adozona.hu
EH 2020.01.M2
EH 2020.01.M2
Az Mt. 95. § (4) bekezdésének tényleges tartalmát megvizsgálva megállapítható, hogy az Mt. az itt taxatíve felsorolt esetekben csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít és a feleknek nem csak elszámolási kötelezettségük van [az Mt. 95. § (1) bekezdése szerint], hanem az előlegnyújtásból eredő szabályokat is megfelelően alkalmazni kell, azaz a munkáltató a követelését a munkabérből levonhatja. Ezért az a körülmény, hogy a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntették meg
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
[1] A felperes 2013. július 24-től 2016. június 24-ig állt az alperessel munkaviszonyban. Az alperes a munkavállaló munkaidejét 52 hetes elszámolási időszakban határozta meg és osztotta be. Az elszámolási időszak havi egyenlegéről a felperesnek a bérjegyzékek alapján tudomása volt. A felek közötti munkaviszony az alkalmazott elszámolási időszak lejártát megelőzően, a felperes kezdeményezésére 2016. június 24-én közös megegyezéssel megszűnt. A megállapodásban foglaltak szerint: "A munkáltató e...
EH 2020.01.M2 Az Mt. 95. § (4) bekezdésének tényleges tartalmát megvizsgálva megállapítható, hogy az Mt. az itt taxatíve felsorolt esetekben csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít és a feleknek nem csak elszámolási kötelezettségük van [az Mt. 95. § (1) bekezdése szerint], hanem az előlegnyújtásból eredő szabályokat is megfelelően alkalmazni kell, azaz a munkáltató a követelését a munkabérből levonhatja. Ezért az a körülmény, hogy a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntették meg, még nem zárja ki az Mt. 95. § (1) bekezdése szerinti általános elszámolási szabály alkalmazását. Az elszámolásra a felek megállapodása az irányadó [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény 95. §].
A tényállás
[1] A felperes 2013. július 24-től 2016. június 24-ig állt az alperessel munkaviszonyban. Az alperes a munkavállaló munkaidejét 52 hetes elszámolási időszakban határozta meg és osztotta be. Az elszámolási időszak havi egyenlegéről a felperesnek a bérjegyzékek alapján tudomása volt. A felek közötti munkaviszony az alkalmazott elszámolási időszak lejártát megelőzően, a felperes kezdeményezésére 2016. június 24-én közös megegyezéssel megszűnt. A megállapodásban foglaltak szerint: "A munkáltató elszámolási időszakot alkalmaz. Ön a munkaviszony megszüntetés miatt, a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült, ezért a Munka Törvénykönyve 95. § (4), illetve 98. § (3) bekezdésére hivatkozással béréből elszámolásra kerül."[2] A felperes úgynevezett munkaidő száma-egyenlege a munkaviszony megszűnésének időpontjában -235,41 óra, ennek alapján a tartozása 180 570 forint volt. Az alperes ebből az összegből 47 573 forintot a munkabérből való levonással érvényesített, a fennmaradó 132 997 forint összeg iránti igényét 2016. augusztus 30-án kelt fizetési felszólítással érvényesítette.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes keresetében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését és az alperes perköltségben való marasztalását kérte.[4] Állította, miszerint a munkaviszony fennállása alatt nem részesült magasabb összegű munkabérben, mint amit a munkaidő-beosztás indokolt. Arra is hivatkozott, hogy a kollektív szerződésben garantált alap- és mozgóbér juttatástól nem eshet el azért, mert a munkaviszony megszüntetésekor elszámolási kötelezettsége van.
[5] Az alperes a kereset elutasítását kérte.
[6] Hivatkozása szerint a kollektív szerződés rendelkezései nem érintik azt a körülményt, hogy a munkaviszony megszüntetésekor a le nem dolgozott munkaidő vonatkozásában az Mt. 95. § (4) bekezdése, valamint 98. § (3) bekezdése alapján elszámolási kötelezettség keletkezik amiatt, mert az elszámolási időszak idő előtt megszakadt, amely kérdésben a felek a közös megegyezésben meg is állapodtak.
Az elsőfokú ítélet
[7] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.[8] Határozata indokolásában foglaltak szerint a felperes nem vitatta a megállapodás aláírását a hivatkozott tartalommal. Elismerte, hogy voltak "mínusz órái", de állította, hogy a pontos számokat nem tudta.
[9] Az elszámolási időszak és a munkaviszony megszűnésének időpontjában a felperes egyenlegének vizsgálatára a bíróság könyvszakértői bizonyítást rendelt el. A 15. sorszám alatti szakértői véleményben foglaltak szerint a felperes a munkaviszony fennállása alatt elrendelt és közölt irányadó munkarendnek (munkaidő-beosztásnak) megfelelően -235,41 óra ki nem egyenlített munkaidő-differenciát realizált. A szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy az alperes az elszámolási időszakot helyesen alkalmazta, eleget tett az irányadó törvényi rendelkezéseknek. Helytállóan állapította meg a munkaviszony megszűnésének időpontjában a még le nem zárult egyes elszámolási időszakokban keletkezett többletórák, valamint a felperes által le nem dolgozott órák számát.
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a felek közötti elszámolásra alapvetően a felek megállapodása az irányadó, a közös megegyezés érvényességét a felperes a perben nem vitatta.
