adozona.hu
BH+ 2013.11.482
BH+ 2013.11.482
A hozzátartozó tartást pótló kártérítési járadék iránti igénye elbírálásánál azt kell vizsgálni, hogy a munkavállaló halála előtti együttes jövedelmük mennyi volt, és ehhez képest a hozzátartozó jelenlegi tényleges jövedelmét figyelembe véve van-e olyan jövedelemkiesés, amely miatt nem biztosított a szükségleteinek a halálesetet megelőző színvonalon való kielégítése. Erre tekintettel nem vehető figyelembe a halál bekövetkezése folytán a munkavállaló részére meg nem állapított és nem folyósított jövedelem (b
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében házastársa alperesnél szerzett foglalkozási megbetegedése folytán bekövetkezett halála miatt kártérítési járadék megfizetését kérte 2010. július 4-étől kezdődően.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes házastársa az alperesnél állt vájárként, illetve földalatti majd külszíni robbantómesterként alkalmazásban. 1999. május 9-étől rokkantsági nyugdíjban részesült. 2009. július 4-én fo...
BH+ 2013.11.482 A hozzátartozó tartást pótló kártérítési járadék iránti igénye elbírálásánál azt kell vizsgálni, hogy a munkavállaló halála előtti együttes jövedelmük mennyi volt, és ehhez képest a hozzátartozó jelenlegi tényleges jövedelmét figyelembe véve van-e olyan jövedelemkiesés, amely miatt nem biztosított a szükségleteinek a halálesetet megelőző színvonalon való kielégítése. Erre tekintettel nem vehető figyelembe a halál bekövetkezése folytán a munkavállaló részére meg nem állapított és nem folyósított jövedelem (baleseti rokkantsági nyugdíj), mivel ez nem járulhatott hozzá a szükségletek kielégítéséhez [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: régi Mt.) 181. § (2) bek.]
A felperes a keresetében házastársa alperesnél szerzett foglalkozási megbetegedése folytán bekövetkezett halála miatt kártérítési járadék megfizetését kérte 2010. július 4-étől kezdődően.A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes házastársa az alperesnél állt vájárként, illetve földalatti majd külszíni robbantómesterként alkalmazásban. 1999. május 9-étől rokkantsági nyugdíjban részesült. 2009. július 4-én foglalkozási megbetegedésnek minősülő ionizációs sugárzás okozta tüdőbetegségben elhalálozott. A foglalkozási megbetegedéssel kapcsolatos kárfelelősségét az alperes elismerte.
A felperes részére 2009. július 28-án ideiglenes özvegyi nyugdíjat állapítottak meg 2009. július 4-étől 2010. július 3-áig havi 91 500 forint összegben annak figyelembevételével, hogy a felperes házastársa az elhalálozás időpontjában 152 500 forint saját jogú ellátásra volt jogosult.
2010. január 27-én hozott határozattal 2009. július 4-étől 2010. július 3-áig terjedő időre havi 174 030 forint ideiglenes baleseti özvegyi nyugdíjat is folyósítottak a részére, mivel a felperes házastársának halálát túlnyomórészt foglalkozási betegség okozta. A felperes házastársát halálakor 290 045 forint III. csoport szerinti baleseti rokkantsági nyugdíj illette volna meg.
A felperes házastársának 2009. január 1-jétől 152.500 forint saját jogú nyugellátást és 19 840 forint baleseti járadékot folyósítottak összesen 172 340 forint összegben. A felperes részére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2010. július 1-jétől 90 585 forint baleseti özvegyi nyugdíjat állapított meg, míg saját jogú ellátása 2011 januárjától 49 325 forint volt.
A munkaügyi bíróság nem találta megalapozottnak a felperes keresetét, amely szerint a járadékának kiszámításakor elért jövedelemként a felperes házastársát baleseti rokkantsági nyugdíjként megillető 290 045 forintot kellene figyelembe venni, hiszen az alperesnél szerzett foglalkozási megbetegedés volt az oka elhalálozásának, és emiatt lett volna jogosult a baleseti rokkantsági nyugdíjra is.
