adozona.hu
BH 2014.7.218
BH 2014.7.218
Amennyiben a felek az üzemi balesetből eredő kárigényt egyezségben rendezték, melyben a munkavállaló lemondott a jövőbeli kárigényei érvényesítéséről, a későbbiekben a balesetből eredő kár megtérítése iránti perben vizsgálandó, hogy a keresete az egyezségben foglaltak teljesítésére vagy olyan kár megfizetésére irányul, amelyről már lemondott [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: régi Mt.) 174. §, 179. §, 182. § és 184. §-ai; 1959. évi IV. tv. 207. § (1) bek.]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes a módosított keresetében kérte az alperest végkielégítés különbözetként 1 927 323 forint, valamint 2010. február 28-ától jelentkező keresetveszteség, míg 2013. január 1-jétől havi 139 703 forint kártérítési járadék megfizetésére kötelezni.
[2] A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[3] A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes jogelődjénél 1993. július 14-én üzemi balesetet szenvedett, melyből kifolyólag nála 26...
BH 2014.7.218 Amennyiben a felek az üzemi balesetből eredő kárigényt egyezségben rendezték, melyben a munkavállaló lemondott a jövőbeli kárigényei érvényesítéséről, a későbbiekben a balesetből eredő kár megtérítése iránti perben vizsgálandó, hogy a keresete az egyezségben foglaltak teljesítésére vagy olyan kár megfizetésére irányul, amelyről már lemondott [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: régi Mt.) 174. §, 179. §, 182. § és 184. §-ai; 1959. évi IV. tv. 207. § (1) bek.]
[1] A felperes a módosított keresetében kérte az alperest végkielégítés különbözetként 1 927 323 forint, valamint 2010. február 28-ától jelentkező keresetveszteség, míg 2013. január 1-jétől havi 139 703 forint kártérítési járadék megfizetésére kötelezni.[2] A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
[3] A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes jogelődjénél 1993. július 14-én üzemi balesetet szenvedett, melyből kifolyólag nála 26%-os egészségkárosodás következett be. Erre tekintettel elő-vájári munkakörét ellátni nem tudta, ezért rehabilitációs munkakörbe került. Az alperes a keresetveszteségét kártérítési járadék formájában a felperessel kötött egyezség alapján megtérítette.
[4] 2009 őszén csoportos létszámleépítés következtében a felperes munkaviszonyát az alperes felmondta. A végkielégítés összegét a felperes földalatti lakatos rehabilitált munkakörben elért átlagkeresete, azaz 180 103 forint figyelembevételével fizette ki. A balesettel kapcsolatban elveszett jövedelme azonban 350 337 forint volt. A felperes a keresetet megelőzően eredménytelenül kérte az alperest a rehabilitált munkakörben elért átlagkeresettel és a baleset hiányában elérhető keresettel számított végkielégítés különbözetének a megtérítésére.
[5] 2010. február 28-ától a felperes bányásznyugdíjban részesül, melyet 217 475 forint alapján állapítottak meg. A felperes álláspontja az volt, hogyha 1993-ban nem éri baleset, úgy vájár munkakörben, az ott megszerezhető keresettel ment volna nyugdíjba, de legalábbis a vájári átlagkereset alapján állapították volna meg a nyugdíját. Ezért a két nyugdíj közötti különbözetet kérte havonta kártérítési járadék címén.
[6] A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperesi jogelőd és a felperes között a balesettel összefüggő kárigényre vonatkozóan 1994. június 23-án egyezség jött létre. Ebben a munkáltató a felelősségét a foglalkozási balesetért 100%-ban elismerte, a munkavállaló részére valamennyi - általa akkor előterjesztett - kárigényét teljesítette. A megegyezésre tekintettel az egyezségben rögzítették, hogy a megállapodásban foglaltak teljesítése esetén a "foglalkozási megbetegedéssel" összefüggésben a munkáltatót további kártérítés nem terheli, amely egy joglemondó nyilatkozat és az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 207. § alapján kifejezett és visszavonhatatlan.
[7] Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az egyezség tartalmából egyértelműen következik, hogy a felperes a jövőbeli kártérítési igényéről lemondott, ezért a kártérítési igénye megalapozatlan. A felperes balesetével összefüggésben felmerülő kárigényét teljes körűen rendezték.
