adozona.hu
BH+ 2015.5.221
BH+ 2015.5.221
Ha az átszervezést elrendelő intézkedés szerint az átszervezés a létszámot nem érinti, a védett korú munkavállaló munkaviszonyának felmondása a munkaköre megszűnésére hivatkozva nem jogszerű, mert a különös indokoltsághoz szükséges körülmény, a továbbfoglalkoztatás ellehetetlenülése nem bizonyított [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 87/A. § (1) bek., 89. § (2) bek., (7) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2004. november 17-étől állt az alperes alkalmazásában alagútmester munkakörben. Utóbb munkaszerződés módosításával az észak-déli művezetőségen művezetői feladatokat látott el.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2011. október 4-én kelt rendes felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint a kiadott műszaki vezérigazgató-helyettesi utasítás 2. pontja alapján az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőségeket 2011. október 1. napjával összevonják, ezzel a művezető munkakör - a...
BH+ 2015.5.221 Ha az átszervezést elrendelő intézkedés szerint az átszervezés a létszámot nem érinti, a védett korú munkavállaló munkaviszonyának felmondása a munkaköre megszűnésére hivatkozva nem jogszerű, mert a különös indokoltsághoz szükséges körülmény, a továbbfoglalkoztatás ellehetetlenülése nem bizonyított [1992. évi XXII. tv. (Mt.) 87/A. § (1) bek., 89. § (2) bek., (7) bek.].
A felperes 2004. november 17-étől állt az alperes alkalmazásában alagútmester munkakörben. Utóbb munkaszerződés módosításával az észak-déli művezetőségen művezetői feladatokat látott el.Az alperes a felperes munkaviszonyát 2011. október 4-én kelt rendes felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint a kiadott műszaki vezérigazgató-helyettesi utasítás 2. pontja alapján az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőségeket 2011. október 1. napjával összevonják, ezzel a művezető munkakör - amelyet eddig a felperes töltött be - megszűnik.
A felperes részére a szervezeten belül munkakör felajánlására nem került sor.
A felperes a keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte eredeti munkakörbe történő visszahelyezésével. Ezen túlmenően elmaradt munkabér, bankszámla hozzájárulás, utazási kedvezmény, év végi juttatás, és melegétkezési utalvány, valamint önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulás megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát a 2011. október 4-én kelt rendes felmondásával jogellenesen szüntette meg. Kötelezte az alperest, hogy a felperest eredeti művezetői munkakörében foglalkoztassa tovább. Kötelezte továbbá, hogy fizessen a részére elmaradt munkabért, bankszámla hozzájárulást, utazási kedvezményt, év végi juttatást, melegétkezési utalványt, valamint önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulást.
A munkaügyi bíróság ítéletében utalt az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 89. §-ának (1) és (7) bekezdésében foglaltakra, továbbá az MK 10. számú állásfoglalásra.
Kifejtette, hogy abban nem volt vita a felek között, miszerint a felperes munkaviszonya a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül került megszüntetésre, hiszen a munkáltató a törvényben és a kollektív szerződésben (KSZ) rögzített szabályokat megtartva erre figyelemmel fizetett további átlagkeresetet végkielégítés címén.
A felperes és az alperes is arról nyilatkozott, hogy a kelet-nyugati művezetőség művezetője az öregségi nyugdíjkorhatárt megelőző öt évnél fiatalabb személy volt. A felperes védett kora ellenére a munkáltató az ő munkaviszonyát szüntette meg.
A bíróság álláspontja szerint a munkáltató jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy adott esetben átszervezés, létszámleépítés esetén kit foglalkoztat tovább, kinek a jogviszonyát szünteti meg. A védett kor esetében azonban csak különös indokkal kerülhetett volna sor a felperes jogviszonya megszüntetésére, és akként, hogy az átszervezés az ő munkakörére kihatással legyen. A bíróság álláspontja szerint mindezen körülmények nem teljesültek a felperes vonatkozásában, így nem volt jogszerű a munkaviszonya megszüntetése. Előtérbe kellett volna helyezni a továbbfoglalkoztatás során a védett korban lévő munkavállalót.
