adozona.hu
BH+ 2015.3.130
BH+ 2015.3.130
A munkakör megszűnésével járó átszervezéssel indokolt felmondás esetén a munkaviszony megszüntetése jogellenesnek bizonyul, ha a munkáltató másik munkavállalót alkalmaz új munkakörbe, de a régi és új munkakörbe tartozó feladatok nem pusztán megnevezésük, hanem tartalmuk szerint is megegyeznek [1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 89. § (1)-(3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei alkalmazását, túlmunka díjazást, vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését kérte.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes 2011. január 24-én közölt rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napjával szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesne...
BH+ 2015.3.130 A munkakör megszűnésével járó átszervezéssel indokolt felmondás esetén a munkaviszony megszüntetése jogellenesnek bizonyul, ha a munkáltató másik munkavállalót alkalmaz új munkakörbe, de a régi és új munkakörbe tartozó feladatok nem pusztán megnevezésük, hanem tartalmuk szerint is megegyeznek [1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 89. § (1)-(3) bek.].
A felperes a keresetében az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei alkalmazását, túlmunka díjazást, vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését kérte.A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletében megállapította, hogy az alperes 2011. január 24-én közölt rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napjával szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabért és 2 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykárt, ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 2010. március 18-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban jogi főmunkatárs munkakörben az alperes alkalmazásában. Munkaviszonyát a munkáltató 2011. január 24-én rendes felmondással a jogi igazgatóságon történt átszervezésre, munkakörének megszűnésére hivatkozással szüntette meg. Az alperes 2011. május 2-án jogi előadó-jogi asszisztens munkakörben új munkavállalót alkalmazott.
Az elsőfokú bíróság - utalva az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) 87. § (1) bekezdésére, és a 89. § (1) - (4) bekezdésére - a bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a felmondás indoka nem valós és nem okszerű. A rendelkezésre álló iratokból kitűnően a felperes munkaköre, munkaköri feladatai ténylegesen nem szűntek meg. A felmondást követően felvett jogi előadó-jogi asszisztens jellemzően ugyanazon feladatokat végzi, mint a felperes, és a munkájukkal szemben is ugyanazon követelményeket támasztotta a munkáltató. A munkaköri leírások összevetése eredményeként az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes és az új munkavállaló munkaköre között nem tartalmi, hanem elnevezésbeli különbség van.
Nem fogadta el az alperes érvelését, miszerint a két munkakör jelentősen különbözik egymástól, azok szintje, illetve az azt betöltő munkavállaló szakmai tapasztalata, és ehhez kapcsolódóan a fizetése miatt. Kiemelte, hogy a végzett munkaköri feladatoknak van jelentősége az összevetéskor, nem pedig annak, hogy milyen tapasztalattal, hogyan látja el azokat a munkavállaló.
Alaptalannak találta a felperes hivatkozását, miszerint a munkáltató az együttműködési kötelezettségét, a jóhiszeműség, az egyenlő bánásmód, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét megsértette, mert e körben a felperes a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
A felmondás jogellenessége jogkövetkezményeit illetően részben találta alaposnak a felperes keresetét. Az elmaradt munkabér számításánál az alapul szolgáló átlagkeresetet bruttó 510 197 forint összegben vette figyelembe a megtérült jövedelem levonása mellett. Eltúlzottnak találta az Mt. 100. § (4) bekezdésére alapított 5 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánytérítés iránti igényt azzal, hogy a felperes munkaviszonyának időtartama nem érte el az egy évet az alperesnél, azt követően 10 napon belül munkába állt, valamint értékelte a felperes életkorát is.
Alaptalannak ítélte a felperes vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránti igényét is az Mt. 153. § (1) bekezdés, 174. § (1), (3), (4) bekezdés és a 177. § (1) és (2) bekezdés alapján.
A túlmunkadíj iránti keresetet az Mt. 147. § alapján bizonyítottság hiányában utasította el.
Az ítélet ellen az alperes a kereset teljes elutasítása iránt fellebbezett.
A felperes a csatlakozó fellebbezésében az elmaradt munkabér és az átalánykár számításánál alapul vett átlagkereset összegére, az átalánykár mértékére, valamint a túlmunkadíj igénye elutasítására vonatkozó rendelkezés megváltoztatását kérte. Sérelmezte továbbá az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos, a felmondás jogellenességét megalapozó érvelését elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést.
A törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta. A felmondás jogellenességét megállapító rendelkezést azzal hagyta helyben, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2013. szeptember 11-én szűnt meg. Az elmaradt munkabér és az átalánytérítés összegét felemelte.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését alaptalannak, a felperes csatlakozó fellebbezését részben alaposnak találta.
Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felmondás jogszerűsége tárgyában a szükséges bizonyítást lefolytatta, annak alapján a tényállást helyesen állapította meg, és helytálló a levont jogkövetkeztetése is. Ezért a jogalap tekintetében az elsőfokú ítéletet a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira is tekintettel helybenhagyta.
Utalt arra, hogy az alperes megalapozatlanul állította a bizonyítékok téves értékelését. Nem fogadható el az érvelése, miszerint az általa csatolt szervezeti ábra egyértelműen alátámasztotta, hogy az átszervezés okirati bizonyítékkal dokumentáltan lezajlott. A csatolt ábrák okiratnak - aláírás, keltezés és hitelesítés hiányában - nem tekinthetők, ezért legfeljebb az alperes előadásaként vehetők figyelembe.
Az alperes nem vitatta, hogy az átszervezés kizárólag a felperes által betöltött munkakört érintette, és előadta, hogy arról dokumentált vezetőségi határozat nem született. Nem tudott a másodfokú eljárásban arról nyilatkozni, hogy a szervezeti és működési szabályzatban a szervezeti változás átvezetése megtörtént-e.
A bizonyítás kötelezettsége az Mt. 89. § (2) bekezdés értelmében az alperest terhelte a felmondási ok valóságát és okszerűségét illetően, ezért - mivel a felperes a csatolt szervezeti ábrák hitelességét a per során vitatta - az alperesnek kellett volna ezzel szemben kétséget kizáró módon (például az SzMSz hiteles kiadmányának becsatolásával) a szervezeti változást igazolnia.
Az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta az MK 95. számú állásfoglalást, mert a munkakör megszűnésével és új munkakör létesítésével járó átszervezés esetén nem a munkaköri megnevezésnek, hanem annak van döntő jelentősége, hogy az új munkakör a feladatok alapul vételével megfelel-e a munkavállaló korábbi munkakörének. Az elsőfokú bíróság ítélete a bírói gyakorlaton alapul.
A felperes a csatlakozó fellebbezésében helytállóan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság az egyenlő bánásmód követelményének megsértése körében a bizonyítási kötelezettségét a 2003. évi CXXV. tv. 19. §-ban foglaltakkal ellentétesen állapította meg, és az erről adott tájékoztatása is téves. Ennek azonban a másodfokú eljárásban már nem volt jelentősége, mert a felmondás jogellenességét a törvényszék a felperes keresetében elsődlegesen hivatkozott okból állapította meg.
A felperes alappal sérelmezte az átlagkeresete összegének megállapítását is az Mt. 152. § (3) bekezdésére tekintettel, az helyesen havi bruttó 523 900 forint. Ezért a felperes részére járó elmaradt munkabért és átalánytérítést ezzel az összeggel kell számítani.
Az elsőfokú bíróság nem értékelte teljes körűen az Mt. 100. § (4) bekezdése szerint az eset összes körülményét, az alperesi jogsértés és annak felperesre nézve hátrányos következményei súlyát, és eltúlzottan alacsony mértékben, a törvényi minimumban fogadta el a felperes ezen igényét. A másodfokú bíróság mérlegelve a felperes által említett körülményeket (azt, hogy az első gyermeke küszöbön álló megszületésére tekintettel a felmondás különösen súlyos hátrányt okozott neki és a családjának; hogy az alperesi jogsértés súlyát nem csökkenti azon tény, hogy az utolsó pillanatban sikerült elhelyezkednie; hogy a pénzintézeti pályafutása derékba tört), és 4 havi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány megfizetésére kötelezte az alperest.
Alaptalannak találta a felperes csatlakozó fellebbezését a túlmunkadíj igényt elutasító ítéleti rendelkezés vonatkozásában.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatására, a felperes keresetének elutasítására irányult. Másodlagosan az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezéssel az eljáró bíróságok új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Harmadlagosan a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként járó átalánytérítés összegét 4 havi átlagkereset összegéről 2 havira kérte leszállítani.
