adozona.hu
BH+ 2014.2.87
BH+ 2014.2.87
Az állományilletékes parancsnoknak a kártérítés mellőzéséről hozott döntése a jóhiszemű joggyakorlásra tekintettel az írásbafoglalás elmaradása ellenére érvényesnek tekinthető. Az évekkel később, a törvényben előírt 60 napos határidőn túl meghozott kártérítési határozat eljárási okból jogszabálysértő [2001. évi XCV. tv. (Hjt.) 11. § (1) bek., 178. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes a Magyar Honvédség Ö. Parancsnokságnál állt hivatásos szolgálati viszonyban. A 2006. október 4-én kelt kiutazási engedéllyel a 2006. október 9. napján kelt menetparancs alapján 2006. október 15-ei indulással a felperest útba indította M.-be azzal a feladattal, hogy az ott megrendezésre kerülő NATO konferencián részt vegyen. A felperes a kiküldetés megkezdését megelőzően október 11-én a kiállított "előleg számfejtési bizonylat"...
BH+ 2014.2.87 Az állományilletékes parancsnoknak a kártérítés mellőzéséről hozott döntése a jóhiszemű joggyakorlásra tekintettel az írásbafoglalás elmaradása ellenére érvényesnek tekinthető. Az évekkel később, a törvényben előírt 60 napos határidőn túl meghozott kártérítési határozat eljárási okból jogszabálysértő [2001. évi XCV. tv. (Hjt.) 11. § (1) bek., 178. § (1) bek.].
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes a Magyar Honvédség Ö. Parancsnokságnál állt hivatásos szolgálati viszonyban. A 2006. október 4-én kelt kiutazási engedéllyel a 2006. október 9. napján kelt menetparancs alapján 2006. október 15-ei indulással a felperest útba indította M.-be azzal a feladattal, hogy az ott megrendezésre kerülő NATO konferencián részt vegyen. A felperes a kiküldetés megkezdését megelőzően október 11-én a kiállított "előleg számfejtési bizonylat" tanúsága szerint a költségei fedezésére és napidíj jogcímén mindösszesen 3289 eurót vett fel.A felperes 2006. október 15-én indult el személygépkocsival a konferenciára, egyedül utazott. Október 16-án a reggeli órákban az autópályán a személygépkocsi műszaki hibája (durrdefektje) miatt megállásra kényszerült. Amíg a leállósávban tartózkodott, a kézitáskája és a pénztárcája valamennyi iratával és a kiutazásra kapott pénzzel együtt eltűnt a gépkocsiból, vélhetőleg azért, mert azokat egy odaérkező ismeretlen személy úgynevezett "trükkös lopással" eltulajdonította. A felperes még ugyanezen a napon a v.-i rendőrségen lopás miatt bejelentést tett. Iratai és az utazásra kapott pénz hiányában a konferencián nem tudott részt venni, ezért hazatért Magyarországra.
A felperes a 2006. október 20-án kelt úti jelentésében részletesen beszámolt a történtekről az állományilletékes parancsnokának, Gy. F. altábornagynak. Az úti jelentésben közölte, hogy a kézitáskájában tartott 2900-3000 eurót és a pénztárcájában lévő mintegy 370 eurót ellopták, ezért a kiutazásra felvett pénzzel és a felhasznált üzemanyaggal nem tud elszámolni. Az úti jelentés november 2-án érkezett be a parancsnoksághoz, ahol iktatták.
Gy. F. az esettel kapcsolatban Sz. L. ezredes véleményének kikérését követően nem indított káreljárást a felperessel szemben. Ezt a döntést Sz. L. közölte a felperessel.
A Magyar Honvédség Ö. Parancsnoksága 2009. október 14-én kelt határozattal káreljárást indított a felperessel szemben arra hivatkozással, hogy a felperes a 2006. októberi szolgálati útra felvett útielőleg összegével, 899 509 Ft-tal a határozat keltének napjáig nem tudott elszámolni. A Magyar Honvédség Ö. Parancsnoksága 2009. december 11-én kelt kártérítési határozattal a felperest 862 861 Ft megfizetésére kötelezte a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. tv. (Hjt.) 171. §-a alapján. A másodfokon eljáró Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a marasztalás összegét 826 010 Ft-ra mérsékelte, egyebekben az elsőfokú döntést helybenhagyta. A másodfokú határozat is a Hjt. 171. §-ára hivatkozott és rögzítette, hogy a Hjt. 171. § (3) bekezdése alapján a felperes csak akkor mentesült volna a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő. A lopás azonban a kialakult gyakorlat szerint nem minősül ilyennek, a felperes a kellő gondosság mellett azt megelőzhette volna.
