adozona.hu
BH 2013.11.314
BH 2013.11.314
A gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban szűnik meg, melynek feltétele az erre vonatkozó jognyilatkozat megfelelő időpontban közlése. A munkáltatói jogkört gyakorló személyében történt változás a munkáltatónak a munkába állítási kötelezettségét nem érinti [1992. évi XXII. törvény 138. § (5) bekezdés a) pont, 102. § (1) bekezdés, 151. § (4) bekezdés].*
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 2002. június 12-étől állt határozatlan idejű munkaszerződés alapján titkárnőként alkalmazásban az alperesnél. 2009. július 27-én gyermeke született, aki után járó szülési szabadság lejártát követően a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vett igénybe.
A felperes 2010. július 7-én jelezte a vezérigazgatónak, hogy 2010. szeptember 1-jétől ismét munkába kíván állni, melyet a vezetője tudomásul vett és a gyermek bölcsődei elhelyezése céljából kiadta a szükséges munká...
BH 2013.11.314 A gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadság a munkavállaló által megjelölt időpontban szűnik meg, melynek feltétele az erre vonatkozó jognyilatkozat megfelelő időpontban közlése. A munkáltatói jogkört gyakorló személyében történt változás a munkáltatónak a munkába állítási kötelezettségét nem érinti [1992. évi XXII. törvény 138. § (5) bekezdés a) pont, 102. § (1) bekezdés, 151. § (4) bekezdés].*
A felperes 2002. június 12-étől állt határozatlan idejű munkaszerződés alapján titkárnőként alkalmazásban az alperesnél. 2009. július 27-én gyermeke született, aki után járó szülési szabadság lejártát követően a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vett igénybe.A felperes 2010. július 7-én jelezte a vezérigazgatónak, hogy 2010. szeptember 1-jétől ismét munkába kíván állni, melyet a vezetője tudomásul vett és a gyermek bölcsődei elhelyezése céljából kiadta a szükséges munkáltatói igazolást.
Ezt követően a cég élén vezetőváltás történt, majd az új vezérigazgató megüzente a felperesnek, majd 2010. szeptember 10-i levelében jelezte, hogy nem kell munkát végeznie.
A felperes az alperes eljárását sérelmezve a munkaügyi bírósághoz fordult, kifogásolta, hogy az alperes nem tesz eleget foglalkoztatási kötelezettségének, s mivel a munkáltató működési körében felmerülő okból nem tudott munkát végezni, a kiesett időre állásidőre járó bért igényelt. Az alperes a felperes keresetének összegszerűségét nem vitatta, előadta azonban, hogy a felperes elutasította az új vezérigazgató azon kérését, hogy visszajövetelével várjon a következő év végéig, amikorra "kialakul a társaság jövője". A felperes nem jelentette be a munkáltatónak, hogy megszüntette volna a gyermekgondozási díjra való igényét. Azzal, hogy a vezérigazgatóval történt megbeszélésekről nem értesítette írásban az alperest, a jóhiszeműség és tisztesség követelményeit nem tartotta szem előtt.
