adozona.hu
BH+ 2015.8.356
BH+ 2015.8.356
A jogerős ítélet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabályhely megsértése tekintetében előadott érvelés körében vizsgálható felül. Nem képezheti felülvizsgálat tárgyát az olyan jogszabálysértésre hivatkozás, amelyet a megelőző eljárásban nem sérelmeztek [1952. évi III. tv. (Pp.) 272. § (2) bek., 275. § (2) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresete az alperes által közölt felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, túlmunkadíj és mankópénz, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1998. december 8-ától állt az alperes alkalmazásában főpénztáros munkakörben a D.-ben lévő B. úti M. Áruházban. Itt rajta kívül még e...
BH+ 2015.8.356 A jogerős ítélet csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabályhely megsértése tekintetében előadott érvelés körében vizsgálható felül. Nem képezheti felülvizsgálat tárgyát az olyan jogszabálysértésre hivatkozás, amelyet a megelőző eljárásban nem sérelmeztek [1952. évi III. tv. (Pp.) 272. § (2) bek., 275. § (2) bek.].
A felperes keresete az alperes által közölt felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, túlmunkadíj és mankópénz, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult.A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1998. december 8-ától állt az alperes alkalmazásában főpénztáros munkakörben a D.-ben lévő B. úti M. Áruházban. Itt rajta kívül még egy főpénztáros dolgozott.
Az alperes 2010. augusztus 31-én kelt és e napon átadott rendes felmondással a felperes munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette a d.-i áruház főpénztárában történő szervezeti átalakításra, létszámcsökkentésre hivatkozással. A felmondást követően a felperes helyett másik főpénztárost nem alkalmaztak.
A felperes 2006-tól cukorbeteg.
Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperes előadását, miszerint a munkaviszony megszüntetésekor telefonálási lehetőséget nem biztosítottak a részére, és kényszer- vagy fenyegetés hatására vette át a felmondást, továbbá hogy a munkáltató megtévesztette.
Megállapította, hogy a felperes nem vitatta, miszerint 2010 áprilisától a munkáltató új kasszarendszert vezetett be minden áruházában, és azt sem, hogy a munkakörében önálló főpénztáros alkalmazására a felmondást követően nem került sor.
Az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: régi Mt.) 89. § (1)-(3) bekezdésében foglaltak szerint a felmondás jogszerű indokául szolgálhatott a szervezeti felépítést érintő, a korábbi munkaköri feladatmegosztás megváltoztatását eredményező munkáltatói intézkedés, valamint a létszámcsökkentés is. A bíróság az átszervezés indokoltságát, célszerűségét nem vizsgálhatja az MK 95. számú állásfoglalás alapján. Az alperes a perben a felmondás valóságát és okszerűségét bizonyította, így e körben a felperes keresete megalapozatlan.
Elutasította a felperes túlmunkadíj iránti igényét is, mivel nem bizonyította, hogy a munkáltató által elrendelt, vagy hallgatólagosan tudomásul vett rendkívüli munkavégzés történt volna a részéről [régi Mt. 147. § (5) bek., 126. § (1)-(2) bek.].
A felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét a régi Mt. 174. § (1), (2), és (4) bekezdés, valamint a 177. § (2) bekezdés alapján utasította el. A perben beszerzett és aggálytalannak ítélt igazságügyi orvosszakértői vélemény ugyanis azt állapította meg, hogy felperes nem inzulinfüggő cukorbetegségben szenved szövődmények nélkül. E betegség 50 éves korban kialakulhat, amely ilyen esetekben sorsszerű, természetes eredetű. A felperes cukorbetegsége és a stressz közötti okozati összefüggés nem volt igazolható, mivel az idült stresszhatás nem okoz cukorbetegséget.
A felperes mankópénzzel kapcsolatos igényét azért utasította el, mert az a bizonyítékok szerint kifejezetten készpénzkezeléshez kötődő juttatás volt, amelyet a kasszában dolgozóknak fizetett az alperes, a főpénztárosok részére nem.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a felmondás jogellenességének megállapítására, mankópénz és nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló keresetet elutasító rendelkezését helybenhagyta, míg a túlmunkadíjra vonatkozó keresetet elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.
Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a helybenhagyott rendelkezések vonatkozásában a tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdés alapján helyesen állapította meg, és helytálló az abból levont következtetése, ezért az elsőfokú ítéletet ebben a részében a Pp. 253. § (2) bekezdés és 254. § (3) bekezdés szerint helyes indokai alapján hagyta helyben.
Kiemelte, hogy az alperes bizonyította, miszerint a létszámleépítés megvalósult a főpénztárt érintő átszervezés körében. A felperes fellebbezésében hivatkozott rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó előadás a Pp. 235. § (1) bekezdés alapján olyan új tény állítása, amelyre másodfokon jogszerűen nem kerülhetett sor.
A nem vagyoni kártérítés körében a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség az okozati összefüggés vonatkozásában, melynek eredménnyel nem tett eleget. Az elsőfokú bíróság az igazságügyi orvosszakértői véleményt helytállóan értékelte.
A mankópénz vonatkozásában a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a juttatás nemcsak a ténylegesen kasszában dolgozó munkavállalókat, hanem a főpénztári dolgozókat is megillette. Ennek ellenkezője volt megállapítható a csatolt iratokból, és V. É. tanúvallomásából, valamint a felperes által előadottakból. Az egyenlő bánásmód sérelmére másodfokon a felperes a Pp. 235. § (2) bekezdés alapján jogszerűen nem hivatkozhatott.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a részítélet hatályon kívül helyezésével a keresetének helytadó ítélet meghozatalát kérte a felmondás jogellenességének megállapítása, a mankópénz és a nem vagyoni kártérítés vonatkozásában.
Hivatkozása szerint a bíróságok hiányosan állapították meg a tényállást, és téves jogkövetkeztetést vontak le. Megsértették a Pp. 164. § (1) bekezdését, 163. § (1) bekezdését. Sérelmezte, hogy P. S.-né tanú meghallgatására tett indítványát indokolás nélkül elutasították.
A bíróságok jogszabályellenesen állapították meg, hogy a felmondás jogszerű, és nem sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. Nem értékelték, hogy csak részleges átszervezés történt, mivel az alperes elismerte, hogy az áfa-mentes közösségi értékesítésekkel külsős céget sikertelenül próbált megbízni, így ezt a feladatot továbbra is a munkavállalók látják el. A perben az alperes nem bizonyította [régi Mt. 89. § (2) bek.], hogy miért vált szükségtelenné a felperes által végzett tevékenység.
A meglévő két főpénztáros közül azért a felperest küldték el, mert a véleményét kinyilvánította az elviselhetetlen munkaterhet sérelmezve (régi Mt. 4. §). Erre vonatkozóan e-maileket csatolt az eljárás során, továbbá a 2011. április 13-ai beadványában is kifejtette arra vonatkozóan érvelését.
A főkönyvi kivonattal bizonyította, hogy a sz.-i, illetve a ny.-i áruházakban a főpénztárosi munkakörben alkalmazott munkavállalók kaptak mankópénzt, holott ugyanazt a munkát végezték, mint a felperes. Ezért alaptalanul utalt a törvényszék a Pp. 235. § (1) bekezdésére azon az alapon, hogy a felperes új tényként adta elő e körben az egyenlő bánásmód követelményének a megsértését. Erre ugyanis első fokon beadványában már sor került a részéről. Ugyanazon munkát más helyen végző munkavállalók többletjuttatása pedig sérti az egyenlő bánásmód régi Mt. 5. §-ában foglalt követelményét.
A törvényszék a szakértői vélemény elleni kifogásait nem vette figyelembe, ténylegesen vizsgálata nem történt meg, csak a korábban meglévő orvosi dokumentumait dolgozták fel. Nem értékelték, hogy a betegsége amiatt alakult ki, mert a munkáltató nem tartotta be a régi Mt. 123. § (1) bekezdésében előírt pihenőidőre, valamint a régi Mt. 127. § (4) bekezdésében előírt túlmunkára vonatkozó rendelkezéseket.