Jogszabálysértésként az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdése rendelkezéseire hivatkozott.
Álláspontja szerint az eljáró bíróságok a bizonyítékokat jogszabálysértően értékelték. A jogi főmunkatárs és a jogi asszisztens munkaköri leírásán kívül nem vették figyelembe az átszervezés bizonyítására benyújtott egyéb okiratokat, így a csatolt szervezeti ábrákat, holott az abban foglaltakat a jogi igazgató tanúvallomásában megerősítette, és igazolta, hogy a jogi főmunkatársi munkakört megszüntették, és azt azóta sem töltötték be. Igazolja továbbá az átszervezést a két másik jogi munkatárs munkaszerződés-módosítása, a főmunkatársi munkaköri feladatok egy részét hozzájuk telepítették.
A jogi főmunkatársi és a jogi asszisztensi munkaköri feladatok között lényegi különbség van, amely alapvetően a "specifikus felelősségek" részben mutatkozik meg a munkaköri leírásban.
A jogi asszisztensi munkakör alapvetően adminisztratív feladatok ellátását jelenti, anyagok összegyűjtésére, egyszerű alapjogi feladatok ellátására irányul. Az átszervezésnek éppen az volt az egyik indoka, hogy az adminisztrációs terhet a munkatársakról levegyék.
Az alkalmazást megelőzően is eltérőek voltak az elvárások: a felperes munkaviszonya létesítésekor jogi egyetemi végzettséggel, jogi szakvizsgával, jogi közigazgatási szakoklevéllel rendelkezett, valamint 7 és fél éve jogi területen dolgozott. Ezzel szemben a jogi asszisztensként felvett munkavállaló frissen végzett jogász szakvizsga és jogi jellegű tapasztalat nélkül. A két szakmai, tapasztalatbeli különbség miatt sem lehetséges, hogy a jogi asszisztens és a jogi főmunkatárs ugyanazokat a feladatokat el tudja látni.
A jogi főmunkatársi feladatok az alperesnél nem szűntek meg, hanem azokat a jogi főosztály és a jogi munkatársak között szétosztották.
Hivatkozása szerint azok a körülmények, amelyekre tekintettel a másodfokú bíróság az átalánykártérítés összegét felemelte, nem nyertek bizonyítást. A létbizonytalanság nem lehetett súlyos, hiszen a felperes álláskeresési járadékra be sem jelentkezett, a munkaviszonya megszűnését követően rögtön visszakerült a korábbi munkakörébe. Értelmezhetetlen az az állítás, miszerint "0-ra csökkent az esélye, hogy valaha pénzügyi területen helyezkedjen el".
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban történő fenntartását kérte.
Hivatkozott arra, hogy a helyére felvett munkavállaló munkaköre a munkaszerződése szerint nem jogi asszisztens, hanem jogi előadó volt. A munkaköri leírásából következően nem csupán az adminisztrációs feladatok ellátására alkalmas asszisztensként foglalkoztatják.
A csatolt ábrák nem a valós helyzetet tükrözték, mert azon jogi asszisztens pozíció van feltüntetve a jogi előadó helyett. A meghallgatott tanúk nem elfogulatlanok, nyilatkozatuk az alperes előadásának minősül.
A két jogi munkatárs munkaszerződésének módosítása csak a munkabérre vonatkozóan szolgáltat információt.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelemben nemcsak azt kell előadni, hogy a fél a jogerős határozat megváltoztatását milyen okból kívánja, hanem meg kell jelölni a jogszabályhely megjelölésével az ennek alapjául szolgáló jogszabálysértést is.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében - tartalmában - a bizonyítékok mérlegelésének jogszerűtlenségét vitatta, de jogszabálysértésként e körben a Pp. 206. § (1) bekezdésére nem hivatkozott, csak az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdését jelölte meg.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabálysértésre figyelemmel vizsgálhatja [Pp. 275. § (2) bek.]. Ezért a jogerős ítéletben megállapított tényállást nem érinthette, csak arról foglalhatott állást az elsődleges és a másodlagos kérelem vonatkozásában, hogy a levont jogkövetkeztetés megfelelt-e az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdésében foglaltaknak.
