adozona.hu
BH+ 2015.7.311
BH+ 2015.7.311
Jogellenes a munkavállaló munkaviszonyának felmondással történt megszüntetése, ha a felmondás indokáról, a munkavállaló munkakörének megszűnéséről a munkáltató végleges döntést még nem hozott a felmondás közlése időpontjáig [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 89. § (2)-(3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei, köztük 12 havi kárátalány és kártérítésként albérleti hozzájárulás, kölcsön költsége, jogi tanácsért fizetett munkadíj, elmaradt munkabér és ki nem fizetett étkezési utalvány, helyettesítési díj, átlagkereset-különbözet valamint többlet végkielégítés és felmondási időre járó összeg megfizetését kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes...
BH+ 2015.7.311 Jogellenes a munkavállaló munkaviszonyának felmondással történt megszüntetése, ha a felmondás indokáról, a munkavállaló munkakörének megszűnéséről a munkáltató végleges döntést még nem hozott a felmondás közlése időpontjáig [1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 89. § (2)-(3) bek.].
A felperes a keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei, köztük 12 havi kárátalány és kártérítésként albérleti hozzájárulás, kölcsön költsége, jogi tanácsért fizetett munkadíj, elmaradt munkabér és ki nem fizetett étkezési utalvány, helyettesítési díj, átlagkereset-különbözet valamint többlet végkielégítés és felmondási időre járó összeg megfizetését kérte.A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, ezért az az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Kötelezte az alperest a felperes javára törvényes levonásokkal terhelten 12 371 300 forint és kamatai, valamint törvényes levonásoktól mentesen 1 753 230 forint megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002. december 3-ától létesített munkaviszonyt az alperesnél gyakorlatvezető munkakörben. A munkaszerződésének 3. pontja szerint munkaköri feladatait a tévéstúdió vezetője határozta meg. 2005. június 1-jén készült egy stúdiómunkatárs (gyakorlatvezető) munkakörre vonatkozó munkaköri leírás is, azonban ennek átadását az alperes a felperes részére nem igazolta.
A felperes 2004. szeptember 1-jétől kezdődően egyszeri meghosszabbítással 2006. augusztus 31-éig terjedően kapott megbízást tévéstúdió vezetésre havi 35 000 forint díjazásért. Megbízását 2005. október 6-ától kezdődően visszavonták azzal, hogy ettől kezdve főállású munkavállalót fognak alkalmazni e munkakörbe, erre azonban nem került sor.
A felperes az alperes főiskola Kulturális és Sportegyesülete megbízásából film- és videószakkör gyakorlati munkáját 2000 forintos órabérrel, valamint a vizuális alkotóműhely gyakorlati munkáját havi 35 000 forint megbízási díjjal megbízási szerződés alapján látta el egyéni vállalkozóként.
Gy. M., az alperes kommunikáció- és médiatudományi tanszékének vezetője a 2009. április 16-án kelt levelében tájékoztatta a felperest mint gyakorlatvezetőt arról, hogy megfelelő feltételek hiányában Sz.-on megszűnt az egy hetes tévés gyakorlati oktatás, azt a hallgatók B.-en teljesítik, így a gyakorlatvezetői státusz Sz.-on megszűnik. Felhívta a felperest, hogy 2009. május 4-éig válaszoljon, miszerint vállalja-e a hallgatókkal együtt a b.-i felutazást a gyakorlatvezetés érdekében heti három alkalommal, és a fennmaradó napokon a vizuális alkotóműhelyt vezeti, vagy a b.-i gyakorlat helyett napi 4 órában a vizuális alkotóműhely vezetését választja.
A felperes 2009. április 17-én kelt, erősen kritikai hangvételű levelében értetlenségét fejezte ki a hallgatóknak a gyakorlat érdekében B.-re való utaztatásával kapcsolatban, mert szerinte ez a sz.-i stúdió "lenullázását" jelenti. Megoldási javaslatként előadta, hogy a hallgatókat hozzák vissza, illetőleg el sem kell vinni őket, ebben az esetben ilyen mesterségesen generált indokkal a felperes munkaviszonya sem fog megszűnni. Hét pontban leírta a tanszékvezetőhöz intézett kérdéseit utalva arra, hogy ezen kérdésekre írásbeli tájékoztatást vár. Kifejtette véleményét, miszerint Gy. M. egy személyes ismerősét vette fel a stúdióba, amelynek következtében megromlott a felperes viszonya Gy. M.-el és más felettesével, ezzel károkat is okozott a stúdiónak.
Az alperes rektora 2009. május 6-án írt levelében a felperes tanszékvezetőhöz intézett levelét sértőnek és személyeskedő hangneműnek értékelte. Közölte, hogy a következő időszakban a f.-i Médiacentrum fejlesztése kap prioritást, azonban ezt már nem kívánja a felperessel megterveztetni, és azt sem kívánja, hogy a továbbiakban a felperes a főiskolán dolgozzon. Felajánlotta a számára a munkaviszony közös megegyezéssel vagy rendes felmondással történő megszüntetését.
A rektor a 2009. június 8-án kelt és közölt rendes felmondással 2009. július 23-ára megszüntette a felperes munkaviszonyát. A munkavégzés alól 2009. június 26-ától felmentette. Az indokolás szerint Sz.-on megszűnik az egyhetes tévés gyakorlati oktatás, a hallgatók B.-en fogják teljesíteni a gyakorlatot, így a gyakorlatvezetői státusz Sz.-on megszűnik. Emiatt a felperes további alkalmazására nincs lehetőség, más munkakört pedig nem tudnak a részére felajánlani. Hivatkoztak továbbá a felperes által 2009. április 17-én Gy. M. részére írt levélre, amelynek tartalmát, hangvételét és az ott használt kijelentéseket a közvetlen munkahelyi vezetővel, illetve az alperesi intézménnyel szemben megengedhetetlennek minősítették.
A felperes keresete szerint az intézkedés oka nem valós és nem okszerű. A felmondást követő tanévtől kezdődően a gyakorlati oktatásra ismételten Sz.-on került sor. A felmondás második indoka nem világos, mert nem jelöli meg, hogy pontosan mit talált a munkáltató megengedhetetlennek a felperes levelében. Hivatkozott arra is, hogy az átlagkeresete magasabb összegű, mint amennyivel elszámoltak vele, mert abba beleszámít a vizuális alkotóműhely vezetéséért kapott ellenérték, valamint a stúdióvezetésért kapott díj is.
Az alperes az ellenkérelmében előadta, hogy a felmondáskor a felperes által is ismert döntés volt, hogy a gyakorlati oktatást B.-en kell végrehajtani. A 2008/2009 őszi félévben is már B.-re szervezték a gyakorlatot. A felmondást követő 2009/2010 tanév őszi félévében a hallgatói létszám miatt nem került sor a gyakorlatra, a tavaszi félévben azt az év közbeni változások hatására ismét Sz.-on biztosították. Ez azonban a gyakorlatvezetői munkakör megszüntetésekor előre nem volt látható. A gyakorlatvezetői munkakör betöltésére azóta sem került sor, az ehhez szükséges szakembereket megbízási szerződéssel alkalmazza az alperes, a feladat kiszervezésre került.
A felperes levelének hangneme megengedhetetlen, sértette a tanszékvezetőt és az intézményt. Vitatta a felettese döntéseit, méltatlannak és komolytalannak nevezte a stúdióval kapcsolatos munkáját, és kétségbe vonta a felettese vezetői képességeit, felelősségvállalását, az intézmény rektorával is személyeskedett. E magatartásával megszegte az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 103. § (1) bekezdés c) pontjában írtakat.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 89. § (1) bekezdése alapján a felmondás első indokát valósnak, de okszerűtlennek ítélte, míg a második ok álláspontja szerint nem világos.
Megállapította, hogy a felperes már a 2008/2009. második félévében a felmondást megelőzően sem végzett gyakorlatvezetői feladatokat, mivel a hallgatók ekkor már B.-re jártak fel gyakorlati oktatásra. A felmondás időpontjában a stúdióvezetéssel, valamint a vizuális alkotóműhellyel kapcsolatos feladatokat látta el. A tervek szerint a beiratkozó hallgatók számától tették függővé a gyakorlati oktatást. 2008/2009. második félévében tehát nem a gyakorlatvezetői státuszt szüntették meg, hanem az oktatás került csupán fel B.-re.
