adozona.hu
BH 2014.7.219
BH 2014.7.219
A munkáltató csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg felmentéssel a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott jogviszonyát is, ha egyedülálló, eltartott gyermeke 18 éves koráig. Amennyiben ezekről az adatokról nyilvántartást vezetnek, vagy az adatokból egyébként a munkáltatónak kellő körültekintés mellett tudnia kellett, nem hivatkozhat a közalkalmazott közlésének elmulasztására akkor sem, ha a nyilvántartása hiányos [1992. évi XXXIII. tv. 32. § (1) bek., 34. § (4) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes a keresetében a felmentése jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
[2] A Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletével a felmentést hatálytalanította, a felperes eredeti munkakörbe történő visszahelyezését mellőzte. Az alperest 6 havi átlagkereset és perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára. Ezt meghaladóan - a további átlagkereset és végkielégítés iránti igény tekintetében - a keresetet elutasította.
[3] A munkaügyi bíróság...
BH 2014.7.219 A munkáltató csak különösen indokolt esetben szüntetheti meg felmentéssel a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott jogviszonyát is, ha egyedülálló, eltartott gyermeke 18 éves koráig. Amennyiben ezekről az adatokról nyilvántartást vezetnek, vagy az adatokból egyébként a munkáltatónak kellő körültekintés mellett tudnia kellett, nem hivatkozhat a közalkalmazott közlésének elmulasztására akkor sem, ha a nyilvántartása hiányos [1992. évi XXXIII. tv. 32. § (1) bek., 34. § (4) bek.].
[1] A felperes a keresetében a felmentése jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.[2] A Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletével a felmentést hatálytalanította, a felperes eredeti munkakörbe történő visszahelyezését mellőzte. Az alperest 6 havi átlagkereset és perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára. Ezt meghaladóan - a további átlagkereset és végkielégítés iránti igény tekintetében - a keresetet elutasította.
[3] A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes támogató szolgálat szakmai vezetője (koordinátor) munkakörben, közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperes alkalmazásában. A 2012. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet a ténylegeshez képest alacsonyabb, 37 illetve 39 főben határozta meg az alperesi intézmény létszámát. A tényleges létszámot ezt követően 43 főre csökkentették. Az alperes átszervezést is végrehajtott, a támogató szolgálat, a pszichiátriai beteg közösségi ellátás, valamint a szenvedélybetegek közösségi ellátásának összevonását rendelte el vezetői szinten, egy fő szakmai vezető kinevezésével.
[4] A felperes 2011. évben II. csoportú rokkantsági nyugdíjban, 2012. évtől rokkantsági ellátásban részesült. A munkaköre betöltéséhez szükséges iskolai végzettséggel rendelkezett, a támogató szolgálat vezetői munkakörét a felmentéséig el tudta látni.
[5] A felperes a perbeli időben egyedülállóként két középiskolás gyermekéről gondoskodott, ekkor egyikük 18 év alatti volt. A 2012. április 26. napján kelt felmentéssel 2012. július 26. napjával az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát csoportösszevonás és létszámleépítés indokolással megszüntette.
[6] Az elsőfokú bíróság a felperes hivatkozásával szemben elfogadta, hogy az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló rendelete létszámcsökkentést megalapozó fenntartói döntésnek minősül. Ennek következtében az alperes a létszámot csökkentette és a felperes munkakörét érintő átszervezést végrehajtotta.
[7] Az 1992. évi XXXIII. törvény (Kjt.) 37/B. §-ára, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 31. §-ára, az időközben megváltozott szabályok alapján a Kjt. által alkalmazni rendelt 2012. évi I. törvény (új Mt.) 294. § (1) bekezdés gg) pontjára, a Kjt. 93. §-ára hivatkozással megállapította, hogy a felmentés időpontjában a felperes a törvény alkalmazása szempontjából nyugdíjasnak minősült, így az alperest nem terhelte a Kjt. 30/A-30/C. §-aiban foglalt rendelkezések betartása.
[8] A felmentés jogellenességét azon okból állapította meg, hogy az alperes megszegte a Kjt. 32. § (1) bekezdés c) [helyesen b)] pontja szerinti felmentési korlátozást, amelynek alapján a közalkalmazotti jogviszony csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel, ha a közalkalmazott egyedülálló, eltartott gyermeke 18 éves koráig. Kiemelte, hogy az alperes nem vitatta, miszerint a különös indok fennállását a felmentéskor nem vizsgálta.
