adozona.hu
BH 2013.9.252
BH 2013.9.252
A közös megegyezés érvénytelenségét eredményező kényszerhelyzet fennáll, ha a munkavállalók részére a munkáltató a megállapodás aláírására gondolkodási időt nem biztosít, jogi felvilágosítás kérésétől, ügyvéd igénybevételének lehetőségétől elzárkózik, a telefonálást nem teszi lehetővé, és a munkavállalók távozását a talajszinttől kb. 50 cm magasságig leengedett biztonsági rács akadályozza [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: régi Mt.) 7. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperesek a keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodásuk akarathibában szenved, munkaviszonyuk megszüntetése jogellenesen történt, ezért az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását igényelték eredeti munkakörbe történő visszahelyezésük mellőzésével.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. r. alperes, valamint az I. r. felperes és a II. r. felperes között a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésér...
BH 2013.9.252 A közös megegyezés érvénytelenségét eredményező kényszerhelyzet fennáll, ha a munkavállalók részére a munkáltató a megállapodás aláírására gondolkodási időt nem biztosít, jogi felvilágosítás kérésétől, ügyvéd igénybevételének lehetőségétől elzárkózik, a telefonálást nem teszi lehetővé, és a munkavállalók távozását a talajszinttől kb. 50 cm magasságig leengedett biztonsági rács akadályozza [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: régi Mt.) 7. § (2) bekezdés].
A felperesek a keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodásuk akarathibában szenved, munkaviszonyuk megszüntetése jogellenesen történt, ezért az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását igényelték eredeti munkakörbe történő visszahelyezésük mellőzésével.A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az I. r. alperes, valamint az I. r. felperes és a II. r. felperes között a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozóan létrejött, 2011. február 4-én kelt megállapodások érvénytelenek, a felperesek munkaviszonya az I. r. alperesnél jelen ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kötelezte a munkaügyi bíróság az I. r. alperest, hogy fizessen meg a felperesek részére elmaradt munkabért és annak kamatát, továbbá átalánykártérítést és perköltséget.
A munkaügyi bíróság a II. r. alperest kötelezte, hogy a marasztalásokban foglaltakat az I. r. alperestől történő behajthatatlanság esetén annak megállapítását követő tizenöt napon belül teljesítse.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint határozatlan időtartamú munkaviszonyban voltak az I. r. alperes alkalmazásában, foglalkoztatásuk a ruhaáru boltban történt. Az üzletben állt alkalmazásban felperesek mellett 2011 februárjában H. A., B. V., B. A. és N. M.. Az üzletben 2011. január végén az I. r. alperes képviseletében érkezett személyek közreműködésével leltározás zajlott, amelynek eredményeképpen jelentős áruhiányt állapítottak meg. Ezt követően 2011. február 4-én a leltározás továbbfolytatódott. Ennek alkalmával jelen volt az üzletben dolgozó valamennyi felsorolt személy, továbbá a B.-ről érkezett II. r. alperes, valamint B. K. és B. É., akik szintén az I. r. alperes alkalmazottai voltak. Az üzletben tartózkodott még egy, az érintettek által H.-ként megjelölt személy, aki az I. r. alperes részéről érkezett személyekkel együtt jelent meg, a leltározásban szintén közreműködött, és a II. r. alperes barátjaként került bemutatásra.
A leltározás a reggeli óráktól kezdődően folyt, és 14 óra 18 perckor az üzletet valamennyi felsorolt személy elhagyta. A fenti személyek B. É. kivételével az ebédszünet befejezését követően, 15 óra előtt néhány perccel érkeztek vissza. Ezt követően a II. r. alperes illetve B. K. a felpereseket a korábbi leltár során, és az aznapi leltár alkalmával tapasztalt hiány miatt felelősségre vonta, a hiányra vonatkozóan magyarázatot nem találtak.
