adozona.hu
BH 2013.8.226
BH 2013.8.226
A munka- és pihenőidő nyilvántartásának olyannak kell lennie, hogy abból a törvényben előírtak megtartására egyértelmű következtetést lehessen levonni, ezeket a munkaidő nyilvántartásban a munkaidő-beosztásban történt változást megfelelően dokumentálni kell. a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül [1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 140/A. § (1) bekezdés, 126. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés].*
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes jogelődje 2009. november 10-én munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes egyik telephelyén, majd bizonyítási eljárást folytatott le a munkáltató székhelyén. Ennek eredményeként elsőfokú határozatában megállapította, hogy
1. a munkáltató nem tartotta be a napi munkaidő mértékére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket,
2. nem tartotta be a rendkívüli munkavégzés ellenértékének megfizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseke...
BH 2013.8.226 A munka- és pihenőidő nyilvántartásának olyannak kell lennie, hogy abból a törvényben előírtak megtartására egyértelmű következtetést lehessen levonni, ezeket a munkaidő nyilvántartásban a munkaidő-beosztásban történt változást megfelelően dokumentálni kell. a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül [1992. évi XXII. törvény (továbbiakban: Mt.) 140/A. § (1) bekezdés, 126. § (1) bekezdés a) pont és (2) bekezdés].*
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes jogelődje 2009. november 10-én munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes egyik telephelyén, majd bizonyítási eljárást folytatott le a munkáltató székhelyén. Ennek eredményeként elsőfokú határozatában megállapította, hogy1. a munkáltató nem tartotta be a napi munkaidő mértékére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket,
2. nem tartotta be a rendkívüli munkavégzés ellenértékének megfizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket,
3. nem tartotta be a munkavállalók munkaidő-nyilvántartásának vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
Erre figyelemmel a felügyelőség igazgatója a szabálytalanságok megszüntetésére kötelezte a munkáltatót és 4 000 000 Ft munkaügyi bírságot szabott ki.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Ezt követően a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságon, melyben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Az első jogsértés vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a 11 óra pihenőidő biztosítása vonatkozásában előfordulhattak 20-40 perces eltérések a jelenléti íven vezetettek szerint, a valóságban azonban a munkavállalók ebben az időszakban már nem végeztek munkát, kizárólag saját vásárlásaikat, átöltözésüket bonyolították. A munkavállalók a jelenléti íven a munkakezdés időpontjaként a boltba történő érkezést írták be, mely nem felelt meg a tényleges munkakezdés időpontjának.
A határozat 2. pontja vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a kifogásolt esetekben nem a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésre, hanem a munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 126. § (2) bekezdése szerinti "csúsztatásra" került sor, így az adott időtartamra túlmunkadíj nem illette meg a munkavállalókat.
A 3. pont vonatkozásában előadta, hogy a munkaügyi ellenőrzést követően a dolgozók - mivel tisztában voltak azzal, hogy a jelenléti íven általuk feltüntetettek nem felelnek meg a tényleges munkaidejüknek - személyesen javították a jelenléti ívet, így semmiképpen nem történt úgynevezett kettős nyilvántartás.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra figyelemmel, hogy jogszerű határozatot hozott.
A munkaügyi bíróság a másodfokú közigazgatási határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a felperest terhelő munkaügyi bírság összegét 2 000 000 Ft összegre leszállította. Ítélete indokolásában kifejtette, miszerint a jelenléti ívek adatai alapján tényként lehetett megállapítani, hogy a határozat 1. pontjában nevesített munkavállalók esetében a napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidő nem került biztosításra a munkavállalók számára. Megállapította, hogy a munkaidő-nyilvántartás szabályszerű vezetésének biztosítása a munkáltató kötelezettsége és az ellenőrzés is az ő kompetenciájába esik, így nem fogadta el azt az érvelést, hogy a munkáltató nem tudta kivédeni a munkavállalók figyelmetlenségét. A határozat 2. pontja vonatkozásában megállapította, hogy nem vitásan a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzések történtek, ami azt jelentette, hogy a munkavállalók egymás között a műszakcserékről állapodtak meg a boltvezető jóváhagyásával. Ez nem járt azzal a következménnyel, hogy havi szinten a munkavállalók a kötelező óraszámnál több munkát végeztek volna. Megállapította, hogy a munkáltató általi rendkívüli munkavégzés elrendelésére nem került sor, a műszakcserék miatti eredeti beosztástól eltérő munkavégzés nem minősült rendkívüli munkavégzésnek.