[9] Nem fogadta el az alperes ezzel kapcsolatos védekezését, amely szerint nem volt tudomása a felperes egyedülállóságáról. Az elsőfokú bíróság okfejtése alapján ugyanis az alperes érdekkörébe esett volna a kellő körültekintés, gondosság tanúsítása, a felmentési korlát vizsgálata. A felperes a családi adókedvezményhez, illetve az adóelőleg levonásához rendszeresített nyilatkozatokban is a fentiekkel összefüggő adatokat közölte, az alperesnek lehetősége lett volna ezeket ilyen módon ellenőrizni.
[10] Kitért arra, hogy a különös indokoltság bizonyítása a munkáltatóra hárul, az erről szóló MK 10. számú állásfoglalásnak megfelelő körülményeket az alperes nem bizonyított. A felperes a munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel rendelkezett, azt a felmentéséig el tudta látni, az egészségi állapotára való alperesi hivatkozás feltételezésen alapul. A jognyilatkozat közlésekor hatályos Kjt. 34. § alapján 6 havi átlagkeresetnek megfelelő összegben marasztalta az alperest. Figyelemmel volt arra, hogy a jogviszony megszüntetésének jogellenességéhez a felperes családi körülményei vizsgálatának hiánya vezetett, valamint az alperes a felperes egészségi állapotát nem mérte fel. A nyugdíjasnak minősülés okán elutasította a végkielégítésre irányuló kereseti kérelmet a Kjt. 32. § (2) bekezdése szerint.
[11] A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, szövegezésében pontosította azzal, hogy a felmentés jogellenességét állapította meg, a hatálytalanítását mellőzte. Az alperes terhére megállapított marasztalás összegét 10 havi átlagkereset összegére, (1 648 020 forintra) felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[12] A törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Pp. 206. § (1) bekezdésre utalással a fellebbezési eljárásban is irányadónak fogadta el. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes a felmentésekor nyugdíjasnak minősült, és helyesnek tartotta a felperes munkakörét érintő átszervezés megtörténtére, a fenntartói döntésre tett megállapításokat és a levont következtetéseket.
[13] Mindemellett megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen rótta az alperes terhére a Kjt. 32. § (1) bekezdés c) pontjának [helyesen b) pontjának] figyelmen kívül hagyását, e jogszabályi feltétel vizsgálatának mellőzését. Kifejtette, hogy a munkáltatót terheli a személyi nyilvántartás teljességének, helyességének figyelemmel kísérése, a nyilvántartások folyamatos vezetése. A felperesre vonatkozó alapnyilvántartásban a családi állapot rovat üres, ugyanakkor a felperes két gyermekével kapcsolatos adatokat a nyilvántartás tartalmazza. Amennyiben a munkáltató olyan intézkedést hoz, amelynek szempontjából jelentősége van a nyilvántartás adatainak, a rendelkezésre álló adatok pótlása a munkáltató felelősségi körébe tartozik, az adatok hiányossága a munkáltatónak felróható, így viselni tartozik annak következményét. A felmentési korlát vizsgálata megtörténtének pedig a felmentésből ki kell tűnnie.
[14] A törvényszék utalt az MK 10. számú állásfoglalásra, amely szerinti súlyos okot az alperes a felmentésében nem jelölt meg, és a perben sem bizonyította ilyen körülmény fennállását. Ez - a jogszabályi rendelkezés értelmében - az intézkedés jogszerűségének feltétele, elmaradása okán a felmentés jogellenes.
[15] A jogsértést a másodfokú bíróság e körben olyan súlyúnak ítélte meg, hogy annak jogkövetkezményeként az átalány-kártérítés mértékét 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összegre felemelte a 2-12 havi keretben. A felmentés jogszabályi korlátba ütközése a Kjt. 34. § (3) bekezdés szerinti jogkövetkezmény alkalmazására ad alapot. A felperes egészségügyi alkalmasságának megfelelősége szempontjából részletes bizonyításra nem volt szükség, az a felmentés indokán kívül esik.
[16] Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, a felperes keresetének elutasítását kérte a felperes perköltségben történő marasztalásával.
[17] Hivatkozása szerint az eljárt bíróságok helytelenül, hiányosan, a bizonyítékok egyoldalú értékelésével állapították meg a tényállást. Nem vették figyelembe, hogy az ún. közalkalmazotti alapnyilvántartás hiányossága a felperesi adatszolgáltatás hiányosságára vezethető vissza. A felperes nem pontosította, módosította az egyedülállósága közlésével ezen iratot. Az alperest a felmentés közlésekor is elmulasztotta tájékoztatni, mely állítást tanúkkal tudott volna igazolni.