A munkaügyi bíróság ítéletével kötelezte az alperest 1 879 008 Ft állásidőre járó bér fizetésére. Álláspontja szerint a felperes a jóhiszeműség és a tisztesség elveinek figyelembevételével időben tájékoztatta a munkáltatót a munkavégzésére irányuló szándékáról, együttműködési kötelezettségét nem sértette meg. A munkavállaló mérlegelési jogkörébe tartozó döntés, hogy a fizetés nélküli szabadságot mikor kívánja megszakítani és a munkavégzést folytatni. Erre figyelemmel az 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 151. § (4) bekezdése alapján a kiesett munkaidőre állásidőre járó bér fizetésére kötelezte a munkáltatót.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a 2010. szeptember 1-jétől 2012. június 7-ig terjedő időszakra állásidőre járó díjazás címén 2 216 405 Ft és késedelmi kamat megfizetésére kötelezte a munkáltatót. Indokolásában kifejtette, hogy 2010. július-augusztus hónapok között változás következett be a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyében. A korábbi vezérigazgatóval történt tárgyalásokról külön írásbeli dokumentum nem készült, azonban a tárgyalás eredményeként a vezérigazgató 2010. július 7-én olyan munkáltatói igazolást állított ki, amely a 2010. szeptember 1-jén történő munkába állást tényként rögzítette. 2010. július 14-étől új vezérigazgató került az alperes élére, akivel a felperes szintén tárgyalásokat folytatott, az azonban nem volt megállapítható, hogy a felperes elfogadta, miszerint az új vezető nem kívánja őt munkába állítani. A felperes a gyermekgondozási szabadságot meg kívánta szakítani, munkába kívánt állni, ennek időpontját pedig a korábbi vezérigazgatóval egyeztetve egyértelműen megjelölte. Ezen adatok birtokában a munkáltatónak gondoskodnia kellett volna a felperes munkába állításáról. Az alperes nem tudta igazolni azt, hogy ezen szándékától a felperes utóbb elállt volna.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte. Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság a meghallgatott tanúk közül csak a volt vezérigazgató tanúvallomását vette figyelembe, illetve a felperes előadására alapozta ítéletét, s figyelmen kívül hagyta az új vezérigazgató nyilatkozatát. Vitatta, hogy az előző vezérigazgató tanúvallomása elfogulatlannak lenne tekinthető. A felperes mindvégig gyed, illetve gyes ellátásban részesült, azt nem szakította meg, így az adott időtartamra állásidőre járó bér sem illetheti meg.
Kifogásolta azt is, hogy a másodfokú bíróság tévesen a Pp.</a> módosított 2011. március 1-jétől hatályos 146. § (5) bekezdését alkalmazta, holott e rendelkezés a kereset előterjesztésekor még nem volt hatályos. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a másodfokú eljárásban a keresetet nem lehet megváltoztatni, a felperes pedig a kereseti kérelmében megjelöltnél magasabb összeg megfizetésére irányuló kérelmet, illetve kamatfizetésre történő kötelezés iránti kérelmet terjesztett elő csatlakozó fellebbezésében, amely keresetváltoztatásnak minősült.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Az adott ügyben alkalmazandó Mt. 138. § (5) bekezdésének a) pontja szerint a munkavállalót fizetés nélküli szabadság illeti meg többek között a gyermek 3. életéve betöltéséig a gyermek gondozása céljából. E jogszabály helyes értelmezése szerint a fizetés nélküli szabadság igénybevételéről és annak időtartamáról kizárólag a munkavállaló jogosult dönteni.
A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény perbeli időben hatályos 21. § (1) bekezdés b) pontja akként rendelkezett, hogy a gyermekgondozási segélyben részesülő személy kereső tevékenységet időkorlátozás nélkül folytathat a gyermek 1 éves kora után. A fizetés nélküli szabadság igénybevétele, illetve a gyes melletti munkavégzés a kisgyermekes munkavállaló jogosultsága, a gyes perbeli időben teljes munkaidőben végzett keresőtevékenység mellett folyósítható volt.