[11] Megállapította, miszerint az adott esetben a felperes úgy kapta meg minden hónapban a munkaszerződés szerinti alapbérét és a mozgóbérét, hogy -235,41 óra mértékben nem került részére beosztásra teljes munkaidő.
[12] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes hivatkozása alapján megállapította, hogy a kollektív szerződés az elszámolási időszak lejárta előtti munkaviszony megszüntetés esetére az Mt.-től eltérő elszámolási szabályokat nem rögzít. A felperes által hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezések (14-15. §) kizárólag annak az esetnek a díjazásáról szólnak, amikor a munkaviszony fennállása alatt az eredetileg közölt munkaidő-beosztás munkanapjain a munkavállaló pihenőnapot kap. Ezen rendelkezések az egyenletes bérezést kívánják biztosítani, azonban nem jelentik azt, hogy az elszámolási időszak lejárta előtti munkaviszony megszüntetés esetén a felek között ne állna fenn elszámolási kötelezettség a beosztható és a ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a kifizetett munkabér figyelembevételével. Az időszámla-egyenleg munkaviszony megszűnésének időpontjában fennálló mértékét és az arra járó munkabér összegét pedig a felperes a könyvszakértői vélemény ismeretében már nem vitatta.
A jogerős ítélet
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes 2016. augusztus 30-án kelt munkáltatói fizetési felszólítását hatályon kívül helyezte.[14] A másodfokú bíróság szerint tévedett a közigazgatási és munkaügyi bíróság, amikor abból indult ki, hogy a felek a megállapodásukban az Mt. 95. § (4) bekezdése, 98. § (3) bekezdésében foglalt elszámolási szabályok alkalmazhatóságáról megegyezhetnek annak ellenére, hogy az Mt. 95. § (4) bekezdése nem szabályozza e rendelkezés alkalmazhatóságát, ha a munkaviszonyt a felek közös megegyezéssel megszüntetik. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában felhívta az Mt. 43. §-ában foglaltakat, melyből azt a jogi következtetést vonta le, hogy a felek a megállapodásukban (jelen esetben közös megegyezésükben a munkaviszony megszüntetéséről) csak a munkavállaló javára térhettek volna el az Mt.-ben rögzített rendelkezésektől. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában jóllehet nem mondta ki, hogy a felek megállapodásának ezen rendelkezése érvénytelen, de lényegében a semmisség szabályait alkalmazta akkor amikor a felek elszámolására nem tekintette irányadónak a felek között létrejött megállapodást.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes felülvizsgálati ellenkérelme
[15] A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak a hatályon kívül helyezését és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását kérte. Jogszabálysértésként a Pp. 253. § (3) bekezdése, 206. § (1) bekezdése, továbbá az Mt. 43. § (1)-(3) bekezdései és az Mt. 163. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott.[16] Az alperes mindenekelőtt azzal érvelt, hogy a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a fellebbezési kérelmen azzal, hogy felek közös megegyezéses megszüntetésre vonatkozó megállapodásának érvénytelenségéről döntött. Felperes ugyanis az eljárás során soha, sem a keresetlevelében, sem a fellebbezésében nem hivatkozott a megállapodás érvénytelenségére, vagy arra, hogy a megállapodás az Mt. 43. §-át sértené.
[17] Az alperes hivatkozása szerint az Mt. 95. § (1) bekezdése a munkaviszony megszűnése esetén, annak módjától függetlenül előírja a felek számára az elszámolás kötelezettségét. Ennek feltételeit a különböző megszűnési, megszüntetési esetek tekintetében az Mt. 95. § (2)-(4) bekezdései részletesen szabályozzák, de a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetés esetére az elszámolás tekintetében külön rendelkezést a törvény nem tartalmaz, amiből az következik, hogy ezt a felek megállapodására bízta. A felek ezért a perbeli megállapodásban tartalmilag nem tértek el az Mt. 95. § (1) és 98. § (3) bekezdésében foglaltaktól, hanem a 95. § (1) bekezdés által előírt elszámolási kötelezettségüknek eleget téve, ennek feltételeit egy önálló megállapodásban rendezték, amiben a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetésének feltételeiről is megegyeztek. Ennek lényege szerint a felperes által kezdeményezett közös megegyezéses megszüntetéshez alperes azzal a feltétellel járult hozzá, hogy a felperes a nem teljesített munkaórákra kifizetett munkabért - a más megszűnési esetekben irányadó elszámolási szabályok megfelelő alkalmazásával - fizesse vissza az alperes számára.
[18] Az Mt. nem szabályozza, hogy a felek milyen feltételekkel állapodhatnak meg a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről, a törvény a megállapodás lehetséges tartalmát nem korlátozza. Így nincs annak jogi akadálya, hogy a felek bármelyike a megszüntetéshez való hozzájárulását az Mt. 95. § (1) bekezdés által előírt elszámolás valamely általa kívánt módjához kösse.
