adozona.hu
3192/2016. (X. 4.) AB végzés
3192/2016. (X. 4.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában - dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával - meghozta a következő
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.III.35.366/2014/14. számú ítélete és a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.134/2013/53. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
[1] 1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló...
3192/2016. (X. 4.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában - dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolásával - meghozta a következővégzést:
Az Alkotmánybíróság a Kúria Kfv.III.35.366/2014/14. számú ítélete és a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.134/2013/53. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.Indokolás
[1] 1. Az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján a Kúria Kfv.III.35.366/2014/14. számú ítélete és a Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.134/2013/53. számú ítélete ellen. Álláspontjuk szerint a támadott ítéletek sértik az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését, az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdését, II. cikkét, VI. cikk (1) bekezdését, XIII. cikk (1) bekezdését, XV. cikk (1) bekezdését, XXIV. cikk (1) bekezdését és XXIX. cikk (1) bekezdését.[2] 2. Az ügy előzménye, hogy az - orosz illetve ukrán-ruszin anyanyelvű - indítványozók 1993-ban "magyar sportszakemberek meghívására" érkeztek Magyarországra. 2007-ben megszüntették az egyik indítványozó munkaviszonyát, amelynek jogellenességét állapította meg a bíróság, s egyúttal kötelezték a volt munkáltatót elmaradt munkabére megfizetésére, amit azonban az indítványozó állítása szerint a volt munkáltató az indítvány benyújtásáig nem teljesített.
[3] Az indítványozók aktív korúak ellátása iránti igényt terjesztettek elő, amelyet a hatóság 2011-ben 28 500 Ft-ban állapított meg részükre. A hatósági döntés tartalmazta azt a fordulatot, hogy az indítványozók kötelesek közfoglalkoztatásban részt venni, a felajánlott munkalehetőséget iskolai végzettség és szakképzettség figyelembe vétele nélkül kötelesek elfogadni. Emellett tájékoztatta az indítványozókat arról, hogy a bérpótló juttatásra való jogosultság éves felülvizsgálata során igazolniuk kell, hogy a felülvizsgálat időpontját megelőző egy évben legalább 30 nap időtartamban közfoglalkoztatásban vettek részt, vagy keresőtevékenységet folytattak, ideértve az egyszerűsített foglalkoztatásról szóló törvény szerint létesített munkaviszony keretében végzett, valamint a háztartási munkát; vagy munkaerőpiaci programban vettek részt, vagy legalább 6 hónap időtartamban a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküliek ellátásáról szóló 1991. évi IV. törvény szerinti képzésben vett részt vagy képzése folyamatban van.
[4] Az indítványozók megtámadták az I. fokú határozat azon kitételét, hogy a felajánlott munkalehetőséget iskolai végzettségre és szakképzettségre tekintet nélkül kötelesek elfogadni. Az indítványozók ezen felül előadták, hogy ők szó szerint vették a háztartási munkát, így egymásnak kölcsönösen igazolták annak elvégzését.
[5] A II. fokú hatóság az I. fokú hatóság határozatát helyben hagyta és tájékoztatta az indítványozókat, hogy az egészségi állapotuknak megfelelő munkát el kell fogadniuk és együtt kell működniük a munkaügyi központtal.
[6] Az egy éves felülvizsgálatot a hatóság az egy év lejártát megelőzően három hónappal indította meg az indítványozók számítása szerint, ugyanis a határozat fordítását az egyik indítványozó 2011. június 5-én, míg a másik indítványozó 2011. július 31-én kapta kézhez. Így álláspontjuk szerint innentől kell számítani az egy éves felülvizsgálat kezdő időpontját. Azt azonban a hatóság (jegyző) az egyik indítványozó esetében, akikre nézve a bérpótló juttatás megállapításának időpontja 2011. február 1-je volt, 2012. február 6-án kezdte meg. Határozatát 2012. július 2-án hozta meg az aktív korúak ellátására való jogosultság megszüntetéséről. A másik indítványozó esetében, akinek részére 2011. március 21-én hozott határozatával 2011. április 1-től kezdődően bérpótló juttatást állapított meg a hatóság, a felülvizsgálatot 2012. május 31-én kezdte meg. Ez ügyben 2012. július 18-án hozott határozatot az aktív korúak ellátására való jogosultság megszüntetéséről.