A II. r. alperes, valamint a neki részben nyelvi nehézségei miatt is segítséget nyújtó B. K. közölte az üzletben foglalkoztatott munkavállalókkal, hogy munkaviszonyukat meg kívánják szüntetni, erre tekintettel közös megegyezés aláírására hívta fel őket. A munkavállalók ennek nem kívántak eleget tenni, hosszas egyezkedés kezdődött, amely során a közös megegyezés alternatívájaként az alperesi részről a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésének lehetősége, illetve az merült fel, hogy a rendőrséget értesítik. A huzamosabb ideig tartó egyeztetés hangneme feszült volt, annak időtartama alatt - néhány perc kivételével - az üzlet biztonsági rácsa a padlótól körülbelül fél méter magasságig volt leengedve. A fenti időtartam alatt a munkavállalók telefonási lehetősége korlátozott volt, a megállapodás megkötését megelőzően további gondolkodási időt nem kaphattak, az üzletből akkor távozhattak, amikor a közös megegyezést mindannyian aláírták. A munkavállalók végül az üzlethelyiséget 18 óra 13 perc körüli időben hagyták el.
A felperesek, valamint a többi munkavállaló ezt követően 2011. február 9. napján jelent meg az üzletben az igazolások, illetve a fennmaradó hátralékos munkabérük átvétele céljából. Ezen időpontban a felperesek jelezték, hogy a megállapodást nem tartják érvényesnek, erre vonatkozóan írásbeli megtámadási nyilatkozatot kíséreltek meg átadni, majd ennek sikertelensége miatt azt postai úton küldték meg az I. r. alperes részére.
A felperesek a történtekkel kapcsolatosan a N. Rendőrkapitányságnál feljelentéssel éltek.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az eljárás során kizárólag az volt vizsgálható, hogy 2011. február 4-én az üzletben milyen események történtek mely körülmények között, ezzel összefüggésben a felperesek nyilatkozata szenvedett-e valamilyen akarathibában.
A bíróság megállapította, hogy a biztonsági rács működtetésére kívülről volt lehetőség, távozáskor legalább egy személynek a rács alatt kibújva kellett kijutni, hogy azt a többiek részére felemelhesse. A rács a közlekedést jelentős mértékben korlátozta, a munkavállalóknak távozásuk alkalmával ez alatt kellett az üzlethelyiséget elhagyniuk. A bíróság véleménye szerint a rács elsősorban az üzlet zárvatartásának jelzésére szolgált, nem állapítható meg, hogy közvetlenül akadályozta volna a dolgozókat távozásuk során.
A bíróság különös súllyal értékelte, hogy a közös megegyezések aláírása után a munkáltató képviselője észlelte, hogy csupán öt aláírt nyilatkozat került vissza hozzá, és ezt követően kérte a hatodikat is, mely az I. r. felperesé volt. Ennek átadásáig a boltot nem lehetett elhagyni. A munkáltató mindenképpen a közös megegyezés aláírását erőltette, az arra irányuló munkavállalói szándék nem volt önkéntes és egységes. Abban az esetben, hogyha a munkavállalóknak alternatíva állt volna rendelkezésre, szükségtelen lett volna a munkavállalók órákon keresztül tartó "győzködése".
A bírói gyakorlatnak is megfelelően önmagában nem jogellenes, annak kilátásba helyezése, hogy a munkavállalóval szemben egyoldalú munkaviszony megszüntetés fog történni, illetve rendőrségi feljelentést kíván tenni a munkáltató. Jelen esetben azonban a munkáltató közreműködésével kialakított körülmények összességében alkalmasak voltak a felperesek akaratának alakítására, így a megállapodásuk tényleges szándékukat nyilvánvalóan nem tükrözte, így az érvénytelen.
Az I. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta azzal, hogy megállapította, a felperesek munkaviszonya 2012. március 23. napján szűnt meg az I. r. alperesnél. További elmaradt munkabér megfizetésére is kötelezte az I. r. alperest.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperesek a munkáltató jogellenes fenyegetése, a kényszerhelyzet fennállta körében őket terhelő bizonyításnak eleget tettek, a munkaügyi bíróság pedig a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat összességében helytállóan értékelte.
B. K. vallomását a másodfokú bíróság sem találta életszerűnek, nincs ésszerű magyarázata annak, miért volt szükséges a munkavállalók több órás üzletben tartózkodása, gondolkodása, ha a közös megegyezés elfogadását a munkáltató nem erőltette, hanem csak a munkaviszony megszüntetés egyik lehetséges módjaként ajánlotta.
Helytállóan következtetett az elsőfokú bíróság a tanúvallomásokból arra, hogy a munkáltató a munkavállalók kifejezett kérése ellenére, gondolkodási időt nem biztosítva az azonnali döntést szorgalmazta. Az a tény, miszerint a közös megegyezést már aláíró öt munkavállaló sem távozhatott az üzletből, amíg az I. r. felperes alá nem írta a megállapodást, igazolja, hogy a munkáltató a munkavállalókat csoportként kezelte és késztette a munkaviszony megszüntetésére.