Hivatkozása szerint a törvényszék a munkaügyi bíróságot új eljárás lefolytatására kötelező határozatának indokolásában kizárta a túlmunka elszámolása során az áruházban történő vásárlásaira vonatkozó bizonyítékok figyelembevételét, pedig ezzel is igazolni tudta volna, hogy ezen időpontokban a munkahelyén tartózkodott.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. § (2) bekezdés alapján jogerős ítélet, vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát lehet a Kúriától kérni. Nem tartozik e körbe az elsőfokú bíróság ítéletét (részben) hatályon kívül helyező és új eljárás, valamint új határozat hozatalát elrendelő törvényszéki rendelkezés, ezért a túlmunkadíj vonatkozásában a döntés indokolását sérelmező felülvizsgálati kérelmet a Kúria hivatalból elutasította a Pp. 273. § (1) és (2) bekezdés alapján.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között [Pp. 275. § (2) bekezdés], és az abban foglalt érvelésre alapítottan [vagyis a Pp. 272. § (2) bekezdése szerint az előadott jogszabálysértésre és a megjelölt megsértett jogszabályhelyre tekintettel] vizsgálhatta felül. A felperes a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó jogszabályhely megjelölése nélkül sérelmezte a nem vagyoni kártérítés tekintetében hozott, az okozati összefüggés bizonyítatlanságát megállapító jogerős ítéleti rendelkezést. Az e körben megjelölt régi Mt. 123. § (1) bekezdés, és 127. § (4) bekezdés rendelkezéseinek vizsgálata nem képezte a megelőző eljárás tárgyát, ezért arra a felperes a felülvizsgálati kérelmében új körülményként már nem hivatkozhatott (BH 2002.447., BH 2002.83.).
Mindezek alapján a Kúria a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó felülvizsgálati érvelést nem vonhatta vizsgálódási körébe.
A felperes P. S.-né kasszafelügyelőt a nagy munkamennyiségre, tehát a túlmunka vonatkozásában kérte tanúként meghallgatni. A bizonyítási indítvány elutasítását az eljáró bíróságok nem indokolták meg, de mivel a túlmunkadíjazás iránti igény vonatkozásában a törvényszék új eljárást rendelt el, így ez nem minősül olyan lényeges eljárási szabálysértésnek, amely a megismételt eljárásban ne lenne orvosolható.
A törvényszék a Pp. 235. § (1) bekezdés helyes alkalmazásával állapította meg, hogy a felperes a másodfokú eljárásban új tényként hivatkozott a rendeltetésellenes joggyakorlás és az egyenlő bánásmód követelményének a megsértésére. A felülvizsgálati kérelmében megjelölt beadványában tett előadása nem minősül tartalmában sem a munkaviszonya megszüntetése vonatkozásában az Mt. 4. § megsértésére történő jogalapi hivatkozásnak.
A felülvizsgálati kérelemben megjelölt iratban ugyan a felperes a mankópénz vonatkozásában az egyenlő bánásmód sérelmére utalt, de e körben értékelendő konkrét tényelőadást nem tett. Önmagában nem minősül ilyennek az a hivatkozás, hogy a d.-i főpénztár kivételével máshol fizettek ilyen juttatást.
A törvényszék a régi Mt. 89. § (1) - (2) bekezdése és az MK 95. számú állásfoglalás által kialakított joggyakorlatnak megfelelő döntést hozott a felmondás valósága és okszerűsége megállapításával. Helyesen utalt az elsőfokú bíróság érvelésére, miszerint az átszervezés célszerűségének, és módjának vizsgálata a munkaügyi per keretein kívül esik. A d.-i főpénztárat érintő létszámcsökkentéssel járó átszervezés okszerűen alátámasztja a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről hozott munkáltatói intézkedést.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős részítéletet a felülbírált rendelkezések vonatkozásában a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.430/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Bódor Sarolta pártfogó ügyvéd által képviselt S. Z.-né felperesnek a dr. Mihók Zsófia jogtanácsos által képviselt M. K. Kft. alperes ellen felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményeinek alkalmazása, elmaradt munkabér és kártérítés megfizetése iránt a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 6.M.855/2010. szám alatt megindított és másodfokon a Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.666/2013/4. számú részítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2015. május 27. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő
r é s z í t é l e t e t :
A Kúria a Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.666/2013/4. számú részítéletének a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.855/2010/51. számú ítélete túlmunkadíj megfizetésre irányuló keresetet elutasító rendelkezését hatályon kívül helyező döntésével szembeni felülvizsgálati kérelmet hivatalból elutasítja, egyebekben a jogerős részítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 40 000 (negyvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A teljes mértékben pervesztes felperes pártfogó ügyvédjének díját és a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felperes keresete az alperes által közölt felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, túlmunkadíj és mankópénz, valamint nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányult.
