adozona.hu
BH 2013.4.102
BH 2013.4.102
A pártfogó a munkaköréhez méltatlan magatartást tanúsít, ha a vezetőjével szembeni ellenszenv miatt panasz benyújtását javasolja az eljárásban résztvevőnek a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához [1997. évi LXVIII. tv. (Iasz.) 9. §, 39. §, 41. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes fegyelmi határozata jogsértő, a szolgálati viszonyát jogellenesen szüntette meg, erre tekintettel annak helyreállítását és az alperes elmaradt illetmény megfizetésére kötelezését igényelte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes jogelődjénél 2007. április 1-jétől létesített jogviszonyt, amely tartama alatt pártfogó felügyelő munkakörben foglalkoztatták.
A Megyei Rendőr-főkapitányság...
BH 2013.4.102 A pártfogó a munkaköréhez méltatlan magatartást tanúsít, ha a vezetőjével szembeni ellenszenv miatt panasz benyújtását javasolja az eljárásban résztvevőnek a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához [1997. évi LXVIII. tv. (Iasz.) 9. §, 39. §, 41. §].
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes fegyelmi határozata jogsértő, a szolgálati viszonyát jogellenesen szüntette meg, erre tekintettel annak helyreállítását és az alperes elmaradt illetmény megfizetésére kötelezését igényelte.A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes jogelődjénél 2007. április 1-jétől létesített jogviszonyt, amely tartama alatt pártfogó felügyelő munkakörben foglalkoztatták.
A Megyei Rendőr-főkapitányság 2010. január 19-én alpereshez érkezett megkeresésében kérte kiskorú K. J. környezettanulmányának elkészítését hivatkozással arra, hogy ellene büntetőeljárás van folyamatban. Az ügyet az osztályvezető a felperesre szignálta, aki 2010. január végén a családnál helyszíni szemlét tartott.
A felperes a tapasztaltakat 2010. február 3-án írásba foglalta és a rendőrfőkapitányság részére megküldte rögzítve, hogy az iskolai jellemzés megkérése folyamatban van.
2010. február 9-én a Megyei Gyermekvédő Intézet és Gyermekotthon (GYIVI) megkeresést küldött a felperesnek, amelyben tájékoztatta, hogy 2010. február 12-én gyermekelhelyezési értekezlet tartására kerül sor kiskorú K. G., ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek gondozási helyének kijelölése ügyében. A megyei igazgató ekkor szerzett tudomást arról, hogy a felperes által elkészített környezettanulmány nem felel meg a szakmai elvárásoknak, amellyel K. A. osztályvezető és dr. R. M. igazgató-helyettes is egyetértett. Az igazgató a megbeszélésen kifejtette, hogy a felperes nem tárta fel a bűncselekményhez vezető okokat, az összegzésben tett megállapításai ellent-mondásba ütköznek, nem tartalmazza a veszélyeztetettség vizsgálatára vonatkozó megállapításokat, és az iskolai jellemzés nélkül küldte meg a környezettanulmányt.
A 2010. február 12-ei gyermekelhelyezési értekezleten a felperes és az igazgató külső szakértőként vettek részt. Ezen a megbeszélésen az igazgató tájékoztatást adott, illetőleg kérdéseket tett fel, amelyre a családtagok válaszoltak. A felperes nem szólalt meg, kérdéseket sem intézett a megjelentekhez.
Az értekezletet követően a felperes beszélt a B. családdal, amelynek során kifejtette azon véleményét, hogy az igazgatónak nem állt jogában a család kikérdezése, a környezettanulmány már elkészült, az igazgató valamennyi gyermeküket pártfogó felügyelet, védelembevétel alá akarja helyeztetni. A felperes azt is közölte, hogy ha az ő lányával beszélt volna valaki így, akkor azt biztosan feljelentené. Megoldásként azt vázolta, hogy be kell panaszolni az igazgatót, írni kell az ombudsmannak. A felperes a későbbiekben maga készítette el a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa részére a panaszbeadványt amelyet a B. család lakására kivitt, velük azt aláíratta. B. S. a beadványba csak beleolvasott.
A felperes ezután a B. családot a lakásán több alkalommal felkereste, telefonon is többször beszélt velük a környezettanulmány elkészítését követően is.
A gyermekelhelyezési értekezlet után a felperes E. K. É.-t, a Gyermekvédelmi Szolgálat vezetőjét is megkereste közölve, hogy az igazgatónő szerinte a kérdéseivel és a hang-nemével megsértette a családot a megbeszélésen, amiért úgy gondolja, fel kellene jelenteni a kisebbségi ombudsmannál. A szolgálat vezetője a felperes elképzelését nem támogatta.
E. K. É. 2010. május 14-én tájékoztatta a megyei igazgatót a felperes tevékenységéről, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa pedig a hozzá küldött panasz-beadványban foglaltak alapján annak tisztázása érdekében vizsgálatot indított. A felperes a település polgármesterénél panaszolta be a Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét.
A főigazgató a felperessel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el, amely eredményeként 2010. szeptember 17-én kelt fegyelmi határozattal megállapította, hogy a felperes az Igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (továbbiakban: Iasz.) 39. § (1) bekezdés b), c)</a>, e) pontjában, valamint a (2) bekezdésben foglalt szolgálati viszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegte, az 55. § szerint fegyelmi vétséget követett el, amely miatt elbocsátás fegyelmi büntetést alkalmaztak vele szemben.