A másodfokú bíróság szerint a H. nevű, munkáltatón kívüli személy jelenléte is az adott esetben nyomatékosító, fenyegető hatású volt, a munkavállalók ekként is élték meg. Ezen körülményeket együtt értékelve azzal, hogy a munkáltató bizonyítottan nem tette lehetővé a munkavállalóknak a közös megegyezés elfogadásával kapcsolatos konzultációt, telefonálást, alappal enged következtetni érvénytelenséget eredményező kényszerhelyzet fennálltára.
Az I. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", a keresetek elutasítását és a felperesek perköltségben való marasztalását kérte.
A felülvizsgálati érvelés szerint nem nevezhető fogalmazásbeli eltérésnek az, ha valaki egyszer a fogvatartásáról beszélt és arról, hogy fizikailag akadályozta a távozásban az üzlet rácsa, míg máskor arról, hogy addig nem kívánt távozni, amíg az ügy meg nem oldódott.
A másodfokú bíróság ítéletében kényszerhelyzetként értékelte, hogy a munkavállalók közösen távoztak a munkahelyükről, ugyanakkor azt a fontos körülményt - amelyet minden munkavállaló megerősített -, hogy B. K. kívánt a helyszínről legkorábban távozni, már figyelmen kívül hagyta.
A felperesek maguk is elismerték a 2011. szeptember 23-án kelt beadványukban, hogy a munkáltatóval egyeztettek, az iratokon nemcsak aláírásuk szerepelt, hanem a nyilatkozatot saját maguk töltötték ki.
A konzultáció lehetőségéről az egyik felperes szolgáltatott bizonyítékot tekintettel arra, hogy 17 óra 57 perckor SMS üzenetet kapott azzal a tartalommal, miszerint "ne írj alá semmit".
Mind az első-, mind a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az eljárás során a munkavállalók az esetek döntő többségében nem tudták megjelölni, hogy milyen kijelentés kitől hangzott el, és ki milyen minőségében vett részt a beszélgetésen. Nem életszerű, hogy például arra mindannyian egyöntetűen rosszul emlékeztek, mit töltöttek ki és mit írtak alá, arra viszont nem emlékeztek, hogy ki beszélt velük és mit mondott. A lényeges az, hogy nem fordulhat elő amint az ügyvezetőnek és B. K.-nak tulajdonított kifejezésekből is látszik, hogy hat ember ugyanolyan rosszul emlékezik valamire.
A felperesek nem tudták bizonyítani a kényszert, éppen annak ellenkezőjét támasztották alá vallomásukkal. Nem áll fenn az elsőfokú bíróság által hivatkozott BH 2011.340. számú jogeset szerinti helyzet sem tekintettel arra, hogy majd 3 órájuk volt a felpereseknek döntésük kialakítására, amely jóval több az elvárható időtartamnál is.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A régi Mt. 7. §-ának (2) bekezdése alapján a megállapodást az támadhatja meg, akit megtévesztettek, a nyilatkozat megtételére jogellenes fenyegetéssel vettek rá, illetőleg az, aki téves feltevésben volt.
A felek között 2011. február 4-én a közös megegyezés létrejötte érdekében hosszú ideig egyeztetés zajlott, mivel a felperesek a jogviszony megszüntetését nem kívánták. Megállapítható volt, hogy a II. r. alperes és a munkáltató részéről eljáró B. K. is azt közölte a felperesekkel, hogy addig nem hagyhatják el az üzletet, amíg a megállapodás aláírására nem kerül sor. Az aláírt nyilatkozatokat a munkáltató megszámolta, a munkatársak pedig addig nem hagyhatták el az üzlet területét, amíg az aláírás megtételével késlekedő I. r. felperes is eleget nem tett az alperesi felszólításnak.