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.855/2010/51. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Kötelezte az alperes javára 80 000 forint perköltség megfizetésére megállapítva, hogy a le nem rótt kereseti illetéket és az állam által előlegezett szakértői költséget az állam viseli.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 1998. december 8-ától állt az alperes alkalmazásában főpénztáros munkakörben a D.-ben lévő B. úti M. Áruházban. Itt rajta kívül még egy főpénztáros dolgozott.
Az alperes 2010. augusztus 31-én kelt és e napon átadott rendes felmondással a felperes munkaviszonyát rendes felmondással megszüntette a d.-i áruház főpénztárában történő szervezeti átalakításra, létszámcsökkentésre hivatkozással. A felmondást követően a felperes helyett másik főpénztárost nem alkalmaztak.
A felperes 2006-tól cukorbeteg.
Az elsőfokú bíróság nem találta megalapozottnak a felperes előadását, miszerint a munkaviszony megszüntetésekor telefonálási lehetőséget nem biztosítottak a részére, és kényszer- vagy fenyegetés hatására vette át a felmondást, továbbá hogy a munkáltató megtévesztette.
Megállapította, hogy a felperes nem vitatta, miszerint 2010. áprilisától a munkáltató új kasszarendszert vezetett be minden áruházában, és azt sem, hogy a munkakörében önálló főpénztáros alkalmazására a felmondást követően nem került sor.
Az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: régi Mt.) 89. § (1) - (3) bekezdésében foglaltak szerint a felmondás jogszerű indokául szolgálhatott a szervezeti felépítést érintő, a korábbi munkaköri feladatmegosztás megváltoztatását eredményező munkáltatói intézkedés, valamint a létszámcsökkentés is. A bíróság az átszervezés indokoltságát, célszerűségét nem vizsgálhatja az MK 95. számú állásfoglalás alapján. Az alperes a perben a felmondás valóságát és okszerűségét bizonyította, így e körben a felperes keresete megalapozatlan.
Elutasította a felperes túlmunkadíj iránti igényét is, mivel nem bizonyította, hogy a munkáltató által elrendelt, vagy hallgatólagosan tudomásul vett rendkívüli munkavégzés történt volna a részéről [régi Mt. 147. § (5) bek., 126. § (1) - (2) bek.].
A felperes nem vagyoni kártérítés iránti igényét a régi Mt. 174. § (1), (2), és (4) bekezdés, valamint a 177. § (2) bekezdés alapján utasította el. A perben beszerzett és aggálytalannak ítélt igazságügyi orvosszakértői vélemény ugyanis azt állapította meg, hogy felperes nem inzulinfüggő cukorbetegségben szenved szövődmények nélkül. E betegség 50 éves korban kialakulhat, amely ilyen esetekben sorsszerű, természetes eredetű. A felperes cukorbetegsége és a stressz közötti okozati összefüggés nem volt igazolható, mivel az idült stresszhatás nem okoz cukorbetegséget.
A felperes mankópénzzel kapcsolatos igényét azért utasította el, mert az a bizonyítékok szerint kifejezetten készpénz kezeléshez kötődő juttatás volt, amelyet a kasszában dolgozóknak fizetett az alperes, a főpénztárosok részére nem.
A felperest a Pp. 67. § (2) bekezdés és a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (1) bekezdés a) pontja alapján kötelezte jogtanácsosi munkadíj megfizetésére az alperes javára.
Megállapította, hogy az illetéket és a szakértői költséget a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (1) bekezdése és 14. §-a alapján az állam viseli.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék 2.Mf.21.666/2013/4. számú részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének a felmondás jogellenességének megállapítására, mankópénz és nem vagyoni kártérítés megfizetésére irányuló keresetet elutasító, valamint a felperest perköltségben marasztaló rendelkezését helybenhagyta, míg a túlmunkadíjra vonatkozó keresetet elutasító rendelkezését hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította. Marasztalta a felperest az alperes javára 40.000 forint fellebbezési eljárási költségben.
Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság a helybenhagyott rendelkezések vonatkozásában a tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdés alapján helyesen állapította meg, és helytálló az abból levont következtetése, ezért az elsőfokú ítéletet ebben a részében a Pp. 253. § (2) bekezdés és 254. § (3) bekezdés szerint helyes indokai alapján hagyta helyben.