A határozat indokolása szerint a fegyelmi tanács a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok, tanúmeghallgatások alapján megállapította, hogy a hivatalos ügyekben járatlan ügyfeleket a felperes félretájékoztatta, az igazgató által elmondottakat igaztalanul olyan színben tüntette fel, amelyek miatt ellenségnek tekintették, ezzel őket rábírta, hogy az általa szerkesztett beadványt kézjegyükkel ellássák. Ezzel a magatartásával a felperes korábbi ügyfeleit (a panaszlevél megírására a környezettanulmány elkészítése után került sor) igazolhatóan kedvezőtlen helyzetbe hozta, őket zavarta, félelembe ejtette. T. M. igazgató jogos érdekei úgyszintén sérültek, mivel ellene az ombudsmani hivatalnál vizsgálat indult és ő ezzel kapcsolatosan magát védeni kényszerült. A kialakult helyzetről munkatársai és egyes együttműködő szervek is tudomást szereztek, ezért a napi munkavégzése során is kellemetlenségei származtak. A fentiek alapján a felperes a magatartásával megsértette az Iasz. 39. § b) pontját.
A határozat szerint az Iasz. 41. § (1) bekezdése értelmében a vezetőnek a munkakör ellátására vonatkozó utasításait az igazságügyi alkalmazott köteles végrehajtani. A felperes ezen kötelezettségét is megszegte.
A fegyelmi határozatban kifejtett álláspont alapján a felperesi kötelezettségszegések együttesen olyan súlyúak, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a pártatlanságon és közbizalmon alapuló pártfogó felügyelői tevékenységet a felperes a jövőben gyakorolhassa. A vizsgálat alá vont cselekmények az igazságügyi alkalmazottak, az együttműködő szervezetek és az érintett kisközösség tagjai körében ismertté váltottak, visszatetszést keltettek, aminek enyhítését az eljárás alá vont személy további foglalkoztatása nem szolgálja.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes tényállás szerinti magatartásai T. M. igazgatónak indokolatlan presztízsveszteséget okoztak, és ezáltal az alperesi munkáltatónak is, figyelemmel arra, hogy a történtek a társszervek előtt is ismertté váltak és beszédtémát képeztek. A felperes a munkáltatója és a munkahelyi vezetője helytelen megítélésére alkalmas módon járt el, annak szakmai megítélését veszélyeztette és ezáltal pártfogó felügyelőhöz méltatlan magatartást tanúsított. A bíróság a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésére, vagy annak megváltoztatására nem talált jogalapot, ezért a keresetet mint megalapozatlant elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes fegyelmi határozatát hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest, hogy a felperest eredeti munkakörében továbbfoglalkoztassa, valamint 3 286 746 forint illetményt fizessen részére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, miszerint a felperessel szemben amiatt indult fegyelmi eljárás, mert az adott konkrét ügy kapcsán a hatáskörét túllépte, jogosulatlanul befolyást gyakorolt azzal, hogy a B. családot - akik hivatalos ügyben járatlanok voltak - félretájékoztatta az igazgató által előadottak tekintetében, rábírta őket, hogy akaratuk ellenére aláírják az általa javasolt és elkészített ombudsmanhoz intézett panaszt.
A 2003. évi CXXV. törvény szerint megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő eljárást indító, vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.
E rendelkezések alapján a B. családnak joga volt arra, hogy a nemzeti etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához forduljanak panasszal az általuk tapasztalt, őket ért sérelem miatt.
A másodfokú bíróság nem találta azt megállapíthatónak, hogy a panaszt a felperes rábeszélésére, megtévesztő magatartása miatt, akaratuk ellenére adta volna be B. S. és családja. Megállapítható ugyanakkor, hogy a levelet a felperes fogalmazta meg és gépelte le a család egyetértésével. A panaszosok a tartalmával tisztában voltak, annak ismeretében írták azt alá. Az a tény, hogy a felperes közreműködött a panaszbeadvány elkészítésében, a másodfokú bíróság álláspontja szerint jogsértőnek nem tekinthető és önmagában fegyelmi vétséget nem valósít meg.
A másodfokú bíróság a felperes továbbfoglalkoztatásáról és elmaradt illetményének megtérítéséről rendelkezett a Ktv. 60. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése alapján.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével a munkaügyi bíróság ítéletének - ezáltal az Igazságügyi Hivatal Fegyelmi Tanácsa határozatának - hatályban tartását kérte.
A konkrét ügy kapcsán a született gyermek örökbefogadása, illetve a családban való nevelését illetően volt ellentét a felperes és az igazgatónő között. A felperes ezért is sértve érezte magát a környezettanulmány kiegészítését illetően.
A felperesnek tisztában kellett volna lennie azzal, hogy az elhelyezési értekezleten az igazgatónő nem magánemberként vett részt, hanem hivatalból, külső szakértőként, akárcsak a felperes. Így nem magánemberként beszélt az értekezletet követően B.-ékkal, a felperes hivatali feletteseként joga volt a büntetőügy miatt különösen jelentős környezettanulmány hiányosságainak pótlására.
A fegyelmi vétség elkövetésekor a felperes igazságügyi szervezeti rendszerben dolgozott, ahol - hasonlóan a hivatásos pártfogókat jelenleg foglalkoztató kormányhivatali szervezethez - hierarchikus rend érvényesül, ahol a törvény szabályozza az utasítás megtagadásának jogát. Erre jelen esetben a környezettanulmányt illetően nem volt meg a törvényi feltétel. Amennyiben a felperes a vezetői utasítással nem értett egyet, a hivatali rendszeren belül kellett volna szakmai álláspontjának érvényt szereznie.
