adozona.hu
EH 2012.08.M6
EH 2012.08.M6
Szakszerűtlennek minősül, ha a rendőr a törvényben biztosított intézkedést szükségtelenül alkalmazza [1994. évi XXXIV. tv. 33. §, Hszt. 68. § (1) bekezdés b) pont]. A törvénynek megfelelő fenyítés enyhítése általában nem indokolt, ha annak végrehajtását a fegyelmi jogkör gyakorlója próbaidőre felfüggesztette [Hszt. 124. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a rendőr törzszászlós felperes az A.-i Rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesített szolgálatot körzeti megbízott beosztásban. Az alperes a 2010. január 11-én kelt határozatával a Hszt. 68. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt kötelezettség megsértése miatt a Hszt. 123. § (1) bekezdés d) pontja alapján egy fizetési fokozattal egy évre való visszavetés fenyítéssel sújtotta, amelynek a végrehajtását egy év próbaidőre felfüggeszte...
EH 2012.08.M6 Szakszerűtlennek minősül, ha a rendőr a törvényben biztosított intézkedést szükségtelenül alkalmazza [1994. évi XXXIV. tv. 33. §, Hszt. 68. § (1) bekezdés b) pont].
A törvénynek megfelelő fenyítés enyhítése általában nem indokolt, ha annak végrehajtását a fegyelmi jogkör gyakorlója próbaidőre felfüggesztette [Hszt. 124. § (2) bekezdés].
A felülvizsgálati eljárásban is irányadó tényállás szerint a rendőr törzszászlós felperes az A.-i Rendőrkapitányság hivatásos állományában teljesített szolgálatot körzeti megbízott beosztásban. Az alperes a 2010. január 11-én kelt határozatával a Hszt. 68. § (1) bekezdés b) pontjában foglalt kötelezettség megsértése miatt a Hszt. 123. § (1) bekezdés d) pontja alapján egy fizetési fokozattal egy évre való visszavetés fenyítéssel sújtotta, amelynek a végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette. A határozat indokolása szerint a felperes - az egyébként jogszerű intézkedése során - a személyazonosságának igazolását megtagadó személlyel szemben szakszerűtlenül alkalmazott előállítást, mivel az igazoltatás során jelen voltak az igazoltatott személy intézkedést kérő hozzátartozói, akik a helyszínen meg tudták volna adni az előállított személy adatait, így a személyazonossága egyszerűbb, az érintettre kisebb korlátozással járó módon is megállapítható lett volna. A felperes ezáltal megsértette a rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény (továbbiakban: Rtv.) 15. § (2) bekezdését, a 29. § (4) bekezdését, a 33. § (2) bekezdését, valamint a rendőrség szolgálati szabályzatáról szóló 62/2007. (XII. 23.) IRM rendelet 43. § (2) bekezdését.A felperes a fenyítést megállapító határozat elleni panaszának elutasítását követően benyújtott keresetében kérte a határozatok hatályon kívül helyezését, ennek hiányában pedig enyhébb fenyítés alkalmazását.
A munkaügyi bíróság ítéletével az alperes panaszt elutasító határozatát a fegyelmi fenyítés kiszabásáról szóló határozatra is kiterjedően hatályon kívül helyezte.
A munkaügyi bíróság ítéletének indokolása szerint az alperes tévesen értelmezte az igazoltatásra vonatkozó szabályokat. A felperes terhére rótt cselekmény során nem igazoltatásról, hanem az igazolás megtagadásáról volt szó, amely esetben nem alkalmazható az Rtv. 29. § (2) bekezdésének utolsó mondata, speciális szabályként az Rtv. 29. § (4) bekezdését kellett alkalmazni, így a felperes intézkedése az előállítás kapcsán szakszerű volt, az akkor lett volna szakszerűtlen, ha retorzió nélkül hagyja az intézkedés alá vont személy passzív ellenszegülését.
Az alperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta, és a felperes keresetét elutasította. Az alperes elsőfokú perköltségben történő marasztalását mellőzte, egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
A másodfokú ítélet indokolása szerint az Rtv. 29. § (2) bekezdése és a (4) bekezdése egymástól részben eltérő tényállást tartalmaz, mivel az első esetben az igazoltatott nem tudja, a másik esetben pedig nem akarja magát igazolni. Ez utóbbi esetben is csak akkor van lehetőség a (4) bekezdésben foglaltak szerint az előállításra, ha a személyazonosítás megállapítása más módon nem biztosítható. A felperes a peradatok szerint ismerte az igazoltatott személyt, az igazoltatásnál jelen voltak az igazoltatott hozzátartozói is, akiktől nem kért tájékoztatást e tárgykörben. A személyi adatok más módon történő beszerzésének elmulasztása miatt a felperes szakszerűtlenül intézkedett, amikor előállította a rendőrőrsön a felperest. A felperes másodlagos kereseti kérelmét azért nem találta megalapozottnak a másodfokú bíróság, mert álláspontja szerint az alperes helytállóan értékelte a fenyítés kiszabása során a felperessel szemben korábban folytatott fegyelmi eljárásokat, olyan körülményt pedig, ami enyhítő körülményként lett volna értékelhető, a felperes nem adott elő.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján, a keresetének megfelelően a fegyelmi határozat hatályon kívül helyezését, másodlagosan pedig a fenyítés mértékének enyhítését.