Kiemelte, hogy az alperes bizonyította, miszerint a létszámleépítés megvalósult a főpénztárt érintő átszervezés körében. A felperes fellebbezésében hivatkozott rendeltetésellenes joggyakorlásra vonatkozó előadás a Pp. 235. § (1) bekezdés alapján olyan új tény állítása, amelyre másodfokon jogszerűen nem kerülhetett sor.
A nem vagyoni kártérítés körében a felperest terhelte a bizonyítási kötelezettség az okozati összefüggés vonatkozásában, melynek eredménnyel nem tett eleget. Az elsőfokú bíróság az igazságügyi orvosszakértői véleményt helytállóan értékelte.
A mankópénz vonatkozásában a felperes nem tudta bizonyítani, hogy a juttatás nemcsak a ténylegesen kasszában dolgozó munkavállalókat, hanem a főpénztári dolgozókat is megillette. Ennek ellenkezője volt megállapítható a csatolt iratokból, és V. É. tanúvallomásából, valamint a felperes által előadottakból. Az egyenlő bánásmód sérelmére másodfokon a felperes a Pp. 235. § (2) bekezdés alapján jogszerűen nem hivatkozhatott.
Az elsőfokú bíróság jogszabálysértés nélkül rendelkezett az alperest megillető jogtanácsosi munkadíj összegéről is. E körben a pertárgyértéket a Pp. 24. § (1) bekezdése és (2) bekezdés b) pontja alapján helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, és a perköltség mértéke megfelelt a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt összegnek, melyet az elsőfokú bíróság jelentősen mérsékelt is.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a részítélet hatályon kívül helyezésével a keresetének helytadó ítélet meghozatalát kérte a felmondás jogellenességének megállapítása, a mankópénz és a nem vagyoni kártérítés vonatkozásában, valamint kérte a perköltségben történő marasztalás mellőzését.
Hivatkozása szerint a bíróságok hiányosan állapították meg a tényállást, és téves jogkövetkeztetést vontak le. Megsértették a Pp. 164. § (1) bekezdését, 163. § (1) bekezdését. Sérelmezte, hogy P. S.-né tanú meghallgatására tett indítványát indokolás nélkül elutasították.
A bíróságok jogszabályellenesen állapították meg, hogy a felmondás jogszerű, és nem sérti a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét. Nem értékelték, hogy csak részleges átszervezés történt, mivel az alperes elismerte, hogy az áfa-mentes közösségi értékesítésekkel külsős céget sikertelenül próbált megbízni, így ezt a feladatot továbbra is a munkavállalók látják el. A perben az alperes nem bizonyította [régi Mt. 89. § (2) bek.], hogy miért vált szükségtelenné a felperes által végzett tevékenység.
A meglévő két főpénztáros közül azért a felperest küldték el, mert a véleményét kinyilvánította az elviselhetetlen munkaterhet sérelmezve (régi Mt. 4. §). Erre vonatkozóan e-maileket csatolt az eljárás során, továbbá a 2011. április 13-ai beadványában is kifejtette arra vonatkozóan érvelését.
A főkönyvi kivonattal bizonyította, hogy a sz.-i, illetve a ny.-i áruházakban a főpénztárosi munkakörben alkalmazott munkavállalók kaptak mankópénzt, holott ugyanazt a munkát végezték, mint a felperes. Ezért alaptalanul utalt a törvényszék a Pp. 235. § (1) bekezdésére azon az alapon, hogy a felperes új tényként adta elő e körben az egyenlő bánásmód követelményének a megsértését. Erre ugyanis első fokon beadványában már sor került a részéről. Ugyanazon munkát más helyen végző munkavállalók többletjuttatása pedig sérti az egyenlő bánásmód Mt. 5. §-ában foglalt követelményét.
A törvényszék a szakértői vélemény elleni kifogásait nem vette figyelembe, ténylegesen vizsgálata nem történt meg, csak a korábban meglévő orvosi dokumentumait dolgozták fel. Nem értékelték, hogy a betegsége amiatt alakult ki, mert a munkáltató nem tartotta be a régi Mt. 123. § (1) bekezdésében előírt pihenőidőre, valamint a régi Mt. 127. § (4) bekezdésében előírt túlmunkára vonatkozó rendelkezéseket.