A közszolgálatban álló állami alkalmazottak hivatali rendjével összeegyeztethetetlen az olyan magatartás, hogy egy igazságügyi alkalmazott a szervezet vezetőjét, de akár más beosztott igazságügyi alkalmazottat feljelentsen, vagy arra rávegyen, vagy bármilyen más tevőleges formában abban közreműködjön.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme szerint az alperes egyetlen jogszabálysértő rendelkezést sem jelöl meg, ezért a felülvizsgálati kérelem nem felel meg a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglaltaknak, így a kérelem hivatalból való elutasítását indítványozta a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az eljárás iratanyagából megállapítható volt, hogy az alperes azért rendelt el fegyelmi eljárást, mivel a felperes munkaköre ellátása során hatáskörét túllépte, konkrét ügy kapcsán jogosulatlanul befolyást gyakorolt, pártfogó felügyelőként méltatlan magatartást tanúsított.
Tényként rögzíthető, hogy a felperes a fiatalkorú K. J. ellen indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság által elrendelt környezettanulmányt elkészítette, azonban a jogszabály kötelező előírása ellenére nem várta be és küldte meg az iskola jellemzését. Miután T. M. megyei igazgató a felperes munkáját a környezettanulmány hiányossága miatt kifogással illette - és ezzel a megállapítással egyetértett a munkahelyi vezető és az igazgató-helyettes is - a felperes az utasítást megkérdőjelezte. A bizonyítékok alapján megállapíthatóan a felperes az igazgatóra annak észrevételei miatt neheztelt, vele szemben ellenszenvet érzett.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a 2010. február 12-ei gyermekelhelyezés ügyében tartott megbeszélést követően a felperes a B. családot személyes indíttatás miatt félretájékoztatta, az igazgatót az eljárással összefüggésben rossz színben tüntette fel, ezáltal rávette a hivatalos eljárásban tájékozatlan ügyfeleket arra, hogy az általa készített levéllel az ombudsmanhoz forduljanak a felettes által tanúsított sértő magatartást panaszolva. A munkaügyi bíróság ezen okfejtését alátámasztotta E. K. É. és F. Zs. tanúk nyilatkozata is.
A felperes maga is tisztában volt azzal, hogy eljárása nem felel meg az elvárásoknak, amely a munkaköréből adódik. A B. családot kifejezetten felhívta arra, hogy titkolják el, miszerint a levelet ő írta és azt állítsák, a saját rokonságukból fordult valaki a nevükben az országgyűlési biztoshoz.
A felülvizsgálati kérelem helytállóan hivatkozott arra, hogy az igazgatónő nem magánemberként járt el, és a jegyzőkönyv tanúsága szerint nem tett fel olyan kérdéseket, amelyek bántóak, személyiségi jogot sértőek lettek volna, vagy amelyek a gyermek örökbefogadásával ne álltak volna összefüggésben. Ezen körülmény is azt támasztja alá, hogy a felperest a vezetővel szembeni ellenérzés vezette és a magatartása alkalmas volt annak lejáratására.
Ugyancsak helyes azon felülvizsgálati érvelés, hogy az igazságügyi szervezet hierarchikus, törvény szabályozza az utasítás megtagadásának jogát, amelyet a felperes megsértett [Iasz. 41. § (4) bekezdés]. A vele szemben alkalmazott retorzió nem nyert bizonyítást az ombudsmanhoz fordulással összefüggésben. A másodfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a kisebbségi biztoshoz bárki fordulhat panasszal akár saját ügyében, akár más képviseletében. A felperesnek azonban munkaköréből adódóan "helyben" kellett volna a helyzetet gyorsan és szakszerűen rendezni, ehelyett a felettesét indokolatlanul "megvádolta", a munkáltatóját megalapozatlanul rossz színben tüntette fel hátrányos megkülönböztetés alkalmazásával vádolva.
Az Iasz. 9. §-ának (1) bekezdése szerint az igazságügyi szerv és az igazságügyi alkalmazott a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során köteles együttműködni, a (3) bekezdés szerint pedig az igazságügyi alkalmazott a jogviszony fennállása alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel az igazságügyi szerv jogos érdekeit illetve jóhírnevét veszélyeztetné.
Ugyanezen jogszabály 39. §-ának (1) bekezdése szerint az igazságügyi alkalmazott köteles feladatait az esküjéhez híven, a jogszabályoknak és a munkaköri leírásban foglal-taknak, valamint a vezetői utasításoknak megfelelően a legjobb tudása szerint, az elvárható gondossággal és pártatlanul végezni, az igazságügyi szerv feladatainak az ellátása érdekében a többi igazságügyi alkalmazottal együttműködni. A (2) bekezdés szerint az igazságügyi alkalmazott a munkahelyén kívül is köteles az igazságügyi szervhez és a munkaköréhez méltó magatartást tanúsítani.
A fenti jogszabályban foglaltak szerinti követelményeket a felperes megszegte, a munkáltató pedig erre figyelemmel jogszerűen alkalmazta a cselekmény súlyával arányban álló elbocsátás fegyelmi büntetést.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján.
