adozona.hu
BH+ 2015.7.313
BH+ 2015.7.313
A ténylegesen teljesített készenlét ellenértékének megfizetése alól nem mentesíti a munkáltatót az a körülmény, hogy a készenlét ellátását írásban nem rendelte el [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 129. §, 2012. évi I. tv. (Mt.) 110. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes keresete az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt készenléti díj és mozgóbér megfizetésére irányult.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 3 165 729 forint készenléti díj megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 1994. április 11-étől állt az alperes alkalmazásában ...
BH+ 2015.7.313 A ténylegesen teljesített készenlét ellenértékének megfizetése alól nem mentesíti a munkáltatót az a körülmény, hogy a készenlét ellátását írásban nem rendelte el [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 129. §, 2012. évi I. tv. (Mt.) 110. §].
A felperes keresete az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt készenléti díj és mozgóbér megfizetésére irányult.A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 3 165 729 forint készenléti díj megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 1994. április 11-étől állt az alperes alkalmazásában a b.-i tyúktelep vezetőjeként, 2001. január 8-ától pedig minőségirányítási vezető is volt. A felperes munkaideje megegyezett a telep nappali működési idejével. A 2010. június 22-én kelt munkaköri leírása szerint "szükség szerint hétvégi, ünnepnapi ügyeletet lát el a telep csoportvezetőjével, termelésvezetővel, ágazatvezetővel váltva. Szabadság, vagy táppénz esetén biztosítva lesz a helyettesítése".
A felperes 2006. óta rendszeresen hétvégi (péntek 16 órától hétfő 7 óráig), és ünnepnapi készenlétet látott el előbb a telep csoportvezetőjével és a termelésvezetővel váltva, majd 2010 júniusától önállóan. 2010 júniusától 2013 áprilisáig 7860 órát töltött készenlétben. A készenlét ideje alatt mint a b.-i telep önálló felelősséggel bíró egyszemélyi vezetőjének munkára képes állapotát megőrizve mobiltelefonon megszakítás nélkül elérhetőnek kellett lennie annak érdekében, hogy a telepen felmerült problémákat elhárítsa, amennyiben az ezt észlelő személy nem tudta megtenni, mert az a hatáskörét, vagy a feladatkörét meghaladta. Ebben az esetben a felperes munkaköri kötelessége volt akár telefonon, akár személyesen a telepen megjelenve a probléma érdemi haladéktalan megoldása, kivéve ha az az ő hatáskörén is túlmutató intézkedés megtételét igényelte, mert akkor a felsőbb vezetőjét kellett értesítenie. A telepen felmerült valamennyi problémáról a felperest tájékoztatni kellett a készenléte ideje alatt.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2013. április 29-én 70 nap felmondási idővel 2013. július 8-ára átszervezésre hivatkozással felmondással megszüntette.
A készenléti díj vonatkozásában a felperes a perben előadta, hogy azt az alperes rendelte el a számára, mobiltelefonon a hétvége és az ünnepnapok során is folyamatosan elérhetőnek kellett lennie, probléma felmerülte esetén pedig azonnali intézkedést kellett foganatosítania. E körülmények a hétvégi szabadideje beosztásában, annak előretervezhetőségében gátolták, erre azonban díjazást nem kapott.
Az alperes hivatkozása szerint a felperes részére készenlétet nem rendelt el, valamennyi telepvezetőtől elvárt az állandó mobiltelefonos elérhetőség azzal, hogy ez készenlétnek nem minősülhet.
Az elsőfokú bíróság a felperes készenléti díj iránti igényét az alperes számítása szerint, részben találta alaposnak. Rögzítette, hogy a készenlét sem a korábbi, sem a jelenleg hatályos Munka Törvénykönyve alapján nincs írásos formához kötve, az szóban is elrendelhető.