A munkaügyi bíróság az 1992. évi XXII. tv. (régi Mt.) 181. § (2) bekezdésére hivatkozással megállapította, hogy az eltartott hozzátartozó az eltartó halála esetén olyan összegű tartást pótló kártérítést igényelhet, amely szükségletének - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető munkabérét, jövedelmét is figyelembe véve - a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja. Erre tekintettel a járadék meghatározása során "a sérelem előtti színvonal" alatt a volt munkavállaló elhunytát megelőzően ténylegesen kézhez kapott jövedelmet kell figyelembe venni, ez pedig 152 500 forint volt. A felperes által hivatkozott 290 045 forint ugyanis az alperes volt munkavállalója részére nem került folyósításra, így az a jogszabályban meghatározott sérelem előtti jövedelem- színvonal meghatározásánál nem vehető figyelembe.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást pontosította, melynek alapján egyetértett az elsőfokú bíróság következtetésével, miszerint a felperesnek néhai házastársa halála miatt nincs olyan jövedelemvesztesége, amelyre tekintettel a régi Mt. 181. § (2) bekezdése alapján tartáspótló kártérítésre tarthatna igényt. A házastárs halála mint sérelem megtörténtét megelőző jövedelemként szükséglete kielégítésére a 2009-ben felperes által kapott 45 370 forint és a házastárs havi 152 500 forint összegű együttes jövedelemként a rájutó 50%-a vehető figyelembe a tartást pótló kártérítési járadék havi összegének meghatározása során. A felperes a házastársa halálát követően azonban nem szenvedett el vagyoni hátrányt, mert a 47 230 forint összegű saját jogú nyugdíjával és a 90 585 forint baleseti nyugdíjával havonta kártérítés fizetése nélkül is biztosított szükségleteinek a sérelem előtti színvonalon való kielégítése.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte.
Hivatkozása szerint a felperes házastársánál 2009. április 16-án diagnosztizálták a halálát eredményező betegséget. Az OMMF 2009. szeptember 18-án ismerte el ezt foglalkozási megbetegedésnek, melyet az alperes társadalombiztosítási kifizető helye 2009. október 8-án szintén megállapított. A kivizsgálás indokolatlan elhúzódása eredményezte, hogy a házastársa azt megelőzően elhalálozott, hogy a foglalkozási megbetegedését megállapították volna. Ezért nem érvényesíthetett saját jogán az alperessel szemben kárigényt, illetőleg társadalombiztosítási ellátást sem igényelhetett, ebből következően a munkáltató káronszerzése, jogalap nélküli gazdagodása valósul meg.
Az elbírálás ilyen módja sérti az egyenlő bánásmód követelményét, hiszen a véletlen folytán nem részesülhetett elhunyt házastársa egyetlen napig sem baleseti rokkantsági nyugdíjban. Az ítélkezési gyakorlat szerint azonos károkkal, károkozókkal és kárt elszenvedőkkel kapcsolatos eljárásoknak azonos eredményt kell mutatniuk az egyedi körülmények értékelése mellett.
A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság baleseti özvegyi nyugdíjat megállapító határozata igazolja, hogy az elhunyt házastársa halálát megelőző sérelem előtti színvonalnak azt a III. csoportú baleseti rokkantsági nyugdíjat kell tekinteni, amely alapján a baleseti özvegyi nyugdíját megállapították. Foglalkozási betegségként a 2009. április 16-án diagnosztizált tüdőrák betegséget ismerték el, melyre alapítottan e napra visszamenőleg érvényesíthette volna a házastársa az igényét, amennyiben a foglalkozási betegség elismerésére nem a halála után kerül sor.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljáró bíróságok a felperes kártérítési járadék iránti igényét helyesen bírálták el a régi Mt. 181. § (2) bekezdése alapján, hiszen a felperes az elhunyt házastárs alperesnél szerzett foglalkozási megbetegedéséből eredő elhalálozása miatt a jövedelmében keletkezett kiesés megtérítését kérte járadék formájában. Ezért helyesen vizsgálták, hogy e rendelkezések figyelembevételével a felperest érte-e kár, és erre tekintettel az alperes tartozik-e és milyen mértékű helytállási kötelezettséggel.
E törvényi rendelkezés alapján a felperes az alperessel szemben olyan összegű kártérítést igényelhet, amely a szükségletének - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető jövedelmét is figyelembe véve - a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja.
Erre tekintettel helytállóan vizsgálták a bíróságok, hogy a felperesnek és néhai házastársának a halála előtti együttes jövedelme milyen mértékű volt, és hogy a felperesnek a jelenlegi ténylegesen elért jövedelméhez képest van-e olyan jövedelemkiesése, amely miatt szükségleteinek a házastársa halála előtti színvonalon való kielégítése nem biztosított, és ez a károkozó alperes terhére írható.
