adozona.hu
BH 2013.3.77
BH 2013.3.77
A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni, a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működni. A munkáltató kizárólag az alapvető szolgáltatásnak minősülő tevékenység tekintetében jogszerűen élhet a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére új munkavállalók felvételének jogával [Alkotmány 70/C. §; 1989. évi VII. törvény 1. § (1)-(3) bekezdése; 4. § (1) bekezdés; 1992. évi XXII. tör
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes munkáltató három hónapos felmondási idővel felmondta a Kollektív Szerződést, a felperesi szakszervezetek erre figyelemmel sztrájkkövetelést nyújtottak át az alperesnek, majd határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Az alperes a sztrájk alatt külföldről toborzott munkavállalókkal létesített határozott idejű munkaviszonyt kizárólag utasbiztonsági ellenőr munkakör ellátására.
A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvé...
BH 2013.3.77 A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni, a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működni. A munkáltató kizárólag az alapvető szolgáltatásnak minősülő tevékenység tekintetében jogszerűen élhet a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésére új munkavállalók felvételének jogával [Alkotmány 70/C. §; 1989. évi VII. törvény 1. § (1)-(3) bekezdése; 4. § (1) bekezdés; 1992. évi XXII. törvény 193/D. § (2) bekezdés b) pont].
Az alperes munkáltató három hónapos felmondási idővel felmondta a Kollektív Szerződést, a felperesi szakszervezetek erre figyelemmel sztrájkkövetelést nyújtottak át az alperesnek, majd határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Az alperes a sztrájk alatt külföldről toborzott munkavállalókkal létesített határozott idejű munkaviszonyt kizárólag utasbiztonsági ellenőr munkakör ellátására.A felperesek keresetükben annak megállapítását kérték, hogy az alperes a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktörvény) előírásait megsértette, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerintézkedést alkalmazott, megszegte együttműködési kötelezettségét.
A munkaügyi bíróság ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakat, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerintézkedést alkalmazott. Egyebekben a felperesek keresetét elutasította.
Megállapítása szerint a sztrájkolók helyettesítésére a magyar jogszabályok szerint nincs lehetőség. Bár a Sztrájktörvény kifejezetten nem tiltja az új munkavállalók felvételét, az ilyen magatartás a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésébe ütközik.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, hogy a sztrájkhoz fűződő alkotmányos alapjogot csak a törvény biztosította keretek között lehet korlátozni, és ennek nem felel meg az olyan munkáltatói intézkedés, amely veszélyezteti és ellehetetleníti a sztrájkjogot.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a jogerős ítéletet a Kúria a keresetnek helyt adó részében helyezze hatályon kívül és teljes egészében utasítsa el a keresetet.
Vitatta, hogy a sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott volna. Az alperes szerint az új munkavállalók alkalmazása a sztrájk során nem volt ellentétes a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyik egyezményével sem.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet azon megállapítása jogellenességének megállapítását kérte, miszerint az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktörvény) 1. § (2) bekezdésben foglaltakat, s a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott az utasbiztonsági ellenőr munkakörre toborzott munkavállalóknak a sztrájk idejére való alkalmazásával.
A munkaügyi bíróság ítéletében helyesen sorolta fel az alkalmazandó magyar jogszabályokat [a Magyar Köztársaság Alkotmánya, a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény, (Sztrájktörvény), és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.)], valamint helyesen hivatkozott az adott jogkérdésben irányadó nemzetközi szabályokra [Európai Szociális Charta, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet - ILO - 87. számú és 98. számú Egyezmények, ILO bizottságai esetjogában megjelent állásfoglalások].
Az Alkotmány 70/C. § (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon. A (2) bekezdés előírja, hogy a sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni.
A Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdése előírja, hogy a sztrájkban való részvétel önkéntes, az abban való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető. A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni. A (3) bekezdés szerint a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkavállalóknak együtt kell működni. A sztrájkjoggal való visszaélés tilos. A 4. § (1) bekezdése előírja, hogy a sztrájk ideje alatt az ellenérdekű felek további egyeztetést folytatnak a vitás kérdés rendezésére, illetve kötelesek gondoskodni a személy- és vagyonvédelemről.
Tilos a munkavállalók kölcsönzése a kölcsönvevő olyan munkahelyén, illetve telephelyén történő munkavégzésre, ahol sztrájk van, a sztrájkot megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig [Mt. 193/D. § (2) bekezdés b) pont]. A törvény az indokolása szerint általános jelleggel védi a kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló és a kölcsönvevővel atipikus munkaviszonyban álló munkavállalói érdeket ezzel a rendelkezéssel. Az Mt.</a> más munkavállalók tekintetében ilyen tilalmat nem tartalmaz.