Az alperes a harmadlagos kérelme vonatkozásában érvelésében jogszabálysértést nem jelölt meg, tartalmilag a másodfokú bíróság mérlegelését sérelmezte a kárátalány összegszerűsége vonatkozásában a Pp. 206. § (1) bekezdésre történő hivatkozás nélkül. Nem hivatkozott arra sem, hogy a döntés az Mt. 100. § (4) bekezdésébe ütközne. Jogszabálysértés megjelölése hiányában e kérelme érdemi elbírálásra alkalmatlan volt.
Az alperes alaptalanul állította a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdésének a megsértését.
A másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékok alapján megállapított tényállásból jogszerű következtetést vont le arról, miszerint az alperes az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglalt bizonyítási teher ellenére kétséget kizáróan nem bizonyította a felmondásban foglalt ok (átszervezés, felperes munkakörének megszűnése) valóságát és okszerűségét. A bírói gyakorlatnak megfelelően következtetett arra, hogy a felperes jogi főmunkatársi munkaköre és a jogi asszisztens-jogi előadó munkakör között olyan mértékű az átfedés, hogy azok egymásnak megfelelnek. A két munkakör feladatai között nincs lényegi, tartalmi különbség, a munkaköri követelmények is egyeznek. A munkakörök nagymértékű hasonlóságának megállapítása nem pusztán a munkaköri feladatok megfogalmazásbeli hasonlóságán, hanem a munkaköri feladatok tartalmi megegyezőségén is alapul, amelyet alátámaszt az is, hogy a felperes munkaköri leírásában nem szereplő, de az általa ténylegesen ellátott tevékenységek a jogi asszisztens - jogi előadó feladatai között szerepelnek (közjegyzői, gondnoki ügyek, ingatlan bérleti szerződések intézése). Az, hogy a jogi asszisztens -jogi előadó munkavállaló felperessel ellentétben perképviseletet is ellát, nem jelent munkakör megszűnést eredményező átszervezést, csak a feladatkörök kisebb mértékű szűkítését (BH 2001.38.).
Helytálló a bíróságok által levont következtetés, miszerint a munkakörök összevetésekor az ellátandó feladatoknak van jelentősége, nem pedig annak, hogy azokat milyen tapasztalattal, milyen bérezéssel látják el.
A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a felülvizsgálattal érintett körben hatályában fenntartotta, míg a nem támadott rendelkezéseket (a túlmunkadíj iránti igény elutasítása, valamint az átlagkereset összegének megállapítása) nem érintette.
(Kúria Mfv. I. 10.038/2014.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a személyesen eljárt dr. K. P. felperesnek a dr.Stigrád Beatrix jogtanácsos által képviselt P. P. Zrt. alperes ellen felmondás jogellenességének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 35.M.638/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.633.711/2013/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 49.Mf.633.711/2013/4. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit hatályában fenntartja, egyebekben nem érinti.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg az államnak - felhívásra - 13 480 (tizenháromezer-négyszáznyolcvan) forint felülvizsgálati eljárási illeték-különbözetet.
I n d o k o l á s
A felperes a keresetében az alperes által közölt rendes felmondás jogellenességének megállapítását, ennek jogkövetkezményei alkalmazását, túlmunka díjazást, vagyoni és nem vagyoni kárai megtérítését kérte.
A Fővárosi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 35.M.638/2011/25. számú ítéletében megállapította, hogy az alperes 2011. január 24-én közölt rendes felmondással jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely az ítélet jogerőre emelkedése napjával szűnik meg. Kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek elmaradt munkabért és 2 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánykárt, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Marasztalta az alperest a kereseti illetékben és a felperes perköltségében, míg a felperest eljárási részilletékben.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a felperes 2010. március 18-ától állt határozatlan idejű munkaviszonyban jogi főmunkatárs munkakörben az alperes alkalmazásában. Munkaviszonyát a munkáltató 2011. január 24-én rendes felmondással a jogi igazgatóságon történt átszervezésre, munkakörének megszűnésére hivatkozással szüntette meg. Az alperes 2011. május 2-án jogi előadó-jogi asszisztens munkakörben új munkavállalót alkalmazott.