Nem vitatott, hogy az alperes folyamatosan elvárta a felperestől a mobiltelefonnal elérhetőséget, de ezt a tanúk vallomása is, továbbá a felperes munkaköri leírása is igazolja. A gyakorlatban a telefonon történő elérhetőség előírása akkor minősül készenlét elrendelésének, ha a munkáltató megköveteli a munkavállaló munkára képes állapotának a megőrzését is.
Ezt a perben N. I. ágazatvető vallomása alátámasztotta. Előadása szerint ha a telepen probléma merült fel, akkor a telefonszámukat előre leadott vezetőkkel szembeni elvárás az volt, hogy "oldják meg a felmerült problémát". A felperes kizárólag akkor háríthatta el az azonnali és érdemi intézkedési kötelezettséget, ha az hatáskörét túllépte.
Ebből megállapítható, hogy a munkára képes állapot megőrzése követelmény volt a telefonon történő elérhetőség időtartama alatt is. Annak nincs jelentősége, hogy az érdemi intézkedés telefonon vagy személyesen történt.
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta.
Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg az ágazatvezető tanúvallomása alapján, hogy a munkáltató nemcsak a mobiltelefonon történő elérhetőséget várta el, hanem a felmerült probléma megoldását is. Ez az elvárás egyben a munkavégzésre képes állapot megőrzésének kötelezettségét is jelentette. Ebből következően megállapítható, hogy a munkavállaló a készenlétet elrendelte, még ha erre vonatkozó kifejezett utasítást nem is adott. Az elvárt készenlét - írásbeli elrendelés hiányában is - elrendelt készenlétet jelent.
A készenléti díj - amennyiben annak feltételei fennállnak - akkor is jár, ha a rendkívül munka elvégzésének szükségessége nem merült fel. Ezért annak nem volt jelentősége, hogy a felperes mindösszesen 16 óra időtartamot jelölt meg a rendes munkaidején kívül végzett munkaidőként.
Az Mt. azon előírása, miszerint a készenlét havi tartama a 168 órát nem haladhatja meg (2012. évi I. tv., azaz az új Mt. 112. §-a), nem jelenti azt, hogy a ténylegesen ennél hosszabb időtartamban ellátott készenlét díjazására a munkáltató nem köteles. Peradat van arra, hogy korábban a készenlétet a telepen dolgozók közül többen felváltva látták el. Egy későbbi munkáltatói intézkedés következtében ez a kötelezettség utóbb csak a felperest terhelte. Ezért sincs jelentősége az alperes érvelésének.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek a készenléti díj vonatkozásában hozott döntése hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatására, és e körben a felperes keresetének elutasítására irányult.
Jogszabálysértésként a Pp. 206. §-a, és az Mt. 110. §-a rendelkezéseinek megsértésére hivatkozott.
Álláspontja szerint a készenlét megállapíthatóságához szükséges követelmények a perbeli esetben nem álltak fenn. Az alperes a felperes mint telepvezető részéről kizárólag a mobiltelefonon történő elérhetőséget várta el (de azt nem írta elő), a munkára képes állapotának megőrzését sem követelte meg. Ennek ellenkezőjét a felperes a perben nem bizonyította.
Az alperes előírása szerint nem az adott telepen, hanem a központban kellett az elérhetőséghez szükséges telefonszámokat leadni valamennyi alperesi cégcsoporthoz tartozó telephely vonatkozásában. A telefonszám leadása azt a célt szolgálta, hogy haladéktalanul megállapítható legyen a portaszolgálatot teljesítő számára, hogy rendkívüli körülmény bekövetkezése esetén ki az a személy, akit "nagy valószínűséggel" el tudnak érni. A munkáltató jogszerűen várja el valamennyi munkavállalójától, hogy rendkívüli helyzet esetén (tűz, egyéb katasztrófa, anyagi károk bekövetkezésének lehetősége) telefonon azonnal elérhető legyen.