Osztotta a Kúria a felülvizsgálati kérelem azon álláspontját, miszerint az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése alapján a sztrájkjog egy olyan sajátos alkotmányos jog, amely az Alkotmány rendelkezésénél fogva az ezt szabályozó törvény keretei között gyakorolható, de mivel nem alanyi természetű jog, nem áll az Alkotmány 8. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezések védelme alatt, így a törvényhozó felhatalmazással rendelkezik annak szabályozására, ez azonban korlátozott. Abból, hogy a sztrájkjog az Alkotmány által szabályozott jog, következik, hogy a törvényhozó köteles biztosítani a sztrájkjog gyakorlásának feltételeit, a sztrájkjog gyakorlásából való kizárásnak csak alkotmányos indokból, valamely alkotmányos jog, alkotmányos értékcél védelme érdekében van helye. (88/B/1999. AB Határozat)
Az Alkotmányról szóló 1949. évi XX. törvény 7. § (1) bekezdése előírja, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. A 8. § (2) bekezdésében arról rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
A döntés meghozatalakor ezért figyelemmel kellett lenni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 87. számú, illetve 98. számú Egyezményére, amelyek az egyesülési szabadságot szabályozó alapvető nemzetközi normákat tartalmazzák. Ezek ratifikálása alapján Magyarország vállalta, hogy minden szükséges és megfelelő intézkedést megtesz annak biztosítására, hogy a munkavállalók szabadon gyakorolhassák szervezkedési jogukat. Ennek megfelelően az államot terheli az a kötelezettség, hogy a sztrájk gyakorlásával kapcsolatos szabályokat e kívánalomnak megfelelően alkossa meg.
Az Európai Szociális Charta, melyet Magyarországon az 1999. évi C. törvény hirdetett ki, II. Rész 6. cikkének 4. pontja szerint a szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy elismerik a dolgozók és a munkaadók jogát az érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépésre, beleértve a sztrájkhoz való jogot is, azon kötelezettségek függvényében, amelyek a korábban életbe lépett kollektív szerződésekből eredhetnek. A 31. cikk akként rendelkezik, hogy az I. Részben meghatározott jogokat és alapelveket tényleges megvalósításuk és a II. Részben biztosított gyakorlati alkalmazásuk során semmiféle olyan megszorításnak, vagy korlátozásnak nem szabad alávetni, amelyeket ezekben a Részekben nem tettek kifejezetten lehetővé, kivéve a jogszabályban meghatározott olyan megszorításokat és korlátozásokat, amelyek egy demokratikus társadalomban mások jogainak és szabadságjogainak, vagy a közérdek, a nemzetbiztonság, a közegészségügy, vagy a közerkölcs védelmében szükségesek.
Jogszerű sztrájk esetén a munkáltatón kívüli forrásokból munkaerő igénybevétele a sztrájkolók helyettesítése céljából maga után vonhatja a sztrájkjog csorbításának kockázatát és ez kihathat a szakszervezeti jogok szabad gyakorlására. (Az ILO Egyesülési Szabadság Bizottsága döntéseinek kivonata, 2006. ötödik kiadás, International Labour Office, Geneva, 129. o. 632. és 633. az ILO Szakértői Bizottság Jelentése, International Labour Office, Geneva, 76. o. 175.)
Helytállóan hivatkozott az elsőfokú ítélet arra, hogy az ILO két bizottsága, az Egyezmények és Ajánlások Alkalmazását Vizsgáló Szakértői Bizottság, valamint az Egyesülési Szabadság Bizottság egy-egy esetjogban megjelenő állásfoglalásai jogi kötőerővel nem bírnak.
Az előbbieket alátámasztja, hogy ugyanezen egyezményeket ratifikáló államok eltérő módon szabályozzák annak lehetőségét, hogy az adott munkáltató a sztrájkoló munkavállaló helyett alkalmazhat-e másik munkaerőt, vagy sem. Az olasz szabályozás tiltja akár a kölcsönzött, akár az általános szabályok szerint alkalmazandó munkavállaló felvételét. A francia jog kifejezetten kizárja a kollektív munkaügyi konfliktus miatt kiesett munkavállalók pótlását, az angol és a német jogban ilyen tilalom azonban nincs. A német szabályozás szerint a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló nem köteles olyan kölcsönvevő munkáltatónál munkát végezni, amellyel szemben közvetlen munkaharc folyik.