Nem osztotta a bíróság a határozat 3. pontja vonatkozásában az alperes azon álláspontját, hogy a munkáltató 5 munkavállaló vonatkozásában kettős nyilvántartást vezetett volna. Álláspontja szerint ez csak akkor valósult volna meg, ha a munkáltató a munkavállalók munkabéréhez való jogának csorbítására alkalmas kettős nyilvántartást vezetett volna, amely a perbeli esetben nem történt. Erre tekintettel csökkentette a munkaügyi bírság összegét, amely során tekintettel volt arra is, hogy a közigazgatási határozatban megjelölt és a bírság kiszabásánál figyelembe vett korábban bírságot kiszabó közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésre került.
Az ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet, míg a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Az alperes kérte, hogy a Kúria a munkaügyi bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül, s a keresettel támadott közigazgatási határozatokat hatályában tartsa fenn. Kifogásolta, hogy a munkaügyi bíróság tévesen állapította meg, hogy a közigazgatási határozatokban hivatkozott, az ismételt jogsértést megalapozó közigazgatási határozat a napi pihenőidő mértékére vonatkozóan hatályon kívül helyezésre került. Az érintett határozat bírósági felülvizsgálatra nem került, az 2008. július 16-án jogerőssé vált, s a felperes a kiszabott bírságot befizette. A munkaügyi bíróság által hivatkozott közigazgatási eljárás tárgya nem a napi munkaidő befejezését követő 11 órás pihenőidő biztosításával, hanem a munkaszüneti napon elrendelt munkavégzéssel kapcsolatos jogsértés volt. Erre tekintettel kifogásolta, hogy bár a határozat 1. pontjában megjelölt jogsértés elkövetését a munkaügyi bíróság is megállapította, a bírság összegét azonban indokolatlanul csökkentette. A határozat 2. pontja vonatkozásában előadta, hogy a munkaidő-beosztás rendeltetése az, hogy a munkavállaló előre tervezni tudja pihenőidejét, amely különösen igaz a munkaidőkeret elrendelése esetén. Amennyiben a munkaidő-beosztásban változás történik, azt dokumentálni kell annak megállapíthatósága érdekében, hogy a munkavállaló esetében a rendkívüli munkavégzés megállapítható legyen. Önmagában sem helyeselhető az a gyakorlat, amely szerint a munkavállalók a beosztás szerinti munka- és pihenőnapokat gyakorta, vagy rendszeresen cserélgetik, hiszen ebben az esetben a munkavégzés tervezhetősége szenved csorbát. Álláspontja szerint tévesen és iratellenesen jutott a bíróság arra a következtetésre, hogy a munkavállalók az engedélyezett távollétet dolgozták le minden esetben pihenőnapi munkavégzéssel. A gazdasági igazgatóhelyettes is úgy nyilatkozott, hogy dolgozói igényre került sor a pihenőnapok cseréjére, melyet a boltvezetőnek az írásbeli beosztáson is át kellett vezetnie, ez azonban nem történt meg. A már elkészített munkaidő-beosztást követően került sor a pihenőnapi munkavégzés elrendelésére, a munkáltató mindezt azonban nem dokumentálta. Ennek következtében a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősült, amelyért az alperes elmulasztotta megfizetni a pótlékot.
