adozona.hu
BH 1989.12.497
BH 1989.12.497
Ha az üzemi balesetet szenvedett dolgozó nem vagyoni kárpótlás iránti igénye elévült, és a dolgozó arra hivatkozik, hogy igényének az elévülési időn belüli érvényesítésében akadályozva volt, a munkaügyi bíróságnak körültekintően kell vizsgálnia, hogy a dolgozó által előadottak alkalmasak-e a késedelmének kimentésére [Mt. 5. § (1)-(2) bek., Pp. 3. § (1) bek., Mt. V. 83. § (5) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1984. szeptember 26-án létesített munkaviszonyt az alperessel csillés munkakörben. 1985. március 13-án fejtés közben sújtólég-robbanás történt. A felperes - aki itt végzett gátépítési munkákat - égési sérülést szenvedett az arcán, a törzsén, a mellső végtagjain és a combján. 1985. március 20-ig a kórház intenzív osztályán, ezt követően az égési osztályon kezelték. 1985. július 30-ig állt táppénzes állományban, ezt követően az Országos Orvosszakértői Intézet 20 %-os munkaképességcsö...
BH 1989.12.497 Ha az üzemi balesetet szenvedett dolgozó nem vagyoni kárpótlás iránti igénye elévült, és a dolgozó arra hivatkozik, hogy igényének az elévülési időn belüli érvényesítésében akadályozva volt, a munkaügyi bíróságnak körültekintően kell vizsgálnia, hogy a dolgozó által előadottak alkalmasak-e a késedelmének kimentésére [Mt. 5. § (1)-(2) bek., Pp. 3. § (1) bek., Mt.</a> V. 83. § (5) bek.].
A felperes 1984. szeptember 26-án létesített munkaviszonyt az alperessel csillés munkakörben. 1985. március 13-án fejtés közben sújtólég-robbanás történt. A felperes - aki itt végzett gátépítési munkákat - égési sérülést szenvedett az arcán, a törzsén, a mellső végtagjain és a combján. 1985. március 20-ig a kórház intenzív osztályán, ezt követően az égési osztályon kezelték. 1985. július 30-ig állt táppénzes állományban, ezt követően az Országos Orvosszakértői Intézet 20 %-os munkaképességcsökkenést állapított meg nála, mert testfelülete 45 %-ára kiterjedő égési sérülést szenvedett.Az alperes elismerte a balesetért való teljes felelősségét, és megtérítette a táppénzes állománya idejére járó keresetveszteségét. Rehabilitációs eljárás során iszapoló munkakörbe helyezte, és 3198 forint baleseti járadékot állapított meg a részére.
A felperes nem tudta folyamatosan ellátni az új munkakörét, mert többször volt betegállományban idegrendszeri panaszokkal, szanatóriumi kezelés alatt is állt. Munkaviszonyát végül 1986. október 31. napjával megszüntette, és D-be költözött, ahol öltözőőrként helyezkedett el a cipőgyárban.
A felperes 1988. május 3-án keresetlevelet nyújtott be a városi bírósághoz, és kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 200 000 forint nem vagyoni kára megfizetésére, mert a balesete következtében az életvitele súlyosan megnehezült.
A városi bíróság a keresetlevelet kérelemnek tekintette, és elbírálás végett áttette az alperes munkaügyi döntőbizottságához.
A munkaügyi döntőbizottság az 1988. július 13. napján kelt határozatával elutasította a kérelmet, ezért a felperes annak megváltoztatása iránt keresetlevelet nyújtott be a munkaügyi bírósághoz.
A munkaügyi bíróság az ítéletével elutasította a keresetet. Az ítélet indokolásának lényege szerint a felperes az igényét 3 éven túl érvényesítette, ezért az elévült.
Az ítélet ellen a felperes fellebbezett.
A megyei bíróság a munkaügyi bíróság ítéletét helyes indokainál fogva helybenhagyta.
Az eljárt bíróságok ítéletei ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes a balesete alkalmával a testfelülete 45 %-ára kiterjedő, égési sérülést szenvedett. Az alperes elismerte az üzemi balesetért való felelősségét, és a felperes keresetveszteségét megtérítette.
Az Mt.</a> V. 83. §-ának (5) bekezdése szerint a munkáltató köteles megtéríteni a dolgozó nem vagyoni kárát, ha a károkozás a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan megnehezíti.
A felperesnek a baleset alkalmával az arca, keze, törzse égett meg, ezért nem zárható ki, hogy e sérülések a társadalmi életben való részvételét vagy egyébként életét tartósan vagy súlyosan nehezítik. Az eljárt bíróságok az ügyben elfoglalt álláspontjuk folytán nem vizsgálták ezt a körülményt.
Az Mt. 5. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyból folyó igény három év alatt elévül, és az elévülés akkor kezdődik, amikor az igény esedékessé válik.
A (2) bekezdés szerint azonban, ha a jogosult az igényt menthető okból nem tudja érvényesíteni, azt az akadály megszűnésétől számított hat hónapon belül akkor is megteheti, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból hat hónapnál kevesebb van hátra.
A Pp. 3. §-ának (1) bekezdése szerint a bíróságnak az a feladata, hogy a jelen törvény céljának (1. §) megfelelően az igazság kiderítésére törekedjék. A bíróság evégett hivatalból gondoskodik arról, hogy a felek a perben jogaikat helyesen gyakorolják, és perbeli kötelességeiknek eleget tegyenek.
A felperes csupán másfél hónappal lépte túl a hároméves elévülési határidőt, de arra hivatkozott, hogy a társadalmi életbe való részvétele csak keresőképessé nyilvánításával kezdődött el, ekkor váltak véglegessé a balesetének azok a látható testi nyomai, amelyek életét tartósan megnehezítik. Érvelt azzal is, hogy bár keresőképessé nyilvánították, a balesettel összefüggésben ezt követően is többször állt betegállományban, szanatóriumban is kezelték.
Az eljárt bíróságok - elfoglalt álláspontjuknál fogva - nem vizsgálták, hogy a felperes által előadottak valóságuk esetén mennyiben alkalmasak a késedelem kimentésére - a kimentés lehetőségére nem is figyelmeztették -, illetve nem állapítható meg, hogy a felperes igénye egyáltalán mikortól tekinthető megnyíltnak.
(M. törv. II. 10 048/1989. sz.)