A Sztrájktörvény kifejezetten nem tiltja a sztrájk idején új munkavállalók felvételét. A Legfelsőbb Bíróság korábbi elvi döntésben fejtette ki, hogy mivel a sztrájk a munkáltatónak veszteséget okoz, ennek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasíthatja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak. E körben akár rendkívüli munkavégzés elrendelésére is sor kerülhet. (EBH 2000.361)
A perbeli esetben a felek nyilatkozata alapján megállapítható, hogy a munkavállalók 90-95%-a vett részt a sztrájkban, s az utasbiztonsági ellenőr, illetve biztonsági ellenőr munkakört ellátók közül senki nem vette fel a munkát 2008. december 10-én.
Az utasbiztonság az alperesnek a világ számos városába közvetlenül indított és onnan fogadott járatára tekintettel messze túlmutat a saját vagyonvédelmén és gazdasági érdekein, az utasbiztonsági ellenőrzési tevékenység az adott esetben a nemzetközi jogi normák által elfogadott szoros értelemben vett alapvető szolgáltatásnak minősíthető. Következésképpen a kizárólag ilyenként minősülő tevékenység végzésére új munkavállalók felvétele nem eredményezte a sztrájkjog csorbítását, nem minősült a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek, és nem valósított meg rendeltetésellenes joggyakorlást.
A munkaügyi bíróság ítéletében idézte az ILO Egyesülési Szabadság Bizottsága egy eseti ügyben kifejtett álláspontját, miszerint új munkavállalók felvétele avégett, hogy a sztrájk hatását semlegesítsék és a sztrájkoló munkavállalókat helyettesítsék, csak akkor jogszerű, ha az a szoros értelemben vett alapvető szolgáltatást nyújtó vállalatnál történik.
A nemzetközi gyakorlatot figyelembe véve ilyen alapvető szolgáltatásnak minősülhet pl. a kórházi ellátás, a közműszolgáltatás, a rendőrség és a fegyveres erők tevékenysége, légiközlekedés stb., de a nem alapvető szolgáltatás is azzá válhat egy elhúzódó sztrájk esetén (pl. üzemanyagellátás). Ebből következően megállapítható, hogy az alperes a perbeli szoros értelemben vett alapvető szolgáltatásnak minősülő tevékenység tekintetében a meghatározott feltételek fennállta alapján jogszerűen élhetett a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésének jogával.
Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az elsőfokú bíróság által idézett, egy 1985-ben készült ILO bizottsági jelentésben kifejtettekkel szemben az időközben bekövetkezett változásokra figyelemmel a légiközlekedés utasbiztonsági ellenőrzésének szerepe jelentősen megváltozott, felértékelődött, e tevékenység megszakítása a nemzetközi repülés biztonságát és ezáltal nemcsak az adott utasok életét, személyes biztonságát veszélyeztetheti, így alapvető szolgáltatásnak minősíthető.
Mindezekre tekintettel a Kúria a másodfokú bíróság ítéletének azon részét, mellyel helybenhagyta a munkaügyi bíróság ítéletének rendelkezését, melyben megállapította, hogy az alperes a sztrájk során megsértette a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakat, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott - hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította.
(Kúria Mfv. II. 10.560/2011.)
* * *
TELJES HATÁROZAT
A Kúria a Fővárosi Bíróság 59.Mf.631.398/2010/6. számú jogerős ítélete ellen az alperes által előterjesztett felülvizsgálati kérelem folytán - tárgyaláson kívül - meghozta a következő
í t é l e t e t:
A Kúria a Fővárosi Bíróság 59.Mf.631.398/2010/6. számú ítéletének azon részét, mellyel helybenhagyta a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 36.M.3543/2009/12. számú ítéletének rendelkezését, melyben megállapította, hogy az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakat, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott - az első- és másodfokú eljárási illeték megfizetésére kötelező, valamint perköltség viselésre vonatkozó rendelkezésekre is kiterjedően - hatályon kívül helyezi, e körben az elsőfokú ítéletet megváltoztatja és a felperesek keresetét elutasítja. Ezt meghaladóan a jogerős ítéletet nem érinti.Kötelezi a felpereseket, hogy 15 nap alatt fizessenek meg az alperesnek egyenként 25.000,- Ft (Huszonötezer forint) együttes első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási költséget.
