BH 2014.2.56

A meghatározott összegű jutalék fizetésére vonatkozó megállapodás bizonyításának hiánya az arra jogot alapító és igényt érvényesítő fél terhére esik [Pp. 164. § (1) bekezdés].

Kiválasztott időállapot: Mi ez?
  • Kibocsátó(k):
  • Jogterület(ek):
  • Tipus:
  • Érvényesség kezdete: 
  • Érvényesség vége: 

MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?

A felperes munkáltató keresetében 2 091 766 Ft és ennek 2009. március 28-től kifizetésig járó törvényes késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy az alperes jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatával elismerte, hogy a jegyzőkönyv szerinti pénztárbizonylatokon szereplő összegekkel nem számolt el.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, miszerint a jegyzőkönyvön nem az ő aláírása szerepel, illetve a jegyzőkönyv nem minősül tartozás-elismerés...

BH 2014.2.56 A meghatározott összegű jutalék fizetésére vonatkozó megállapodás bizonyításának hiánya az arra jogot alapító és igényt érvényesítő fél terhére esik [Pp. 164. § (1) bekezdés].
A felperes munkáltató keresetében 2 091 766 Ft és ennek 2009. március 28-től kifizetésig járó törvényes késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy az alperes jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatával elismerte, hogy a jegyzőkönyv szerinti pénztárbizonylatokon szereplő összegekkel nem számolt el.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, miszerint a jegyzőkönyvön nem az ő aláírása szerepel, illetve a jegyzőkönyv nem minősül tartozás-elismerésnek, vitatta azt is, hogy elszámolási kötelezettségének nem tett eleget.
Az alperes a perben azzal is érvelt, hogy a felperes az őt megillető jutalék egy részét visszatartotta a vevői számlák kiegyenlítéséig, illetve a jutalékából jogellenes levonásokat eszközölt, ezért a ki nem fizetett, el nem évült jutalékát viszontkeresettel érvényesítette, míg az elévült igényei tekintetében beszámítási kifogással élt.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 355 862 Ft-ot és ennek késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes munkáltató italnagykereskedéssel foglalkozott. Az alperes 2004. december 2-ától 2009. február 2-áig állt a felperessel munkaviszonyban, üzletkötő munkakörben. A munkaviszonya munkáltatói rendkívüli felmondással szűnt meg, a 2009. február 5-ei jegyzőkönyvben foglaltak alapján, amely ellen a munkavállaló keresetet nem terjesztett elő. A 2009. február 5-én kelt jegyzőkönyvön szereplő aláírás az alperestől származik. Ebben a jegyzőkönyvben az alperes azt ismerte el, hogy a bevételi pénztárbizonylatokon szereplő, mindösszesen 2 091 766 Ft-tal nem számolt el. A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a jegyzőkönyvben az alperes tartozáselismerő nyilatkozatot tett és a perben a rá háruló bizonyítási kötelezettsége ellenére nem bizonyította, hogy az okiratban foglalt tartozása nem áll fenn.
Mindezek ellenére a munkaügyi bíróság azért utasította el a felperes keresetét, mert az alperes által beszámítási kifogással érvényesített igénye - melyet a munkaügyi bíróság megalapozottnak talált - összegszerűségében meghaladta a kereseti igényt.
Az alperes jutalék iránti viszontkeresettel, illetve beszámítási kifogással érvényesített igénye körében megállapított tényállás szerint a munkaviszony létesítésekor a felek jutalékot kötöttek ki. A munkaügyi bíróság az ítélete indokolásában hivatkozott a perbeli ellentmondásos adatokra, melyeket akként értékelt, hogy a jutalék a munkavállaló alperest a személyi alapbérén felül illette meg. A csatolt bérnyilvántartó lapok szerint az alperes részére jutalék címén kifizetés nem történt, hanem majdnem minden hónapban a személyi alapbérén felül különböző összegekben (20 500 Ft-tól 75 000 Ft-ig) jutalom kifizetésére került sor a részére. A tényállás szerint az alperest megillető "jutalékból" a felperes által is elismerten levonásra került az alperesnek járó cafeteria összege, a telefonhasználat limitet meghaladó része, részben a vevőtartozások összege. E levonásokra a munkaügyi bíróság megállapítása szerint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 161. §-ába ütközően jogellenesen került sor.