[19] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[20] Elsődleges érvelése szerint a pertárgy értéke alapján a Pp. 358. §-a szerint nincs helye felülvizsgálatnak. Érdemben pedig arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság döntésének a Pp. 253. § (3) bekezdés szerinti korlátozása nem jelenti a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem, illetőleg az ellenkérelem indokaihoz való kötöttséget, ezért a másodfokú bíróság nincs kötve a felek által felhozott indokokhoz, így az érvénytelenség, illetve semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható. Kiemelte, miszerint a perben hivatkozott arra, hogy az irányadó törvény és az idézett kollektív szerződés rendelkezése szerint azoktól csak a munkavállaló javára lehet eltérni.
[21] Vitatta az alperes azon állítását, hogy azzal a feltétellel járult hozzá a közös megállapodással történő munkaviszony megszüntetéséhez, ha visszafizeti a negatív órákra eső munkabért, mert ilyen alperesi feltétel az állítása szerint nem volt. Az egyoldalú feltevés, feltétel a szerződés szempontjából közömbös.
[22] A felperes azt is kifogásolta, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmében a negatív órák vonatkozásában nem teljesített munkaidőről beszél, holott a perbeli adatok alapján negatív óra a már beosztott és közölt munkaidő munkáltató rendelkezése szerinti lemondásából, annak pihenőnappá változtatásából ered. Állítása szerint az így keletkezett negatív órákra járó munkabér egy kollektív szerződéses juttatás, melyre nem terjed ki az elszámolási kötelezettség.
A Kúria döntése és jogi indokai
[23] Az alperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint megalapozott.[24] A felülvizsgálati kérelem előterjesztésének a munkaügyi perekben irányadó egyes módosított szabályairól szóló 1/2014. (II. 10.) KMK vélemény III. pontja szerint: a felülvizsgálat megengedhetősége szempontjából a jogviszony módosulással érintett anyagi követelésen minden olyan juttatást érteni kell, amelyre a felek között munkaszerződés vagy annak részét képező megállapodás van, vagy amely munkaviszonyra vonatkozó szabály, illetve a munkáltató kötelezettségvállalása alapján igényelhető, amennyiben az adott juttatásra vonatkozó jogosultság is vitatott.
[25] A Kúria a fenti KMK véleményben foglaltak alapján kialakult következetes gyakorlata szerint a régi Pp. alapján indult perekben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet - értékhatártól függetlenül - befogadja, ha a követelés jogalapja is vitatott. Mindezekre tekintettel a felülvizsgálati értékhatár el nem érése miatt nem volt helye a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasításának. A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között érdemben vizsgálta [Pp. 275. § (2) bekezdés].
[26] A perben bizonyítást nyert, illetve nem volt vitatott, hogy az alperes a munkaviszony fennállása alatt elszámolási időszakot alkalmazott, a felek a munkaviszonyt az elszámolási időszak lejárta előtt szüntették meg, a munkaviszony megszűnésekor a felperesnek az általános munkarend és a napi munkaidő alapján 235,41 óra le nem dolgozott, de munkabérrel elszámolt órája volt.
[27] Az adott esetben a per tárgya az alperes által közölt fizetési felszólítás (132 997 forint tartozás megfizetéséről) hatályon kívül helyezése volt. A felperes keresettel nem támadta az alperes munkabéréből történő 47 573 forint levonását.
[28] A fizetési felszólítás megállapíthatóan annak jogszabályi alapját nem tartalmazza. Annak hatályon kívül helyezése iránti keresetet a közigazgatási és munkaügyi bíróság a feleknek a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodásába foglaltak alapján utasította el.
[29] Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben arra hivatkozott, hogy a kollektív szerződésben garantált alap- és mozgóbér-juttatástól nem eshet el azért, mert a munkaviszony megszűnésekor elszámolási kötelezettség áll fenn. Arra is hivatkozott, hogy a közös megegyezéses megszüntetés összegszerűségről, részletes elszámolásról nem rendelkezett.
[30] A törvényszék jogerős ítéletében a közös megegyezés érvénytelenségére levont (hallgatólagos) jogkövetkeztetése alapján hozta meg a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletétől eltérő érdemi döntését.
[31] Nem sértett eljárásjogi jogszabályt a másodfokú bíróság amikor hivatalból vizsgálta a közös megegyezés érvényességét. Erre alapot teremt az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI. 28.) PK vélemény 4.b. pontja, mely szerint a semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható.
[32] A Pp. 253. § (3) bekezdése nem értelmezhető akként, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelem indokaihoz is kötve lenne.
[33] A törvényszék tévedett azonban, amikor arra a következtetésre jutott, miszerint a felek megállapodásába foglalt elszámolási kötelezettség kikötése kizárólag a munkaviszony megszűnésének módja miatt a munkavállaló hátrányára történt eltérést jelent, ezért az Mt. 43. §-ába ütközik.
[34] A felek a megállapodásukban felhívták az Mt. 95. § (4) bekezdését, valamint a 98. § (3) bekezdését. Az utóbbi rendelkezés szerint az elszámolási időszak tekintetében a 93. § (3)-(4) bekezdése és a 95. § megfelelően irányadó.
[35] Az Mt. 95. § (1) bekezdése szerint a munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy ez a szabály a munkaviszony bármilyen jogcímen való megszűnése esetében irányadó, így a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés esetén is.