[8] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
[9] Álláspontja szerint a perben az volt az eldöntendő kérdés, hogy az egyezségben foglaltak alapján a jövőben jelentkező kárigények vonatkozásában a munkáltató felelőssége fennáll-e, valamint hogy a felek az 1994. június 23-án megkötött egyezségben a felperes 1993. július 14-én elszenvedett üzemi balesetével összefüggésben felmerülő kárigényét teljes körűen rendezték-e. A kereset megalapozottságáról a szerződésre vonatkozó szabályok és a megállapodás tartalma alapján kell állást foglalni.
[10] A Ptk. 207. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával egyszerű nyelvtani értelmezéssel megállapítható volt, hogy a felek szándéka a megállapodással az alperes részéről az 1993. július 14-én felperest ért baleset jövőben jelentkező egyéb kárigényének a kiküszöbölésére, és nem más célra irányult. A megállapodás 3. pontja tételesen rögzíti, hogy milyen kifizetéseket teljesített az egyezség megkötéséig az alperes, a 4. pontban nemvitásan a jövőre nézve vállalta a kártérítési járadék folyósítását, az 5. pontban pedig részletezték a nem vagyoni kártérítés fizetésére vonatkozó szabályt.
[11] A megállapodás nyelvtani értelmezéséből kitűnik, hogy a további kártérítés kifejezés után zárójelben nevesítve csak a késedelmi kamatot jelölték meg, de a "stb." kifejezés egyértelműen arra utal, hogy az egyéb, esetlegesen bejelentett igényeket is értik alatta. Ezért a felperes tévesen hivatkozott a kárigény bejelentőben foglaltakra. Ebből éppen az a következtetés volt levonható, hogy a felperes a megállapodással az üzemi balesetből folyó kárigényét véglegesen kívánta rendezni a munkáltatójával.
[12] Önmagában az, hogy a munkáltató a megállapodás 4. pontjában a jövőre nézve vállalta a kártérítési járadék folyósítását, nem támasztja alá azt a felperesi előadást, hogy a jövőre nézve az egyéb kárigényekre is fizetési kötelezettséget vállalt. A nyilatkozat éppen arra irányult, hogy a jövőre nézve kizárólag a járadék fizetésére korlátozták a felperes igényét. Az elsőfokú bíróság következtetése tehát helytálló volt, miszerint a felperest balesetével összefüggésben felmerülő kárigényt a felek teljes körűen rendezték.
[13] A megkötött egyezség felülvizsgálatára akkor nyílhatott volna lehetőség, ha lényeges, új körülményváltozást bizonyított, igazolt volna a felperes. Ilyen körülményre azonban a perben nem hivatkozott, ugyanakkor adatot szolgáltatott arra, hogy bányásznyugdíjban részesül, amely nem az egészségkárosodásával összefüggésben folyósított nyugdíj, így ez nem minősül olyan lényeges körülményváltozásnak, amely indokolhatta volna az egyezség felülvizsgálatát.
[14] A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet megváltoztatását, és az alperes keresetnek megfelelő marasztalását kérte a perköltség viselésre kötelezés mellett.
[15] Hivatkozása szerint az eljáró bíróságok a Ptk. 207. § (1) bekezdését megsértve értelmezték a peres felek egyezségét amikor azt állapították meg, hogy a szerződés 4. pontban vállalt jövőre szóló keresetveszteség megtérítésére vonatkozó kötelezettség nem terjed ki a perben érvényesített keresetveszteség-jellegű igényeire. Az egyezség lényege ugyanis az volt, hogy a balesetből eredő teljes keresetveszteségét 100%-ban megtérítse a munkáltató.
[16] A kárigény bejelentőből megállapíthatóan nem vagyoni kára, ingatlanműveléssel kapcsolatos többletkiadása és a rehabilitáció miatti keresetvesztesége, valamint a jövőre nézve is a "munkaképesség-csökkenés fennállásáig jövedelem különbség" megtérítése igénnyel élt. A nem igényelt egyéb károk vonatkozásában volt hajlandó joglemondó nyilatkozatot tenni. Ezen egyezségi ajánlatát fogadta el az alperes.
[17] Az egyezség 4. pontja alapján megállapítható, hogy az alperes a keresetveszteség 100%-os megtérítésére vállalt kötelezettséget, és ennek fejében mondott le egyéb kárai megtérítéséről. Jelen perben pedig éppen a keresetveszteség 100%-os megfizetését igényli.