A felperes házastársának halálát olyan megbetegedés okozta, amelynek foglalkozási eredetét csak a halál bekövetkezte után állapították meg, emiatt az elhunyt nem is érvényesíthetett baleseti rokkantsági nyugdíj iránti igényt a társadalombiztosítási szerveknél. Az elhunytat a foglalkozási megbetegedésére tekintettel megillethető III. csoportú baleseti rokkantsági nyugdíjat csak a felperes özvegyi nyugdíja megállapításakor vették figyelembe (előbb 60, majd 30%-ban), ezen összeget azonban a felperes házastársa halála mint sérelem előtt nem folyósították, tehát nem is járulhatott hozzá a felperes szükségleteinek kielégítéséhez.
A jogszabályok helyes értelmezésével, a bírói gyakorlatnak megfelelően utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a hozzátartozót megillető tartást pótló kártérítési járadék megállapítása során nem a meghalt munkavállaló elérhető jövedelmét kell figyelembe venni, hanem a jogosult szükségleteinek a változatlan (azaz jelen esetben a házastárs halálát megelőző és azt követő) színvonalon történő biztosítását kell szem előtt tartani. Erre tekintettel nem értékelhető a tartást pótló járadék összegének megállapításakor az alperes terhére a foglalkozási megbetegedés kivizsgálása során az erre hivatott szervek eljárásának esetleges késedelme, és emiatt az elhunyt baleseti rokkantsági nyugdíj iránti igénye érvényesítésének elmaradása.
Az eljáró bíróságok helyesen állapították meg a felperes és házastársa jövedelmi viszonyait vizsgálva, hogy a felperest nem érte olyan vagyoni hátrány, amelyet pótolva lehetne csak a szükségleteit a sérelem előtti színvonalon kielégíteni.
A felperes alaptalanul hivatkozott az egyenlő bánásmód követelményének - a társadalombiztosítási eljárási és igényérvényesítési rend szabályai miatti - megsértésére, miután az alperes és az eljáró bíróságok is a régi Mt. 181. § (2) bekezdése helytálló értelmezésével utasították el a felperes tartást pótló járadék iránti keresetét.
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.719/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Dékány Alexandra ügyvéd által képviselt Nagy Lajosné felperesnek a dr. Hasznos Árpád jogtanácsos által képviselt alperes ellen kártérítés iránt a Pécsi Munkaügyi Bíróságnál 2. M. 9/2012. szám alatt megindított és másodfokon a Pécsi Törvényszék 1. Mf. 20.614/2012/5. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Pécsi Törvényszék 1. Mf. 20.614/2012/5. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 10 000 (tízezer) forint másodfokú perköltséget.
A le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felperes a keresetében házastársa alperesnél szerzett foglalkozási megbetegedése folytán bekövetkezett halála miatt kártérítési járadék megfizetését kérte 2010. július 4-étől kezdődően.
A Pécsi Munkaügyi Bíróság 2. M. 9/2012/4. számú ítéletével a keresetet elutasította. Kötelezte a felperest az alperes javára perköltség megfizetésére megállapítva, hogy a le nem rótt illetéket az állam viseli.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes házastársa az alperesnél 1965. október 26-ától állt vájárként, illetve földalatti majd külszíni robbantómesterként alkalmazásban. 1999. május 9-étől rokkantsági nyugdíjban részesült. 2009. július 4-én foglalkozási megbetegedésnek minősülő ionizációs sugárzás okozta tüdőbetegségben elhalálozott. A foglalkozási megbetegedéssel kapcsolatos kárfelelősségét az alperes elismerte.
A felperes részére 2009. július 28-án ideiglenes özvegyi nyugdíjat állapítottak meg 2009. július 4-étől 2010. július 3-áig havi 91 500 forint összegben annak figyelembevételével, hogy a felperes házastársa az elhalálozás időpontjában 152 500 forint saját jogú ellátásra volt jogosult.
2010. január 27-én hozott határozattal 2009. július 4-étől 2010. július 3-áig terjedő időre havi 174 030 forint ideiglenes baleseti özvegyi nyugdíjat is folyósítottak a részére, mivel a felperes házastársának halálát túlnyomórészt foglalkozási betegség okozta. A felperes házastársát halálakor 290 045 forint III. csoport szerinti baleseti rokkantsági nyugdíj illette volna meg.