[36] Az Mt. 95. § (4) bekezdése szerint az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaviszony a munkaidőkeret lejárta előtt meghatározott módon szűnik meg. E rendelkezés a)-e) pontjai olyan munkaviszony megszüntetési módokat sorolnak fel, amelyek a munkavállaló érdekkörében merültek fel, illetve a munkavállaló magatartásával és képességeivel (nem egészségügyi) függ össze és a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült. E felsorolás nem vitatottan nem tartalmazza a közös megegyezést.
[37] Az előlegnyújtásból eredő követelésre nézve a Munka Törvénykönyvében részletes szabály nincs. Az előleggel nyilvánvalóan el kell számolni, az Mt. 161. § (2) bekezdés b) pontja csupán arról rendelkezik, hogy a munkáltató követelését a munkabérből levonhatja, ha az előlegnyújtásból ered.
[38] Az Mt. 95. § (4) bekezdésének tényleges tartalmát megvizsgálva megállapítható, hogy az Mt. az itt taxatíve felsorolt esetekben csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít és a feleknek nem csak elszámolási kötelezettségük van [az Mt. 95. § (1) bekezdése szerint], hanem az előlegnyújtásból eredő szabályokat is megfelelően alkalmazni kell, azaz a munkáltató a követelését a munkabérből levonhatja.
[39] Az Mt. 95. §-ában foglaltaktól az Mt. 43. §-a alapján a felek csak a munkavállaló javára térhetnek el.
[40] A másodfokú bíróság ítélete indokolásában nem a munkabérből levonás lehetőségének kikötését tekintette az Mt. 43. § (1)-(3) bekezdésébe ütközőnek, hanem önmagában azt, hogy a megállapodás egyáltalán visszafizetési kötelezettséget keletkeztet a munkavállaló terhére közös megegyezéses megszüntetés esetére is.
[41] Adott esetben azonban az a körülmény, hogy a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntették meg, - eltérő megállapodás hiányában - még nem zárhatja ki az előbbieknek megfelelően az Mt. 95. § (1) bekezdése szerinti általános elszámolási szabály alkalmazását. A feleknek az Mt. 95. § (4) bekezdésére utaló megállapodása pedig nem értelmezhető a munkavállaló hátrányára való eltérésként, mert az lényegében csak az igényérvényesítés módját (az arra irányuló eljárást) érinti. A munkavállaló javára akkor tértek volna el a felek a megállapodásban, ha kizárták, vagy csökkentették volna a munkavállaló visszafizetési kötelezettségét. Az adott esetben azonban a felek által megkötött megállapodás alapján nyilvánvaló, hogy a feleknek ilyen szándéka nem volt, sőt érvényes megállapodásukban kifejezetten utaltak arra, hogy közöttük a munkavállaló terhére elszámolási viszony áll fenn.
[42] Helytállóan fejtette ki a közigazgatási és munkaügyi bíróság, miszerint a kollektív szerződésnek az a rendelkezése, amely az alap- és mozgóbér kifizetését azokra az esetekre rögzítette, amelyekben a munkáltató a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra pihenőnapot rendelt el, nem értelmezhető úgy, hogy a felek között a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor ne állna fenn elszámolási kötelezettség. Munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén ugyanis meghatározott időszakra, rendszerint egy hónapra a munkavállaló mintegy átalányszerűen, azaz a tényleges teljesítésétől függetlenül részesül munkabérben. Az Mt. 156. §-a a munkabér elszámolásának és megfizetésének szabályai körében tartalmazza ennek a munkabér fizetési szabálynak az alapját. Tételes jogi szabály hiányában pedig a közös megegyezéses megszüntető nyilatkozatnak nem érvényességi kelléke annak az összegnek a feltüntetése, amellyel a munkavállaló a munkáltatónak az elszámolás alapján tartozik a munkaviszony megszűnésére tekintettel.
[43] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét az indokolás kiegészítésével helybenhagyta.
(Kúria Mfv. II. 10.102/2019.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
Az ügy száma: Mfv.II.10.102/2019/5.
A tanács tagjai: Dr. Stark Marianna a tanács elnöke, előadó bíró
Dr. Tánczos Rita bíró
Szolnokiné dr. Csernay Krisztina bíró
A felperes:
A felperes képviselője: Dr. Neupor Zsolt ügyvéd
Az alperes: Audi Hungária Zrt.
Az alperes képviselője: dr. Kozma Anna ügyvéd
A per tárgya: fizetési felszólítás hatályon kívül helyezése
A felülvizsgálati kérelmet benyújtó fél: alperes
A felülvizsgálni kért jogerős határozat:
Győri Törvényszék 2.Mf.20.346/2018/9.
Az elsőfokú bíróság határozata:
Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.42/2017/21.
Rendelkező rész
A Kúria a Győri Törvényszék 2.Mf.20.346/2018/9. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 6.M.42/2017/21. számú ítéletét helybenhagyja.Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 30.000.- (harmincezer) és 8.100.- (nyolcezer-egyszáz) forint áfa együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.
A fellebbezési és a felülvizsgálati eljárás illetékét az állam viseli.
Az ítélet ellen felülvizsgálatnak nincs helye.