[18] A felperes szándékosan nem tett eleget az együttműködési, adatszolgáltatási kötelezettségének, majd a keresetét erre alapozta. A munkáltatói jogokat gyakorló igazgató bekérte a nyilvántartást, és miután az egyedülállóság fel sem merült, azokat alapul véve intézkedett. A munkáltatói jogkörgyakorló korábban nem ismerte a felperest, hivatalos tudomása sem volt a magánéleti körülményeiről. Nem fogadható el az a felperesi érvelés, amely szerint a dokumentációt nem ő töltötte ki, mert az adatszolgáltatásra ő volt kötelezett. Hivatkozott a Kjt. 83/B. § és 20. § (9) bekezdés előírásaira.
[19] Kifogásolta a felülvizsgálati kérelem a levont következtetések helytelenségét, a jogszabályi rendelkezések nem megfelelő alkalmazását. A felperes ugyanis mindkét ítélet által megállapítottan a felmentéskor a törvény alkalmazása szempontjából nyugdíjasnak minősült. Ennek következtében a Kjt. 30. § (1) bekezdés és 30/A. § (1) bekezdés értelmében esetében nem is kellett volna vizsgálni az egyedülállóság tényét.
[20] Jogsértőnek tartotta az átalány-kártérítés mértékének felemelését is, álláspontja szerint az a kártérítésre vonatkozó elvekkel és jogi szabályozással ütközik. A kárösszeg megállapításánál a törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes 2012. május 18-án már munkaviszonyban állt, erről az alperes tájékoztatását elmulasztotta, holott 2012. július 26-áig a felmentési idejét töltötte. A kártérítéssel a felperes háromszoros jövedelemhez jutott a felmentési ideje alatt.
[21] Anyagi jogi jogszabálysértésként a Kjt. 30/A. §-ára, az eljárási jog megsértéseként a Pp. 206. §-ára hivatkozott.
[22] A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
[23] A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
[24] A felülvizsgálati érvelés megalapozatlanul hivatkozott a tényállás Pp. 206. §-ba ütköző mérlegeléssel történt megállapítására. Az első-, másodfokú bíróság ítéletéből kitűnően figyelembe vette a közalkalmazotti alapnyilvántartás hiányosságát, az pedig nem volt vitás, hogy közvetlenül a felmentés közlésekor a felperes az egyedülállósága tényét nem közölte. Az sem volt vitatott, hogy a nyilvántartás adatainak felvételére évekkel korábban került sor. Helyes volt a törvényszék okfejtése arra nézve, hogy a nyilvántartás teljességének, helyességének figyelemmel kísérése a munkáltató kötelezettsége, így annak hiányossága az alperesnek felróható, abban a munkáltatót mulasztás terheli. Az adatlap kitöltésének egyéb körülményei nem ismertek, így a felperes felróhatóságára a rendelkezésre álló adatokból következtetés nem vonható le.
[25] Mindemellett tényállási elem volt az elsőfokú bíróság fellebbezési eljárásban is elfogadott azon megállapítása, amely szerint a felperes a családi kedvezmény érvényesítéséről a munkáltatótól származó bevétel adóelőlegének megállapításához szükséges adóelőleg nyilatkozatot a munkáltatónak leadta, abban szerepeltek a gyermekeire, életkorukra és a házastárs, élettárs hiányára vonatkozó adatok is. A gyermekeivel összefüggő adatok a nyilvántartásban is feltüntetésre kerültek.
[26] Mindezen körülmények figyelembevételével nem volt okszerűtlen vagy megalapozatlan az a következtetés, hogy a munkáltató nem járt el kellő körültekintéssel a felmentés alkalmazása, a felmentési korlátozás fennállásának vizsgálata során. Nem volt vitás a felperesnek az a hivatkozása, hogy miután régóta az alperesnél dolgozott, az egyedülállóságáról minden munkatársának tudomása volt. Az az alperesi állítás, miszerint a munkáltatói jogkör gyakorlója nemrég került a pozíciójába és a felperest korábban nem ismerte, nem elfogadható, nem menti az alperes mulasztását, ez a még fokozottabb körültekintést indokolta volna.
[27] Miután a munkáltatónak birtokában voltak a felperes egyedülállóságára vonatkozó adatok, az alapnyilvántartás hiányosságát pedig meg sem kísérelte kiküszöbölni sem a felmentést megelőző időszakban, sem a felmentést közvetlenül megelőzően, nem állíthatja, hogy a tőle elvárható módon járt el. Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy kellő körültekintéssel a felperes egyedülállóságáról a munkáltatónak tudnia kellett volna.
