adozona.hu
BH 2013.6.161
BH 2013.6.161
Az Mt. szabályainak alkalmazására vonatkozó szerződéses kikötés mellett kirendelés esetén a munkaviszony megszüntetés jogát a kirendelő munkáltató gyakorolhatja akkor is, ha angol honosságú jogi személy. Hatáskör átruházás hiányában az alperessel tulajdonosi (partneri) kapcsolatban álló személy nem tekinthető munkáltatói jogkörgyakorlónak [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: régi Mt.) 74. § (2) bek., 106. § (3) bek.].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A külföldi állampolgár felperes 1996. június 19-én a II. r. alperesnél létesített munkaviszonyt. Az írásba foglalt megállapodásban a felek rögzítették, hogy a felperes munkavállalásának helyszíne május 1-jei hatállyal a b.-i iroda azzal, hogy a felperes másik II. r. alperesi irodában történő alkalmazást nem vállal. A felek rendelkeztek a munkaviszony főbb elemeiről, és azt kötötték ki, hogy a cég (a II. r. alperes) szakmai előírásokra, érdekösszeütközésre, valamint titoktartásra vonatkozó sza...
BH 2013.6.161 Az Mt.</a> szabályainak alkalmazására vonatkozó szerződéses kikötés mellett kirendelés esetén a munkaviszony megszüntetés jogát a kirendelő munkáltató gyakorolhatja akkor is, ha angol honosságú jogi személy. Hatáskör átruházás hiányában az alperessel tulajdonosi (partneri) kapcsolatban álló személy nem tekinthető munkáltatói jogkörgyakorlónak [1992. évi XXII. tv. (továbbiakban: régi Mt.) 74. § (2) bek., 106. § (3) bek.].
A külföldi állampolgár felperes 1996. június 19-én a II. r. alperesnél létesített munkaviszonyt. Az írásba foglalt megállapodásban a felek rögzítették, hogy a felperes munkavállalásának helyszíne május 1-jei hatállyal a b.-i iroda azzal, hogy a felperes másik II. r. alperesi irodában történő alkalmazást nem vállal. A felek rendelkeztek a munkaviszony főbb elemeiről, és azt kötötték ki, hogy a cég (a II. r. alperes) szakmai előírásokra, érdekösszeütközésre, valamint titoktartásra vonatkozó szabályai a felperesre irányadóak.2003. március 5-én a felperes és a II. r. alperes megállapodást kötött, amelyben rögzítették, hogy a felperes a II. r. alperes alkalmazásában áll, ahonnan kirendeléssel került 1995. februártól a b.-i irodához, amely munkaviszonyra a Munka törvénykönyve alkalmazandó. A megállapodásban a felek részmunkaidős foglalkoztatásban állapodtak meg, amely szerint a felperesnek havi 30 órában kellett munkára rendelkezésre állnia. A megállapodás azt rögzíti, hogy a felperes részére szülési távolléte idejére járó rendes szabadságát megváltó pénzösszeg egy összegben kerül kifizetésre. A megállapodás szerint az felülírja az összes korábbi megállapodást a felek között, amely a kirendeléssel kapcsolatban jött létre.
Az Ügyvédi Irodát a B.-i Ügyvédi Kamara határozatával 2006. június 30-ával törölte az ügyvédi irodák névjegyzékéből, a III. r. alperest K. C. C. név alatt 2006. július 1-jén vette nyilvántartásba. A III. r. alperes elnevezése utóbb L., K. és T. Ügyvédi Irodára változott.
2007. december 10-én kelt rendes felmondással a II. r. alperes a felperes munkaviszonyát 55 nap felmondási idővel megszüntette. Ennek indokolása szerint a munkáltatónál, illetve a felperes munkavégzési helyén, a b.-i irodában történt átszervezés érinti az ő munkakörét. A feladatok felosztásra kerültek, az átszervezést követően a b.-i irodában megszűnt a részmunkaidős angol anyanyelvű lawyer munkakör. A munkaviszony megszüntetésének további indoka az, hogy a munkáltató bizalma megrendült a munkavállalóban, mely lehetetlenné teszi az együttműködést ebben a munkakörben. A II. r. alperes intézkedését dr. L. P. a munkáltatói jogkör gyakorlójaként látta el kézjegyével.
A felperes a keresetében egyebek mellett a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítását kérte. Arra hivatkozott, hogy a rendes felmondás nem a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, továbbá vitatta az abban írt indokok valós és okszerű voltát. Erre tekintettel a jogellenes megszüntetés anyagi jogkövetkezményeinek alkalmazását igényelte.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy a II. r. alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest négy havi átlagkereset, elmaradt munkabér, valamint ezen összegek után járó kamat megtérítésére. A bíróság ezt meghaladóan a keresetet elutasította.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a II. r. alperesi felmondás nem a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, ezért az jogellenes. A régi Mt. 106. § (3) bekezdésében</a> foglaltak szerint kirendelés esetén a munkaviszony megszüntetésének joga kizárólag a kirendelő munkáltatót illeti, amely a munkáltatói jogkörgyakorlást kizárólag a vele munkaviszonyban álló személyre ruházhatja át. Erre tekintettel dr. L. P. akkor sem gyakorolhatta volna jogszerűen a megszüntetés vonatkozásában a munkáltatói jogkört, ha a II. r. alperes e jogát ráruházta volna. Nem volt bizonyított az sem, hogy a jogkörgyakorlás átruházása megtörtént, a II. r. alperes utóbb tett nyilatkozata csak a fél előadásaként volt értékelhető. Annak tartalma sem egyértelmű, mivel nem bizonyított, hogy dr. L. P. a döntés meghozatalára, vagy a II. r. alperesi döntés közlésére volt felhatalmazva. Ez utóbbinak nem lett volna jogszabályi akadálya, azonban ez esetben a II. r. alperesnek csatolnia kellett volna a tőle származó megszüntető iratot.