A felperes a keresetében a másodfokú kártérítési határozat hatályon kívül helyezését és elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy kárügyét korábban már elbírálták, amelynek alapján kártérítésre nem kötelezték, ezért az első- és másodfokú kártérítési határozatok jogszabályba ütközés miatt semmisek. Másodsorban annak megállapítását kérte, hogy a kár bekövetkezéséért felelősség nem terheli, mert azt elháríthatatlan külső ok idézte elő. Harmadsorban kérte annak megállapítását, hogy a kár bekövetkezése körében megőrzési felelősség nem terhelte, mert a munkáltató a megőrzés feltételeit nem biztosította. Negyedsorban pedig a kár összegét a valós kiadások beszámításával 718 680 Ft-ban kérte meghatározni és a kár viselése tekintetében az alperesre terhesebb 80-20%-os kármegosztást kérte alkalmazni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar Főnökének határozatát az elsőfokú kártérítési határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az ítélete indokolásában a Hjt. 178. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján megállapította, hogy a felperes 2006. október 20-án kelt úti jelentése egyértelműen alkalmas volt arra, hogy abból az állományilletékes parancsnok a kár összegét és a károkozó személyét megállapíthassa. A felperes ezen jelentésben részletesen beszámolt a történtekről és közölte azt is, hogy a kiutazásra felvett pénzzel és a felhasznált üzemanyaggal nem tud elszámolni. Az úti jelentés első oldalán található bélyegző tanúsítja, hogy az okiratot 2006. november 2-án érkeztették, iktatószámmal is ellátták. Ezért az úti jelentés leadásával a felperes a munkáltatót olyan helyzetbe hozta, hogy a károkozó személyének és a kár összegének ismeretében az állományilletékes parancsnoknak a káreljárás megindítására lehetősége nyílt, vagyis a felperes a maga részéről minden elvárhatót megtett a Hjt. 178. § (1) bekezdésében írtak érvényesülésének elősegítése érdekében.
Az elsőfokú bíróság a tanúként meghallgatott Sz. L. vallomásából megállapította, hogy a kártérítési felelősség kérdésében döntésre jogosult állományilletékes parancsnok Gy. F. érdemben foglalkozott a kárüggyel. A kérdésben kikérte a tanú véleményét, aki nem javasolta a felperessel szembeni káreljárás megindítását és a pénzellátmány visszafizetésére kötelezését. Gy. F. ezt elfogadva nem indított a felperes ellen káreljárást, amely döntést Sz. L. közölt a felperessel. A bíróság álláspontja szerint a káreljárás lefolytatásának mellőzése érdemi döntésnek minősült, és az a körülmény, hogy erről a Hjt. 178. § (1) bekezdése szerinti szabályok értelmében indokolt írásbeli határozat nem született, nem értékelhető a felperes terhére. A munkaügyi bíróság megállapította azt is, hogy a felperes 2006. október 20-án kelt úti jelentése alapján indult káreljárás iratainak hiánya az alperes terhére volt értékelendő, mert az iratanyag megőrzése a munkáltató kötelezettségét képezte. Az ítélet indokolása szerint a felperesi kárfelelősség tehát már 2006 őszén elbírálásra került és nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a 3 évvel később megindított eljárás során a jelentős időmúlás miatt a felperes számára nagyfokú nehézséget okoz védekezésének előterjesztése és bizonyítékai összegyűjtése, ezért az a Hjt. 5. §-a szerinti rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközött.
A bíróság nem fogadta el az alperes azon álláspontját sem, hogy az elszámolási kötelezettség elmulasztásából eredő kár ügyében a 3 éves elévülési időn belül lehetett az eljárást megindítani, mert ennek elfogadása esetén a Hjt. 178. § (1) bekezdésében előírt 60 napos határidő lényegében értelmét vesztené.
A munkaügyi bíróság az ügy érdemét tekintve azt állapította meg, hogy az alperes a felperes külföldi útjához a biztonságos őrzés feltételeit sem biztosította, részére bankkártyát, vagy pénzszállító táskát, pénzkazettát nem biztosított, ezért a felperes felelőssége érdemben sem volt megállapítható.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A törvényszék álláspontja szerint a perbeli kártérítési határozat felülbírálata során a többirányú kereseti kérelemre figyelemmel először azt kellett vizsgálnia, hogy az alperes igényérvényesítésének volt-e eljárásjogi akadálya, a parancsnok a joggyakorlási határidőt megtartotta-e, az elévülési idő eltelt-e, illetve korábban folyt-e olyan eljárás, ami kizárja az újabb határozat meghozatalát. Ezen eljárási kérdéseket követően lehetett volna érdemben vizsgálni a felperes kártérítési felelősségének fennállását. A törvényszék a fellebbezésben foglaltakra is figyelemmel elsősorban a kártérítési határozat eljárási szempontból történő törvényességét vizsgálta. A vizsgálat során abból indult ki, hogy a felperes 3289 euró útielőleget vett fel elszámolási kötelezettséggel, amelynek felhasználásáról a visszatérése után 8 napon belül számot kellett adnia. Ez a 8 nap a 2006. október 17-ei hazatérésétől számítottan október 25-én járt le. A felperes a határidőn belül, 2006. október 20-án készítette el az úti jelentést, amelyben részletesen beszámolt a vele történtekről, az előlegből felhasznált összegről és az eltulajdonított pénz pontos összegéről. Rögzítette azt is, hogy az ellopott pénzzel nem tud elszámolni, vagyis azt nem tudja visszafizetni és a felhasznált összegről sem tud bizonylatot bemutatni. Ezt a jelentést a munkáltatói jogkör gyakorlójának, Gy. F. altábornagynak címezte, aki azt meg is kapta, majd az iratot az alperes Jogi Osztályán iktatták. Az úti jelentés jobb felső sarkában található egy utasítás, amely szerint azt be kellett mutatni a Jogi és Igazgatási Osztálynak, valamint a pénzügyi referensnek. Pontosan nem volt megállapítható, hogy az utasítást ki szignálta, az írásképből azonban valószínűsíthető volt, hogy az aláírás Gy. F.