A gyakorlati oktatást az alperes 2009 szeptemberétől kezdődően kiszervezte, és erre először K. V.-vel kötött megbízási szerződést, a gyakorlatvezetői státusz tehát ekkor szűnt meg, a felmondás első indoka ekképpen valós. A felperes azonban már korábban, a 2008/2009. tanév második félévében tavasszal sem látta el a gyakorlatvezetői feladatkört. Nem végezte tehát azt a tevékenységet, amelyre az alperes a felmondását 2009. június 8-án alapította. A munkaköre tehát nem üresedett ki, következésképpen a gyakorlatvezetői munkakör megszüntetése nem eredményezhette jogszerűen a felperes munkaviszonyának megszüntetését.
Ezt alátámasztja Gy. M. 2009. április 16-án kelt levele is, amelyben a vizuális alkotóműhelyi tevékenységnek a továbbiakban történő ellátására tett javaslatot a felperesnek. A felperes azonban nemcsak e feladatokat, hanem a stúdióvezetőit is végezte. Stúdióvezetőt ugyanis az alperes nem nevezett ki. A gyakorlatvezetői státusz megszüntetése tehát önmagában jogszerűen nem eredményezhette a felperes munkaviszonya megszüntetését, mivel ezen kívül más munkaköri feladatokat is ellátott, amelyekkel továbbfoglalkoztathatta volna a felperest.
A felmondás második indoka nem világos, az alperes nem jelölte meg pontosan, hogy mit tekintett a levélben sértőnek. Ugyanakkor megállapítható, hogy az alperes nem teremtett tiszta és egyértelmű helyzetet a tévéstúdió vezetését, illetve a felperes feladatait illetően. A tévéstúdió-vezetési feladatokat a felperes látta el anélkül, hogy díjazásban részesült volna. Ezt a helyzetet nem lehet figyelmen kívül hagyni annak értékelése során, hogy mi vezette a felperest arra, hogy egy kritikai hangvételű levelet fogalmazzon meg a tanszékvezető részére. Ez önmagában azonban nem teszi lehetetlenné a munkaviszony fenntartását.
A bíróság a felmondás jogellenességét megállapította, és az Mt. 100. § (4) bekezdés alapján 3 havi átlagkeresetet talált arányosnak a jogsértés súlyával. A felperes részére az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján 2009. július 24-étől 2013. április 23-áig ítélte meg az elmaradt munkabért, valamint az étkezési hozzájárulást.
Alaposnak ítélte a felperes kárigényét az albérleti díj vonatkozásában. Az alperesnél a lakhatása a kollégiumban ingyenes volt, a munkaviszonya megszűnésével azonban albérletbe kényszerült havi 23 000 forintért, így 2009. július 24-étől 2013. április 23-áig 1 035 000 forint összeg kárként megilleti. Az ezt meghaladó (jogi tanácsadás és kölcsönösszeg átutalási díj) iránti kárigényét elutasította.
Alaposnak találta a felperes munkabér-különbözet iránti igényét is. Az alperesnél nem volt kinevezett stúdióvezető a peresített időszakban, e feladatok a felperesre hárultak, ezért megilleti a helyettesítési díj.
A felperes alappal hivatkozott arra, hogy az átlagkeresete magasabb összegű, abba bele kell számítani a helyettesítési díjat, valamint a vizuális alkotóműhely vezetésével kapcsolatos díjazást is, mely utóbbi valójában nem megbízási díj, hanem bérpótlék volt. A felperesnek járó Mt. 100. §-ban foglalt összegeket az emelt összegű átlagkeresettel (havi 239 410 forinttal) számolta, és megítélte a felperesnek ezen összeggel számoltan a felmondási időre járó bérkülönbözetet és végkielégítés-különbözetet is.
Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes által fizetendő levonással terhelt összeget 11 930 430 forintra és kamataira, a levonásmentesen fizetendő összeget 911 866 forintra és kamataira leszállította. Az ezt meghaladóan elmaradt munkabér, felmentési bér, végkielégítés-különbözet és az albérleti díj megfizetésére irányuló keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy hosszú ideig a főiskolai stúdióban két munkavállalót: egy stúdióvezetőt és egy stúdiómunkatársat alkalmaztak. Egy ideig a felperes látta el a stúdióvezetői feladatokat, majd 2005-ben e munka elvégzésére K. K.-val kötöttek szerződést. Ezt követően mindketten a saját hatáskörükben jártak el. K. K. távozásával 2007-től azonban új stúdióvezetőt nem neveztek ki. Nem igazolható, hogy ezen időponttól a stúdióval kapcsolatos feladatok változtak, csökkentek volna, ugyanakkor a felperes mellé más munkavállalót nem irányítottak. A stúdióval kapcsolatos feladatokat tehát teljes körűen ellátta.
A másodfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az alperes megpróbálta a helyzetet jogilag rendezni, és az SzMSz.-ből formálisan a stúdióvezetői státuszt törölte, valamint a rektor magához vonta a stúdióval kapcsolatos stratégiai döntéseket. Ez ugyanis nem változtat azon, hogy a stúdióvezető munkaköréhez tartozó operatív, gyakorlati feladatokat a felperesnek kellett ellátnia azzal a könnyítéssel, hogy beosztott hiányában más munkavállalót nem irányított. K. K. távozásával tehát a felperes munkaköre módosult, magába foglalta a stúdióvezetői és a stúdiómunkatársi gyakorlati feladatokat.
A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint a főiskolai egyesület keretében végzett tevékenység is a munkakör része volt. Az alperes és egyesülete két elkülönülő jogi személy, gazdálkodásuk nem vonható össze. A felperes e tevékenységéért vállalkozói díjra vonatkozóan nem a munkabér szabályai szerint adózott.
Megállapítható, hogy a 2008/2009. tanévben a hallgatói gyakorlati oktatás B.-n történt, a felperesnek megszűntek a hallgatói gyakorlatvezetéssel kapcsolatos feladatai. A stúdió megmaradt feladataihoz azonban biztosítani kellett a működési feltételeket: a felperes az itt jelentkező munkákat koordinálta, kifejezetten a stúdióhoz kötődő filmkészítő munkákban is közreműködött, a technikai bázist, a vágórendszereket felügyelte, és ellátta az aktuális adminisztrációt.
Az alperes tehát a felperes munkakörét egyoldalúan módosította, a feladatokat csökkentette. Ez alapul szolgálhatott volna a rendes felmondáshoz, az alperes azonban nem a feladatok csökkentésére, hanem a státusz teljes megszüntetésére hivatkozva szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A munkakör azonban teljesen nem ürült ki, nem szűnt meg. A gyakorlatvezetésen kívül a többi feladat megmaradt, és a felperes státusza a felmondás után is csökkentett feladatokkal tovább élt. Ezt igazolja T. L. tanúvallomása, aki úgy nyilatkozott, hogy a felperes helyére K. K.-t nevezték ki, vele leltározott. Ezt alátámasztja a leltárfelvételi jegyzőkönyv is, amelyet K. K. mint a stúdió leendő dolgozója írt alá. A stúdióberendezés anyagi felelősséggel járó átvételére nem került volna sor, ha arra nincs munkáltatói felhatalmazása. M. R. pedig igazolta, hogy nemcsak adminisztrációs átvétel történt, hanem a feladatok átruházása is megvalósult, mert az egyik nyári, balatoni fesztiválon K. K. irányította a főiskolai stúdiós csapatot, és ő működött közre a sz.-i utómunkálatok elvégzésében is. Helyes tehát az elsőfokú bíróság következtetése arról, hogy a felmondás időpontjában a felperes munkaköre még nem szűnt meg, az tovább élt egészen 2009 szeptemberéig, amíg a teljes tevékenységet ki nem szervezték. A munkáltatói intézkedés idő előtti volt, így annak megtörténtekor valótlannak minősült az az indok, hogy a felperes munkaköre megszűnt.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint sem szolgálhat alapul a munkaviszony megszüntetésének a felperes tanszékvezetőhöz írt levele. A megfogalmazások valóban kritikusak, szubjektívek, de a levél hangvétele nem olyan bántó, megalázó, sértő, amely lehetetlenné tenné a munkaviszony fenntartását. A felmondás indokai tehát nem valósak.