Az alperes készenlétet nem rendelt el, mert a felperestől, mint telepvezetőtől egy esetleges rendkívüli helyzet bekövetkezése esetén nem tényleges, a telephelyen ellátott munkavégzést várt el, hanem a telefonon keresztül történő szükséges intézkedés megtételét. Nem volt tehát soha olyan előírás, hogy a rendes munkaidején túl is köteles munkavégzésre alkalmas állapotát megőrizni. Tényleges rendelkezésre állásra a karbantartók voltak kötelezve, esetükben többször is sor került rendkívüli munka végzésére. A felperes kimutatása szerint is 3 év alatt mindösszesen 16 óra rendkívüli munkavégzést teljesített hétvégén, illetve ünnepnapon. Ez a tény már önmagában kétségessé teszi a készenlét szükségességét.
A készenlét havi tartama legfeljebb 168 óra lehet, így a felperes a peresített időszakban a törvényi előírások alapján csak 6.239 óra készenlétet számolhatna el jogszerűen, a havi 168 órát meghaladó időtartamokat nem. A felperes olyan tényt, körülményt, hogy a munkáltató a törvényben előírt maximumot meghaladó időre kötelezte volna a rendelkezésre állásra, nem bizonyított a perben.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal érintett körben történő hatályában fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peresített időszakban irányadó 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 129. § (1) bekezdése, és az új Mt. 110. § (3) és (4) bekezdése egyformán arról rendelkezik, hogy készenlétnek minősül, ha a munkáltató a munkavállaló által megjelölt helyen történő rendelkezésre állásra kötelezi a munkavállalót, mely időtartam alatt a munkára képes állapotát köteles megőrizni. A régi Mt. 129. § (4) bekezdése és az új Mt. 112. § (1) bekezdése szerint a készenlét havi tartama a 168 órát nem haladhatja meg.
A perbeli esetben nem volt vitatott, hogy a munkáltató hétvégén és ünnepnapon a felperestől a peresített időszakban a mobiltelefonon történő elérhetőséget követelte meg. Az eljáró bíróságok a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő okszerű mérlegelésével állapították meg, hogy ezen mobiltelefonon elérhetőség időtartama alatt a munkáltató a munkára képes állapot megőrzését is megkövetelte, hiszen ennek hiányában nem várhatta el a felmerült probléma azonnali megoldását. Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a telefonon elérhetőség nem a mindennapi munkamenetben jelentkező problémák elhárítása érdekében, hanem csak rendkívüli, mintegy "vis major" esetekben történő és csak telefon útján megvalósítandó probléma megoldás érdekében volt elrendelve. A tanúvallomások éppen ennek ellenkezőjét igazolják.
L. F.-né adminisztrátor vallomása szerint hétvégén mindig kellett egy vezető, akinek az elérhetősége meg volt adva, például a karbantartó ha hibát észlelt, akkor tudta, hogy kit kell értesíteni. Általában ezek a személyek a telepvezetők voltak.
V.-né N. E. előadása szerint is a hétvégi feladatokkal összefüggésben a felperessel kellett megbeszélni azt, hogyha bármi probléma volt, akkor a felperest kellett hívni. A telepvezetőknek nem kellett hétvégén kinn tartózkodniuk, csak elérhetőnek kellett lenniük, és ha telefonáltak nekik, hogy probléma van, akkor ki kellett menniük.
H. L. udvaros nyilatkozata szerint "hétvégén ha bármilyen hibát észleltem, akkor elsődlegesen az ügyeletes karbantartónak kellett szólni. Ha ő nem tudta elhárítani a hibát, akkor pedig a főnöknek, tehát a felperesnek szóltam, és ő jött, és elhárította a hibát … Emlékszem olyanra, hogy a felperes kijött, és ő ott elhárította a hibát, de volt olyan is, hogy hiba hiányában is ránk nézett".
A tanúvallomások az alperes érvelésével szemben azt is igazolják, hogy a felperesnek nemcsak telefonon, hanem adott esetben a telephelyen történő munkavégzéssel is el kellett hárítania a felmerült problémákat. Ebből következően tehát a logika szabályainak megfelelt az eljáró bíróságok által levont következtetés, miszerint a munkára képes állapot megőrzését is elvárta az alperes.
