú bíróságnak csak azon elsőfokú érvelést kellett vizsgálnia, miszerint kellő felkészülési lehetőséget biztosított-e a munkáltató a felperesnek az új helyen történő munkakezdéshez.
A felperes M.-en 2011. március 1-jén tájékoztatást kapott E. T.-től arról (és e-mailben ugyanezen a napon ezt meg is erősítette), hogy a munkavégzésének helye Sz.-n lesz. A felek levelezése szerint a felperes a munkáltatói intézkedés jogszerűségét nem kérdőjelezte meg, a munkavégzésével kapcsolatos körülményeket kérdezett meg. Ennek ellenére az sz.-i munkavégzési helyen nem jelent meg, távolmaradását nem indokolta.
A másodfokú bíróság nem fogadta el a felperes fellebbezési ellenkérelmében tett hivatkozást, miszerint csak a munkaszerződésben megjelölt szervezeti egységen belül volt jogosult a munkahelyet kijelölni az alperes. Az MK 5. számú állásfoglalás szerint ugyanis változó munkahely esetén a más munkahelyre történő átirányítás szükségességét és indokoltságát a munkavállaló nem vitathatja. Mindezek alapján a rendkívüli felmondás negyedik pontja is jogszerű. Mind az első-, mind a negyedik pont önmagában is megalapozta a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte. Eljárásjogi szabálysértésként a Pp. 164. § (1) bekezdése, 206. § (1) bekezdése, 213. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott.
Állítása szerint a törvényszék iratellenesen idézte az elsőfokú ítélet megállapításait a bántalmazás vonatkozásában. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság indokait a rendkívüli felmondás első oka bizonyítatlanságát illetően.
Függetlenül attól, hogy fellebbezést nem terjesztett elő, a perben végig állította, hogy H. J. A. karját nem fogta meg, és bántalmazás megvalósulása esetén a jegyzőkönyvet bizonyára megszerezte volna.
A két alperesi dolgozó írásbeli nyilatkozata nem rendelkezik bizonyító erővel, tanúkénti meghallgatásukra az alperes nem tett indítványt.
A munkatársakat megillető kölcsönös tisztelet vonatkozásában felhozott eseti döntés (BH 2006.201.) a perbeli esetre nem alkalmazható.
A felperes azt nem vitatta, hogy változó munkahelyen volt alkalmazva, de végig azt állította, hogy a munkaszerződésben foglaltak szerint ezt az adott szervezeti egységre szűkítették le, tehát a Generál I. Területi Igazgatóság területén belül volt bárhol alkalmazható. E körben a másodfokú bíróság nem értékelte, hogy a munkavállalók munkaszerződéseiben más-más szervezeti egység szerepelt a változó munkahely megjelölésnél. A becsatolt szervezeti ábrákból is megállapítható, hogy a Generál I. Területi Igazgatóság sosem volt az m.-i (vagy sz.-i) munkavégzési helyhez tartozó Kelet-magyarországi Főépítésvezetőség része. A munkáltató tehát nem a munkavégzési helyet kívánta egyoldalú intézkedéssel módosítani, hanem a munkaszerződésben meghatározott szervezeti egységtől egy másik szervezeti egységhez kívánta egyoldalúan áthelyezni. Iratellenes a jogerős ítéletnek a kollektív szerződésre való hivatkozása, mert a felperesnek kiadott tájékoztatás szerint nem került kollektív szerződés hatálya alá.
A rendkívüli felmondás 4. pontja vonatkozásában az elsőfokú bíróság által az együttműködési kötelezettség megszegésére vonatkozóan tett indokolást teljesen figyelmen kívül hagyta a törvényszék: így az elsőfokú eljárásban vizsgált és értékelt eseménysort, a munkáltató munkavégzésre vonatkozó érdemi válaszának hiányát, az erre szolgáló munkaeszköz hiányában az elektronikus kommunikáció ellehetetlenülését.