Az elsőfokú bíróság - utalva az 1992. évi XXII. tv. (a továbbiakban: Mt.) 87. § (1) bekezdésére, és (tartalmilag) a 89. § (1) - (4) bekezdésére - a bizonyítás eredményeként megállapította, hogy a felmondás indoka nem valós és nem okszerű. A rendelkezésre álló iratokból kitűnően a felperes munkaköre, munkaköri feladatai ténylegesen nem szűntek meg. A felmondást követően felvett jogi előadó-jogi asszisztens jellemzően ugyanazon feladatokat végzi, mint a felperes, és a munkájukkal szemben is ugyanazon követelményeket támasztotta a munkáltató. A munkaköri leírások összevetése eredményeként az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes és az új munkavállaló munkaköre között nem tartalmi, hanem elnevezésbeli különbség van.
Nem fogadta el az alperes érvelését, miszerint a két munkakör jelentősen különbözik egymástól, azok szintje, illetve az azt betöltő munkavállaló szakmai tapasztalata, és ehhez kapcsolódóan a fizetése miatt. Kiemelte, hogy a végzett munkaköri feladatoknak van jelentősége az összevetéskor, nem pedig annak, hogy milyen tapasztalattal, hogyan látja el azokat a munkavállaló.
Alaptalannak találta a felperes hivatkozását, miszerint a munkáltató az együttműködési kötelezettségét, a jóhiszeműség, az egyenlő bánásmód, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét megsértette, mert e körben a felperes a bizonyítási kötelezettségének nem tett eleget.
A felmondás jogellenessége jogkövetkezményeit illetően részben találta alaposnak a felperes keresetét. Az elmaradt munkabér számításánál az alapul szolgáló átlagkeresetet bruttó 510 197 forint összegben vette figyelembe a megtérült jövedelem levonása mellett. Eltúlzottnak találta az Mt. 100. § (4) bekezdésére alapított 5 havi átlagkeresetnek megfelelő átalánytérítés iránti igényt azzal, hogy a felperes munkaviszonyának időtartama nem érte el az egy évet az alperesnél, azt követően 10 napon belül munkába állt, valamint értékelte a felperes életkorát is.
Alaptalannak ítélte a felperes vagyoni és nem vagyoni kártérítés iránti igényét is az Mt. 153. § (1) bekezdés, 174. § (1), (3), (4) bekezdés és a 177. § (1) és (2) bekezdés alapján.
A túlmunkadíj iránti keresetet az Mt. 147. § alapján bizonyítottság hiányában utasította el.
Az ítélet ellen az alperes a kereset teljes elutasítása iránt fellebbezett.
A felperes a csatlakozó fellebbezésében az elmaradt munkabér és az átalánykár számításánál alapul vett átlagkereset összegére, az átalánykár mértékére, valamint a túlmunkadíj igénye elutasítására vonatkozó rendelkezés megváltoztatását kérte. Sérelmezte továbbá az egyenlő bánásmód követelményének megsértésével kapcsolatos, a felmondás jogellenességét megalapozó érvelését elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést.
A Fővárosi Törvényszék 49.Mf.633.711/2013/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta. A felmondás jogellenességét megállapító rendelkezést azzal hagyta helyben, hogy a felperes munkaviszonya az alperesnél 2013. szeptember 11-én szűnt meg. Az elmaradt munkabér és az átalánytérítés összegét, valamint az alperest terhelő elsőfokú eljárási részilletéket felemelte, a felperest terhelő elsőfokú eljárási részilletéket leszállította.
A másodfokú bíróság az alperes fellebbezését alaptalannak, a felperes csatlakozó fellebbezését részben alaposnak találta.
Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a felmondás jogszerűsége tárgyában a szükséges bizonyítást lefolytatta, annak alapján a tényállást helyesen állapította meg, és helytálló a levont jogkövetkeztetése is. Ezért a jogalap tekintetében az elsőfokú ítéletet a Pp. 254. § (3) bekezdése alapján helyes indokaira is tekintettel helybenhagyta.
Utalt arra, hogy az alperes megalapozatlanul állította a bizonyítékok téves értékelését. Nem fogadható el az érvelése, miszerint az általa csatolt szervezeti ábra egyértelműen alátámasztotta, hogy az átszervezés okirati bizonyítékkal dokumentáltan lezajlott. A csatolt ábrák okiratnak - aláírás, keltezés és hitelesítés hiányában - nem tekinthetők, ezért legfeljebb az alperes előadásaként vehetők figyelembe.