A felülvizsgálati kérelem szerint a munkaügyi bíróság a közigazgatási határozat 3. pontja vonatkozásában téves jogértelmezésre jutott. Tényként volt megállapítható, hogy a munkavégzés helyén bemutatott nyilvántartás, valamint a munkáltató képviselője által ugyanezen munkavégzési helyre vonatkozó munkaidő-nyilvántartás adatai nem egyeztek, s ebből megállapítható az adott munkavégzésre vonatkozó két nyilvántartás létezése. Nem fogadható el a munkáltató azon érvelése, hogy a munkavállalók később jöttek rá arra, hogy rossz időpontot írtak be az első nyilvántartásba.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria a munkaügyi bíróság ítéletét részben helyezze hatályon kívül és hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot. A sérelmezett közigazgatási határozat 1. pontja vonatkozásában kifejtette, hogy eleget tett azon törvényi kötelezettségnek, hogy a napi munkaidő befejezése és a másnapi munkakezdés között egybefüggően 11 óra pihenőidőt biztosítsanak a munkavállalóknak. A jelenléti ívre a munka megkezdésének, illetve befejezésének időpontjául megjelölt idő eltérhetett a tényleges időponttól. A hatóság e tekintetben nem tett eleget tényállás-feltárási kötelezettségének, és indokolatlanul tekintette munkavégzési időtartamnak azt, amikor a munkavállalók egyáltalán nem végeztek munkát, már pihenőidejüket töltötték. A jelenléti íveken észlelhető eltérések kizárólag adminisztrációs hibák voltak, melyeket a munkavállalók pontatlan jelenléti ív vezetése okozott. A határozat 2. pontja vonatkozásában előadta, hogy e tekintetben a felügyelőség súlyos hibát vétett, amikor a tényállást csak részben tárta fel, s nem vizsgálta azt, hogy a munkavállalók számára másik szabadnapot biztosítottak, amikor a korábbi beosztás szerinti szabadnapokon munkát végeztek. A csúsztatás, a műszakcsere megtörtént, így rendkívüli munkavégzésre nem került sor. A kettős nyilvántartás vonatkozásában kifejtette, hogy az eljárás során igazolták, hogy a munkavállalók személyesen javították a jelenléti ívet, miután saját hibájukat észlelték. A felügyelőség mindenkori elvárása, hogy a jelenléti íveket a munkavállalók vezessék, ehhez kapcsolódóan azonban nem fogadta el a munkavállalók javítását, ezért tévesen jutott arra a következtetésre, hogy kettős nyilvántartás történt. Mivel a munkavállalók munkabérhez való joga nem csorbult, kettős nyilvántartás nem volt megállapítható.
A felülvizsgálati kérelem alapos, míg a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a közigazgatási határozat 1. pontjában nevesített munkavállalók esetében a megjelölt időpontokban az Mt. 123. § (1) bekezdését megsértve a napi munkaidő befejezése és a másnapi munkakezdés közötti legalább 11 óra egybefüggő pihenőidő nem került biztosításra a munkavállalók számára. Annak érdekében, hogy a munkaidőre (pihenőidőre) vonatkozó szabályok megtartása ellenőrizhető legyen, továbbá az esetleges munkavállalói igényérvényesítés lehetőségének biztosítására az Mt. 140/A. § (1) bekezdése előírja, hogy a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejével, ügyeletével, készenlétével, szabadságának kiadásával és egyéb munkaidő-kedvezményével kapcsolatos adatokat a munkáltató köteles nyilvántartani. A nyilvántartásnak olyannak kell lennie, hogy abból az érintett szabályok megtartására vonatkozó egyértelmű következtetést lehessen levonni. Minthogy a felperes nem kifogásolta a jelenléti íveken a munkavállalók által rögzített munkakezdés, illetve befejezési időpontot, ezt alapul véve megállapítható, hogy megszegte az Mt. 123. § (1) bekezdésében előírt kötelezettségét.
Helytálló az alperes felülvizsgálati kérelme abban, hogy a per tárgyát képező közigazgatási határozat a bírság mértékének megállapításánál megalapozottan hivatkozott az ismételt jogsértést bizonyító korábbi közigazgatási határozat létezésére. Az elsőfokú hatóság a felperessel szemben a munkaidő-nyilvántartás vezetésével, illetve a napi munkaidő befejezését követő 11 órás pihenőidő biztosításával kapcsolatos jogsértés miatt 2008. március 11-én 300 000 Ft munkaügyi bírságot kiszabó határozatot hozott. Az OMFF, mint másodfokú hatóság e határozatot helybenhagyta. A döntés 2008. július 16-án jogerőre emelkedett, s e határozat bírósági felülvizsgálatára nem került sor, így a perbeli esetben a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 7. § (4) bekezdése alapján az első jogsértés vonatkozásában jogszerűen állapította meg a bírság mértékét.