I n d o k o l á s
A tényállás
[1] A felperes 2013. július 24-től 2016. június 24-ig állt az alperessel munkaviszonyban. Az alperes a munkavállaló munkaidejét 52 hetes elszámolási időszakban határozta meg és osztotta be. Az elszámolási időszak havi egyenlegéről a felperesnek a bérjegyzékek alapján tudomása volt. A felek közötti munkaviszony az alkalmazott elszámolási időszak lejártát megelőzően, a felperes kezdeményezésére 2016. június 24-én közös megegyezéssel megszűnt. A megállapodásban foglaltak szerint: "A munkáltató elszámolási időszakot alkalmaz. Ön a munkaviszony megszüntetés miatt, a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült, ezért a Munka Törvénykönyve 95. § (4), illetve 98. § (3) bekezdésére hivatkozással béréből elszámolásra kerül."[2] A felperes úgynevezett munkaidő száma-egyenlege a munkaviszony megszűnésének időpontjában -235,41 óra, ennek alapján a tartozása 180.570.- forint volt. Az alperes ebből az összegből 47.573.- forintot a munkabérből való levonással érvényesített, a fennmaradó 132.997.- forint összeg iránti igényét 2016. augusztus 30-án kelt fizetési felszólítással érvényesítette.
A felperes keresete és az alperes ellenkérelme
[3] A felperes keresetében a fizetési felszólítás hatályon kívül helyezését és az alperes perköltségben való marasztalását kérte.[4] Állította, miszerint a munkaviszony fennállása alatt nem részesült magasabb összegű munkabérben, mint amit a munkaidő-beosztás indokolt. Arra is hivatkozott, hogy a kollektív szerződésben garantált alap- és mozgóbér juttatástól nem eshet el azért, mert a munkaviszony megszüntetésekor elszámolási kötelezettsége van.
[5] Az alperes a kereset elutasítását és a felperes perköltség megfizetésére történő kötelezését kérte.
[6] Hivatkozása szerint a kollektív szerződés rendelkezései nem érintik azt a körülményt, hogy a munkaviszony megszüntetésekor a le nem dolgozott munkaidő vonatkozásában az Mt. 95. § (4) bekezdése, valamint 98. § (3) bekezdése alapján elszámolási kötelezettség keletkezik amiatt, mert az elszámolási időszak idő előtt megszakadt, amely kérdésben a felek a közös megegyezésben meg is állapodtak.
Az elsőfokú ítélet
[7] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította és a felperest 50.000.- forint perköltség megfizetésére kötelezte az alperes részére. Rendelkezett arról, hogy az elsőfokú illetéket és a szakértői költséget az állam viseli.[8] Határozata indokolásában foglaltak szerint a felperes nem vitatta a megállapodás aláírását a hivatkozott tartalommal. Elismerte, hogy voltak "mínusz órái", de állította, hogy a pontos számokat nem tudta.
[9] Az elszámolási időszak és a munkaviszony megszűnésének időpontjában a felperes egyenlegének vizsgálatára a bíróság könyvszakértői bizonyítást rendelt el. A 15. sorszám alatti szakértői véleményben foglaltak szerint a felperes a munkaviszony fennállása alatt elrendelt és közölt irányadó munkarendnek (munkaidő-beosztásnak) megfelelően -235,41 óra ki nem egyenlített munkaidő-differenciát realizált. A szakértői vizsgálat azt állapította meg, hogy az alperes az elszámolási időszakot helyesen alkalmazta, eleget tett az irányadó törvényi rendelkezéseknek. Helytállóan állapította meg a munkaviszony megszűnésének időpontjában a még le nem zárult egyes elszámolási időszakokban keletkezett többletórák, valamint a felperes által le nem dolgozott órák számát.
[10] A közigazgatási és munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a felek közötti elszámolásra alapvetően a felek megállapodása az irányadó, a közös megegyezés érvényességét a felperes a perben nem vitatta.
[11] Megállapította, miszerint az adott esetben a felperes úgy kapta meg minden hónapban a munkaszerződés szerinti alapbérét és a mozgóbérét, hogy -235,41 óra mértékben nem került részére beosztásra teljes munkaidő.
[12] A közigazgatási és munkaügyi bíróság a felperes hivatkozása alapján megállapította, hogy a kollektív szerződés az elszámolási időszak lejárta előtti munkaviszony megszüntetés esetére az Mt.-től eltérő elszámolási szabályokat nem rögzít. A felperes által hivatkozott kollektív szerződéses rendelkezések (14-15. §) kizárólag annak az esetnek a díjazásáról szólnak, amikor a munkaviszony fennállása alatt az eredetileg közölt munkaidő-beosztás munkanapjain a munkavállaló pihenőnapot kap. Ezen rendelkezések az egyenletes bérezést kívánják biztosítani, azonban nem jelentik azt, hogy az elszámolási időszak lejárta előtti munkaviszony megszüntetés esetén a felek között ne állna fenn elszámolási kötelezettség a beosztható és a ténylegesen teljesített munkaidő, valamint a kifizetett munkabér figyelembevételével. Az időszámla-egyenleg munkaviszony megszűnésének időpontjában fennálló mértékét és az arra járó munkabér összegét pedig a felperes a könyvszakértői vélemény ismeretében már nem vitatta.