[18] A másodfokú bíróság tévedett, amikor a végkielégítés-különbözet, valamint az elérhető nyugdíj és a tényleges nyugdíj közötti járadék igényét nem tekintette keresetveszteségnek. Az Mt. 177-179. § és 182., 184. § rendelkezéseit nem vették figyelembe. Az alperessel kötött megállapodás ugyanis nem szólt arról, hogy az alperes járadékot csak a munkaviszony megszűnéséig folyósít. Ennek ellenére a nyugdíjazására (tehát a megváltozott körülményekre) tekintettel automatikusan beszüntette a korábban vállalt és összegszerűen általa megállapított járadék folyósítását. A körülmények változása azonban csak a keresetveszteség összegszerűségét érintette, de nem a keresetveszteség tényét. Nem a felperesnek, hanem a munkáltatónak kellett volna a körülmények megváltozására hivatkoznia, mert az alperes volt az, aki a 2009. évben megállapított havi 123 374 forint összegű elmaradt jövedelem megtérítésére vonatkozó kártérítési járadék folyósítását a nyugdíjazására tekintettel megszüntette.
[19] E beszüntetést kifogásolta arra hivatkozással, hogy az alperesnek a keresetveszteség jellegű járadékot továbbra is folyósítania kell, mert a nyugdíjazás ellenére a balesettel összefüggően keresetveszteség továbbra is fennáll. Az alperes pedig a járadék megszüntetését vagy leszállítását nem kezdeményezte. A perbeli kereset tehát nem új igény, amely a megállapodás körén kívül esik, hanem az alperes által korábban is folyósított kártérítési járadék további folyósítása iránti kérelem.
[20] Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
[21] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
[22] A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a peres felek a felperes 1993. július 14-én bekövetkezett üzemi balesetével összefüggő káraira nézve 1994. június 23-án egyezséget kötöttek, amely a felperes részéről kárigényére vonatkozóan a jövőre nézve joglemondó nyilatkozatot tartalmazott. Erre tekintettel az eljáró bíróságok helyesen indultak ki e megállapodás tartalmából, és értelmezték azt a Ptk. 207. § (1) bekezdés alapján. Amennyiben ugyanis a felperes üzemi balesetből eredő kárigényét teljes körűen, így a megkötés időpontjához képest a jövőre nézve is rendezték, akkor a felperesnek további, a keresetben foglalt kárigényei az alperessel szemben nem lehetnek.
[23] Az egyezség 4. pontja szerint a munkáltató az 1994. május 21-én kelt kártérítési határozat és a jelen egyezség alapján a jövőre nézve (1994. június hónaptól) vállalja, hogy a munkavállaló részére az Mt. 177-187. §-ában rögzítettek szerint kártérítési járadékot folyósít. Az egyezség megkötésének időpontjában ennek összege: 18 984 Ft/hó.
[24] Az 5. pont szerint a munkáltató és a munkavállaló az 1. pontban részletezett balesettel összefüggésben figyelemmel az előző pontokban rögzítettekre is részleteiben megtárgyalták a már hivatkozott kárigény bejelentést. Mindezek alapján a munkáltató kötelezi magát arra, hogy a munkavállalónak […] 460 000 forintot nem vagyoni kártérítés jogcímén megfizet […] A munkavállaló kijelenti, hogy jelen egyezségben foglaltak teljesítése esetén az 1. pontban rögzített foglalkozási "megbetegedéssel" (helyesen balesettel) összefüggésben - ideértve az esetlegesen nem igényelt károkat is - a munkáltatót további kártérítés (késedelmi kamat stb.) nem terheli, és a Ptk. 207. § alapján jelen nyilatkozata kifejezett és visszavonhatatlan joglemondás.
[25] A felek tehát az egyezség megkötését megelőzően megtárgyalták a felperes kárigény bejelentésében foglaltakat. Az egyezkedés során a felperes jogi képviselővel járt el. Az 5. pontban foglaltak szerint pedig kifejezett joglemondó nyilatkozatot tett az egyezségbe nem foglalt, és az esetlegesen még nem is igényelt (azaz a jövőben felmerülő) káraira vonatkozóan.