Iratellenes, hogy a felperes az utasítás jogszerűségét nem kérdőjelezte meg. A törvényszék ugyanis figyelmen kívül hagyta azt a levelét, miszerint a változó munkahely nem terjed ki a Kelet-magyarországi Főépítésvezetőségre. Ennek ellenére az együttműködési kötelezettségének eleget tett, és M.-en megjelent, ahol egyértelművé vált, hogy az utasítás nem ideiglenes jellegű. Az alperestől azt kívánta volna az együttműködési kötelezettség, hogy megbeszélést kezdeményezzen a munkavállalójával, az, hogy rendkívüli felmondást adott ki ehelyett, rendeltetésellenes joggyakorlást bizonyít.
A kötelezettségszegés fennállása esetén is vizsgálni lett volna szükséges azt, hogy a munkáltatói utasítás teljesítése nem járt-e a munkavállalóra aránytalan sérelemmel.
A felperes a keresetében a felmondás rendeltetésellenességére is hivatkozott, mellyel az elsőfokú bíróság - tekintve, hogy az elsődleges kérelmének helyt adott - szükségszerűen nem foglalkozott. A másodfokú bíróság azonban az elsődleges kérelmet alaptalannak találta, ezért vizsgálnia kellett volna a rendkívüli felmondás rendeltetésellenességére vonatkozó kérelem megalapozottságát. Ennek elmulasztása a Pp. 213. § (1) bekezdésének megsértését jelenti. A rendkívüli felmondás valódi oka az volt, hogy a munkaköre ellátására távolléte ideje alatt új munkavállalót vettek fel, a munkaszerződés módosításához pedig a felperes nem járult hozzá.
Szükséges lett volna azt is vizsgálni, hogy a munkaszerződés milyen tartalommal [Mt. 76. § (5) bek.] jött létre, továbbá változó munkahely esetén is úgy kell a munkát megszervezni az Mt. 102. § (3) bekezdés alapján, hogy a munkavállaló a munkavégzési kötelezettségét teljesíteni tudja, továbbá a munkáltatónak biztosítania kell az Mt. 123. § (1) bekezdésben foglalt pihenőidőt is. Mindezek alapján megállapítható, hogy a felperest csak azért küldték Sz.-re dolgozni, hogy szándékosan előidézze a munkáltató azt a helyzetet, amelyre utóbb a rendkívüli felmondást alapította.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 272. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett kell előadni, hogy a fél a jogerős határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján pedig a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Mindebből következően a Kúria a felülvizsgálati kérelemnek csak azon részeit bírálhatta el, amelyek a törvénynek megfeleltek (BH 1995.99/II.), vagyis csak a jogszabályhely megjelölést is tartalmazó eljárásjogi szabálysértést vizsgálhatta, míg anyagi jogszabályhely megjelölése hiányában az együttműködési kötelezettség [Mt. 3. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont], a változó munkahely [Mt. 76/C. § (3) bek.] tárgyában előadott érvelést nem.
A felperes a rendkívüli felmondás első és negyedik indoka vonatkozásában megalapozatlanul hivatkozott eljárási szabálysértésként a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelésére, vagyis a Pp. 206. § (1) bekezdésének, valamint a 163. § (1) bekezdésének a megsértésére.
A törvényszék álláspontját részletesen kifejtette, a logika és okszerűség követelményének betartásával értékelte a megjelölt bizonyítékokat, és helytállóan hivatkozott a jogszabályokra is. Ezért eljárásjogi szempontból az ítélet nem volt jogszabálysértő.