A bíróság utalt arra, hogy a műszaki vezérigazgató-helyettesi utasítás az összevonással összefüggésben a létszám csökkentéséről nem rendelkezett, azonban a felperes jogviszonya megszüntetésével létszámcsökkentésre került sor. Az alperes a saját utasításával szemben intézkedett a jogviszony megszüntetéséről, ekként az jogellenes volt.
A jogellenes munkaviszony megszüntetés esetén a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonyát nem szüntették volna meg. A bíróság a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeiről ekként rendelkezett.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, a felmondás jogellenességét megállapító ítéleti rendelkezést helybenhagyta, a felperes eredeti művezetői munkakörébe visszahelyezését mellőzte és megállapította, hogy a munkaviszonya az alperesnél 2014. február 26-án szűnt meg. Az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulás címén megítélt összeget leszállította, a felperest megillető átalánykártérítés mértékének elbírálására az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az elsőfokú eljárás során az alperes bizonyította, hogy az említett vezérigazgató-helyettesi utasításnak megfelelően az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőség valóban összevonásra került, így a két művezetői munkakör közül a felperes által betöltött beosztás valóban megszűnt.
Az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a felperes az Mt. 89. § (7) bekezdése értelmében védett korban volt, azaz a munkaviszonyát csak különösen indokolt esetben lehetett volna jogszerűen megszüntetni, ez azonban a perben nem volt megállapítható. E körben a bizonyítás kötelezettsége az alperest terhelte, aminek megfelelően nem tudott eleget tenni.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint általában nem vizsgálható, hogy létszámcsökkentés esetén a munkáltató miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát mondta fel, és miért nem valamely más munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg. Ez azonban nem vonatkozik arra az esetre, amikor az érintett munkavállaló az Mt. 89. § (7) bekezdésében rögzített felmondási korlátozás alatt áll, ilyenkor ugyanis a bíróság - amennyiben a felperes erre hivatkozik - köteles vizsgálni a különös indokoltság fennállását. Ilyen esetben a felmondáshoz súlyos ok szükséges, ami akkor áll fenn, ha a munkáltató részére tarthatatlanná válna, vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony további fenntartása.
Adott esetben az alperes a felperes részére meg sem kísérelt egyéb más, akár alacsonyabb beosztást felajánlani annak ellenére, hogy a felperes már a felmondást megelőzően is ezt kifejezetten kérte.
A perben hivatkozott a felperes a kollektív szerződés 28. pontjában foglaltakra is, miszerint "teljes, vagy nagyobb szervezeti egység átalakulása, leválása, megszűnése esetén a feleslegessé váló munkavállalók foglalkoztatása érdekében meg kell kísérelni a társaságon belüli áthelyezést". Az alperes a perben nem bizonyította, de meg sem jelölt olyan súlyos okot, amely miatt lehetetlen vagy aránytalan terhet jelentő lett volna a felperes munkaviszonyának fenntartása, vagy részére más munkakör felajánlása. Ez annál is inkább valószínűtlen, mert a felmondás alapjául megjelölt vezérigazgató-helyettesi utasításból kitűnik, hogy a művezetőségek összevonását megelőző, és az azt követő létszám azonos volt. Az utasítás egyértelműen kimondja, hogy a művezetőségek "összevonása létszámhelyzetet nem módosít". Következésképpen a felperes művezetői megbízásának visszavonásával, illetőleg a munkakörének módosításával az összevont szervezeti egységen belül lehetőség lett volna a foglalkoztatására. Ennek ellenkezőjét az alperesnek kellett volna bizonyítania, ami nem történt meg.
Az alperes alappal sérelmezte a fellebbezésében, hogy az elsőfokú bíróság anélkül, hogy ennek ítéletében indokát adta volna, figyelmen kívül hagyta az Mt. 100. § (2) bekezdésére alapított kérelmét. E körben a bíróság nem tett eleget a Pp. 221. §-ában foglaltaknak.