A perbeli bizonyítékokból az eljárt bíróságok megalapozottan következtettek arra, hogy a felperes időben jelezte visszatérési szándékát és annak időpontját. Az alperes az Mt. 138. § (5) bekezdésének a) pontja helyes értelmezése szerint a munkába állítást nem tagadhatta meg. Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes nem bizonyította azt, hogy a felperes a vezérigazgatóval történő tárgyalást követően elállt ezen akaratától, illetve hogy ezzel kapcsolatban együttműködési kötelezettségét, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét bármi módon megsértette volna. A felperes az akkor felette munkáltatói jogkört gyakorló vezetővel a gyes melletti foglalkoztatást egyeztette, az ügyvezető a bölcsődei felvételhez a kért munkáltatói igazolást kiadta és megállapodott vele a 2010. szeptember 1-jei munkakezdésben. A felperes a hivatkozott jogszabályok alapján a fizetés nélküli szabadság megszakítására és a teljes munkaidőben való foglalkoztatásra a gyes folyósítása mellett jogosult volt, s az alperes foglalkoztatására vonatkozó kérelemnek a perbeli időszakban akkor is köteles volt eleget tenni, ha ez számára munkaszervezési problémát jelentett. A felperes foglalkoztatásának elmaradására az alperes működési körében felmerült okból került sor, az alperes nem tett eleget az Mt. 102. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztatási kötelezettségének, ezért a felperest az alperes működési körében felmerült okból kiesett munkával nem töltött időre (állásidő) az Mt. 151. § (4) bekezdése alapján személyi alapbére illette meg.
Ugyancsak nem tartotta megalapozottnak a Kúria a felülvizsgálati kérelem azon megállapítását, hogy a felperes kellő jogszabályi alap nélkül emelte fel az elsőfokú bíróság döntésének meghozatalát követően keresetét, így arról a másodfokú bíróság nem dönthetett. Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy a másodfokú eljárás során a keresetet megváltoztatni nem lehet, mindez azonban nem zárja ki, hogy a fél a Pp. 146. § (5) bekezdése alapján a keresetét az eredetileg nem követelt járulékokra, illetve a járulékoknak a per folyamán esedékessé vált részleteire is kiterjessze, a Pp.</a> ugyanis ezen igényeket nem tekinti keresetváltoztatásnak. A kereset benyújtásakor hatályos Pp. 247. § (1) bekezdés b) pontja sem zárta ki, hogy a fél a másodfokú eljárásban a keresetét a per folyamán esedékessé vált részleteire is kiterjeszthesse. Ennek megfelelően helytállóan döntött a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet meghozatalát követően esedékessé vált állásidőre járó bérről és a felperes kamatigényéről.
Mivel a törvényszék határozata jogszerű volt, a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.819/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a dr. Csermák Vilmos ügyvéd által képviselt M. V. felperesnek - a T-né dr. P. M. által képviselt V. E. és F. Zrt. alperes ellen munkabér megfizetése iránt a Tatabányai Munkaügyi Bíróságnál 2.M.1190/2010. szám alatt megindított és a Tatabányai Törvényszék 2.Mf.20.597/2012/7. számú ítéletével befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Tatabányai Törvényszék 2.Mf.20.597/2012/7. számú ítéletét hatályában fenntartja.Kötelezi az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felperesnek 20 000 Ft (Húszezer forint) felülvizsgálati eljárási költséget, valamint külön felhívásra a Magyar Államnak 221 640 Ft (Kettőszáz-huszonegyezer-hatszáznegyven forint) felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2002. június 12-étől állt határozatlan idejű munkaszerződés alapján titkárnőként alkalmazásban az alperesnél. 2009. július 27-én gyermeke született, aki után járó szülési szabadság lejártát követően a gyermek gondozása céljából fizetés nélküli szabadságot vett igénybe.A felperes 2010. július 7-én jelezte a vezérigazgatónak, hogy 2010. szeptember 1-jétől ismét munkába kíván állni, melyet a vezetője tudomásul vett és a gyermek bölcsődei elhelyezése céljából kiadta a szükséges munkáltatói igazolást.
Ezt követően a cég élén vezetőváltás történt, majd az új vezérigazgató megüzente a felperesnek, hogy nem kívánja alkalmazni, majd 2010. szeptember 10-i levelében felszólította, hogy nem kell munkát végeznie.
