adozona.hu
BH+ 2013.11.480
BH+ 2013.11.480
A végkielégítés mértékének alapjául szolgáló és a felmentési időre járó átlagkereset megállapításánál a munkáltató által fizetett kártérítési járadék nem vehető figyelembe [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: Mt.) 95. § (4) bek., 152. §, 174. §]
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1996. október 18-ától állt munkaviszonyban az alperesnél, illetve annak jogelődjénél. Munkaviszonya fennállta alatt munkahelyi balesetet szenvedett, melyből eredően 50 százalékos mértékű baleseti egészségkárosodás volt megállapítható nála. Az alperes a balesetet követően a felperest rehabilitált munkakörben foglalkoztatta, ahol az átlagkeresete havi bruttó 103 895 forint volt, s emellett jövedelempótló kártérítést állapítottak meg a részére, melynek mértéke 2009. március 1-jétől 22...
BH+ 2013.11.480 A végkielégítés mértékének alapjául szolgáló és a felmentési időre járó átlagkereset megállapításánál a munkáltató által fizetett kártérítési járadék nem vehető figyelembe [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: Mt.) 95. § (4) bek., 152. §, 174. §]
A felperes 1996. október 18-ától állt munkaviszonyban az alperesnél, illetve annak jogelődjénél. Munkaviszonya fennállta alatt munkahelyi balesetet szenvedett, melyből eredően 50 százalékos mértékű baleseti egészségkárosodás volt megállapítható nála. Az alperes a balesetet követően a felperest rehabilitált munkakörben foglalkoztatta, ahol az átlagkeresete havi bruttó 103 895 forint volt, s emellett jövedelempótló kártérítést állapítottak meg a részére, melynek mértéke 2009. március 1-jétől 224 881 forint volt.Az alperes 120 napos felmondási idő figyelembevételével 2010. január 9-ével rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól, és megállapította, hogy a kollektív szerződés alapján a felperes hathavi végkielégítésre jogosult. A jogviszony megszűnésekor a munkáltató 623 370 forint végkielégítést és 267 673 forint felmondási időre járó átlagkeresetet fizetett ki a felperes részére.
A felperes módosított kereseti kérelmében végkielégítés-különbözet címén 1 931 408 forint, felmentési időre járó bérkülönbözet címén 990 363 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Álláspontja szerint a felmondáskor az alperes a neki járó hathavi végkielégítést a rehabilitált munkakörben elért átlagkereset alapján fizette meg, pedig azt a 2009. évet megelőző időszakra vonatkozó átlagkereset és jövedelempótló kártérítés együttes összege alapján kellett volna megállapítani és kifizetni. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra figyelemmel, hogy a felperes végkielégítésének mértékét az átlagkeresetet alapul véve állapította meg, annak nem képezheti részét a jövedelempótló kártérítés.
A munkaügyi bíróság ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek végkielégítés címén 1 931 408 forintot, és ezen összegnek 2009. szeptember 13-ától járó törvényes mértékű kamatát, továbbá a felmentési időre járó bérkülönbözet címén 990 363 forintot, és ezen összegnek 2009. szeptember 13-ától járó törvényes kamatát.
Ítélete indokolásában megállapította, hogy az alperes által a felperesnek folyósított kártérítési járadék jövedelempótló járadéknak minősül, azt az alperes arra tekintettel állapította meg és teljesítette, hogy az üzemi baleset következtében a felperes rehabilitált munkakörben elért keresete nem érte el a balesetet megelőzően betöltött munkakörben elért, illetve elérhető átlagkeresetének összegét. Bár a járadék kártérítés címén került kifizetésre, az funkcióját tekintve jövedelempótló jellegű, így az átlagkereset számításakor sem hagyható figyelmen kívül, az munkabérnek minősül. Ítéletében kifejtette azt is, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 174. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett valamennyi káráért teljes mértékben felel, és ha az átlagkereset számításánál a jövedelempótló járadékot figyelmen kívül hagyná a munkáltató, úgy a munkavállaló alacsonyabb összegű végkielégítésre és felmentési időre járó átlagkeresetre lenne jogosult a rehabilitált munkakörben, mint az üzemi baleset bekövetkezését megelőzően betöltött munkakörben, és így a teljes kártérítés nem valósulna meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.
Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 152. §-a szerint az átlagkereset kiszámításánál az irányadó időszakra kifizetett munkabérből kell kiindulni. Az ítélkezési gyakorlat alapján a munkabér meghatározásánál nem egyedül annak elnevezése, hanem az azzal kapcsolatos összes körülmény az irányadó. Az irányadó időszaknak tekintendő 2008. októberétől 2009. szeptember 30-áig terjedő időszakban a felperes rehabilitált munkakörben elért, hűségjutalommal növelt átlagkeresete 103 895 forint/hó volt, ugyanakkor a járadékkal és hűségjutalommal növelt átlagkeresetének összege 425 796 forint/hó lett volna. Az Mt. 152. §-a szerint az átlagkereset számításánál a munkabér, illetve az azzal egy tekintet alá eső juttatások veendők figyelembe, ezek azonban mindenképpen olyan típusú juttatások, melyek a munkavégzéshez kapcsolódnak. A járadék nem a munkavégzéshez kapcsolódik, hanem az Mt. 174. § rendelkezései alapján a munkáltatót terhelő kártérítési felelősség alapján fizetendő összeg, melynek az a célja, hogy a károsultat olyan helyzetbe hozza, mintha a kár be sem következett volna, ennek megfelelően az átlagkereset részét nem képezheti. A bíróság utalt arra is, hogy a felperesnek a járadékot a munkaviszony megszüntetése után, a nyugdíjjogosultság megállapításáig folyósítja az alperes, függetlenül attól, hogy a munkavállaló más munkáltatónál elhelyezkedik-e.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsősorban a másodfokú ítélet megváltoztatását, másodsorban az eljárt bíróságok ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását kérte.
Azzal érvelt, hogy keresete jogalapjául az Mt. 95. § (4) bekezdését határozta meg, az elsőfokú bíróság azonban ítéletét az Mt. 174. § (1) bekezdésére alapította. A másodfokú bíróság az Mt. 152. §-ára figyelemmel utasította el a felperes kereseti kérelmét, nem vette figyelembe azonban azt, hogy az elsőfokú bíróság az Mt. 174. § (1) bekezdését is megemlítette indokolásában. Azzal, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, elzárta a felperest attól, hogy előterjesztett kereseti kérelmét kártérítés jogcímén az elsőfokú bíróságnál bizonyítsa. A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (Pp.) 252. § (3) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte volna, és az elsőfokú bíróságot a szükséges bizonyítási eljárás lefolytatására kötelezi.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 3. § (1) bekezdése első mondata szerint a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. A (2) bekezdés rendelkezése szerint a bíróság - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.
A polgári eljárási jog fontos alaptétele a kérelemhez kötöttség elve. Ez azt jelenti, hogy a bíróság a per folyamán olyan kérdésben, amelyre vonatkozóan a felek nem terjesztettek elő kereseti kérelmet (ellenkérelmet, viszontkeresetet), nem dönthet eltérő törvényi rendelkezés hiányában. Ezen elv alapján a bíróság döntése nem terjeszkedhet túl a kereseti kérelmen, illetve ellenkérelmen, illetve azok járulékain sem.
A felperes mind keresetében, mind az eljárás során kereseti kérelmét az Mt. 95. § (4) bekezdésére alapította, és azt állította, hogy a munkáltató nem fizette meg a kellő mértékű végkielégítést, illetve felmentési időre járó bért részére, helytelenül számította ki az átlagkeresetét. Az eljárás során a felperes nem hivatkozott arra, hogy az alperes jogellenes magatartásából adódóan kártérítési igénye van, ezzel kapcsolatban tényállítást nem tett, kereseti követelést nem fogalmazott meg.
Az elsőfokú bíróság végkielégítés-különbözet, illetve felmentési időre járó bérkülönbözet címén kötelezte az alperest a rendelkező részben meghatározott összegek megfizetésére. A kereseti kérelmen túlterjeszkedve állapította meg azt ítélete indokolásában, hogy a munkavállalót kár érné abban az esetben, ha az átlagkereset számítására eltérő módon kerülne sor.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság jogszerűen állapította meg azt, hogy a kártérítési járadék nem a munkavégzéshez kapcsolódik, hanem az Mt. 174. §-a alapján a munkáltatót kártérítési felelősség alapján terhelő összeg, s ennek megfelelően nem képezheti részét az átlagkeresetnek.
Mivel a felperes kártérítési igényt nem terjesztett elő, az elsőfokú bíróságnak ezzel kapcsolatban bizonyítási eljárást sem kellett lefolytatnia, így nem volt ok az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság újabb tárgyalás tartására és újabb határozat hozatalára utasításának.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.875/2011.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Slezák Tamás ügyvéd által képviselt felperesnek a dr. Kókai Judit ügyvéd által képviselt alperes ellen végkielégítés-különbözet megfizetése iránt a Tatabányai Munkaügyi Bíróságon 2. M. 564/2010. szám alatt megindított és másodfokon a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2. Mf. 20.221/2011/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - a 2012. szeptember 19-én megtartott nyilvános tárgyalás alapján - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúra a Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2. Mf. 20.221/2011/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy tizenöt nap alatt fizessen meg az alperesnek 30 000 (harmincezer) forint és 8100 (nyolcezer-egyszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
A felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felperes 1996. október 18-ától állt munkaviszonyban az alperesnél, illetve annak jogelődjénél. Munkaviszonya fennállta alatt munkahelyi balesetet szenvedett, melyből eredően 50 százalékos mértékű baleseti egészségkárosodás volt megállapítható nála. Az alperes a balesetet követően a felperest rehabilitált munkakörben foglalkoztatta, ahol az átlagkeresete havi bruttó 103 895 forint volt, s emellett jövedelempótló kártérítést állapítottak meg a részére, melynek mértéke 2009. március 1-jétől 224 881 forintban került megállapításra.