[26] Az eljáró bíróságok tehát helytállóan indultak ki abból, hogy a felek 1994-ben minden kártérítési igényre kiterjedően megállapodást kötöttek, amelyben a felperes határozott nyilatkozatot tett a további igényekről való lemondásra. Ezt a megállapodást a felperes nem támadta meg, az érvényes, és mindkét felet, így a felperest is köti.
[27] A felek a felperes elmaradt jövedelmére vonatkozó kárigényét az Mt. 177. § (1) bekezdés alapján járadék formájában, azaz havonta visszatérő keresetveszteség megfizetésével rendezték. Ezért a felperesnek ezt meghaladóan a munkaviszonya megszüntetésekor egy összegben végkielégítés-különbözetként jelentkező kára megtérítését - joglemondására tekintettel - nem kérhette az alperestől. Erre vonatkozóan az eljáró bíróságok jogszerűen utasították el a keresetet.
[28] Nem helytálló a döntésük azonban a keresetveszteségi járadék iránti kereset tárgyában. A felperes a joglemondó nyilatkozatot arra tekintettel tette, hogy az egyezségben foglaltak szerint teljesít az alperes. A 4. pontban az Mt. 177-187. §-ban rögzítettek szerinti kártérítési járadék folyósítását vállalta a munkáltató. Az alperes által meg nem cáfolt peradat, hogy a felperes nyugdíjazásától kezdve azonban az Mt. 184. §-ban foglalt rendelkezéseket mellőzve a munkáltató a kártérítési járadék folyósítását megszüntette. A felperes keresete épp az egyezségben foglaltak teljesítésére irányult azon - a körülményeiben bekövetkezett - lényeges változásra is tekintettel, hogy nyugdíjazták, és az elmaradt jövedelemben jelentkező kára már nem az eredeti munkakörében elérhető és a rehabilitált munkakör közötti átlagkereset különbözetében, hanem ezen keresetek alapján megállapított nyugdíjak különbözetében jelentkezik tekintettel arra, hogy az alperes a kártérítési járadék folyósítását beszüntette.
[29] Helyes a felperes érvelése, miszerint a nyugdíjkülönbözetben jelentkező elmaradt jövedelem iránti kárigénye nem olyan új igény, amelyről a jövőre nézve az egyezségben lemondott. Ezen keresettel ugyanis az egyezségben foglalt járadékfizetésre irányuló szerződésszerű teljesítést kérte a megváltozott körülményekre tekintettel (nyugdíjazása, alperes járadék beszüntetése) módosított összeggel.
[30] Eltérő jogi álláspontjuk folytán azonban az eljáró bíróságok a felperes ezen kereseti kérelmét elutasították, és nem vizsgálták, hogy a felperes ezen járadékigényének a jogszabályi feltételei az Mt. 177-179., 183-187. §-ban foglaltak szerint fennállnak-e.
[31] Erre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek a kártérítési járadék megfizetését elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó döntését a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította, míg a végkielégítés-különbözet vonatkozásában a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.385/2013.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Tárnok Cecília ügyvéd által képviselt B. T. felperesnek a dr. Paróczai Tibor ügyvéd által képviselt V. E. Zrt. alperes ellen kártérítés iránt a Tatabányai Munkaügyi Bíróságnál 2. M. 964/2010. szám alatt megindított és másodfokon a Tatabányai Törvényszék 2. Mf. 21.495/2012/3. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
részítéletet:
A Kúria a Tatabányai Törvényszék 2. Mf. 21.495/2012/3. számú ítéletének a végkielégítés-különbözetre vonatkozóan a Tatabányai Munkaügyi Bíróság 2. M. 964/2010/32. számú ítéletét helybenhagyó rendelkezését hatályában fenntartja, egyebekben - az illetékviselésre és a perköltségre vonatkozó rendelkezéseket is érintően - az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezi, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasítja.
Kötelezi az felperest, hogy fizessen meg - tizenöt nap alatt - az alperesnek 80 000 (nyolcvanezer) forint együttes első-, másodfokú részperköltséget.
A le nem rótt első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási részilletéket az állam viseli.
A Kúria a felperes felülvizsgálati eljárási költségét 17 000 (tizenhétezer) forintban, a felülvizsgálati eljárás illetékét 167 600 (egyszázhatvanhétezer-hatszáz) forintban állapítja meg.