H. J. A. és G. V. egybehangzó tanúvallomása alapján okszerű következtetéssel állapította meg, hogy a felperes a jegyzőkönyvet úgy próbálta megszerezni, hogy H. J. A. karját megfogta. E magatartását a törvényszék a bírói gyakorlatnak megfelelően értékelte a munkatársakkal szembeni együttműködési kötelezettséget súlyosan sértőnek. A törvényszék helyesen tulajdonított a perben annak jelentőséget, hogy a közfelfogás szerint a munkatársaknak az egymást kölcsönösen megillető tiszteletnek megfelelően, az emberi méltóságot nem sértve kell a munkavégzés során együttműködni. A bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján állapította meg a törvényszék, hogy e lényeges kötelezettségét jelentős mértékben, szándékosan szegte meg a felperes, és ez önmagában megalapozza az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára alapított munkáltatói intézkedést.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás negyedik pontja vonatkozásában helytállóan fejtette ki, hogy fellebbezéssel nem volt támadott azon elsőfokú ítéleti megállapítás, miszerint a felperes a változó munkavégzési hely miatt az alperes egész működési területén volt alkalmazható. Az alperes fellebbezése csak azon következtetést támadta, miszerint a munkavégzés konkrét helyének meghatározása során az együttműködési kötelezettségét a munkáltató megszegte. E vonatkozásban azonban a másodfokú bíróság jogszerűen hivatkozott arra, hogy a változó munkavégzési hely folytán a munkáltató jogszerűen jelölhette ki a felperes munkavégzési helyeként Sz.-t. Ennek szükségességét és indokoltságát a felperes nem vitathatta, következésképp ezen utasításnak köteles volt eleget tenni. A változó munkahelyre vonatkozó eltérő felperesi értelmezés nem szolgálhat jogszerű alapul az utasítás megtagadásának az Mt. 104. §-a alapján. A felperes a munkáltatónak írt levélben és a perben sem hivatkozott - a változó munkahely eltérő értelmezésén kívül - az utasítás jogszerű megtagadását megalapozó okra, vagy méltányolandó személyes körülményre. Ezért a munkáltató utasításának (sz.-i munkahelyen történő munkavégzés) megtagadása jogszerűen eredményezhette önmagában is a rendkívüli felmondást.
A felperes valóban hivatkozott első fokon másodlagosan arra, hogy a rendkívüli felmondás rendeltetésellenes. Fellebbezéssel azonban nem támadta az elsőfokú ítéletet amiatt, hogy a másodlagos kereseti kérelemről az elsőfokú bíróság (akár azért, mert az elsődleges kérelmet megalapozottnak találta, ezért a másodlagos kérelemről a döntést szükségtelennek ítélte) nem rendelkezett. A másodfokú bíróság a Pp. 253. § (3) bekezdés alapján csak a fellebbezett körben vizsgálhatta felül az elsőfokú ítélet jogszerűségét, így a felülvizsgálati érvelés a rendeltetésellenes joggyakorlás vonatkozásában eljárásjogi okból alaptalan.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.554/2014.)
A Kúria a dr. Boros Péter ügyvéd által képviselt V. A. felperesnek a dr. Mayer M. Balázs ügyvéd által képviselt S. M. Kft. alperes ellen rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 41.M.1632/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.640.608/2013/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2015. július 8. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 51.Mf.640.608/2013/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 50 000 (ötvenezer) forint és 13 500 (tizenháromezer-ötszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - felhívásra - 515 200 (ötszáztizenötezer-kettőszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
A felperes keresete az alperes által közölt rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására irányult.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 41.M.1632/2011/40. számú ítéletével megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát. Kötelezte az alperest a felperes javára elmaradt munkabér, 8 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykártérítés, végkielégítés, felmentési időre járó átlagkereset, valamint a felperesi perköltség megfizetésére, és marasztalta az állam javára illetékben.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás szerint a felperes 2005. szeptember 15-étől állt az alperesnél munkaviszonyban, előbb művezető, majd 2007. július 1-jétől építésvezető munkakörben. Munkaszerződése változó munkavégzési helyre, az alperes Generál I. Területi Igazgatósága elnevezésű egységnél történő munkára szólt.
A munkáltató 2011. február 14-én a felperessel munkaszerződés-módosítást kívánt aláíratni, eredménytelenül. A megbeszélésen elhangzottak dokumentálására H. J. A. munkavállaló jegyzőkönyvet vett fel, amelyet aláírt a felperes, G. V. és Sz. B.. A felperes igényt tartott az általa aláírt jegyzőkönyvre, ezért H. J. A. kezéből megpróbálta kivenni az iratot. Ennek során feszült, hangoskodásba torkolló helyzet alakult ki.