A jutalékszámítás módjára, az alperest megillető "jutalék" összegére - egyéb bizonyíték hiányában - a perbe vont igazságügyi szakértő a tanúvallomások alapján vont le következtetést, melyet ezért a munkaügyi bíróság a bizonyítékok mérlegelése során figyelmen kívül hagyott. Ugyanakkor tényként állapította meg, miszerint a cafeteria címén történt 502 000 Ft összegű levonás, a 2008 októberében történt 104 815 Ft levonás, valamint 32 hónapra számolva bírói "mérlegeléssel" megállapított havi 52 000 Ft mértékű vevői tartozás és telefonhasználat összege meghaladja a kereseti igényt.
A munkaügyi bíróság az el nem évült, 2008. november, december és 2009. január hónapra megállapított mindösszesen 355 862 Ft levonás összegének megfizetésére kötelezte a felperest az alperes viszontkeresetének részben helyt adva.
Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag a felperes munkáltató élt fellebbezéssel.
Az alperes munkavállaló fellebbezéssel nem támadta a megállapított tartozását és annak mértékét, amellyel szemben a munkaügyi bíróság a beszámítási kifogását alaposnak fogadta el.
A másodfokú bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 091 766 Ft-ot és annak 2009. március 28-tól a kifizetés napjáig számított törvényes késedelmi kamatát. A felperes terhére, az alperes javára szóló marasztalást 355 862 Ft-ról 96 000 Ft összegű cafeteria juttatásra és az elsőfokú bíróság által megállapított kamataira leszállította. Ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította.
A másodfokú bíróság az alperes beszámítási kifogása tárgyában a munkaügyi bíróság érdemi döntéséhez képest eltérő álláspontra helyezkedett, ezért az igény elutasítása miatt rendelkezett a beszámítás hiányában a kereseti kérelemnek megfelelő alperesi marasztalásról.
Nem osztotta a másodfokú bíróság azt az elsőfokú ítéleti megállapítást, mely szerint a felek között megállapodás jött létre a jutalék kifizetésére. A felperes tanúként meghallgatott munkavállalói ugyanis nem tettek egybehangzó nyilatkozatokat az üzletkötők munkaszerződésbe foglalt alapbéren felüli kifizetéseiről, arról az elszámolásról, melyet a munkáltató alkalmazott az üzletkötők forgalmazása alapján. Jóllehet kétségtelen, hogy erre a kifizetésre a felek munkavállalói a jutalék kifejezést használták, ami a bérjegyzéken jutalomként szerepel, az a következtetés azonban a tanúvallomásokból a másodfokú bíróság szerint nem volt levonható, hogy az üzletkötők részére az általuk bonyolított forgalom után kifizetett összeg a munkavál­laló és a munkáltató megállapodásán alapulóan illette a munkavállalót.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában kiemelte, miszerint a munkaügyi bíróság is rámutatott arra, hogy a mérlegelése alapjául figyelembe vett tanúvallomások ellentmondóak a tekintetben, hogy a forgalom utáni juttatást milyen elszámolással állapította meg a munkáltató. Ezért a másodfokú bíróság szerint a felperesnek azt az állítását, hogy a bérjegyzéken is szereplő, jutalomként nyilvántartott összegeket saját döntése alapján fizette ki az alperesnek, alátámasztja a perben készült szakértői vélemény is, mely rámutat arra, hogy a felperes milyen elszámolást alkalmazott. Megerősítette azt a felperesi hivatkozást, hogy a munkáltató közgazdasági helyzetelemzése után hozta meg döntését arról, hogy milyen összegű juttatást fizet ki az alperesnek a munkaszerződés szerinti munkabérén felül.