A Kúria helytállónak ítélte a felülvizsgálati kérelemnek a közigazgatási határozat 2. és 3. pontja vonatkozásában kifejtetteket is.
Az Mt. 126. § (1) bekezdése a) pontja alapján rendkívüli munkavégzésnek minősül a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés. A (2) bekezdés rendelkezése szerint kivételt képez ez alól, ha a munkavállaló az engedélyezett távollét idejét a munkáltatóval történt megállapodás alapján ledolgozza. A munkaidő-beosztást az Mt. 119. § (2) bekezdése szerint legalább 7 nappal korábban, s legalább 1 hétre előre kell közölni a munkavállalóval. A munkaidő-nyilvántartásban a munkaidő-beosztásban történt minden változást dokumentálni kell, abból ki kell tűnnie, hogy rendes, vagy rendkívüli munkavégzés történt-e, s mi ezek kezdő, illetve befejező időpontja.
A munkaügyi bíróság tévesen jutott arra az álláspontra, hogy a közigazgatási határozat 2. pontjában említett esetekben az Mt. 126. § (2) bekezdésében rögzített engedélyezett távollét ledolgozására (csúsztatás) került sor. Helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a gazdasági igazgatóhelyettes is akként nyilatkozott, hogy munkavállalói igények esetén előfordult a pihenőnapok cseréje, amelyet a munkaidő-nyilvántartáson is át kellett volna vezetni, mindez azonban nem történt meg. Az engedélyezett távollét megállapodáson alapuló ledolgozására csak esetenként, kivételes helyzetben kerülhet sor. Nem fogadható el olyan gyakorlat, amely alapján a beosztás szerinti munka- és pihenőnapokat a munkavállalók egymással rendszeresen cserélgetik, hisz ebben az esetben a munkavégzés tervezhetősége, s a munkaidő-nyilvántartás ellenőrzésének lehetősége szenvedne csorbát. A munkáltató a munkaidő-beosztás módosítását nem dokumentálta, így az alperes jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül, melyért az alperes a megfelelő ellentételezést nem biztosította a munkavállalók számára.
Az Mt. 140/A. § (1) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi a munkaidő-nyilvántartás vezetését. Helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy ez alapján a munkaidő-nyilvántartás szabályszerű vezetésének ellenőrzése is a munkáltató kompetenciájába esik. Ennek megfelelően, amennyiben a munkáltató ezt a kötelezettségét átengedte a munkavállalók számára, úgy ezért helytállni köteles.
Tényként volt megállapítható, hogy az ellenőrzés során a munkavégzés helyén bemutatott nyilvántartás, valamint a munkáltató képviselője által ugyanezen munkavégzési helyre vonatkozó utóbb bemutatott munkaidő-nyilvántartás adatai nem egyeztek meg, így a munkavégzési helyre adott időpontban két nyilvántartás létezett. A munkavállalók esetleges későbbi javítása akként értékelhető, hogy azt a munkáltató maga tette meg. Mindezekre figyelemmel helytállóan állapította meg az alperes határozatában azt, hogy a felperes nem tartotta be a munkavállalók munkaidő-nyilvántartásának vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
(Kúria Mfv. II. 10 343/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság előtt indított és 2.M.363/2010/25. számú ítéletével jogerősen befejezett perében az említett másodfokú határozat ellen az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem és a felperes által előterjesztett csatlakozó felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság 2.M.363/2010/25. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a felperes keresetét elutasítja.Kötelezi a felperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az alperesnek 30 000,- Ft (Harmincezer forint) együttes elsőfokú és felülvizsgálati eljárási költséget, valamint külön felhívásra a Magyar Államnak 30 000,- Ft (Harmincezer forint) eljárási és 70 000,- Ft (Hetvenezer forint) felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint az alperes jogelődje 2009. november 10-én munkaügyi ellenőrzést tartott a felperes munkahelyén, majd bizonyítási eljárást folytatott le a munkáltató székhelyén. Ennek eredményeként elsőfokú határozatában megállapította, hogy10 a munkáltató nem tartotta be a napi munkaidő mértékére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket,
20 nem tartotta be a rendkívüli munkavégzés ellenértékének megfizetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket,
30 nem tartotta be a munkavállalók munkaidő-nyilvántartásának vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
Erre figyelemmel a felügyelőség igazgatója a szabálytalanságok megszüntetésére kötelezte a munkáltatót és 4 000 000,- Ft munkaügyi bírságot szabott ki.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta.