Az alperes nem vitatta, hogy az átszervezés kizárólag a felperes által betöltött munkakört érintette, és előadta, hogy arról dokumentált vezetőségi határozat nem született. Nem tudott a másodfokú eljárásban arról nyilatkozni, hogy a szervezeti és működési szabályzatban a szervezeti változás átvezetése megtörtént-e.
A bizonyítás kötelezettsége az Mt. 89. § (2) bekezdés értelmében az alperest terhelte a felmondási ok valóságát és okszerűségét illetően, ezért - mivel a felperes a csatolt szervezeti ábrák hitelességét a per során vitatta - az alperesnek kellett volna ezzel szemben kétséget kizáró módon (például az SzMSz hiteles kiadmányának becsatolásával) a szervezeti változást igazolnia.
Az elsőfokú bíróság helytállóan alkalmazta az MK 95. számú állásfoglalást, mert a munkakör megszűnésével és új munkakör létesítésével járó átszervezés esetén nem a munkaköri megnevezésnek, hanem annak van döntő jelentősége, hogy az új munkakör a feladatok alapul vételével megfelel-e a munkavállaló korábbi munkakörének. Az elsőfokú bíróság ítélete a bírói gyakorlaton alapul.
A felperes a csatlakozó fellebbezésében helytállóan hivatkozott arra, hogy az elsőfokú bíróság az egyenlő bánásmód követelményének megsértése körében a bizonyítási kötelezettségét a 2003. évi CXXV. törvény 19. §-ban foglaltakkal ellentétesen állapította meg, és az erről adott tájékoztatása is téves. Ennek azonban a másodfokú eljárásban már nem volt jelentősége, mert a felmondás jogellenességét a törvényszék a felperes keresetében elsődlegesen hivatkozott okból állapította meg.
A felperes alappal sérelmezte az átlagkeresete összegének megállapítását is az Mt. 152. § (3) bekezdésére tekintettel, az helyesen havi bruttó 523 900 forint. Ezért a felperes részére járó elmaradt munkabért és átalánytérítést ezzel az összeggel kell számítani.
Az elsőfokú bíróság nem értékelte teljes körűen az Mt. 100. § (4) bekezdése szerint az eset összes körülményét, az alperesi jogsértés és annak felperesre nézve hátrányos következményei súlyát, és eltúlzottan alacsony mértékben, a törvényi minimumban fogadta el a felperes ezen igényét. A másodfokú bíróság mérlegelve a felperes által említett körülményeket (azt, hogy az első gyermeke küszöbön álló megszületésére tekintettel a felmondás különösen súlyos hátrányt okozott neki és a családjának; hogy az alperesi jogsértés súlyát nem csökkenti azon tény, hogy az utolsó pillanatban sikerült elhelyezkednie; hogy a pénzintézeti pályafutása derékba tört), és 4 havi átlagkeresetnek megfelelő kárátalány megfizetésére kötelezte az alperest.
A felperest terhelő eljárási részilleték összegét az általa keresetlevélen lerótt illeték összegével csökkentette, míg az átlagkereset magasabb összegű megállapítása folytán megemelkedett pertárgyértékre vetítve felemelte az alperes által viselendő részilletéket.
Alaptalannak találta a felperes csatlakozó fellebbezését a túlmunkadíj igényt elutasító ítéleti rendelkezés vonatkozásában.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésével elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatására, a felperes keresetének elutasítására irányult. Másodlagosan az elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezéssel az eljáró bíróságok új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasítását kérte. Harmadlagosan a munkaviszony jogellenes megszüntetése jogkövetkezményeként járó átalánytérítés összegét 4 havi átlagkereset összegéről 2 havira kérte leszállítani.
Jogszabálysértésként az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdése rendelkezéseire hivatkozott.