A munkáltató azzal, hogy a telep működése érdekében hétvégén és ünnepnapon is elvárta a telepvezető felperestől a telefonon történő elérhetőség mellett az adott konkrét hiba elhárítását, probléma megoldását, készenlétet rendelt el ennek az utasításnak írásba foglalása hiányában is, bár a felperes hatályos munkaköri leírása erre vonatkozóan utalást tartalmazott.
A konkrét teljesített készenlét ellenértékének megfizetése alól az alperest nem mentesíti sem a készenlét írásbeli elrendelésének hiánya, sem az, hogy a havi készenlét maximális időkeretét meghaladóan került sor annak teljesítésére. Amennyiben a munkavállaló a munkáltató érdekében a munkafeladatai ellátására a munkáltató tudomásával végez rendkívüli munkát, annak ellenértéke elrendelés hiányában is megilleti. A munka teljesítése esetén a rendkívüli munka ellenértékének megfizetése elutasítása indokaként nem hivatkozhat a munkáltató az elrendelés szabálytalanságára (BH 1997.500., MD II.324.).
A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletnek a készenléti díjra vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó döntését hatályában fenntartotta, míg egyebekben (a felmondás jogellenességének megállapítására és jogkövetkezményére irányuló keresetet elutasító rendelkezést helybenhagyó döntését) nem érintette a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.593/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Kúria a Bihariné dr. Kiss Katalin ügyvéd által képviselt B. I. felperesnek a dr. Kovács Gyula ügyvéd (Dr. Kovács Ügyvédi Iroda) által képviselt N. Zrt. alperes ellen munkaviszony megszüntetésének jogellenessége és jogkövetkezményei, valamint elmaradt munkabér iránt a Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 2.M.459/2013. szám alatt megindított és másodfokon a Debreceni Törvényszék 2.Mf.20.406/2014/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Debreceni Törvényszék 2.Mf.20.406/2014/3. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel érintett rendelkezését hatályában fenntartja, egyebekben nem érinti.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt nap alatt - 30 000 (harmincezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget, az államnak - felhívásra - 316 600 (háromszáztizenhatezer-hatszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felperes keresete az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei alkalmazására, elmaradt készenléti díj és mozgóbér megfizetésére irányult.
A Debreceni Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.459/2013/11. számú ítéletében kötelezte az alperest a felperes javára 3 165 729 forint készenléti díj megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Marasztalta a felperest az alperes perköltségében, az alperest pedig az állam javára illetékben.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 1994. április 11-étől állt az alperes alkalmazásában a b.-i tyúktelep vezetőjeként, 2001. január 8-ától pedig minőségirányítási vezető is volt. A felperes munkaideje megegyezett a telep nappali működési idejével. A 2010. június 22-én kelt munkaköri leírása szerint "szükség szerint hétvégi, ünnepnapi ügyeletet lát el a telep csoportvezetőjével, termelésvezetővel, ágazatvezetővel váltva. Szabadság, vagy táppénz esetén biztosítva lesz a helyettesítése".
A felperes 2006. óta rendszeresen hétvégi (péntek 16 órától hétfő 7 óráig), és ünnepnapi készenlétet látott el előbb a telep csoportvezetőjével és a termelésvezetővel váltva, majd 2010. júniusától önállóan. 2010. júniusától 2013. áprilisáig 7.860 órát töltött készenlétben. A készenlét ideje alatt mint a balmazújvárosi telep önálló felelősséggel bíró egyszemélyi vezetőjének munkára képes állapotát megőrizve mobiltelefonon megszakítás nélkül elérhetőnek kellett lennie annak érdekében, hogy a telepen felmerült problémákat elhárítsa, amennyiben az ezt észlelő személy nem tudta megtenni, mert az a hatáskörét, vagy a feladatkörét meghaladta. Ebben az esetben a felperes munkaköri kötelessége volt akár telefonon, akár személyesen a telepen megjelenve a probléma érdemi haladéktalan megoldása, kivéve ha az az ő hatáskörén is túlmutató intézkedés megtételét igényelte, mert akkor a felsőbb vezetőjét kellett értesítenie. A telepen felmerült valamennyi problémáról a felperest tájékoztatni kellett a készenléte ideje alatt.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2013. április 29-én 70 nap felmondási idővel 2013. július 8-ára átszervezésre hivatkozással felmondással megszüntette.