-től, vagyis az állományilletékes parancsnoktól származik. Az említett úti jelentést Gy. F. bizonyítottan megkapta, annak megállapításához pedig, hogy az elszámolás elmaradása miatt a Honvédséget érte-e olyan kár, amiért a felperest felelősség terheli, nem volt szükséges bevárni a pénzügyi szolgálat állásfoglalását. Amennyiben az állományilletékes parancsnok e kérdésben bizonytalan lett volna, akkor a jogszabályban előírt határidőn belül tanácsot kérhetett volna a jogászoktól, vagy a pénzügyesektől, azonban ezt nem tette. Megállapítható volt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója 2006. október 26-án tisztában volt azzal, hogy a felperes az úti előleggel nem tud elszámolni. Az úti jelentésből ugyanis megállapítható volt a személyi és tárgyi kör, az összegszerűség és egyértelmű volt, hogy a munkáltatót anyagi károsodás érte.
Mindezek alapján a perbeli esetben 2006. október 26-án megkezdődött a Hjt. 178. § (1) bekezdése szerinti 60 napos határidő, amely alatt az alperes a kártérítési eljárást szabályosan megindíthatta, illetőleg a felperes elszámolási felelősségének kérdésében döntést hozhatott volna. Ehhez képest a 2009. október 14-én elindított eljárás határidőn túli volt. Ebből következően a kárfelelősség további kérdésének vizsgálata szükségtelen volt, ezért a törvényszék az elsőfokú ítélet indokolásából az ezzel kapcsolatos részeket mellőzni rendelte.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az úti jelentés tényszerűségét nem vitatva az eljáró bíróságok annak jogi jelentőségét helytelenül állapították meg és ebből adódóan helytelen jogi következtetést vontak le. A Magyar Honvédség tartós, vagy ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő, valamint külföldi tanulmányokat folytató tagjai ellátásáról szóló 28/2004. (XI. 8.) HM rendelet 61. § (4) bekezdése alapján a kiküldött az általa felvett külföldi napidíjelőleg és utazási előleg összegével az ideiglenes külföldi szolgálatból történő hazatérésétől számított 8 munkanapon belül köteles elszámolni. Ebből megállapítható, hogy a felperest terhelő elszámolási kötelezettség az úti jelentés leadásakor még nem telt el. Az elszámolás jövőbeli, valószínű elmaradása ezért még nem tekinthető a bekövetkezett kárról szerzett értesülésnek. Ahhoz ugyanis, hogy az ítélet által hivatkozott, a Hjt. 177. § (2) bekezdése első mondatának alkalmazására sor kerülhessen, szükséges a kár, vagyis a Honvédséget ért vagyoni hátrány bekövetkezése. Ez azonban az elszámolási kötelezettség határidejének lejárta előtt még nem valósult meg.
Álláspontja szerint a felperes a felvett előlegekkel nem az elöljárójának, hanem a pénzügyi szolgálatnak volt köteles elszámolni, mert annak felvétele is ott történt. Ebből következően a Hjt. 178. § (1) bekezdésében az állományilletékes parancsnok számára a kártérítési eljárás lefolytatására meghatározott 60 napos határidő nem vehette kezdetét, mert a kár összegét a kártérítési eljárás megindítására jogosult parancsnok csak akkor állapíthatja meg, ha a visszafizetési határidő eredménytelen eltelte után a vissza nem fizetett előleg pontos összegéről is tudomást szerzett. Erre pedig csak a 2009 szeptemberében tartott átfogó pénzügyi ellenőrzés alkalmával került sor.
Az alperes álláspontja szerint az úti jelentésen olvasható, a Jogi és Igazgatási Osztálynak szóló szignálás - amelyről a törvényszék sem állapította meg pontosan, hogy kitől származik - nem jelenti azt, hogy érdemi kártérítési eljárás vette volna kezdetét. Semmilyen adat nem támasztja alá, hogy a káreljárás megindítására jogosult elöljáró az ehhez szükséges ismeretekkel valaha is rendelkezett pusztán az úti jelentés alapján. A visszafizetési akadályok, vagy szándék hiánya még nem jelenti, hogy a visszafizetés határidőben biztosan nem valósul meg és ezért kár keletkezik. A kár tényéről a parancsnok nem szerzett tudomást egészen a szervezetnél végrehajtott pénzügyi ellenőrzésig. Ezért nem állt elő a Hjt. 177. § (2) bekezdésében rögzített azon helyzet, hogy a parancsnok a kárt felfedezve intézkedhetett volna a kár összegének és a károkozó személyének megállapításáról. Ebből következően az eljárás további szakaszait sem indíthatta el, mivel a fentiekben kifejtettek alapján nem beszélhetünk kárról és összegszerű tudomásszerzésről sem a parancsnok részéről.