Az alperes 120 napos felmondási idő figyelembevételével 2010. január 9-ével rendes felmondással megszüntette a felperes munkaviszonyát, a felmondási idő teljes tartamára mentesítette a munkavégzési kötelezettség alól, és megállapította, hogy a kollektív szerződés alapján a felperes hathavi végkielégítésre jogosult. A jogviszony megszűnésekor a munkáltató 623 370 forint végkielégítést és 267 673 forint felmondási időre járó átlagkeresetet fizetett ki a felperes részére.
A felperes módosított kereseti kérelmében végkielégítés-különbözet címén 1 931 408 forint, felmentési időre járó bérkülönbözet címén 990 363 forint és kamatai megfizetésére kérte kötelezni az alperest a perköltség viselése mellett. Álláspontja szerint a felmondáskor az alperes a neki járó hathavi végkielégítést a rehabilitált munkakörben elért átlagkereset alapján fizette meg, pedig azt a 2009. évet megelőző időszakra vonatkozó átlagkereset és jövedelempótló kártérítés együttes összege alapján kellett volna megállapítani és kifizetni. Az alperes a kereset elutasítását kérte arra figyelemmel, hogy a felperes végkielégítésének mértékét az átlagkeresetet alapul véve állapította meg, annak nem képezheti részét a jövedelempótló kártérítés.
A Tatabányai Munkaügyi Bíróság 2. M. 564/2010/9. számú ítéletében kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek végkielégítés címén 1 931 408 forintot, és ezen összegnek 2009. szeptember 13-ától járó törvényes mértékű kamatát, továbbá a felmentési időre járó bérkülönbözet címén 990 363 forintot, és ezen összegnek 2009. szeptember 13-ától járó törvényes kamatát, továbbá 150 000 forint perköltséget, illetve viselje az eljárással kapcsolatban felmerült eljárási illetéket és szakértői díjat.
Ítélete indokolásában megállapította, hogy az alperes által a felperesnek folyósított kártérítési járadék jövedelempótló járadéknak minősül, azt az alperes arra tekintettel állapította meg és teljesítette, hogy az üzemi baleset következtében a felperes rehabilitált munkakörben elért keresete nem érte el a balesetet megelőzően betöltött munkakörben elért, illetve elérhető átlagkeresetének összegét. Bár a járadék kártérítés címén került kifizetésre, az funkcióját tekintve jövedelempótló jellegű, így az átlagkereset számításakor sem hagyható figyelmen kívül, az munkabérnek minősül. Ítéletében kifejtette azt is, hogy a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. tv. (Mt.) 174. § (1) bekezdése szerint a munkáltató a munkavállalónak a munkaviszonnyal összefüggésben keletkezett valamennyi káráért teljes mértékben felel, és ha az átlagkereset számításánál a jövedelempótló járadékot figyelmen kívül hagyná a munkáltató, úgy a munkavállaló alacsonyabb összegű végkielégítésre és felmentési időre járó átlagkeresetre lenne jogosult a rehabilitált munkakörben, mint az üzemi baleset bekövetkezését megelőzően betöltött munkakörben, és így a teljes kártérítés nem valósulna meg.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt Komárom-Esztergom Megyei Bíróság 2. Mf. 20.221/2011/4. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította, és 219 100 forint másodfokú perköltség megfizetésére kötelezte a felperest.