A jogerős ítélet
[13] A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes 2016. augusztus 30-án kelt munkáltatói fizetési felszólítását hatályon kívül helyezte. Az alperest kötelezte együttes első- és másodfokú perköltség megfizetésére a felperes részére, valamint az állam által előlegezett 499.000.- forint költség megfizetésére az állam részére.[14] A másodfokú bíróság szerint tévedett a közigazgatási és munkaügyi bíróság, amikor abból indult ki, hogy a felek a megállapodásukban az Mt. 95. § (4) bekezdése, 98. § (3) bekezdésében foglalt elszámolási szabályok alkalmazhatóságáról megegyezhetnek annak ellenére, hogy az Mt. 95. § (4) bekezdése nem szabályozza e rendelkezés alkalmazhatóságát, ha a munkaviszonyt a felek közös megegyezéssel megszüntetik. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában felhívta az Mt. 43. §-ában foglaltakat, melyből azt a jogi következtetést vonta le, hogy a felek a megállapodásukban (jelen esetben közös megegyezésükben a munkaviszony megszüntetéséről) csak a munkavállaló javára térhettek volna el az Mt.-ben rögzített rendelkezésektől. A másodfokú bíróság ítélete indokolásában jóllehet nem mondta ki, hogy a felek megállapodása érvénytelen, de lényegében a semmisség szabályait alkalmazta akkor amikor a felek elszámolására nem tekintette irányadónak a felek között létrejött megállapodást.
Az alperes felülvizsgálati kérelme és a felperes felülvizsgálati ellenkérelme
[15] A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak a hatályon kívül helyezését és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletének helybenhagyását, a felperes perköltségben való marasztalását kérte. Jogszabálysértésként a Pp. 253. § (3) bekezdése, 206. § (1) bekezdése, továbbá az Mt. 43. § (1)-(3) bekezdései és az Mt. 163. § (1) bekezdése megsértésére hivatkozott.[16] Az alperes mindenekelőtt azzal érvelt, hogy a másodfokú bíróság túlterjeszkedett a fellebbezési kérelmen azzal, hogy felek közös megegyezéses megszüntetésre vonatkozó megállapodásának érvénytelenségéről döntött. Felperes ugyanis az eljárás során soha, sem a keresetlevelében, sem a fellebbezésében nem hivatkozott a megállapodás érvénytelenségére, vagy arra, hogy a megállapodás az Mt. 43. §-át sértené.
[17] Az alperes hivatkozása szerint az Mt. 95. § (1) bekezdése a munkaviszony megszűnése esetén, annak módjától függetlenül előírja a felek számára az elszámolás kötelezettségét. Ennek feltételeit a különböző megszűnési, megszüntetési esetek tekintetében az Mt. 95. § (2)-(4) bekezdései részletesen szabályozzák, de a közös megegyezéssel történő munkaviszony megszüntetés esetére az elszámolás tekintetében külön rendelkezést a törvény nem tartalmaz, amiből az következik, hogy ezt a felek megállapodására bízta. A felek ezért a perbeli megállapodásban tartalmilag nem tértek el az Mt. 95. § (1) és 98. § (3) bekezdésében foglaltaktól, hanem a 95. § (1) bekezdés által előírt elszámolási kötelezettségüknek eleget téve, ennek feltételeit egy önálló megállapodásban rendezték, amiben a munkaviszony közös megegyezéses megszüntetésének feltételeiről is megegyeztek. Ennek lényege szerint a felperes által kezdeményezett közös megegyezéses megszüntetéshez alperes azzal a feltétellel járult hozzá, hogy a felperes a nem teljesített munkaórákra kifizetett munkabért - a más megszűnési esetekben irányadó elszámolási szabályok megfelelő alkalmazásával - fizesse vissza az alperes számára.
[18] Az Mt. nem szabályozza, hogy a felek milyen feltételekkel állapodhatnak meg a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetéséről, a törvény a megállapodás lehetséges tartalmát nem korlátozza. Így nincs annak jogi akadálya, hogy a felek bármelyike a megszüntetéshez való hozzájárulását az Mt. 95. § (1) bekezdés által előírt elszámolás valamely általa kívánt módjához kösse.
[19] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében elsődlegesen a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasítását, másodlagosan a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
[20] Elsődleges érvelése szerint a pertárgy értéke alapján a Pp. 358. §-a szerint nincs helye felülvizsgálatnak. Érdemben pedig arra hivatkozott, hogy a másodfokú bíróság döntésének a Pp. 253. § (3) bekezdés szerinti korlátozása nem jelenti a fellebbezési (csatlakozó fellebbezési) kérelem, illetőleg az ellenkérelem indokaihoz való kötöttséget, ezért a másodfokú bíróság nincs kötve a felek által felhozott indokokhoz, így az érvénytelenség, illetve semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható. Kiemelte, miszerint a perben hivatkozott arra, hogy az irányadó törvény és az idézett kollektív szerződés rendelkezése szerint azoktól csak a munkavállaló javára lehet eltérni.
[21] Vitatta az alperes azon állítását, hogy azzal a feltétellel járult hozzá a közös megállapodással történő munkaviszony megszüntetéséhez, ha visszafizeti a negatív órákra eső munkabért, mert ilyen alperesi feltétel az állítása szerint nem volt. Az egyoldalú feltevés, feltétel a szerződés szempontjából közömbös.