Miután az Mt. 100. § (1) bekezdése nem ad lehetőséget az érintett munkavállaló munkaviszonyának általánosságban történő helyreállítására, a felperes eredeti munkakörének megszüntetéséből eredően pedig a művezetői munkakörben történő továbbfoglalkoztatásának objektív akadálya van, ezért az alperes helyesen hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a továbbfoglalkoztatás tőle nem várható el. Minderre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek a felperes eredeti művezetői munkakörébe visszahelyezésére vonatkozó rendelkezését megváltoztatta, a felperes továbbfoglalkoztatásának elrendelését mellőzte, és ennek következményeként az Mt. 100. § (5) bekezdése szerint megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg.
Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt az átalánytérítés tárgyában nem rendelkezett, ezért annak eleget kell tennie a megismételt eljárás során.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a másodfokú bíróság részítéletének "megváltoztatását", és a felperes keresetének elutasítását kérte. Másodlagosan az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta.
A felülvizsgálati hivatkozás szerint a bíróság a döntését arra alapította, hogy a felperes az Mt. 89. § (7) bekezdése szerinti védett korú munkavállaló volt, és a jogviszony megszüntetésére akkor van mód, ha a fenntartás a munkáltató részéről tarthatatlanná válna, vagy részére aránytalan terhet jelentene.
Ez az okfejtés ellentétes az irányadó ítélkezési gyakorlattal. A Kúria BH 2002.114. számú döntése szerint ugyanis a létszámleépítés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmazott új munkavállalót, hanem egy munkakört már addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalja.
Amennyiben a munkáltató a munkavállalók létszámát úgy csökkenti, hogy két munkavállaló munkakörét összevonja, és azt egy munkavállaló látja el, a létszámcsökkentés ténylegesen megvalósul, és ez a rendes felmondás jogszerű indokául szolgál.
Jelen ügyben megvalósult a létszámcsökkentés, annak körében az alperesnek a bíróság által megjelölt formában nem kellett figyelemmel lennie a felperes életkorára, ezért a bíróság döntése nem megalapozott.
A másodfokú bíróság nem tért ki arra, hogy a szervezeti változás miért nem tekinthető különösen indokolt esetnek.
A KSZ hivatkozott 28. pontja értelmében teljes, vagy nagyobb szakmai szervezeti egység átalakulása, leválása, megszűnése esetén a feleslegessé váló munkavállaló foglalkoztatása érdekében meg kell kísérelni a társaságon belüli áthelyezést, amelynek ügyvitelét a Humánügyi Szabályzatban kell szabályozni.
A megszüntetett művezetőségek nem minősülnek a KSZ hivatkozott rendelkezésének hatálya alá tartozó teljes vagy nagyobb szakmai szervezeti egységnek, hiszen az összevonásra került művezetőségek mindössze 29 főt foglalkoztattak. A munkaviszony megszüntetésekor tehát a kollektív szerződés ezen rendelkezésére nem kellett figyelemmel lenni.
A felülvizsgálati érvelés szerint az alperesnek nem volt munkakör felajánlási kötelezettsége. A munkáltató figyelemmel volt a felperes életkorára, mégpedig a KSZ 28. pontjában meghatározottak szerint a végkielégítés körében.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a 2011. szeptember 29-én kelt vezérigazgató-helyettesi utasítás elrendelte az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőségek összevonását azzal, hogy az "összevonás létszámhelyzetet nem módosít". A védett korban lévő felperes munkaviszonyának megszüntetésére pedig azért került sor, mert az összevonás következtében "a művezetői munkakör megszűnt, amit eddig a felperes töltött be". Az Mt. 89. § (7) bekezdés szerint a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül az Mt. 87/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor eléréséig csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg.