H. J. A. 2011. február 28-án a felperes részére átadott egy február 23-ai keltezésű értesítést, amely szerint a munkavégzési helye 2011. február 28-ától a Magasépítési Üzletág Kelet-magyarországi Főépítésvezetősége. E. T., az m-i kirendeltség vezetője felhívta a felperest, hogy 2011. március 1-jén jelenjen meg M.-en a munkavégzés részleteinek megbeszélése céljából. A felperes 2011. március 1-jén tömegközlekedés igénybevételével 9 óra 30 perckor jelent meg az m-i irodában. Itt tájékoztatást kapott arról, hogy másnaptól a munkavégzési helye Sz.-en lesz. A felperes 13 óra 30 perckor elhagyta az m-i irodát, és 2011. március 2-án B.-n az F. úti telephelyen jelentkezett munkavégzésre. Itt azonban a munkáltató a részére munkát nem biztosított, a továbbiakban a felperes nem végzett munkát.
Az alperes 2011. március 7-én közölt rendkívüli felmondással az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 96. § (1) bekezdés a) pontja alapján megszüntette a felperes munkaviszonyát. Az indokolás szerint 1.) 2011. február 14-én tettleg bántalmazta egyik kollégáját; 2.) 2011. március 1-jén a munkavégzés helyeként kijelölt m-i Területi Igazgatóságra jelentős késéssel érkezett; 3.) felhívásra sem mutatta be a munkavégzéshez szükséges egyéni védőfelszereléseket; 4.) 2011. március 2-án nem a munkavégzés helyeként kijelölt munkaterületen jelent meg, hanem a munkáltató F. úti telephelyén.
Az elsőfokú bíróság nem találta bizonyítottnak a rendkívüli felmondás első indokát, mivel nem életszerű, hogy ha a munkaszerződés-módosítás meghiúsulásáról jegyzőkönyv készült, akkor egy esetleges bántalmazásról ezen jegyzőkönyv nem tesz említést, továbbá hogy H. J. A. a későbbiekben a felperesnek küldött e-mailben sem utal erre. A felperes mozdulata egy feszült helyzetben tett, elkeseredett reakciónak volt tekinthető, nem bántalmazásnak.
Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes munkavégzési helye változó volt, az alperes az egész működési területén alkalmazhatta, azonban joggal várhatta el a munkáltatójától, hogy a mindennapi életét alapjaiban befolyásoló intézkedést kellő időben hozza a tudomására lehetőséget biztosítva a megfelelő felkészülésre. E. T. azonban csupán 2011. március 1-jén tájékoztatta a felperest a várható munka részleteiről, így ezen indok nem szolgálhatott okszerűen és jogszerűen a munkaviszony megszüntetés alapjául. Az eset összes körülményeit figyelembe véve a munkahelyváltozás nem kellő időben történő közlésével a munkáltató az együttműködési kötelezettségét megszegte.
Az elsőfokú bíróság a rendkívüli felmondás 2. és 3. pontja vonatkozásában az okot megalapozatlannak ítélte.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 51.Mf.640.608/2013/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára első- és másodfokú perköltség, valamint az állam javára első- és másodfokú illeték megfizetésére.
A törvényszék rögzítette, hogy a felek nem terjesztettek elő fellebbezést, a rendkívüli felmondás 3. és 4. (helyesen 2.) pontjával kapcsolatban.
Az első indok vonatkozásban rögzítette, hogy maga az elsőfokú ítélet tényállása tartalmazza a fizikai bántalmazást, amikor rögzíti, hogy a tanúk csupán H. J. A. karjának a felperes általi megfogását erősítették meg. Az Mt. 3. § (1) bekezdése és a 103. § (1) bekezdés c) pontja alapján önmagában már ezen ok megalapozza a munkáltató intézkedését. A felperes ugyanis a munkatársakat kölcsönösen megillető kellő tiszteletet nem adta meg, munkatársa emberi méltóságát sértette. Ezzel az őt terhelő együttműködési kötelezettséget szándékosan, jelentős mértékben megszegte. A rendkívüli felmondás első indokát H. J. A. vallomásán túl G. V. tanúvallomása, és az iratokhoz csatolt R.-né B. Sz. és K. O. írásbeli nyilatkozata igazolta. Ezek szerint a felperes megrángatta H. J. A. karját, el akarta venni tőle a jegyzőkönyvet. A felperes nem fellebbezte meg az ítélet indokolását, miszerint nem vitatta, hogy H. J. A. karját megfogta. A bántalmazás ténye tehát nem volt vitás, és a felperes magatartása nem egyeztethető össze az együttműködési kötelezettséggel.