[7] A hatósági döntések elleni fellebbezésben mindkét indítványozó arra hivatkozott, hogy egyrészt nem biztosítottak számukra magyar nyelvtanfolyamot, másrészt azt, hogy a felülvizsgálat idő előtt indult, harmadrészt azért, mert nem kaptak megfelelő tájékoztatást arról, hogy mi minősül "háztartási munkának" a jogosultság szempontjából.
[8] A másodfokú hatóság azt állapította meg, hogy a második indítványozó esetében valóban két héttel korábban került sor a felülvizsgálat megindítására, ám ez alatt a 30 napos keresőtevékenység feltétele teljesítésére már nem lett volna lehetőség, így érdemben nem befolyásolta a hatóság döntését. A hatóság mindkét esetben tájékoztatást adott az aktív korúak ellátása igénybevételének feltételeiről, valamint arról, hogy a 30 napos keresőtevékenységtől, mint a jogosultság feltételétől a hatóság méltányossági alapon nem tekinthet el, erre nincs jogszabályi lehetőség.
[9] 3. Mindkét indítványozó keresetet nyújtott be a másodfokú hatósági döntéssel szemben. Ebben sérelmezték, hogy nem kaptak megfelelő tájékoztatást, illetve hogy a hatóság figyelmen kívül hagyta indítványaikat, nyilatkozataikat többek között arra nézve, hogy mit értettek az indítványozók háztartási munka alatt. Kifogásolták azt is, hogy a másodfokú hatóság nem folytatott teljes körű bizonyítási eljárást, valamint hogy a hatóság hatáskörét túllépve hozzájárulásuk nélkül foglalkozott családi kapcsolataikkal, továbbá a hatóság megfosztotta őket anyanyelvük használatától, és végül, hogy idő előtt indította meg az egy éves felülvizsgálatot.
[10] 3.1. A Székesfehérvári Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 10.K.27.134/2013/53. számú ítélete megállapította, hogy a hatóság tájékoztatása teljes körűen kiterjedt az alkalmazandó jogszabályokra és arra, hogy az indítványozóknak a jogosultság feltételeként keresőtevékenységet kell folytatniuk. Emellett megállapította, hogy az indítványozók járatosak az ügyükre vonatkozó jogszabályokban, ez keresetlevelük alapján megállapítható. A jogosultság feltételei tekintetében az indítványozóknak 10 hónapjuk volt arra, hogy tájékoztatást kérjenek, ha nem volt egyértelmű számukra a hatóság határozata. A bíróság megállapította, hogy a hatóság a tényállást feltárta, határozatát megindokolta, a bizonyítás is törvényesen történt. Ugyancsak nem volt törvénysértő, hogy az egyik indítványozó ügyében két héttel hamarabb indult a felülvizsgálat. Az anyanyelvhasználatot illetően kifejtette a bíróság, hogy az indítványozókra nem a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 10. § (1) bekezdése, hanem (2) bekezdése az irányadó. Az indítványozók ugyanis nem átmenetileg tartózkodnak az országban, hanem Magyarországon élnek, így ők a fordítási és tolmácsolási költség viselése mellett kérhették kérelmük anyanyelven vagy közvetítő nyelven történő elbírálását. Kiemelte a bíróság, hogy a felek magyar nyelven nyújtották be kérelmüket és a további iratokat is. Így a fordítás és tolmácsolás költségét az indítványozóknak kellett viselni, kivéve, ha költségmentességi kérelmet nyújtottak volna be a hatósághoz. Ilyen kérelemmel azonban nem éltek, azt azonban jelezték a hatóságnak, hogy a iratokat, ha a hatóság nem fordíttatja le, ők fordíttatják. Ezért a bíróság szerint a hatóság részéről elmaradt fordítás nem minősül olyan eljárási hibának, ami az ügy érdemére kihatott volna. A felek ugyanis éltek jogorvoslati jogukkal. Végül megállapította a bíróság, hogy a hatóság részére nincs biztosítva mérlegelési jogkör, így jogszerűen döntött mindkét eljáró hatóság az indítványozók ügyében.