A felperes az alperes eljárását sérelmezve a munkaügyi bírósághoz fordult, kifogásolta, hogy az alperes nem tesz eleget foglalkoztatási kötelezettségének, s mivel a munkáltató működési körében felmerülő okból nem tudott munkát végezni, a kiesett időre állásidőre járó bért igényelt. Az alperes a felperes keresetének összegszerűségét nem vitatta, előadta azonban, hogy a felperes elutasította az új vezérigazgató azon kérését, hogy visszajövetelével várjon a következő év végéig, amikorra "kialakul a társaság jövője". A felperes nem jelentette be a munkáltatónak, hogy megszüntette volna a gyermekgondozási díjra való igényét. Azzal, hogy a vezérigazgatóval történt megbeszélésekről nem értesítette írásban az alperest, a jóhiszeműség és tisztesség követelményeit nem tartotta szem előtt.
A Tatabányai Munkaügyi Bíróság ítéletével kötelezte az alperest 1 879 008 Ft állásidőre járó bér fizetésére. Álláspontja szerint a felperes a jóhiszeműség és a tisztesség elveinek figyelembevételével időben tájékoztatta a munkáltatót a munkavégzésére irányuló szándékáról, együttműködési kötelezettségét nem sértette meg. Az a munkavállaló mérlegelési jogkörébe tartozó döntés, hogy a fizetés nélküli szabadságot mikor kívánja megszakítani és a munkavégzést folytatni. Erre figyelemmel az Mt. 151. § (4) bekezdése alapján a kiesett munkaidőre állásidőre járó bér fizetésére kötelezte a munkáltatót.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Tatabányai Törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta és a 2010. szeptember 1-jétől 2012. június 7-ig terjedő időszakra állásidőre járó díjazás címén 2 216 405 Ft és ezen összeg után 2011. augusztus 15-től járó késedelmi kamat megfizetésére kötelezte a munkáltatót. Indokolásában kifejtette, hogy az alperes működési körében 2010. július-augusztus hónapok között lényeges változás következett be a munkáltatói jogkör gyakorlójának személyében. A korábbi vezérigazgatóval történt tárgyalásokról külön írásbeli dokumentum nem készült, azonban a tárgyalás eredményeként a vezérigazgató 2010. július 7-én olyan munkáltatói igazolást állított ki, amely szerint a 2010. szeptember 1-jén történő munkába állást tényként rögzítette. 2010. július 14-étől új vezérigazgató került az alperes élére, akivel a felperes szintén tárgyalásokat folytatott, az azonban nem volt megállapítható, hogy a felperes elfogadta az új vezető azon szándékát, hogy nem kívánja őt munkába állítani. A felperes a gyermekgondozási szabadságot meg kívánta szakítani, munkába kívánt állni, ennek időpontját pedig a korábbi vezérigazgató számára egyértelműen megjelölte. Ezen adatok birtokában a munkáltatónak gondoskodnia kellett volna a felperes munkába állításáról. Az alperes nem tudta igazolni azt, hogy ezen szándékától a felperes utóbb elállt volna.
Nem találta megalapozottnak a törvényszék a felperes csatlakozó fellebbezésével kapcsolatos azon alperesi álláspontot sem, hogy a felperes nem emelhette volna fel igényét az elsőfokú ítéletben megállapított összegen túl a per folyamán esedékessé vált részletekre, illetőleg az eredetileg nem követelt kamatjárulékokra. Bár a másodfokú eljárásban a kereset nem változtatható meg, mindez nem zárja ki azt, hogy a fél a Pp. 146. § (5) bekezdése alapján keresetét az eredetileg nem követelt járulékokra, illetve a járulékoknak a per folyamán esedékessé vált részleteire kiterjessze, a Pp.</a> ugyanis ezen igényeket nem tekinti keresetváltoztatásnak. Ugyancsak megalapozottnak találta a kamat számításával kapcsolatos csatlakozó fellebbezést.