Indokolás
A felperes a módosított keresetében kérte az alperest végkielégítés különbözetként 1 927 323 forint és ennek 2010. február 27-étől járó késedelmi kamata, valamint 2010. február 28-ától jelentkező keresetveszteség címén 2010. december 31-éig 1 345 910 forint, 2011. évre 1 676 436 forint, 2012. évre 1 676 436 forint késedelmi kamattal növelt összegű, míg 2013. január 1-jétől havi 139 703 forint kártérítési járadék, valamint perköltség megfizetésére kötelezni.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Megállapította, hogy az előlegezett szakértői díj és eljárási illeték az állam terhén marad. Kötelezte az alperest a felperes javára perköltség megfizetésére.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes jogelődjénél 1993. július 14-én üzemi balesetet szenvedett, melyből kifolyólag nála 26%-os egészségkárosodás következett be. Erre tekintettel elő-vájári munkakörét ellátni nem tudta, ezért rehabilitációs munkakörbe került. Az alperes a keresetveszteségét kártérítési járadék formájában a felperessel kötött egyezség alapján megtérítette.
2009 őszén csoportos létszámleépítés következtében a felperes munkaviszonyát az alperes felmondta. A végkielégítés összegét a felperes földalatti lakatos rehabilitált munkakörben elért átlagkeresete, azaz 180 103 forint figyelembevételével fizette ki. A balesettel kapcsolatban elveszett jövedelme azonban 350 337 forint volt. A felperes a keresetet megelőzően eredménytelenül kérte az alperest a rehabilitált munkakörben elért átlagkeresettel és a baleset hiányában elérhető keresettel számított végkielégítés különbözetének a megtérítésére.
2010. február 28-ától a felperes bányásznyugdíjban részesül, melyet 217 475 forint alapján állapítottak meg. A felperes álláspontja az volt, hogyha 1993-ban nem éri baleset, úgy vájár munkakörben, az ott megszerezhető keresettel ment volna nyugdíjba, de legalábbis a vájári átlagkereset alapján állapították volna meg a nyugdíját. Ezért a két nyugdíj közötti különbözetet kérte havonta kártérítési járadék címén.
A munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperesi jogelőd és a felperes között a balesettel összefüggő kárigényre vonatkozóan 1994. június 23-án egyezség jött létre. Ebben a munkáltató a felelősségét a foglalkozási balesetért 100%-ban elismerte, a munkavállaló részére valamennyi - általa akkor előterjesztett - kárigényét teljesítette. A megegyezésre tekintettel az egyezség 5. pontjában rögzítették, hogy a megállapodásban foglaltak teljesítése esetén a "foglalkozási megbetegedéssel" összefüggésben a munkáltatót további kártérítés nem terheli, amely egy joglemondó nyilatkozat és az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 207. § alapján kifejezett és visszavonhatatlan.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint az egyezség tartalmából egyértelműen következik, hogy a felperes a jövőbeli kártérítési igényéről lemondott, ezért a rehabilitált munkakörben elért végkielégítés és az eredeti munkakörben elérhető végkielégítés különbözete, illetőleg a két kereset alapján számított nyugdíjkülönbözet iránt az 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: régi Mt.) 175. § alapján előterjesztett kártérítési igénye megalapozatlan. A felperes balesetével összefüggésben felmerülő kárigényét teljes körűen rendezték.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kötelezte a felperest az alperes javára másodfokú perköltség megfizetésére, és megállapította, hogy a le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli.
Álláspontja szerint a perben az volt az eldöntendő kérdés, hogy az egyezségben foglaltak alapján a jövőben jelentkező kárigények vonatkozásában a munkáltató felelőssége fennáll-e, valamint hogy a felek az 1994. június 23-án megkötött egyezségben a felperes 1993. július 14-én elszenvedett üzemi balesetével összefüggésben felmerülő kárigényét teljes körűen rendezték-e. A kereset megalapozottságáról a szerződésre vonatkozó szabályok és a megállapodás tartalma alapján kell állást foglalni.
A felperes állította, hogy az egyezségben foglalt megállapodásban a felek szándéka nem terjedt ki a joglemondás körében a jövőbeni kárigényre, a továbbiakban jelentkező keresetveszteségre. Hivatkozott az 1994. április 14-én kelt kárbejelentőre annak alátámasztásául, hogy az egyezség megkötésénél a jövőre vonatkozó keresetveszteségre irányuló joglemondás nem áll fenn.