[11] 3.2. A Kúria mint felülvizsgálati bíróság hatályában fenntartotta az elsőfokú bíróság ítéletét. Megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a közigazgatási eljárás teljes anyagát, a felek perbeli nyilatkozatait, beadványait megvizsgálta, a bizonyítékokat a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) bekezdésének megfelelően a maguk összességében értékelte és helyesen állapította meg, hogy a keresetek nem alaposak, indokolási kötelezettségének eleget tett. Jogszerűtlenség megállapításának így nincs helye.
[12] A Kúria megállapította, hogy a keltezésbeli eltérés (hogy ti. a támadott ítéletet az elsőfokú bíróság 2013. október 30-án tartott tárgyaláson hozta, az írásba foglalt ítéleten viszont 2013. október 16. szerepelt) nyilvánvalóan elírás, az ügy érdemi elbírálására ez a hiba nem volt lényeges kihatással, így az ítélet hatályon kívül helyezésének nincs helye.
[13] Az anyanyelvhasználatot illetően azt állapította meg, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 6. §-ának megfelelően járt el: a felperesek (az indítványozók) részére a tárgyalásra tolmácsot rendelt ki, szakfordításokat végeztetett, az ítéletet az anyanyelvükre lefordíttatta, és azt megküldte részükre. Ugyanakkor a Kúria azt is megállapította, hogy a felperesek (az indítványozók) beadványaikat magyar nyelven nyújtották be, ami a Kúria szerint igazolja magyar nyelvben való jártasságukat. A hatósági eljárást illetően azt állapította meg a Kúria, hogy a Ket. 9-11. §-ában foglalt jogok nem sérültek, mivel a felperesek nem nemzetiségi szervezet nevében eljáró személyek, a per alapjául szolgáló eljárás nem minősül azonnali intézkedéssel járó eljárásnak, így a Ket. 10. § (2) bekezdése alapján a felperesek kötelesek viselni a fordítási és tolmácsolási költséget.
[14] A hatóság tájékoztatási kötelezettségét illetően a Kúria megállapította, hogy azt az eljárt hatóság nem sértette meg, egyetértett az elsőfokú hatósággal abban, hogy a felperesek rendkívül járatosak az ügyüket érintő jogszabályokban, és ha a tájékoztatásban foglaltakat nem értették volna meg, az esetben is kérhettek volna további tájékoztatást a hatóságtól.
[15] A Kúria megállapította, hogy a felperesek nem feleltek meg az ellátási jogosultság törvényi feltételeinek, ezért a hatóság jogszerűen szüntette meg az aktív korúak ellátására való jogosultságukat.
[16] Végül a Kúria megállapította, hogy az 1993. évi XXXI. törvénnyel kihirdetett, az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló Rómában, 1950. november 4-én kelt Egyezményből (a továbbiakban: Egyezmény) nem következik az aktív korúak ellátására való alanyi jogosultság: a szociális ellátások megállapításának és folyósításának törvényi feltételei vannak, amelyeket teljesíteni kell. Megállapította azt is, hogy az Egyezmény és az Alaptörvény rendelkezései nem hivatkozhatóak egy közigazgatási perben közvetlenül, azok közvetlen jogalapot nem teremtenek meghatározott típusú és összegű ellátás megszerzésére és megtartására.
[17] 4. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 50. § (1) bekezdése és az Ügyrend 5. § (1) bekezdése alapján tanácsban járt el az ügyben. Az Abtv. 56. § (2) bekezdése értelmében a tanács mérlegelési jogkörében vizsgálja az alkotmányjogi panasz befogadhatóságának törvényben előírt tartalmi feltételeit, különösen a 26-27. § szerinti érintettséget, a jogorvoslat kimerítését, valamint a 29-31. § és 52. § szerinti feltételeket.
[18] 4.1. Az Abtv. 27. §-a értelmében az Alaptörvény 24. cikk (2) bekezdés d) pontja alapján alaptörvény-ellenes bírói döntéssel szemben az egyedi ügyben érintett személy vagy szervezet alkotmányjogi panasszal fordulhat az Alkotmánybírósághoz, ha az ügy érdemében hozott döntés vagy a bírósági eljárást befejező egyéb döntés az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogát sérti.