(Kúria Mfv. I. 10.242/2012.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 4.Mf.20.900/2011/14. számú jogerős ítélete ellen az alperes által benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t :
A Kúria a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 4.Mf.20.900/2011/14. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a Szolnoki Munkaügyi Bíróság 3.M.704/2010/24. számú ítéletét helybenhagyja.Kötelezi a felperest, hogy fizessen meg az alperesnek - tizenöt nap alatt - 100.000 (egyszázezer) forint együttes másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.
A másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetéke az államot terheli.
I n d o k o l á s :
A felperes a keresetében annak megállapítását kérte, hogy az alperes fegyelmi határozata jogsértő, a szolgálati viszonyát jogellenesen szüntette meg, erre tekintettel annak helyreállítását és az alperes elmaradt illetmény megfizetésére kötelezését igényelte perköltség fizetés mellett.A Szolnoki Munkaügyi Bíróság 3.M.704/2010/24. számú ítéletével a keresetet elutasította és rögzítette, hogy az illetéket és a költséget az állam viseli. A felperest perköltség fizetésére kötelezte.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperes jogelődjénél 2007. április 1-jétől létesített jogviszonyt, amely tartama alatt pártfogó felügyelő munkakörben foglalkoztatták.
A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóság Bűnügyi Osztály 2010. január 19-én alpereshez érkezett megkeresésében kérte kiskorú K. J. környezettanulmányának elkészítését hivatkozással arra, hogy ellene büntetőeljárás van folyamatban. Az ügyet az osztályvezető a felperesre szignálta, aki 2010. január végén a családnál helyszíni szemlét tartott.
A felperes a tapasztaltakat 2010. február 3-án írásba foglalta és a rendőr-főkapitányság részére megküldte rögzítve, hogy az iskolai jellemzés megkérése folyamatban van.
2010. február 9-én a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermekvédő Intézet és Gyermekotthon (GYIVI) megkeresést küldött a felperesnek, amelyben tájékoztatta, hogy 2010. február 12-én gyermekelhelyezési értekezlet tartására kerül sor kiskorú K. G., ideiglenes hatállyal elhelyezett gyermek gondozási helyének kijelölése ügyében. A megyei igazgató ekkor szerzett tudomást arról, hogy a felperes által elkészített környezettanulmány nem felel meg a szakmai elvárásoknak, amellyel K. A. osztályvezető és dr. R. M. igazgató-helyettes is egyetértett. Az igazgató a megbeszélésen kifejtette, hogy a felperes nem tárta fel a bűncselekményhez vezető okokat, az összegzésben tett megállapításai ellentmondásba ütköznek, nem tartalmazza a veszélyeztetettség vizsgálatára vonatkozó megállapításokat, és az iskolai jellemzés nélkül küldte meg a környezettanulmányt.
A 2010. február 12-ei gyermekelhelyezési értekezleten a felperes és az igazgató külső szakértőként vettek részt. Ezen a megbeszélésen az igazgató tájékoztatást adott, illetőleg kérdéseket tett fel, amelyre a családtagok válaszoltak. A felperes nem szólalt meg, kérdéseket sem intézett a megjelentekhez.
Az értekezletet követően a felperes beszélt a B. családdal, amelynek során kifejtette azon véleményét, hogy az igazgatónak nem állt jogában a család kikérdezése, a környezettanulmány már elkészült, az igazgató valamennyi gyermeküket pártfogó felügyelet, védelembevétel alá akarja helyeztetni. A felperes azt is közölte, hogy ha az ő lányával beszélt volna valaki így, akkor azt biztosan feljelentené. Megoldásként azt vázolta, hogy be kell panaszolni az igazgatót, írni kell az ombudsmannak. A felperes a későbbiekben maga készítette el a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa részére a panaszbeadványt amelyet a B. család lakására kivitt, velük azt aláíratta. B. S. a beadványba csak beleolvasott.
A felperes ezután a B. családot a lakásán több alkalommal felkereste, telefonon is többször beszélt velük a környezettanulmány elkészítését követően is.
A gyermekelhelyezési értekezlet után a felperes E-né K. É-t, a Gyermekvédelmi Szolgálat vezetőjét is megkereste közölve, hogy az igazgatónő szerinte a kérdéseivel és a hangnemével megsértette a családot a megbeszélésen, amiért úgy gondolja, fel kellene jelenteni a kisebbségi ombudsmannál. A szolgálat vezetője a felperes elképzelését nem támogatta.
E-né K. É. 2010. május 14-én tájékoztatta T. M. megyei igazgatót a felperes tevékenységéről, a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa pedig a hozzá küldött panaszbeadványban foglaltak alapján annak tisztázása érdekében vizsgálatot indított. A felperes a település polgármesterénél panaszolta be a Gyermekjóléti Szolgálat vezetőjét.
A főigazgató a felperessel szemben fegyelmi eljárás lefolytatását rendelte el, amely eredményeként 2010. szeptember 17-én kelt fegyelmi határozattal megállapította, hogy a felperes az Igazságügyi alkalmazottak szolgálati viszonyáról szóló 1997. évi LXVIII. törvény (Iasz.) 39. § (1) bekezdés b), c)</a>, e) pontjában, valamint a (2) bekezdésben foglalt szolgálati viszonyából eredő kötelezettségét vétkesen megszegte, az 55. § szerint fegyelmi vétséget követett el, amely miatt elbocsátás fegyelmi büntetést alkalmaztak vele szemben.
