adozona.hu
BH+ 2013.8.347
BH+ 2013.8.347
A munkaviszony jogellenes megszüntetésével kapcsolatos elmaradt munkabér iránti igény a munkaviszonynak a jogerős ítélet meghozatala napján történt megszűnése folytán legfeljebb az ítélet kihirdetésétől számított 3 éves elévülési időn belül érvényesíthető [1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 11. §, 12. § (3) bekezdés, Pp. 228. § (1) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felek között korábban folyamatban volt eljárásban hozott ítéletében a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely ennek következtében az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Az elsőfokú bíróság az ítélethozatal napjáig egyebek mellett elmaradt munkabér és ennek törvényes kamatai megfizetésére is kötelezte az alperest. A munkáltató fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság 2006. április 4-én kihirdetett ítéleté...
BH+ 2013.8.347 A munkaviszony jogellenes megszüntetésével kapcsolatos elmaradt munkabér iránti igény a munkaviszonynak a jogerős ítélet meghozatala napján történt megszűnése folytán legfeljebb az ítélet kihirdetésétől számított 3 éves elévülési időn belül érvényesíthető [1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 11. §, 12. § (3) bekezdés, Pp. 228. § (1) bekezdés].
A felek között korábban folyamatban volt eljárásban hozott ítéletében a munkaügyi bíróság megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely ennek következtében az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Az elsőfokú bíróság az ítélethozatal napjáig egyebek mellett elmaradt munkabér és ennek törvényes kamatai megfizetésére is kötelezte az alperest. A munkáltató fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság 2006. április 4-én kihirdetett ítéletében ezen rendelkezések tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalát követő időszakra nézve a felperes nem terjesztett elő elmaradt munkabér iránti igényt, illetve nem igazolta annak mértékét, így a másodfokú bíróság további bérfizetésre nem kötelezte az alperest.A felperes a 2009. április 3-án postára adott, és a munkaügyi bírósághoz 2009. április 7-én érkezett kérelmében 2 100 000 forint munkabértartozás címén fizetési meghagyás kibocsátását kérte a volt munkáltatójával mint kötelezettel szemben. Az alperes (kötelezett) ellentmondással élt és az annak nyomán perré alakult eljárásban a felperes az elsőfokú ítélet meghozatala és a másodfokú ítélet kihirdetése közötti időtartamra a fizetési meghagyással megegyező összegű munkabére megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint, amennyiben a felperes a megelőző perben az elsőfokú eljárásban az ítélet jogerőre emelkedésének napjáig nem érvényesítette volna a munkabérigényét, az 2005. június 25-én elévült volna. A másodfokú bíróság 2006. április 4-én kihirdetett ítélete az első- és a másodfokú ítélet meghozatala közötti időtartamra vonatkozóan nem tartalmazott rendelkezést a felperes munkabérére, ezért az arra irányuló igénye 2006. április 5-étől ismételten megnyílt és az a 3 éves elévülési időn belül volt érvényesíthető. Ehhez az időponthoz képest a felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelme a bírósághoz 2009. április 7-én érkezett meg, amikor a követelés már elévült. Ezen az önálló jogcímen a felperesnek az alperessel szemben érvényesíthető követelése nem volt, és ezt a körülményt a bíróságnak hivatalból is figyelembe kellett vennie.
Nem volt elfogadható a felperes azon jogi álláspontja, hogy az elévülés kezdő időpontja a másodfokú határozat kézbesítése, illetve, hogy az elévülési idő utolsó napján a keresetlevelet még postára adhatta.
A felperes által elsőként említett hivatkozást a bíróság nem találta elfogadhatónak, mert az Mt. 11. § (4) bekezdésének rendelkezése szerint az elévülést az igény bíróság előtti érvényesítése megszakítja. A bíróság előtt a felperes igényérvényesítési lehetősége 2006. április 4. napjával, a másodfokú ítélet kihirdetésével zárult le.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jelen eljárás során nem volt alkalmazható a Pp. 228. § (1) bekezdése, mivel az elévülés nem eljárásjogi határidő, hanem anyagi jogi időtartam.