Álláspontja szerint az eljáró bíróságok a bizonyítékokat jogszabálysértően értékelték. A jogi főmunkatárs és a jogi asszisztens munkaköri leírásán kívül nem vették figyelembe az átszervezés bizonyítására benyújtott egyéb okiratokat, így a csatolt szervezeti ábrákat, holott az abban foglaltakat a jogi igazgató tanúvallomásában megerősítette, és igazolta, hogy a jogi főmunkatársi munkakört megszüntették, és azt azóta sem töltötték be. Az alperes felett a Magyar Nemzeti Bank, valamint az anyavállalat is felügyeletet gyakorol, ezért naprakész nyilvántartást köteles vezetni a szervezeti változásokról. Ennek megfelelően azokat az SzMSz-ben átvezették. Igazolja továbbá az átszervezést a két másik jogi munkatárs munkaszerződés-módosítása, a főmunkatársi munkaköri feladatok egy részét hozzájuk telepítették.
A jogi főmunkatársi és a jogi asszisztensi munkaköri feladatok között lényegi különbség van, amely alapvetően a "specifikus felelősségek" részben mutatkozik meg a munkaköri leírásban.
A jogi asszisztensi munkakör alapvetően adminisztratív feladatok ellátását jelenti, anyagok összegyűjtésére, egyszerű alapjogi feladatok ellátására irányul. Abból, hogy a felperes is fénymásolt, és nem látott el képviseletet, nem következik a munkakörök egyezősége. Az átszervezésnek éppen az volt az egyik indoka, hogy az adminisztrációs terhet a munkatársakról levegyék. A jogi asszisztens munkájának jelentős részét éppen e feladatok teszik ki.
Az alkalmazást megelőzően is eltérőek voltak az elvárások: a felperes munkaviszonya létesítésekor jogi egyetemi végzettséggel, jogi szakvizsgával, jogi közigazgatási szakoklevéllel rendelkezett, valamint 7 és fél éve jogi területen dolgozott. Ezzel szemben a jogi asszisztensként felvett munkavállaló frissen végzett jogász szakvizsga és jogi jellegű tapasztalat nélkül. A két szakmai, tapasztalatbeli különbség miatt sem lehetséges, hogy a jogi asszisztens és a jogi főmunkatárs ugyanazokat a feladatokat el tudja látni.
A jogi főmunkatársi feladatok az alperesnél nem szűntek meg, hanem azokat a jogi főosztály és a jogi munkatársak között szétosztották.
Hivatkozása szerint azok a körülmények, amelyekre tekintettel a másodfokú bíróság az átalánykártérítés összegét felemelte, nem nyertek bizonyítást. A létbizonytalanság nem lehetett súlyos, hiszen a felperes álláskeresési járadékra be sem jelentkezett, a munkaviszonya megszűnését követően rögtön visszakerült a korábbi munkakörébe. Értelmezhetetlen az az állítás, miszerint "0-ra csökkent az esélye, hogy valaha pénzügyi területen helyezkedjen el".
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban történő fenntartását kérte.
Hivatkozott arra, hogy a helyére felvett munkavállaló munkaköre a munkaszerződése szerint nem jogi asszisztens, hanem jogi előadó volt. A munkaköri leírásából következően nem csupán az adminisztrációs feladatok ellátására alkalmas asszisztensként foglalkoztatják.
Az eljáró bíróságok nemcsak a munkaköri leírásokat, hanem valamennyi peradatot értékelték. Mérlegelésük megfelelt a jogszabályi előírásoknak.
A csatolt ábrák nem a valós helyzetet tükrözték, mert azon jogi asszisztens pozíció van feltüntetve a jogi előadó helyett. A meghallgatott tanúk nem elfogulatlanok, nyilatkozatuk az alperes előadásának minősül.
A két jogi munkatárs munkaszerződésének módosítása csak a munkabérre vonatkozóan szolgáltat információt.
A munkaköri leírások "specifikus felelősségek" fejezete is jelentős mértékű átfedést mutat. Arra az alperes nem ajánlott fel bizonyítást, hogy a jogi előadó feladatai alapvetően adminisztratív tevékenységre korlátozódnak. Az elvárások különbözősége szintén bizonyítatlan.