Az első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
I n d o k o l á s
A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a alperes 2008. október 10-én három hónapos felmondási idővel felmondta a Kollektív Szerződést. A felperesek erre figyelemmel 2008. december 1-jén sztrájkkövetelést nyújtottak át az alperesnek. A felek 2008. december 8-án, 9-én, 10-én, 14-én, 16-án, 17-én, 18-án, 20-án és 29-én egyeztetést folytattak, majd a felperesek 2008. december 10-étől határozatlan idejű sztrájkot hirdettek. Az alperes 2008. december 16-án 38 fő, december 20-án 21 fő, 2009. január 8-án 6 fő, összesen 56 fő, külföldről toborzott munkavállalóval létesített határozott idejű munkaviszonyt utasbiztonsági ellenőr munkakör ellátására.Az alperes és az A. S. Kft. között 2006-tól fennálló megbízási szerződés alapján a kft. munkavállalói is végeztek biztonsági ellenőrzést a sztrájk alatt.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 5.Mpk.50.764/2008/12. számú végzésével elutasította a sztrájk jogellenessége megállapítása iránt előterjesztett kérelmet, melyet a Fővárosi Bíróság 55.Mpkfv.632.036/2009/4. számú végzésével helybenhagyott.
A felperesek 2008. december 17-én keresetet terjesztettek elő, melyben annak megállapítását kérték, hogy az alperes a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktörvény) előírásait súlyosan megsértette, a munkavállalókkal szemben munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerintézkedést alkalmazott, megszegte együttműködési kötelezettségét. Álláspontjuk szerint a sztrájkjog gyakorlása vonatkozásában korlátokat csak törvény írhat elő, s ebből következően új munkavállalók felvételére nem kerülhetett volna sor. Az alperes rendeltetésellenesen gyakorolta a jogát, amikor sztrájktörőket szervezett, ami demoralizálóan hatott a munkavállalókra. Keresetükben kifogásolták az alperes egyeztetés során tanúsított magatartását, illetve a sztrájkolók elhelyezésének módját is.
Az alperes ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint, mivel a Sztrájktörvény kifejezetten nem tiltja az új munkavállalók felvételét, az Mt.</a> csak a munkaerő-kölcsönzés tekintetében tartalmaz kifejezett tilalmat, jogsértés nem valósult meg.
A Fővárosi Munkaügyi Bíróság 36.M.3543/2009/12. számú ítéletével megállapította, hogy az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakat, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerintézkedést alkalmazott. Egyebekben a felperesek keresetét elutasította.
Ítélete indokolásában - egyebek mellett - a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyezményeire, az ILO Bizottságai iránymutató döntéseire, állásfoglalásaira és az Európai Szociális Chartára hivatkozott. Kiemelte az ILO Egyesülési Szabadság Bizottsága egyik állásfoglalását, mely szerint új munkavállalók felvétele avégett, hogy a sztrájk hatását semlegesítsék és a sztrájkoló munkavállalókat helyettesítsék, akkor jogszerű, ha az a szoros értelemben vett alapvető szolgáltatást nyújtó vállalatoknál történik, egyébként minden esetben jogszerűtlen, mert az egyesülési szabadság komoly sérelmét valósítja meg. Az alapvető szolgáltatásokat szűken kell értelmezni, e körbe azok tartoznak, amelyek megszakítása egyértelműen és azonnal a népesség egészének, vagy egy részének életét, személyes biztonságát, vagy egészségét veszélyezteti. Bár a bizottságok állásfoglalása jogi kötőerővel nem rendelkezik és az ILO alkotmánya értelmében nem minősül döntő értelmezésnek, de a jóhiszeműség elve megköveteli, hogy a bizottságok megjegyzéseit a kormányok vegyék figyelembe.
A munkaügyi bíróság kiemelte, hogy a perrel érintett sztrájk idején hatályos, a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény 70/C. § (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon. A sztrájkjog nem abszolút jog, de a törvényhozó az alapvető jog lényeges tartalmát nem korlátozhatja.
Megállapítása szerint a sztrájkolók helyettesítésére a magyar jogszabályok szerint nincs lehetőség. Bár a Sztrájktörvény kifejezetten nem tiltja az új munkavállalók felvételét, az ilyen magatartás a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésébe ütközik, mivel az a jogszerű sztrájkban résztvevő munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés ellehetetlenítését és befejezését célzó kényszerítő eszköznek minősíthető. A munkáltató perbeli magatartása azt üzeni a sztrájkoló munkavállalóknak, hogy hiábavaló a küzdelmük, és alkalmas arra, hogy a munkavállalókat a sztrájktól való tartózkodásra, annak befejezésére kényszerítse. Ez a magatartás rendeltetésellenes is, mivel célja a sztrájkoló munkavállalók érdekérvényesítési lehetőségének korlátozása. A munkáltató a veszteségeinek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasíthatja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak, ilyen esetben a munkáltató jogszerűen rendelkezhet a már rendelkezésére álló emberi erőforrással. A perbeli esetben azonban nem ezzel az eszközzel élt, hanem kifejezetten azzal a célzattal létesített munkaviszonyt más munkavállalókkal, hogy a sztrájkolókat helyettesítse.
