adozona.hu
BH 1989.3.124
BH 1989.3.124
A helyettesítési díj összege legfeljebb a helyettesített dolgozónak járó időarányos alapbér fele lehet. Az összeg meghatározásánál a helyettesítő dolgozó által teljesített többletmunkát kell értékelni [Mt. 44. §, 17/1979. (XII.1.) MVM r. 51. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes 1974. június 24-től dolgozik az alperes alkalmazásában termelési főmérnök munkakörben. Az alperes igazgatója megbízta a felperest, hogy S. I. igazgatóhelyettest a távolléte alatt az 1987. február 1-jétől 1987. június 30-ig terjedő időben a jelenlegi munkakörének ellátása mellett helyettesítse, a helyettesítésért járó bérezésről később fog rendelkezni.
A felperes a megjelölt időszakban saját munkakörének ellátása mellett az igazgatóhelyettes feladatait folyamatosan teljesítette, he...
BH 1989.3.124 A helyettesítési díj összege legfeljebb a helyettesített dolgozónak járó időarányos alapbér fele lehet. Az összeg meghatározásánál a helyettesítő dolgozó által teljesített többletmunkát kell értékelni [Mt. 44. §, 17/1979. (XII.1.) MVM r. 51. §].
A felperes 1974. június 24-től dolgozik az alperes alkalmazásában termelési főmérnök munkakörben. Az alperes igazgatója megbízta a felperest, hogy S. I. igazgatóhelyettest a távolléte alatt az 1987. február 1-jétől 1987. június 30-ig terjedő időben a jelenlegi munkakörének ellátása mellett helyettesítse, a helyettesítésért járó bérezésről később fog rendelkezni.A felperes a megjelölt időszakban saját munkakörének ellátása mellett az igazgatóhelyettes feladatait folyamatosan teljesítette, helyettesítési díjat azonban 1987. november 20-ig nem kapott, ezért kérelemmel élt a munkaügyi döntőbizottsághoz. Kérelmében az igazgatóhelyettes alapbérének 50 %-a figyelembevételével kérte a helyettesítési díj megállapítását.
A felperes kérelmének benyújtását követően az alperes igazgatója a helyettesítés időtartamára összesen 8250 forint helyettesítési díj kifizetéséről rendelkezett a felperes javára. E rendelkezés szerint 1987. március 1-jétől május 31-ig havi 2000 forintot, június hónapra pedig 2250 forintot állapított meg.
Az igazgatói értesítés ellenére a felperes a munkaügyi döntőbizottsághoz benyújtott kérelmét fenntartotta, mert álláspontja szerint helyettesítési díjként a távollevő dolgozó munkabérének 50 %-a illeti meg.
A munkaügyi döntőbizottság a határozatával a felperes kérelmét elutasította.
A munkaügyi döntőbizottság határozatának megváltoztatása iránt a felperes élt keresettel a munkaügyi bírósághoz. A keresetében előadta, hogy a helyettesítési díjat az alperes irreálisan alacsony mértékben állapította meg, nem vette figyelembe a jelentős és felelősségteljes többletmunkát.
A munkaügyi bíróság a felperes keresetét elutasította. ítélete indokolásában utalt a 17/1979. (XII.1.) számú MüM rendelet 51. §-ának (4) bekezdésére, mely szerint a helyettesítési díj legfeljebb a távollevő dolgozónak megállapítható alapbér fele lehet. Tekintettel arra, hogy az alperes előadása szerint a felperes csak napi 4 órára tehetően helyettesítette a távollevő vezető beosztású dolgozót, így a részére folyósítható összeg 3500 forint lehetett volna havonta. Az alperes igazgatója azonban mérlegelési jogkörében 2000, illetve 2500 forintban állapította meg a helyettesítési díjat. A munkáltató mérlegelési jogkörében hozott döntésre figyelemmel a munkaügyi bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperes azt munkaügyi vita keretében nem vitathatja, ezért a kereseti kérelmét mint alaptalant elutasította.
A jogerős ítélet ellen emelt törvényességi óvás alapos.
A felperes a vállalati központ forgalmi-termelési önálló osztályának felelős vezetője volt. Közvetlen felettese a szakmai felügyeletet - irányítást gyakorló igazgatóhelyettes. Az alperes igazgatójának írásbeli megbízása szerint a felperes közvetlen felettesét, az igazgatóhelyettest helyettesítette a munkakörének ellátása mellett, mégpedig folyamatosan öt hónapon át. E jelentős többletmunka elvégzéséért helyettesítési díj illeti meg.
Tévedett - és ezáltal törvényt sértett - a munkaügyi bíróság, amikor a helyettesítési díj összegének megállapítását az alperes mérlegelési jogkörében eldöntöttnek ítélte, és ezért a felperes keresetét mint alaptalant elutasította.
Az Mt. 44. §-a értelmében a végzett munkáért díjazás jár. A 17/1979. (XII.1.) számú MüM rendelet 51. §-ának (2) bekezdése szerint ha a dolgozó munkakörének ellátása mellett távollevő dolgozót átmenetileg helyettesít, s ez idő alatt az eredeti munkaköre ellátásán felül jelentős többletmunkát végez - jogszabály eltérő rendelkezése hiányában - helyettesítési díj is megilleti. A (3) bekezdés szerint a havidíjas dolgozónak helyettesítési díj akkor jár, ha egyfolytában 30 napon túl helyettesített. A (4) bekezdés rendelkezése szerint a helyettesítési díj összege legfeljebb a távollevő dolgozónak megállapított időarányos alapbér fele.
A felhívott jogszabályi rendelkezésekből tehát megállapítható, hogy a felperest az 1987. március 1. napjától június 30-ig terjedő időszakra helyettesítési díj illeti meg. A helyettesítési díj összegénél pedig a távollevő dolgozónak, az adott esetben az igazgatóhelyettesnek megállapított alapbér összegéből kell kiindulni, amelynek legfeljebb a fele illeti meg a felperest. Az igazgatóhelyettes alapbére havi 14 000 forint volt, amelynek 50 %-a, vagyis 7000 forint alapulvételével lehet meghatározni a felperes által igényelt helyettesítési díj összegét.
A helyettesítési díj összegének meghatározásánál a felperes által végvett többletmunkát kell értékelni. Ehhez a bíróságnak a perben vizsgálnia kellett volna, hogy a felperes az igazgatóhelyettes távolléte alatt milyen mértékű többletmunkát végzett. Erre vonatkozóan részletes bizonyítást kellett volna lefolytatni, amelyet azonban a bíróság elmulasztott, mivel arra a téves jogi álláspontra helyezkedett, hogy a helyettesítési díj mértékét a felperes a munkaügyi vita keretében nem vitathatja.
A munkaügyi bíróság akkor járt volna el helytállóan, ha a felperes által helyettesített dolgozó, vagyis S. I. igazgatóhelyettes személyi alapbérének 50 %-a alapulvétele mellett a felperes által végzett többletmunka arányában határozza meg a helyettesítési díj összegét.
(M. törv. I. 10 176/ 1988. sz.)