A felperesek részére az alperes a megállapodás aláírására gondolkodási időt nem biztosított, a jogi felvilágosítás kérésétől, ügyvéd igénybevételének lehetőségétől elzárkózott, a telefonálás lehetőségét nem biztosította. A talajszinttől kb. 50 cm magasságig leengedett biztonsági rács a normál testtartásban való távozást - különösen az állapotos felperes esetében - akadályozta, a II. r. alperes barátja folyamatosan a rács mellett állt, mindez pedig alkalmas volt a kényszerhelyzet fennállásának megállapítására. Az a tény, hogy a délelőtti leltározást, majd a 15 órától kezdődő egyeztetést követően 17 óra 57 perckor SMS érkezett az egyik munkavállaló részére, nem bizonyítja, hogy a munkáltató lehetővé tette a hosszú időn át tartó egyeztetés alkalmával is telefon használatát.
Az a felülvizsgálati hivatkozás, miszerint B. K. kívánt legkorábban távozni és "sürgette" a felpereseket, éppen arra utal, hogy a munkavállalók a közös megegyezést nem kívánták, a munkáltató által teremtett körülmények összhatása miatt járultak hozzá a nyilatkozat megtételéhez.
Az a tény, hogy a felperesek a megállapodást saját kezűleg írták, valamennyi tényállási elem együttes értékelése mellett nem támasztja alá azt, hogy abban tényleges szándékukat rögzítették.
Az, hogy a felperesek a helyzet rendezésére törekedtek, ennek érdekében "egyeztettek", nem jelenti azt, hogy a munkáltató részéről nem valósult meg a kényszerhelyzet előidézése.
Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a tanúvallomások hitelesek voltak, a körülményekről a jelenlévő felek egyezően számoltak be, az, hogy a nyilatkozatuk megfogalmazására a munkaügyi perben és a büntetőeljárásban nem azonos módon került sor, nem volt alkalmas a szavahihetőségük megdöntésére.
Az eljáró bíróságok helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy az érvénytelenséget eredményező kényszerhelyzet fennállt [Pp. 206. § (1) bekezdés].
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. I. 10.463/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróságnál 3.M.176/2011. szám alatt megindított és másodfokon a Zalaegerszegi Törvényszék 4.Mf.20.069/2012/4. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az I.r. alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Zalaegerszegi Törvényszék 4.Mf.20.069/2012/4. számú ítéletét hatályában fenntartja.Kötelezi az I.r. alperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 131 100 (egyszázharmincegyezer-egyszáz) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felperesek a keresetükben annak megállapítását kérték, hogy a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó megállapodásuk akarathibában szenved, munkaviszonyuk megszüntetése jogellenesen történt, ezért az ahhoz fűződő jogkövetkezmények alkalmazását igényelték eredeti munkakörbe történő visszahelyezésük mellőzésével.A Zalaegerszegi Munkaügyi Bíróság ítéletével megállapította, hogy az I.r. alperes, valamint az I.r. felperes és a II.r. felperes között a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésére vonatkozóan létrejött, 2011. február 4-én kelt megállapodások érvénytelenek, a felperesek munkaviszonya az I.r. alperesnél jelen ítélet jogerőre emelkedésével szűnik meg. Kötelezte a munkaügyi bíróság az I.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesek részére elmaradt munkabért és annak kamatát, továbbá átalánykártérítést és perköltséget.
Az ítélet szerint az I.r. alperes kereseti illeték fizetésére is köteles. A munkaügyi bíróság a II.r. alperest kötelezte, hogy a marasztalásokban foglaltakat az I.r. alperestől történő behajthatatlanság esetén annak megállapítását követő tizenöt napon belül teljesítse.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az I.r. felperes 2010. május 26. napjától, míg a II.r. felperes 2010. április 1. napjától kezdődően állt határozatlan időtartamú munkaviszonyban az I.r. alperes alkalmazásában, foglalkoztatásuk a K. Üzletházban található ruhaáru boltban történt. Az üzletben állt alkalmazásban felperesek mellett 2011. februárjában H. A., B. V., B.-P. A. és N. M.. Az üzletben 2011. január végén az I.r. alperes képviseletében érkezett személyek közreműködésével leltározás zajlott, amelynek eredményeképpen jelentős áruhiányt állapítottak meg. Ezt követően 2011. február 4-én a leltározás továbbfolytatódott. Ennek alkalmával jelen volt az üzletben dolgozó valamennyi felsorolt személy, továbbá a Budapestről érkezett II.r. alperes, valamint B K és B É , akik szintén az I.r. alperes alkalmazottai voltak. Az üzletben tartózkodott még egy, az érintettek által H.-ként megjelölt személy, aki az I.r. alperes részéről érkezett személyekkel együtt jelent meg, a leltározásban szintén közreműködött, és a II.r. alperes barátjaként került bemutatásra.