A határozat indokolása szerint a fegyelmi tanács a rendelkezésre álló okirati bizonyítékok, tanúmeghallgatások alapján megállapította, hogy a hivatalos ügyekben járatlan ügyfeleket a felperes félretájékoztatta, az igazgató által elmondottakat igaztalanul olyan színben tüntette fel, amelyek miatt ellenségnek tekintették, ezzel őket rábírta, hogy az általa szerkesztett beadványt kézjegyükkel ellássák. Ezzel a magatartásával a felperes korábbi ügyfeleit (a panaszlevél megírására a környezettanulmány elkészítése után került sor) igazolhatóan kedvezőtlen helyzetbe hozta, őket zavarta, félelembe ejtette. T. M. igazgató jogos érdekei úgyszintén sérültek, mivel ellene az ombudsmani hivatalnál vizsgálat indult és ő ezzel kapcsolatosan magát védeni kényszerült. A kialakult helyzetről munkatársai és egyes együttműködő szervek is tudomást szereztek, ezért a napi munkavégzése során is kellemetlenségei származtak. A fentiek alapján a felperes a magatartásával megsértette az Iasz. 39. § b) pontját.
A határozat szerint az Iasz. 41. § (1) bekezdése értelmében a vezetőnek a munkakör ellátására vonatkozó utasításait az igazságügyi alkalmazott köteles végrehajtani. A felperes ezen kötelezettségét is megszegte.
A felperes a fegyelmi eljárás során nem tanúsította a tőle elvárható együttműködő magatartást sem. A felperes bizonyíthatóan nem valósághű tényeket közölt.
A fegyelmi határozatban kifejtett álláspont alapján a felperesi kötelezettségszegések együttesen olyan súlyúak, amelyek lehetetlenné teszik, hogy a pártatlanságon és közbizalmon alapuló pártfogó felügyelői tevékenységet a felperes a jövőben gyakorolhassa. A vizsgálat alá vont cselekmények az igazságügyi alkalmazottak, az együttműködő szervezetek és az érintett kisközösség tagjai körében ismertté váltottak, visszatetszést keltettek, aminek enyhítését az eljárás alá vont személy további foglalkoztatása nem szolgálja.
A munkaügyi bíróság ítélete szerint a becsatolt iratokból megállapíthatóan a felperes a hivatkozott környezettanulmányt 2010. február 3-án írásba foglalta, ezt a megrendelő hatóságnak megküldte. Kötelező jogszabályi előírás ellenére és elfogadható indok nélkül a felperes a környezettanulmánnyal együtt nem továbbította az iskolai jellemzést mint kötelező mellékletet.
A felperes által készített környezettanulmányról T. M. megyei igazgató a hivatalhoz érkezett gyermekelhelyezési értekezletre szóló meghívóból értesült. Mivel a fiatalkorút súlyos bűncselekménnyel gyanúsították, ezért az igazgató vezetői jogkörében eljárva bekérte és tanulmányozta a felperes által készített környezettanulmányt, amelyet szakmailag kifogásolt. A felperes nem fogadta el a munkahelyi vezető által elmondottakat, annak utasítását megkérdőjelezte.
A bizonyítási eljárás adatai alapján a munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes a megyei igazgatóval szemben ellenérzésekkel viseltetett, neheztelt rá.
A bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján bizonyítottnak vette és tényállásként állapította meg, hogy a felperes a 2010. február 12-ei megbeszélést követően a hivatalos ügyben járatlan ügyfeleket félretájékoztatta az igazgató által elmondottak tartalmát illetően, a felettesét igaztalanul olyan színben tüntette fel, amely alkalmas volt arra, hogy az ügyfelek az igazgatót ellenségnek tekintsék. A B. család egy tagjában sem merült fel az önmagától, hogy az igazgató magatartásával kapcsolatosan az ombudsmanhoz forduljon.
A bíróság álláspontja szerint a felperes valótlan tájékoztatás adásával bírta rá a B. családot a panasz megírására, melyet alátámasztanak B. S. és családja többszöri, a tényállásban részletezett meghallgatáson túlmenően E-né K. É. által előadottak, a családgondozó feljegyzései és F. Zs-né nyilatkozata.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes tényállás szerinti magatartásai T. M. igazgatónak indokolatlan presztízsveszteséget okoztak, és ezáltal az alperesi munkáltatónak is, figyelemmel arra, hogy a történtek a társszervek előtt is ismertté váltak és beszédtémát képeztek. A felperes a munkáltatója és a munkahelyi vezetője helytelen megítélésére alkalmas módon járt el, annak szakmai megítélését veszélyeztette és ezáltal pártfogó felügyelőhöz méltatlan magatartást tanúsított. A bíróság a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezésére, vagy annak megváltoztatására nem talált jogalapot, ezért a keresetet mint megalapozatlant elutasította.
A felperes fellebbezése folytán eljárt Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Bíróság 4.Mf.20.900/2011/14. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes fegyelmi határozatait hatályon kívül helyezte. Kötelezte az alperest, hogy a felperest eredeti munkakörében továbbfoglalkoztassa, valamint 3.286.746 forint illetményt fizessen részére első- és másodfokú perköltség mellett. A le nem rótt eljárási illetéket és költséget az állam viseli.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint az elsőfokú bíróság helyesen indult ki abból, miszerint a felperessel szemben amiatt indult fegyelmi eljárás, mert az adott konkrét ügy kapcsán a hatáskörét túllépte, jogosulatlanul befolyást gyakorolt azzal, hogy a B. családot - akik hivatalos ügyben járatlanok voltak - félretájékoztatta az igazgató által előadottak tekintetében és rábírta őket, hogy akaratuk ellenére aláírják az általa javasolt és elkészített ombudsmanhoz intézett panaszt.