Az alperes utalt arra, hogy a Hjt. 178. § (1) bekezdése szerint a kártérítésre kötelezésről, vagy annak mellőzéséről indokolt határozattal kell dönteni. Mivel a határozat csak írásban készülhet, ezért az alaki követelményeknek kizárólag a 2009 októberében indult, káreljárást lezáró első- és másodfokú határozat felel meg.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes az elszámolási kötelezettséggel felvett összeg visszafizetése tárgyában a Hjt. 177-178. §-okban szabályozott kártérítési felelősség szabályai szerint indított eljárást a felperessel szemben, ezért az eljáró bíróságok helytállóan vizsgálták a jogszabályban foglalt határidők betartását.
A Hjt. 177. § (1) bekezdése szerint az állomány tagja kártérítési felelősségének megállapítására az állományilletékes parancsnok jogosult. Állományilletékes parancsnok hiányában a kártérítési felelősséget a miniszter állapítja meg.
A (2) bekezdés szerint az állományilletékes parancsnok a kár felfedezése után haladéktalanul intézkedni köteles a kár összegének és a károkozó személyének megállapítására. A kártérítési eljárás a káreljárást elrendelő határozattal indul meg. A határozatot az (1) bekezdésben meghatározott személy adja ki. A határozatban meg kell jelölni a káreljárás alapjául szolgáló tényeket, ki kell jelölni a vizsgálót és rögzíteni kell minden egyéb lényeges körülményt.
A Hjt. 178. § (1) bekezdése szerint a kár összegének és a károkozó személyének megállapítását követő 60 napon belül a 177. § (1) bekezdésében meghatározott személy a kártérítésre kötelezésről, vagy annak mellőzéséről indokolt határozattal dönt. Ha a károkozóval szemben a kárigénnyel összefüggésben büntetőeljárás indult, a káreljárást a büntetőeljárás jogerős befejezéséig fel kell függeszteni és a határozathozatalra megállapított 60 napos határidő a büntetőeljárás jogerős befejezésekor kezdődik.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott a felperes kiküldetése idején hatályban volt 28/2004. (XI. 8.) HM rendelet 61. § (4) bekezdésére, amely szerint a kiküldött az általa felvett utazási előleg összegével a kiküldetésből történő hazatéréstől számított 8 munkanapon belül az anyagi felelősség jogszabályokban foglalt következményei mellett köteles elszámolni. E jogszabályi rendelkezés alapján ezért a felperesnek a 2006. október 17-ei hazatérését követő 8. munkanapig, vagyis október 30-ig volt kötelezettsége az elszámolás teljesítése, ehhez képest már október 20-án az úti jelentésben teljes részletességgel, tényszerűen közölte a vele történteket és azt, hogy az átvett előleggel, illetőleg annak felhasznált részével sem tud elszámolni.
Ebből következően alaptalan az alperes arra történő hivatkozása, hogy a felperes a HM rendeletben foglalt 8 munkanapos határidőn belül még elszámolhatott volna a felvett előleggel, ezért nem tekinthető tudomásszerzésnek az október 20-án kelt úti jelentése. A felperesnek az eseményekről készült részletes beszámolója pedig egyértelmű tudomásszerzésnek tekinthető, mind a károkozó személye, mind a kár összege vonatkozásában.
A törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a felperes úti jelentése a jogi osztályon iktatásra került és kártérítési eljárási számmal látták el. Ebből következően 2006. november 2-ától számított egyértelmű tudomásszerzést követően az alperesnek 60 napja volt a kártérítési eljárás lefolytatására, amelyet azonban bizonyíthatóan elmulasztott.
Az alperes helytállóan hivatkozott a Hjt. 178. § (1) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a kártérítésre kötelezésről, vagy annak mellőzéséről indokolt határozattal kell dönteni. Bizonyított, hogy a felperes korábbi állományilletékes parancsnoka 2006. évben nem írásban, csupán szóban döntött a kártérítési eljárás mellőzéséről, amely döntése a Hjt. 7. § (1), (2) és (4) bekezdése alapján érvénytelen. A Hjt. 11. § (1) bekezdése értelmében azonban az érvénytelen jognyilatkozat alapján jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna. A határozat mellőzésével történt alperesi parancsnoki döntés az előbbiekre tekintettel írásba foglalás hiányában is érvényesnek tekinthető, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.661/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Bordács István ügyvéd által képviselt P. L. felperesnek a dr. Haid Tibor jogtanácsos által képviselt Honvédelmi Minisztérium alperes ellen kártérítési határozat hatályon kívül helyezése iránt a Székesfehérvári Munkaügyi Bíróságnál 6.M.280/2010. szám alatt megindított és másodfokon a Székesfehérvári Törvényszék 3.Mf.20.244/2012/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Székesfehérvári Törvényszék 3.Mf.20.244/2012/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 15 nap alatt 10 000 Ft (Tízezer forint) és 2 700 Ft (Kettőezer-hétszáz forint) áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.