A másodfokú bíróság elfogadta azt a munkaügyi bírósági megállapítást, mely szerint az alperes cafeteria juttatásra volt jogosult, melynek összegét a felperes levonta az alperes munkabéréből az elszámolás során, melyet az alperes bérjegyzékei is tartalmaznak. E körben kifejtett jogi álláspontja szerint a cafeteria juttatása a munkáltató döntése, annak jogi jellege, mint béren kívüli juttatás azonban nem teszi lehetővé annak munkabérből való levonását. Amennyiben a munkáltató vállalta annak kifizetését, a munkabérből levonásnak jogszerűen nincs helye. Minthogy a cafeteria, mint béren kívüli juttatás nem minősül a munkabérrel egynemű igénynek, a felperesi keresettel szemben a Ptk. 296. § (1) bekezdés szerinti beszámításra nem alkalmas. Minthogy azonban a cafeteria viszontkeresettel való érvényesítésének jogszabályi akadálya nem volt, a ki nem fizetett, el nem évült juttatás tekintetében a másodfokú bíróság is megalapozottnak fogadta el az alperes viszontkeresetét.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Hivatkozása szerint a perben meghallgatott tanúk alátámasztották, hogy a felperes valamennyi üzletkötőt, így őt is jutalékos rendszerben foglalkoztatta. A felperes ugyanakkor a forgalom alapján kiszámított jutalékból különböző levonásokat eszközölt, a részére járó összegből levonta a cafeteria összegét, a telefonhasználat limitet meghaladó összegét, valamint a lejárt vevőtartozásokat.
Az alperes sérelmezte a másodfokú bíróság megállapítását, miszerint a tanúk nyilatkozata nem volt egybehangzó az üzletkötők munkaszerződésbe foglalt alapbéren felüli kifizetésekről, arról az elszámolásról, amit a felperes alkalmazott. A tanúk a jutalék kifejezést használták, ami a bérjegyzéken jutalomként szerepelt. Sérelmezte azt a hivatkozást is, hogy a másodfokú bíróság elfogadta, hogy a bérjegyzéken szereplő jutalom címén fizetett összeg nem jutalék, hanem jutalom volt, amit az üzletkötők nem követelhetnek, ennek kifizetése a felperes döntési jogkörbe tartozott.
Az alperes jogszabálysértésként az Mt. 76. §-ában, 143. § (1) bekezdésében, 160. §-ában foglaltakra hivatkozott, a másodfokú bíróság érdemi döntése meghozatalakor figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes nem foglalta a munkavállalók munkaszerződésébe a teljesítményük alapján járó bért, annak alkalmazása előtt nem adott írásbeli tájékoztatást a munkavállalóknak a jutalék kiszámításának tényezőjéről, módszeréről és nem adott olyan elszámolást sem a munkabérről (ami jutalékot is tartalmazott), amiből a munkavállalók ellenőrizni tudták volna az elszámolást.
Az alperes mindemellett azzal is érvelt, hogy a peres felek egymással szemben álló követelései alkalmasak beszámításra.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perbeli iratok alapján arra helytálló következtetést vont le a munkaügyi bíróság, hogy az alperes a forgalom alapján a személyi alapbérén felüli juttatásra volt jogosult, melyet a bérjegyzékek és a tanúvallomások igazoltak. Ennek jogcímére, számítási módjára, e körben a felek minden kétséget kizáró megállapodására nézve ugyanakkor perdöntő bizonyíték nincs. Az a körülmény, hogy a felperes jutalom jogcímén teljesített az alperes részére kifizetéseket és annak összegét havonként egyéb körülmények mérlegelésével állapította meg, melyet az alperes a munkaviszonya fennállása alatt nem sérelmezett, e körben viszontkeresettel, illetve beszámítási kifogással csupán a felperes által megindított perben megtartott hetedik tárgyaláson élt, megalapozza azt a jogerős ítéleti következtetést, miszerint a felek között meghatározott összegű, illetve elszámolású forgalmi jutalék fizetésére vonatkozóan megállapodás nem jött létre.