A másodfokú bíróság szerint T. M. igazgató az elhelyezési értekezlet utáni megbeszélésen a B. családhoz sértő kérdéseket intézett, olyan nyilatkozatot tett, miszerint pártfogás alá kellene venni a B. házaspár gyermekeit, mert nincsenek biztonságban. Az ombudsmanhoz intézett panasz megírására a felperes részéről a család egyetértésével került sor, abban B. S. és felesége közreműködtek.
A másodfokú bíróság szerint a bizonyítékok annak aggálytalan alátámasztására nem alkalmasak, hogy a felperes megtévesztette volna a B. családot, megfélemlítve azzal, hogy gyermekeiket tőlük elveszik és alaptalan panaszt írt az ombudsmanhoz. B. S. azt mind a fegyelmi eljárás során, mind a bírósági meghallgatása alkalmával tett vallomásában egyezően adta elő, hogy a levelet a felperes írta meg. Ellentétes vallomásokat tett ugyanakkor arra nézve, hogy erre milyen körülmények között került sor. Az a tény, hogy a felperes levele a B. család akaratát tükrözte, alátámasztható azzal, hogy mindketten aláírták azt, az iratot B. S. adta postára, az ombudsmantól érkező megerősítést kérő levelet ugyancsak ők is és a leányuk is aláírta. Ebben őket megtéveszteni, erre őket kényszeríteni nem lehetett.
B. S. a másodfokú eljárásban történt meghallgatása során elmondta, hogy a felperessel személyesen és telefonon is tartottak kapcsolatot még a panaszbeadvány megírását követően is, amit főként az motivált, hogy tanácsot kértek tőle a lányuk elleni büntetőeljárással kapcsolatban.
A vizsgálat során nem merült fel annak gyanúja, hogy a panaszosok nem önszántukból, az őket ért sérelem és megalázó bánásmód miatt fordultak volna az ombudsmanhoz. Kisebbségi biztoshoz bárki fordulhat panasszal akár saját ügyében, akár más képviseletében is kérheti a nemzeti és etnikai kisebbségi jogokkal kapcsolatos visszásság kivizsgálását hátrányos megkülönböztetés esetén.
A 2003. évi CXXV. törvény szerint az egyenlő bánásmód követelménye az egyik oldalon negatív kötelezettséget jelent. A kötelezettek nem sérthetik meg mások egyenlő emberi méltóságát, jogosulti oldalon pedig ez azt eredményezi, hogy mindenkinek jogosultságként kikényszeríthető igénye van arra, hogy őt egyenlő méltóságú személyként kezeljék. A törvény nevesíti a megtorlás esetét is, eleget téve a 2000/43/EK irányelv 9. cikkében, valamint a 2000/78/EK irányelv 11. cikkében rögzítetteknek. Eszerint megtorlásnak minősül az a magatartás, amely az egyenlő bánásmód követelményének megsértése miatt kifogást emelő eljárást indító, vagy az eljárásban közreműködő személlyel szemben ezzel összefüggésben jogsérelmet okoz, jogsérelem okozására irányul vagy azzal fenyeget.
E rendelkezések alapján a B. családnak joga volt arra, hogy a nemzeti etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosához forduljanak panasszal az általuk tapasztalt, őket ért sérelem miatt.
A másodfokú bíróság tehát nem találta azt megállapíthatónak, hogy a panaszt a felperes rábeszélésére, megtévesztő magatartása miatt, akaratuk ellenére adta volna be B. S. és családja. Megállapítható ugyanakkor, hogy a levelet a felperes fogalmazta meg és gépelte le a család egyetértésével. A panaszosok a tartalmával tisztában voltak, annak ismeretében írták azt alá. Az a tény, hogy a felperes közreműködött a panaszbeadvány elkészítésében, a másodfokú bíróság álláspontja szerint jogsértőnek nem tekinthető és önmagában fegyelmi vétséget nem valósít meg.
A másodfokú bíróság a felperes továbbfoglalkoztatásáról és elmaradt illetményének megtérítéséről rendelkezett a Ktv. 60. § (1) bekezdés c) pontja és (2) bekezdése alapján.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a másodfokú bíróság ítéletének hatályon kívül helyezésével a munkaügyi bíróság ítéletének - ezáltal az Igazságügyi Hivatal Fegyelmi Tanácsa határozatának - hatályban tartását és a felperes perköltségben marasztalását kérte.
A felülvizsgálati érvelés szerint az állampolgári jogok országgyűlési biztosáról szóló 1993. évi LIX. törvény 16. § (1) és (4) bekezdése értelmében az országgyűlési biztoshoz bárki fordulhat, ha megítélése szerint valamely hatóság tevékenysége során a beadványt benyújtó személy alapvető jogaival összefüggésben visszásságot okozott, feltéve, hogy a jogorvoslatot kimerített vagy jogorvoslati lehetőség nincs számára biztosítva. Az országgyűlési biztoshoz fordulás miatt senkit nem érhet hátrány.