Az eljáró bíróságok - a következetes ítélkezési gyakorlatnak megfelelően - helytállóan fejtették ki, hogy főszabály szerint a munkáltató jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy átszervezés, létszámleépítés esetén kinek a jogviszonyát szünteti meg. A törvény azonban e körben megszorítást tartalmaz, amikor úgy rendelkezik, hogy védett korú munkavállaló jogviszonyának megszüntetésére csak különösen indokolt esetben kerülhet sor. Ebből következően a jelen eljárásban az alperesnek kellett mindezt bizonyítania [Mt. 89. § (2) bek.], és az általa állított továbbfoglalkoztatásra vonatkozó aránytalan terhet is.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében azt helyesen állította, hogy a felperes munkaköre megszűnt, és a bizonyítási eljárás során az sem volt kétséges, hogy helyette a munkáltató nem vett fel új munkavállalót. Ugyanakkor nem igazolt, hogy a létszámcsökkentés szükségességét az alperes mire alapította - különösen a felperes esetében -, mivel a vezérigazgató-helyettesi utasítás egyértelműen úgy rendelkezett, hogy a művezetőségek összevonása a létszámot nem érinteti.
Az alperes a perbeli időben hatályos kollektív szerződésének 28. pontja értelmében "teljes, vagy nagyobb szakmai szervezeti egység átalakulása, leválása, megszűnése, stb. esetén a feleslegessé váló munkavállaló foglalkoztatása érdekében meg kell kísérelni a társaságon belül áthelyezést, amelynek ügyvitelét a Humánügyi Szabályzatban kell szabályozni. Amennyiben a felajánlott - megfelelő - munkakört, munkahelyet a munkavállaló nem fogadja el, úgy a törvény szerint megállapított mértékű végkielégítésre tarthat igényt".
A munkáltató alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperesnél végbement változások nem tekinthetők úgy, mint ami nagyobb szervezeti egységet érintett. A vezérigazgató-helyettesi utasítás II. fejezete egyértelműen rögzíti, hogy az utasítás személyi hatálya kiterjed a társaságunk valamennyi, a Műszaki Üzemeltetési Szakigazgatóság Infrastruktúra Főmérnökség Gépészeti és Alagút-fenntartási Szakszolgálat Alagút-karbantartási Szolgálat észak-déli, és kelet-nyugati művezetőségek területén dolgozó munkavállalóra. Ez pedig - a rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan - 29 főt mindenképpen érintett, amely nem tekinthető jelentéktelen létszámnak. Így az alperesnek saját belső szabályozásának megfelelően is meg kellett volna kísérelnie a felperes részére a szervezeten belüli elhelyezést, amelynek nem tett eleget.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.394/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Frisch Gábor pártfogó ügyvéd által képviselt R. A. felperesnek a dr. Anga László jogtanácsos által képviselt B. K. Zrt. alperes ellen rendes felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 35.M.4950/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.638.788/2013/4. számú részítéletével jogerősen elbírált perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.638.788/2013/4. számú részítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érinti, egyebekben hatályában fenntartja.
A felülvizsgálati eljárásban a felperes teljes mértékben pernyertes lett, ezért a pártfogó ügyvédjének munkadíját az alperes viseli.
I n d o k o l á s
A felperes 2004. november 17-étől állt az alperes alkalmazásában alagútmester munkakörben. Utóbb munkaszerződés módosításával az észak-déli művezetőségen művezetői feladatokat látott el.
Az alperes a felperes munkaviszonyát 2011. október 4-én kelt rendes felmondásával szüntette meg. Ennek indokolása szerint a kiadott műszaki vezérigazgató-helyettesi utasítás 2. pontja alapján az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőségeket 2011. október 1. napjával összevonják, ezzel a művezető munkakör megszűnik, amelyet eddig a felperes töltött be. A munkakörének megszűnésére figyelemmel mint a munkáltató működésével összefüggő ok, a jogviszonya megszüntetésének van helye.
A felperes részére a szervezeten belül munkakör felajánlására nem került sor.