A munkáltatói jogkörgyakorlás a munkaviszonyra vonatkozó döntés meghozatalára ad jogosultságot. Ilyen joggal a fentiek szerint a III. r. alperes vezetője nem rendelkezhetett. A felperes továbbá nem következtethetett alappal dr. L. P. munkáltatói jogkör gyakorlására a munkaviszony megszüntetése körében, hiszen tisztában volt azzal, hogy ő a II. r. alperes kirendelésben munkát végző munkavállalója, akinek jogviszonyát kizárólag a II. r. alperes szüntetheti meg, és ezt a jogát a foglalkoztató munkáltató munkavállalójára nem ruházhatja át.
A felperes és a II. r. alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya a II. r. alperesnél 2011. szeptember 30-án szűnt meg. A keresetfelemelés folytán kötelezte a II. r. alperest a felperes részére további elmaradt munkabér fizetésére annak kamatával együtt.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes nem vitásan kirendelés alapján dolgozott a felmondást megelőzően a korábbi I. r. alperes b.-i ügyvédi irodájában. Az erről szóló 2003. március 5-ei megállapodást, és a korábbi munkaszerződés-módosítást is a II. r. alperes, az iroda képviselői írták alá, nem pedig dr. L. P. A felperes a munkaviszonyát érintő lényeges kérdésekben is a II. r. alperes személyzeti vezetőjéhez fordult. A 2003. március 5-én kelt megállapodásban rögzítésre került, hogy a kirendelésre az Mt.</a> rendelkezései az irányadók, ennek 106. § (3) bekezdése pedig kimondja, hogy a munkaviszony megszüntetésének jogát csak a kirendelő munkáltató gyakorolhatja. Az egyéb munkáltatói jogok a kirendelés helye szerinti munkáltatót illetik.
A II. r. alperes ezt követően a 2009. március 18-án kelt előkészítő iratában már arra hivatkozott, hogy a felperes munkaviszonyával kapcsolatos valamennyi munkáltatói jogkört a II. r. alperes vezető partnere, C. C. P. dr. L. P.-nek "delegálta", és ennek igazolására csatolta az említett személy nyilatkozatát, miszerint a 2007. december 10-ei felmondás "közléséhez hozzájárult, amit a jelen nyilatkozat aláírásával ezúton is megerősít. Kijelenti, hogy a felperes munkaviszonyával kapcsolatos valamennyi munkáltatói jogot dr. L. P.-nek delegálta". Helyesen hivatkozott ezzel kapcsolatban a felperes arra, hogy az okirat éppen azt támasztja alá, miszerint dr. L. P. nem volt "saját jogán" munkáltatói jogkörgyakorló, hiszen ez esetben nem lett volna szükség a II. r. alperes által történő jogkör delegálásra, illetve a felmondáshoz való hozzájárulásra. Egyetértett a másodfokú bíróság ezzel kapcsolatban azzal az elsőfokú ítéleti megállapítással is, miszerint dr. L. P. akkor sem gyakorolhatta volna jogszerűen a felmondás jogát a felperessel szemben, ha a II. r. alperes részéről a munkáltatói jogkörgyakorlás átruházása valóban megtörtént volna, tekintettel arra, hogy a kirendelő munkáltató a munkáltatói jogkört kizárólag a vele munkaviszonyban álló személyre ruházhatja át. Az elsőfokú eljárás során egyik alperes sem hivatkozott arra, hogy dr. L. P. a II. r. alperessel munkaviszonyban állt volna.
A II. r. alperes fellebbezésében előterjesztett érvelése és az ennek alátámasztására csatolt okirati bizonyítékai fentiekben kifejtettekhez képest olyan új tényeknek, illetve bizonyítékoknak minősülnek, amelynek figyelembevételére a Pp. 235. § (1) bekezdésében foglaltak alapján nem volt lehetőség.
A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását, harmadlagosan a hatályon kívül helyezést követően az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.
A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 1., 2., 3., 151., 235., és 243. §-ának megsértését panaszolta. Hivatkozása szerint az eljáró bíróságok tévesen alkalmazták a régi Mt. 74. §-ának (2) bekezdését és a 106. §-ának (3) bekezdését, továbbá az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.
A felülvizsgálati érvelés szerint mind az elsőfokú-, mind a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen és helytelenül állapította meg, így a régi Mt. 74. §-ának (2) bekezdésébe ütközik, hogy a II. r. alperes által felperessel közölt felmondás nem az arra jogosult munkáltatói jogkört gyakorló személytől származik.
Dr. L. P. nem az I. r. alperes, mint üzleti partner képviselőjeként eljárva tette meg a kirendelt munkaviszonyt megszüntető felmondási nyilatkozatot, hanem mint a munkáltatói jogok gyakorlója, hiszen az angol honosságú II. r. alperes tagja (az angol terminológia alapján partnere) volt a perbeli időszakban.
A munkaviszony felmondását tartalmazó okirat egyértelműen szövegszerűen rögzíti és megállapítja dr. L. P. munkáltatói jogkör gyakorlását. A II. r. alperes már az elsőfokú eljárás során hivatkozott arra, hogy a munkáltatói rendes felmondást tartalmazó intézkedés a C. C.-től származott, a II. r. alperes 2008. május 15-én kelt előkészítő iratában egyértelműen azt állította, hogy a munkáltatói jogok gyakorlója dr. L. P. "mint vezető partner", ami megegyezik az angol OMP egyszerű magyar fordításával.