[28] Alaptalan az az alperesi álláspont is, miszerint az egyedülállóság tényének vizsgálatára nem is lett volna szükség a Kjt. 30/A. §-ra figyelemmel, mivel a felperes a felmentéskor nyugdíjasnak minősült.
[29] A felülvizsgálati eljárás során a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdés].
[30] Ennek megfelelően a felülvizsgálatnak nem képezte tárgyát, hogy a felperes nyugdíjasnak minősült-e, az erre vonatkozó jogerős ítéleti megállapítást a felülvizsgálati kérelem nem támadta. Ahogy arra a felülvizsgálati ellenkérelem is hivatkozik, a Kjt. 30/A. §-a a munkakör felajánlási kötelezettségről rendelkezik, a felmentés jogellenességének megállapítására vonatkozó első-, és másodfokú bírósági döntés pedig nem ezen alapszik.
[31] Az eljárt bíróságok a felmentés jogellenességét azon az alapon állapították meg, hogy a felperes a felmentéskor a Kjt. 32. § (1) bekezdés c) pontjában [helyesen b)] foglalt felmentési korlátozás alatt állt, amelynek fennálltát a munkáltató a felmentést megelőzően nem vizsgálta. E rendelkezés értelmében a közalkalmazotti jogviszony csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel, ha a közalkalmazott egyedülálló, eltartott gyermeke 18. éves koráig. Ilyen különös indokot az alperes nem vizsgált, a felmentés a korlátozás alóli mentesülésre, annak okára nem utalt. Mivel sem a Kjt., sem az új Mt. a hivatkozott felmentési korlátozás esetében nem említi kivételként a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottat, ez a felmentési korlátozás a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottakra is vonatkozik.
[32] Különös indokoltság, illetve annak vizsgálata hiányában az ilyen közalkalmazottat érintő felmentés felmentési korlátozásba ütközik, azaz jogellenes. Ugyanezen jogszabály (2) bekezdése további korlátozást fogalmaz meg, azaz még különösen indokolt esetben is csak akkor lehet megszüntetni a közalkalmazotti jogviszonyt, ha nincs a Kjt. 30/A. §-nak megfelelően felajánlható munkakör. Ezen munkaköri felajánlási kötelezettség kapcsán rendelkezik úgy a jogszabály a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott esetében, hogy amennyiben a felmentés Kjt. 30. § (1) bekezdés c)-f) pontján alapul, a munkakör felajánlási kötelezettség nem áll fenn.
[33] A jelen ügyben azonban a munkakör felajánlási kötelezettség fel sem merült, hiszen az eljárt bíróságok döntése azon alapult, hogy a munkáltató már a 32. § (1) bekezdés b) pont szerinti különös indokoltságot sem vizsgálta, amely pedig a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott esetében is kötelessége lett volna.
[34] A Kúria nem találta törvénysértőnek a törvényszék mérlegelését az átalány-kártérítés mértéke meghatározásánál. A felmentés ugyanis a felmentési korlátozásba ütközése folytán súlyosan jogsértő volt, és az alperes a felperes hosszabb ideje fennállt közalkalmazotti jogviszonyát szüntette meg, figyelmen kívül hagyva a jogszabály által is kiemelten védett helyzetét, a 18. év alatti gyermeke egyedülállóként való nevelését [Kjt. 34. § (4) bekezdés].
[35] Jogszabálysértés hiányában a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.448/2013.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Balaskó László ügyvéd által képviselt P. Cs. felperesnek a dr. Tormási Anita ügyvéd által képviselt "K." Szociális és Gyermekjóléti Alapszolgáltató Központ Társulás alperes ellen felmentés jogellenességének megállapítása, jogkövetkezményei alkalmazása iránt a Szekszárdi Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságnál 1. M. 170/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Szekszárdi Törvényszék 10. Mf. 20.014/2013/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
ítéletet:
A Kúria a szekszárdi Törvényszék 10. Mf. 20.014/2013/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 25 000 (huszonötezer) forint felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli.
Indokolás
A felperes a keresetében a felmentése jogellenességének megállapítását és ennek jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság ítéletével a felmentést hatálytalanította, a felperes eredeti munkakörbe történő visszahelyezését mellőzte. Az alperest 6 havi átlagkereset és perköltség megfizetésére kötelezte a felperes javára. Ezt meghaladóan - a további átlagkereset és végkielégítés iránti igény tekintetében - a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes támogató szolgálat szakmai vezetője (koordinátor) munkakörben, közalkalmazotti jogviszonyban állt az alperes alkalmazásában. A 2012. évi költségvetésről szóló önkormányzati rendelet 3. számú melléklete a ténylegeshez képest alacsonyabb, 37, illetve 39 főben határozta meg az alperesi intézmény létszámát. A tényleges létszámot ezt követően 43 főre csökkentették. Az alperes átszervezést is végrehajtott, a támogató szolgálat, a pszichiátriai beteg közösségi ellátás, valamint a szenvedélybetegek közösségi ellátásának összevonását rendelte el vezetői szinten, egy fő szakmai vezető kinevezésével.