A perben e körben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a bizonyítási kötelezettség az alperest terhelte. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott körülmények, miszerint a felek a munkaszerződést nem foglalták írásba, az esetleges teljesítménykövetelményt és a teljesítménybér-tényezőket nem közölték a munkavállalóval az alkalmazása előtt írásban, részére a munkabéréről részletes írásbeli elszámolást nem kapott, ugyan jogszabálysértő volt, de nem ezek a körülmények képezték a per tárgyát, és az előbbiek szerinti bizonyítási terhet nem fordították meg. A meghatározott összegű jutalék kifizetésére vonatkozó megállapodás bizonyításának hiánya az arra jogot alapító és igényt érvényesítő alperes terhére esik. Ezért amennyiben a felperes az alperes részére megállapított havi juttatás (jutalom) összegének megállapítása során mérlegelési jogkörében eljárva annak kiszámításakor a telefonhasználat limitet meghaladó részét, a tartozások összegét figyelembe vette, nem teremt az alperes részére igényérvényesítésre jogalapot. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében maga sem tette vitássá, hogy a jutalékszámítás módszerére nézve perbeli bizonyíték nincs. Ezért megalapozottan arra sem lehet következtetést levonni, hogy a jutalék bruttó összegéből jogellenesen olyan levonás történt, amely az alperes beszámítási kifogását, illetve az el nem évült cafeteria juttatáson felüli viszontkeresetét megalapozza.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.302/2013.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria a Németh és Társa Ügyvédi Iroda, ügyintéző: dr. Németh Jenő ügyvéd által képviselt B. Kft. felperesnek - a dr. Besze Katalin ügyvéd által képviselt K. S. alperes ellen tartozás megfizetése iránt a Szekszárdi Munkaügyi Bíróságon 3.M.67/2011. szám alatt megindított perében, melyben az alperes viszontkeresetet és beszámítási kifogást terjesztett elő és a Szekszárdi Törvényszék 10.Mf.20.068/2012/3. számú ítéletével jogerősen befejezett, a jogerős ítélet ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Szekszárdi Törvényszék 10.Mf.20.068/2012/3. számú ítéletét hatályában fenntartja.
A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felperes munkáltató keresetében 2 091 766,- Ft és ennek 2009. március 28-től kifizetésig járó törvényes késedelmi kamata megfizetésére kérte kötelezni az alperest arra hivatkozva, hogy az alperes jegyzőkönyvbe foglalt nyilatkozatával elismerte, hogy a jegyzőkönyv szerinti pénztárbizonylatokon szereplő összegekkel nem számolt el.
Az alperes a kereset elutasítását kérte. Arra hivatkozott, miszerint a jegyzőkönyvön nem az ő aláírása szerepel, illetve a jegyzőkönyv nem minősül tartozás-elismerésnek, vitatta azt is, hogy elszámolási kötelezettségének nem tett eleget.
Az alperes a perben azzal is érvelt, hogy a felperes az őt megillető jutalék egy részét visszatartotta a vevői számlák kiegyenlítéséig, illetve a jutalékából jogellenes levonásokat eszközölt, ezért a ki nem fizetett, el nem évült jutalékát viszontkeresettel érvényesítette, míg az elévült igényei tekintetében beszámítási kifogással élt.
A munkaügyi bíróság ítéletében a felperes keresetét elutasította és kötelezte a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek 355 862,- Ft-ot és ennek 2009. február 11-től kifizetésig járó törvényes késedelmi kamatát, valamint 18 000,- Ft perköltséget. Ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította.
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes munkáltató italnagykereskedéssel foglalkozott. Az alperes 2004. december 2-ától 2009. február 2-áig állt a felperessel munkaviszonyban, üzletkötő munkakörben. A munkaviszonya munkáltatói rendkívüli felmondással szűnt meg, a 2009. február 5-ei jegyzőkönyvben foglaltak alapján, amely ellen a munkavállaló keresetet nem terjesztett elő. A 2009. február 5-én kelt jegyzőkönyvön szereplő aláírás az alperestől származik. Ebben a jegyzőkönyvben az alperes azt ismerte el, hogy a bevételi pénztárbizonylatokon szereplő, mindösszesen 2 091 766,- Ft-tal nem számolt el. A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a jegyzőkönyvben az alperes tartozáselismerő nyilatkozatot tett és a perben a rá háruló bizonyítási kötelezettsége ellenére nem bizonyította, hogy az okiratban foglalt tartozása nem áll fenn.