[19] Az indítványozók hivatkoztak az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésére, az Alaptörvény I. cikk (1) bekezdésére, II. cikkére, VI. cikk (1) bekezdésére, XIII. cikk (1) bekezdésére, XV. cikk (2) bekezdésére, XXIV. cikk (1) bekezdésére és XXIX. cikk (1) bekezdésére.
[20] Az indítványozók az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdésének sérelmét illetően szerzett jogaik sérelmére hivatkoztak, értve ezalatt azt, hogy ha az ellátásra való jogosultságot egyszer megszerezték, annak folyamatos biztosítására - feltételek nélkül - szerzett joguk van. Úgy vélték, hogy az ellátási joguk megszüntetése a feltételek nem teljesítésére hivatkozással szerzett jogukat sértette. Az Alkotmánybíróság ezzel kapcsolatban azonban hangsúlyozza, hogy gyakorlata értelmében az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdése ebben az összefüggésben nyilvánvalóan nem tekinthető az indítványozó Alaptörvényben biztosított jogának, így arra alkotmányjogi panasz nem alapozható.
[21] 4.2. Az Alaptörvény II. cikke kapcsán arra hivatkoztak az indítványozók, hogy a létfenntartásuk egyetlen forrásának megszüntetése és a tolmácsolási és fordítási költségek miatt súlyosan sérült emberi méltóságuk. Álláspontjuk szerint az aktív korúak ellátására vonatkozó feltételeket visszamenőleg változtatták meg az eljáró hatóság és bíróságok és erre nem volt lehetőségük felkészülni. Az egyetlen megélhetési forrásuk megvonása az emberi méltóságukat sérti. Álláspontjuk szerint a megszerzett jogosultságot az állam csak úgy vonhatja meg, ha azzal nem avatkozik a szükségesnél nagyobb mértékben az ember életébe.
[22] Az Alaptörvény XIII. cikk (1) bekezdése azért sérült szerintük, mert az állam nem tudott részükre megfelelő átképzési-tanulási lehetőséget biztosítani, és erre tekintettel az eljáró hatóságnak el kellett volna fogadnia az általuk igazolt munkavégzést.
[23] Az Alaptörvény XV. cikk (2) bekezdése kapcsán az indítványozók arra hivatkoztak, hogy a bíróság nem vette figyelembe, hogy az indítványozók nem magyar anyanyelvűek és nem jártasak kellőképpen a magyar jogszabályokban. Az indítványozók arra hivatkoztak, hogy a bíróság csak az alperes érvelésére alapozta döntését, továbbá figyelmen kívül hagyta a magyar nyelv nem tudására vonatkozó nyilatkozatukat, illetve a vonatkozó jogszabályokat (Pp., Ket.) nem erre tekintettel alkalmazták. Kifogásolták továbbá, hogy az állam nem biztosította számukra a magyar nyelvtanulást, és diszkriminatívnak tartják a döntést azért is, mert ellátásra való jogosultságukat nem fokozatosan szüntette meg, illetve nem volt figyelemmel ügyük egyedi sajátosságaira.
[24] Az Alaptörvény XXIX. cikk (1) bekezdésének sérelmét látják abban, hogy a magyarországi nemzetiségek anyanyelv-használati joga sérült amiatt, hogy nem költségmentes eljárásban biztosították részükre az anyanyelvhasználatot. szerintük ők nem kényszeríthetők "díjtalan közvetítési és tolmácsolási munkára". Ezt egyúttal a diszkrimináció tilalmát is sértőnek vélik.
[25] Az indítványozók általában véve hivatkoztak arra, hogy a bíróság egyes általuk benyújtott iratokat nem vett figyelembe, hiánypótlásra nem hívta fel őket, a jogszabályi értelmezést a bírósági döntésben közölte velük, aminek ők így utólag nem tudtak megfelelni. Kifogásolták, hogy a hatóság nem tájékoztatta őket előre arról, hogy a költségmentesség iránt kérelmet kell előterjeszteniük, és arról, hogy a hatóság a magyar nyelvű iratokat az anyanyelvükre, illetve az anyanyelvükön előterjesztett iratokat magyar nyelvre lefordíttatja.
[26] Az indítványozók további érvei azt kifogásolták, hogy a bíróság miként értékelt egyes bizonyítékokat, milyen bizonyítás felvételét látta indokoltnak, mely bizonyítékokra alapozta az ítéletét.