I n d o k o l á s:
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes a Magyar Honvédség Ö. Parancsnokságnál állt hivatásos szolgálati viszonyban. A Magyar Honvédség 2006. október 4-én kelt kiutazási engedéllyel a 2006. október 9. napján kelt menetparancs alapján 2006. október 15-ei indulással a felperest útba indította M.-be azzal a feladattal, hogy az ott megrendezésre kerülő NATO konferencián részt vegyen. A felperes a kiküldetés megkezdését megelőzően október 11-én a kiállított "előleg számfejtési bizonylat" tanúsága szerint a költségei fedezésére és napidíj jogcímén mindösszesen 3 289 eurót vett fel.
A felperes 2006. október 15-én indult el személygépkocsival a konferenciára, egyedül utazott. Október 16-án a reggeli órákban az autópályán közlekedett, amikor a személygépkocsi műszaki hibája (durrdefektje) miatt megállásra kényszerült. Amíg a leállósávban tartózkodott, a kézitáskája és a pénztárcája valamennyi iratával és a kiutazásra kapott pénzzel együtt eltűnt a gépkocsiból, vélhetőleg azért, mert azokat egy odaérkező ismeretlen személy úgynevezett "trükkös lopással" eltulajdonította. A felperes még ugyanezen a napon a velencei rendőrségen lopás miatt bejelentést tett. Iratai és az utazásra kapott pénz hiányában a konferencián nem tudott részt venni, ezért hazatért Magyarországra.
A felperes a 2006. október 20-án kelt úti jelentésében részletesen beszámolt a történtekről az állományilletékes parancsnokának, Gy. F. altábornagynak. Az úti jelentésben közölte, hogy a kézitáskájában tartott 2 900-3 000 eurót és a pénztárcájában lévő mintegy 370 eurót ellopták, ezért a kiutazásra felvett pénzzel és a felhasznált üzemanyaggal nem tud elszámolni. Az úti jelentés november 2-án érkezett be a parancsnoksághoz, ahol iktatták.
Gy. F. az esettel kapcsolatban Sz. L. ezredes véleményének kikérését követően nem indított káreljárást a felperessel szemben. Ezt a döntést Sz. L. közölte a felperessel.
A Magyar Honvédség Ö. Parancsnoksága 2009. október 14-én kelt határozattal káreljárást indított a felperessel szemben arra hivatkozással, hogy a felperes a 2006. októberi szolgálati útra felvett útielőleg összegével, 899 509 Ft-tal a határozat keltének napjáig nem tudott elszámolni. A Magyar Honvédség Ö. Parancsnoksága 2009. december 11-én kelt kártérítési határozattal a felperest 862 861 Ft megfizetésére kötelezte a Magyar Honvédség hivatásos és szerződéses állományú katonáinak jogállásáról szóló 2001. évi XCV. tv. (Hjt.) 171. §-a alapján. A másodfokon eljáró Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar főnöke a határozatával az elsőfokú határozatot megváltoztatta és a marasztalás összegét 826 010 Ft-ra mérsékelte, egyebekben az elsőfokú döntést helybenhagyta. A másodfokú határozat is a Hjt. 171. §-ára hivatkozott és rögzítette, hogy a Hjt. 171. § (3) bekezdése alapján a felperes csak akkor mentesült volna a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja, hogy a hiányt elháríthatatlan külső ok idézte elő. A lopás azonban a kialakult gyakorlat szerint nem minősül ilyennek, a felperes a kellő gondosság mellett azt megelőzhette volna.
A felperes a keresetében a másodfokú kártérítési határozat hatályon kívül helyezését és elsődlegesen annak megállapítását kérte, hogy kárügyét korábban már elbírálták, amelynek alapján kártérítésre nem kötelezték, ezért az első- és másodfokú kártérítési határozatok jogszabályba ütközés miatt semmisek. Másodsorban annak megállapítását kérte, hogy a kár bekövetkezéséért felelősség nem terheli, mert azt elháríthatatlan külső ok idézte elő. Harmadsorban kérte annak megállapítását, hogy a kár bekövetkezése körében megőrzési felelősség nem terhelte, mert a munkáltató a megőrzés feltételeit nem biztosította. Negyedsorban pedig a kár összegét a valós kiadások beszámításával 718 680 Ft-ban kérte meghatározni és a kár viselése tekintetében az alperesre terhesebb 80-20%-os kármegosztást kérte alkalmazni.
Az alperes a kereset elutasítását kérte.