A felperes a keresetében a munkáltatói rendes felmondás jogellenességének megállapítását és az ehhez fűződő jogkövetkezmények alkalmazását kérte eredeti munkakörbe történő visszahelyezésével. Ezen túlmenően elmaradt munkabér, bankszámla hozzájárulás, utazási kedvezmény, év végi juttatás, és melegétkezési utalvány, valamint önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulás megfizetésére kérte kötelezni az alperest a perben felmerült perköltség összegével együtt.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.4950/2011/31. számú ítéletével megállapította, hogy az alperes a felperes munkaviszonyát a 2011. október 4-én kelt rendes felmondásával jogellenesen szüntette meg. Kötelezte az alperest, hogy a felperest eredeti művezetői munkakörében foglalkoztassa tovább. Kötelezte továbbá, hogy fizessen a részére elmaradt munkabért, bankszámla hozzájárulást, utazási kedvezményt, év végi juttatást, melegétkezési utalványt, valamint önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulást. Kötelezte továbbá az eljárási illeték viselésére. Megállapította, hogy a felperes pernyertességének az aránya 100%, amelyre figyelemmel a pártfogó ügyvéd díját az alperes viseli.
A munkaügyi bíróság ítéletében utalt az 1992. évi XXII. tv. (régi Mt.) 89. §-ának (1) és (7) bekezdésében foglaltakra, továbbá az MK 10. számú állásfoglalásra.
Kifejtette, hogy abban nem volt vita a felek között, miszerint a felperes munkaviszonya a rá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül került megszüntetésre, hiszen a munkáltató a törvényben és a kollektív szerződésben (KSZ) rögzített szabályokat megtartva erre figyelemmel fizetett további átlagkeresetet végkielégítés címén.
A felperes és az alperes is arról nyilatkozott, hogy a kelet-nyugati művezetőség művezetője nem az öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belüli életkorú személy volt. A felperes védett kora ellenére a munkáltató az ő munkaviszonyát szüntette meg.
A bíróság álláspontja szerint a munkáltató jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy adott esetben átszervezés, létszámleépítés esetén kit foglalkoztat tovább, kinek a jogviszonyát szünteti meg. A védett kor esetében azonban különös indokkal kerülhetett volna csak sor a felperes jogviszonya megszüntetésére, és akként, hogy az átszervezés az ő munkakörére kihatással legyen. A bíróság álláspontja szerint mindezen körülmények nem teljesültek a felperes vonatkozásában, így nem volt jogszerű a munkaviszonya megszüntetése. Előtérbe kellett volna helyezni a továbbfoglalkoztatás során a védett korban lévő munkavállalót.
A bíróság utalt arra, hogy a műszaki vezérigazgató-helyettesi utasítás az összevonással összefüggésben a létszám csökkentéséről nem rendelkezett, azonban a felperes jogviszonya megszüntetésével létszámcsökkentésre került sor. Az alperes a saját utasításával szemben intézkedett a jogviszony megszüntetéséről, ekként az jogellenes volt.
A jogellenes munkaviszony megszüntetés esetén a munkavállalót olyan helyzetbe kell hozni, mintha a munkaviszonyát nem szüntették volna meg. A bíróság a jogellenes munkaviszony megszüntetés jogkövetkezményeiről rendelkezett, és a cafeteria juttatások megállapítása körében is figyelemmel volt a következetes ítélkezési gyakorlatra.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 49.Mf.638.788/2013/4. számú részítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, a felmondás jogellenességét megállapító ítéleti rendelkezést helybenhagyta, a felperes eredeti művezetői munkakörébe visszahelyezését mellőzte és megállapította, hogy a munkaviszonya az alperesnél 2014. február 26-án szűnt meg. Az önkéntes nyugdíjpénztári és egészségpénztári hozzájárulás címén megítélt összeget leszállította, a felperest megillető átalánykártérítés mértékének elbírálására az iratokat az elsőfokú bíróságnak visszaküldte. Kifejtette, hogy a fellebbezési eljárási illetékét az alperes már megfizette. A fellebbezési eljárásban a felperes pernyertességének aránya 90%, ennek megfelelő arányban a pártfogó ügyvéd munkadíját az alperes, ezt meghaladó részében az állam viseli.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint az elsőfokú eljárás során az alperes bizonyította, hogy az említett vezérigazgató-helyettesi utasításnak megfelelően az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőség valóban összevonásra került, így a két művezetői munkakör közül a felperes által betöltött beosztás valóban megszűnt.