A felperes házastársának 2009. január 1-jétől 152 500 forint saját jogú nyugellátást és 19 840 forint baleseti járadékot folyósítottak összesen 172 340 forint összegben. A felperes részére a Nyugdíjfolyósító Igazgatóság 2010. július 1-jétől 90 585 forint baleseti özvegyi nyugdíjat állapított meg, míg saját jogú ellátása 2011 januárjától 49 325 forint volt.
A munkaügyi bíróság nem találta megalapozottnak a felperes keresetét, amely szerint a járadékának kiszámításakor elért jövedelemként a felperes házastársát baleseti rokkantsági nyugdíjként megillető 290 045 forintot kellene figyelembe venni, hiszen az alperesnél szerzett foglalkozási megbetegedés volt az oka elhalálozásának, és emiatt lett volna jogosult a baleseti rokkantsági nyugdíjra is.
A munkaügyi bíróság az 1992. évi XXII. tv. (régi Mt.) 181. § (2) bekezdésre hivatkozással megállapította, hogy az eltartott hozzátartozó az eltartó halála esetén olyan összegű tartást pótló kártérítést igényelhet, amely szükségletének - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető munkabérét, jövedelmét is figyelembe véve - a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja. Erre tekintettel a járadék meghatározása során "a sérelem előtti színvonal" alatt a volt munkavállaló elhunytát megelőzően ténylegesen kézhez kapott jövedelmet kell figyelembe venni, ez pedig 152 500 forint volt. A felperes által hivatkozott 290 045 forint ugyanis az alperes volt munkavállalója részére nem került folyósításra, így az a jogszabályban meghatározott sérelem előtti jövedelem- színvonal meghatározásánál nem vehető figyelembe.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Pécsi Törvényszék 1. Mf. 20.614/2012/5. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta kötelezve a felperest az alperes javára másodfokú perköltség megfizetésére.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást pontosította, melynek alapján egyetértett az elsőfokú bíróság következtetésével, miszerint a felperesnek néhai házastársa halála miatt nincs olyan jövedelemvesztesége, amelyre tekintettel a régi Mt. 181. § (2) bekezdés alapján tartáspótló kártérítésre tarthatna igényt. A házastárs halála mint sérelem megtörténtét megelőző jövedelemként szükséglete kielégítésére a 2009-ben felperes által kapott 45 370 forint és a házastárs havi 152 500 forint összegű együttes jövedelemként a rájutó 50%-a vehető figyelembe a tartást pótló kártérítési járadék havi összegének meghatározása során. A felperes a házastársa halálát követően azonban nem szenvedett el vagyoni hátrányt, mert a 47 230 forint összegű saját jogú nyugdíjával és a 90 585 forint baleseti nyugdíjával havonta kártérítés fizetése nélkül is biztosított szükségleteinek a sérelem előtti színvonalon való kielégítése.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú ítélet hatályon kívül helyezésével az elsőfokú bíróság ítéletének megváltoztatását, és az alperes kereset szerinti marasztalását kérte.
Hivatkozása szerint a felperes házastársánál 2009. április 16-án diagnosztizálták a halálát eredményező betegséget. Az OMMF 2009. szeptember 18-án ismerte el ezt foglalkozási megbetegedésnek, melyet az alperes társadalombiztosítási kifizető helye 2009. október 8-án szintén megállapított. A kivizsgálás indokolatlan elhúzódása eredményezte, hogy a házastársa azt megelőzően elhalálozott, hogy a foglalkozási megbetegedését megállapították volna. Ezért nem érvényesíthetett saját jogán az alperessel szemben kárigényt, illetőleg társadalombiztosítási ellátást sem igényelhetett, ebből következően a munkáltató káronszerzése, jogalap nélküli gazdagodása valósul meg.
Az elbírálás ilyen módja sérti az egyenlő bánásmód követelményét, hiszen a véletlen folytán nem részesülhetett elhunyt házastársa egyetlen napig sem baleseti rokkantsági nyugdíjban. Az ítélkezési gyakorlat szerint azonos károkkal, károkozókkal és kárt elszenvedőkkel kapcsolatos eljárásoknak azonos eredményt kell mutatniuk az egyedi körülmények értékelése mellett.
A Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság baleseti özvegyi nyugdíjat megállapító határozata igazolja, hogy az elhunyt házastársa halálát megelőző sérelem előtti színvonalnak azt a III. csoportú baleseti rokkantsági nyugdíjat kell tekinteni, amely alapján a baleseti özvegyi nyugdíját megállapították. Foglalkozási betegségként a 2009. április 16-án diagnosztizált tüdőrák betegséget ismerték el, melyre alapítottan e napra visszamenőleg érvényesíthette volna a házastársa az igényét, amennyiben a foglalkozási betegség elismerésére nem a halála után kerül sor.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását, a felperes perköltségben történő marasztalását kérte.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az eljáró bíróságok a felperes kártérítési járadék iránti igényét helyesen bírálták el a régi Mt. 181. § (2) bekezdése alapján, hiszen a felperes az elhunyt házastárs alperesnél szerzett foglalkozási megbetegedéséből eredő elhalálozása miatt a jövedelmében keletkezett kiesés megtérítését kérte járadék formájában. Ezért helyesen vizsgálták, hogy e rendelkezések figyelembe vételével a felperest érte-e kár, és erre tekintettel az alperes tartozik-e és milyen mértékű helytállási kötelezettséggel.
E törvényi rendelkezés alapján a felperes az alperessel szemben olyan összegű kártérítést igényelhet, amely a szükségletének - a tényleges, illetőleg az elvárhatóan elérhető jövedelmét is figyelembe véve - a sérelem előtti színvonalon való kielégítését biztosítja.
Erre tekintettel helytállóan vizsgálták a bíróságok, hogy a felperesnek és néhai házastársának a halála előtti együttes jövedelme milyen mértékű volt, és hogy a felperesnek a jelenlegi ténylegesen elért jövedelméhez képest van-e olyan jövedelemkiesése, amely miatt szükségleteinek a házastársa halála előtti színvonalon való kielégítése nem biztosított, és ez a károkozó alperes terhére írható.
A felperes házastársának halálát olyan megbetegedés okozta, amelynek foglalkozási eredetét csak a halál bekövetkezte után állapították meg, emiatt az elhunyt nem is érvényesíthetett baleseti rokkantsági nyugdíj iránti igényt a társadalombiztosítási szerveknél. A felperes kára pedig ebből származik, hiszen az elhunytat a foglalkozási megbetegedésére tekintettel megillethető III. csoportú baleseti rokkantsági nyugdíjat csak az özvegyi nyugdíja megállapításakor vették figyelembe (előbb 60, majd 30%-ban), ezen összeget azonban a felperes házastársa halála mint sérelem előtt nem folyósították, tehát nem is járulhatott hozzá a felperes szükségleteinek kielégítéséhez.
A jogszabályok helyes értelmezésével a bírói gyakorlatnak megfelelően utalt a másodfokú bíróság arra, hogy a hozzátartozót megillető tartást pótló kártérítési járadék megállapítása során nem a meghalt munkavállaló elérhető jövedelmét kell figyelembe venni, hanem a jogosult szükségleteinek a változatlan (azaz jelen esetben a házastárs halálát megelőző és azt követő) színvonalon történő biztosítását kell szem előtt tartani. Erre tekintettel nem értékelhető a tartást pótló járadék összegének megállapításakor az alperes terhére a foglalkozási megbetegedés kivizsgálása során az erre hivatott szervek eljárásának esetleges késedelme, és emiatt az elhunyt baleseti rokkantsági nyugdíj iránti igénye érvényesítésének elmaradása.
Az eljáró bíróságok helyesen állapították meg a felperes és házastársa jövedelmi viszonyait vizsgálva, hogy a felperest nem érte olyan vagyoni hátrány, amelyet pótolva lehetne csak a szükségleteit a sérelem előtti színvonalon kielégíteni.
A felperes alaptalanul hivatkozott az egyenlő bánásmód követelményének - a társadalombiztosítási eljárási és igényérvényesítési rend szabályai miatti - megsértésére, miután az alperes és az eljáró bíróságok is a régi Mt. 181. § (2) bekezdése helytálló értelmezésével utasították el a felperes tartást pótló járadék iránti keresetét.
A fentiekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (3) bekezdés alapján a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
Kötelezte a pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdés alapján az alperes felülvizsgálati eljárási költsége megfizetésére, míg a felperes munkavállalói költségkedvezménye folytán a le nem rótt felülvizsgálati eljárási illetéket a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a alapján az állam viseli.
Budapest, 2013. szeptember 11.
Dr. Hajdu Edit s. k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tallián Blanka s. k. bíró, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s. k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.719/2012.)