A készenléti díj vonatkozásában a felperes a perben előadta, hogy azt az alperes rendelte el a számára, mobiltelefonon a hétvége és az ünnepnapok során is folyamatosan elérhetőnek kellett lennie, probléma felmerülte esetén pedig azonnali intézkedést kellett foganatosítania. E körülmények a hétvégi szabadideje beosztásában, annak előretervezhetőségében gátolták, erre azonban díjazást nem kapott.
Az alperes hivatkozása szerint a felperes részére készenlétet nem rendelt el, valamennyi telepvezetőtől elvárt az állandó mobiltelefonos elérhetőség azzal, hogy ez készenlétnek nem minősülhet.
Az elsőfokú bíróság a felperes készenléti díj iránti igényét az alperes számítása szerint, részben találta alaposnak. Rögzítette, hogy a készenlét sem a korábbi, sem a jelenleg hatályos Munka Törvénykönyv alapján nincs írásos formához kötve, az szóban is elrendelhető.
Nem vitatott, hogy az alperes folyamatosan elvárta a felperestől a mobiltelefonnal elérhetőséget, de ezt a tanúk vallomása is, továbbá a felperes munkaköri leírása is igazolja. A gyakorlatban a telefonon történő elérhetőség előírása akkor minősül készenlét elrendelésének, ha a munkáltató megköveteli a munkavállaló munkára képes állapotának a megőrzését is.
Ezt a perben N. I. ágazatvető vallomása alátámasztotta. Előadása szerint ha a telepen probléma merült fel, akkor a telefonszámukat előre leadott vezetőkkel szembeni elvárás az volt, hogy "oldják meg a felmerült problémát". A felperes kizárólag akkor háríthatta el az azonnali és érdemi intézkedési kötelezettséget, ha az hatáskörét túllépte.
Ebből megállapítható, hogy a munkára képes állapot megőrzése követelmény volt a telefonon történő elérhetőség időtartama alatt is. Annak nincs jelentősége, hogy az érdemi intézkedés telefonon vagy személyesen történt a tanúk jegyzőkönyvbeli vallomása alapján.
A felperes és az alperes fellebbezése folytán eljárt Debreceni Törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintette, fellebbezett részét helybenhagyta. Megállapította, hogy a peres felek fellebbezési költségeiket maguk viselik. Kötelezte az alperest az állam javára fellebbezési illeték megfizetésére.
Érvelése szerint az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg az ágazatvezető tanúvallomása alapján, hogy a munkáltató nemcsak a mobiltelefonon történő elérhetőséget várta el, hanem a felmerült probléma megoldását is. Ez az elvárás egyben a munkavégzésre képes állapot megőrzésének kötelezettségét is jelentette. Ebből következően megállapítható, hogy a munkavállaló a készenlétet elrendelte, még ha erre vonatkozó kifejezett utasítást nem is adott. Az elvárt készenlét - írásbeli elrendelés hiányában is - elrendelt készenlétet jelent.
A készenléti díj - amennyiben annak feltételei fennállnak - akkor is jár, ha a rendkívül munka elvégzésének szükségessége nem merült fel. Ezért annak nem volt jelentősége, hogy a felperes mindösszesen 16 óra időtartamot jelölt meg a rendes munkaidején kívül végzett munkaidőként.