Ítélete indokolásában kifejtette, hogy az Mt. 152. §-a szerint az átlagkereset kiszámításánál az irányadó időszakra kifizetett munkabérből kell kiindulni. Az ítélkezési gyakorlat alapján a munkabér meghatározásánál nem egyedül annak elnevezése, hanem az azzal kapcsolatos összes körülmény az irányadó. Az irányadó időszaknak tekintendő 2008 októberétől 2009. szeptember 30-áig terjedő időszakban a felperes rehabilitált munkakörben elért, hűségjutalommal növelt átlagkeresete 103 895 forint/hó volt, ugyanakkor a járadékkal és hűségjutalommal növelt átlagkeresetének összege 425 796 forint/hó lett volna. Az Mt. 152. §-a szerint az átlagkereset számításánál a munkabér, illetve az azzal egy tekintet alá eső juttatások veendők figyelembe, ezek azonban mindenképpen olyan típusú juttatások, melyek a munkavégzéshez kapcsolódnak. A járadék nem a munkavégzéshez kapcsolódik, hanem az Mt. 174. § rendelkezései alapján a munkáltatót terhelő kártérítési felelősség alapján fizetendő összeg, melynek az a célja, hogy a károsultat olyan helyzetbe hozza, mintha a kár be sem következett volna, ennek megfelelően az átlagkereset részét nem képezheti. A bíróság utalt arra is, hogy a felperesnek a járadékot a munkaviszony megszüntetése után, a nyugdíjjogosultság megállapításáig folyósítja az alperes, függetlenül attól, hogy a munkavállaló más munkáltatónál elhelyezkedik-e, és adott esetben az így elért összjövedelme meghaladja-e a balesetet megelőző jövedelmét.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben elsősorban a másodfokú ítélet megváltoztatását, másodsorban az eljárt bíróságok ítéletének hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság új eljárás lefolytatására való utasítását kérte.
Azzal érvelt, hogy keresete jogalapjául az Mt. 95. § (4) bekezdését határozta meg, az elsőfokú bíróság azonban ítéletét az Mt. 174. § (1) bekezdésére alapította. A másodfokú bíróság az Mt. 152. §-ára figyelemmel utasította el a felperes kereseti kérelmét, nem vette figyelembe azonban azt, hogy az elsőfokú bíróság az Mt. 174. § (1) bekezdését is megemlítette indokolásában. Azzal, hogy a másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatta, elzárta a felperest attól, hogy kártérítés jogcímén előterjesztett kereseti kérelmét az elsőfokú bíróságnál bizonyítsa. A másodfokú bíróság akkor járt volna el helyesen, ha a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. tv. (Pp.) 252. § (3) bekezdése alapján az elsőfokú ítéletet hatályon kívül helyezte volna, és az elsőfokú bíróságot a szükséges bizonyítási eljárás lefolytatására kötelezi.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 3. § (1) bekezdése első mondata szerint a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el. A (2) bekezdés rendelkezése szerint a bíróság - e törvény eltérő rendelkezése hiányában - a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz kötve van. A bíróság a fél által előadott kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint veszi figyelembe.
A polgári eljárási jog fontos alaptétele a kérelemhez kötöttség elve. Ez azt jelenti, hogy a bíróság a per folyamán olyan kérdésben, amelyre vonatkozóan a felek nem terjesztettek elő kereseti kérelmet (ellenkérelmet, viszontkeresetet), nem dönthet eltérő törvényi rendelkezés hiányában. Ezen elv alapján a bíróság döntése nem terjeszkedhet túl a kereseti kérelmen, illetve ellenkérelmen, illetve azok járulékain sem.
A felperes mind keresetében, mind az eljárás során kereseti kérelmét az Mt. 95. § (4) bekezdésére alapította, és azt állította, hogy a munkáltató nem fizette meg a kellő mértékű végkielégítést, illetve felmentési időre járó bért a felperesnek, helytelenül számította ki a felperes átlagkeresetét. Az eljárás során a felperes nem hivatkozott arra, hogy az alperes jogellenes magatartásából adódóan kártérítési igénye van, ezzel kapcsolatban tényállítást nem tett, kereseti követelést nem fogalmazott meg.
Az elsőfokú bíróság végkielégítés-különbözet, illetve felmentési időre járó bérkülönbözet címén kötelezte az alperest a rendelkező részben meghatározott összegek megfizetésére. A kereseti kérelmen túlterjeszkedve állapította meg azt ítélete indokolásában, hogy a munkavállalót kár érné abban az esetben, ha az átlagkereset számítására eltérő módon kerülne sor.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság jogszerűen állapította meg azt, hogy a kártérítési járadék nem a munkavégzéshez kapcsolódik, hanem az Mt. 174. §-a alapján a munkáltatót kártérítési felelősség alapján terhelő összeg, s ennek megfelelően nem képezheti részét az átlagkeresetnek.
Mivel a felperes kártérítési igényt nem terjesztett elő, az elsőfokú bíróságnak ezzel kapcsolatban bizonyítási eljárást sem kellett lefolytatnia, így nem volt ok az elsőfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésére, és az elsőfokú bíróság újabb tárgyalás tartására és újabb határozat hozatalára utasításának.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet - jogszabálysértés hiányában - a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A pervesztes felperest kötelezte a Pp. 78. § (1) bekezdése alkalmazásával a felülvizsgálati eljárási költség megfizetésére az alperes részére, míg a felülvizsgálati eljárás illetéke a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az államot terheli.
Budapest, 2012. szeptember 19.
Dr. Tálné dr. Molnár Erika s. k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s. k. előadó bíró, Dr. Szatinszky Andrea s. k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.875/2011.)