Mindezek ellenére a munkaügyi bíróság azért utasította el a felperes keresetét, mert az alperes által beszámítási kifogással érvényesített igénye - melyet a munkaügyi bíróság megalapozottnak talált - összegszerűségében meghaladta a kereseti igényt.
Az alperes jutalék iránti viszontkeresettel, illetve beszámítási kifogással érvényesített igénye körében megállapított tényállás szerint a munkaviszony létesítésekor a felek jutalékot kötöttek ki. A munkaügyi bíróság az ítélete indokolásában hivatkozott a perbeli ellentmondásos adatokra, melyeket akként értékelt, hogy a jutalék a munkavállaló alperest a személyi alapbérén felül illette meg. A csatolt bérnyilvántartó lapok szerint az alperes részére jutalék címén kifizetés nem történt, hanem majdnem minden hónapban a személyi alapbérén felül különböző összegekben (20 500,- Ft-tól 75 000,- Ft-ig) jutalom kifizetésére került sor a részére. A tényállás szerint az alperest megillető "jutalékból" a felperes által is elismerten levonásra került az alperesnek járó cafeteria összege, a telefonhasználat limitet meghaladó része, részben a vevőtartozások összege. E levonásokra a munkaügyi bíróság megállapítása szerint a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 161. §-ába ütközően jogellenesen került sor.
A jutalékszámítás módjára, az alperest megillető "jutalék" összegére - egyéb bizonyíték hiányában - a perbevont igazságügyi szakértő a tanúvallomások alapján vont le következtetést, melyet ezért a munkaügyi bíróság a bizonyítékok mérlegelése során figyelmen kívül hagyott. Ugyanakkor tényként állapította meg, miszerint a cafeteria címén történt 502 000,- Ft összegű levonás, a 2008. októberében történt 104 815,- Ft levonás, valamint 32 hónapra számolva bírói "mérlegeléssel" megállapított havi 52 000,- Ft mértékű vevői tartozás és telefonhasználat összege meghaladja a kereseti igényt.
A munkaügyi bíróság az el nem évült, 2008. november, december és 2009. január hónapra megállapított mindösszesen 355 862,- Ft levonás összegének megfizetésére kötelezte a felperest az alperes viszontkeresetének részben helyt adva.
Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag a felperes munkáltató élt fellebbezéssel.
Az alperes munkavállaló fellebbezéssel nem támadta a megállapított tartozását és annak mértékét, amellyel szemben a munkaügyi bíróság a beszámítási kifogását alaposnak fogadta el.
A törvényszék ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét a fellebbezett részében részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 091 766,- Ft-ot és annak 2009. március 28-tól a kifizetés napjáig számított törvényes késedelmi kamatát. A felperes terhére, az alperes javára szóló marasztalást 355 862,- Ft-ról 96 000,- Ft összegű cafeteria juttatásra és az elsőfokú bíróság által megállapított kamataira leszállította. Ezt meghaladóan az alperes viszontkeresetét elutasította.
A másodfokú bíróság az alperes beszámítási kifogása tárgyában a munkaügyi bíróság érdemi döntéséhez képest eltérő álláspontra helyezkedett, ezért az igény elutasítása miatt rendelkezett a beszámítás hiányában a kereseti kérelemnek megfelelő alperesi marasztalásról.