A B. S. és felesége által aláírt 2010. február 12-én kelt panaszbeadvány szerint a panaszosok T. M., az Igazságügyi Hivatal akkori vezetőjének a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Gyermek és Ifjúságvédő Intézetben 2010. február 12-én tartott elhelyezési értekezlet után a környezettanulmány kiegészítése érdekében folytatott beszélgetés során a velük szemben tanúsított, személyiségi jogaikat megsértő, emberi méltóságukat sárba tipró magatartása miatt kérték a nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosának vizsgálatát.
A főigazgató mint T. M. szakmai felettese megállapította, hogy a környezettanulmány kiegészítése indokolt volt, helyes volt a gyermekvédelmi gondoskodás keretében nyújtott segítségnyújtásról való tájékoztatás. A vizsgálati megállapítás szerint nem történt jogszabálysértés, hátrányos megkülönböztetés.
A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa az általa is hivatkozott törvényi szabályozás ellenére hatáskörét túllépve járt el, amikor egy fegyelmi ügy kapcsán adott olyan tájékoztatást fogalmazott meg minden vizsgálat nélkül, olyan megalapozatlan véleményt, amely veszélyeztette a bizonyítékok objektív mérlegelését, a független bírói ítélkezést. Ugyanakkor a panasz lényegi tartalmával, az abban megfogalmazott alapvető jogot érintő visszássággal nem foglalkozott, holott ez nem érinthette volna a fegyelmi eljárást.
A B. családdal kapcsolatban az eljárás során nem merült fel olyan adat, hogy a törvény szerinti védett tulajdonságok valamelyike miatt kedvezőtlenebb bánásmódban részesültek volna, így az esélyegyenlőségi törvényre és azon belül a megtorlásra való hivatkozás minden jogalapot nélkülöz, különös tekintettel az ügy Igazságügyi Hivatal Főigazgatója általi kivizsgálására.
Tanúvallomásokkal igazolható, hogy a B. családot a felperes félrevezetéssel vette rá a panasz benyújtására.
Megalapozottan tekintette bizonyítéknak az elsőfokú bíróság a lefolytatott bizonyítási eljárás adatai alapján, hogy a felperes a hivatalos ügyben járatlan B. családot félretájékoztatta a felettese által elmondottak tartalmát illetően, és így az igazgató igaztalanul olyan színben tűnt fel, amely alkalmas volt arra, hogy a család őt ellenségnek tekintse.
A másodfokú bíróság megállapításával ellentétben megnyugtató módon bizonyítást nyert az eljárás során, hogy a panasz megírására a felperes ötlete és rábeszélése folytán került sor. B. S. többször tett olyan vallomást, hogy a levelet a felperes írta és az ő ráhatására írta alá a család.
Az alperes soha nem állította, hogy a felperes kényszerítette a családot a panasz és a megerősítés aláírására. Az azonban bizonyítást nyert, hogy a felperesnek a panasszal kapcsolatos megnyilvánulása a B. család irányában megtévesztő volt, rájuk pszichikai nyomást gyakorolt, ezzel rábírta őket a panasz megtételére, elfogadva a felperes szándéka szerinti ötletet.
A konkrét ügy kapcsán a született gyermek örökbefogadására, illetve a családban való nevelését illetően volt ellentét a felperes és az igazgatónő között. Ezért is sértve érezte magát a környezettanulmány kiegészítését illetően.
A felperesnek tisztában kellett volna lennie azzal, hogy az elhelyezési értekezleten az igazgatónő nem magánemberként vett részt, hanem hivatalból, külső szakértőként, akárcsak a felperes. Így nem magánemberként beszélt az értekezletet követően B-kal, a felperes hivatali feletteseként joga volt a büntetőügy miatt különösen jelentős környezettanulmány hiányosságainak pótlására.
Az elsőfokú bíróság helyesen értékelte a felperes szavahihetősége vonatkozásában azt a tényt, hogy állításával ellentétben nem nyert bizonyítást, miszerint a nyomozó hatóság sürgetésére küldte meg a környezettanulmányt hiányosan.
A másodfokú bíróság nem vette figyelembe azt a körülményt, hogy a felperes rá akarta venni B-ékat, ne szóljanak arról, miszerint a levelet ő írta, mondják azt, hogy egy fogalmazni tudó rokontól származik.
A fegyelmi vétség elkövetésekor a felperes igazságügyi szervezeti rendszerben dolgozott, ahol - hasonlóan a hivatásos pártfogókat jelenleg foglalkoztató kormányhivatali szervezethez - hierarchikus rend érvényesül, ahol a törvény szabályozza az utasítás megtagadásának jogát. Erre jelen esetben a környezettanulmányt illetően nem volt meg a törvényi feltétel. Amennyiben a felperes a vezetői utasítással nem értett egyet, a hivatali rendszeren belül kellett volna szakmai álláspontjának érvényt szereznie.
A közszolgálatban álló állami alkalmazottak hivatali rendjével összeegyeztethetetlen az olyan magatartás, hogy egy igazságügyi alkalmazott a szervezet vezetőjét, de akár más beosztott igazságügyi alkalmazottat feljelentsen, vagy arra rávegyen, vagy bármilyen más tevőleges formában abban közreműködjön.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelme szerint az alperes egyetlen jogszabálysértő rendelkezést sem jelöl meg, ezért a felülvizsgálati kérelem nem felel meg a Pp. 272. § (2) bekezdésében foglaltaknak, így a kérelem hivatalból való elutasítását indítványozta a Pp. 273. §-ának (1) bekezdése alapján.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. §-ának (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az eljárás iratanyagából megállapítható volt, hogy az alperes azért rendelt el fegyelmi eljárást, mivel a felperes munkaköre ellátása során hatáskörét túllépte, konkrét ügy kapcsán jogosulatlanul befolyást gyakorolt, pártfogó felügyelőként méltatlan magatartást tanúsított.