A Ptk. 207. § (1) bekezdésében foglaltak alkalmazásával egyszerű nyelvtani értelmezéssel megállapítható volt, hogy a felek szándéka a megállapodással az alperes részéről az 1993. július 14-én felperest ért baleset jövőben jelentkező egyéb kárigényének a kiküszöbölésére, és nem más célra irányult. A megállapodás 3. pontja tételesen rögzíti, hogy milyen kifizetéseket teljesített az egyezség megkötéséig az alperes, a 4. pontban nem vitásan a jövőre nézve vállalta a kártérítési járadék folyósítását, az 5. pontban pedig részletezték a nem vagyoni kártérítés fizetésére vonatkozó szabályt. A megállapodás nyelvtani értelmezéséből kitűnik, hogy a további kártérítés kifejezés után zárójelben nevesítve csak a késedelmi kamatot jelölték meg, de a "stb." kifejezés egyértelműen arra utal, hogy az egyéb, esetlegesen bejelentett igényeket is értik alatta. Ezért a felperes tévesen hivatkozott a kárigény bejelentőben foglaltakra. Ebből éppen az a következtetés volt levonható, hogy a felperes a megállapodással az üzemi balesetből folyó kárigényét véglegesen kívánta rendezni a munkáltatójával. A kárigény bejelentő utolsó előtti bekezdésében arra hivatkozott a felperes, amennyiben megállapodás jön létre a felek között, abban az esetben "jelen beadványban nem igényelt kárra vonatkozóan hajlandó joglemondó nyilatkozatot tenni, és természetszerűleg kamatigényt sem érvényesít". Ellenkező esetben helyezte kilátásba, hogy "valamennyi kárát" igényelni fogja.
Önmagában az, hogy a munkáltató a megállapodás 4. pontjában a jövőre nézve vállalta a kártérítési járadék folyósítását, nem támasztja alá azt a felperesi előadást, hogy a jövőre nézve az egyéb kárigényekre is fizetési kötelezettséget vállalt. A nyilatkozat éppen arra irányult, hogy a jövőre nézve kizárólag a járadék fizetésére korlátozták a felperes igényét. Az elsőfokú bíróság következtetése tehát helytálló volt, miszerint a felperest balesetével összefüggésben felmerülő kárigényt a felek teljes körűen rendezték. A megkötött egyezség felülvizsgálatára akkor nyílhatott volna lehetőség, ha lényeges, új körülményváltozást bizonyított, igazolt volna a felperes. Ilyen körülményre azonban a perben nem hivatkozott, ugyanakkor adatot szolgáltatott arra, hogy bányásznyugdíjban részesül, amely nem az egészségkárosodásával összefüggésben folyósított nyugdíj, így ez nem minősül olyan lényeges körülményváltozásnak, amely indokolhatta volna az egyezség felülvizsgálatát.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet "megváltoztatását", és az alperes keresetnek megfelelő marasztalását kérte a perköltség viselésre kötelezés mellett.
Hivatkozása szerint az eljáró bíróságok a Ptk. 207. § (1) bekezdését megsértve értelmezték a peres felek egyezségét, amikor azt állapították meg, hogy a szerződés 4. pontban vállalt jövőre szóló keresetveszteség megtérítésére vonatkozó kötelezettség nem terjed ki a perben érvényesített keresetveszteség-jellegű igényeire. Az egyezség lényege ugyanis az volt, hogy a balesetből eredő teljes keresetveszteségét 100%-ban megtérítse a munkáltató.
A kárigény bejelentőből megállapíthatóan nem vagyoni kára, ingatlanműveléssel kapcsolatos többletkiadása és a rehabilitáció miatti keresetvesztesége, valamint a jövőre nézve is a "munkaképesség-csökkenés fennállásáig jövedelem különbség" megtérítése igénnyel élt. A nem igényelt egyéb károk vonatkozásában volt hajlandó joglemondó nyilatkozatot tenni. Ezen egyezségi ajánlatát fogadta el az alperes.
Az egyezség 4. pontja alapján megállapítható, hogy az alperes a keresetveszteség 100%-os megtérítésére vállalt kötelezettséget, és ennek fejében mondott le egyéb kárai megtérítéséről. Jelen perben pedig éppen a keresetveszteség 100%-os megfizetését igényli.