A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy miután a felperes munkaköre 2007-ben módosult, K. K.-tól átvett stúdióvezetői feladatokkal bővült, de az így jelentkező többletmunkát béremeléssel nem ellentételezték, ezért jogszerűen támaszthat igényt a havi 35 000 forint helyettesítési díjra, így a felperes átlagkeresete az alperes által számított 164 400 forint helyett 199 410 forint. Ezzel kell számítani a felmondási időre járó munkabért és a végkielégítést, valamint a munkaviszony Mt. 100. § (5) bekezdése szerinti megszűnési időpontjáig járó többletfelmondási időre és végkielégítésre számított összeget. Az elmaradt munkabért az ítélet jogerőre emelkedésééig, azaz 2014. február 26-áig járóan szintén ezen összeggel kell figyelembe venni, a cafeteria pedig 2011. decemberig illeti meg a felperest, mert az alperesnél e juttatás 2011. december 31-én megszűnt.
A 3 havi kárátalány felemelésére a törvényszék nem látott lehetőséget figyelemmel arra, hogy 2009 szeptemberében a feladatai kiszervezése miatt a felperes munkaviszonya valószínűleg egyébként is megszűnt volna. A felmondás következtében kialakult hosszan tartó munkanélküliség pedig nem csupán a munkáltatói intézkedésre vezethető vissza, hanem arra is, hogy a felperes nem tett meg mindent az elhelyezkedése érdekében.
A törvényszék álláspontja szerint a felperes az albérlettel felmerült többletköltségeit kárként csak addig érvényesítheti, amíg az a jogellenes intézkedéssel okozati összefüggésben áll. Miután 2009 szeptemberében a munkakörét kiszervezték, munkaviszonya tehát valószínűleg ekkor megszűnt volna, így 2009. májustól októberig 6 hónapra 138 000 forint összegben tarthat igényt kártérítésként az albérleti díjra.
Az Mt. 100. § (5) bekezdés, valamint az 1959. évi IV. tv. 340. § (1) bekezdés alapján a további kár iránti igényét is megalapozatlannak találta a törvényszék.
A pert megelőző jogi tanácsadással kapcsolatos kiadást nem kárnak, hanem perköltségnek minősítette a Pp. 75. § (1) bekezdésére tekintettel, és így azt a perköltség elszámolásánál vette figyelembe.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását és perköltségben marasztalását kérte.
Álláspontja szerint a felmondás első oka valóságára vonatkozóan megalapozott a bíróságok döntése, de az okszerűtlensége vonatkozásában nem. Amennyiben a gyakorlatvezető gyakorlata megszűnik, akkor a munkaköre oly mértékben kiüresedik, amely a munkakör megszűnéséhez vezet. A tanszékvezető 2009. április 16-ai leveléből is megállapítható, hogy a gyakorlatvezetői feladatok nélkül négy órás állás sem maradt, mert ahhoz is átszervezés kellett volna, hogy a felperest négy órás munkaidőben foglalkoztatni tudják. A perbeli esetben nem egyszerűen csökkentek a felperes feladatai, és a megmaradt feladatokkal tovább élhetett a státusz, hanem megszűnt az a feladat, ami a munkakör nevét és jellegét adta.
A 2008/2009. tanév második félévében gyakorlatvezetői feladatot a felperes nem végzett. A munkaviszonyának a megszüntetésére ekkor azért nem került sor, mert a felsőoktatási intézményben félév közben ennek nem lett volna helye, másrészt a B.-re történő gyakorlat áthelyezés kísérleti jelleggel történt. A perben nem került igazolásra, hogy ebben az időszakban a felperes a munkakörében dolgozott volna. A rektor vallomása szerint a felperes "saját dolgait" intézte leginkább. Azt, hogy a felperes munkaköre kiüresedett, igazolja, hogy 2009. május közepe - 2009. szeptember eleje között nem volt senki a stúdióban, ez mégsem okozott a főiskolán problémát. A felperes feladatait K. K. nem vette át, 2009. tavaszán, nyarán a társadalomtudományi tanszéken volt gyakorlatvezető. Ennek ellenkezőjét nem igazolja a leltár átvételi jegyzőkönyvön szereplő aláírás, mert egyrészt nem bizonyított, hogy bármilyen anyagi felelősséget vállalt volna az eszközökért, másrészt pedig a rektor vallomása szerint csak K. K. szeretett volna visszakerülni a stúdióba, de erre nem került sor. Azzal, hogy a nyári fesztiválon irányította a főiskolai stúdiós csapatot, még nem lett gyakorlatvezető, csak a munkáját végezte. T. L. tanúvallomásából is megállapítható, hogy nyáron nem volt "mozgás" a stúdióban, 2009 szeptemberétől pedig ott már megbízással dolgoznak.
A felperes 2009. április 17-én írt levelének tartalma, hangvétele, az ott használt kijelentések az Mt. 89. § (3) bekezdése szerint alapul szolgálhatott a rendes felmondáshoz. Ahogyan a rektort és a tanszékvezetőt támadja, az bármely munkáltatónál megengedhetetlen, de egy oktatási intézményben különösen. A levél semmilyen építő kritikát vagy jobbító szándékot nem tartalmaz, a korábbi sérelmeit kéri számon az érintetteken. A felperes a 2009. május 21-én kelt levelében megerősíti a korábban leírtakat.
Az alperes álláspontja szerint a másodfokú ítélet hiányos, iratellenes és téves, kirívóan okszerűtlen következtetéseket rögzít sértve a Pp. 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését és 221. § (1) bekezdését.
A második indok kapcsán az ítéletek szerint a megjelölt magatartás nem tette lehetetlenné a munkaviszony fenntartását, ami lehetséges, de ez jelen esetben nem rendkívüli, hanem rendes felmondás alapját képezte, tehát az Mt. 89. § (3) bekezdés szerint kellett volna vizsgálni az indokot.
Az eljáró bíróságok megállapították, hogy a felperes jogosult volt stúdióvezetői díjra, de ennek indokát nem adták. A bizonyítékok alapján a munkája ugyanaz volt akkor, amikor kapott pótlékot, mint amikor nem, és akkor is, amikor volt mellette valaki a stúdióban, vagy amikor nem. Ezért nem delegáltak erre a pozícióra 2007. óta senkit, a felperes pedig nem látott el vezetői feladatokat.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a másodfokon felemelt keresetnek megfelelően az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján a 2009. július 24. és 2011. december 31. között jelentkező albérleti többletköltségre figyelemmel mindösszesen 1.964.546 forint kártérítés és kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését. Hivatkozása szerint a jogerős ítélet az Mt. 100. § (6) bekezdésébe ütközik és iratellenes.
Az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján a munkaviszony jogellenes megszüntetését megállapító ítéleti rendelkezés jogerőre emelkedése napjáig, azaz 2014. február 26-áig a felperes érvényesítheti az elmaradt munkabér iránti igényét és a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt bekövetkezett kárigényét, ezért a munkaviszony megszűnését megelőző időszakra eső feltételezések alapján a kereseti követelés nem utasítható el. Nem volt tehát vizsgálható, hogy a felperes munkaviszonya megszűnt volna-e, csak az volt értékelhető, hogy a felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt albérletbe költözött, és ezzel összefüggésben a lakhatása nagyobb költséget igényelt. Ugyanakkor nem biztos, hogy a felperes munkaviszonya megszűnt volna 2009 szeptemberében, mert az is lehetséges, hogy nem szervezték volna ki a munkaköri feladatait, továbbá hogy vállalkozóként ő veszi át ezeket a feladatokat, de a munkaviszony megszűnéséből sem következik egyértelműen, hogy a szolgálati lakásban történő elhelyezése is megszűnt volna.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan, a felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
Az eljáró bíróságok a felmondás első indokának vizsgálata során helyesen indultak ki abból, hogy mik voltak a felperes munkaköri feladatai. A 2002. november 28-án kelt munkaszerződés ugyan a munkakört gyakorlatvezetőként jelöli meg, de a felperes 2007-től kezdődően egyedül látta el az alperes stúdiójában a feladatokat, amelyeket a televízió stúdió ügyrendje tartalmazza részletezve a stúdióvezető, gyakorlatvezető, stúdiómunkatárs, mint a szervezeti egységben dolgozók feladatait és hatásköreit.