A felperes saját vallomása és a meghallgatott tanúk által is bizonyított, hogy a munkavállaló valamennyi munkajogilag releváns nyilatkozatát dr. L. P.-hez intézte, akkor az Mt. 74. § (2) bekezdése alapján a körülményekből alappal következtethetett arra, hogy dr. L. P. volt jogosult eljárni a felmondással kapcsolatban.
A bíróságok helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes munkaviszonyára a kirendelés szabályai voltak alkalmazandóak, de az iratokból azt is fel kellett volna ismerniük, hogy a II. r. alperes nem magyar, hanem angol honosságú jogi személy, ezért a kirendelő munkáltató nevében tett nyilatkozatra nem a magyar, hanem az angol jogot kellett volna alkalmazni.
A bíróságoknak hivatalból kellett volna észlelniük, hogy az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ának (1) bekezdése előírja a bíróság külföldi jog felőli tájékozódási kötelezettségét amennyiben az előtte nem ismert. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság ezen kötelezettségét elmulasztotta.
A Pp. 3. § (3) bekezdése alapján a bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. Az elsőfokú bíróság ilyet nem tett, a II. r. alperest fel kellett volna hívnia a bizonyítás sikertelenségének következményeire.
A jogerős ítélet a Pp. 235. § (1) bekezdésébe is ütközik, mivel a másodfokú eljárásban nem kerültek előterjesztésre új tények, bizonyítékok, hanem "az elsőfokú ítélet jogszabálysértő voltának alátámasztására irányuló" hivatkozások történtek.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem (és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem) keretei között vizsgálhatja felül. Ebből következően jelen eljárásban kizárólag a munkáltatói jogkör gyakorlójának személye és ezzel összefüggésben a jogviszony megszüntetés jogszerűsége volt vizsgálat tárgyává tehető.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perbeli időben hatályos 1979. évi 13. tvr. 51. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyra azt a jogot kell alkalmazni, amelyet a felek a munkaszerződés megkötésekor vagy később választottak. Jelen esetben a 2003. március 5-én kelt megállapodásban egyértelműen rögzítették, hogy a felperes "kirendelésre került az l.-i CC b.-i irodájához 1995 februárja óta. Ezen munkaviszonyra a magyar Munka törvénykönyve alkalmazandó". A II. r. alperes a felülvizsgálati kérelmében maga is azt állította, hogy a felek között létrejött munkaszerződés és a jogviszony megszüntetés értékelésekor az Mt. 106. § (3) bekezdésében foglaltak az irányadóak. Ebből következően alaptalan az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ának megsértésére való utalás, a bíróságoknak a külföldi jogot hivatalból nem kellett vizsgálniuk akkor sem, ha a kirendelő munkáltató angol honosságú jogi személy. Az Mt. 106. § (3) bekezdése szerint a kirendelés során - eltérő megállapodás hiányában - a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek azt a munkáltatót illetik illetve terhelik, amelyhez a munkáltatót kirendelték. A munkaviszony megszüntetésének lehetőségét a kirendelő munkáltató gyakorolhatja, vagyis a jelen esetben a II. r. alperes élhetett ezzel a joggal.
Az eljáró bíróságok helytállóan foglaltak állást abban a kérdésben, miszerint a II. r. alperes nem tudta bizonyítani (Pp. 164. §), hogy dr. L. P. munkáltatói jogkörrel rendelkező személy volt. Az a körülmény, hogy a II. r. alperes tagja volt (partnere) nem jelenti, hogy munkáltatói jogkör gyakorló is volt. A felperes felett mint az iroda vezetője rendelkezett ugyan bizonyos jogosultságokkal amivel a felperes maga is tisztában volt (nem számlázható órák elszámolása, szabadság kiadásáról való tájékozódás), ez azonban nem jelenti azt, hogy mint munkáltatói jogkörgyakorló jogosult volt a felperes munkaviszonyának megszüntetésére. A munkáltatói jogkör gyakorlás nem azonos a képviseleti, illetve a nyilatkozattételi jogosultsággal [1998. évi XI. törvény (továbbiakban: Üt.) 86. § (4) bekezdés>, régi Mt. 106. § (3) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott azon tény, hogy a II. r. alperes már az első tárgyaláson is állította, miszerint a felmondó intézkedés tőle származott, nem került hiteltérdemlő módon igazolásra, nem volt bizonyított sem a jogkör átadás ténye, ebből következően dr. L. P. eljárásra való jogosultsága. A felülvizsgálati eljárásban maga is arra hivatkozott, hogy hatáskör átruházás nem történt. A 2008. június 10-én kelt nyilatkozat rögzíti utólagosan csak a delegálás tényét, amely az intézkedés kiadásának időpontjára visszamenőlegesen nem volt hiteltérdemlő okiratként értékelhető.
Az eljáró bíróságok helytállóan fejtették ki, hogy az Mt. 74. §-ának (2) bekezdése alapján sem volt mód dr. L. P. munkáltatói jogkörgyakorlásának megállapítására. A felperes munkaviszonnyal kapcsolatos nyilatkozatait a kirendelő munkáltató, vagyis az l.-i C. C. iroda képviselői írták alá, a munkavállaló jelentős problémáival is az itteni személyzeti vezetőt kereste fel. Önmagában az a körülmény, hogy dr. L. P.-től a mindennapi tevékenység végzése során utasításokat kapott, nem támasztja alá az ő munkáltatói jogkör gyakorlására való jogosultságát.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.035/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria Fővárosi Bíróság 49.Mf.635.003/2010/12. számú jogerős ítélete ellen a II.r. alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán a 2013. március 20. napján megtartott tárgyaláson meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Fővárosi Bíróság 49.Mf.635.003/2010/12. számú ítéletének felülvizsgálati kérelemmel nem támadott részét nem érinti, egyebekben hatályában fenntartja.Kötelezi a II.r. alperest, hogy fizessen meg a felperesnek - tizenöt napon belül - 80.000 (nyolcvanezer) forint és 21.600 (huszonegyezer-hatszáz) forint áfa felülvizsgálati eljárási költséget.