A Székesfehérvári Munkaügyi Bíróság a 6.M.280/2010/16. számú ítéletével a Honvédelmi Minisztérium Honvéd Vezérkar Főnökének határozatát a Magyar Honvédség Ö. Parancsnokság elsőfokú kártérítési határozatára is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
Az ítélete indokolásában a Hjt. 178. § (1) bekezdésének rendelkezése alapján megállapította, hogy a felperes 2006. október 20-án kelt úti jelentése egyértelműen alkalmas volt arra, hogy abból az állományilletékes parancsnok a kár összegét és a károkozó személyét megállapíthassa. A felperes ezen jelentésben részletesen beszámolt a történtekről és közölte azt is, hogy a kiutazásra felvett pénzzel és a felhasznált üzemanyaggal nem tud elszámolni. Az úti jelentés első oldalán található bélyegző tanúsítja, hogy az okiratot 2006. november 2-án érkeztették, iktatószámmal is ellátták. Ezért az úti jelentés leadásával a felperes a munkáltatót olyan helyzetbe hozta, hogy a károkozó személyének és a kár összegének ismeretében az állományilletékes parancsnoknak a káreljárás megindítására lehetősége nyílt, vagyis a felperes a maga részéről minden elvárhatót megtett a Hjt. 178. § (1) bekezdésében írtak érvényesülésének elősegítése érdekében.
Az elsőfokú bíróság a tanúként meghallgatott Sz. L. vallomásából megállapította, hogy a kártérítési felelősség kérdésében döntésre jogosult állományilletékes parancsnok Gy. F. érdemben foglalkozott a kárüggyel. A kérdésben kikérte a tanú véleményét, aki nem javasolta a felperessel szembeni káreljárás megindítását és a pénzellátmány visszafizetésre kötelezését. Gy. F. ezt elfogadva nem indított a felperes ellen káreljárást, amely döntést Sz. L. közölt a felperessel. A bíróság álláspontja szerint a káreljárás lefolytatásának mellőzése érdemi döntésnek minősült, és az a körülmény, hogy erről a Hjt. 178. § (1) bekezdése szerinti szabályok értelmében indokolt írásbeli határozat nem született, nem értékelhető a felperes terhére. A munkaügyi bíróság megállapította azt is, hogy a felperes 2006. október 20-án kelt úti jelentése alapján indult káreljárás iratainak hiánya az alperes terhére volt értékelendő, mert az iratanyag megőrzése a munkáltató kötelezettségét képezte. Az ítélet indokolása szerint a felperesi kárfelelősség tehát már 2006 őszén elbírálásra került és nem hagyható figyelmen kívül az a körülmény sem, hogy a 3 évvel később megindított eljárás során a jelentős időmúlás miatt a felperes számára nagyfokú nehézséget okoz védekezésének előterjesztése és bizonyítékai összegyűjtése, ezért az a Hjt. 5. §-a szerinti rendeltetésszerű joggyakorlás követelményébe ütközött.
A bíróság nem fogadta el az alperes azon álláspontját sem, hogy az elszámolási kötelezettség elmulasztásából eredő kár ügyében a 3 éves elévülési időn belül lehetett az eljárást megindítani, mert ennek elfogadása esetén a Hjt. 178. § (1) bekezdésében előírt 60 napos határidő lényegében értelmét vesztené.
A munkaügyi bíróság az ügy érdemét tekintve azt állapította meg, hogy az alperes a felperes külföldi útjához a biztonságos őrzés feltételeit sem biztosította, részére bankkártyát, vagy pénzszállító táskát, pénzkazettát nem biztosított, ezért a felperes felelőssége érdemben sem volt megállapítható.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Székesfehérvári Törvényszék a 3.Mf.20.244/2012/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A törvényszék álláspontja szerint a perbeli kártérítési határozat felülbírálata során a többirányú kereseti kérelemre figyelemmel először azt kellett vizsgálnia, hogy az alperes igényérvényesítésének volt-e eljárásjogi akadálya, a parancsnok a joggyakorlási határidőt megtartotta-e, az elévülési idő eltelt-e, illetve korábban folyt-e olyan eljárás, ami kizárja az újabb határozat meghozatalát. Ezen eljárási kérdéseket követően lehetett volna érdemben vizsgálni a felperes kártérítési felelősségének fennállását. A törvényszék a fellebbezésben foglaltakra is figyelemmel elsősorban a kártérítési határozat eljárási szempontból történő törvényességét vizsgálta. A vizsgálat során abból indult ki, hogy a felperes 3 289 euró útielőleget vett fel elszámolási kötelezettséggel, amelynek felhasználásáról a visszatérése után 8 napon belül számot kellett adnia. Ez a 8 nap a 2006. október 17-ei hazatérésétől számítottan október 25-én járt le. A felperes a határidőn belül, 2006. október 20-án készítette el az úti jelentést, amelyben részletesen beszámolt a vele történtekről, az előlegből felhasznált összegről és az eltulajdonított pénz pontos összegéről. Rögzítette azt is, hogy az ellopott pénzzel nem tud elszámolni, vagyis azt nem tudja visszafizetni és a felhasznált összegről sem tud bizonylatot bemutatni. Ezt a jelentést a munkáltatói jogkör gyakorlójának, Gy. F. altábornagynak címezte, aki azt meg is kapta, majd az iratot az alperes Jogi Osztályán iktatták. Az úti jelentés jobb felső sarkában található egy utasítás, amely szerint azt be kellett mutatni a Jogi és Igazgatási Osztálynak, valamint a pénzügyi referensnek. Pontosan nem volt megállapítható, hogy az utasítást ki szignálta, az írásképből azonban valószínűsíthető volt, hogy az aláírás Gy. F.-től, vagyis az állományilletékes parancsnoktól származik. Az említett úti jelentést Gy. F. bizonyítottan megkapta, annak megállapításához pedig, hogy az elszámolás elmaradása miatt a Honvédséget érte-e olyan kár, amiért a felperest felelősség terheli, nem volt szükséges bevárni a pénzügyi szolgálat állásfoglalását. Amennyiben az állományilletékes parancsnok e kérdésben bizonytalan lett volna, akkor a jogszabályban előírt határidőn belül tanácsot kérhetett volna a jogászoktól, vagy a pénzügyesektől, azonban ezt nem tette. Megállapítható volt, hogy a munkáltatói jogkör gyakorlója 2006. október 26-án tisztában volt azzal, hogy a felperes az úti előleggel nem tud elszámolni. Az úti jelentésből ugyanis megállapítható volt a személyi és tárgyi kör, az összegszerűség és egyértelmű volt, hogy a munkáltatót anyagi károsodás érte.