Ugyanakkor nem tartotta jogellenesnek az elsőfokú bíróság az alperessel szerződéses viszonyban álló A. S. Kft. munkavállalóinak a sztrájk idején is biztonsági ellenőri feladatokra történő beosztását, továbbá nem tartotta megalapozottnak a felperesi állítást, miszerint az alperes nem tett eleget együttműködési kötelezettségének, illetve nem biztosította a sztrájkoló munkavállalók megfelelő elhelyezését.
A mindkét fél fellebbezése folytán eljárt Fővárosi Bíróság 59.Mf.631.398/2010/6. számú ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta. Kifejtette, hogy a sztrájkhoz fűződő alkotmányos alapjogot csak a törvény biztosította keretek között lehet korlátozni, s ennek nem felel meg az olyan munkáltatói intézkedés, amely veszélyezteti és ellehetetleníti a sztrájkjogot. Bár a Sztrájktörvény nem határozza meg, mit tekint kényszerítő eszköznek, a jogszabály helyes értelmezése szerint ennek minősül minden, a munkabeszüntetés befejezésére irányuló kényszerhelyzetet előidéző intézkedés.
Az alperes felülvizsgálati kérelmében kérte, hogy a jogerős ítéletet a Kúria a keresetnek helyt adó részében helyezze hatályon kívül és teljes egészében utasítsa el a keresetet.
Vitatta, hogy megsértette a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdését, s a sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott volna. Arra hivatkozott, hogy a bírói gyakorlat alapján jogszerű intézkedésnek minősül, ha a munkáltató a veszteségeinek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasítja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak. Ezen intézkedéseknek sem az a célja, hogy a munkavállalók követelését teljesítse, vagy kompromisszumot érjen el, a joggyakorlat alapján azonban jogszerűnek tekinthető. A perbeli utasbiztonsági ellenőri munkaviszonyok határozott időre szóltak, tehát a sztrájkolók biztosak lehettek abban, hogy a sztrájk befejeztével az alperes saját munkavállalóit fogja továbbra is foglalkoztatni. A sztrájkolók nem kizárólag az alperes működését akadályozták és korlátozták, annak célja az állampolgárok és a munkáltató ellehetetlenítése volt, illetve túlzottan és kiszámíthatatlanul korlátozta a személyek szabad mozgását. Az alperes szerint az új munkavállalók alkalmazása a sztrájk során nem volt ellentétes a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) egyik egyezményével sem. Az ILO 87. számú Egyezménye nem tartalmaz arra vonatkozó rendelkezést, hogy tilos lenne új munkavállalókat foglalkoztatni, maga az elsőfokú ítélet sem az egyezményre, hanem egy ILO ajánlásra hivatkozik, amely iránymutatásul szolgálhat a tagállamok számára, a jogforrások közé azonban nem tartozik.
Az alperes hivatkozott arra is, hogy az elsőfokú ítéletben idézett, az ILO Igazgatótanács Egyesülési Szabadság Bizottsága 241. jelentése (ügyszám: 1282.) nem releváns a perbeli ügy elbírálása szempontjából. Az ajánlások a kormányokra nézve írnak elő kötelezettségeket, nem a jogalkalmazóra nézve, az adott határozat pedig a marokkói kormány részére tartalmazott ajánlásokat. A magyar jogszabályok nem tiltják a munkavállalók foglalkoztatását sztrájk során, és amennyiben bármely munkavállalói szervezet úgy ítéli meg, hogy ez olyan mulasztás, amely az egyesülési szabadság megsértését jelenti, akkor panaszt nyújthat be a kormány ellen. A felperesek által idézett ügy a Sztrájktörvény hatálybalépése előtt született, s a magyar parlamentnek ekkor már tudomása volt az ajánlásról, de ennek ismeretében sem kívánta a törvény az új munkavállalók alkalmazását korlátozni a sztrájk során.
A Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya az államokra ír elő kötelezettséget azért, hogy biztosítsák az adott ország törvényeivel összhangban gyakorolt sztrájkjogot, ez a perbeli esetben nem sérült.
Nem sértette az eljárása az Európai Szociális Chartát és az Alkotmányt sem. A sztrájkjog nem áll az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének védelme alatt, a sztrájk a Sztrájktörvényben meghatározott keretek között gyakorolható és mivel a Sztrájktörvény nem tiltja munkavállalók alkalmazását sztrájk során, így az eljárása jogszerű volt.