Nem tartotta a bíróság elfogadhatónak azt az álláspontot, miszerint az elévülési idő megtartott volt, mivel annak utolsó napját megelőzően a felperes a keresetlevelét postára adta. Ez ugyanis csak a kereseti igényt tartalmazó forma, amelynek beadására meghatározott határidő az Mt. 202. §-a által taxatíve felsorolt esetekben, a keresetindítási határidő tekintetében minősül csak megtartottnak a határidő utolsó napján történő postára adással. Az elévülési idő értelemszerűen nem keresetindítási határidő, hanem olyan, az anyagi jogi igény érvényesítésére meghatározott időtartam, amelynek utolsó napjával az igény elévül.
Az elévülési idő fenntartásához nem szükséges, hogy a jogosult az igényét a bíróság előtt érvényesítse, elegendő az is, ha a 3 éves elévülési idő utolsó napjáig a másik félhez megérkezik a fizetésre felszólító levél. Az anyagi jogszabály alapján vizsgálandó elévülés tekintetében már jogi hatás kiváltására nem lehet alkalmas egy olyan kereseti követelés, amely az Mt.</a> szabályai szerint elévült.
A felperes fellebbezése folytán eljárt törvényszék ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság ítélete szerint elsőként arról kellett dönteni, hogy ítélt dolog érvényesítését kísérelte-e meg a felperes a keresetében. A munkavállaló ugyanazon jogviszonyból eredően, de nem ugyanazon jog iránt indított keresetet, ezért nem lehetett helye a per megszüntetésének a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontjára hivatkozással.
Az első- és a másodfokú ítélet közti időszakra járó munkabér legkésőbb a munkaviszony megszűnésének napján mindenképpen esedékes volt, így a másodfokú ítélet kihirdetésének napjától számítandó a 3 éves elévülési időtartam. Egyetértett a másodfokú bíróság azzal is, hogy annak az elévülés szempontjából nincs jelentősége, miszerint a felperes a másodfokú bíróság jogerős döntését mely napon vette kézhez, mivel az elévülés nem tartozik a Pp. 228. §-ának második fordulatában felhozott körbe. Nem fogadható el a postára adás időpontja sem az elévülési határidő megtartásához, az elsőfokú bíróság ezzel összefüggésben is helyesen érvelt, ezzel a másodfokú bíróság is teljes mértékben egyetértett. Mivel a jogerős döntés kihirdetése és az újabb kereseti kérelem bírósági érkeztetése között több mint 3 év telt el, és a felperes olyan körülményeket, amelyek az elévülés nyugvását vagy megszakadását eredményezhették volna, nem adott elő, csak az volt megállapítható, hogy ez a bérkövetelés elévült.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az ítéletek hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő, a kereseti kérelemnek helytadó határozat meghozatalát kérte.
Érvelése szerint a Pp. 228. § (1) bekezdésének második fordulata alapján a fellebbezéssel meg nem támadható határozat esetén azok a határidők, amelyeket a határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani, a határozatnak a féllel történő közlésétől kezdődnek, ezért az elévülési időt nem 2006. április 4. napjától, a másodfokú ítélet kihirdetésétől, hanem az ítélet közlésétől, 2006. május 4-étől kell számítani, tehát attól a naptól, amikor a másodfokú ítéletet a felperes részére kézbesítették.
Az elmaradt bér két ítélet közti időszakra eső része a másodfokú határozat kihirdetésének napján semmiképpen nem volt esedékes. A másodfokú ítéletben az erre vonatkozó kérelem alapján hozott döntés esetén is a teljesítési határidő tizenöt nap, ami szintén egyértelműen az ítélet kézbesítés útján történő közlését követően számítandó.
