adozona.hu
BH+ 2014.10.464
BH+ 2014.10.464
A nem nyugdíjas kormánytisztviselő létszámcsökkentésre alapított felmentését nem teszi jogellenessé önmagában az, hogy a létszámcsökkentés végrehajtásánál elvárás volt elsősorban a nyugdíjasok jogviszonyának megszüntetése. Ez ugyanis nem zárta ki a munkáltatónak azt a jogát, hogy nem ebbe a körbe tartozó tisztviselőt is kiválaszthasson, akinek jogviszonyát való és okszerű ilyen felmentési indokkal megszüntethesse [2010. évi LVIII. tv. (Ktjv.) 8. § (1) bek. a) pont, (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes határállomási állatorvosként a Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Z.-i Állategészségügyi Határállomási Kirendeltségén látta el tevékenységét. A munkáltatói jogkör gyakorlója az Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Szakigazgatási Szervének vezetője, dr. V. L. volt.
A munkáltató 2012. január 17-én kelt felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát 2012. március 18. napjával. A felmentés indok...
BH+ 2014.10.464 A nem nyugdíjas kormánytisztviselő létszámcsökkentésre alapított felmentését nem teszi jogellenessé önmagában az, hogy a létszámcsökkentés végrehajtásánál elvárás volt elsősorban a nyugdíjasok jogviszonyának megszüntetése. Ez ugyanis nem zárta ki a munkáltatónak azt a jogát, hogy nem ebbe a körbe tartozó tisztviselőt is kiválaszthasson, akinek jogviszonyát való és okszerű ilyen felmentési indokkal megszüntethesse [2010. évi LVIII. tv. (a továbbiakban: Ktjv.) 8. § (1) bek. a) pont, (3) bek.].
A felperes határállomási állatorvosként a Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Z.-i Állategészségügyi Határállomási Kirendeltségén látta el tevékenységét. A munkáltatói jogkör gyakorlója az Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Szakigazgatási Szervének vezetője, dr. V. L. volt.A munkáltató 2012. január 17-én kelt felmentéssel megszüntette a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát 2012. március 18. napjával. A felmentés indokolása szerint "A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. tv. (a továbbiakban: Ktjv.) 8. § (1) bekezdés a) pontja alapján kormánytisztviselői jogviszonya, valamint munkaköre - tekintettel az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozatára - létszámcsökkentés végrehajtása miatt megszüntetésre kerül, ezért további foglalkoztatására nincs lehetőség".
Dr. V. L. 2012. január 18-án a felmentés közlése után egy emlékeztetőt írt és küldött a kerületi főállatorvosi értekezleten elhangzottakról a kerületi főállatorvosoknak, a kirendeltségvezető főállatorvosoknak és az Állategészségügyi Határszolgálat vezető főállatorvosának. Ebben rögzítette, hogy a 2012. január 13-án megtartott kormánymegbízotti értekezleten az hangzott el, miszerint a kormányhivatalokban összesen 2343 fő létszámcsökkentést kell végrehajtani. Ez elsősorban a nyugdíjkorhatárt elérő, valamint a nyugdíj mellett dolgozó munkatársak leépítésével jár, az aktív dolgozókat kisebb számban érinti.
Az alperesnél a kormányhivatal döntése alapján 17 fő engedélyezett létszámot kellett megszüntetni a 159 fős létszámból ahhoz, hogy 142 fő maradjon.
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a kormánytisztviselői jogviszonyát jogellenesen szüntette meg. Elsődlegesen rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozott. Álláspontja szerint perindításai miatt bosszúból, visszaélésszerűen gyakorolta az alperes a felmentés jogát, lehetőséget látott arra, hogy egy számára kellemetlen, vitatkozó, jogaiért küzdő és azokért a bírósági igényérvényesítést is vállaló személytől megszabaduljon.
További érvelése szerint a szakigazgatási szervnél dolgozik határozatlan időre kinevezett öregségi nyugdíjasként dr. K. F., valamint a z.-i határállomáson a felperes munkakörében rokkant nyugdíjasként dr. K. A. és dr. Sz. B., valamint az öregségi nyugdíjas dr. K. J., akiket nem érintett a létszámcsökkentés.