[22] A felperes azt is kifogásolta, hogy az alperes a felülvizsgálati kérelmében a negatív órák vonatkozásában nem teljesített munkaidőről beszél, holott a perbeli adatok alapján negatív óra a már beosztott és közölt munkaidő munkáltató rendelkezése szerinti lemondásából, annak pihenőnappá változtatásából ered. Állítása szerint az így keletkezett negatív órákra járó munkabér egy kollektív szerződéses juttatás, melyre nem terjed ki az elszámolási kötelezettség.
A Kúria döntése és jogi indokai
[23] Az alperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint megalapozott.[24] A felülvizsgálati kérelem előterjesztésének a munkaügyi perekben irányadó egyes módosított szabályairól szóló 1/2014. (II.10.) KMK vélemény III. pontja szerint: a felülvizsgálat megengedhetősége szempontjából a jogviszony módosulással érintett anyagi követelésen minden olyan juttatást érteni kell, amelyre a felek között munkaszerződés vagy annak részét képező megállapodás van, vagy amely munkaviszonyra vonatkozó szabály, illetve a munkáltató kötelezettségvállalása alapján igényelhető, amennyiben az adott juttatásra vonatkozó jogosultság is vitatott.
[25] A Kúria a fenti KMK véleményben foglaltak alapján kialakult következetes gyakorlata szerint a régi Pp. alapján indult perekben előterjesztett felülvizsgálati kérelmet - értékhatártól függetlenül - befogadja, ha a követelés jogalapja is vitatott. Mindezekre tekintettel a felülvizsgálati értékhatár el nem érése miatt nem volt helye a felülvizsgálati kérelem hivatalból történő elutasításának. A Kúria a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között érdemben vizsgálta (Pp. 275. § (2) bekezdés)
[26] A perben bizonyítást nyert, illetve nem volt vitatott, hogy az alperes a munkaviszony fennállása alatt elszámolási időszakot alkalmazott, a felek a munkaviszonyt az elszámolási időszak lejárta előtt szüntették meg, a munkaviszony megszűnésekor a felperesnek az általános munkarend és a napi munkaidő alapján 235,41óra le nem dolgozott, de munkabérrel elszámolt órája volt.
[27] Az adott esetben a per tárgya az alperes által közölt fizetési felszólítás (132.997.- forint tartozás megfizetéséről) hatályon kívül helyezése volt. A felperes keresettel nem támadta az alperes munkabéréből történő 47.573.- forint levonását.
[28] A fizetési felszólítás megállapíthatóan annak jogszabályi alapját nem tartalmazza. Annak hatályon kívül helyezése iránti keresetet a közigazgatási és munkaügyi bíróság a feleknek a munkaviszonyt közös megegyezéssel megszüntető megállapodásába foglaltak alapján utasította el.
[29] Az elsőfokú ítélet ellen kizárólag a felperes terjesztett elő fellebbezést, melyben arra hivatkozott, hogy a kollektív szerződésben garantált alap- és mozgóbér-juttatástól nem eshet el azért, mert a munkaviszony megszűnésekor elszámolási kötelezettség áll fenn. Arra is hivatkozott, hogy a közös megegyezéses megszüntetés összegszerűségről, részletes elszámolásról nem rendelkezett.
[30] A törvényszék jogerős ítéletében a közös megegyezés érvénytelenségére levont (hallgatólagos) jogkövetkeztetése alapján hozta meg a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletétől eltérő érdemi döntését.
[31] Nem sértett eljárásjogi jogszabályt a másodfokú bíróság amikor hivatalból vizsgálta a közös megegyezés érvényességét. Erre alapot teremt az érvénytelenségi perekben felmerülő egyes eljárásjogi kérdésekről szóló 2/2010. (VI.28.) PK vélemény 4.b. pontja, mely szerint a semmisség hivatalból történő észlelése a másodfokú eljárásban is kötelezettsége a bíróságnak, ha az elsőfokú eljárás adataiból a semmisségi ok fennállása egyértelműen megállapítható.
[32] A Pp. 253. § (3) bekezdése nem értelmezhető akként, hogy a másodfokú bíróság a fellebbezési kérelem indokaihoz is kötve lenne.
[33] A törvényszék tévedett azonban, amikor arra a következtetésre jutott, miszerint a felek megállapodásába foglalt elszámolási kötelezettség kikötése kizárólag a munkaviszony megszűnésének módja miatt a munkavállaló hátrányára történt eltérést jelent, ezért az Mt. 43. §-ába ütközik.
[34] A felek a megállapodásukban felhívták az Mt. 95. § (4) bekezdését, valamint a 98. § (3) bekezdését. Az utóbbi rendelkezés szerint az elszámolási időszak tekintetében a 93. § (3)-(4) bekezdése és a 95. § megfelelően irányadó.
[35] Az Mt. 95. § (1) bekezdése szerint a munkaviszony megszűnésekor a munkavállaló munkabérét az általános munkarend, a napi munkaidő és a teljesített munkaidő alapulvételével el kell számolni. Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy ez a szabály a munkaviszony bármilyen jogcímen való megszűnése esetében irányadó, így a közös megegyezéses munkaviszony megszüntetés esetén is.