A Munka Törvénykönyve is csupán a munkaerő-kölcsönzést tiltja olyan munkáltatónál, ahol sztrájk van, ugyanis a kölcsönzött munkavállaló nem rendelkezik szerződési szabadsággal. A kölcsönzött munkavállaló státusza tekintetében jelentős eltérés van, ezért az Mt. 193/B. § (2) bekezdése még analógiával sem alkalmazható a nem kölcsönzött munkavállalók körére. A felperesek nem hivatkoztak egyetlen jogszabályra sem, mely kifejezetten tiltaná új munkavállalók alkalmazását sztrájk során, az ítéletben foglalt jogértelmezés pedig téves és a jogalkotó szándékával ellentétes.
A Kúria a felülvizsgálati kérelmet a Pp. 274. § (1) bekezdése alapján tárgyaláson kívül bírálta el.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A felülvizsgálati kérelem a jogerős ítélet azon megállapítása jogellenességének megállapítását kérte, miszerint az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény (Sztrájktörvény) 1. § (2) bekezdésben foglaltakat, s a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott az utasbiztonsági ellenőr munkakörre toborzott munkavállalóknak a sztrájk idejére való alkalmazásával.
A munkaügyi bíróság ítéletében helyesen sorolta fel az alkalmazandó magyar jogszabályokat [a Magyar Köztársaság Alkotmányáról szóló 1949. évi XX. törvény (Alkotmány), a sztrájkról szóló 1989. évi VII. törvény, (Sztrájktörvény), és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (Mt.)], valamint helyesen hivatkozott az adott jogkérdésben irányadó nemzetközi szabályokra [Európai Szociális Charta, Nemzetközi Munkaügyi Szervezet - ILO - 87. számú és 98. számú Egyezmények, ILO bizottságai esetjogában megjelent állásfoglalások].
Az Alkotmány 70/C. § (1) bekezdése szerint mindenkinek joga van ahhoz, hogy gazdasági és társadalmi érdekeinek védelme céljából másokkal együtt szervezetet alakítson, vagy ahhoz csatlakozzon. A (2) bekezdés előírja, hogy a sztrájkjogot az ezt szabályozó törvények keretei között lehet gyakorolni.
A Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdése előírja, hogy a sztrájkban való részvétel önkéntes, az abban való részvételre, illetve az attól való tartózkodásra senki nem kényszeríthető. A jogszerű sztrájkban résztvevő dolgozókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni. A (3) bekezdés szerint a sztrájkjog gyakorlása során a munkáltatóknak és a munkaadóknak együtt kell működni. A sztrájkjoggal való visszaélés tilos. A 4. § (1) bekezdése előírja, hogy a sztrájk ideje alatt az ellenérdekű felek további egyeztetést folytatnak a vitás kérdés rendezésére, illetve kötelesek gondoskodni a személy- és vagyonvédelemről.
Tilos a munkavállalók kölcsönzése a kölcsönvevő olyan munkahelyén, illetve telephelyén történő munkavégzésre, ahol sztrájk van, a sztrájkot megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig (Mt. 193/D. § (2) bekezdés b) pont). A törvény indokolása szerint a törvény általános jelleggel védi a kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló és a kölcsönvevővel atipikus munkaviszonyban álló munkavállalói érdeket ezzel a rendelkezéssel. Az Mt.</a> más munkavállalók tekintetében ilyen tilalmat nem tartalmaz.
Osztotta a Kúria a felülvizsgálati kérelem azon álláspontját, miszerint az Alkotmány 70/C. § (2) bekezdése alapján a sztrájkjog egy olyan sajátos alkotmányos jog, amely az Alkotmány rendelkezésénél fogva az ezt szabályozó törvény keretei között gyakorolható, de mivel a sztrájkjog nem alanyi természetű jog, nem áll az Alkotmány 8. § (2) bekezdésben foglalt rendelkezések védelme alatt, így a törvényhozó felhatalmazással rendelkezik annak szabályozására, ez azonban korlátozott. Abból, hogy a sztrájkjog az Alkotmány által szabályozott jog, következik, hogy a törvényhozó köteles biztosítani a sztrájkjog gyakorlásának feltételeit, a sztrájkjog gyakorlásából való kizárásnak csak alkotmányos indokból, valamely alkotmányos jog, alkotmányos értékcél védelme érdekében van helye. (88/B/1999. AB Határozat)
Az Alkotmányról szóló 1949. évi XX. törvény 7. § (1) bekezdése előírja, hogy a Magyar Köztársaság jogrendszere elfogadja a nemzetközi jog általánosan elismert szabályait, biztosítja továbbá a vállalt nemzetközi jogi kötelezettségek és a belső jog összhangját. A 8. § (2) bekezdésében arról rendelkezik, hogy a Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja.