Ezt követően a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bíróságon, melyben az alperesi határozatok hatályon kívül helyezését kérte. Az első jogsértés vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a 11 óra pihenőidő biztosítása vonatkozásában előfordulhattak 20-40 perces eltérések a jelenléti íven vezetettek szerint, a valóságban azonban a munkavállalók ebben az időszakban már nem végeztek munkát, kizárólag saját vásárlásaikat, átöltözésüket bonyolították. A munkavállalók a jelenléti íven a munkakezdés időpontjaként a boltba történő érkezést írták be, mely nem felelt meg a tényleges munkakezdés időpontjának.
A határozat 2. pontja vonatkozásában arra hivatkozott, hogy a kifogásolt esetekben nem a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzésre, hanem a Munka törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.) 126. § (2) bekezdése szerinti "csúsztatásra" került sor, így az adott időtartamra túlmunkadíj nem illette meg a munkavállalókat.
A 3. pont vonatkozásában előadta, hogy a munkaügyi ellenőrzést követően a dolgozók - mivel tisztában voltak azzal, hogy a jelenléti íven általuk feltüntetettek nem felelnek meg a tényleges munkaidejüknek - személyesen javították a jelenléti ívet, így semmiképpen nem történt úgynevezett kettős nyilvántartás.
Az alperes a kereset elutasítását kérte arra figyelemmel, hogy jogszerű határozatot hozott.
A Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság ítéletével a másodfokú közigazgatási határozatot az elsőfokú határozatra is kiterjedően akként változtatta meg, hogy a felperest terhelő munkaügyi bírság összegét 2 000 000,- Ft összegre leszállította. Ítélete indokolásában kifejtette, miszerint a jelenléti ívek adatai alapján tényként lehetett megállapítani, hogy a határozat 1. pontjában nevesített munkavállalók esetében a napi munka befejezése és a másnapi munkakezdés között legalább 11 óra egybefüggő pihenőidő nem került biztosításra a munkavállalók számára. Megállapította, hogy a munkaidő-nyilvántartás szabályszerű vezetésének biztosítása a munkáltató kötelezettsége és az ellenőrzés is az ő kompetenciájába esik, így nem fogadta el azt az érvelést, hogy a munkáltató nem tudta kivédeni a munkavállalók figyelmetlenségét. A határozat 2. pontja vonatkozásában megállapította, hogy nem vitásan a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzések történtek, ami azt jelentette, hogy a munkavállalók egymás között a műszakcserékről állapodtak meg a boltvezető jóváhagyásával. Ez nem járt azzal a következménnyel, hogy havi szinten a munkavállalók a kötelező óraszámnál több munkát végeztek volna. Megállapította, hogy a munkáltató általi rendkívüli munkavégzés elrendelésére nem került sor, a műszakcserék miatti eredeti beosztástól eltérő munkavégzés nem minősült rendkívüli munkavégzésnek.
Nem osztotta a bíróság a határozat 3. pontja vonatkozásában az alperes azon álláspontját, hogy a munkáltató 5 munkavállaló vonatkozásában kettős nyilvántartást vezetett volna. Álláspontja szerint ez csak akkor valósult volna meg, ha a munkáltató a munkavállalók munkabéréhez való jogának csorbítására alkalmas kettős nyilvántartást vezetett volna, amely a perbeli esetben nem történt. Erre tekintettel csökkentette a munkaügyi bírság összegét, amely során tekintettel volt arra is, hogy a közigazgatási határozatban megjelölt és a bírság kiszabásánál figyelembe vett korábban bírságot kiszabó közigazgatási határozat hatályon kívül helyezésre került.