A rendkívüli felmondás negyedik indoka vonatkozásában az Mt. 76/C. § és 103. § (1) bekezdés a) pontja alapján a törvényszék megállapította a felperesi kötelezettségszegést. Utalt a felek között létrejött munkaszerződésre, az alperes kollektív szerződésére és az Építőipari Ágazati Kollektív Szerződésre annak megállapításával, hogy a felperes munkahelye változónak minősült. Ezért a munkahelyre történő beosztást a munkáltató utasítással bármikor megváltoztathatta. A munkaszerződésben a változó munkahely megjelölés mellett a Generál I. Területi Igazgatóság megnevezés nem a munkavégzés helyének földrajzi behatárolását jelentette, hanem jogot teremtett a munkáltatónak arra, hogy a beruházásoktól függően a munkaszervezést rugalmasan biztosítsa. Az elsőfokú ítélet ténymegállapításával szemben a felek fellebbezést nem nyújtottak be, így a másodfokú bíróságnak csak azon elsőfokú érvelést kellett vizsgálnia, miszerint kellő felkészülési lehetőséget biztosított-e a munkáltató a felperesnek az új helyen történő munkakezdéshez.
A felperes M.-en 2011. március 1-jén tájékoztatást kapott E. T.-tól arról (és e-mailben ugyanezen a napon ezt meg is erősítette), hogy a munkavégzésének helye Sz.-en lesz. A felek levelezése szerint a felperes a munkáltatói intézkedés jogszerűségét nem kérdőjelezte meg, a munkavégzésével kapcsolatos körülményeket kérdezett meg. Ennek ellenére az sz.-i munkavégzési helyen nem jelent meg, távolmaradását nem indokolta.
A másodfokú bíróság nem fogadta el a felperes fellebbezési ellenkérelmében tett hivatkozást, miszerint csak a munkaszerződésben megjelölt szervezeti egységen belül volt jogosult a munkahelyet kijelölni az alperes. Az MK.5. számú állásfoglalás szerint ugyanis változó munkahely esetén a más munkahelyre történő átirányítás szükségességét és indokoltságát a munkavállaló nem vitathatja. Mindezek alapján a rendkívüli felmondás negyedik pontja is jogszerű. Mind az első-, mind a negyedik pont önmagában is megalapozta a felperes munkaviszonyának rendkívüli felmondással történő megszüntetését.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte az alperes perköltségben marasztalásával. Eljárásjogi szabálysértésként a Pp. 164. § (1) bekezdése, 206. § (1) bekezdése, 213. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott.
Állítása szerint a törvényszék iratellenesen idézte az elsőfokú ítélet megállapításait a bántalmazás vonatkozásában. Ugyanakkor figyelmen kívül hagyta az elsőfokú bíróság indokait a rendkívüli felmondás első oka bizonyítatlanságát illetően.
Függetlenül attól, hogy fellebbezést nem terjesztett elő, a perben végig állította, hogy H. J. A. karját nem fogta meg, és bántalmazás megvalósulása esetén a jegyzőkönyvet bizonyára megszerezte volna.
A két alperesi dolgozó írásbeli nyilatkozata nem rendelkezik bizonyító erővel, tanúkénti meghallgatásukra az alperes nem tett indítványt.
A munkatársakat megillető kölcsönös tisztelet vonatkozásában felhozott eseti döntés (BH 2006.201.) a perbeli esetre nem alkalmazható.