A felperes arra is hivatkozott, hogy az egyenlő bánásmód követelményét is megsértette a munkáltató, mivel ő pert indított keresetkiegészítés kapcsán, ahol pernyertes lett, az pedig nagy preztizsveszteséget okozott a munkáltatónak.
A felperes további érvelése szerint a felmentés indoka nem valós és nem okszerű. A munkaköre nem került megszüntetésre, ugyanannyi határállomási állatorvosi munkakör maradt a felmentés kiadását követően, mint előtte. Hivatkozott arra is, hogy miután őt elküldték, 2012. július 1. napjával felvették A. S.-t.
A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
Az ítélet indokolása szerint a felperes hivatkozott arra, hogy a munkaköre nem szűnt meg, ugyanannyi határállomási állatorvosi munkakör maradt a felmentés után mint előtte. A perben bizonyított volt, hogy az alperesnél, illetve a perbeli szakigazgatási szervnél a felmentés időpontjában 4 határozatlan időre kinevezett határállomási állatorvos munkakörű személy volt alkalmazásban, valamint dr. K. J., aki 2011. március 31-éig határozott időre volt kinevezve. Bár dr. K. J. kinevezésében hatósági állatorvos munkakör szerepel, valójában határállomási állatorvosi feladatokat látott el a z.-i határállomáson. A felmentést követően a felperes munkakörében 1 fővel kevesebb ember dolgozott, így a létszámcsökkentés megvalósult.
Az alperes felperes által sem vitatott előadása szerint dr. A. S. már a felmentést megelőzően is az alperes alkalmazásában állt, így nem új felvételről van szó. A bírói gyakorlat szerint a létszámleépítés valóságát nem érinti az a tény, ha a felmentett munkavállaló munkakörébe tartozó feladatokat szétosztják más munkavállalók között, vagy azt már azelőtt is az alperesnél dolgozó személlyel láttatja el a munkáltató.
Az alperes igazgatója indokát adta annak, hogy miért a z.-i határállomáson dolgozó személyek közül szüntette meg 2 főnek a munkaviszonyát. Állította, hogy már évek óta tervben van a határállomáson a 24 órás munkarendről a 12 órás munkarendre való átállás. Azt, hogy ez valóban így van, alátámasztotta a tanúként meghallgatott K. Z., valamint dr. V. L. tanú. Ezen személyek előadását a felperes nem vitatta.
A felperes nem bizonyította azt, hogy az alperes a felmentéskor a jogait a rendeltetésszerű joggyakorlás tilalmába ütköző módon gyakorolta, vagy hogy a korábbi perindításai miatt bosszúból választották ki a létszámcsökkentés során. A bíróság megállapítása szerint a felperesi perindítások ténye nem bizonyítja önmagában a rendeltetésellenes joggyakorlást, azt, hogy az alperes a perindítások miatt mentette őt fel.
A bíróság megállapítása szerint a hátrányos megkülönböztetés sem igazolt. A felperes felhívás ellenére nem jelölte meg azon védendő tulajdonságot, amely miatt őt kedvezőtlenebb helyzetben részesítik, mint más, összehasonlítható helyzetben lévő személyt vagy csoportot. A felperes által a hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában hivatkozottakat semmilyen tény nem támasztotta alá.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete szerint az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat kötelező rendelkezést nem fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy a létszámleépítést olyan módon kell megvalósítani, hogy amíg az alperes állományában nyugdíjas személy van, addig aktív dolgozót ne lehessen felmenteni, jogviszonyát megszüntetni. Ez csak a munkáltatók részére megfogalmazott elvárás volt, amelyet olyan módon kellett szem előtt tartani, hogy az intézmény is működni tudjon, ezért a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozott a létszámleépítés mikénti megvalósítása.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából kitűnően az alperes számot adott arról, hogy a nyugdíjas dr. K. F.-et miért alkalmazta, illetőleg miért kötött szerződést B. P.-vel. Dr. K. F. tekintetében a szakigazgatási szerv vezetője külön engedélyt kért a foglalkoztatásra, amelyet a kormányhivatal megadott, B. P. vonatkozásában pedig 2011. január 19-én kötött szerződés kötelezte az alperest a foglalkoztatására.