Az ítélet ellen az alperes felülvizsgálati kérelmet, míg a felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. Az alperes kérte, hogy a Kúria a munkaügyi bíróság ítéletét helyezze hatályon kívül, s a keresettel támadott közigazgatási határozatokat hatályában tartsa fenn, s marasztalja a felperest a perköltségben. Kifogásolta, hogy a Salgótarjáni Munkaügyi Bíróság tévesen állapította meg, hogy a közigazgatási határozatokban hivatkozott, az ismételt jogsértést megalapozó közigazgatási határozat a napi pihenőidő mértékére vonatkozóan hatályon kívül helyezésre került. Az érintett határozat bírósági felülvizsgálatra nem került, az 2008. július 16-án jogerőssé vált, s a felperes a kiszabott bírságot befizette. A munkaügyi bíróság által hivatkozott közigazgatási eljárás tárgya nem a napi munkaidő befejezését követő 11 órás pihenőidő biztosításával, hanem a munkaszüneti napon elrendelt munkavégzéssel kapcsolatos jogsértés volt. Erre tekintettel kifogásolta, hogy bár a határozat 1. pontjában megjelölt jogsértés elkövetését a munkaügyi bíróság is megállapította, a bírság összegét azonban indokolatlanul csökkentette. A határozat 2. pontja vonatkozásában előadta, hogy a munkaidő-beosztás rendeltetése az, hogy a munkavállaló előre tervezni tudja pihenőidejét, amely különösen igaz a munkaidőkeret elrendelése esetén. Amennyiben a munkaidő-beosztásban változás történik, azt dokumentálni kell annak megállapíthatósága érdekében, hogy a munkavállaló esetében a rendkívüli munkavégzés megállapítható legyen. Önmagában sem helyeselhető az a gyakorlat, amely szerint a munkavállalók a beosztás szerinti munka- és pihenőnapokat gyakorta, vagy rendszeresen cserélgetik, hiszen ebben az esetben a munkavégzés tervezhetősége szenved csorbát. Álláspontja szerint tévesen és iratellenesen jutott a bíróság arra a következtetésre, hogy a munkavállalók az engedélyezett távollétet dolgozták le minden esetben pihenőnapi munkavégzéssel. A gazdasági igazgatóhelyettes is úgy nyilatkozott, hogy dolgozói igényre került sor a pihenőnapok cseréjére, melyet a boltvezetőnek az írásbeli beosztáson is át kellett vezetnie, ez azonban nem történt meg. A már elkészített munkaidő-beosztást követően került sor a pihenőnapi munkavégzés elrendelésére, a munkáltató mindezt azonban nem dokumentálta. Ennek következtében a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősült, amelyért az alperes elmulasztotta megfizetni a pótlékot.
A felülvizsgálati kérelem szerint a munkaügyi bíróság a közigazgatási határozat 3. pontja vonatkozásában téves jogértelmezésre jutott. Tényként volt megállapítható, hogy a munkavégzés helyén bemutatott nyilvántartás, valamint a munkáltató képviselője által ugyanezen munkavégzési helyre vonatkozó munkaidő-nyilvántartás adatai nem egyeztek, s ebből megállapítható az adott munkavégzésre vonatkozó két nyilvántartás létezése. Nem fogadható el a munkáltató azon érvelése, hogy a munkavállalók később jöttek rá arra, hogy rossz időpontot írtak be az első nyilvántartásba.