Mindezek alapján az elévülési időt nem a megfelelő naptól számították a bíróságok. A követelés kezdő időpontja 2006. május 4-e, a felperes igénye ettől a naptól tekinthető megnyíltnak, így megtartotta a munkajog szabályai szerinti 3 éves elévülési időt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet helyesen indult ki abból a tényből, hogy a felperes ugyanazon jogviszonyból eredően, de nem ugyanazon jog iránt (az első- és a másodfokú bíróság ítélete közötti időre járó bér) terjesztett elő keresetet, így a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja alapján a per megszüntetésének nem volt helye.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az ítélet jogerőre emelkedésének napján a jogviszony megszűnt, a másodfokú bíróság határozatát 2006. április 4-én kihirdette, így a következő naptól a felperes igénye esedékessé vált [Mt. 11. § (2) bekezdés], ezt nem érinti az, hogy egyébként a jogszabály tizenöt napos teljesítési határidőt biztosít. Fenti időponttól számítandó a 3 éves elévülési idő [Mt. 11. § (1) bekezdés, 12. § (3) bekezdés], amely szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a jogerős ítélet kézbesítése mikor történt meg a felek részére. A bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy az elévülés nem tartozik a Pp. 228. § (1) bekezdés második fordulata által meghatározott körbe, hiszen az nem eljárási határidő.
Ugyancsak helyesen fejtették ki a bíróságok, hogy a kereseti kérelem a jogerős ítélet kihirdetéséhez képest a 3 éves elévülési időn túl került benyújtásra, az elévülés nyugvását vagy megszakadását előidéző ok nem merült fel, így a felperes igénye elévült.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján. (Kúria Mfv.I.10.551/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria mint felülvizsgálati bíróság a dr. Túri Aranka ügyvéd (Túri és Társa Ügyvédi Iroda) által képviselt felperesnek a dr. Kovács Orsolya ügyvéd (Nagy és Trócsányi Ügyvédi Iroda) által képviselt alperes ellen elmaradt munkabér megfizetése iránt a Fővárosi Munkaügyi Bíróságnál 7. M. 4294/2009. szám alatt megindított és másodfokon a Fővárosi Törvényszék 59. Mf. 638.231/2010/13. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen a felperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2013. június 12. napján megtartott nyilvános tárgyaláson meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Törvényszék 59. Mf. 638.231/2010/13. számú ítéletét hatályában fenntartja.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 20 000 (húszezer) forint és 5 400 (ötezer-négyszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az államnak - külön felhívásra - 210 000 (kettőszáztízezer) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felek között korábban folyamatban volt a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 4. M. 1399/2004. számú eljárásban 20. sorszám alatt hozott ítéletében megállapította, hogy az alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, amely ennek következtében az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Az elsőfokú bíróság az ítélethozatal napjáig egyebek mellett elmaradt munkabér és ennek törvényes kamatai megfizetésére is kötelezte az alperest. A munkáltató fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság 2006. április 4-én kihirdetett 59. Mf. 632.061/2005/4. számú ítéletében ezen rendelkezések tekintetében az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Rögzítette, hogy az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatalát követő időszakra nézve a felperes nem terjesztett elő elmaradt munkabér iránti igényt, illetve nem igazolta annak mértékét, így a másodfokú bíróság további bérfizetésre nem kötelezte az alperest (59. Mf. 632.065/2005/4. sorszámú ítélet, 5. oldal 6. bekezdés).