Mindezek alapján a perbeli esetben 2006. október 26-án megkezdődött a Hjt. 178. § (1) bekezdése szerinti 60 napos határidő, amely alatt az alperes a kártérítési eljárást szabályosan megindíthatta, illetőleg a felperes elszámolási felelősségének kérdésében döntést hozhatott volna. Ehhez képest a 2009. október 14-én elindított eljárás határidőn túli volt. Ebből következően a kárfelelősség további kérdésének vizsgálata szükségtelen volt, ezért a törvényszék az elsőfokú ítélet indokolásából az ezzel kapcsolatos részeket mellőzni rendelte.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedő hatályú hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatalát kérte. Álláspontja szerint az úti jelentés tényszerűségét nem vitatva az eljáró bíróságok annak jogi jelentőségét helytelenül állapították meg és ebből adódóan helytelen jogi következtetést vontak le. A Magyar Honvédség tartós, vagy ideiglenes külföldi szolgálatot teljesítő, valamint külföldi tanulmányokat folytató tagjai ellátásáról szóló 28/2004. (XI,. 8.) HM rendelet 61. § (4) bekezdése alapján a kiküldött az általa felvett külföldi napidíjelőleg és utazási előleg összegével az ideiglenes külföldi szolgálatból történő hazatérésétől számított 8 munkanapon belül köteles elszámolni. Ebből megállapítható, hogy a felperest terhelő elszámolási kötelezettség az úti jelentés leadásakor még nem telt el. Az elszámolás jövőbeli, valószínű elmaradása ezért még nem tekinthető a bekövetkezett kárról szerzett értesülésnek. Ahhoz ugyanis, hogy az ítélet által hivatkozott, a Hjt. 177. § (2) bekezdése első mondatának alkalmazására sor kerülhessen, szükséges a kár, vagyis a Honvédséget ért vagyoni hátrány bekövetkezése. Ez azonban az elszámolási kötelezettség határidejének lejárta előtt még nem valósult meg.
Álláspontja szerint a felperes a felvett előlegekkel nem az elöljárójának, hanem a pénzügyi szolgálatnak volt köteles elszámolni, mert annak felvétele is ott történt. Ebből következően a Hjt. 178. § (1) bekezdésében az állományilletékes parancsnok számára a kártérítési eljárás lefolytatására meghatározott 60 napos határidő nem vehette kezdetét, mert a kár összegét a kártérítési eljárás megindítására jogosult parancsnok csak akkor állapíthatja meg, ha a visszafizetési határidő eredménytelen eltelte után a vissza nem fizetett előleg pontos összegéről is tudomást szerzett. Erre pedig csak a 2009. szeptemberében tartott átfogó pénzügyi ellenőrzés alkalmával került sor.
Az alperes álláspontja szerint az úti jelentésen olvasható, a Jogi és Igazgatási Osztálynak szóló szignálás - amelyről a törvényszék sem állapította meg pontosan, hogy kitől származik - nem jelenti azt, hogy érdemi kártérítési eljárás vette volna kezdetét. Semmilyen adat nem támasztja alá, hogy a káreljárás megindítására jogosult elöljáró az ehhez szükséges ismeretekkel valaha is rendelkezett pusztán az úti jelentés alapján. A visszafizetési akadályok, vagy szándék hiánya még nem jelenti, hogy a visszafizetés határidőben biztosan nem valósul meg és ezért kár keletkezik. A kár tényéről a parancsnok nem szerzett tudomást egészen a szervezetnél végrehajtott pénzügyi ellenőrzésig. Ezért nem állt elő a Hjt. 177. § (2) bekezdésében rögzített azon helyzet, hogy a parancsnok a kárt felfedezve intézkedhetett volna a kár összegének és a károkozó személyének megállapításáról. Ebből következően az eljárás további szakaszait sem indíthatta el, mivel a fentiekben kifejtettek alapján nem beszélhetünk kárról és összegszerű tudomásszerzésről sem a parancsnok részéről.