[27] Az Abtv. 29. §-a alapján az Alkotmánybíróság a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség, vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[28] Az indítvány és a bírósági döntések alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség nem áll fenn. Úgyszintén nem állapítható meg alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés a támadott bírósági döntésekben az anyanyelv-használattal és az ellátási jogosultsággal kapcsolatos jogértelmezés és az indítványozók által hivatkozott alaptörvényi rendelkezések között. Ezekből az alaptörvényi rendelkezésekből ugyanis nem következik az, hogy a feleknek a hatósági és bírósági eljárásban alapvető jogként lenne biztosított, hogy minden esetben díjmentesen használhassák anyanyelvüket. Úgyszintén nem vezethető le a hivatkozott alaptörvényi rendelkezésekből az sem, hogy valamely szociális ellátásra jogosult személy a törvényi feltételektől függetlenül lenne jogosult az ellátásra, pusztán annál a ténynél fogva, hogy jogosultságát egyszer már megállapították.
[29] 4.3. Az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésének és XXIV. cikk (1) bekezdésének sérelmének megállapítását csupán felsorolásszerűen kérték az indítványozók.
[30] Az Abtv. 52. §-a alapján az indítványnak határozott kérelmet kell tartalmaznia. Alkotmányjogi panasz esetében az Abtv. 52. § (1b) bekezdése értelmében ez azt jelenti, hogy az indítványnak az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét egyértelműen meg kell jelölnie. Az indítványozók az Alaptörvény VI. cikk (1) bekezdésével és XXIV. cikk (1) bekezdésével összefüggésben nem adtak elő olyan érvelést, amely Alaptörvényben biztosított joguk sérelmére utalna.
[31] Mindezek alapján az indítvány - mivel a magánélethez és a hatósági tisztességes eljáráshoz való joggal összefüggő érvelést nem tartalmaz - nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdésének.
[32] 4.4. Az Abtv. 67. §-a szerint az Alkotmánybíróság előtt folyamatban lévő eljárásokban a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) rendelkezéseit kell megfelelően alkalmazni az anyanyelv használatára. A Pp. szabályai szerint a bírósági eljárás nyelve a magyar, melynek nem tudása miatt senkit hátrány nem érhet. Rögzíti továbbá a Pp. 6. §-a azt is, hogy nemzetközi egyezményben meghatározott körben a bírósági eljárásban mindenki jogosult anyanyelvét, regionális vagy nemzetiségi nyelvét használni. Ha ezen elvek érvényesülése érdekében szükséges, akkor a bíróság a Pp. 6. § (3) bekezdése alapján köteles tolmácsot alkalmazni.
[33] Az indítványozók 14 oldalas alkotmányjogi panaszukat magyar nyelven nyújtották be az Alkotmánybírósághoz. Ebben azonban a későbbi tájékoztatásuk és a későbbi alkotmánybírósági döntés anyanyelvükre való lefordítását kérték. Az alkotmányjogi panasz beérkezése és jelen végzés meghozatala között egyéb, az Alkotmánybíróság eljárását befolyásoló cselekmény (például hiánypótlás) nem történt. A Pp. 78. § (4b) bekezdés speciális rendelkezése szerint a 6. §-ban meghatározott esetekben a bírósági határozatok fordításával felmerülő költségeket az állam viseli. A fentieket figyelembe véve az Alkotmánybíróság intézkedett jelen végzésének az indítványozók anyanyelvére történő lefordíttatásáról.
[34] Az Alkotmánybíróság ezért az alkotmányjogi panaszt - az Abtv. 56. § (3) bekezdésére figyelemmel - az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.
Budapest, 2016. szeptember 27.
Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,
tanácsvezető, előadó alkotmánybíró
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Salamon László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Sulyok Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Szalay Péter s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Czine Ágnes alkotmánybíró párhuzamos indokolása
[35] Egyetértek a rendelkező részben foglaltakkal. Ugyanakkor szükségesnek tartom az indokolás kiegészítését.[36] Az adott ügyben az egyik indítványozó orosz anyanyelvű ukrán állampolgár, míg a másik indítványozó ukránruszin anyanyelvű ukrán állampolgár. A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény 1. melléklete szerint az indítványozók Magyarországon élő nemzetiségek. Az Alaptörvény XXIX. cikke alapján a nemzetiségek - mint államalkotó tényezők - kiemelt védelmet élveznek. Ennek keretében - egyéb jogaik mellett - joguk van az anyanyelvhasználathoz.