Az elsőfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a felperes az Mt. 89. § (7) bekezdése értelmében védett korban volt, azaz a munkaviszonyát csak különösen indokolt esetben lehetett volna jogszerűen megszüntetni, ez azonban a perben nem volt megállapítható. E körben a bizonyítás kötelezettsége az alperest terhelte, aminek megfelelően nem tudott eleget tenni.
A következetes ítélkezési gyakorlat szerint általában nem vizsgálható, hogy létszámcsökkentés esetén a munkáltató miért az érintett munkavállaló munkaviszonyát mondta fel, és miért nem valamely más munkavállaló munkaviszonyát szüntette meg. Ez azonban nem vonatkozik arra az esetre, amikor az érintett munkavállaló az Mt. 89. § (7) bekezdésében rögzített felmondási korlátozás alatt áll, ilyenkor ugyanis a bíróság - amennyiben a felperes erre hivatkozik - köteles vizsgálni a különös indokoltság fennállását. Ilyen esetben a felmondáshoz súlyos ok szükséges, ami akkor áll fenn, ha a munkáltató részére tarthatatlanná válna, vagy aránytalan terhet jelentene a munkaviszony további fenntartása.
Adott esetben az alperes a felperes részére meg sem kísérelt egyéb más, akár alacsonyabb beosztást felajánlani annak ellenére, hogy a felperes már a felmondást megelőzően is ezt kifejezetten kérte.
A perben hivatkozott a felperes a kollektív szerződés 28. pontjában foglaltakra is, miszerint "teljes, vagy nagyobb szervezeti egység átalakulása, leválása, megszűnése esetén a feleslegessé váló munkavállalók foglalkoztatása érdekében meg kell kísérelni a társaságon belüli áthelyezést". Az alperes a perben nem bizonyította, de meg sem jelölt olyan súlyos okot, amely miatt lehetetlen vagy aránytalan terhet jelentő lett volna a felperes munkaviszonyának fenntartása, vagy részére más munkakör felajánlása. Ez annál is inkább valószínűtlen, mert a felmondás alapjául megjelölt vezérigazgató-helyettesi utasításból kitűnik, hogy a művezetőségek összevonását megelőző, és az azt követő létszám azonos volt. Az utasítás egyértelműen kimondja, hogy a művezetőségek "összevonása létszámhelyzetet nem módosít". Következésképpen a felperes művezetői megbízásának visszavonásával, illetőleg a munkakörének módosításával az összevont szervezeti egységen belül lehetőség lett volna a foglalkoztatására. Ennek ellenkezőjét az alperesnek kellett volna bizonyítania, ami nem történt meg.
Az alperes alappal sérelmezte a fellebbezésében, hogy az elsőfokú bíróság anélkül, hogy ennek ítéletében indokát adta volna, figyelmen kívül hagyta az Mt. 100. § (2) bekezdésére alapított kérelmét. E körben a bíróság nem tett eleget a Pp. 221. §-ában foglaltaknak.
Miután az Mt. 100. § (1) bekezdése nem ad lehetőséget az érintett munkavállaló munkaviszonyának általánosságban történő helyreállítására, a felperes eredeti munkakörének megszüntetéséből eredően pedig a művezetői munkakörben történő továbbfoglalkoztatásának objektív akadálya van, ezért az alperes helyesen hivatkozott a fellebbezésében arra, hogy a továbbfoglalkoztatás tőle nem várható el. Minderre tekintettel a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletnek a felperes eredeti művezetői munkakörébe visszahelyezésére vonatkozó rendelkezését megváltoztatta, a felperes továbbfoglalkoztatásának elrendelését mellőzte, és ennek következményeként az Mt. 100. § (5) bekezdése szerint megállapította, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél a jogellenességet megállapító határozat jogerőre emelkedése napján szűnik meg.