Kötelezi a II. r. alperest, hogy fizessen meg az államnak - felhívásra - 373.728 (háromszázhetvenháromezer-hétszázhuszonnyolc) forint felülvizsgálati eljárási illetéket.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 1994. december 7-én kelt levelében azzal fordult az ... Ügyvédi Irodához, hogy munkalehetőséget keres tekintettel arra, miszerint férje az EBRD munkatársaként két évre szóló kiküldetésben Budapesten fog munkát végezni. Az ... Ügyvédi Iroda ez időben a II.r. alperes partnerirodája volt. A felek 1995. február 1-jétől munkaviszonyt létesítettek, amely alapján a felperes az ... Ügyvédi Iroda hírközlési részlegénél jogász munkakörben látott el szerződéskötéssel, jogi képviselet ellátásával, tanácsadással kapcsolatban feladatokat, munkakörébe tartozott továbbá az angol nyelvű lektorálás is. A közvetlen felettese a hírközlési csoport vezetője, dr. L. P. volt.1996. májusát követően a munkaviszonyt megszüntették és a felperes 1996. június 19-én a II.r. alperesnél létesített munkaviszonyt. Az írásba foglalt megállapodásban a felek rögzítették, hogy a felperes munkavállalásának helyszíne május 1-jei hatállyal a budapesti iroda azzal, hogy a felperes másik II.r. alperesi irodában történő alkalmazást nem vállal. A felek rendelkeztek a munkaviszony főbb elemeiről, és a 7. pontban azt kötötték ki, hogy a cég (a II.r. alperes) szakmai előírásokra, érdekösszeütközésre, valamint titoktartásra vonatkozó szabályai a felperesre irányadóak.
2003. március 5-én a felperes és a II.r. alperes megállapodást kötött, amelynek 1. pontjában rögzítették, hogy a felperes a II.r. alperes alkalmazásában áll, ahonnan kirendeléssel került 1995. februártól a budapesti irodához, amely munkaviszonyra a Munka törvénykönyve alkalmazandó. A megállapodásban a felek részmunkaidős foglalkoztatásban állapodtak meg, amely szerint a felperesnek havi 30 órában kellett munkára rendelkezésre állnia. A megállapodás 11. pontja azt rögzíti, hogy a felperes részére szülési távolléte idejére járó rendes szabadságát megváltó pénzösszeg egy összegben kerül kifizetésre. A megállapodás szerint az felülírja az összes korábbi megállapodást a felek között, amely a kirendeléssel kapcsolatban jött létre.
Az ... Ügyvédi Irodát a Budapesti Ügyvédi Kamara 3206/2006. számú határozatával 2006. június 30-ával törölte az ügyvédi irodák névjegyzékéből, a III.r. alperest K. C. C. név alatt 2006. július 1-jén vette nyilvántartásba. A III.r. alperes elnevezése utóbb L., K. és T. Ügyvédi Irodára változott.
2007. december 10-én kelt rendes felmondással a II.r. alperes a felperes munkaviszonyát 55 nap felmondási idővel megszüntette. Ennek indokolása szerint a munkáltatónál, illetve a felperes munkavégzési helyén, a budapesti irodában történt átszervezés érinti az ő munkakörét. A feladatok felosztásra kerültek, az átszervezést követően a budapesti irodában megszűnt a részmunkaidős angol anyanyelvű lawyer munkakör. A munkaviszony megszüntetésének további indoka az, hogy a munkáltató bizalma megrendült a munkavállalóban, mely lehetetlenné teszi az együttműködést ebben a munkakörben. A II.r. alperes intézkedését dr. L. P. a munkáltatói jogkör gyakorlójaként látta el kézjegyével.
A felperes a keresetében egyebek mellett a munkaviszony jogellenes megszüntetésének megállapítását kérte. E körben arra hivatkozott, hogy a rendes felmondás nem a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, továbbá vitatta az abban írt indokok valós és okszerű voltát. Erre tekintettel a jogellenes megszüntetés anyagi jogkövetkezményeinek alkalmazását igényelte.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 29.M.4762/2006/53. számú ítéletével megállapította, hogy a II.r. alperes jogellenesen szüntette meg a felperes munkaviszonyát, és az a II.r. alperesnél az ítélet jogerőre emelkedésének napján szűnik meg. Kötelezte az alperest négy havi átlagkereset, elmaradt munkabér, valamint ezen összegek után járó kamat megtérítésére. A bíróság ezt meghaladóan a keresetet elutasította és rögzítette, hogy a felek a költségeiket maguk viselik. Kötelezte a II.r. alperest, hogy fizessen meg az államnak külön felhívásra kereseti illetéket, valamint tolmácsdíjat.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a II.r. alperesi felmondás nem a munkáltatói jogkör gyakorlójától származott, ezért az jogellenes. A régi Mt. 106. § (3) bekezdésében foglaltak szerint kirendelés esetén a munkaviszony megszüntetésének joga kizárólag a kirendelő munkáltatót illeti, amely a munkáltatói jogkörgyakorlást kizárólag a vele munkaviszonyban álló személyre ruházhatja át. Erre tekintettel dr. L. P. akkor sem gyakorolhatta volna jogszerűen a megszüntetés vonatkozásában a munkáltatói jogkört, ha a II.r. alperes e jogát ráruházta volna. Nem volt bizonyított az sem, hogy a jogkörgyakorlás átruházása megtörtént, a II.r. alperes utóbb tett nyilatkozata csak a fél előadásaként volt értékelhető. Annak tartalma sem egyértelmű, mivel nem bizonyított, hogy dr. L. P. a döntés meghozatalára, vagy a II.r. alperesi döntés közlésére volt felhatalmazva. Ez utóbbinak nem lett volna jogszabályi akadálya, azonban ez esetben a II.r. alperesnek csatolnia kellett volna a tőle származó megszüntető iratot.