A leltározás a reggeli óráktól kezdődően folyt, és 14 óra 18 perckor az üzletet valamennyi felsorolt személy elhagyta. A fenti személyek B. É. kivételével az ebédszünet befejezését követően, 15 óra előtt néhány perccel érkeztek vissza az üzletbe. Ezt követően a II.r. alperes illetve B. K. a felpereseket a korábbi leltár során, és az aznapi leltár alkalmával tapasztalt hiány miatt felelősségre vonta, a hiányra vonatkozóan magyarázatot nem találtak.
A II.r. alperes, valamint a neki részben nyelvi nehézségei miatt is segítséget nyújtó B. K. közölte az üzletben foglalkoztatott munkavállalókkal, hogy munkaviszonyukat meg kívánják szüntetni, erre tekintettel közös megegyezés aláírására hívta fel őket. A munkavállalók ennek nem kívántak eleget tenni, hosszas egyezkedés kezdődött, amely során a közös megegyezés alternatívájaként az alperesi részről a munkaviszony rendkívüli felmondással történő megszüntetésének lehetősége merült fel, illetve az, hogy a rendőrség értesítésére kerül sor. A huzamosabb ideig tartó egyeztetés hangneme feszült volt, annak időtartama alatt - néhány perc kivételével - az üzlet biztonsági rácsa a padlótól körülbelül fél méter magasságig volt leengedve. A fenti időtartam alatt a munkavállalók telefonási lehetősége korlátozott volt, a megállapodás megkötését megelőzően további gondolkodási időt nem kaphattak, az üzletből akkor távozhattak, amikor a közös megegyezést mindannyian aláírták. A munkavállalók végül az üzlethelyiséget 18 óra 13 perc körüli időben hagyták el.
A felperesek, valamint a többi munkavállaló ezt követően 2011. február 9. napján jelent meg az üzletben az igazolások, illetve a fennmaradó hátralékos munkabérük átvétele céljából. Ezen időpontban a felperesek jelezték, hogy a megállapodást nem tartják érvényesnek, erre vonatkozóan írásbeli megtámadási nyilatkozatot kíséreltek átadni, majd ennek sikertelensége miatt azt postai úton küldték meg az I.r. alperes részére.
A felperesek a történtekkel kapcsolatosan a rendőrkapitányságnál feljelentéssel éltek.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint az eljárás során kizárólag az volt vizsgálható, hogy 2011. február 4-én az üzletben milyen események történtek mely körülmények között, ezzel összefüggésben a felperesek nyilatkozata szenvedett-e valamilyen akarathibában.
A bíróság megállapította, hogy a biztonsági rács működtetésére kívülről volt lehetőség, távozáskor legalább egy személynek a rács alatt kibújva kellett kijutni, hogy azt a többiek részére felemelhesse. A rács a közlekedést jelentős mértékben korlátozta, a munkavállalóknak távozásuk alkalmával ez alatt kellett az üzlethelyiséget elhagyniuk. A bíróság véleménye szerint a rács elsősorban az üzlet zárvatartásának jelzésére szolgált, nem állapítható meg, hogy közvetlenül akadályozta volna a dolgozókat távozásuk során.
A bíróság különös súllyal értékelte, hogy a közös megegyezések aláírása után a munkáltató képviselője észlelte, hogy csupán öt aláírt nyilatkozat került vissza hozzá, és ezt követően kérte a hatodikat is, mely az I.r. felperesé volt. Ennek átadásáig a boltot nem lehetett elhagyni. A munkáltató mindenképpen a közös megegyezés aláírását erőltette, az arra irányuló munkavállalói szándék nem volt önkéntes és egységes. Abban az esetben, hogyha a munkavállalóknak alternatíva állt volna rendelkezésre, szükségtelen lett volna a munkavállalók órákon keresztül tartó "győzködése".
Tény, hogy a bírói gyakorlatnak is megfelelően önmagában nem jogellenes a jogkövetkezménnyel történő fenyegetés, annak kilátásba helyezése például, hogy a munkavállalóval szemben egyoldalú munkaviszony megszüntetés fog történni, illetve rendőrségi feljelentést kíván tenni a munkáltató. Jelen esetben azonban a munkáltató közreműködésével kialakított körülmények összességében alkalmasak voltak a felperesek akaratának hajlítására, így megállapodásuk tényleges szándékukat nyilvánvalóan nem tükrözte, így az érvénytelen.