A felperes 2011. évben II. csoportú rokkantsági nyugdíjban, 2012. évtől rokkantsági ellátásban részesült. A munkaköre betöltéséhez szükséges iskolai végzettséggel rendelkezett, a támogató szolgálat vezetői munkakörét a felmentéséig el tudta látni.
A felperes a perbeli időben egyedülállóként két középiskolás gyermekéről gondoskodott, ekkor egyikük 18 év alatti volt. A 2012. április 26. napján kelt felmentéssel 2012. július 26. napjával az alperes a felperes közalkalmazotti jogviszonyát csoportösszevonás és létszámleépítés indokolással megszüntette.
Az elsőfokú bíróság a felperes hivatkozásával szemben elfogadta, hogy az Önkormányzat 2012. évi költségvetéséről szóló rendelete létszámcsökkentést megalapozó fenntartói döntésnek minősül. Ennek következtében az alperes a létszámot csökkentette és a felperes munkakörét érintő átszervezést végrehajtotta. A Kjt. (a Közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény) 37/B. §-ára, a megváltozott munkaképességű személyek ellátásáról és egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXCI. törvény 31. §-ára, az időközben megváltozott szabályok alapján a Kjt. által alkalmazni rendelt 2012. évi I. törvény (új Mt.) 294. § (1) bekezdés gg) pontjára, a Kjt. 93. §-ára hivatkozással megállapította, hogy a felmentés időpontjában a felperes a törvény alkalmazása szempontjából nyugdíjasnak minősült, így az alperest nem terhelte a Kjt. 30/A-30/C. §-aiban foglalt rendelkezések betartása. A felmentés jogellenességét azon okból állapította meg, hogy az alperes megszegte a Kjt. 32. § (1) bekezdés c) pontja [helyesen b)] szerinti felmentési korlátozást, amelynek alapján a közalkalmazotti jogviszony csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel, ha a közalkalmazott egyedülálló, eltartott gyermeke 18 éves koráig. Kiemelte, hogy az alperes nem vitatta, miszerint a különös indok fennállását a felmentéskor nem vizsgálta. Nem fogadta el az alperes ezzel kapcsolatos védekezését, amely szerint nem volt tudomása a felperes egyedülállóságáról. Az elsőfokú bíróság okfejtése alapján ugyanis az alperes érdekkörébe esett volna a kellő körültekintés, gondosság tanúsítása, a felmentési korlát vizsgálata. A felperes a családi adókedvezményhez, illetve az adóelőleg levonásához rendszeresített nyilatkozatokban is a fentiekkel összefüggő adatokat közölte, az alperesnek lehetősége lett volna ezeket ilyen módon ellenőrizni. Kitért arra, hogy a különös indokoltság bizonyítása a munkáltatóra hárul, az erről szóló MK 10. számú állásfoglalásnak megfelelő körülményeket az alperes nem bizonyított. A felperes a munkaköréhez szükséges iskolai végzettséggel rendelkezett, azt a felmentéséig el tudta látni, az egészségi állapotára való alperesi hivatkozás feltételezésen alapul. A jognyilatkozat közlésekor hatályos Kjt. 34. § alapján 6 havi átlagkeresetnek megfelelő összegben marasztalta az alperest. Figyelemmel volt arra, hogy a jogviszony megszüntetésének jogellenességéhez a felperes családi körülményei vizsgálatának hiánya vezetett, valamint az alperes a felperes egészségi állapotát nem mérte fel. A nyugdíjasnak minősülés okán elutasította a végkielégítésre irányuló kereseti kérelmet a Kjt. 32. § (2) bekezdése szerint.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt Törvényszék az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, szövegezésében pontosította azzal, hogy a felmentés jogellenességét állapította meg, a hatálytalanítását mellőzte. Az alperes terhére megállapított marasztalás összegét 10 havi átlagkereset összegére, (1 648 020 forintra) felemelte, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte az alperest a felperes javára fellebbezési költség megfizetésére.