A munkáltatói jogkörgyakorlás a munkaviszonyra vonatkozó döntés meghozatalára ad jogosultságot. Ilyen joggal a fentiek szerint a III.r. alperes vezetője nem rendelkezhetett. A felperes továbbá nem következtethetett alappal dr. L. P. munkáltatói jogkör gyakorlására a munkaviszony megszüntetése körében, hiszen tisztában volt azzal, hogy ő a II.r. alperes kirendelésben munkát végző munkavállalója, akinek jogviszonyát kizárólag a II.r. alperes szüntetheti meg, és ezt a jogát a foglalkoztató munkáltató munkavállalójára nem ruházhatja át.
A felperes és a II.r. alperes fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság 49.Mf.635.003/2010/12. számú ítéletével az elsőfokú bíróság összegszerűségben kijavított ítéletét a fellebbezett részében helybenhagyta azzal, hogy a felperes munkaviszonya a II.r. alperesnél 2011. szeptember 30-án szűnt meg. A keresetfelemelés folytán kötelezte a II.r. alperest a felperes részére további elmaradt munkabér fizetésére annak kamatával együtt. Kötelezte továbbá a II.r. alperest részperköltség, valamint fellebbezési eljárási illeték viselésére.
A másodfokú bíróság ítéletének indokolása szerint a felperes nem vitásan kirendelés alapján dolgozott a felmondást megelőzően a korábbi I.r. alperes budapesti ügyvédi irodájában. Az erről szóló 2003. március 5-ei megállapodást, és a korábbi munkaszerződés-módosítást is a II.r. alperes, a londoni iroda képviselői írták alá, nem pedig dr. L. P. A felperes a munkaviszonyát érintő lényeges kérdésekben is a II.r. alperes személyzeti vezetőjéhez fordult. A 2003. március 5-én kelt megállapodásban rögzítésre került, hogy a kirendelésre a Munka törvénykönyve rendelkezései az irányadók, a régi Mt. 106. § (3) bekezdés pedig kimondja, hogy a munkaviszony megszüntetésének jogát csak a kirendelő munkáltató gyakorolhatja. Az egyéb munkáltatói jogok a kirendelés helye szerinti munkáltatót illetik.
A II.r. alperes ezt követően a 2009. március 18-án kelt (A/40. számú) előkészítő iratában már arra hivatkozott, hogy a felperes munkaviszonyával kapcsolatos valamennyi munkáltatói jogkört a II.r. alperes vezető partnere, C. C. P. dr. L. P-nek "delegálta", és ennek igazolására csatolta az említett személy nyilatkozatát, miszerint a 2007. december 10-ei felmondás "közléséhez hozzájárult, amit a jelen nyilatkozat aláírásával ezúton is megerősít. Kijelenti, hogy a felperes munkaviszonyával kapcsolatos valamennyi munkáltatói jogot dr. L. P-nek delegálta" (A/40/19. számú beadvány). Helyesen hivatkozott ezzel kapcsolatban a felperes arra, hogy az okirat éppen azt támasztja alá, miszerint dr. L. P. nem volt "saját jogán" munkáltatói jogkörgyakorló, hiszen ez esetben nem lett volna szükség a II.r. alperes által történő jogkör delegálásra, illetve a felmondáshoz való hozzájárulásra. Egyetértett a másodfokú bíróság ezzel kapcsolatban azzal az elsőfokú ítéleti megállapítással is, miszerint dr. L. P. akkor sem gyakorolhatta volna jogszerűen a felmondás jogát a felperessel szemben, ha a II.r. alperes részéről a munkáltatói jogkörgyakorlás átruházása valóban megtörtént volna, tekintettel arra, hogy a kirendelő munkáltató a munkáltatói jogkört kizárólag a vele munkaviszonyban álló személyre ruházhatja át. Az elsőfokú eljárás során egyik alperes sem hivatkozott arra, hogy dr. L. P. a II.r. alperessel munkaviszonyban állt volna.
A II.r. alperes fellebbezésében előterjesztett érvelése és az ennek alátámasztására csatolt okirati bizonyítékai fentiekben kifejtettekhez képest olyan új tényeknek, illetve bizonyítékoknak minősülnek, amelynek figyelembe vételére a Pp. 235. § (1) bekezdésében foglaltak alapján nem volt lehetőség.
A régi Mt. 100. § (4) bekezdése értelmében nemcsak a jogsértést, hanem annak következményei súlyát és az eset összes körülményét kell mérlegelni az átalánykártérítés megítélése során, a bíróság által megállapított négy havi átlagkereset pedig nem volt eltúlzott.
A felperes a Pp. 247. § (1) bekezdés b) pontja keretei között jogszerűen emelte fel a keresetét az elsőfokú bíróság ítéletének meghozatala óta eltelt időre vonatkozó elmaradt munkabér-különbözetre.