[36] Az Mt. 95. § (4) bekezdése szerint az előlegnyújtásból eredő követelésre vonatkozó szabályokat kell megfelelően alkalmazni, ha a munkaviszony a munkaidőkeret lejárta előtt meghatározott módon szűnik meg. E rendelkezés a)-e) pontjai olyan munkaviszony megszüntetési módokat sorol fel, amelyek a munkavállaló érdekkörében merültek fel, illetve a munkavállaló magatartásával és képességeivel (nem egészségügyi) függ össze és a munkavállaló a beosztás szerinti munkaidőre járó munkabérnél magasabb összegű munkabérben részesült. E felsorolás nem vitatottan nem tartalmazza a közös megegyezést.
[37] Az előlegnyújtásból eredő követelésre nézve a Munka Törvénykönyvében részletes szabály nincs. Az előleggel nyilvánvalóan el kell számolni, az Mt. 161. § (2) bekezdés b) pontja csupán arról rendelkezik, hogy a munkáltató követelését a munkabérből levonhatja, ha az előlegnyújtásból ered.
[38] Az Mt. 95. § (4) bekezdésének tényleges tartalmát megvizsgálva megállapítható, hogy az Mt. az itt taxatíve felsorolt esetekben csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít és a feleknek nem csak elszámolási kötelezettségük van (az Mt. 95. § (1) bekezdése szerint), hanem az előlegnyújtásból eredő szabályokat is megfelelően alkalmazni kell, azaz a munkáltató a követelését a munkabérből levonhatja.
[39] Az Mt. 95. §-ában foglaltaktól az Mt. 43. §-a alapján a felek csak a munkavállaló javára térhetnek el.
[40] A másodfokú bíróság ítélete indokolásában nem a munkabérből levonás lehetőségének kikötését tekintette az Mt. 43. § (1)-(3) bekezdésébe ütközőnek, hanem önmagában azt, hogy a megállapodás egyáltalán visszafizetési kötelezettséget keletkeztet a munkavállaló terhére közös megegyezéses megszüntetés esetére is.
[41] Adott esetben azonban az a körülmény, hogy a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntették meg, - eltérő megállapodás hiányában - még nem zárhatja ki az előbbieknek megfelelően az Mt. 95. § (1) bekezdése szerinti általános elszámolási szabály alkalmazását. A feleknek az Mt. 95. § (4) bekezdésére utaló megállapodása pedig nem értelmezhető a munkavállaló hátrányára való eltérésként, mert az lényegében csak az igényérvényesítés módját (az arra irányuló eljárást) érinti. A munkavállaló javára akkor tértek volna el a felek a megállapodásban, ha kizárták, vagy csökkentették volna a munkavállaló visszafizetési kötelezettségét. Az adott esetben azonban a felek által megkötött megállapodás alapján nyilvánvaló, hogy a feleknek ilyen szándéka nem volt, sőt érvényes megállapodásukban kifejezetten utaltak arra, hogy közöttük a munkavállaló terhére elszámolási viszony áll fenn.
[42] Helytállóan fejtette ki a közigazgatási és munkaügyi bíróság, miszerint a kollektív szerződésnek az a rendelkezése, amely az alap- és mozgóbér kifizetését azokra az esetekre rögzítette, amelyekben a munkáltató a munkaidő-beosztás szerinti munkanapokra pihenőnapot rendelt el, nem értelmezhető úgy, hogy a felek között a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetésekor ne állna fenn elszámolási kötelezettség. Munkaidőkeret vagy elszámolási időszak alkalmazása esetén ugyanis meghatározott időszakra, rendszerint egy hónapra a munkavállaló mintegy átalányszerűen, azaz a tényleges teljesítésétől függetlenül részesül munkabérben. Az Mt. 156. §-a a munkabér elszámolásának és megfizetésének szabályai körében tartalmazza ennek a munkabér fizetési szabálynak az alapját. Tételes jogi szabály hiányában pedig a közös megegyezéses megszüntető nyilatkozatnak nem érvényességi kelléke annak az összegnek a feltüntetése, amellyel a munkavállaló a munkáltatónak az elszámolás alapján tartozik a munkaviszony megszűnésére tekintettel.
[43] Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletét az indokolás kiegészítésével helybenhagyta.
A döntés elvi tartalma
[44] Az Mt. 95. § (4) bekezdésének tényleges tartalmát megvizsgálva megállapítható, hogy az Mt. az itt taxatíve felsorolt esetekben csak a tényleges munkavállalói teljesítésnek megfelelő díjazást biztosít és a feleknek nem csak elszámolási kötelezettségük van (az Mt. 95. § (1) bekezdése szerint), hanem az előlegnyújtásból eredő szabályokat is megfelelően alkalmazni kell, azaz a munkáltató a követelését a munkabérből levonhatja. Ezért az a körülmény, hogy a felek a munkaviszonyt közös megegyezéssel szüntették meg, még nem zárja ki az Mt. 95. § (1) bekezdése szerinti általános elszámolási szabály alkalmazását. Az elszámolásra a felek megállapodása az irányadó.Záró rész
[45] A Kúria a pervesztes felperest kötelezte a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperes másodfokú és felülvizsgálati eljárásban felmerült költsége megfizetésére, míg a másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetékét, valamint felmerült költséget - a felperes munkavállalói költségkedvezményre való jogosultságára tekintettel - a 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a értelmében az állam viseli.[46] A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
Budapest, 2019. október 2.
Dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, előadó bíró, Dr. Tánczos Rita s.k. bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv.II.10.102/2019.)