A másodfokú bíróság tévedett, amikor a végkielégítés-különbözet, valamint az elérhető nyugdíj és a tényleges nyugdíj közötti járadék igényét nem tekintette keresetveszteségnek. Az Mt. 177-179. § és 182., 184. § rendelkezéseit nem vették figyelembe. Az alperessel kötött megállapodás ugyanis nem szólt arról, hogy az alperes járadékot csak a munkaviszony megszűnéséig folyósít. Ennek ellenére a nyugdíjazására (tehát a megváltozott körülményekre) tekintettel automatikusan beszüntette a korábban vállalt és összegszerűen általa megállapított járadék folyósítását. A körülmények változása azonban csak a keresetveszteség összegszerűségét érintette, de nem a keresetveszteség tényét. Nem a felperesnek, hanem a munkáltatónak kellett volna a körülmények megváltozására hivatkoznia, mert az alperes volt az, aki a 2009. évben megállapított havi 123 374 forint összegű elmaradt jövedelem megtérítésére vonatkozó kártérítési járadék folyósítását a nyugdíjazására tekintettel megszüntette.
E beszüntetést kifogásolta arra hivatkozással, hogy az alperesnek a keresetveszteség jellegű járadékot továbbra is folyósítania kell, mert a nyugdíjazás ellenére a balesettel összefüggően keresetveszteség továbbra is fennáll. Az alperes pedig a járadék megszüntetését vagy leszállítását nem kezdeményezte. A perbeli kereset tehát nem új igény, amely a megállapodás körén kívül esik, hanem az alperes által korábban is folyósított kártérítési járadék további folyósítása iránti kérelem.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztett elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint részben alapos.
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a peres felek a felperes 1993. július 14-én bekövetkezett üzemi balesetével összefüggő káraira nézve 1994. június 23-án egyezséget kötöttek, amely a felperes részéről kárigényére vonatkozóan a jövőre nézve joglemondó nyilatkozatot tartalmazott. Erre tekintettel az eljáró bíróságok helyesen indultak ki e megállapodás tartalmából, és értelmezték azt a Ptk. 207. § (1) bekezdés alapján. Amennyiben ugyanis a felperes üzemi balesetből eredő kárigényét teljes körűen, így a megkötés időpontjához képest a jövőre nézve is rendezték, akkor a felperesnek további, a keresetben foglalt kárigényei az alperessel szemben nem lehetnek.
Az egyezség (26/A/6. sorszám alatti irat) 4. pontja szerint a munkáltató az 1994. május 21-én kelt kártérítési határozat és a jelen egyezség alapján a jövőre nézve (1994. június hónaptól) vállalja, hogy a munkavállaló részére az Mt. 177-187. §-ában rögzítettek szerint kártérítési járadékot folyósít. Az egyezség megkötésének időpontjában ennek összege: 18 984 Ft/hó.
Az 5. pont szerint a munkáltató és a munkavállaló az 1. pontban részletezett balesettel összefüggésben figyelemmel az előző pontokban rögzítettekre is részleteiben megtárgyalták a már hivatkozott kárigény bejelentést. Mindezek alapján a munkáltató kötelezi magát arra, hogy a munkavállalónak ... 460 000 forintot nem vagyoni kártérítés jogcímén megfizet ... A munkavállaló kijelenti, hogy jelen egyezségben foglaltak teljesítése esetén az 1. pontban rögzített foglalkozási "megbetegedéssel" (helyesen balesettel) összefüggésben - ideértve az esetlegesen nem igényelt károkat is - a munkáltatót további kártérítés (késedelmi kamat, stb.) nem terheli, és a Ptk. 207. § alapján jelen nyilatkozata kifejezett és visszavonhatatlan joglemondás.
A felek tehát az egyezség megkötését megelőzően megtárgyalták a felperes kárigény bejelentésében foglaltakat. Az egyezkedés során a felperes jogi képviselővel járt el. Az 5. pontban foglaltak szerint pedig kifejezett joglemondó nyilatkozatot tett az egyezségbe nem foglalt, és az esetlegesen még nem is igényelt (azaz a jövőben felmerülő) káraira vonatkozóan.