A felperes csatlakozó felülvizsgálati kérelmében azt kérte, hogy a Kúria a munkaügyi bíróság ítéletét részben helyezze hatályon kívül és hozzon a jogszabályoknak megfelelő új határozatot, valamint marasztalja az alperest a perköltség viselésében. A sérelmezett közigazgatási határozat 1. pontja vonatkozásában kifejtette, hogy eleget tettek azon törvényi kötelezettségnek, hogy a napi munkaidő befejezése és a másnapi munkakezdés között egybefüggően 11 óra pihenőidőt biztosítsanak a munkavállalóknak. A jelenléti ívre a munka megkezdésének, illetve befejezésének időpontjául megjelölt idő eltérhetett a tényleges időponttól. A hatóság e tekintetben nem tett eleget tényállás-feltárási kötelezettségének, s indokolatlanul tekintette munkavégzési időtartamnak azt, amikor a munkavállalók egyáltalán nem végeztek munkát, már pihenőidejüket töltötték. A jelenléti íveken észlelhető eltérések kizárólag adminisztrációs hibák voltak, melyeket a munkavállalók pontatlan jelenléti ív vezetése okozott. A határozat 2. pontja vonatkozásában előadta, hogy e tekintetben a felügyelőség súlyos hibát vétett, amikor a tényállást csak részben tárta fel, s nem vizsgálta azt, hogy a munkavállalók számára másik szabadnapot biztosítottak, amikor a korábbi beosztás szerinti szabadnapokon munkát végeztek. A csúsztatás, a műszakcsere megtörtént, így rendkívüli munkavégzésre nem került sor. A kettős nyilvántartás vonatkozásában kifejtette, hogy az eljárás során igazolták, hogy a munkavállalók személyesen javították a jelenléti ívet, miután saját hibájukat észlelték. A felügyelőség mindenkori elvárása, hogy a jelenléti íveket a munkavállalók vezessék, ehhez kapcsolódóan azonban nem fogadta el a munkavállalók javítását, ezért tévesen jutott arra a következtetésre, hogy kettős nyilvántartás történt. Mivel a munkavállalók munkabérhez való joga nem csorbult, kettős nyilvántartás nem volt megállapítható.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet és a csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos, míg a csatlakozó felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A rendelkezésre álló bizonyítékok alapján helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy a közigazgatási határozat 1. pontjában nevesített munkavállalók esetében a megjelölt időpontokban a napi munkaidő befejezése és a másnapi munkakezdés közötti legalább 11 óra egybefüggő pihenőidő nem került biztosításra a munkavállalók számára. Annak érdekében, hogy a munkaidőre (pihenőidőre) vonatkozó szabályok megtartása ellenőrizhető legyen, továbbá az esetleges munkavállalói igényérvényesítés lehetőségének biztosítására az Mt. 140/A. § (1) bekezdése előírja, hogy a munkavállalók rendes és rendkívüli munkaidejével, ügyeletével, készenlétével, szabadságának kiadásával és egyéb munkaidő-kedvezményével kapcsolatos adatokat a munkáltató köteles nyilvántartani. A nyilvántartásnak olyannak kell lennie, hogy abból az érintett szabályok megtartására vonatkozó egyértelmű következtetést lehessen levonni. Minthogy a felperes nem kifogásolta a jelenléti íveken a munkavállalók által rögzített munkakezdés, illetve befejezési időpontot, ezt alapul véve megállapítható, hogy megszegte az Mt. 123. § (1) bekezdésében előírt kötelezettségét.
Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy e per tárgyát képező közigazgatási határozat a bírság mértékének megállapításánál megalapozottan hivatkozott az ismételt jogsértést bizonyító korábbi közigazgatási határozat létezésére. Az elsőfokú hatóság a felperessel szemben a munkaidő-nyilvántartás vezetésével, illetve a napi munkaidő befejezését követő 11 órás pihenőidő biztosításával kapcsolatos jogsértés miatt 2008. március 11-én 300.000,- Ft munkaügyi bírságot kiszabó határozatot hozott. Az OMFF, mint másodfokú hatóság e határozatot helybenhagyta. A döntés 2008. július 16-án jogerőre emelkedett, s e határozat bírósági felülvizsgálatára nem került sor, így a perbeli esetben a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (Met.) 7. § (4) bekezdése alapján az első jogsértés vonatkozásában jogszerűen állapította meg a bírság mértékét.
