adozona.hu
BH 1990.10.403
BH 1990.10.403
Az olyan gépkocsivezető beosztású dolgozónál, akinél megoldható a napi munkaidőn belül - a kényszerű várakozás idejében történő - étkezés, a munkahelyen való napi tartózkodás idejét meghaladó kötelező étkezési szünetet nem kell elrendelni. A munkahelyre való érkezés és az onnan történt távozás között eltelt időből tehát munkaközi szünet címén, amelynek idejére nem jár díjazás, nem lehet levonást eszközölni [Mt. V 44. § (1) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1971. július 10-től dolgozott az alperes alkalmazásában személygépkocsivezető munkakörben. 1987. május l-jétől nyugdíjas. A felperes túlóra helytelen elszámolásából eredő munkabér iránti igényét 1987. április 2-án érvényesítette a szövetkezeti döntőbizottság előtt. A döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében utalt az Mt. V-nek arra a rendelkezésére, amely szerint nem jár munkaközi szünet annak a dolgozónak, aki készenléti jellegű munkát végez, és étkezését a munkaidőn kívül meg tudja...
BH 1990.10.403 Az olyan gépkocsivezető beosztású dolgozónál, akinél megoldható a napi munkaidőn belül - a kényszerű várakozás idejében történő - étkezés, a munkahelyen való napi tartózkodás idejét meghaladó kötelező étkezési szünetet nem kell elrendelni. A munkahelyre való érkezés és az onnan történt távozás között eltelt időből tehát munkaközi szünet címén, amelynek idejére nem jár díjazás, nem lehet levonást eszközölni [Mt.</a> V 44. § (1) bek.].
A felperes 1971. július 10-től dolgozott az alperes alkalmazásában személygépkocsivezető munkakörben. 1987. május l-jétől nyugdíjas. A felperes túlóra helytelen elszámolásából eredő munkabér iránti igényét 1987. április 2-án érvényesítette a szövetkezeti döntőbizottság előtt. A döntőbizottsághoz benyújtott kérelmében utalt az Mt.</a> V-nek arra a rendelkezésére, amely szerint nem jár munkaközi szünet annak a dolgozónak, aki készenléti jellegű munkát végez, és étkezését a munkaidőn kívül meg tudja oldani. Tudomása szerint a munkabér elszámolásánál napi fél óra levonást egyetlen szállítási vállalatnál sem alkalmaztak. Ezért kérte az elmaradt munkabére megfizetését.A munkaügyi döntőbizottság az 1987. május 20-án hozott határozatával a felperes kérelmét elutasította. A határozata indokolásában utalt a munkaügyi szabályzatra, amelynek rendelkezései alapján a napi 30 perces munkaközi (ebéd) szünetet nem tudja munkaidőnek tekinteni. A hatályos munkaügyi szabályzatban foglaltak irányadók a szövetség minden dolgozójára, és a szabályzat egyértelműen kimondja, hogy az alperesnél a munkaidő - a munkaközi szünettől eltekintve - osztatlan.
A munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatása iránt a felperes keresetet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz. A keresetlevelében előadta, hogy munkaköre készenléti jellegű, erre tekintettel a munkabéréből (órabéréből) a munkaközi szünetre történő levonás jogszabálysértő. 1984., 1985., 1986. években, 1987. év március haváig bezárólag terjedő időre 282,5 órának megfelelő bért vontak le tőle, mely számítása szerint 9390 forintot tesz ki. Az Mt.</a> V 44. §-ának (1) bekezdésére utalással ennek megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság az ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az ítélet indokolásában megállapította, hogy az alperesnél az 1978. november 30-án elfogadott munkaügyi szabályzat szerint a heti munkaidő 44 óra volt. Ez a munkaidő mennyiség azonban később 42 órára módosult. Utalt az Mt. 40. §-ára, amely szerint a dolgozónak - a munkaidő megszakításával - lehetőséget kell biztosítani az étkezésre (munkaközi szünet). Az Mt.</a> V 44. §-ának (2) bekezdése szerint pedig a munkaközi szünet tartama - ha a munkaviszonyra vonatkozó szabály hosszabb időtartamot nem állapít meg - napi húsz perc. Az alperesnél hatályos munkaügyi szabályzat rendelkezése szerint a munkaközi szünet tartama napi harminc perc. A munkaközi szünet tartama a napi munkaidőbe nem számit be, a dolgozók napi munkaideje a munkaközi szünet tartamával meg- hosszabbodik, és a munkaközi szünetre a dolgozónak díjazás nem jár. Megállapította a bíróság, hogy a felperes havidíjas dolgozó volt és nem órabéres, a havi munkabérét napi 30 perc ebédidőre figyelemmel nem csökkentették, ezért a keresete alaptalan.
A munkaügyi bíróság jogerős ítélete ellen emelt törvényességi óvás alapos.
Az alperes az 1984 évben a heti 40 órás munkaidőre tért át. A munkaügyi szabályzat meghatározta a megyei szövetség ügyintéző szervezetének napi munkaidőbeosztását, és rendelkezett a munkaközi szünet tartásáról és időpontjáról. A szabályzat hatálya alá azonban a gépkocsivezetői munkakörben foglalkoztatott felperes nem vonható.
A felek közötti jogvita eldöntésénél az Mt.</a> V 44. §-ának (1) bekezdésében foglalt rendelkezést kell irányadónak tekinteni, amely szerint nem jár munkaközi szünet annak a dolgozónak, aki - munkakörénél fogva - a munkaidőn belül bármikor étkezhet, illetőleg akinek a munkaköre egészben vagy részben készenléti jellegű.
E szabály az általános rendelkezések alóli kivételt tartalmaz, és alkalmazásának az a feltétele, hogy a dolgozó a szolgálat menetének sérelme nélkül étkezhessen. Az olyan gépkocsivezető beosztású dolgozónál tehát, akinél megoldható a napi munkaidőn belüli - a kényszerű várakozás idejében történő - étkezés, a napi munkahelyen való tartózkodást meghosszabbító kötelező étkezési szünetet nem kell elrendelni.
A rendelkezésre álló peradatok azonban - azon túlmenően, hogy a felperes beosztása személygépkocsivezető - a felperes munkakörének jellegét közelebbről meghatározó egyéb tényekre való utalást nem tartalmaznak. Így nem állapítható meg, hogy a munkaidőn belül milyen személyszállítási vagy egyéb szállítási feladatokat kellett ellátnia, az egyes feladatok ellátása milyen mértékű lekötöttséget vont maga után, ezen belül voltak-e és milyen terjedelemben olyan időtartamok, amelyek alatt a munkakör kivételes jellege érvényesült, és ezáltal a felperesnek az étkezésre lehetősége volt.
Csak mindezek tisztázása után lehetett volna állást foglalni abban a kérdésben, hogy a felperest megillette-e vagy sem munkaközi szünet, amely utóbbi esetben a munkáltató a munkába való érkezés és a munkahelyről történt távozás között eltelt időből nem vonhatott volna le munkaközi szünetre járó időt, amely időre egyébként a munkáltatót nem terheli bérfizetési kötelezettség.
(M. törv. I. 10 281/1989. sz.)