adozona.hu
BH 2015.8.232
BH 2015.8.232
Amennyiben a munkavállaló a bizonyítási kötelezettsége alapján indítványozta a nyilatkozatai alátámasztására megfelelően alkalmas, de kizárólag a munkáltató birtokában lévő bizonyítékok beszerzését, a munkáltató nyilvántartási kötelezettségébe tartozó adatszolgáltatás teljes körű hiánya nem eshet a munkavállaló terhére [Pp. 164. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperesek személy- és vagyonőr munkakörben álltak az alperes alkalmazásában a mindenkori minimálbérnek megfelelő személyi alapbér megfizetése mellett. Az alperes munkaidő-keretben foglalkoztatta a felpereseket 24-48 órás beosztás szerint. Tevékenységüket ténylegesen a részükre kiadott szolgálati vezénylés szerint látták el.
[2] A felperesek munkaviszonyuk megszűnését követően keresetet terjesztettek elő, melyben azt állították, hogy a munkaidő-kereten felül jelentős túlmunkát végeztek...
BH 2015.8.232 Amennyiben a munkavállaló a bizonyítási kötelezettsége alapján indítványozta a nyilatkozatai alátámasztására megfelelően alkalmas, de kizárólag a munkáltató birtokában lévő bizonyítékok beszerzését, a munkáltató nyilvántartási kötelezettségébe tartozó adatszolgáltatás teljes körű hiánya nem eshet a munkavállaló terhére [Pp. 164. § (1) bekezdés].
[1] A felperesek személy- és vagyonőr munkakörben álltak az alperes alkalmazásában a mindenkori minimálbérnek megfelelő személyi alapbér megfizetése mellett. Az alperes munkaidő-keretben foglalkoztatta a felpereseket 24-48 órás beosztás szerint. Tevékenységüket ténylegesen a részükre kiadott szolgálati vezénylés szerint látták el.[2] A felperesek munkaviszonyuk megszűnését követően keresetet terjesztettek elő, melyben azt állították, hogy a munkaidő-kereten felül jelentős túlmunkát végeztek, aminek ellenértékét az alperes nem fizette meg a részükre, ezért többször pontosított keresetük alapján személyenként 1 073 038 forint és késedelmi kamata megfizetésére kérték kötelezni az alperest.
[3] Az alperes a felperesek keresetének elutasítását kérte arra hivatkozva, hogy részükről rendkívüli munkavégzés nem történt.
[4] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperesek keresete szerint marasztalta az alperest.
[5] Indokolásában kifejtette, hogy a felperesek indítványozták kötelezni az alperest valamennyi foglalkoztatásukra vonatkozó irat csatolására, különös tekintettel a munkaidő-beosztásra, a szolgálati vezénylésre, a szolgálati naplókra, a fegyverkönyvre és a menetlevelekre. Az alperes a bíróság felhívása ellenére ezen okiratokat nem csatolta arra hivatkozva, hogy azok egy része megsemmisült, a gépkocsi-menetlevek selejtezésre kerültek, a fegyvernyilvántartó könyveket pedig a rendőrség részére leadták. A felperesek az alperes ezen állításait vitatták. A lefolytatott bizonyítási eljárást követően megállapítást nyert, hogy a munkaügyi dokumentáció, illetőleg a szolgálati őrnaplók, őrutasítások megsemmisültek, ugyanakkor a gépjármű-menetlevelek mint szigorú számadású bizonylatok vonatkozásában - selejtezési jegyzőkönyv hiányában - az alperes ezzel kapcsolatos védekezését a bíróság nem fogadta el. Az alperes nem igazolta azt sem, hogy a fegyver-nyilvántartási könyvek a rendőrségnél fellelhetők, mivel a megkeresett rendőr-főkapitányság ezt az állítást cáfolta.
[6] Az elsőfokú bíróság az alperes terhére értékelte mindezen körülményeket, ezért a felperesek állításait alátámasztó tanúvallomásokra is figyelemmel helyt adott a felperesek kereseti kérelmének.
[7] Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[8] Indokolásában kifejtette, hogy a Pp. 164. § (1) bekezdése szerint a felpereseknek kellett bizonyítani, hogy a perbeli időszakban túlmunkát végeztek, s e kötelezettségüknek eleget tettek, mivel állításukat tanúvallomások bizonyították. Az alperes állítása szerint a munkaidő-nyilvántartási kötelezettségének eleget tett, azonban az ezzel kapcsolatos dokumentációk egy beázás folytán megsemmisültek, ezért azokat nem tudta a bíróság rendelkezésére bocsátani. Ugyancsak nem csatolta a bíróság felhívása ellenére a gépkocsi-menetleveleket, illetve a fegyvernyilvántartási könyveket, ezzel kapcsolatos előadását azonban a másodfokú bíróság nem fogadta el.