A felperes a 2009. április 3-án postára adott, és a Fővárosi Munkaügyi Bírósághoz 2009. április 7-én érkezett kérelmében 2 100 000 forint munkabértartozás címén fizetési meghagyás kibocsátását kérte a volt munkáltatójával mint kötelezettel szemben. Az alperes (kötelezett) ellentmondással élt és az annak nyomán perré alakult eljárásban a felperes a 4. M. 1399/2004/20. számú ítélet meghozatala és a másodfokú ítélet kihirdetése közötti időtartamra a fizetési meghagyással megegyező összegű munkabére megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 7. M. 4294/2009/6. számú ítéletével a keresetet elutasította és a felperest perköltség viselésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint, amennyiben a felperes a 4. M. 1399/2004. számú eljárásban az ítélet jogerőre emelkedésének napjáig nem érvényesítette volna a munkabérigényét, az 2005. június 25-én elévült volna. A másodfokú bíróság 2006. április 4-én kihirdetett ítélete az első- és a másodfokú ítélet meghozatala közötti időtartamra vonatkozóan nem tartalmazott rendelkezést a felperes munkabérére, ezért az arra irányuló igénye 2006. április 5-étől ismételten megnyílt és az a 3 éves elévülési időn belül volt érvényesíthető. Ehhez az időponthoz képest a felperes fizetési meghagyás kibocsátása iránti kérelme a bírósághoz 2009. április 7-én érkezett meg, amikor a követelés már elévült. Ezen az önálló jogcímen a felperesnek az alperessel szemben érvényesíthető követelése nem volt, és ezt a körülményt a bíróságnak hivatalból is figyelembe kellett vennie.
Nem volt elfogadható a felperes azon jogi álláspontja, hogy az elévülés kezdő időpontja a másodfokú határozat kézbesítése, illetve, hogy az elévülési idő utolsó napján a keresetlevelet még postára adhatta.
A felperes által elsőként említett hivatkozást a bíróság nem találta elfogadhatónak, mert az Mt. 11. § (4) bekezdésének rendelkezése szerint az elévülést az igény bíróság előtti érvényesítése megszakítja. A bíróság előtt a felperes igényérvényesítési lehetősége 2006. április 4. napjával, a másodfokú ítélet kihirdetésével zárult le.
Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a jelen eljárás során nem volt alkalmazható a Pp. 228. § (1) bekezdése, mivel az elévülés nem eljárásjogi határidő, hanem anyagi jogi időtartam.
Nem tartotta a bíróság elfogadhatónak azt az álláspontot, miszerint az elévülési idő megtartott volt, mivel annak utolsó napját megelőzően a felperes a keresetlevelét postára adta. Ez ugyanis csak a kereseti igényt tartalmazó forma, amelynek beadására meghatározott határidő az Mt. 202. §-a által taxatíve felsorolt esetekben, a keresetindítási határidő tekintetében minősül csak megtartottnak a határidő utolsó napján történő postára adással. Az elévülési idő értelemszerűen nem keresetindítási határidő, hanem olyan, az anyagi jogi igény érvényesítésére meghatározott időtartam, amelynek utolsó napjával az igény elévül.
Az elévülési idő fenntartásához nem szükséges, hogy a jogosult az igényét a bíróság előtt érvényesítse, elegendő az is, ha a 3 éves elévülési idő utolsó napjáig a másik félhez megérkezik a fizetésre felszólító levél. Az anyagi jogszabály alapján vizsgálandó elévülés tekintetében már jogi hatás kiváltására nem lehet alkalmas egy olyan kereseti követelés, amely az Mt.</a> szabályai szerint elévült.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 59. Mf. 638.231/2010/13. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét - az illetékre vonatkozó kiegészítő ítéletre is kiterjedően - helybenhagyta és a felperest fellebbezési eljárási illeték viselésére kötelezte.
A másodfokú bíróság ítélete szerint elsőként arról kellett dönteni, hogy ítélt dolog érvényesítését kísérelte-e meg a felperes a keresetében. A munkavállaló ugyanazon jogviszonyból eredően, de nem ugyanazon jog iránt indított keresetet, ezért nem lehetett helye a per megszüntetésének a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontjára hivatkozással.