A felperes hátrányos megkülönböztetésével összefüggésben az elmaradt munkabér emelésre alapított kártérítési igény elutasítását a másodfokú bíróság megalapozottnak találta.
A II.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében elsődlegesen a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a kereset elutasítását kérte. Másodlagosan a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és a másodfokú bíróság új eljárásra utasítását, harmadlagosan a hatályon kívül helyezést követően az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára utasítását kérte a felperes perköltség fizetésre kötelezése mellett.
A II.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében a Pp. 1., 2., 3., 151., 235., és 243. §-ának megsértését panaszolta. Hivatkozása szerint az eljáró bíróságok tévesen alkalmazták a régi Mt. 74. §-ának (2) bekezdését és a 106. §-ának (3) bekezdését, továbbá az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat.
A felülvizsgálati érvelés szerint mind az elsőfokú-, mind a másodfokú bíróság a tényállást iratellenesen és helytelenül állapította meg, így a régi Mt. 74. §-ának (2) bekezdésébe ütközik, hogy a II.r. alperes által felperessel közölt felmondás nem az arra jogosult munkáltatói jogkört gyakorló személytől származik.
Az elsőfokú bíróság helyesen mutatott rá az ítéletében, hogy a felperes és a II.r. alperes között fennálló munkaszerződésre a magyar jog és a Munka törvénykönyve alkalmazandó, valamint arra, hogy a régi Mt. 106. § (3) bekezdés alapján a kirendelésre vonatkozó rendelkezések kizárják azt, hogy a kirendelő munkáltatóhoz képest más személy szüntesse meg a munkaviszonyt.
Dr. L. P. nem az I.r. alperes, mint üzleti partner képviselőjeként eljárva tette meg a kirendelt munkaviszonyt megszüntető felmondási nyilatkozatot, hanem mint a munkáltatói jogok gyakorlója, hiszen az angol honosságú II.r. alperes tagja (az angol terminológia alapján partnere) volt a perbeli időszakban.
A II.r. alperes több alkalommal kétséget kizáróan hivatkozott az elsőfokú eljárás során arra és azon állítását megfelelően, kimerítően bizonyította, hogy dr. L. P. a II.r. alperes munkáltatói jogkör gyakorlására és azon belül a II.r. alperes munkavállalóival - így a felperessel is - felmondás közlésére is felhatalmazott tagja és képviselője, aki ilyen jogosultsággal rendelkezett a perbeli időszakban is. Ezt támasztja alá a 2003. március 5-én létrejött munkaszerződés, amely 5. és 8. pontja kifejezetten, név szerint említi dr. L. P-t, amiből egyértelműen, következik a munkáltatói jogkör gyakorlására való jogosultsága. A munkaviszony felmondását tartalmazó okirat egyértelműen szövegszerűen rögzíti és megállapítja dr. L. P. munkáltatói jogkör gyakorlását. A II.r. alperes már az elsőfokú eljárás során hivatkozott arra, hogy a munkáltatói rendes felmondást tartalmazó intézkedés a C. C-től származott, a II.r. alperes 2008. május 15-én kelt előkészítő iratának 8.2. pontjában egyértelműen azt állította, hogy a munkáltatói jogok gyakorlója dr. L. P. "mint vezető partner", ami megegyezik az angol OMP egyszerű magyar fordításával.
A felperes saját vallomása és a meghallgatott tanúk által is bizonyított, hogy a munkavállaló valamennyi munkajogilag releváns nyilatkozatát dr. L. P-hez intézte. Ha a felperes nem is tudott arról, hogy helyi jogi személy működik de mindig dr. L. P-rel volt kapcsolatban munkajogi kérdéseket illetően, akkor az Mt. 74. § (2) bekezdése alapján a körülményekből alappal következtethetett arra, hogy dr. L. P. volt jogosult eljárni a felmondással kapcsolatban.
A II.r. alperes adminisztratív és személyzeti felső vezetője által tett, közokiratba foglalt és 2009. március 19-én az elsőfokú eljárás során a per irataihoz csatolt melléklettel kétséget kizáróan bizonyította, hogy dr. L. P. a II.r. alperes tagja és a munkáltatói jogok gyakorlója volt. A másodfokú eljárásban benyújtásra került a C. C. LLP cégnyilvántartásának közokiratban hitelesített cég kivonata, amely alátámasztja, hogy dr. L. P. a perbeli időszakban a II.r. alperes partnere, azaz tagja volt.
A bíróságok helyesen jutottak arra a következtetésre, hogy a felperes munkaviszonyára a kirendelés szabályai voltak alkalmazandóak, de az iratokból azt is fel kellett volna ismerniük, hogy a II.r. alperes nem magyar, hanem angol honosságú jogi személy, ezért a kirendelő munkáltató nevében tett nyilatkozatra nem a magyar, hanem az angol jogot kellett volna alkalmazni.
A bíróságoknak hivatalból kellett volna észlelniük, hogy az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ának (1) bekezdése előírja a bíróság külföldi jog felőli tájékozódási kötelezettségét amennyiben az előtte nem ismert. Mind az első-, mind a másodfokú bíróság ezen kötelezettségét elmulasztotta.
A Pp. 3. § (3) bekezdése alapján a bíróság köteles a jogvita eldöntése érdekében a bizonyításra szoruló tényekről, a bizonyítási teherről, illetve a bizonyítás sikertelenségének következményeiről a feleket előzetesen tájékoztatni. Az elsőfokú bíróság ilyet nem tett, a II.r. alperest fel kellett volna hívnia a bizonyítás sikertelenségének következményeire.