A törvényszék az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást a Pp. (a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény) 206. § (1) bekezdésre utalással a fellebbezési eljárásban is irányadónak fogadta el. Egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperes a felmentésekor nyugdíjasnak minősült, és helyesnek tartotta a felperes munkakörét érintő átszervezés megtörténtére, a fenntartói döntésre tett megállapításokat és a levont következtetéseket. Mindemellett megállapította, hogy az elsőfokú bíróság helyesen rótta az alperes terhére a Kjt. 32. § (1) bekezdés c) pontjának (helyesen b) pontjának) figyelmen kívül hagyását, e jogszabályi feltétel vizsgálatának mellőzését. Kifejtette, hogy a munkáltatót terheli a személyi nyilvántartás teljességének, helyességének figyelemmel kísérése, a nyilvántartások folyamatos vezetése. A felperesre vonatkozó alapnyilvántartásban a családi állapot rovat üres, ugyanakkor a felperes két gyermekével kapcsolatos adatokat a nyilvántartás tartalmazza. Amennyiben a munkáltató olyan intézkedést hoz, amelynek szempontjából jelentősége van a nyilvántartás adatainak, a rendelkezésre álló adatok pótlása a munkáltató felelősségi körébe tartozik, az adatok hiányossága a munkáltatónak felróható, így viselni tartozik annak következményét. A felmentési korlát vizsgálata megtörténtének pedig a felmentésből ki kell tűnnie.
A törvényszék utalt az MK 10. számú állásfoglalásra, amely szerinti súlyos okot az alperes a felmentésében nem jelölt meg, és a perben sem bizonyította ilyen körülmény fennállását. Ez - a jogszabályi rendelkezés értelmében - az intézkedés jogszerűségének feltétele, elmaradása okán a felmentés jogellenes. A jogsértést a másodfokú bíróság e körben olyan súlyúnak ítélte meg, hogy annak jogkövetkezményeként az átalány-kártérítés mértékét 10 havi átlagkeresetnek megfelelő összegre felemelte a 2-12 havi keretben. Rámutatott arra is, hogy a felmentés jogszabályi korlátba ütközése a Kjt. 34. § (3) bekezdés szerinti jogkövetkezmény alkalmazására ad alapot. Kitért arra, hogy a felperes egészségügyi alkalmasságának megfelelősége szempontjából részletes bizonyításra nem volt szükség, az a felmentés indokán kívül esik. A jogszabályi szövegezésnek megfelelően pontosította az elsőfokú ítélet rendelkezését a felmentés jogellenességének megállapítása tekintetében.
Az alperes személyes illetékmentessége kapcsán utalt az Itv. (az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény) 5. § (1) bekezdés c) pontjára.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet elsőfokú ítéletre is kiterjedő hatályon kívül helyezésével a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát, a felperes keresetének elutasítását kérte a felperes perköltségben történő marasztalásával.
Hivatkozása szerint az eljárt bíróságok helytelenül, hiányosan, a bizonyítékok egyoldalú értékelésével állapították meg a tényállást. Nem vették figyelembe, hogy az ún. közalkalmazotti alapnyilvántartás hiányossága a felperesi adatszolgáltatás hiányosságára vezethető vissza. A felperes nem pontosította, módosította az egyedülállósága közlésével ezen iratot. Az alperest a felmentés közlésekor is elmulasztotta tájékoztatni, mely állítást tanúkkal tudott volna igazolni. A felperes szándékosan nem tett eleget az együttműködési, adatszolgáltatási kötelezettségének, majd a keresetét erre alapozta. A munkáltatói jogokat gyakorló igazgató bekérte a nyilvántartást, és miután az egyedülállóság fel sem merült, azokat alapul véve intézkedett. A munkáltatói jogkörgyakorló korábban nem ismerte a felperest, hivatalos tudomása sem volt a magánéleti körülményeiről. Nem fogadható el az a felperesi érvelés, amely szerint a dokumentációt nem ő töltötte ki, mert az adatszolgáltatásra ő volt kötelezett. Hivatkozott a Kjt. 83/B. § és 20. § (9) bekezdés előírásaira.
Kifogásolta a felülvizsgálati kérelem a levont következtetések helytelenségét, a jogszabályi rendelkezések nem megfelelő alkalmazását. A felperes ugyanis mindkét ítélet által megállapítottan a felmentéskor a törvény alkalmazása szempontjából nyugdíjasnak minősült. Ennek következtében a Kjt. 30. § (1) bekezdés és 30/A. § (1) bekezdés értelmében esetében nem is kellett volna vizsgálni az egyedülállóság tényét.