A felmentéssel érintett személyek kiválasztása a munkáltatói jogkör gyakorlójának jogkörébe tartozik. Ezért amellett, hogy a felmentés indoka valós volt, hiszen a létszámleépítés megvalósult, az alperesi intézkedés kapcsán az okszerűtlenséget sem lehetett megállapítani.
Az alperes nem tette vitássá, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója részéről volt olyan nyilatkozat, amelyben megemlítette, hogy beszélgetett a felperessel a folyamatban lévő perekről, illetőleg, hogy több per folyik az alperes ellen. Mindezek azonban önmagukban nem támasztják alá az alperes rendeltetésellenes joggyakorlását. Ezzel szemben ha a bíróság úgy foglalna állást, ha abban az esetben, amennyiben a fél azt igazolja, miszerint a munkáltatója ellen pert indított, illetőleg több pert megnyert, azért már megállapítható, hogy ennek retorziójaként került a jogviszonya megszüntetésére, azt jelentené, hogy a pert indító munkavállaló jogviszonyát felmentéssel soha nem lehetne megszüntetni. A felperesnek tehát többletkörülményt kellett volna igazolnia, amely nem történt meg.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalára irányult.
Érvelése szerint a másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a Ktjv. 8. § (1) bekezdés a) pontját és (3) bekezdésének rendelkezéseit, továbbá nem vizsgálta az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozatában foglalt létszámcsökkentést is érintő, a felperes felett a munkáltatói jogokat gyakorló dr. V. L. által aláírt, a 2012. január 13. napján megtartott kormánymegbízotti értekezleten elhangzottak összefoglalóját. A kormányzati létszámcsökkentésre vonatkozó részben ugyanis az az elvárás szerepel, hogy a leépítésnek elsősorban a nyugdíjkorhatárt elérő, valamint a nyugdíj mellett dolgozó kollégák jogviszonyának megszüntetésével, valamint a betöltetlen álláshelyek megszüntetésével kell megvalósulnia, és ez csak kisebb számban érintheti az aktív munkavállalókat.
Téves a másodfokú bíróság azon következtetése, miszerint a létszámleépítéssel kapcsolatban támasztott kormányzati elvárást "az alperesnek oly módon kellett szem előtt tartania, hogy az intézményt is működtetni tudja, ezért a munkáltató mérlegelési körébe tartozott a létszámleépítés mikénti megvalósulása".
Az elsőfokú bíróság a tényállás feltárásakor figyelmen kívül hagyta a felperes által előadott azon tényeket, amelyek alátámasztják, hogy az alperes kifejezetten bosszúból, a felperes véleménynyilvánítási jogának elfojtása érdekében gyakorolta a felmentési jogát, mely körülményeket, valamint a felperes és az alperes közötti konfliktus sarkalatos pontját a másodfokú bíróság is figyelmen kívül hagyott.
A felperes felmentésére az alperes elleni perindításáraira tekintettel került sor. E körben kiemelendő, hogy az alperes rosszhiszeműen járt el, hiszen a felperes "aktív léte" ellenére szüntette meg az ő jogviszonyát.
A jogszabálysértés arra tekintettel is megvalósult, hogy a másodfokú bíróság a nyilvánvalóan okszerűtlen felmentést elfogadta, nem ismerte fel, hogy a jogszerűség hiányzik, mert a tényleges indok másban keresendő.
Önmagában jogszabálysértő, hogy a másodfokú bíróság egyes bizonyítékokat nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást folytatott le, és helyesen állapította meg azt, hogy az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat kötelező rendelkezést nem fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy a létszámleépítést oly módon kell megvalósítani, hogy amíg az alperes állományában nyugdíjas munkavállaló van, addig aktív dolgozót nem lehet felmenteni. Egy ilyen rendelkezés akadályozta volna az igazgatóság rendeltetésszerű, folyamatos működését. A rendeltetésszerű joggyakorlás megsértése körében a bizonyítási kötelezettség a felperest terhelte, és a rendelkezésre álló adatokat a bíróság megfelelően értékelte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében.