Az I.r. alperes fellebbezése folytán eljárt Zalaegerszegi Törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett rendelkezését nem érintette, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta azzal, hogy megállapította, a felperesek munkaviszonya 2012. március 23. napján szűnt meg az I.r. alperesnél. További elmaradt munkabér megfizetésére is kötelezte az I.r. alperest.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a felperesek a munkáltató jogellenes fenyegetése, a kényszerhelyzet fennállta körében őket terhelő bizonyításnak eleget tettek, a munkaügyi bíróság pedig a rendelkezésre bocsátott bizonyítékokat összességében helytállóan értékelte.
B. K. vallomását a másodfokú bíróság sem találta életszerűnek, nincs ésszerű magyarázata annak, miért volt szükséges a munkavállalók több órás üzletben tartózkodása, gondolkodása, ha a közös megegyezés elfogadását a munkáltató nem erőltette, hanem csak a munkaviszony megszüntetés egyik lehetséges módjaként ajánlotta.
Helytállóan következtetett az elsőfokú bíróság a tanúvallomásokból arra, hogy a munkáltató a munkavállalók kifejezett kérése ellenére, gondolkodási időt nem biztosítva az azonnali döntést szorgalmazta. Az a tény, miszerint a közös megegyezést már aláíró öt munkavállaló sem távozhatott az üzletből, amíg az I.r. felperes alá nem írta a megállapodást, igazolja, hogy a munkáltató a munkavállalókat csoportként kezelte és késztette a munkaviszony megszüntetésére.
A másodfokú bíróság szerint a H. nevű, munkáltatón kívüli személy jelenléte is az adott esetben nyomatékosító, fenyegető hatású volt, a munkavállalók ekként is élték meg. Ezen körülményeket együtt értékelve azzal, hogy a munkáltató bizonyítottan nem tette lehetővé a munkavállalóknak a közös megegyezés elfogadásával kapcsolatos konzultációt, telefonálást, alappal enged következtetni érvénytelenséget eredményező kényszerhelyzet fennálltára.
Az I.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet "megváltoztatását", a keresetek elutasítását és a felperesek perköltségben való marasztalását kérte.
A felülvizsgálati érvelés szerint nem nevezhető fogalmazásbeli eltérésnek az, ha valaki egyszer a fogvatartásáról beszélt és arról, hogy fizikailag akadályozta a távozásban az üzlet rácsa, míg máskor arról, hogy addig nem kívánt távozni, amíg az ügy meg nem oldódott.
A másodfokú bíróság ítéletében kényszerhelyzetként értékelte, hogy a munkavállalók közösen távoztak a munkahelyükről, ugyanakkor azt a fontos körülményt - amelyet minden munkavállaló megerősített -, hogy B. K. kívánt a helyszínről legkorábban távozni, már figyelmen kívül hagyta.
A felperesek maguk is elismerték 2011. szeptember 23-án kelt beadványukban, hogy a munkáltatóval egyeztettek, a papírokon nemcsak aláírásuk szerepelt, hanem a nyilatkozatot saját maguk töltötték ki.
A konzultáció lehetőségéről a felperes szolgáltatott bizonyítékot tekintettel arra, hogy 17 óra 57 perckor SMS üzenetet kapott azzal a tartalommal, miszerint "ne írj alá semmit".
Mind az első-, mind a másodfokú bíróság figyelmen kívül hagyta azt a tényt, hogy az eljárás során a munkavállalók az esetek döntő többségében nem tudták megjelölni, hogy milyen kijelentés kitől hangzott el, és ki milyen minőségében vett részt a beszélgetésen. Nem életszerű, hogy például arra mindannyian egyöntetűen rosszul emlékeztek, mit töltöttek ki és mit írtak alá, arra viszont nem emlékeztek, hogy ki beszélt velük és mit mondott. A lényeges az, hogy nem fordulhat elő amint az ügyvezetőnek és B. K.-nak tulajdonított kifejezésekből is látszik, hogy hat ember ugyanolyan rosszul emlékezik valamire.
A felperesek nem tudták bizonyítani a kényszert, éppen annak ellenkezőjét támasztották alá vallomásukkal. Nem áll fenn az elsőfokú bíróság által hivatkozott BH 2011.340. számú jogeset szerinti helyzet sem tekintettel arra, hogy majd 3 órájuk volt a felpereseknek döntésük kialakítására, amely jóval több az elvárható időtartamnál is.