Az Mt. azon előírása, miszerint a készenlét havi tartama a 168 órát nem haladhatja meg (2012. évi I. törvény, azaz az új Mt. 112. §-a), nem jelenti azt, hogy a ténylegesen ennél hosszabb időtartamban ellátott készenlét díjazására a munkáltató nem köteles. Peradat van arra, hogy korábban a készenlétet a telepen dolgozók közül többen felváltva látták el. Egy későbbi munkáltatói intézkedés következtében ez a kötelezettség utóbb csak a felperest terhelte. Ezért sincs jelentősége az alperes érvelésének.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítéletnek a készenléti díj vonatkozásában hozott döntése hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatására, és e körben a felperes keresetének elutasítására irányult.
Jogszabálysértésként a Pp. 206. §-a, és az Mt. 110. §-a rendelkezéseinek megsértésére hivatkozott.
Álláspontja szerint a készenlét megállapíthatóságához szükséges követelmények a perbeli esetben nem álltak fenn. Az alperes a felperes mint telepvezető részéről kizárólag a mobiltelefonon történő elérhetőséget várta el (de azt nem írta elő), a munkára képes állapotának megőrzését sem követelte meg. Ennek ellenkezőjét a felperes a perben nem bizonyította.
Az alperes előírása szerint nem az adott telepen, hanem a központban kellett az elérhetőséghez szükséges telefonszámokat leadni valamennyi alperesi cégcsoporthoz tartozó telephely vonatkozásában. A telefonszám leadása azt a célt szolgálta, hogy haladéktalanul megállapítható legyen a portaszolgálatot teljesítő számára, hogy rendkívüli körülmény bekövetkezése esetén ki az a személy, akit "nagy valószínűséggel" el tudnak érni. A munkáltató jogszerűen várja el valamennyi munkavállalójától, hogy rendkívüli helyzet esetén (tűz, egyéb katasztrófa, anyagi károk bekövetkezésének lehetősége) telefonon azonnal elérhető legyen.
Az alperes készenlétet nem rendelt el, mert a felperestől, mint telepvezetőtől egy esetleges rendkívüli helyzet bekövetkezése esetén nem tényleges, a telephelyen ellátott munkavégzést várt el, hanem a telefonon keresztül történő szükséges intézkedés megtételét. Nem volt tehát soha olyan előírás, hogy a rendes munkaidején túl is köteles munkavégzésre alkalmas állapotát megőrizni. Tényleges rendelkezésre állásra a karbantartók voltak kötelezve, esetükben többször is sor került rendkívüli munka végzésére. A felperes kimutatása szerint is 3 év alatt mindösszesen 16 óra rendkívüli munkavégzést teljesített hétvégén, illetve ünnepnapon. Ez a tény már önmagában kétségessé teszi a készenlét szükségességét.
A készenlét havi tartama legfeljebb 168 óra lehet, így a felperes a peresített időszakban a törvényi előírások alapján csak 6.239 óra készenlétet számolhatna el jogszerűen, a havi 168 órát meghaladó időtartamokat nem. A felperes olyan tényt, körülményt, hogy a munkáltató a törvényben előírt maximumot meghaladó időre kötelezte volna a rendelkezésre állásra, nem bizonyított a perben.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítéletnek a felülvizsgálattal érintett körben történő hatályában fenntartására irányult.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdés alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A peresített időszakban irányadó 1992. évi XXII. tv. (régi Mt.) 129. § (1) bekezdése, és az új Mt. 110. § (3) és (4) bekezdése egyformán arról rendelkezik, hogy készenlétnek minősül, ha a munkáltató a munkavállaló által megjelölt helyen történő rendelkezésre állásra kötelezi a munkavállalót, mely időtartam alatt a munkára képes állapotát köteles megőrizni. A régi Mt. 129. § (4) bekezdése és az új Mt. 112. § (1) bekezdése szerint a készenlét havi tartama a 168 órát nem haladhatja meg.