Az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat létszámcsökkentés végrehajtását rendelte el, amely a munkáltató részéről kötelezően végrehajtandó volt. Ennek értelmében 159 fő foglalkoztatotti létszámot 17 fővel kellett csökkenteni az engedélyezett 142 fő elérése érdekében. A Kormányhatározat a létszámleépítés megvalósításának módjára kötelező előírásokat nem fogalmazott meg.
A munkáltatói jogkörgyakorló, dr. V. L. által 2012. január 18-án - a felmentést követően - készült emlékeztető szerint "elsősorban a nyugdíjkorhatárt elérő, valamint a nyugdíj mellett dolgozó kollégák leépítésével, valamint a betöltetlen álláshelyek megszüntetésével teljesülnek a keretszámok, aktív dolgozókat kisebb létszámban érint". Mindebből helyesen vonták le a bíróságok azt a következtetést, hogy az elsősorban nyugdíjas munkavállaló jogviszonyának megszüntetéséről szóló létszámcsökkentés végrehajtására vonatkozó javaslat sem tartalmazza azt a feltételt, hogy nem lehet addig aktív dolgozót felmenteni, amíg nyugdíjas személy van az alperes állományában.
Ugyancsak helytállóan állapították meg a bíróságok, hogy az alperes megfelelően igazolta, miszerint a nyugdíjas dr. K. F. alkalmazására miért kért - és kapott - kifejezetten engedélyt, illetve hogy B. P. foglalkoztatására a 2011. január 19-én kötött szerződés kötelezte.
A bíróságok jogszabálysértés nélkül fejtették ki, hogy a Ktjv. 8. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felmentés indoka valós és okszerű volt, a célszerűségi szempontok pedig kívül esnek a bíróság vizsgálódási körén. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelés megalapozatlan.
A felperes állította, hogy a munkáltató rendeltetésellenesen gyakorolta a jogviszony megszüntetés jogát, intézkedésének valós oka a bosszú volt. Ebben körben a bizonyítás a felperest terhelte (Pp. 164. §).
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes az alperessel szemben több pert indított. Ez a körülmény azonban a rendeltetésellenességet önmagában, többlettényállási elem hiányában nem támasztja alá.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében állította, hogy önmagában jogszabálysértő az a körülmény, hogy "a másodfokú bíróság egyes bizonyítékokat nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyott". Ebben a körben azonban nem jelölte meg, hogy a bíróság mely bizonyítékait nem vizsgálta és értékelte, így ezen felülvizsgálati hivatkozás érdemben nem volt vizsgálható [Pp. 272. § (2) bek.].
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.536/2013.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Ipacs Réka ügyvéd (Gobert és Társai Ügyvédi Iroda) által képviselt dr. K. B. S. felperesnek a dr. Török Ágnes jogtanácsos által képviselt Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal alperes ellen kormánytisztviselői jogviszony jogellenes megszüntetésének megállapítása és jogkövetkezményei iránt a Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 2.M.395/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Miskolci Törvényszék 1.Mf.20.418/2013/6. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Miskolci Törvényszék 1.Mf.20.418/2013/6. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 50 000 (ötvenezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli.
I n d o k o l á s
A felperes határállomási állatorvosként az Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kormányhivatal Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság z-i Állategészségügyi Határállomási Kirendeltségén látta el tevékenységét. A munkáltatói jogkör gyakorlója az Élelmiszerlánc-Biztonsági és Állategészségügyi Igazgatóság Szakigazgatási Szervének vezetője, dr. V. L. volt.
A munkáltató 2012. január 17-én kelt felmentésével szüntette meg a felperes kormánytisztviselői jogviszonyát 2012. március 18. napjával. A felmentés indokolása szerint "A kormánytisztviselők jogállásáról szóló 2010. évi LVIII. tv. (Ktjv.) 8. § (1) bekezdés a) pontja alapján kormánytisztviselői jogviszonya, valamint munkaköre - tekintettel az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozatára - létszámcsökkentés végrehajtása miatt megszüntetésre kerül, ezért további foglalkoztatására nincs lehetőség".