Nem osztotta a másodfokú bíróság azt az elsőfokú ítéleti megállapítást, mely szerint a felek között megállapodás jött létre a jutalék kifizetésére. A felperes tanúként meghallgatott munkavállalói ugyanis nem tettek egybehangzó nyilatkozatokat az üzletkötők munkaszerződésbe foglalt alapbéren felüli kifizetéseiről, arról az elszámolásról, melyet a munkáltató alkalmazott az üzletkötők forgalmazása alapján. Jóllehet kétségtelen, hogy erre a kifizetésre a felek munkavállalói a jutalék kifejezést használták, ami a bérjegyzéken jutalomként szerepel, az a következtetés azonban a tanúvallomásokból a másodfokú bíróság szerint nem volt levonható, hogy az üzletkötők részére az általuk bonyolított forgalom után kifizetett összeg a munkavállaló és a munkáltató megállapodásán alapulóan illette a munkavállalót.
A másodfokú bíróság az ítélete indokolásában kiemelte, miszerint a munkaügyi bíróság is rámutatott arra, hogy a mérlegelése alapjául figyelembe vett tanúvallomások ellentmondóak a tekintetben, hogy a forgalom utáni juttatást milyen elszámolással állapította meg a munkáltató. Ezért a másodfokú bíróság szerint a felperesnek azt az állítását, hogy a bérjegyzéken is szereplő, jutalomként nyilvántartott összegeket saját döntése alapján fizette ki az alperesnek, alátámasztja a perben készült szakértői vélemény is, mely rámutat arra, hogy a felperes milyen elszámolást alkalmazott. Megerősítette azt a felperesi hivatkozást, hogy a munkáltató közgazdasági helyzetelemzése után hozta meg döntését arról, hogy milyen összegű juttatást fizet ki az alperesnek a munkaszerződés szerinti munkabérén felül.
A másodfokú bíróság elfogadta azt a munkaügyi bírósági megállapítást, mely szerint az alperes cafeteria juttatásra volt jogosult, melynek összegét a felperes levonta az alperes munkabéréből az elszámolás során, melyet az alperes bérjegyzékei is tartalmaznak. E körben kifejtett jogi álláspontja szerint a cafeteria juttatása a munkáltató döntése, annak jogi jellege, mint béren kívüli juttatás azonban nem teszi lehetővé annak munkabérből való levonását. Amennyiben a munkáltató vállalta annak kifizetését, a munkabérből levonásnak jogszerűen nincs helye. Minthogy a cafeteria, mint béren kívüli juttatás nem minősül a munkabérrel egynemű igénynek, a felperesi keresettel szemben a Ptk. 296. § (1) bekezdés szerinti beszámításra nem alkalmas. Minthogy azonban a cafeteria viszontkeresettel való érvényesítésének jogszabályi akadálya nem volt, a ki nem fizetett, el nem évült juttatás tekintetében a másodfokú bíróság is megalapozottnak fogadta el az alperes viszontkeresetét.
A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és - tartalma szerint - az elsőfokú ítélet helybenhagyását kérte.
Hivatkozása szerint a perben meghallgatott tanúk alátámasztották, hogy a felperes valamennyi üzletkötőt, így őt is jutalékos rendszerben foglalkoztatta. A felperes ugyanakkor a forgalom alapján kiszámított jutalékból különböző levonásokat eszközölt, a részére járó összegből levonta a cafeteria összegét, a telefonhasználat limitet meghaladó összegét, valamint a lejárt vevőtartozásokat.
Az alperes sérelmezte a másodfokú bíróság megállapítását, miszerint a tanúk nyilatkozata nem volt egybehangzó az üzletkötők munkaszerződésbe foglalt alapbéren felüli kifizetésekről, arról az elszámolásról, amit a felperes alkalmazott. A tanúk a jutalék kifejezést használták, ami a bérjegyzéken jutalomként szerepelt. Sérelmezte azt a hivatkozást is, hogy a másodfokú bíróság elfogadta, hogy a bérjegyzéken szereplő jutalom címén fizetett összeg nem jutalék, hanem jutalom volt, amit az üzletkötők nem követelhetnek, ennek kifizetése a felperes döntési jogkörbe tartozott.