Az eljáró bíróságok tehát helytállóan indultak ki abból, hogy a felek 1994-ben minden kártérítési igényre kiterjedően megállapodást kötöttek, amelyben a felperes határozott nyilatkozatot tett a további igényekről való lemondásra. Ezt a megállapodást a felperes nem támadta meg, az érvényes, és mindkét felet, így a felperest is köti.
A felek a felperes elmaradt jövedelmére vonatkozó kárigényét az Mt. 177. § (1) bekezdés alapján járadék formájában, azaz havonta visszatérő keresetveszteség megfizetésével rendezték. Ezért a felperesnek ezt meghaladóan a munkaviszonya megszüntetésekor egy összegben végkielégítés-különbözetként jelentkező kára megtérítését - joglemondására tekintettel - nem kérhette az alperestől. Erre vonatkozóan az eljáró bíróságok jogszerűen utasították el a keresetet.
Nem helytálló a döntésük azonban a keresetveszteségi járadék iránti kereset tárgyában. A felperes a joglemondó nyilatkozatot arra tekintettel tette, hogy az egyezségben foglaltak szerint teljesít az alperes. A 4. pontban az Mt. 177-187. §-ban rögzítettek szerinti kártérítési járadék folyósítását vállalta a munkáltató. Az alperes által meg nem cáfolt peradat, hogy a felperes nyugdíjazásától kezdve azonban az Mt. 184. §-ban foglalt rendelkezéseket mellőzve a munkáltató a kártérítési járadék folyósítását megszüntette. A felperes keresete épp az egyezségben foglaltak teljesítésére irányult azon - a körülményeiben bekövetkezett- lényeges változásra is tekintettel, hogy nyugdíjazták, és az elmaradt jövedelemben jelentkező kára már nem az eredeti munkakörében elérhető és a rehabilitált munkakör közötti átlagkereset különbözetében, hanem ezen keresetek alapján megállapított nyugdíjak különbözetében jelentkezik tekintettel arra, hogy az alperes a kártérítési járadék folyósítását beszüntette (alperes 29. sorszámú előkészítő irata, 32. sorszámú jegyzőkönyv, 33. sorszámú fellebbezésében foglalt nyilatkozata).
Helyes a felperes érvelése, miszerint a nyugdíjkülönbözetben jelentkező elmaradt jövedelem iránti kárigénye nem olyan új igény, amelyről a jövőre nézve az egyezségben lemondott. Ezen keresettel ugyanis az egyezségben foglalt járadékfizetésre irányuló szerződésszerű teljesítést kérte a megváltozott körülményekre tekintettel (nyugdíjazása, alperes járadék beszüntetése) módosított összeggel.
Eltérő jogi álláspontjuk folytán azonban az eljáró bíróságok a felperes ezen kereseti kérelmét elutasították, és nem vizsgálták, hogy a felperes ezen járadékigényének a jogszabályi feltételei az Mt. 177-179., 183-187. §-ban foglaltak szerint fennállnak-e. Erre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletnek a kártérítési járadék megfizetését elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést helybenhagyó döntését a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján az elsőfokú ítéletre is kiterjedően hatályon kívül helyezte, és e körben az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat meghozatalára utasította, míg a végkielégítés-különbözet vonatkozásában a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján hatályában fenntartotta.
A megismételt eljárásban a felperesnek a járadékigényéről a fenti Mt.-beli rendelkezések alapján kell a döntést meghozni.
A felperest megillető munkavállalói költségkedvezmény folytán a végkielégítés-különbözetre vonatkozó kereseti kérelemre vetített első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási részilletéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet alapján az állam viseli.
Az e körben pervesztes felperes a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján köteles az alperes együttes első-, másodfokú eljárási részöltségét megfizetni azzal, hogy alperesnek a felülvizsgálati eljárásban költsége nem merült fel.
A baleseti járadékra vonatkozó kereseti kérelem tárgyában a Kúria a felperes felülvizsgálati eljárási költségét és a felülvizsgálati eljárási illetéket a Pp. 275. § (5) bekezdés alapján csak megállapította azzal, hogy annak viseléséről majd a határozatot hozó bíróság fog dönteni.
Budapest, 2014. április 9.
Dr. Hajdu Edit s.k. a tanács elnöke, előadó bíró
Dr. Tallián Blanka s.k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. bíró