[9] A per eldöntése szempontjából a törvényszék annak tulajdonított jelentőséget, hogy az alperes az általa kötelezően nyilvántartandó adatokat semmilyen módon nem tudta igazolni, és ezt az elsőfokú bíróság helytállóan értékelte a munkáltató terhére.
[10] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően helyezze hatályon kívül, és a felperesek keresetét utasítsa el, mivel a jogerős ítélet sérti a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 126. § (1) bekezdését, 140/A. §-át, 147. § (2)-(4) bekezdéseit, továbbá a Pp. 164. §-át. Előadása szerint a per során igazolta, hogy a munkaidő-nyilvántartás, a szolgálati naplók és a vezénylés, illetve az egyéb kapcsolódó iratok tönkrementek, továbbá vitatta azon felperesi állítást, hogy a gépkocsi-menetlevéllel, illetve a fegyverkönyvvel a munkaidő mértéke igazolható lett volna. A meghallgatott tanúk vallomásai alkalmatlanok voltak arra, hogy azokból a felperesek állítása szerinti túlórákra megalapozottan lehessen következtetni. A tanúk egy része nem dolgozott végig együtt a felperesekkel, és objektíve nem tudták megítélni, hogy munkavégzésük túlórának minősült-e vagy sem.
[11] A felülvizsgálati kérelem hivatkozott a kialakult bírósági gyakorlatra is, mely szerint a rendkívüli munkavégzés ellenértéke iránti kereseti kérelem esetén a bizonyítási kötelezettség nemcsak arra vonatkozik, hogy egy adott napon a munkavállaló részéről munkavégzés történt-e, hanem szükséges bizonyítani a teljesített óraszámot is, e kötelezettségüknek pedig a felperesek nem tudtak eleget tenni. Nem róható a terhére, hogy az időközben megsemmisült iratokat nem tudta csatolni a perirat anyagához. Az egyéb, ugyancsak be nem csatolt iratok tekintetében az esetleges jogkövetkezményeket az arra hatáskörrel rendelkező hatóságok tehetik meg jogkörükben eljárva, a felperesekre kiosztott bizonyítási teher ettől nem változik meg.
[12] Az alperes felülvizsgálati kérelme nem alapos.
[13] A Pp. 272. § (2) bekezdése szerint a felülvizsgálati kérelemben meg kell jelölni a jogszabálysértést, a megsértett jogszabályhely megjelölése mellett.
[14] Az alperes megsértett jogszabályhelyként az Mt. 126. § (1) bekezdését, 140/A. §-át, 147. § (2)-(4) bekezdéseit, továbbá a Pp. 164. § (1) bekezdését jelölte meg, a jogsértés tekintetében azonban érdemi álláspontját csupán a Pp. általa hivatkozott rendelkezése vonatkozásában fejtette ki.
[15] A Pp. 164. § (1) bekezdése szerint a per eldöntéséhez szükséges tényeket általában annak a félnek kell bizonyítania, akinek érdekében áll, hogy azokat a bíróság valónak fogadja el. A bizonyítás elrendelését a felek indítványozzák. A bírósághoz címzett szóbeli vagy írásbeli kérelemben kell a bizonyítandó tényeket, illetve a bizonyítási eszközöket úgy megjelölni, hogy a bíróság az abban foglaltak alapján a bizonyítást elrendelhesse.
[16] Arra helytállóan hivatkozott az alperes, hogy a felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy az alperessel fennállt munkaviszonyuk alatt az általuk megjelölt időtartamban túlmunkát végeztek, amelynek ellenértékét az alperes nem fizette meg számukra. E körben a felperesek már keresetlevelükben bizonyítási indítványt terjesztettek elő és kérték az alperest a fegyverkönyvek bemutatására kötelezni. Az alperes egy nyilatkozatot csatolt a vonatkozásban, hogy az iratai tárolására biztosított raktárhelyiség meg nem határozott időpontban beázott, az itt tárolt iratok eláztak, s a megrongálódott iratokat 2011. január 24-én megsemmisítésre elszállították. Az alperes felhívás ellenére nem csatolta a perrel érintett időszakra vonatkozó gépkocsi-menetleveleket arra hivatkozva, hogy időközben azokat selejtezte, továbbá a fegyvernyilvántartó könyveket sem, állítva, hogy azokat a rendőr-főkapitányságon leadta. Az erről szóló bizonyítékokat a perben nem nyújtotta be, a rendőr-főkapitányság pedig akként nyilatkozott, hogy a fegyvernyilvántartó könyv az alperesnél található meg.