Stúdióvezető foglalkoztatására 2007-től kezdődően a stúdióban nem vitatottan nem került sor. A stúdióvezető munkaköréhez tartozó napi operatív feladatokat a felperes végezte, de stúdiómunkatársként is voltak a gyakorlatvezetésen kívül is feladatai: rész vett a stúdió munkákban, kamera- és vágási munkák ellátásában, film előkészítésben; kiszolgálta a napi feladatellátást; felügyelte a technikai bázist, a vágórendszereket; kapcsolatot tartott a diákokkal; az eszköz- és teremhasználattal összefüggő adminisztrációt bonyolította.
Annak bizonyítása, hogy a felperes a stúdióban foglalkoztatott egyedüli munkavállalóként nem az alperes által készített ügyrendben foglalt feladatokat végezte, hanem a "magánügyeit" intézte a 2008/2009. tanévben, ezért a gyakorlatvezetéssel kapcsolatos feladatok B.-re helyezése folytán a felperesnek nem maradtak munkaköri feladatai, az Mt. 89. § (2) bekezdés alapján az alperest terhelte. Ezen kötelezettségének azonban önmagában a rektor nyilatkozatával nem tett eleget.
A másodfokú bíróság a felek előadása és a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, hogy a felperes feladatai 2007-től a gyakorlatvezetés mellett a stúdióvezetői és a stúdiómunkatársi feladatokat is magába foglalták [Pp. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.]. Ebből levezethetően okszerű azon következtetése is, hogy a gyakorlatok B.-en történő megtartásával - miután ez a az általa ellátott munkaköri feladatoknak csak egy részét képezte - a felperes munkaköre (státusza) nem szűnt meg. A státusza a felmondás után csökkentett feladatokkal is fennmaradt, amelyet a nyári időszakban K. K. látott el a peradatok alapján.
A másodfokú bíróság által levont következtetés szerint a felmondás első oka nem okszerűtlenség, hanem időelőttisége miatt a felmondás közlésekori valótlansága miatt jogellenes. Azt, hogy a felmondás közlésének időpontjában a felperes munkakörének megszűnéséről döntés még nem született, a törvényszék által értékelteken túl igazolja R. Z. vallomása, melyből megállapítható, hogy amikor felvetődött, hogy V. P. elmegy a főiskoláról, Sz. P. rektor tévéstúdió- vezetési, gyakorlatvezetői pozíciót ajánlott fel a részére.
Önmagában az, hogy a felperes felmondását követő nyári időszakban a stúdióban kevesebb a munka és a nyári szünet miatt a stúdió zárva van, még nem jelenti a felperes által ellátott munkakör megszűnését.
A rendes felmondás további indokaként az alperes a felperes által írt levél tartalmát, hangvételét, az ott használt kijelentéseket kifogásolta, amelyeket a közvetlen munkahelyi vezető és az őt foglalkoztató intézménnyel szemben tanúsított "megengedhetetlennek" minősített, és emiatt a felperest "nem áll módjukban foglalkoztatni".
Alaptalan tehát a felülvizsgálati érvelés, hogy az eljáró bíróságok nem a felmondásban közölt indoknak megfelelően, iratellenesen értékelték ezt a felmondási okot.
A felperes által írt levél tartalmát, hangvételét és kijelentéseit a jogerős ítélet helytállóan értékelte, és vonta le azon következtetését, miszerint az nem alapozza meg a munkaviszony megszüntetését [Pp. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek., Mt. 89. § (3) bek.] azoknak a felmondásban szereplő általában megengedhetetlen minősítése ellenére.
A bíróságoknak a határozatukat mindig a szükséges mértékben kell megindokolniuk, ennek körét pedig az adott ügy jellege, és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. Az eljáró bíróságok ezen indokolási kötelezettségüknek (Pp. 221. §) eleget tettek, álláspontjukat kifejtették, a logika és okszerűség követelményeinek betartásával értékelték a bizonyítékokat, és vonták le következtetésüket a felperesnek járó helyettesítési díj vonatkozásában. A peradatoknak megfelelően rögzítették, hogy K. K. távozását követően a felperes vette át ismételten a stúdióvezetői feladatokat. Azokért azonban díjazást nem kapott. Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a felperesnek a munkája ugyanaz volt, amikor volt mellette valaki a stúdióban, mint amikor nem, hiszen ebben az esetben a stúdióvezetési feladatokért korábban sem kapott volna pótlékot.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében alappal sérelmezte az albérleti díj miatt jelentkező részére megítélt kártérítés összegét.
Az Mt. 100. § (5) bekezdés alapján a munkaviszonya a jogellenes megszüntetés folytán az ítélet jogerőre emelkedésével, azaz 2014. február 26-ával szűnt meg. A felperes az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján kérte kárként megtéríteni a szolgálati lakás lehetőségének elvesztése miatt keletkezett albérleti díjat havi 23 000 forint összegben.
A másodfokú bíróság által kiegészített és irányadó tényállás szerint 2012. január 29-étől b.-i albérletbe költözött, melynek költsége havonta átlagosan 61 000 forint. A felperes azonban alappal kártérítésként csak a Sz.-on történő lakhatása többletköltségét érvényesítheti, mivel az alperes ingyenesen itt biztosította ezt a részére. A perben nem bizonyította, hogy b.-i lakhatás esetén bármilyen hozzájárulást térített volna a munkáltató [Mt. 174. § (4) bek.].
Téves azon érvelés azonban, hogy a felperes 2009 szeptemberétől már nem kérhetett az albérleti díj miatt kártérítést, mert valószínűsíthetően a munkaviszonya ekkor már megszűnt volna. Ennek bizonyítása ugyanis az alperest terhelte [Mt. 174. § (2) bek., (3) bek.]. A peradatok alapján az volt megállapítható, hogy a munkaviszony fennállta alatt az alperes Sz.-on ingyenes lakhatást biztosított a felperesnek. Ezért az alperes ennek a jogellenes munkaviszony megszüntetés miatti elmaradása folytán a felperesnél Sz.-on jelentkező többletköltségeket megfizetni tartozik havi 23 000 forint összegben 2009. július 24-étől 2012. január 29-éig 30 hónapra 690 000 forint összegben.
Ezért a Kúria a jogerős ítéletnek a levonásmentesen fizetendő 911 866 forintról és ezen belül 138 000 forint után 2010. október 10-étől járó kamatokra vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletnek a levonásoktól mentesen történő megfizetésről hozott döntését megváltoztatva a levonásmentesen felperesnek járó összeget 1 463 866 forintra felemelte, amelyből 690 000 forint után a kamatfizetés kezdő időpontját a középarányos időtől 2010. november 1-jétől állapította meg, míg egyebekben a levonásmentesen fizetendő összeg részösszegeire és az azután járó kamat fizetésének kezdő időpontjára vonatkozó rendelkezéseket nem érintette [Pp. 275. § (4) bek.].
(Kúria Mfv. I. 10.572/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Nyitrai Károly ügyvéd által képviselt V. P. felperesnek a dr. Szabó László ügyvéd által képviselt K. J. Főiskola alperes ellen munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 2.M.700/2009. szám alatt megindított és másodfokon a Székesfehérvári Törvényszék 3.Mf.21.292/2013/11. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Székesfehérvári Törvényszék 3.Mf.21.292/2013/11. számú ítéletének az alperes által levonásmentesen fizetendő összegre vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezi, és a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.700/2009/53. számú ítéletének e körben hozott rendelkezését megváltoztatva az alperest arra kötelezi, hogy levonásmentesen fizessen meg a felperesnek - tizenöt nap alatt - 1 463 866 (egymillió-négyszázhatvanháromezer-nyolcszázhatvanhat) forintot és ebből 690 000 (hatszázkilencvenezer) forint után 2010. november 1-jétől a kifizetésig járó törvényes késedelmi kamatot.
Egyebekben a jogerős ítéletet hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 60 000 (hatvanezer) forint és 16 200 (tizenhatezer-kettőszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - felhívásra - 326 100 (háromszázhuszonhatezer-egyszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
A felperes által le nem rótt felülvizsgálati eljárási illeték az állam terhén marad.