A Kúria helytállónak ítélte a felülvizsgálati kérelemnek a felülvizsgált közigazgatási határozat 2. és 3. pontja vonatkozásában kifejtetteket is.
Az Mt. 126. § (1) bekezdése a) pontja alapján rendkívüli munkavégzésnek minősül a munkaidő-beosztástól eltérő munkavégzés. A (2) bekezdés rendelkezése szerint kivételt képez ez alól, ha a munkavállaló az engedélyezett távollét idejét a munkáltatóval történt megállapodás alapján ledolgozza. A munkaidő-beosztást az Mt. 119. § (2) bekezdése szerint legalább 7 nappal korábban, s legalább 1 hétre előre kell közölni a munkavállalóval. A munkaidő-nyilvántartásban a munkaidő-beosztásban történt minden változást dokumentálni kell, abból ki kell tűnnie, hogy rendes, vagy rendkívüli munkavégzés történt-e, s mi ezek kezdő, illetve befejező időpontja.
A munkaügyi bíróság tévesen jutott arra az álláspontra, hogy a közigazgatási határozat 2. pontjában említett esetekben az Mt. 126. § (2) bekezdésében rögzített engedélyezett távollét ledolgozására (csúsztatás) került sor. Helytállóan hivatkozott a felülvizsgálati kérelem arra, hogy a gazdasági igazgatóhelyettes is akként nyilatkozott, hogy munkavállalói igények esetén előfordult a pihenőnapok cseréje, amelyet a munkaidő-nyilvántartáson is át kellett volna vezetni, mindez azonban nem történt meg. Az engedélyezett távollét megállapodáson alapuló ledolgozására csak esetenként, kivételes helyzetben kerülhet sor. Nem fogadható el olyan gyakorlat, amely alapján a beosztás szerinti munka- és pihenőnapokat a munkavállalók egymással rendszeresen cserélgetik, hisz ebben az esetben a munkavégzés tervezhetősége, s a munkaidő-nyilvántartás ellenőrzésének lehetősége szenvedne csorbát. A munkáltató a munkaidő-beosztás módosítását nem dokumentálta, így az alperes jogszerűen jutott arra a következtetésre, hogy a közölt munkaidő-beosztástól eltérő pihenőnapi munkavégzés rendkívüli munkavégzésnek minősül, melyért az alperes a megfelelő ellentételezést nem biztosította a munkavállalók számára.
Az Mt. 140/A. § (1) bekezdése a munkáltató kötelezettségévé teszi a munkaidő-nyilvántartás vezetését. Helytállóan állapította meg a munkaügyi bíróság, hogy ez alapján a munkaidő-nyilvántartás szabályszerű vezetésének ellenőrzése is a munkáltató kompetenciájába esik. Ennek megfelelően, amennyiben a munkáltató ezt a kötelezettségét átengedte a munkavállalók számára, úgy ezért helytállni köteles.
Tényként volt megállapítható, hogy az ellenőrzés során a munkavégzés helyén bemutatott nyilvántartás, valamint a munkáltató képviselője által ugyanezen munkavégzési helyre vonatkozó utóbb bemutatott munkaidő-nyilvántartás adatai nem egyeztek meg, így az adott munkavégzési helyre adott időpontban két nyilvántartás létezett. A munkavállalók esetleges későbbi javítása akként értékelhető, hogy azt a munkáltató maga tette meg. Mindezekre figyelemmel helytállóan állapította meg az alperes határozatában azt, hogy az alperes nem tartotta be a munkavállalók munkaidő-nyilvántartásának vezetésére vonatkozó jogszabályi rendelkezéseket.
Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a felperes keresetét elutasította.
A pervesztes felperest a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján kötelezte az elsőfokú és felülvizsgálati eljárási költség, míg a 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. § (2) bekezdése alapján az elsőfokú és felülvizsgálati eljárási illeték megfizetésére.
Budapest, 2013. április 10.
dr. Stark Marianna s.k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria, Mfv. II. 10.343/2012.)* Azonos rendelkezéseket tartalmaz a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény ("új Mt.") 134. § (1) és (2) bekezdése, 107. § a) pontja.