Jogsértőnek tartotta az átalány-kártérítés mértékének felemelését is, álláspontja szerint az ütközik a kártérítésre vonatkozó elvekkel és jogi szabályozással. A kárösszeg megállapításánál a törvényszék figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes 2012. május 18-án már munkaviszonyban állt, erről az alperes tájékoztatását elmulasztotta, holott 2012. július 26-áig a felmentési idejét töltötte. A kártérítéssel a felperes háromszoros jövedelemhez jutott a felmentési ideje alatt.
Anyagi jogi jogszabálysértésként a Kjt. 30/A. §-ára, az eljárási jog megsértéseként a Pp. 206. §-ára hivatkozott.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult. Rámutatott, hogy az alperes részéről megjelölt jogszabálysértés körében megjelölt Kjt. 30/A. § tekintetében sem az első-, sem a másodfokú ítélet nem tartalmaz rendelkezést. A Pp. 273. § (3) bekezdésére figyelemmel érdemben előadta, hogy az alperes a felmentést nem a felperes nyugdíjasnak minősülő voltával indokolta, ezért az egyedülállóság miatti felmentési korlát rá vonatkozott. Az egyedülállóságáról az alperesnek tudnia kellett, azt okirattal is igazolta és az alperesnek erről kötelessége lett volna a jogszabályi előírások értelmében meggyőződni. Ennek elmulasztását az alperes a perben előbb elismerte, utóbb hivatkozott csak a felperesi közlés hiányára. Az adatnyilvántartás kitöltése jóval korábban, feltehetőleg nem általa történt, az egyedülállóságáról pedig mindenkinek tudomása volt az intézményben. Arról személyesen is beszélgetett az igazgatónővel, bár ez a beszélgetés négyszemközt zajlott.
Eljárási szabályszegés sem történt, az eljárt bíróságok a Pp. 206. §-nak megfelelően tettek eleget a mérlegelési kötelezettségüknek. A tanúmeghallgatásra az alperesnek bizonyítási indítványa nem volt. Utalt az őt megillető munkavállalói költségkedvezményre.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes felülvizsgálati kérelme támadta az első- és a másodfokon eljárt bíróságok által megállapított tényállást. Álláspontja szerint a bíróságok nem vették figyelembe, hogy az ún. közalkalmazotti alapnyilvántartás a felperes egyedülállóságára nem tartalmazott adatot, és ez a felperes mulasztására volt visszavezethető. Erről a körülményről a felperes a felmentés közlésekor sem tájékoztatta az alperest, amely állítását tanúkkal tudta volna igazolni.
A felülvizsgálati érvelés megalapozatlanul hivatkozott a tényállás Pp. 206. §-ba ütköző mérlegeléssel történt megállapítására. Az első- másodfokú bíróság ítéletéből kitűnően figyelembe vette a közalkalmazotti alapnyilvántartás hiányosságát, az pedig nem volt vitás, hogy közvetlenül a felmentés közlésekor a felperes az egyedülállósága tényét nem közölte. Az sem volt vitatott, hogy a nyilvántartás adatainak felvételére évekkel korábban került sor. Helyes volt a törvényszék okfejtése arra nézve, hogy a nyilvántartás teljességének, helyességének figyelemmel kísérése a munkáltató kötelezettsége, így annak hiányossága az alperesnek felróható, abban a munkáltatót mulasztás terheli. Az adatlap kitöltésének egyéb körülményei nem ismertek, így a felperes felróhatóságára a rendelkezésre álló adatokból következtetés nem vonható le. Mindemellett tényállási elem volt az elsőfokú bíróság fellebbezési eljárásban is elfogadott azon megállapítása, amely szerint a felperes a családi kedvezmény érvényesítéséről a munkáltatótól származó bevétel adóelőlegének megállapításához szükséges adóelőleg nyilatkozatot a munkáltatónak leadta, abban szerepeltek a gyermekeire, életkorukra és a házastárs, élettárs hiányára vonatkozó adatok is. A gyermekeivel összefüggő adatok a nyilvántartásban is feltüntetésre kerültek.