Tekintettel arra, hogy az elsőfokú bíróság eltérő jogi álláspontja miatt az átalánytérítés tárgyában nem rendelkezett, ezért annak eleget kell tennie a megismételt eljárás során.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a másodfokú bíróság részítéletének "megváltoztatását", és a felperes keresetének elutasítását kérte. Másodlagosan az első- és a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezése mellett az elsőfokú bíróság újabb tárgyalásra és újabb határozat hozatalára utasítását indítványozta a felperes jogtanácsosi munkadíjban való marasztalása mellett.
A felülvizsgálati hivatkozás szerint a bíróság a döntését arra alapította, hogy a felperes az Mt. 89. § (7) bekezdése szerinti védett korú munkavállaló volt, és a jogviszony megszüntetésére akkor van mód, ha a fenntartás a munkáltató részéről tarthatatlanná válna, vagy részére aránytalan terhet jelentene.
Ez az okfejtés teljes egészében ellentétes az irányadó ítélkezési gyakorlattal. A Kúria BH 2002.114. számú döntése szerint ugyanis a létszámleépítés valósága nem vitatható, ha a munkáltató a munkavállaló munkaköri feladatai ellátására nem alkalmazott új munkavállalót, hanem egy munkakört már addig is alkalmazott munkavállaló feladatkörébe utalja.
Amennyiben a munkáltató a munkavállalók létszámát úgy csökkenti, hogy két munkavállaló munkakörét összevonja, és azt egy munkavállaló látja el, a létszámcsökkentés ténylegesen megvalósul, és ez a rendes felmondás jogszerű indokául szolgál. Létszámcsökkentés esetén elegendő ezt a tényt összefoglaló jelleggel a felmondás indokául megjelölni.
Jelen ügyben az MVHU alapján megvalósult a létszámcsökkentés, annak körében az alperesnek a bíróság által megjelölt formában nem kellett figyelemmel lennie a felperes életkorára, ezért a bíróság döntése nem megalapozott.
A másodfokú bíróság nem tért ki arra, hogy a szervezeti változás miért nem tekinthető különösen indokolt esetnek. A vezetői létszámcsökkentéssel indokolt felmondás jogszerű volt, az MVHU III. pontja ennek okát is adja.
A KSZ hivatkozott 28. pontja értelmében teljes, vagy nagyobb szakmai szervezeti egység átalakulása, leválása, megszűnése esetén a feleslegessé váló munkavállaló foglalkoztatása érdekében meg kell kísérelni a társaságon belüli áthelyezést, amelynek ügyvitelét a Humánügyi Szabályzatban kell szabályozni.
A felperes munkakörének megszüntetéséről határozó MVHU alapján az alperes a Műszaki Üzemeltetési Szakigazgatóság Infrastruktúra Főmérnökség Gépészeti és Alagút-fenntartási Szakszolgálat Alagút-karbantartási Szolgálatára vonatkozóan az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőségek összevonásával megszüntette a felperes által betöltött munkakört.
A megszüntetett művezetőségek nem minősülnek a KSZ hivatkozott rendelkezésének hatálya alá tartozó teljes vagy nagyobb szakmai szervezeti egységnek, hiszen az összevonásra került művezetőségek mindössze 29 főt foglalkoztattak. A munkaviszony megszüntetésekor tehát a kollektív szerződés ezen rendelkezésére nem kellett figyelemmel lenni.
Bizonyítottan a művezetői létszám csökkent egy fővel, a bíróság döntésének indokolásából pedig nem derül ki, miért kellett volna erről külön rendelkeznie az MVHU-nak. Egyértelmű, ha két szervezeti egységből összevonásuk folytán egy lesz, akkor egyéb rendelkezés hiányában megszűnik egy vezetői munkakör, ezáltal csökken a vezetői létszám az adott szervezeti egységnél.