Az átalánykártérítés mértékének megállapítása során a mérlegelés jogszerű volt, az részben köztudomású, részben peradatokon nyugvó, részben a tanúk vallomása által igazolt körülményekre alapított.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 272. § (2) bekezdése értelmében a felülvizsgálati kérelemben nemcsak azt kell előadni, hogy a fél a jogerős határozat megváltoztatását milyen okból kívánja, hanem meg kell jelölni a jogszabályhely megjelölésével az ennek alapjául szolgáló jogszabálysértést is.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében - tartalmában - a bizonyítékok mérlegelésének jogszerűtlenségét vitatta, de jogszabálysértésként e körben a Pp. 206. § (1) bekezdésére nem hivatkozott, csak az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdését jelölte meg.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között, az abban megjelölt jogszabálysértésre figyelemmel vizsgálhatja [Pp. 275. § (2) bekezdés]. Ezért a jogerős ítéletben megállapított tényállást nem érinthette, csak arról foglalhatott állást az elsődleges és a másodlagos kérelem vonatkozásában, hogy a levont jogkövetkeztetés megfelelt-e az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdésében foglaltaknak.
Az alperes a harmadlagos kérelme vonatkozásában érvelésében jogszabálysértést nem jelölt meg, tartalmilag a másodfokú bíróság mérlegelését sérelmezte a kárátalány összegszerűsége vonatkozásában a Pp. 206. § (1) bekezdésre történő hivatkozás nélkül. Nem hivatkozott arra sem, hogy a döntés az Mt. 100. § (4) bekezdésébe ütközne. Jogszabálysértés megjelölése hiányában e kérelme érdemi elbírálásra alkalmatlan volt.
Az alperes alaptalanul állította a felülvizsgálati kérelmében az Mt. 89. § (1) - (3) bekezdésének a megsértését.
A másodfokú bíróság a perbeli bizonyítékok alapján megállapított tényállásból jogszerű következtetést vont le arról, miszerint az alperes az Mt. 89. § (2) bekezdésében foglalt bizonyítási teher ellenére kétséget kizáróan nem bizonyította a felmondásban foglalt ok (átszervezés, felperes munkakörének megszűnése) valóságát és okszerűségét. A bírói gyakorlatnak megfelelően következtetett arra, hogy a felperes jogi főmunkatársi munkaköre és a jogi asszisztens-jogi előadó munkakör között olyan mértékű az átfedés, hogy azok egymásnak megfelelnek (MD.II.127.). A két munkakör feladatai között nincs lényegi, tartalmi különbség, a munkaköri követelmények is egyeznek. A munkakörök nagymértékű hasonlóságának megállapítása nem pusztán a munkaköri feladatok megfogalmazásbeli hasonlóságán, hanem a munkaköri feladatok tartalmi megegyezőségén is alapul, amelyet alátámaszt az is, hogy a felperes munkaköri leírásában nem szereplő, de az általa ténylegesen ellátott tevékenységek a jogi asszisztens - jogi előadó feladatai között szerepelnek (közjegyzői, gondnoki ügyek, ingatlan bérleti szerződések intézése). Az, hogy a jogi asszisztens -jogi előadó munkavállaló felperessel ellentétben perképviseletet is ellát, nem jelent munkakör megszűnést eredményező átszervezést, csak a feladatkörök kisebb mértékű szűkítését (BH 2001.38.).
Helytálló a bíróságok által levont következtetés, miszerint a munkakörök összevetésekor az ellátandó feladatoknak van jelentősége, nem pedig annak, hogy azokat milyen tapasztalattal, milyen bérezéssel látják el.
A fentiek alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a felülvizsgálattal érintett körben hatályában fenntartotta, míg a nem támadott rendelkezéseket (a túlmunkadíj iránti igény elutasítása, valamint az átlagkereset összegének megállapítása) nem érintette.
A 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdés alapján kötelezte az alperest a felülvizsgálati eljárási illeték-különbözet megfizetésére figyelemmel arra, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmén bélyegben előzetesen lerótt 615 200 forint illetéket azzal, hogy az illetékalap a Pp. 24. § (2) bekezdés b) pontja szerinti egy évi átlagkereset, vagyis 523 900 x 12 = 6 286 800 forint, a felülvizsgálati eljárási illeték összege az Itv. 50. § (1) bekezdés alapján 10 %, azaz 628 680 forint.
A felperest megillető felülvizsgálati eljárási költség viseléséről szóló rendelkezést a Kúria a Pp. 78. § (2) bekezdés alapján mellőzte.
Budapest, 2015. január 7.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.038/2014.)