Hivatkozása szerint a törvényszék a munkaügyi bíróságot új eljárás lefolytatására kötelező határozatának indokolásában kizárta a túlmunka elszámolása során az áruházban történő vásárlásaira vonatkozó bizonyítékok figyelembe vételét, pedig ezzel is igazolni tudta volna, hogy ezen időpontokban a munkahelyén tartózkodott.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős részítélet hatályában fenntartását kérte a felperes jogtanácsosi munkadíjban marasztalásával.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. § (2) bekezdés alapján jogerős ítélet, vagy az ügy érdemében hozott jogerős végzés felülvizsgálatát lehet a Kúriától kérni. Nem tartozik e körbe az elsőfokú bíróság ítéletét (részben) hatályon kívül helyező és új eljárás, valamint új határozat hozatalát elrendelő törvényszéki rendelkezés, ezért a túlmunkadíj vonatkozásában a döntés indokolását sérelmező felülvizsgálati kérelmet a Kúria hivatalból elutasította a Pp. 273. § (1) és (2) bekezdés alapján.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között [Pp. 275. § (2) bek.], és az abban foglalt érvelésre alapítottan [vagyis a Pp. 272. § (2) bekezdése szerint az előadott jogszabálysértésre és a megsértett jogszabályhely megjelölésére tekintettel] vizsgálhatta felül. A felperes a munkáltató kártérítési felelősségére vonatkozó jogszabályhely megjelölése nélkül sérelmezte a nem vagyoni kártérítés tekintetében hozott, az okozati összefüggés bizonyítatlanságát megállapító jogerős ítéleti rendelkezést. Az e körben megjelölt régi Mt. 123. § (1) bekezdés, és 127. § (4) bekezdés rendelkezéseinek vizsgálata nem képezte a megelőző eljárás tárgyát, ezért arra a felperes a felülvizsgálati kérelmében új körülményként már nem hivatkozhatott (BH 2002.447., BH 2002.83.).
Mindezek alapján a Kúria a nem vagyoni kártérítésre vonatkozó felülvizsgálati érvelést nem vonhatta vizsgálódási körébe.
A felperes P. S.-né kasszafelügyelőt a nagy munkamennyiségre, tehát a túlmunka vonatkozásában kérte tanúként meghallgatni. A bizonyítási indítvány elutasítását az eljáró bíróságok nem indokolták meg, de mivel a túlmunkadíjazás iránti igény vonatkozásában a törvényszék új eljárást rendelt el, így ez nem minősül olyan lényeges eljárási szabálysértésnek, amely a megismételt eljárásban ne lenne orvosolható.
A törvényszék a Pp. 235. § (1) bekezdés helyes alkalmazásával állapította meg, hogy a felperes a másodfokú eljárásban új tényként hivatkozott a rendeltetésellenes joggyakorlás és az egyenlő bánásmód követelményének a megsértésére. A felülvizsgálati kérelmében megjelölt beadványában tett előadása nem minősül tartalmában sem a munkaviszonya megszüntetése vonatkozásában az Mt. 4. § megsértésére történő jogalapi hivatkozásnak.
A felülvizsgálati kérelemben megjelölt iratban ugyan a felperes a mankópénz vonatkozásában az egyenlő bánásmód sérelmére utalt, de e körben értékelendő konkrét tényelőadást nem tett. Önmagában nem minősül ilyennek az a hivatkozás, hogy a d.-i főpénztár kivételével máshol fizettek ilyen juttatást.
A törvényszék a régi Mt. 89. § (1) - (2) bekezdése és az MK 95. számú állásfoglalás által kialakított joggyakorlatnak megfelelő döntést hozott a felmondás valósága és okszerűsége megállapításával. Helyesen utalt az elsőfokú bíróság érvelésére, miszerint az átszervezés célszerűségének, és módjának vizsgálata a munkaügyi per keretein kívül esik. A debreceni főpénztárat érintő létszámcsökkentéssel járó átszervezés okszerűen alátámasztja a felperes munkaviszonyának megszüntetéséről hozott munkáltatói intézkedést.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős részítéletet a felülbírált rendelkezések vonatkozásában a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
A pártfogó ügyvéd díját a Pp. 87. § (2) bekezdés alapján az állam viseli.
Kötelezte a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére.
A felperest megillető munkavállalói költségkedvezmény folytán a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2015. május 27.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.430/2014.)