Az alperes jogszabálysértésként az Mt. 76. §-ában, 143. § (1) bekezdésében, 160. §-ában foglaltakra hivatkozott, a másodfokú bíróság érdemi döntése meghozatalakor figyelmen kívül hagyta, hogy a felperes nem foglalta a munkavállalók munkaszerződésébe a teljesítményük alapján járó bért, annak alkalmazása előtt nem adott írásbeli tájékoztatást a munkavállalóknak a jutalék kiszámításának tényezőjéről, módszeréről és nem adott olyan elszámolást sem a munkabérről (ami jutalékot is tartalmazott), amiből a munkavállalók ellenőrizni tudták volna az elszámolást.
Az alperes mindemellett azzal is érvelt, hogy a peres felek egymással szemben álló követelései alkalmasak beszámításra.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perbeli iratok alapján arra helytálló következtetést vont le a munkaügyi bíróság, hogy az alperes a forgalom alapján a személyi alapbérén felüli juttatásra volt jogosult, melyet a bérjegyzékek és a tanúvallomások igazoltak. Ennek jogcímére, számítási módjára, e körben a felek minden kétséget kizáró megállapodására nézve ugyanakkor perdöntő bizonyíték nincs. Az a körülmény, hogy a felperes jutalom jogcímén teljesített az alperes részére kifizetéseket és annak összegét havonként egyéb körülmények mérlegelésével állapította meg, melyet az alperes a munkaviszonya fennállása alatt nem sérelmezett, e körben viszontkeresettel, illetve beszámítási kifogással csupán a felperes által megindított perben megtartott hetedik tárgyaláson élt, megalapozza azt a jogerős ítéleti következtetést, miszerint a felek között meghatározott összegű, illetve elszámolású forgalmi jutalék fizetésére vonatkozóan megállapodás nem jött létre.
A perben e körben a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a bizonyítási kötelezettség az alperest terhelte. A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott körülmények, miszerint a felek a munkaszerződést nem foglalták írásba, az esetleges teljesítménykövetelményt és a teljesítménybér-tényezőket nem közölték a munkavállalóval az alkalmazása előtt írásban, részére a munkabéréről részletes írásbeli elszámolást nem kapott, ugyan jogszabálysértő volt, de nem ezek a körülmények képezték a per tárgyát, és az előbbiek szerinti bizonyítási terhet nem fordították meg. A meghatározott összegű jutalék kifizetésére vonatkozó megállapodás bizonyításának hiánya az arra jogot alapító és igényt érvényesítő alperes terhére esik. Ezért amennyiben a felperes az alperes részére megállapított havi juttatás (jutalom) összegének megállapítása során mérlegelési jogkörében eljárva annak kiszámításakor a telefonhasználat limitet meghaladó részét, a tartozások összegét figyelembe vette, nem teremt az alperes részére igényérvényesítésre jogalapot. Az alperes a felülvizsgálati kérelmében maga sem tette vitássá, hogy a jutalékszámítás módszerére nézve perbeli bizonyíték nincs. Ezért megalapozottan arra sem lehet következtetést levonni, hogy a jutalék bruttó összegéből jogellenesen olyan levonás történt, amely az alperes beszámítási kifogását, illetve az el nem évült cafeteria juttatáson felüli viszontkeresetét megalapozza.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárásban pernyertes felperesnek bizonyított költsége nem merült fel, ezért ebben a kérdésben a Kúria a határozathozatalt mellőzte, míg a felülvizsgálati eljárás illetékét - az alperes munkavállalói költségkedvezményre való jogosultságára tekintettel - a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli.
Budapest, 2013. november 13.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Sipőczné Dr. Tánczos Rita s.k. bíró, Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.302/2013.)
A folytatáshoz előfizetés szükséges.
A jogszabály aktuális szövegét és időállapotait előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink érhetik el!
{{ item.ArticleTitle }}

{{ item.ArticleLead }}

A folytatáshoz előfizetés szükséges!
A jogi tudástár előfizetői funkcióit csak előfizetőink és 14 napos próba-előfizetőink használhatják: az aktuális időállapottól eltérő jogszabály tartalma (korábban vagy később hatályos), nyomtatás, másolás, letöltés PDF formátumban, hirdetés nélküli nézet.

A folytatáshoz lépjen be, vagy rendelje meg előfizetését.