Dr. V. L. 2012. január 18-án a felmentés közlése után egy emlékeztetőt írt és küldött a kerületi főállatorvosi értekezleten elhangzottakról a kerületi főállatorvosoknak, a kirendeltségvezető főállatorvosoknak és az Állategészségügyi Határszolgálat vezető főállatorvosának. Ebben rögzítette, hogy a 2012. január 13-án megtartott kormánymegbízotti értekezleten az hangzott el, miszerint a kormányhivatalokban összesen 2343 fő létszámcsökkentést kell végrehajtani. Ez elsősorban a nyugdíjkorhatárt elérő, valamint a nyugdíj mellett dolgozó munkatársak leépítésével jár, az aktív dolgozókat kisebb számban érinti.
Az alperesnél a kormányhivatal döntése alapján 17 fő engedélyezett létszámot kellett megszüntetni a 159 fős létszámból ahhoz, hogy 142 fő maradjon.
A felperes módosított keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes a kormánytisztviselői jogviszonyát jogellenesen szüntette meg. Elsődlegesen rendeltetésellenes joggyakorlásra hivatkozott. Álláspontja szerint perindításai miatt bosszúból, visszaélésszerűen gyakorolta az alperes a felmentés jogát, lehetőséget látott arra, hogy egy számára kellemetlen, vitatkozó, jogaiért küzdő és azokért a bírósági úton történő igényérvényesítést is vállaló személytől megszabaduljon. Állította, hogy egy munkatársa, K. Z. azt közölte 2011. szeptember 30-án, hogy hallotta, miszerint a felperest a vágóhídra fogják helyezni bosszúból, hogy "kitoljanak" vele.
Állította, hogy az átirányítás a korára és az egészségi állapotára figyelemmel büntetésnek minősült és arra is hivatkozott, hogy az illetménykiegészítés iránti kérelmére az igazgatója azt válaszolta, ilyen ígéretet nem tehet, mert ha tenne és azt nem tudná betartani, akkor a felperes bizonyosan pert indítana ellene. Hivatkozott arra is, hogy 2011. nyarán egy értekezleten az igazgató azt mondta, a fegyelmivel kapcsolatos perújítása egy "gennyes dolog" volt.
További érvelése szerint a szakigazgatási szervnél dolgozik határozatlan időre kinevezett öregségi nyugdíjasként dr. K. F., valamint a z.-i határállomáson a felperes munkakörében rokkant nyugdíjasként dr. K. A. és dr. Sz. B., valamint az öregségi nyugdíjas dr. K. J., akiket nem érintett a létszámcsökkentés.
A felperes arra is hivatkozott, hogy az egyenlő bánásmód követelményét is megsértette a munkáltató, mivel ő pert indított keresetkiegészítés kapcsán, ahol pernyertes lett, az pedig nagy preztizsveszteséget okozott a munkáltatónak.
A felperes további érvelése szerint a felmentés indoka nem valós és nem okszerű. A munkaköre nem került megszüntetésre, ugyanannyi határállomási állatorvosi munkakör maradt a felmentés kiadását követően, mint előtte. Hivatkozott arra is, hogy miután őt elküldték, 2012. július 1. napjával felvették A. S.-t.
A Miskolci Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.M.395/2012/25. számú ítéletével a keresetet elutasította és megállapította, hogy az eljárási illetéket és az állam által előlegezett költséget az állam viseli.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes hivatkozott arra, hogy a munkaköre nem szűnt meg, ugyanannyi határállomási állatorvosi munkakör maradt a felmentés után mint előtte. A perben bizonyított volt, hogy az alperesnél, illetve a perbeli szakigazgatási szervnél a felmentés időpontjában 4 határozatlan időre kinevezett határállomási állatorvos munkakörű személy volt alkalmazásban, valamint dr. K. J., aki 2011. március 31-éig határozott időre volt kinevezve. Bár dr. K. J. kinevezésében hatósági állatorvos szerepel, valójában határállomási állatorvosi feladatokat látott el a z.-i határállomáson. A felmentést követően a felperes munkakörében 1 fővel kevesebb ember dolgozott, így a létszámcsökkentés megvalósult.