A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte. Felülvizsgálati kérelmét arra alapította, hogy a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen állapította meg, a bizonyítékokat okszerűtlenül és logikai ellentmondást tartalmazó mérlegeléssel hozta meg. Kifogásolta, hogy a meghallgatott tanúk közül csak a volt vezérigazgató tanúvallomását vette figyelembe, illetve a felperes előadására alapozta ítéletét, s figyelmen kívül hagyta az új vezérigazgató nyilatkozatát. Vitatta, hogy az előző vezérigazgató tanúvallomása elfogulatlannak lenne tekinthető, a bíróságok kellő alap nélkül nem értékelték az új vezérigazgató azon nyilatkozatát, hogy a felek között megállapodás jött létre a konkrét visszajövetellel kapcsolatban, s a felperes elfogadta azt, hogy később áll munkába. A felperes kötelezettsége lett volna írásban értesíteni a munkáltatót szándékáról, amit elmulasztott.
A felperes mindvégig gyed, illetve gyes ellátásban részesült, azt nem szakította meg, így az adott időtartamra állásidőre járó bér sem illetheti meg.
Kifogásolta azt is, hogy a másodfokú bíróság tévesen a Pp.</a> módosított 2011. március 1-től hatályos 146. § (5) bekezdését alkalmazta, holott e rendelkezés a kereset előterjesztésekor még nem volt hatályos. Fenntartotta azt az álláspontját, hogy a másodfokú eljárásban a keresetet nem lehet megváltoztatni, a felperes pedig a kereseti kérelmében megjelöltnél magasabb összeg megfizetésére irányuló kérelmet, illetve kamatfizetésre történő kötelezés iránti kérelmet terjesztett elő csatlakozó fellebbezésében, amely keresetváltoztatásnak minősült.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában történő fenntartását és az alperes költségekben való marasztalását kérte. Kifogásolta, hogy a felülvizsgálati kérelem olyan tényeket vont kétségbe és tanúvallomásokat értelmezett, amelyek vonatkozásában kizárt a felülvizsgálat lehetősége. Előadta, hogy a csatlakozó fellebbezésében előterjesztett kérelme nem minősült keresetváltoztatásnak a Pp. 146. § (5) bekezdés c) pontja szerint, mivel igényét csupán a per folyamán esedékessé vált részletekre terjesztette ki.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében konkrét jogszabálysértést nem jelölt meg, tartalma szerint azonban azt kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság a rendelkezésére álló bizonyítékokat nem a Pp. 206. § (1) bekezdése szerint mérlegelte, így téves következtetések alapján hozta meg ítéletét.
A Pp. 270. § (2) bekezdése szerint a jogerős ítélet felülvizsgálatát az ügy érdemét érintő jogszabálysértésre hivatkozással lehet kérni. A Pp. 275. §-ának (1) bekezdése alapján a Kúria a felülvizsgálati kérelem elbírálása során a rendelkezésére álló bizonyítékok alapján dönt, a felülvizsgálati eljárásban azonban a bizonyítékok felülmérlegelésének, továbbá bizonyítás felvételének nincs helye. Ezért a Kúria azt vizsgálta, hogy milyen bizonyítékok álltak az eljárt bíróság rendelkezésére, s azokat okszerűen mérlegelte-e.
Az Mt. 138. § (5) bekezdésének a) pontja szerint a munkavállalót fizetés nélküli szabadság illeti meg többek között a gyermek 3. életéve betöltéséig a gyermek gondozása céljából. E jogszabály helyes értelmezése szerint a fizetés nélküli szabadság igénybevételéről és annak időtartamáról kizárólag a munkavállaló jogosult dönteni.
A családok támogatásáról szóló 1998. évi LXXXIV. törvény perbeli időben hatályos 21. § (1) bekezdés b) pontja akként rendelkezett, hogy a gyermekgondozási segélyben részesülő személy kereső tevékenységet időkorlátozás nélkül folytathat a gyermek 1 éves kora után. A fizetés nélküli szabadság igénybevétele, illetve a gyes melletti munkavégzés a kisgyermekes munkavállaló jogosultsága, a gyes perbeli időben teljes munkaidőben végzett keresőtevékenység mellett folyósítható volt.