I n d o k o l á s
A felperes a keresetében a munkaviszonya megszüntetése jogellenességének megállapítására, ennek jogkövetkezményei, köztük 12 havi kárátalány és kártérítésként albérleti hozzájárulás, kölcsön költsége, jogi tanácsért fizetett munkadíj, elmaradt munkabér és ki nem fizetett étkezési utalvány, helyettesítési díj, átlagkereset-különbözet valamint többlet végkielégítés és felmondási időre járó összeg megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.700/2009/53. számú ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, ezért az az ítélet jogerőre emelkedése napján szűnik meg. Kötelezte az alperest a felperes javára törvényes levonásokkal terhelten 12 371 300 forint és kamatai, valamint törvényes levonásoktól mentesen 1 753 230 forint, és áfával növelten 317 500 forint perköltség, valamint az állam javára 150 000 forint illeték megfizetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2002. december 3-ától létesített munkaviszonyt az alperesnél gyakorlatvezető munkakörben. A munkaszerződésének 3. pontja szerint munkaköri feladatait a tévéstúdió vezetője határozta meg. 2005. június 1-jén készült egy stúdiómunkatárs (gyakorlatvezető) munkakörre vonatkozó munkaköri leírás is, azonban ennek átadását az alperes a felperes részére nem igazolta.
A felperes 2004. szeptember 1-jétől kezdődően egyszeri meghosszabbítással 2006. augusztus 31-éig terjedően kapott megbízást tévéstúdió vezetésre havi 35 000 forint díjazásért. Megbízását 2005. október 6-ától kezdődően visszavonták azzal, hogy ettől kezdve főállású munkavállalót fognak alkalmazni e munkakörbe, erre azonban nem került sor.
A felperes az alperes főiskola Kulturális és Sportegyesülete megbízásából film- és videószakkör gyakorlati munkáját 2 000 forintos órabérrel, valamint a vizuális alkotóműhely gyakorlati munkáját havi 35 000 forint megbízási díjjal megbízási szerződés alapján látta el egyéni vállalkozóként.
Gy. M., az alperes kommunikáció- és médiatudományi tanszékének vezetője a 2009. április 16-án kelt levelében tájékoztatta a felperest mint gyakorlatvezetőt arról, hogy megfelelő feltételek hiányában Sz.-on megszűnt az egy hetes tévés gyakorlati oktatás, azt a hallgatók B.-en teljesítik, így a gyakorlatvezetői státusz Sz.-on megszűnik. Felhívta a felperest, hogy 2009. május 4-éig válaszoljon, miszerint vállalja-e a hallgatókkal együtt a b.-i felutazást a gyakorlatvezetés érdekében heti három alkalommal, és a fennmaradó napokon a vizuális alkotóműhelyt vezeti, vagy a b.-i gyakorlat helyett napi 4 órában a vizuális alkotóműhely vezetését választja.
A felperes 2009. április 17-én kelt, erősen kritikai hangvételű levelében értetlenségét fejezte ki a hallgatóknak a gyakorlat érdekében B.-re való utaztatásával kapcsolatban, mert szerinte ez a sz.-i stúdió "lenullázását" jelenti. Megoldási javaslatként előadta, hogy a hallgatókat hozzák vissza, illetőleg el sem kell vinni őket, ebben az esetben ilyen mesterségesen generált indokkal a felperes munkaviszonya sem fog megszűnni. Hét pontban leírta a tanszékvezetőhöz intézett kérdéseit utalva arra, hogy ezen kérdésekre írásbeli tájékoztatást vár. Kifejtette véleményét, miszerint Gy. M. egy személyes ismerősét vette fel a stúdióba, amelynek következtében megromlott a felperes viszonya Gy. M.-el és más felettesével, ezzel károkat is okozott a stúdiónak.
Az alperes rektora 2009. május 6-án írt levelében a felperes tanszékvezetőhöz intézett levelét sértőnek és személyeskedő hangneműnek értékelte. Közölte, hogy a következő időszakban a f.-i Médiacentrum fejlesztése kap prioritást, azonban ezt már nem kívánja a felperessel megterveztetni, és azt sem kívánja, hogy a továbbiakban a felperes a főiskolán dolgozzon. Felajánlotta a számára a munkaviszony közös megegyezéssel vagy rendes felmondással történő megszüntetését.
A rektor a 2009. június 8-án kelt és közölt rendes felmondással 2009. július 23-ára megszüntette a felperes munkaviszonyát. A munkavégzés alól 2009. június 26-ától felmentette. Az indokolás szerint Sz.-on megszűnik az egyhetes tévés gyakorlati oktatás, a hallgatók B.-en fogják teljesíteni a gyakorlatot, így a gyakorlatvezetői státusz Sz.-on megszűnik. Emiatt a felperes további alkalmazására nincs lehetőség, más munkakört pedig nem tudnak a részére felajánlani. Hivatkoztak továbbá a felperes által 2009. április 17-én Gy. M. részére írt levélre, amelynek tartalmát, hangvételét és az ott használt kijelentéseket a közvetlen munkahelyi vezetővel, illetve az alperesi intézménnyel szemben megengedhetetlennek minősítették.
A felperes keresete szerint az intézkedés oka nem valós és nem okszerű. A felmondást követő tanévtől kezdődően a gyakorlati oktatásra ismételten Sz.-on került sor. A felmondás második indoka nem világos, mert nem jelöli meg, hogy pontosan mit talált a munkáltató megengedhetetlennek a felperes levelében. Hivatkozott arra is, hogy az átlagkeresete magasabb összegű, mint amennyivel elszámoltak vele, mert abba beleszámít a vizuális alkotóműhely vezetéséért kapott ellenérték, valamint a stúdióvezetésért kapott díj is.
Az alperes az ellenkérelmében előadta, hogy a felmondáskor a felperes által is ismert döntés volt, hogy a gyakorlati oktatást B.-en kell végrehajtani. A 2008/2009 őszi félévben is már B.-re szervezték a gyakorlatot. A felmondást követő 2009/2010 tanév őszi félévében a hallgatói létszám miatt nem került sor a gyakorlatra, a tavaszi félévben azt az év közbeni változások hatására ismét Sz.-on biztosították. Ez azonban a gyakorlatvezetői munkakör megszüntetésekor előre nem volt látható. A gyakorlatvezetői munkakör betöltésére azóta sem került sor, az ehhez szükséges szakembereket megbízási szerződéssel alkalmazza az alperes, a feladat kiszervezésre került.
A felperes levelének hangneme megengedhetetlen, sértette a tanszékvezetőt és az intézményt. Vitatta a felettese döntéseit, méltatlannak és komolytalannak nevezte a stúdióval kapcsolatos munkáját, és kétségbe vonta a felettese vezetői képességeit, felelősségvállalását, az intézmény rektorával is személyeskedett. E magatartásával megszegte az 1992. évi XXII. tv. (régi Mt.) 103. § (1) bekezdés c) pontjában írtakat.
Az elsőfokú bíróság az Mt. 89. § (1) bekezdése alapján a felmondás első indokát valósnak, de okszerűtlennek ítélte, míg a második ok álláspontja szerint nem világos.
Megállapította, hogy a felperes már a 2008/2009. második félévében a felmondást megelőzően sem végzett gyakorlatvezetői feladatokat, mivel a hallgatók ekkor már B.-re jártak fel gyakorlati oktatásra. A felmondás időpontjában a stúdióvezetéssel, valamint a vizuális alkotóműhellyel kapcsolatos feladatokat látta el. A tervek szerint a beiratkozó hallgatók számától tették függővé a gyakorlati oktatást. 2008/2009. második félévében tehát nem a gyakorlatvezetői státuszt szüntették meg, hanem az oktatás került csupán fel B.-re.
A gyakorlati oktatást az alperes 2009. szeptemberétől kezdődően kiszervezte, és erre először K. V.-vel kötött megbízási szerződést, a gyakorlatvezetői státusz tehát ekkor szűnt meg, a felmondás első indoka ekképpen valós. A felperes azonban már korábban, a 2008/2009. tanév második félévében tavasszal sem látta el a gyakorlatvezetői feladatkört. Nem végezte tehát azt a tevékenységet, amelyre az alperes a felmondását 2009. június 8-án alapította. A munkaköre tehát nem üresedett ki, következésképpen a gyakorlatvezetői munkakör megszüntetése nem eredményezhette jogszerűen a felperes munkaviszonyának megszüntetését.