Az alperes felperes által sem vitatott előadása szerint dr. A. S. már a felmentést megelőzően is az alperes alkalmazásában állt, így nem új felvételről van szó. A bírói gyakorlat szerint a létszámleépítés valóságát nem érinti az a tény, ha a felmentett munkavállaló munkakörébe tartozó feladatokat szétosztják más munkavállalók között, vagy azt már azelőtt is az alperesnél dolgozó személlyel láttatja el a munkáltató.
Az alperes igazgatója indokát adta annak, hogy miért a z.-i határállomáson dolgozó személyek közül szüntette meg 2 főnek a munkaviszonyát. Állította, hogy már évek óta tervben van a határállomáson a 24 órás munkarendről a 12 órás munkarendre való átállás. Azt, hogy ez valóban így van, alátámasztotta a tanúként meghallgatott K. Z., valamint dr. V. L. tanú. Ezen személyek előadását a felperes nem vitatta.
A felperes nem bizonyította azt, hogy az alperes a felmentéskor a jogait a rendeltetésszerű joggyakorlás tilalmába ütköző módon gyakorolta, vagy hogy a korábbi perindításai miatt bosszúból választották ki a létszámcsökkentés során. A bíróság megállapítása szerint a felperesi perindítások ténye nem bizonyítja önmagában a rendeltetésellenes joggyakorlást, azt, hogy az alperes a perindítások miatt mentette őt fel. Szintén nem bizonyított az, hogy az alperes a felperes keresőképtelenségének felülvizsgálatát kérte.
A bíróság megállapítása szerint a hátrányos megkülönböztetés sem igazolt. A felperes továbbá felhívás ellenére nem jelölte meg azon védendő tulajdonságot, amely miatt őt kedvezőtlenebb helyzetben részesítik, mint más, összehasonlítható helyzetben lévő személyt vagy csoportot. A felperes által a hátrányos megkülönböztetés vonatkozásában hivatkozottakat semmilyen tény nem támasztotta alá.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Miskolci Törvényszék 1.Mf.20.418/2013/6. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta és megállapította, hogy a fellebbezési illetéket az állam viseli. A felperest másodfokú perköltség fizetésére kötelezte.
A másodfokú bíróság ítélete szerint az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat kötelező rendelkezést nem fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy a létszámleépítést olyan módon kell megvalósítani, hogy amíg az alperes állományában nyugdíjas személy van, addig aktív dolgozót ne lehessen felmenteni, jogviszonyát megszüntetni. Ez csak a munkáltatók részére megfogalmazott elvárás volt, amelyet olyan módon kellett szem előtt tartani, hogy az intézmény is működni tudjon, ezért a munkáltató mérlegelési jogkörébe tartozott a létszámleépítés mikénti megvalósítása.
Az elsőfokú bíróság ítéletének indokolásából kitűnően az alperes számot adott arról, hogy a nyugdíjas dr. K. F.-et miért alkalmazta, illetőleg miért kötött szerződést B. P.-vel. Dr. K. F. tekintetében a szakigazgatási szerv vezetője külön engedélyt kért a foglalkoztatásra, amelyet a kormányhivatal megadott, B. P. vonatkozásában pedig 2011. január 19-én kötött szerződés kötelezte az alperest a foglalkoztatására.
A felmentéssel érintett személyek kiválasztása a munkáltatói jogkör gyakorlójának jogkörébe tartozik. Ezért amellett, hogy a felmentés indoka valós volt, hiszen a létszámleépítés megvalósult, az alperesi intézkedés kapcsán az okszerűtlenséget sem lehetett megállapítani.
Az alperes nem tette vitássá, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója részéről volt olyan nyilatkozat, amelyben megemlítette, hogy beszélgetett a felperessel a folyamatban lévő perekről, illetőleg, hogy több per folyik az alperes ellen. Nem vitás az sem, hogy a felperes átirányítására sor került, és az sem, hogy miután keresőképtelen állományba ment, annak jogszerűsége vizsgálatát a munkáltató kezdeményezte. Mindezek azonban önmagukban nem támasztják alá az alperes rendeltetésellenes joggyakorlását. Ezzel szemben ha a bíróság úgy foglalna állást, ha abban az esetben, amennyiben a fél azt igazolja, miszerint a munkáltatója ellen pert indított, illetőleg több pert megnyert, azért már megállapítható, hogy ennek retorziójaként került a jogviszonya megszüntetésére, azt jelentené, hogy a pert indító munkavállaló jogviszonyát felmentéssel soha nem lehetne megszüntetni. A felperesnek tehát többletkörülményt kellett volna igazolnia, amely nem történt meg.