Nem vitás peradat, hogy a felperes jelezte visszatérési szándékát és annak időpontját. Az alperes az Mt. 138. § (5) bekezdésének a) pontja helyes értelmezése szerint a munkába állítást nem tagadhatta meg. Helytállóan állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes nem bizonyította azt, hogy a felperes a vezérigazgatóval történő tárgyalást követően elállt ezen akaratától, illetve hogy ezzel kapcsolatban együttműködési kötelezettségét, illetve a rendeltetésszerű joggyakorlás követelményét bármi módon megsértette volna. A felperes a felette munkáltatói jogkört gyakorló vezetővel a gyes melletti foglalkoztatást egyeztette, az ügyvezető a bölcsődei felvételhez a kért munkáltatói igazolást kiadta és megállapodott vele a 2010. szeptember 1-jei munkakezdésben. A felperes a hivatkozott jogszabályok alapján a fizetés nélküli szabadság megszakítására és a teljes munkaidőben való foglalkoztatásra a gyes folyósítása mellett jogosult volt, s az alperes foglalkoztatására vonatkozó kérelemnek a perbeli időszakban akkor is köteles volt eleget tenni, ha ez számára munkaszervezési problémát jelentett. A felperes foglalkoztatásának elmaradására az alperes működési körében felmerült okból került sor, az alperes nem tett eleget az Mt. 102. § (1) bekezdése szerinti foglalkoztatási kötelezettségének, ezért a felperest az alperes működési körében felmerült okból kiesett munkával nem töltött időre (állásidő) az Mt. 151. § (4) bekezdése alapján személyi alapbére illette meg.
Ugyancsak nem tartotta megalapozottnak a Kúria a felülvizsgálati kérelem azon megállapítását, hogy a felperes kellő jogszabályi alap nélkül emelte fel az elsőfokú bíróság döntésének meghozatalát követően keresetét, így arról a másodfokú bíróság nem dönthetett. Helytállóan állapította meg a törvényszék, hogy a másodfokú eljárás során a keresetet megváltoztatni nem lehet, mindez azonban nem zárja ki, hogy a fél a Pp. 146. § (5) bekezdése alapján a keresetét az eredetileg nem követelt járulékokra, illetve a járulékoknak a per folyamán esedékessé vált részleteire is kiterjessze, a Pp.</a> ugyanis ezen igényeket nem tekinti keresetváltoztatásnak. A kereset benyújtásakor hatályos Pp. 247. § (1) bekezdés b) pontja sem zárta ki, hogy a fél a másodfokú eljárásban a keresetét a per folyamán esedékessé vált részleteire is kiterjeszthesse. Ennek megfelelően helytállóan döntött a másodfokú bíróság az elsőfokú ítélet meghozatalát követően esedékessé vált állásidőre járó bérről és a felperes kamatigényéről.
Mindezekből megállapítható, hogy a másodfokú bíróság ítélete alapjául szolgáló tényállást jogszerűen állapította meg, az nem tekinthető iratellenesnek, ellentmondónak, nem tett a per adatiból okszerűen nem következő megállapítást és nem jutott a bizonyítási eljárás lefolytatására vonatkozó előírások megsértésével megalapozatlan ténybeli következtetésre, így nem megalapozott a felülvizsgálati kérelemnek a Pp. 206. § (1) bekezdésének megsértésére való hivatkozása.
Mivel a törvényszék határozata jogszerű volt, a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A pervesztes alperes a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján köteles megfizetni a felülvizsgálati eljárási költséget, míg a felülvizsgálati eljárási illeték viselésére a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján köteles.
Budapest, 2013. szeptember 4.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné Dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné Dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv. II. 10.819/2012.)*Azonos szabályt tartalmaz a 2012. évi I. törvény (továbbiakban: új Mt.) 146. § (1) bekezdése.