A felperes azt nem vitatta, hogy változó munkahelyen volt alkalmazva, de végig azt állította, hogy a munkaszerződésben foglaltak szerint ezt az adott szervezeti egységre szűkítették le, tehát a Generál I. Területi Igazgatóság területén belül volt bárhol alkalmazható. E körben a másodfokú bíróság nem értékelte, hogy a munkavállalók munkaszerződéseiben más-más szervezeti egység szerepelt a változó munkahely megjelölésnél. A becsatolt szervezeti ábrákból is megállapítható, hogy a Generál I. Területi Igazgatóság (a későbbiekben "Installáció" egység) sosem volt az m-i (vagy sz.-i) munkavégzési helyhez tartozó Kelet-magyarországi Főépítésvezetőség része. A munkáltató tehát nem a munkavégzési helyet kívánta egyoldalú intézkedéssel módosítani, hanem a munkaszerződésben meghatározott szervezeti egységtől egy másik szervezeti egységhez kívánta egyoldalúan áthelyezni. Iratellenes a jogerős ítéletnek a kollektív szerződésre való hivatkozása, mert a felperesnek kiadott tájékoztatás szerint nem került kollektív szerződés hatálya alá.
A rendkívüli felmondás 4. pontja vonatkozásában az elsőfokú bíróság által az együttműködési kötelezettség megszegésére vonatkozóan tett indokolást teljesen figyelmen kívül hagyta a törvényszék: így az elsőfokú eljárásban vizsgált és értékelt eseménysort, a munkáltató munkavégzésre vonatkozó érdemi válaszának hiányát, az erre szolgáló munkaeszköz hiányában az elektronikus kommunikáció ellehetetlenülését.
Iratellenes, hogy a felperes az utasítás jogszerűségét nem kérdőjelezte meg. A törvényszék ugyanis figyelmen kívül hagyta azt a levelét, miszerint a változó munkahely nem terjed ki a Kelet-magyarországi Főépítésvezetőségre. Ennek ellenére az együttműködési kötelezettségének eleget tett, és M.-en megjelent, ahol egyértelművé vált, hogy az utasítás nem ideiglenes jellegű. Az alperestől azt kívánta volna az együttműködési kötelezettség, hogy megbeszélést kezdeményezzen a munkavállalójával, az, hogy rendkívüli felmondást adott ki ehelyett, rendeltetésellenes joggyakorlást bizonyít.
A kötelezettségszegés fennállása esetén is vizsgálni lett volna szükséges azt, hogy a munkáltatói utasítás teljesítése nem járt-e a munkavállalóra aránytalan sérelemmel.
A felperes a keresetében a felmondás rendeltetésellenességére is hivatkozott, mellyel az elsőfokú bíróság - tekintve, hogy az elsődleges kérelmének helyt adott - szükségszerűen nem foglalkozott. A másodfokú bíróság azonban az elsődleges kérelmet alaptalannak találta, ezért vizsgálnia kellett volna a rendkívüli felmondás rendeltetésellenességére vonatkozó kérelem megalapozottságát. Ennek elmulasztása a Pp. 213. § (1) bekezdésének megsértését jelenti. A rendkívüli felmondás valódi oka az volt, hogy a munkaköre ellátására távolléte ideje alatt új munkavállalót vettek fel, a munkaszerződés módosításához pedig a felperes nem járult hozzá.
Szükséges lett volna azt is vizsgálni, hogy a munkaszerződés milyen tartalommal [Mt. 76. § (5) bek.] jött létre, továbbá változó munkahely esetén is úgy kell a munkát megszervezni az Mt. 102. § (3) bekezdés alapján, hogy a munkavállaló a munkavégzési kötelezettségét teljesíteni tudja, továbbá a munkáltatónak biztosítania kell az Mt. 123. § (1) bekezdésben foglalt pihenőidőt is. Mindezek alapján megállapítható, hogy a felperest csak azért küldték Sz.-re dolgozni, hogy szándékosan előidézze a munkáltató azt a helyzetet, amelyre utóbb a rendkívüli felmondást alapította.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását kérte a felperes felülvizsgálati eljárási költségben való marasztalásával.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 272. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati kérelemben a jogszabálysértés és a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett kell előadni, hogy a fél a jogerős határozat megváltoztatását milyen okból kívánja. A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján pedig a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül. Mindebből következően a Kúria a felülvizsgálati kérelemnek csak azon részeit bírálhatta el, amelyek a törvénynek megfeleltek ( BH 1995.99/II.), vagyis csak a jogszabályhely megjelölést is tartalmazó eljárásjogi szabálysértést vizsgálhatta, míg anyagi jogszabályhely megjelölése hiányában az együttműködési kötelezettség [Mt. 3. § (1) bek., 103. § (1) bek. c) pont], a változó munkahely [Mt. 76/C. § (3) bek.] tárgyában előadott érvelést nem.