A perbeli esetben nem volt vitatott, hogy a munkáltató hétvégén és ünnepnapon a felperestől a peresített időszakban a mobiltelefonon történő elérhetőséget követelte meg. Az eljáró bíróságok a bizonyítékok Pp. 206. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő okszerű mérlegelésével állapították meg, hogy ezen mobiltelefonon elérhetőség időtartama alatt a munkáltató a munkára képes állapot megőrzését is megkövetelte, hiszen ennek hiányában nem várhatta el a felmerült probléma azonnali megoldását. Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a telefonon elérhetőség nem a mindennapi munkamenetben jelentkező problémák elhárítása érdekében, hanem csak rendkívüli, mintegy "vis major" esetekben történő és csak telefon útján megvalósítandó probléma megoldás érdekében volt elrendelve. A tanúvallomások éppen ennek ellenkezőjét igazolják.
L. F.-né adminisztrátor vallomása szerint hétvégén mindig kellett egy vezető, akinek az elérhetősége meg volt adva, például a karbantartó ha hibát észlelt, akkor tudta, hogy kit kell értesíteni. Általában ezek a személyek a telepvezetők voltak.
V.-né N. E. előadása szerint is a hétvégi feladatokkal összefüggésben a felperessel kellett megbeszélni azt, hogyha bármi probléma volt, akkor a felperest kellett hívni. A telepvezetőknek nem kellett hétvégén kinn tartózkodniuk, csak elérhetőnek kellett lenniük, és ha telefonáltak nekik, hogy probléma van, akkor ki kellett menniük.
H. L. udvaros nyilatkozata szerint "hétvégén ha bármilyen hibát észleltem, akkor elsődlegesen az ügyeletes karbantartónak kellett szólni. Ha ő nem tudta elhárítani a hibát, akkor pedig a főnöknek, tehát a felperesnek szóltam, és ő jött, és elhárította a hibát … Emlékszem olyanra, hogy a felperes kijött, és ő ott elhárította a hibát, de volt olyan is, hogy hiba hiányában is ránk nézett".
A tanúvallomások az alperes érvelésével szemben azt is igazolják, hogy a felperesnek nemcsak telefonon, hanem adott esetben a telephelyen történő munkavégzéssel is el kellett hárítania a felmerült problémákat. Ebből következően tehát a logika szabályainak megfelelt az eljáró bíróságok által levont következtetés, miszerint a munkára képes állapot megőrzését is elvárta az alperes.
A munkáltató azzal, hogy a telep működése érdekében hétvégén és ünnepnapon is elvárta a telepvezető felperestől a telefonon történő elérhetőség mellett az adott konkrét hiba elhárítását, probléma megoldását, készenlétet rendelt el ennek az utasításnak írásba foglalása hiányában is, bár a felperes hatályos munkaköri leírása erre vonatkozóan utalást tartalmazott.
A konkrét teljesített készenlét ellenértékének megfizetése alól az alperest nem mentesíti sem a készenlét írásbeli elrendelésének hiánya, sem az, hogy a havi készenlét maximális időkeretét meghaladóan került sor annak teljesítésére. Amennyiben a munkavállaló a munkáltató érdekében a munkafeladatai ellátására a munkáltató tudomásával végez rendkívüli munkát, annak ellenértéke elrendelés hiányában is megilleti (LB. Mfv. E. 10.061/2004.). A munka teljesítése esetén a rendkívüli munka ellenértékének megfizetése elutasítása indokaként nem hivatkozhat a munkáltató az elrendelés szabálytalanságára (BH 1997.500., MD.II.324.).
A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletnek a készenléti díjra vonatkozó elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó döntését hatályában fenntartotta, míg egyebekben (a felmondás jogellenességének megállapítására és jogkövetkezményére irányuló keresetet elutasító rendelkezést helybenhagyó döntését) nem érintette a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján.
A felülvizsgálati eljárásban pernyertes felperes felülvizsgálati eljárási költségét a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján, míg a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján az alperes köteles viselni.
Budapest, 2015. május 20.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.593/2014.)