Ezt alátámasztja Gy. M. 2009. április 16-án kelt levele is, amelyben a vizuális alkotóműhelyi tevékenységnek a továbbiakban történő ellátására tett javaslatot a felperesnek. A felperes azonban nemcsak e feladatokat, hanem a stúdióvezetőit is végezte. Stúdióvezetőt ugyanis az alperes nem nevezett ki. A gyakorlatvezetői státusz megszüntetése tehát önmagában jogszerűen nem eredményezhette a felperes munkaviszonya megszüntetését, mivel ezen kívül más munkaköri feladatokat is ellátott, amelyekkel továbbfoglalkoztathatta volna a felperest.
A felmondás második indoka nem világos, az alperes nem jelölte meg pontosan, hogy mit tekintett a levélben sértőnek. Ugyanakkor megállapítható, hogy az alperes nem teremtett tiszta és egyértelmű helyzetet a tévéstúdió vezetését, illetve a felperes feladatait illetően. A tévéstúdió-vezetési feladatokat a felperes látta el anélkül, hogy díjazásban részesült volna. Ezt a helyzetet nem lehet figyelmen kívül hagyni annak értékelése során, hogy mi vezette a felperest arra, hogy egy kritikai hangvételű levelet fogalmazzon meg a tanszékvezető részére. Ez önmagában azonban nem teszi lehetetlenné a munkaviszony fenntartását.
A bíróság a felmondás jogellenességét megállapította, és az Mt. 100. § (4) bekezdés alapján 3 havi átlagkeresetet talált arányosnak a jogsértés súlyával. A felperes részére az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján 2009. július 24-étől 2013. április 23-áig ítélte meg az elmaradt munkabért, valamint az étkezési hozzájárulást.
Alaposnak ítélte a felperes kárigényét az albérleti díj vonatkozásában. Az alperesnél a lakhatása a kollégiumban ingyenes volt, a munkaviszonya megszűnésével azonban albérletbe kényszerült havi 23 000 forintért, így 2009. július 24-étől 2013. április 23-áig 1 035 000 forint összeg kárként megilleti. Az ezt meghaladó (jogi tanácsadás és kölcsönösszeg átutalási díj) iránti kárigényét elutasította.
Alaposnak találta a felperes munkabér-különbözet iránti igényét is. Az alperesnél nem volt kinevezett stúdióvezető a peresített időszakban, e feladatok a felperesre hárultak, ezért megilleti a helyettesítési díj.
A felperes alappal hivatkozott arra, hogy az átlagkeresete magasabb összegű, abba bele kell számítani a helyettesítési díjat, valamint a vizuális alkotóműhely vezetésével kapcsolatos díjazást is, mely utóbbi valójában nem megbízási díj, hanem bérpótlék volt. A felperesnek járó Mt. 100. §-ban foglalt összegeket az emelt összegű átlagkeresettel (havi 239 410 forinttal) számolta, és megítélte a felperesnek ezen összeggel számoltan a felmondási időre járó bérkülönbözetet és végkielégítés-különbözetet is.
Az alperes fellebbezése és a felperes csatlakozó fellebbezése folytán eljárt Székesfehérvári Törvényszék 3.Mf.21.292/2013/11. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és az alperes által fizetendő levonással terhelt összeget 11 930 430 forintra és kamataira, a levonásmentesen fizetendő összeget 911 866 forintra és kamataira leszállította. Az alperes által felperesnek fizetendő elsőfokú perköltséget 520 000 forintra, valamint az államnak járó illetéket is felemelte. Az ezt meghaladóan elmaradt munkabér, felmentési bér, végkielégítés-különbözet és az albérleti díj megfizetésére irányuló keresetet elutasította. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta. Kötelezte az alperest a felperes javára másodfokú perköltség, valamint az állam javára a fellebbezési illeték megfizetésére.
A másodfokú bíróság rögzítette, hogy hosszú ideig a főiskolai stúdióban két munkavállalót: egy stúdióvezetőt és egy stúdiómunkatársat alkalmaztak. Egy ideig a felperes látta el a stúdióvezetői feladatokat, majd 2005-ben e munka elvégzésére K. K.-val kötöttek szerződést. Ezt követően mindketten a saját hatáskörükben jártak el. K. K. távozásával 2007-től azonban új stúdióvezetőt nem neveztek ki. Nem igazolható, hogy ezen időponttól a stúdióval kapcsolatos feladatok változtak, csökkentek volna, ugyanakkor a felperes mellé más munkavállalót nem irányítottak. A stúdióval kapcsolatos feladatokat tehát teljes körűen ellátta.
A másodfokú bíróság nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az alperes megpróbálta a helyzetet jogilag rendezni, és az SzMSz-ből formálisan a stúdióvezetői státuszt törölte, valamint a rektor magához vonta a stúdióval kapcsolatos stratégiai döntéseket. Ez ugyanis nem változtat azon, hogy a stúdióvezető munkaköréhez tartozó operatív, gyakorlati feladatokat a felperesnek kellett ellátnia azzal a könnyítéssel, hogy beosztott hiányában más munkavállalót nem irányított. K. K. távozásával tehát a felperes munkaköre módosult, magába foglalta a stúdióvezetői és a stúdiómunkatársi gyakorlati feladatokat.
A másodfokú bíróság nem osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, miszerint a főiskolai egyesület keretében végzett tevékenység is a munkakör része volt. Az alperes és egyesülete két elkülönülő jogi személy, gazdálkodásuk nem vonható össze. A felperes e tevékenységéért vállalkozói díjra vonatkozóan nem a munkabér szabályai szerint adózott.
Megállapítható, hogy a 2008/2009. tanévben a hallgatói gyakorlati oktatás B.-en történt, a felperesnek megszűntek a hallgatói gyakorlatvezetéssel kapcsolatos feladatai. A stúdió megmaradt feladataihoz azonban biztosítani kellett a működési feltételeket: a felperes az itt jelentkező munkákat koordinálta, kifejezetten a stúdióhoz kötődő filmkészítő munkákban is közreműködött, a technikai bázist, a vágórendszereket felügyelte, és ellátta az aktuális adminisztrációt.
Az alperes tehát a felperes munkakörét egyoldalúan módosította, a feladatokat csökkentette. Ez alapul szolgálhatott volna a rendes felmondáshoz, az alperes azonban nem a feladatok csökkentésére, hanem a státusz teljes megszüntetésére hivatkozva szüntette meg a felperes munkaviszonyát. A munkakör azonban teljesen nem ürült ki, nem szűnt meg. A gyakorlatvezetésen kívül a többi feladat megmaradt, és a felperes státusza a felmondás után is csökkentett feladatokkal tovább élt. Ezt igazolja T. L. tanúvallomása, aki úgy nyilatkozott, hogy a felperes helyére K. K.-t nevezték ki, vele leltározott. Ezt alátámasztja a leltárfelvételi jegyzőkönyv is, amelyet K. K. mint a stúdió leendő dolgozója írt alá. A stúdióberendezés anyagi felelősséggel járó átvételére nem került volna sor, ha arra nincs munkáltatói felhatalmazása. M. R. pedig igazolta, hogy nemcsak adminisztrációs átvétel történt, hanem a feladatok átruházása is megvalósult, mert az egyik nyári, balatoni fesztiválon K. K. irányította a főiskolai stúdiós csapatot, és ő működött közre a sz.-i utómunkálatok elvégzésében is. Helyes tehát az elsőfokú bíróság következtetése arról, hogy a felmondás időpontjában a felperes munkaköre még nem szűnt meg, az tovább élt egészen 2009. szeptemberéig, amíg a teljes tevékenységet ki nem szervezték. A munkáltatói intézkedés idő előtti volt, így annak megtörténtekor valótlannak minősült az az indok, hogy a felperes munkaköre megszűnt.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint sem szolgálhat alapul a munkaviszony megszüntetésének a felperes tanszékvezetőhöz írt levele. A megfogalmazások valóban kritikusak, szubjektívek, de a levél hangvétele nem olyan bántó, megalázó, sértő, amely lehetetlenné tenné a munkaviszony fenntartását. A felmondás indokai tehát nem valósak.