A felperesek felülvizsgálati ellenkérelmet nem terjesztettek elő.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A régi Mt. 7. §-ának (2) bekezdése alapján a megállapodást az támadhatja meg, akit megtévesztettek, a nyilatkozat megtételére jogellenes fenyegetéssel vettek rá, illetőleg az, aki téves feltevésben volt.
A peradatok alapján megállapíthatóan a felek között 2011. február 4-én a közös megegyezés létrejötte érdekében hosszú ideig egyeztetés zajlott, mivel a felperesek a jogviszony megszüntetését nem kívánták. Megállapítható volt, hogy a II.r. alperes és a munkáltató részéről eljáró B. K. is azt közölte a felperesekkel, hogy addig nem hagyhatják el az üzletet, amíg a megállapodás aláírására nem kerül sor. Az aláírt nyilatkozatokat a munkáltató megszámolta, a munkatársak pedig addig nem hagyhatták el az üzlet területét, amíg az aláírás megtételével késlekedő I.r. felperes is eleget nem tett az alperesi felszólításnak.
Ugyancsak megállapítható volt, hogy a felperesek részére az alperes a megállapodás aláírására gondolkodási időt nem biztosított, a jogi felvilágosítás kérésétől, ügyvéd igénybevételének lehetőségétől elzárkózott, a telefonálást nem biztosította. A talajszinttől kb. 50 cm magasságig leengedett biztonsági rács a normál testtartásban való távozást - különösen az állapotos felperes esetében - akadályozta, a II.r. alperes barátja folyamatosan a rács mellett állt, mindez pedig alkalmas volt a kényszerhelyzet fennállásának megállapítására. Az a tény, hogy a délelőtti leltározást, majd a 15 órától kezdődő egyeztetést követően 17 óra 57 perckor SMS érkezett a munkavállaló részére nem bizonyítja, hogy a munkáltató lehetővé tette a hosszú időn át tartó egyeztetés alkalmával is telefon használatát.
Az a felülvizsgálati hivatkozás, miszerint B. K. kívánt legkorábban távozni és "sürgette" a felpereseket, éppen arra utal, hogy a munkavállalók a közös megegyezést nem kívánták, a munkáltató által teremtett körülmények összhatása miatt járultak hozzá a nyilatkozat megtételéhez.
Az a tény, hogy a felperesek a megállapodást saját kezűleg írták, valamennyi tényállási elem együttes értékelése mellett nem támasztja alá azt, hogy abban tényleges szándékukat rögzítették.
Az a körülmény, hogy a felperesek a helyzet rendezésére törekedtek, ennek érdekében "egyeztettek", nem jelenti azt, hogy a munkáltató részéről nem valósult meg a kényszerhelyzet előidézése.
Helytállóan fejtette ki a másodfokú bíróság, hogy a tanúvallomások hitelesek voltak, a körülményekről a jelenlévő felek egyezően számoltak be, az, hogy a nyilatkozatuk megfogalmazására a munkaügyi perben és a büntetőeljárásban nem azonos módon került sor, nem volt alkalmas a szavahihetőségük megdöntésére.
Az eljáró bíróságok a rendelkezésre álló adatokat, bizonyítékokat, a felek nyilatkozatait a Pp. 206. § (1) bekezdésének megfelelően egybevetés útján összességében értékelték, melyről a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelően, indokolási kötelezettségüknek eleget téve jogszerűen számot adtak. Mérlegelésük megfelelt a logika szabályainak, az nem minősült iratellenesnek vagy kirívóan okszerűtlennek. Helytállóan jutottak arra a következtetésre, hogy az érvénytelenséget eredményező kényszerhelyzet fennállt.
A fentiekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
A felülvizsgálati eljárásban a felpereseknek igazolt költsége nem merült fel, ezért ebben a kérdésben a Kúria a határozathozatalt mellőzte a Pp. 79. §-ának (1) bekezdése alapján.
Az I.r. alperes köteles a felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 3. §-ának (3) bekezdése alapján azzal, hogy a felülvizsgálati kérelmen lerótt 7 000 forint illetéket a Kúria a kötelezés mértékének megállapítása során figyelembe vette.
Budapest, 2013. április 3.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria, Mfv. I. 10.463/2012.)