Az első- és a másodfokú ítélet közti időszakra járó munkabér legkésőbb a munkaviszony megszűnésének napján mindenképpen esedékes volt, így a másodfokú ítélet kihirdetésének napjától számítandó a 3 éves elévülési időtartam. Egyetértett a másodfokú bíróság azzal is, hogy annak az elévülés szempontjából nincs jelentősége, miszerint a felperes a másodfokú bíróság jogerős döntését mely napon vette kézhez, mivel az elévülés nem tartozik a Pp. 228. §-ának második fordulatában felhozott körbe. Nem fogadható el a postára adás időpontja sem az elévülési határidő megtartásához, az elsőfokú bíróság ezzel összefüggésben is helyesen érvelt, ezzel a másodfokú bíróság is teljes mértékben egyetértett. Mivel a jogerős döntés kihirdetése és az újabb kereseti kérelem bírósági érkeztetése között több mint 3 év telt el, és a felperes olyan körülményeket, amelyek az elévülés nyugvását vagy megszakadását eredményezhették volna, nem adott elő, csak az volt megállapítható, hogy ez a bérkövetelés elévült.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az ítéletek hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő, a kereseti kérelemnek helytadó határozat meghozatalát kérte.
Érvelése szerint a Pp. 228. § (1) bekezdésének második fordulata alapján egyértelmű, hogy az elévülési időt nem 2006. április 4. napjától, a másodfokú ítélet kihirdetésétől, hanem az ítélet közlésétől, 2006. május 4-étől kell számítani, tehát attól a naptól, amikor a másodfokú ítéletet a felperes részére kézbesítették.
A Pp. 219. § (1) bekezdése szerint kézbesítés útján kell közölni az ítéletet a felekkel. A BH 1979.259. számú eseti döntés értelmében pedig "a fellebbezéssel meg nem támadható határozat esetén azok a határidők, amelyeket a határozat jogerőre emelkedésétől kell számítani, a határozatnak a féllel történő közlésétől kezdődnek".
Az elmaradt bér két ítélet közti időszakra eső része a másodfokú határozat kihirdetésének napján semmiképpen nem volt esedékes. A másodfokú ítéletben az erre vonatkozó kérelem alapján hozott döntés esetén is a teljesítési határidő tizenöt nap, ami szintén egyértelműen az ítélet kézbesítés útján történő közlését követően számítandó.
Mindezek alapján az elévülési időt nem a megfelelő naptól számították a bíróságok. A követelés kezdő időpontja 2006. május 4-e, a felperes igénye ettől a naptól tekinthető megnyíltnak, így megtartotta a munkajog szabályai szerinti 3 éves elévülési időt.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A jogerős ítélet helytállóan indult ki abból a tényből, hogy a felperes ugyanazon jogviszonyból eredően, de nem ugyanazon jog iránt (az első- és a másodfokú bíróság ítélete közötti időre járó bér) terjesztett elő keresetet, így a Pp. 130. § (1) bekezdés d) pontja alapján a per megszüntetésének nem volt helye.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy az ítélet jogerőre emelkedésének napján a jogviszony megszűnt, a másodfokú bíróság határozatát 2006. április 4-én kihirdette, így a következő naptól a felperes igénye esedékessé vált [Mt. 11. § (2) bek.] akkor is, ha egyébként a jogszabály tizenöt napos teljesítési határidőt biztosít. Fenti időponttól számítandó a 3 éves elévülési idő [Mt. 11. § (1) bek., 12. § (3) bek.], amely szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a jogerős ítélet kézbesítése mikor történt meg a felek részére. A bíróságok jogszabálysértés nélkül állapították meg, hogy az elévülés nem tartozik a Pp. 228. § (1) bekezdés második fordulata által meghatározott körbe.
Ugyancsak helyesen fejtették ki a bíróságok, hogy a kereseti kérelem a jogerős ítélet kihirdetéséhez képest a 3 éves elévülési időn túl került benyújtásra, az elévülés nyugvását vagy megszakadását előidéző ok nem merült fel, így a felperes igénye elévült.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
A felperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul, míg illetéket az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alapján kell fizetnie.
Budapest, 2013. június 12.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria Mfv. I. 10.551/2012.)