K. Z. és dr. B. Z. tanúvallomása nem erősítette meg a felperesi hivatkozást, miszerint büntetésből a vágóhídra akarták helyezni.
A felperes felülvizsgálati kérelme a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalára irányult.
Érvelése szerint a másodfokú bíróság helytelenül alkalmazta a Ktjv. 8. § (1) bekezdés a) pontját és (3) bekezdésének rendelkezéseit, továbbá nem vizsgálta az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozatában foglalt létszámcsökkentést is érintő, a felperes felett a munkáltatói jogokat gyakorló dr. V. L. által aláírt, a 2012. január 13. napján megtartott kormánymegbízotti értekezleten elhangzottak összefoglalóját. A kormányzati létszámcsökkentésre vonatkozó részben ugyanis az az elvárás szerepel, hogy a leépítésnek elsősorban a nyugdíjkorhatárt elérő, valamint a nyugdíj mellett dolgozó kollégák jogviszonyának megszüntetésével, valamint a betöltetlen álláshelyek megszüntetésével kell megvalósulnia, és ez csak kisebb számban érintheti az aktív munkavállalókat.
Téves a másodfokú bíróság azon következtetése, miszerint a létszámleépítéssel kapcsolatban támasztott kormányzati elvárást "az alperesnek oly módon kellett szem előtt tartania, hogy az intézményt is működtetni tudja, ezért a munkáltató mérlegelési körébe tartozott a létszámleépítés mikénti megvalósulása".
A Kttv. magyarázatában foglaltak szerint jogellenes például a felmentés, ha a kormánytisztviselő kritikai véleményének megtorlásaként átszervezésre hivatkozva szüntetik meg a szolgálati jogviszonyát, még akkor is, ha az átszervezésre egyébként is sor került volna.
Az elsőfokú bíróság a tényállás feltárásakor figyelmen kívül hagyta a felperes által előadott azon tényeket, amelyek alátámasztják, hogy az alperes kifejezetten bosszúból, a felperes véleménynyilvánítási jogának elfojtása érdekében gyakorolta a felmentési jogát, mely körülményeket, valamint a felperes és az alperes közötti konfliktus sarkalatos pontját a másodfokú bíróság is figyelmen kívül hagyott.
A felperes felmentésére az alperes elleni perindításáraira tekintettel került sor. E körben kiemelendő, hogy az alperes rosszhiszeműen járt el, hiszen a felperes "aktív léte" ellenére szüntette meg az ő jogviszonyát.
A jogszabálysértés arra tekintettel is megvalósult, hogy a másodfokú bíróság a nyilvánvalóan okszerűtlen felmentést elfogadta, és ezt a felmentés valós indokaként értékelte, nem ismerte fel azonban, hogy a jogszerűség hiányzik, mert a tényleges indok másban keresendő.
Önmagában jogszabálysértő, hogy a másodfokú bíróság egyes bizonyítékokat nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyott.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Álláspontja szerint az elsőfokú bíróság bizonyítási eljárást folytatott le, és helyesen állapította meg azt, hogy az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat kötelező rendelkezést nem fogalmazott meg arra vonatkozóan, hogy a létszámleépítést oly módon kell megvalósítani, hogy amíg az alperes állományában nyugdíjas munkavállaló van, addig aktív dolgozót nem lehet felmenteni. Egy ilyen rendelkezés akadályozta volna az igazgatóság rendeltetésszerű, folyamatos működését.
Helyes a törvényszék azon megállapítása is, hogy a létszámcsökkentés önmagában okszerűvé teszi a felmentést.
A rendeltetésszerű joggyakorlás megsértése körében a bizonyítási kötelezettség a felperest terhelte, és a rendelkezésre álló adatokat a bíróság megfelelően értékelte.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatta felül a Pp. 275. §-ának (2) bekezdése értelmében.