A jogerős ítélet a Pp. 235. § (1) bekezdésébe is ütközik, mivel a másodfokú eljárásban nem kerültek előterjesztésre új tények, bizonyítékok, hanem "az elsőfokú ítélet jogszabálysértő voltának alátámasztására irányuló" hivatkozások történtek.
A felülvizsgálati kérelem szerint a másodfokú bíróság ítéletének meghozatala során megsértette a Pp. 1., 2.</a> és 151. §-ának (1) bekezdésében foglaltakat. A jogvita pártatlan eldöntésének elve nyilvánvalóan sérül azzal, hogy a II.r. alperes - akire az elsőfokú ítélet marasztaló rendelkezést tartalmazott - nem vehetett részt az általa fellebbezéssel kezdeményezett másodfokú eljárás tárgyalásán olyan emberi okból, amelyért sem a II.r. alperes, sem annak képviselője nyilvánvalóan nem tehető felelőssé. A felek közösen kérték a tárgyalás elhalasztását, amelynek a bíróság kérelmük ellenére nem tett eleget.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.
Érvelése szerint a Pp. 3. §-ának (3) bekezdésében foglaltak megsértésére a II.r. alperes korábban nem hivatkozott, az eljárás során tisztában volt azzal, hogy dr. L. P. munkáltatói jogköre bizonyításra szoruló tény, és ennek igazolását meg is kísérelte.
A felperes álláspontja szerint a Pp. 243. § (2) bekezdésébe foglalt határidő nem abszolút, így az ügy elbírálására lényeges kihatása nyilvánvalóan nem volt annak, hogy a bíróság a négy hónapos határidőn túl tűzte ki a fellebbezési tárgyalást.
A Pp. 151. §-ának (1) bekezdésével összefüggésben kifejtette, hogy a törvény kivételesen fontos ok esetén is csak lehetővé, nem kötelezővé teszi a tárgyalás elhalasztását. A másodfokú bíróság mérlegelési jogkörében eljárva döntött a tárgyalás megtartásáról, hogy az másképpen is történhetett volna, nem jelent jogszabálysértést. A II.r. alperes emellett részletes írásos beadványban tett észrevételeket a felperes fellebbezési ellenkérelmére, amely mellékletekkel együtt csaknem 50 oldalt tett ki.
A felülvizsgálati ellenkérelem szerint a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése sem sérült. A II.r. alperes által a fellebbezésében felhozott új tények és új bizonyítékok értékelése sem vezetett volna a jogerős ítéleti következtetéstől eltérő eredményre.
Az angol jog alkalmazandóságára a II.r. alperes sem az elsőfokú eljárásban, sem a fellebbezésében nem hivatkozott, így az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ára történő utalása megalapozatlan.
A II.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében maga sem állította azt, hogy a jogerős ítélet a munkáltatói jogkör gyakorlásával kapcsolatos jogkérdésben tévedett volna. Egyetlen iratellenes megállapítást sem tudott megjelölni a jogerős ítéletből. Okiratok igazolják, hogy a felperes munkaviszonyával kapcsolatos minden korábbi konstitutív nyilatkozatot a kirendelő munkáltató, vagyis a londoni C. C. iroda képviselői írtak alá. Nem következtethetett a felperes alappal dr. L. P. munkaviszony-megszüntetési jogosultságára abból, hogy tőle utasításokat kapott. Az okirati bizonyítékok arra utalnak, hogy a felperes esetében a munkáltatói jogokat a II.r. alperes és a magyar C. C. iroda - az Mt.</a> előírásainak megfelelően - megosztva gyakorolták, és a munkaviszony megszüntetésére csak a II.r. alperes munkáltatói jogkörgyakorlója lett volna jogosult. A jogerős ítélet tehát ebben a vonatkozásában sem jogszabálysértő.
A Pp. 275. § (2) bekezdés alapján a Kúria a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem (és a csatlakozó felülvizsgálati kérelem) keretei között vizsgálhatja felül. Ebből következően jelen eljárásban kizárólag a munkáltatói jogkör gyakorlójának személye és ezzel összefüggésben a jogviszony megszüntetés jogszerűsége volt vizsgálat tárgyává tehető.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A perbeli időben hatályos 1979. évi 13. tvr. 51. §-ának (1) bekezdése szerint a munkaviszonyra azt a jogot kell alkalmazni, amelyet a felek a munkaszerződés megkötésekor vagy később választottak. Jelen esetben a 2003. március 5-én kelt megállapodás 1. pontjában egyértelműen rögzítették, hogy a felperes "kirendelésre került a CC budapesti irodájához 1995. februárja óta. Ezen munkaviszonyra a magyar Munka törvénykönyve alkalmazandó" (1/F/4.). A II.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében maga is azt állította, hogy a felek között létrejött munkaszerződés és a jogviszony megszüntetés értékelésekor az Mt. 106. § (3) bekezdésében foglaltak az irányadóak. Ebből következően alaptalan az 1979. évi 13. tvr. 5. §-ának megsértésére való utalás, a bíróságoknak a külföldi jogot hivatalból nem kellett vizsgálniuk akkor sem, ha a kirendelő munkáltató angol honosságú jogi személy.
Az Mt. 106. § (3) bekezdése szerint a kirendelés során - eltérő megállapodás hiányában - a munkaviszonyból származó jogok és kötelezettségek azt a munkáltatót illetik illetve terhelik, amelyhez a munkáltatót kirendelték. A munkaviszony megszüntetésének lehetőségét a kirendelő munkáltató gyakorolhatja, vagyis a jelen esetben a II.r. alperes élhetett ezzel a joggal.