A másodfokú bíróság osztotta az elsőfokú bíróság álláspontját, hogy miután a felperes munkaköre 2007-ben módosult, K. K.-tól átvett stúdióvezetői feladatokkal bővült, de az így jelentkező többletmunkát béremeléssel nem ellentételezték, ezért jogszerűen támaszthat igényt a havi 35 000 forint helyettesítési díjra, így a felperes átlagkeresete az alperes által számított 164 400 forint helyett 199 410 forint. Ezzel kell számítani a felmondási időre járó munkabért és a végkielégítést, valamint a munkaviszony Mt. 100. § (5) bekezdése szerinti megszűnési időpontjáig járó többletfelmondási időre és végkielégítésre számított összeget. Az elmaradt munkabért az ítélet jogerőre emelkedésééig, azaz 2014. február 26-áig járóan szintén ezen összeggel kell figyelembe venni, a cafeteria pedig 2011. decemberig illeti meg a felperest, mert az alperesnél e juttatás 2011. december 31-én megszűnt.
A 3 havi kárátalány felemelésére a törvényszék nem látott lehetőséget figyelemmel arra, hogy 2009. szeptemberében a feladatai kiszervezése miatt a felperes munkaviszonya valószínűleg egyébként is megszűnt volna. A felmondás következtében kialakult hosszan tartó munkanélküliség pedig nem csupán a munkáltatói intézkedésre vezethető vissza, hanem arra is, hogy a felperes nem tett meg mindent az elhelyezkedése érdekében.
A törvényszék álláspontja szerint a felperes az albérlettel felmerült többletköltségeit kárként csak addig érvényesítheti, amíg az a jogellenes intézkedéssel okozati összefüggésben áll. Miután 2009. szeptemberében a munkakörét kiszervezték, munkaviszonya tehát valószínűleg ekkor megszűnt volna, így 2009. májustól októberig 6 hónapra 138 000 forint összegben tarthat igényt kártérítésként az albérleti díjra.
Az Mt. 100. § (5) bekezdés, valamint az 1959. évi IV. tv. 340. § (1) bekezdés alapján a további kár iránti igényét is megalapozatlannak találta a törvényszék.
A pert megelőző jogi tanácsadással kapcsolatos kiadást nem kárnak, hanem perköltségnek minősítette a Pp. 75. § (1) bekezdésére tekintettel, és így azt a perköltség elszámolásánál vette figyelembe.
A pertárgyérték megváltozására tekintettel változtatta meg az alperes által fizetendő elsőfokú illeték összegét.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú ítélet megváltoztatásával a felperes keresetének elutasítását és perköltségben marasztalását kérte.
Álláspontja szerint a felmondás első oka valóságára vonatkozóan megalapozott a bíróságok döntése, de az okszerűtlensége vonatkozásában nem. Amennyiben a gyakorlatvezető gyakorlata megszűnik, akkor a munkaköre oly mértékben kiüresedik, amely a munkakör megszűnéséhez vezet. A tanszékvezető 2009. április 16-ai leveléből is megállapítható, hogy a gyakorlatvezetői feladatok nélkül négy órás állás sem maradt, mert ahhoz is átszervezés kellett volna, hogy a felperest négy órás munkaidőben foglalkoztatni tudják. A perbeli esetben nem egyszerűen csökkentek a felperes feladatai, és a megmaradt feladatokkal tovább élhetett a státusz, hanem megszűnt az a feladat, ami a munkakör nevét és jellegét adta.
A 2008/2009. tanév második félévében gyakorlatvezetői feladatot a felperes nem végzett. A munkaviszonyának a megszüntetésére ekkor azért nem került sor, mert a felsőoktatási intézményben félév közben ennek nem lett volna helye, másrészt a B.-re történő gyakorlat áthelyezés kísérleti jelleggel történt. A perben nem került igazolásra, hogy ebben az időszakban a felperes a munkakörében dolgozott volna. A rektor vallomása szerint a felperes "saját dolgait" intézte leginkább. Azt, hogy a felperes munkaköre kiüresedett, igazolja, hogy 2009. május közepe - 2009. szeptember eleje között nem volt senki a stúdióban, ez mégsem okozott a főiskolán problémát. A felperes feladatait K. K. nem vette át, 2009. tavaszán, nyarán a társadalomtudományi tanszéken volt gyakorlatvezető. Ennek ellenkezőjét nem igazolja a leltár átvételi jegyzőkönyvön szereplő aláírás, mert egyrészt nem bizonyított, hogy bármilyen anyagi felelősséget vállalt volna az eszközökért, másrészt pedig a rektor vallomása szerint csak K. K. szeretett volna visszakerülni a stúdióba, de erre nem került sor. Azzal, hogy a nyári fesztiválon irányította a főiskolai stúdiós csapatot, még nem lett gyakorlatvezető, csak a munkáját végezte. T. L. tanúvallomásából is megállapítható, hogy nyáron nem volt "mozgás" a stúdióban, 2009. szeptemberétől pedig ott már megbízással dolgoznak.
A felperes 2009. április 17-én írt levelének tartalma, hangvétele, az ott használt kijelentések az Mt. 89. § (3) bekezdése szerint alapul szolgálhatott a rendes felmondáshoz. Ahogyan a rektort és a tanszékvezetőt támadja, az bármely munkáltatónál megengedhetetlen, de egy oktatási intézményben különösen. A levél semmilyen építő kritikát vagy jobbító szándékot nem tartalmaz, a korábbi sérelmeit kéri számon az érintetteken. A felperes a 2009. május 21-én kelt levelében megerősíti a korábban leírtakat.
Az alperes álláspontja szerint a másodfokú ítélet hiányos, iratellenes és téves, kirívóan okszerűtlen következtetéseket rögzít sértve a Pp. 164. § (1) bekezdését, 206. § (1) bekezdését és 221. § (1) bekezdését.
A második indok kapcsán az ítéletek szerint a megjelölt magatartás nem tette lehetetlenné a munkaviszony fenntartását, ami lehetséges, de ez jelen esetben nem rendkívüli, hanem rendes felmondás alapját képezte, tehát az Mt. 89. § (3) bekezdés szerint kellett volna vizsgálni az indokot.
Az eljáró bíróságok megállapították, hogy a felperes jogosult volt stúdióvezetői díjra, de ennek indokát nem adták. A bizonyítékok alapján a munkája ugyanaz volt akkor, amikor kapott pótlékot, mint amikor nem, és akkor is, amikor volt mellette valaki a stúdióban, vagy amikor nem. Ezért nem delegáltak erre a pozícióra 2007. óta senkit, a felperes pedig nem látott el vezetői feladatokat.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével a másodfokon felemelt keresetnek megfelelően az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján a 2009. július 24. és 2011. december 31. között jelentkező albérleti többletköltségre figyelemmel mindösszesen 1.964.546 forint kártérítés és kamatai megfizetésére kérte az alperes kötelezését a felülvizsgálati perköltség viselése mellett. Hivatkozása szerint a jogerős ítélet az Mt. 100. § (6) bekezdésébe ütközik és iratellenes.
Az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján a munkaviszony jogellenes megszüntetését megállapító ítéleti rendelkezés jogerőre emelkedése napjáig, azaz 2014. február 26-áig a felperes érvényesítheti az elmaradt munkabér iránti igényét és a munkaviszony jogellenes megszüntetése miatt bekövetkezett kárigényét, ezért a munkaviszony megszűnését megelőző időszakra eső feltételezések alapján a kereseti követelés nem utasítható el. Nem volt tehát vizsgálható, hogy a felperes munkaviszonya megszűnt volna-e, csak az volt értékelhető, hogy a felperes a munkaviszonya jogellenes megszüntetése miatt albérletbe költözött, és ezzel összefüggésben a lakhatása nagyobb költséget igényelt. Ugyanakkor nem biztos, hogy a felperes munkaviszonya megszűnt volna 2009. szeptemberében, mert az is lehetséges, hogy nem szervezték volna ki a munkaköri feladatait, továbbá hogy vállalkozóként ő veszi át ezeket a feladatokat, de a munkaviszony megszűnéséből sem következik egyértelműen, hogy a szolgálati lakásban történő elhelyezése is megszűnt volna.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a másodfokú bíróság ítéletét a felperesi felülvizsgálati kérelemmel érintett rész kivételével kérte hatályában fenntartani.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Az alperes felülvizsgálati kérelme alaptalan, a felperes felülvizsgálati kérelme az alábbiak szerint alapos.