Tényként rögzíthető, hogy a felperes a fiatalkorú K. J. ellen indult büntetőeljárásban a nyomozó hatóság által elrendelt környezettanulmányt elkészítette, azonban a jogszabály kötelező előírása ellenére nem várta be és küldte meg az iskola jellemzését. Miután T. M. megyei igazgató a felperes munkáját a környezettanulmány hiányossága miatt kifogással illette - és ezzel a megállapítással egyetértett a munkahelyi vezető és az igazgató-helyettes is - a felperes az utasítást megkérdőjelezte. A bizonyítékok alapján megállapíthatóan a felperes az igazgatóra annak észrevételei miatt neheztelt, vele szemben ellenszenvet érzett.
Az elsőfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a 2010. február 12-ei gyermekelhelyezés ügyében tartott megbeszélést követően a felperes a B. családot személyes indíttatás miatt félretájékoztatta, az igazgatót az eljárással összefüggésben rossz színben tüntette fel, ezáltal rávette a hivatalos eljárásban tájékozatlan ügyfeleket arra, hogy az általa készített levéllel az ombudsmanhoz forduljanak a felettes által tanúsított sértő magatartást panaszolva. A munkaügyi bíróság ezen okfejtését alátámasztotta E-né K. É. és F. Zs-né tanúk nyilatkozata is.
A felperes maga is tisztában volt azzal, hogy eljárása nem felel meg az elvárásoknak, amely a munkaköréből adódik. A B. családot kifejezetten felhívta arra, hogy titkolják el, miszerint a levelet ő írta és azt állítsák, a saját rokonságukból fordult valaki a nevükben az országgyűlési biztoshoz.
A felülvizsgálati kérelem helytállóan hivatkozott arra, hogy az igazgatónő nem magánemberként járt el, és a jegyzőkönyv tanúsága szerint nem tett fel olyan kérdéseket, amelyek bántóak, személyiségi jogot sértőek lettek volna, vagy amelyek a gyermek örökbefogadásával ne álltak volna összefüggésben. Ezen körülmény is azt támasztja alá, hogy a felperest a vezetővel szembeni ellenérzés vezette és a magatartása alkalmas volt annak lejáratására.
Ugyancsak helyes azon felülvizsgálati érvelés, hogy az igazságügyi szervezet hierarchikus, törvény szabályozza az utasítás megtagadásának jogát, amelyet a felperes megsértett [Iasz. 41. § (4) bekezdés]. A vele szemben alkalmazott retorzió nem nyert bizonyítást az ombudsmanhoz fordulással összefüggésben. A másodfokú bíróság helytállóan utalt arra, hogy a kisebbségi biztoshoz bárki fordulhat panasszal akár saját ügyében, akár más képviseletében. A felperesnek azonban munkaköréből adódóan "helyben" kellett volna a helyzetet gyorsan és szakszerűen rendezni, ehelyett a felettesét indokolatlanul "megvádolta", a munkáltatóját megalapozatlanul rossz színben tüntette fel hátrányos megkülönböztetés alkalmazásával vádolva.
Az Iasz. 9. §-ának (1) bekezdése szerint az igazságügyi szerv és az igazságügyi alkalmazott a jogok gyakorlása és a kötelezettségek teljesítése során köteles együttműködni, a (3) bekezdés szerint pedig az igazságügyi alkalmazott a jogviszony fennállása alatt nem tanúsíthat olyan magatartást, amellyel az igazságügyi szerv jogos érdekeit illetve jóhírnevét veszélyeztetné.
Ugyanezen jogszabály 39. §-ának (1) bekezdése szerint az igazságügyi alkalmazott köteles feladatait az esküjéhez híven, a jogszabályoknak és a munkaköri leírásban foglaltaknak, valamint a vezetői utasításoknak megfelelően a legjobb tudása szerint, az elvárható gondossággal és pártatlanul végezni, az igazságügyi szerv feladatainak az ellátása érdekében a többi igazságügyi alkalmazottal együttműködni. A (2) bekezdés szerint az igazságügyi alkalmazott a munkahelyén kívül is köteles az igazságügyi szervhez és a munkaköréhez méltó magatartást tanúsítani.
A fenti jogszabályban foglaltak szerinti követelményeket a felperes megszegte, a munkáltató pedig erre figyelemmel jogszerűen alkalmazta a cselekmény súlyával arányban álló elbocsátás fegyelmi büntetést.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet hatályon kívül helyezte és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján.
A felperes perköltség fizetési kötelezettsége a Pp. 78. §-ának (1) bekezdésén alapul.
A másodfokú és a felülvizsgálati eljárás illetéke az adott ügyben irányadó 6/1986. (VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján az államot terheli.
Budapest, 2013. január 16.
Dr. Tallián Blanka s.k. a tanács elnöke, Dr. Mészárosné dr. Szabó Zsuzsanna s.k. előadó bíró, Dr. Hajdu Edit s.k. bíró
(Kúria, Mfv.I.10.242/2012.)