Az eljáró bíróságok helytállóan foglaltak állást abban a kérdésben, miszerint a II.r. alperes nem tudta bizonyítani (Pp. 164. §), hogy dr. L. P. munkáltatói jogkörrel rendelkező személy volt. Az a körülmény, hogy a II.r. alperes tagja volt (partnere) nem jelenti, hogy munkáltatói jogkör gyakorló is volt. A felperes felett mint az ügyvédi iroda vezetője rendelkezett ugyan bizonyos jogosultságokkal amivel a felperes maga is tisztában volt (nem számlázható órák elszámolása, szabadság kiadásáról való tájékozódás), ez azonban nem jelenti azt, hogy mint munkáltatói jogkörgyakorló jogosult volt a felperes munkaviszonyának megszüntetésére. A munkáltatói jogkör gyakorlás nem azonos a képviseleti, illetve a nyilatkozattételi jogosultsággal [1998. évi XI. törvény (továbbiakban: Üt.) 86. § (4) bekezdés 86. § (4) bekezdés, régi Mt. 106. § (3) bekezdés].
A felülvizsgálati kérelemben hivatkozott azon tény, hogy a II.r. alperes már az első tárgyaláson is állította, miszerint a felmondó intézkedés tőle származott, nem került hiteltérdemlő módon igazolásra, nem volt bizonyított sem a jogkör átadás ténye, ebből következően dr. L. P. eljárásra való jogosultsága. A felülvizsgálati eljárásban maga is arra hivatkozott, hogy hatáskör átruházás nem történt. A 2008. június 10-én kelt nyilatkozat rögzíti utólagosan csak a delegálás tényét, amely az intézkedés kiadásának időpontjára visszamenőlegesen nem volt hiteltérdemlő okiratként értékelhető (40/A/20.).
Az eljáró bíróságok helytállóan fejtették ki, hogy az Mt. 74. §-ának (2) bekezdése alapján sem volt mód dr. L. P. munkáltatói jogkörgyakorlásának megállapítására. A felperes munkaviszonnyal kapcsolatos nyilatkozatait a kirendelő munkáltató, vagyis a londoni C. C. iroda képviselői írták alá, a munkavállaló jelentős problémáival is az itteni személyzeti vezetőt kereste fel. Önmagában az a körülmény, hogy dr. L. P-től a mindennapi tevékenység végzése során utasításokat kapott, nem támasztja alá annak a munkáltatói jogkör gyakorlására való jogosultságát.
Alaptalan azon felülvizsgálati érvelés, hogy a másodfokú bíróság jogszabályba ütköző módon nem értékelte a fellebbezési eljárásban becsatolt okiratokat, amelyekkel az elsőfokú ítélet jogszabálysértő voltát kívánta alátámasztani. A jogerős ítélet helytállóan fejtette ki, hogy a cégnyilvántartás előterjesztésére a II.r. alperesnek lehetősége volt az elsőfokú eljárás során, így annak utóbb történő benyújtására és figyelembe vételére a Pp. 235. §-ának (1) bekezdésében rögzített feltételek hiányában nem volt jogszabályi lehetőség.
Alaptalanul állította a II.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében, hogy a bíróságok részéről a kioktatás elmaradt, ezáltal sérült a Pp. 3. §-ában foglalt követelmény. Az elsőfokú bíróság a feleket kioktatta (18. sorszámú jegyzőkönyv, 4. oldal 8. bekezdés), és az eljárás során a II.r. alperes több beadványában is foglalkozott a munkáltatói jogkörgyakorló személyével, illetve eljárása jogszerűségével, vagyis tisztában volt e körben is a bizonyítandó tényekkel (27. sorszámú előkészítő irat, 49. sorszámú jegyzőkönyv, 6. oldal, 40/19. számú beadvány).
A Pp. 151. §-ának (1) bekezdése szerint a feleknek a kitűzött határnap előtt kevesebb mint nyolc nappal előterjesztett közös kérelmére a tárgyalás kivételesen fontos okból elhalasztható. A felek a másodfokú bíróság tárgyalásának elhalasztását közösen kérték a II.r. alperes jogi képviselőjének méltányolható akadályoztatása miatt. A másodfokú bíróság azonban nem követett el jogszabálysértést, amikor a tárgyalás megtartása mellett döntött jogszabályi kizáró feltétel hiányában. Az eljárás során a II.r alperes nem volt elzárva bizonyítékai előterjesztésétől, nyilatkozatai megtételétől. A másodfokú eljárásban is részletesen írásban kifejtette álláspontját, új tény, bizonyíték előterjesztésére pedig nem volt jogszabályi lehetőség [Pp. 235. § (1) bekezdés]. Lényeges eljárásjogi szabálysértés hiányában nem volt mód a jogerős ítélet hatályon kívül helyezésére és az eljárás megismétlésére [Pp. 275. § (4) bekezdés].
A II.r. alperes a felülvizsgálati kérelmében hivatkozott a Pp. 243. § (2) bekezdése megsértésére is. Az ebben foglaltak szerint a megjelölt négy hónapos határidő csak akkor alkalmazandó, ha az ügy körülményei ezt nem zárják ki. A másodfokú bíróság a határidőt ugyan túllépte, ennek azonban az ügy érdemi elbírálására lényeges kihatása nem lehetett.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta a Pp. 275. §-ának (3) bekezdése alapján.
A II.r. alperes a Pp. 78. §-ának (1) bekezdése alapján köteles a felperes részére perköltséget fizetni.
A II.r. alperes az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet 13. §-ának (2) bekezdése alapján viseli a felülvizsgálati eljárás illetékét.
Budapest, 2013. március 20.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Szolnokiné dr. Csernay Krisztina s.k. bíró
(Kúria, Mfv.I.10.035/2012.)