Az eljáró bíróságok a felmondás első indokának vizsgálata során helyesen indultak ki abból, hogy mik voltak a felperes munkaköri feladatai. A 2002. november 28-án kelt munkaszerződés ugyan a munkakört gyakorlatvezetőként jelöli meg, de a felperes 2007-től kezdődően egyedül látta el az alperes stúdiójában a feladatokat, amelyeket a televízió stúdió ügyrendje tartalmazza részletezve a stúdióvezető, gyakorlatvezető, stúdiómunkatárs, mint a szervezeti egységben dolgozók feladatait és hatásköreit.
Stúdióvezető foglalkoztatására 2007-től kezdődően a stúdióban nem vitatottan nem került sor. A stúdióvezető munkaköréhez tartozó napi operatív feladatokat a felperes végezte, de stúdiómunkatársként is voltak a gyakorlatvezetésen kívül is feladatai: rész vett a stúdió munkákban, kamera- és vágási munkák ellátásában, film előkészítésben; kiszolgálta a napi feladatellátást; felügyelte a technikai bázist, a vágórendszereket; kapcsolatot tartott a diákokkal; az eszköz- és teremhasználattal összefüggő adminisztrációt bonyolította.
Annak bizonyítása, hogy a felperes a stúdióban foglalkoztatott egyedüli munkavállalóként nem az alperes által készített ügyrendben foglalt feladatokat végezte, hanem a "magánügyeit" intézte a 2008/2009. tanévben, ezért a gyakorlatvezetéssel kapcsolatos feladatok B.-re helyezése folytán a felperesnek nem maradtak munkaköri feladatai, az Mt. 89. § (2) bekezdés alapján az alperest terhelte. Ezen kötelezettségének azonban önmagában a rektor nyilatkozatával nem tett eleget.
A másodfokú bíróság a felek előadása és a bizonyítékok okszerű mérlegelésével állapította meg, hogy a felperes feladatai 2007-től a gyakorlatvezetés mellett a stúdióvezetői és a stúdiómunkatársi feladatokat is magába foglalták [Pp. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek.]. Ebből levezethetően okszerű azon következtetése is, hogy a gyakorlatok B.-en történő megtartásával -miután ez a az általa ellátott munkaköri feladatoknak csak egy részét képezte- a felperes munkaköre (státusza) nem szűnt meg. A státusza a felmondás után csökkentett feladatokkal is fennmaradt, amelyet a nyári időszakban K. K. látott el a peradatok alapján.
A másodfokú bíróság által levont következtetés szerint a felmondás első oka nem okszerűtlenség, hanem időelőttisége miatt a felmondás közlésekori valótlansága miatt jogellenes. Azt, hogy a felmondás közlésének időpontjában a felperes munkakörének megszűnéséről döntés még nem született, a törvényszék által értékelteken túl igazolja R. Z. vallomása, melyből megállapítható, hogy amikor felvetődött, hogy V. P. elmegy a főiskoláról, Sz. P. rektor tévéstúdió- vezetési, gyakorlatvezetői pozíciót ajánlott fel a részére.
Önmagában az, hogy a felperes felmondását követő nyári időszakban a stúdióban kevesebb a munka és a nyári szünet miatt a stúdió zárva van, még nem jelenti a felperes által ellátott munkakör megszűnését.
A rendes felmondás további indokaként az alperes a felperes által írt levél tartalmát, hangvételét, az ott használt kijelentéseket kifogásolta, amelyeket a közvetlen munkahelyi vezető és az őt foglalkoztató intézménnyel szemben tanúsított "megengedhetetlennek" minősített, és emiatt a felperest "nem áll módjukban foglalkoztatni".
Alaptalan tehát a felülvizsgálati érvelés, hogy az eljáró bíróságok nem a felmondásban közölt indoknak megfelelően, iratellenesen értékelték ezt a felmondási okot.
A felperes által írt levél tartalmát, hangvételét és kijelentéseit a jogerős ítélet helytállóan értékelte, és vonta le azon következtetését, miszerint az nem alapozza meg a munkaviszony megszüntetését [Pp. 206. § (1) bek., 221. § (1) bek., Mt. 89. § (3) bek.] azoknak a felmondásban szereplő általában megengedhetetlen minősítése ellenére.
A bíróságoknak a határozatukat mindig a szükséges mértékben kell megindokolniuk, ennek körét pedig az adott ügy jellege, és az eljárás során tisztázásra váró körülmények terjedelme határozza meg. Az eljáró bíróságok ezen indokolási kötelezettségüknek (Pp. 221. §) eleget tettek, álláspontjukat kifejtették, a logika és okszerűség követelményeinek betartásával értékelték a bizonyítékokat, és vonták le következtetésüket a felperesnek járó helyettesítési díj vonatkozásában. A peradatoknak megfelelően rögzítették, hogy K. K. távozását követően a felperes vette át ismételten a stúdióvezetői feladatokat. Azokért azonban díjazást nem kapott. Alaptalan a felülvizsgálati érvelés, miszerint a felperesnek a munkája ugyanaz volt, amikor volt mellette valaki a stúdióban, mint amikor nem, hiszen ebben az esetben a stúdióvezetési feladatokért korábban sem kapott volna pótlékot.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében alappal sérelmezte az albérleti díj miatt jelentkező részére megítélt kártérítés összegét.
Az Mt. 100. § (5) bekezdés alapján a munkaviszonya a jogellenes megszüntetés folytán az ítélet jogerőre emelkedésével, azaz 2014. február 26-ával szűnt meg. A felperes az Mt. 100. § (6) bekezdés alapján kérte kárként megtéríteni a szolgálati lakás lehetőségének elvesztése miatt keletkezett albérleti díjat havi 23 000 forint összegben.
A másodfokú bíróság által kiegészített és irányadó tényállás szerint 2012. január 29-étől b.-i albérletbe költözött, melynek költsége havonta átlagosan 61 000 forint. A felperes azonban alappal kártérítésként csak a Sz.-on történő lakhatása többletköltségét érvényesítheti, mivel az alperes ingyenesen itt biztosította ezt a részére. A perben nem bizonyította, hogy b.-i lakhatás esetén bármilyen hozzájárulást térített volna a munkáltató [Mt. 174. § (4) bek.].
Téves azon érvelés azonban, hogy a felperes 2009. szeptemberétől már nem kérhetett az albérleti díj miatt kártérítést, mert valószínűsíthetően a munkaviszonya ekkor már megszűnt volna. Ennek bizonyítása ugyanis az alperest terhelte [Mt. 174. § (2) bek., (3) bek.]. A peradatok alapján az volt megállapítható, hogy a munkaviszony fennállta alatt az alperes Sz.-on ingyenes lakhatást biztosított a felperesnek. Ezért az alperes ennek a jogellenes munkaviszony megszüntetés miatti elmaradása folytán a felperesnél Sz.-on jelentkező többletköltségeket megfizetni tartozik havi 23 000 forint összegben 2009. július 24-étől 2012. január 29-éig 30 hónapra 690 000 forint összegben.
Ezért a Kúria a jogerős ítéletnek a levonásmentesen fizetendő 911 866 forintról és ezen belül 138 000 forint után 2010. október 10-étől járó kamatokra vonatkozó rendelkezését hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletnek a levonásoktól mentesen történő megfizetésről hozott döntését megváltoztatva a levonásmentesen felperesnek járó összeget 1 463 866 forintra felemelte, amelyből 690 000 forint után a kamatfizetés kezdő időpontját a középarányos időtől 2010. november 1-jétől állapította meg, míg egyebekben a levonásmentesen fizetendő összeg részösszegeire és az azután járó kamat fizetésének kezdő időpontjára vonatkozó rendelkezéseket nem érintette [Pp. 275. § (4) bek.].
A felperes a felülvizsgálati eljárásban túlnyomórészt pernyertes lett, ezért a Pp. 81. § (1) bekezdés alapján kötelezte a pervesztes alperest a felperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére, a megállapodástól eltérően a felülvizsgálati eljárásban kifejtett munkával arányban állóan a pertárgyértékre vetítve áfával növelt összegben a 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet 3. § (6) bekezdés és a 4/A. § (1) bekezdés alapján.
A pervesztes alperes a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-a alapján köteles pervesztessége folytán a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket viselni.
A felperes pervesztessége folytán az általa le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a munkavállalói költségkedvezményére tekintettel a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2015. május 6.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.572/2014.)