A döntés meghozatalakor ezért figyelemmel kellett lenni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) 87. számú, illetve 98. számú Egyezményére, amelyek az egyesülési szabadságot szabályozó alapvető nemzetközi normákat tartalmazzák. Ezek ratifikálása alapján Magyarország vállalta, hogy minden szükséges és megfelelő intézkedést megtesz annak biztosítására, hogy a munkavállalók szabadon gyakorolhassák szervezkedési jogukat. Ennek megfelelően az államot terheli az a kötelezettség, hogy a sztrájk gyakorlásával kapcsolatos szabályokat e kívánalomnak megfelelően alkossa meg.
Az Európai Szociális Charta, melyet Magyarországon az 1999. évi C. törvény hirdetett ki, II. Rész 6. cikkének 4. pontja szerint a szerződő felek kötelezettséget vállalnak arra, hogy elismerik a dolgozók és a munkaadók jogát az érdekkonfliktusok esetén történő kollektív fellépésre, beleértve a sztrájkhoz való jogot is, azon kötelezettségek függvényében, amelyek a korábban életbe lépett kollektív szerződésekből eredhetnek. A 31. cikk akként rendelkezik, hogy az I. Részben meghatározott jogokat és alapelveket tényleges megvalósításuk és a II. Részben biztosított gyakorlati alkalmazásuk során semmiféle olyan megszorításnak, vagy korlátozásnak nem szabad alávetni, amelyeket ezekben a Részekben nem tettek kifejezetten lehetővé, kivéve a jogszabályban meghatározott olyan megszorításokat és korlátozásokat, amelyek egy demokratikus társadalomban mások jogainak és szabadságjogainak, vagy a közérdek, a nemzetbiztonság, a közegészségügy, vagy a közerkölcs védelmében szükségesek.
Jogszerű sztrájk esetén a munkáltatón kívüli forrásokból munkaerő igénybevétele a sztrájkolók helyettesítése céljából maga után vonhatja a sztrájkjog csorbításának kockázatát és ez kihathat a szakszervezeti jogok szabad gyakorlására. (Az ILO Egyesülési Szabadság Bizottsága döntéseinek kivonata, 2006. ötödik kiadás, International Labour Office, Geneva, 129. o. 632. és 633. az ILO Szakértői Bizottság Jelentése, International Labour Office, Geneva, 76. o. 175.)
Helytállóan hivatkozott az elsőfokú ítélet arra, hogy az ILO két bizottsága, az Egyezmények és Ajánlások Alkalmazását Vizsgáló Szakértői Bizottság, valamint az Egyesülési Szabadság Bizottság egy-egy esetjogban megjelenő állásfoglalásai jogi kötőerővel nem bírnak.
Az előbbieket alátámasztja, hogy ugyanezen egyezményeket ratifikáló államok eltérő módon szabályozzák annak lehetőségét, hogy az adott munkáltató a sztrájkoló munkavállaló helyett alkalmazhat-e másik munkaerőt, vagy sem. Az olasz szabályozás tiltja akár a kölcsönzött, akár az általános szabályok szerint alkalmazandó munkavállaló felvételét. A francia jog kifejezetten kizárja a kollektív munkaügyi konfliktus miatt kiesett munkavállalók pótlását, az angol és a német jogban ilyen tilalom azonban nincs. A német szabályozás szerint a munkaerő-kölcsönzés keretében foglalkoztatott munkavállaló nem köteles olyan kölcsönvevő munkáltatónál munkát végezni, amellyel szemben közvetlen munkaharc folyik.