[17] Mindezekből megállapítható, hogy a felperesek teljes körűen eleget tettek a Pp. 164. §-ában rögzített kötelezettségüknek, és indítványozták a nyilatkozataik valóságának alátámasztására megfelelően alkalmas, de kizárólag az alperes birtokában lévő bizonyítékok beszerzését. Az alperes az iratok csatolására vonatkozó kötelezettségének azonban felhívás ellenére nem tett eleget. Az eljárás során ugyan valószínűsítette azt, hogy az Mt. 140/A. §-a alapján a munkáltatót terhelő munkaidő-nyilvántartási kötelezettséggel érintett iratok a beázás során megsemmisültek, életszerűtlennek tekinthető azonban az a tényállítás, hogy ez a káresemény azon munkaügyi nyilvántartásokat is érintette, amelyek a felperesek munkaviszonya megszűnését közvetlenül megelőző időszakban keletkeztek, hiszen azok még nem kerülhettek irattározásra.
[18] Helytállóan hivatkozott a másodfokú bíróság az egységes bírósági gyakorlatra, mely szerint az a körülmény, hogy a munkáltató a törvény által előírt munkaidő-nyilvántartási kötelezettségének nem tett eleget, illetve egyéb okból a per során nem tudta rendelkezésre bocsátani a munkaidő-nyilvántartásával kapcsolatos dokumentációt, ez nem eshet a munkavállaló hátrányára. A bíróság ilyen esetben a közvetett bizonyítékok értékelésével állapíthatja meg a munkavállaló által teljesített túlmunka idejét (BH 2009.120.).
[19] A felperesek ilyen közvetett bizonyítékokkal kívánták alátámasztani érvelésüket, miszerint nem a munkaszerződésükben megjelölt rend szerint végezték munkájukat, és jelentős mértékű többletmunkát végeztek. Az alperes felhívás ellenére nem csatolta a fegyvernyilvántartó könyvet, holott annak adataiból következtetni lehetett volna a szolgálatteljesítés idejére, hiszen a fegyvert a felpereseknek a szolgálat megkezdésekor kellett felvenni és annak befejezésekor leadni.
[20] Ugyancsak ilyen közvetett bizonyítéknak minősült volna a gépkocsi-menetlevél, amellyel a felperesek igazolhatták volna azt, hogy olyan napokon is végeztek munkát, amikor a munkaidő-beosztásuk alapján nem volt munkavégzési kötelezettségük. Az alperes ezen bizonyítékokat sem csatolta, és azt sem igazolta, hogy állításának megfelelően ezek jogszerűen selejtezésre kerültek, illetve azok megsemmisültek és ezt bejelentették az illetékes hatóságoknak.
[21] A bizonyítási teher arra ad választ, hogy a bizonyítatlanság következményei melyik fél terhére esnek, azaz, ha valamilyen, a per eldöntése szempontjából jelentős tényt nem sikerül bizonyítani, az melyik félnek a hátrányára szolgál. Az ebből adódó hátrány rendszerint a bíróság érdemi döntésében jut kifejezésre.
[22] Nem eshet a munkavállalók hátrányára az, ha a munkáltató nem tett eleget az anyagi jogszabályban foglalt kötelezettségének, illetve az ezzel kapcsolatos dokumentációt nem bocsátotta felhívás ellenére a bíróság rendelkezésére. Ez esetben a munkáltató megalapozottan nem hivatkozhat arra, hogy a munkavállaló nem tett eleget a bizonyításnak.
[23] A perbeli esetben a felperesek állítását a meghallgatott tanú vallomása alátámasztotta, aki elmondta, hogy a felperesek a munkaszerződésben foglaltaktól eltérően többet dolgoztak, tekintettel arra, hogy a kérdéses időszakban emberhiány volt, tehát a 24 órán felül még munkát kellett végezniük, így a 48 órás pihenőidőt nem mindig tudták kitölteni. Kifejtette, hogy a szolgálati naplóból, valamint a fegyverkönyvből végig lehet követni a tényleges munkavégzés időtartamát.
[24] Az alperes nem kifogásolta azt, hogy az eljárt bíróságok nem megfelelő módon értékelték a rendelkezésükre álló bizonyítékokat és ez alapján a megállapított tényállás okszerűtlen vagy lényeges ellentmondást tartalmazó lett volna [Pp. 206. § (1) bekezdés]. Ennek hiányában a Kúria a bizonyítékok mérlegelését nem vizsgálta, a másodfokú határozatban megállapított tényállást tekintette irányadónak, és azt alapul véve vizsgálta a jogerős ítélet jogszerűségét.
[25] Mindezek alapján megállapítható, hogy a jogerős ítélet nem sérti a felülvizsgálati kérelemben megjelölt jogszabályokat, így a Kúria azt jogszabálysértés hiányában a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.668/2014.)