Az 1004/2012. (I. 11.) Korm. határozat létszámcsökkentés végrehajtását rendelte el, amely a munkáltató részéről kötelezően végrehajtandó volt. Ennek értelmében 159 fő foglalkoztatotti létszámot 17 fővel kellett csökkenteni az engedélyezett 142 fő elérése érdekében. A Kormányhatározat a létszámleépítés megvalósítása körében kötelező előírásokat nem fogalmazott meg.
A munkáltatói jogkörgyakorló, dr. V. L. által 2012. január 18-án - a felmentést követően - készült emlékeztető szerint "elsősorban a nyugdíjkorhatárt elérő, valamint a nyugdíj mellett dolgozó kollégák leépítésével, valamint a betöltetlen álláshelyek megszüntetésével teljesülnek a keretszámok, aktív dolgozókat kisebb létszámban érint". Mindebből helyesen vonták le a bíróságok azt a következtetést, hogy az "elsősorban" nyugdíjas munkavállaló jogviszonyának megszüntetéséről szóló létszámcsökkentés végrehajtására vonatkozó javaslat sem tartalmazza azt a feltételt, hogy nem lehet addig aktív dolgozót felmenteni, amíg nyugdíjas személy van az alperes állományában.
Ugyancsak helytállóan állapították meg a bíróságok, hogy az alperes megfelelően igazolta, miszerint a nyugdíjas dr. K. F. alkalmazására miért kért - és kapott - kifejezetten engedélyt, illetve hogy B. P. foglalkoztatására a 2011. január 19-én kötött szerződés kötelezte.
A bíróságok jogszabálysértés nélkül fejtették ki, hogy a Ktjv. 8. § (1) bekezdés a) pontjára alapított felmentés indoka valós és okszerű volt, a célszerűségi szempontok pedig kívül esnek a bíróság vizsgálódási körén. Az ezzel ellentétes felülvizsgálati érvelés megalapozatlan.
A felperes állította, hogy a munkáltató rendeltetésellenesen gyakorolta a jogviszony megszüntetés jogát, intézkedésének valós oka a bosszú volt. Ebben körben a bizonyítás a felperest terhelte (Pp. 164. §).
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes az alperessel szemben több pert indított, nem vitásan átirányítására is sor került, illetve keresőképtelen állománya jogszerűségének megállapítására a munkáltató vizsgálatot kezdeményezett. Mindezen körülmények azonban a rendeltetésellenességet önmagukban, többlettényállási elem hiányában nem támasztják alá.
A bíróságok az eljárás során beszerzett bizonyítékokat a maguk összességében értékelik, és a per összes releváns körülményére figyelemmel - meggyőződésük szerint - bírálják el mérlegelve, hogy az egyes bizonyítékok közötti ellentét miként oldható fel (Pp. 206. §). E mérlegelés legfőbb korlátja a bíróság indokolási kötelezettsége [Pp. 221. § (1) bek.]. Az ítélet indokolásából világosan ki kell tűnnie, hogy a bizonyítékok mérlegelése során melyek voltak azok a körülmények, amelyeket a bíróság irányadónak tekintett. A felülvizsgálati eljárásban a bizonyítékok felülmérlegelésének, újabb egybevetésének nincs jogi lehetősége, a Kúria csak azt vizsgálhatja, hogy a mérlegelés körébe vont adatok értékelése során a bíróság nyilvánvalóan téves, vagy okszerűtlen következtetésre jutott-e (BH 2012.173.).
A felperes a felülvizsgálati kérelmében állította, hogy önmagában jogszabálysértő az a körülmény, hogy "a másodfokú bíróság egyes bizonyítékokat nyilvánvalóan figyelmen kívül hagyott". Ebben a körben azonban nem jelölte meg, hogy a bíróság mely bizonyítékait nem vizsgálta és értékelte, így ezen felülvizsgálati hivatkozás érdemben sem volt vizsgálható [Pp. 272. § (2) bek.].
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
A felperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul.
A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében.
Budapest, 2014. július 2.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.536/2013.)