[37] A kisebbségek anyanyelvhasználathoz való jogát nem csak az Alaptörvény, hanem több nemzetközi egyezmény is garantálja. Ennek keretében kiemelten és átfogóan védi e jog érvényesülését az 1999. évi XL. törvénynyel kihirdetett, Strasbourgban, 1992. november 5-én létrehozott Regionális vagy Kisebbségi Nyelvek Európai Kartája (a továbbiakban: Karta). A Karta 9. cikke az igazságszolgáltatással összefüggésben határozza meg az Egyezményben részes államok kötelezettségeit. Úgyszintén az igazságszolgáltatással összefüggésben rendelkezik az anyanyelvhasználat biztosításának kötelezettségéről - tolmács biztosítása révén - a Polgári és Politikai Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya [14. cikk 3. pont f) pont], és az Emberi Jogok Európai Egyezményének (a továbbiakban: EJEE) 6. cikk 3. bekezdés e) pontja. [Az Emberi Jogok Európai Bírósága esetjogából lásd: Isop kontra Ausztria (34808/60), 1962. március 8.; Luedicke, Belkacem és Koc. kontra Németország (6210/73), 1980. március 10.; Kamasinski kontra Ausztria (9783/82), 1989. december 19.; Cuscani kontra Egyesült Királyság (32771/96), 2002. szeptember 24.; Mariani kontra Franciaország (43640/98), 2005. március 31.; Isyar kontra Bulgária (391/03); 2008. november 20.; Diallo kontra Svédország (13205/07), 2010. január 5.; Saman kontra Törökország (35292/05), 2011. április 1.]
[38] A kiemelt alapjogi és nemzetközi védelemnek megfelelően a hazai eljárási törvényekben is garantált az anyanyelvhasználathoz való jog. A Ket. 4. § (1) bekezdése értelmében "[a]z ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog és az eljárás során az anyanyelv használatának joga". A Pp. 6. §-a kimondja, hogy a bírósági eljárás nyelve a magyar, ugyanakkor "[a] magyar nyelv nem tudása miatt senkit hátrány nem érhet." Ennek megfelelően "[a] bírósági eljárásban - nemzetközi egyezményben meghatározott körben - mindenki jogosult anyanyelvét, regionális vagy nemzetiségi nyelvét használni" [6. § (2) bekezdés]. Ennek érdekében "[a] bíróság köteles tolmácsot alkalmazni, ha az az (1)-(2) bekezdésben foglalt elvek érvényesülése érdekében szükséges" [6. § (3) bekezdés].
[39] A konkrét esetben az indítványozók - a Ket. és Pp. fentiekben hivatkozott rendelkezéseire figyelemmel - állították az anyanyelvhasználathoz való joguk sérelmét. Szerintük a közigazgatási hatósági eljárásban és a peres eljárásban is megsértették e jogukat azzal, hogy részükre az ügyben keletkezett iratokat nem fordíttatták le. A Kúria ugyanakkor ítéletében hangsúlyozta: az ügyben eljárt bíróság az indítványozók részére a tárgyaláson tolmácsot rendelt ki, szakfordításokat végeztetett és az ítéletet anyanyelvükre lefordíttatta. Kiemelte a Kúria azt is, hogy az indítványozók a hatósági és a bírósági peres eljárásban beadványaikat nagyrészt magyar nyelven nyújtották be, amely - a Kúria álláspontja szerint - igazolja, hogy legalább egyikük a magyar nyelvben jártas.
[40] A fentiekben kifejtettek alapján, álláspontom szerint, fontos hangsúlyozni, hogy a nemzetiségek jogai - különösen az igazságszolgáltatásban biztosított anyanyelvhasználat joga - kiemelt alkotmányos védelmet élvez. A konkrét ügyben ugyanakkor - figyelemmel a Kúria fentiekben hivatkozott indokolására is -, az indítványozók e jog sérelmével kapcsolatos aggályai nem indokolták érdemi vizsgálat lefolytatását.
Budapest, 2016. szeptember 27.
Dr. Czine Ágnes s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/3266/2015.