A Sztrájktörvény kifejezetten nem tiltja a sztrájk idején új munkavállalók felvételét, s a Munka Törvénykönyve csak azt szabályozza, hogy tilos a munkavállalók kölcsönzése a kölcsönvevő olyan munkahelyén, illetve telephelyén történő munkavégzés céljából, ahol sztrájk van, a sztrájkot megelőző egyeztetés kezdeményezésétől a sztrájk befejezéséig. (Mt. 193/D. § (2) bekezdés b) pont.) A kölcsönzött munkaerő alkalmazására vonatkozó tilalmon túl a Sztrájktörvény további korlátozásokat állapít meg, így a jogszerű sztrájkban résztvevő munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközökkel nem lehet fellépni (1. § (2) bekezdés), s a törvény tiltja a sztrájkjoggal való visszaélést. (1. § (3) bekezdés)
A Legfelsőbb Bíróság korábbi elvi döntésben fejtette ki, hogy mivel a sztrájk a munkáltatónak veszteséget okoz, ennek csökkentése érdekében a sztrájkban részt nem vett munkavállalóit olyan feladatok ellátására utasíthatja, amelyek egyébként a sztrájkoló munkavállalók munkakörébe tartoznak. E körben akár rendkívüli munkavégzés elrendelésére is sor kerülhet. (EBH.2000.361)
A perbeli esetben a felek nyilatkozata alapján megállapítható, hogy a munkavállalók 90-95 %-a vett részt a sztrájkban, s az utasbiztonsági ellenőr, illetve biztonsági ellenőr munkakört ellátók közül senki nem vette fel a munkát 2008. december 10-én.
Az utasbiztonság az alperesnek a világ számos városába közvetlenül indított és onnan fogadott járatára tekintettel messze túlmutat a saját vagyonvédelmén és gazdasági érdekein, az utasbiztonsági ellenőrzési tevékenység az adott esetben a nemzetközi jogi normák által elfogadott szoros értelemben vett alapvető szolgáltatásnak minősíthető. Következésképpen a kizárólag ilyenként minősülő tevékenység végzésére új munkavállalók felvétele nem eredményezte a sztrájkjog csorbítását, nem minősült a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszköznek, és nem valósított meg rendeltetésellenes joggyakorlást.
A munkaügyi bíróság ítéletében idézte az ILO Egyesülési Szabadság Bizottsága egy eseti ügyben kifejtett álláspontját, miszerint új munkavállalók felvételére avégett, hogy a sztrájk hatását semlegesítsék és a sztrájkoló munkavállalókat helyettesítsék, csak akkor jogszerű, ha az a szoros értelemben vett alapvető szolgáltatást nyújtó vállalatnál történik.
A nemzetközi gyakorlatot figyelembe véve ilyen alapvető szolgáltatásnak minősülhet pl. a kórházi ellátás, a közműszolgáltatás, a rendőrség és a fegyveres erők tevékenysége, légiközlekedés stb., de a nem alapvető szolgáltatás is azzá válhat egy elhúzódó sztrájk esetén (pl. üzemanyagellátás). Ebből következően megállapítható, hogy az alperes a perbeli szoros értelemben vett alapvető szolgáltatásnak minősülő tevékenység tekintetében a meghatározott feltételek fennállta alapján jogszerűen élhetett a sztrájkoló munkavállalók helyettesítésének jogával.
Helytállóan hivatkozott az alperes felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az elsőfokú bíróság által idézett, egy 1985-ben készült ILO bizottsági jelentésben kifejtettekkel szemben az időközben bekövetkezett változásokra figyelemmel a légiközlekedés utasbiztonsági ellenőrzésének szerepe jelentősen megváltozott, felértékelődött, e tevékenység megszakítása a nemzetközi repülés biztonságát és ezáltal nemcsak az adott utasok életét, személyes biztonságát veszélyeztetheti, így alapvető szolgáltatásnak minősíthető.
Mindezekre tekintettel a Kúria a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján a Fővárosi Bíróság 59.Mf.631.398/2010/6. számú ítéletének azon részét, mellyel helybenhagyta a Fővárosi Munkaügyi Bíróság 36.M.3543/2009/12. számú ítéletének rendelkezését, melyben megállapította, hogy az alperes a 2008. decemberi sztrájk során megsértette a Sztrájktörvény 1. § (2) bekezdésében foglaltakat, a munkavállalókkal szemben a munkabeszüntetés befejezését célzó kényszerítő eszközt alkalmazott - az első- és másodfokú eljárási illeték megfizetésére kötelező, valamint perköltség viselésre vonatkozó rendelkezésekre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, e körben az elsőfokú ítéletet megváltoztatta és a felperesek keresetét elutasította.
Kötelezte a pervesztes felpereseket a Pp. 78. § (1) bekezdése alapján az alperes költségeinek viselésére. A 6/1986.(VI.26.) IM rendelet 14. §-a alapján a le nem rótt első-, másodfokú és felülvizsgálati eljárási illetéket az állam viseli.
Budapest, 2012. november 28.
dr. Tálné dr. Molnár Erika s.k. a tanács elnöke, Sipőczné dr. Tánczos Rita s.k. előadó bíró dr. Stark Marianna s.k. bíró
(Kúria, Mfv.II.10.560/2011.)