Mindezen körülmények figyelembevételével nem volt okszerűtlen vagy megalapozatlan az a következtetés, hogy a munkáltató nem járt el kellő körültekintéssel a felmentés alkalmazása, a felmentési korlátozás fennállásának vizsgálata során. Nem volt vitás a felperesnek az a hivatkozása, hogy miután régóta az alperesnél dolgozott, az egyedülállóságáról minden munkatársának tudomása volt. Az az alperesi állítás, miszerint a munkáltatói jogkör gyakorlója nemrég került a pozíciójába és a felperest korábban nem ismerte, nem elfogadható, nem menti az alperes mulasztását, ez a még fokozottabb körültekintést indokolta volna. Miután a munkáltatónak birtokában voltak a felperes egyedülállóságára vonatkozó adatok, az alapnyilvántartás hiányosságát pedig meg sem kísérelte kiküszöbölni sem a felmentést megelőző időszakban, sem a felmentést közvetlenül megelőzően, nem állíthatja, hogy a tőle elvárható módon járt el. Helytállóan állapították meg az eljárt bíróságok, hogy kellő körültekintéssel a felperes egyedülállóságáról a munkáltatónak tudnia kellett volna.
Alaptalan az az alperesi álláspont is, miszerint az egyedülállóság tényének vizsgálatára nem is lett volna szükség a Kjt. 30/A. §-ra figyelemmel, mivel a felperes a felmentéskor nyugdíjasnak minősült.
A felülvizsgálati eljárás során a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálhatja felül [Pp. 275. § (2) bekezdés]. Ennek megfelelően a felülvizsgálatnak nem képezte tárgyát, hogy a felperes nyugdíjasnak minősült-e, az erre vonatkozó jogerős ítéleti megállapítást a felülvizsgálati kérelem nem támadta. Ahogy arra a felülvizsgálati ellenkérelem is hivatkozik, a Kjt. 30/A. §-a a munkakör felajánlási kötelezettségről rendelkezik, a felmentés jogellenességének megállapítására vonatkozó első-, és másodfokú bírósági döntés pedig nem ezen alapszik. Az eljárt bíróságok a felmentés jogellenességét azon az alapon állapították meg, hogy a felperes a felmentéskor a Kjt. 32. § (1) bekezdés c) pontjában [helyesen b) pont] foglalt felmentési korlátozás alatt állt, amelynek fennálltát a munkáltató a felmentést megelőzően nem vizsgálta. E rendelkezés értelmében a közalkalmazotti jogviszony csak különösen indokolt esetben szüntethető meg felmentéssel, ha a közalkalmazott egyedülálló, eltartott gyermeke 18. éves koráig. Ilyen különös indokot az alperes nem vizsgált, a felmentés a korlátozás alóli mentesülésre, annak okára nem utalt. Mivel sem a Kjt., sem az új Mt. a hivatkozott felmentési korlátozás esetében nem említi kivételként a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottat, ez a felmentési korlátozás a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazottakra is vonatkozik. Különös indokoltság, illetve annak vizsgálata hiányában az ilyen közalkalmazottat érintő felmentés felmentési korlátozásba ütközik, azaz jogellenes. Ugyanezen jogszabály (2) bekezdése további korlátozást fogalmaz meg, azaz még különösen indokolt esetben is csak akkor lehet megszüntetni a közalkalmazotti jogviszonyt, ha nincs a Kjt. 30/A. §-nak megfelelően felajánlható munkakör. Ezen munkaköri felajánlási kötelezettség kapcsán rendelkezik úgy a jogszabály a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott esetében, hogy amennyiben a felmentés 30. § (1) bekezdés c) - f) pontján alapul, a munkakör felajánlási kötelezettség nem áll fenn. A jelen ügyben azonban a munkakör felajánlási kötelezettség fel sem merült, hiszen az eljárt bíróságok döntése azon alapult, hogy a munkáltató már a 32. § (1) bekezdés b) pont szerinti különös indokoltságot sem vizsgálta, amely pedig a nyugdíjasnak minősülő közalkalmazott esetében is kötelessége lett volna.
A Kúria szintén nem találta törvénysértőnek a törvényszék mérlegelését az átalány-kártérítés mértéke meghatározásánál. A felmentés ugyanis a felmentési korlátozásba ütközése folytán súlyosan jogsértő volt, és az alperes a felperes hosszabb ideje fennállt közalkalmazotti jogviszonyát szüntette meg, figyelmen kívül hagyva a jogszabály által is kiemelten védett helyzetét, a 18. év alatti gyermeke egyedülállóként való nevelését [Kjt. 34. § (4) bekezdés].
Jogszabálysértés hiányában a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A sikertelen felülvizsgálati kérelemre figyelemmel az alperest a Pp. 78. § (1) bekezdés értelmében kötelezte a felperes javára felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére (azzal, hogy a felperes nyilatkozata szerint áfa-mentes).
A felülvizsgálati illetéket, figyelemmel az Itv. (az Illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény) 5. § (1) bekezdés b) pontjára az állam viseli.
Budapest, 2014. március 26.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Takács Andrea s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.448/2013.)