A felperes a rendkívüli felmondás első és negyedik indoka vonatkozásában megalapozatlanul hivatkozott eljárási szabálysértésként a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen, iratellenes, nem megfelelően indokolt mérlegelésére, vagyis a Pp. 206. § (1) bekezdésének, valamint a 163. § (1) bekezdésének a megsértésére.
A törvényszék álláspontját részletesen kifejtette, a logika és okszerűség követelményének betartásával értékelte a megjelölt bizonyítékokat, és helytállóan hivatkozott a jogszabályokra is. Ezért eljárásjogi szempontból az ítélet nem volt jogszabálysértő.
H. J. A. és G. V. egybehangzó tanúvallomása alapján okszerű következtetéssel állapította meg, hogy a felperes a jegyzőkönyvet úgy próbálta megszerezni, hogy H. J. A. karját megfogta. E magatartását a törvényszék a bírói gyakorlatnak megfelelően értékelte a munkatársakkal szembeni együttműködési kötelezettséget súlyosan sértőnek (függetlenül attól, hogy az általa hivatkozott jogeset tényállása különbözik a perbelitől). A törvényszék helyesen tulajdonított a perben annak jelentőséget, hogy a közfelfogás szerint a munkatársaknak az egymást kölcsönösen megillető tiszteletnek megfelelően, az emberi méltóságot nem sértve kell a munkavégzés során együttműködni. A bizonyítékok okszerű mérlegelése alapján állapította meg a törvényszék, hogy e lényeges kötelezettségét jelentős mértékben, szándékosan szegte meg a felperes, és ez önmagában megalapozza az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára alapított munkáltatói intézkedést.
A másodfokú bíróság a rendkívüli felmondás negyedik pontja vonatkozásában helytállóan fejtette ki, hogy fellebbezéssel nem volt támadott azon elsőfokú ítéleti megállapítás, miszerint a felperes a változó munkavégzési hely miatt az alperes egész működési területén volt alkalmazható. Az alperes fellebbezése csak azon következtetést támadta, miszerint a munkavégzés konkrét helyének meghatározása során az együttműködési kötelezettségét a munkáltató megszegte. E vonatkozásban azonban a másodfokú bíróság jogszerűen hivatkozott arra, hogy a változó munkavégzési hely folytán a munkáltató jogszerűen jelölhette ki a felperes munkavégzési helyeként Sz.-t. Ennek szükségességét és indokoltságát a felperes nem vitathatta, következésképp ezen utasításnak köteles volt eleget tenni. A változó munkahelyre vonatkozó eltérő felperesi értelmezés nem szolgálhat jogszerű alapul az utasítás megtagadásának az Mt. 104. §-a alapján. A felperes a munkáltatónak írt levélben és a perben sem hivatkozott - a változó munkahely eltérő értelmezésén kívül - az utasítás jogszerű megtagadását megalapozó okra, vagy méltányolandó személyes körülményre. Ezért a munkáltató utasításának (sz.-i munkahelyen történő munkavégzés) megtagadása jogszerűen eredményezhette önmagában is a rendkívüli felmondást.
A felperes valóban hivatkozott első fokon másodlagosan arra, hogy a rendkívüli felmondás rendeltetésellenes. Fellebbezéssel azonban nem támadta az elsőfokú ítéletet amiatt, hogy a másodlagos kereseti kérelemről az elsőfokú bíróság (akár azért, mert az elsődleges kérelmet megalapozottnak találta, ezért a másodlagos kérelemről a döntést szükségtelennek ítélte) nem rendelkezett. A másodfokú bíróság a Pp. 253. § (3) bekezdés alapján csak a fellebbezett körben vizsgálhatta felül az elsőfokú ítélet jogszerűségét, így a felülvizsgálati érvelés a rendeltetésellenes joggyakorlás vonatkozásában eljárásjogi okból alaptalan.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
Kötelezte a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján az alperes felülvizsgálati eljárási költsége viselésére, míg a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján a felülvizsgálati eljárási illeték lerovására.