A felülvizsgálati érvelés szerint az alperesnek nem volt munkakör felajánlási kötelezettsége. A munkáltató figyelemmel volt a felperes életkorára, mégpedig a KSZ 28. pontjában meghatározottak szerint a végkielégítés körében.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a 2011. szeptember 29-én kelt vezérigazgató-helyettesi utasítás elrendelte az észak-déli és a kelet-nyugati művezetőségek összevonását azzal, hogy az "összevonás létszámhelyzetet nem módosít". A védett korban lévő felperes munkaviszonyának megszüntetésére pedig azért került sor, mert az összevonás következtében "a művezetői munkakör megszűnt, amit eddig a felperes töltött be". Az Mt. 89. § (7) bekezdés szerint a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyát rendes felmondással a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését megelőző öt éven belül az Mt. 87/A. § (1) bekezdés a) pontjában meghatározott életkor eléréséig csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg.
Az eljáró bíróságok - a következetes ítélkezési gyakorlatnak megfelelően - helytállóan fejtették ki, hogy főszabály szerint a munkáltató jogkörébe tartozik annak eldöntése, hogy átszervezés, létszámleépítés esetén kinek a jogviszonyát szünteti meg. A törvény azonban e körben megszorítást tartalmaz, amikor úgy rendelkezik, hogy védett korú munkavállaló jogviszonyának megszüntetésére csak különösen indokolt esetben kerülhet sor. Ebből következően a jelen eljárásban az alperesnek kellett mindezt bizonyítania [Mt. 89. § (2) bek.], és az általa állított továbbfoglalkoztatásra vonatkozó aránytalan terhet is.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében azt helyesen állította, hogy a felperes munkaköre megszűnt, és a bizonyítási eljárás során az sem volt kétséges, hogy helyette a munkáltató nem vett fel új munkavállalót. Ugyanakkor nem igazolt, hogy a létszámcsökkentés szükségességét az alperes mire alapította - különösen a felperes esetében -, mivel a vezérigazgató-helyettesi utasítás egyértelműen úgy rendelkezik, hogy "a művezetőségek összevonása a létszámot nem érintette".
Az alperes a perbeli időben hatályos kollektív szerződésének 28. pontja értelmében "teljes, vagy nagyobb szakmai szervezeti egység átalakulása, leválása, megszűnése, stb. esetén a feleslegessé váló munkavállaló foglalkoztatása érdekében meg kell kísérelni a társaságon belül áthelyezést, amelynek ügyvitelét a Humánügyi Szabályzatban kell szabályozni. Amennyiben a felajánlott - megfelelő - munkakört, munkahelyet a munkavállaló nem fogadja el, úgy a törvény szerint megállapított mértékű végkielégítésre tarthat igényt".
A munkáltató alaptalanul hivatkozott arra, hogy az alperesnél végbement változások nem tekinthetők úgy, mint ami nagyobb szervezeti egységet érintett. A vezérigazgató-helyettesi utasítás II. fejezete egyértelműen rögzíti, hogy "jelen utasítás személyi hatálya kiterjed a társaságunk valamennyi, a Műszaki Üzemeltetési Szakigazgatóság Infrastruktúra Főmérnökség Gépészeti és Alagút-fenntartási Szakszolgálat Alagút-karbantartási Szolgálat észak-déli, és kelet-nyugati művezetőségek területén dolgozó munkavállalóra. Ez pedig - a rendelkezésre álló adatokból megállapíthatóan - 29 főt mindenképpen érintett, amely nem tekinthető jelentéktelen létszámnak. Így az alperesnek saját belső szabályozásának megfelelően is meg kellett volna kísérelnie a felperes részére a szervezeten belüli elhelyezést, amelynek nem tett eleget.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős részítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati eljárásban teljes mértékben pernyertes felperes pártfogó ügyvédjének díját az alperes viseli a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése, valamint a 84. § (1) bekezdése és 87. § (2) bekezdése alapján.
Az alperes a felülvizsgálati eljárás illetékét lerótta, ezért erről határozni nem kellett.
Budapest, 2015. február 18.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.394/2014.)