Az alperes utalt arra, hogy a Hjt. 178. § (1) bekezdése szerint a kártérítésre kötelezésről, vagy annak mellőzéséről indokolt határozattal kell dönteni. Mivel a határozat csak írásban készülhet, ezért az alaki követelményeknek kizárólag a 2009. októberében indult, káreljárást lezáró első- és másodfokú határozat felel meg.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását és az alperes felülvizsgálati eljárási költségben történő marasztalását kérte.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az alperes az elszámolási kötelezettséggel felvett összeg visszafizetése tárgyában a Hjt. 177-178. §-okban szabályozott kártérítési felelősség szabályai szerint indított eljárást a felperessel szemben, ezért az eljáró bíróságok helytállóan vizsgálták a jogszabályban foglalt határidők betartását.
A Hjt. 177. § (1) bekezdése szerint az állomány tagja kártérítési felelősségének megállapítására az állományilletékes parancsnok jogosult. Állományilletékes parancsnok hiányában a kártérítési felelősséget a miniszter állapítja meg.
A (2) bekezdés szerint az állományilletékes parancsnok a kár felfedezése után haladéktalanul intézkedni köteles a kár összegének és a károkozó személyének megállapítására. A kártérítési eljárás a káreljárást elrendelő határozattal indul meg. A határozatot az (1) bekezdésben meghatározott személy adja ki. A határozatban meg kell jelölni a káreljárás alapjául szolgáló tényeket, ki kell jelölni a vizsgálót és rögzíteni kell minden egyéb lényeges körülményt.
A Hjt. 178. § (1) bekezdése szerint a kár összegének és a károkozó személyének megállapítását követő 60 napon belül a 177. § (1) bekezdésében meghatározott személy a kártérítésre kötelezésről, vagy annak mellőzéséről indokolt határozattal dönt. Ha a károkozóval szemben a kárigénnyel összefüggésben büntetőeljárás indult, a káreljárást a büntetőeljárás jogerős befejezéséig fel kell függeszteni és a határozathozatalra megállapított 60 napos határidő a büntetőeljárás jogerős befejezésekor kezdődik.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében helytállóan hivatkozott a felperes kiküldetése idején hatályban volt 28/2004. (XI. 8.) HM rendelet 61. § (4) bekezdésére, amely szerint a kiküldött az általa felvett utazási előleg összegével a kiküldetésből történő hazatéréstől számított 8 munkanapon belül az anyagi felelősség jogszabályokban foglalt következményei mellett köteles elszámolni. E jogszabályi rendelkezés alapján ezért a felperesnek a 2006. október 17-ei hazatérését követő 8. munkanapig, vagyis október 30-ig volt kötelezettsége az elszámolás teljesítése, ehhez képest már október 20-án az úti jelentésben teljes részletességgel, tényszerűen közölte a vele történteket és azt, hogy az átvett előleggel, illetőleg annak felhasznált részével sem tud elszámolni.
Ebből következően alaptalan az alperes arra történő hivatkozása, hogy a felperes a HM rendeletben foglalt 8 munkanapos határidőn belül még elszámolhatott volna a felvett előleggel, ezért nem tekinthető tudomásszerzésnek az október 20-án kelt úti jelentése. A felperesnek az eseményekről készült részletes beszámolója pedig egyértelmű tudomásszerzésnek tekinthető, mind a károkozó személye, mind a kár összege vonatkozásában.
A törvényszék helytállóan állapította meg, hogy a felperes úti jelentése a jogi osztályon iktatásra került és kártérítési eljárási számmal látták el. Ebből következően 2006. november 2-ától számított egyértelmű tudomásszerzést követően az alperesnek 60 napja volt a kártérítési eljárás lefolytatására, amelyet azonban bizonyíthatóan elmulasztott.
Az alperes helytállóan hivatkozott a Hjt. 178. § (1) bekezdésében foglaltakra, mely szerint a kártérítésre kötelezésről, vagy annak mellőzéséről indokolt határozattal kell dönteni. Bizonyított, hogy a felperes korábbi állományilletékes parancsnoka 2006. évben nem írásban, csupán szóban döntött a kártérítési eljárás mellőzéséről, amely döntése a Hjt. 7. § (1), (2) és (4) bekezdése alapján érvénytelen. A Hjt. 11. § (1) bekezdése értelmében azonban az érvénytelen jognyilatkozat alapján jóhiszeműen szerzett és gyakorolt jogokat és kötelezettségeket úgy kell elbírálni, mintha azok érvényesek lettek volna. A határozat mellőzésével történt alperesi parancsnoki döntés ezért írásba foglalás hiányában is érvényesnek tekinthető, ezért a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
Az alperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles a felperes felülvizsgálati költségének megfizetésére.
Mivel az alperes az Itv. 5. § (1) bekezdés c) pontja alapján teljes személyes illetékmentességben részesül, a le nem rótt felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.
Budapest, 2013. június 12.
dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. előadó bíró, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.661/2012.)