Álláspontja szerint a jogerős ítélet helytelenül értelmezte az Rtv. 29. § (2) bekezdését a 33. § (2) bekezdés a) pontjával összefüggően. Az előállítás szabályai speciálisak az igazoltatás általános szabályaihoz képest, nincs olyan visszautaló szabály, ami alapján az igazoltatás miatt történő előállítás esetében az igazoltatás szabályait figyelembe kellene venni. Ettől függetlenül is az igazoltató rendőr mérlegelési jogkörébe tartozik az arról történő döntés, hogy elfogadja-e az igazoltatás során az ismert személyazonosságú személy közlését, erre vonatozó kötelezettsége a jogszabály alapján nincs. Jelen esetben az igazoltatott megtiltotta a hozzátartozók számára, hogy az adatait a rendőrökkel közöljék. Álláspontja szerint értékelnie kellett volna a másodfokú bíróságnak azt is, hogy a családon belüli agresszió miatt kellett a felperesnek intézkednie, az intézkedése alkalmas volt az igazoltatást megtagadó személy lecsillapítására.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályban tartását és a felperes felülvizsgálati eljárási költségben történő marasztalását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
Tévesen hivatkozott a felperes a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy az előállítás szabályai speciálisak az igazoltatás szabályaihoz képest, ezért az utóbbi szabályokat az előállítás kapcsán nem lehetett volna alkalmazni.
Az Rtv. 33. § (2) bekezdés a) pontja szerint a rendőr a hatóság vagy az illetékes szerv elé állíthatja azt, aki a rendőr felszólítására nem tudja magát hitelt érdemlően igazolni, vagy az igazolást megtagadja. Az előállítás egyik lehetséges esete tehát az igazolás megtagadása. Helytállóan mutatott rá a másodfokú bíróság arra, hogy az erre az esetre vonatkozó eljárás szabályait az Rtv. 29. § (4) bekezdése tartalmazza olyan módon, hogy a személyazonosság megállapításának sikertelensége esetén biztosítja az előállítás lehetőségét, de csak akkor, ha a személyazonosítás megállapítása más módon nem biztosítható.
Ugyanakkor a (4) bekezdés sem csupán az igazolás megtagadásának következményeként engedi meg az előállítást, hanem arra lehetőség van a (2) bekezdésben szabályozott esetben is, ha egyébként - bár szeretné - de nem tudja magát igazolni az igazoltatott személy. Az Rtv. 33. § (2) bekezdés a) pontja mindkét esetre biztosítja az előállítás lehetőségét, ha a személyazonosítás megállapítása más módon nem biztosítható. Az Rtv. 29. § (2)-(4) bekezdését, valamint a 33. § (2) bekezdését tehát nem egymástól elszigetelten, hanem egymás mellett, az előállítás jogszabályi céljának figyelembevételével kell alkalmazni. Ezt az Rtv. 29. § (5) bekezdése jelen esetre vonatkozóan egyértelműen meghatározza. A személyazonosság megállapításának sikertelensége esetén - függetlenül attól, hogy azt megtagadás vagy más objektív körülmény eredményezte -, az előállítás célja a személyazonosság megállapítása.
Jelen esetben tehát a felperes azért nem járt el szakszerűen az előállítás kapcsán, mert szükségtelenül alkalmazta ezt az intézkedést, hiszen az igazoltatott személyt maga is ismerte korábbi intézkedései kapcsán, illetve a jelenlevő hozzátartozói is igazolni tudták volna a személyazonosságát. Az Rtv. 15. § (1) bekezdése az arányosság követelménye körében rögzíti azt, hogy a rendőri intézkedés nem okozhat olyan hátrányt, amely nyilvánvalóan nem áll arányban az intézkedés törvényes céljával.
Az intézkedő rendőrnek az Rtv. 33. § (2) bekezdésében foglaltak szerint valóban van mérlegelési lehetősége a tekintetben, hogy él-e az előállítás lehetőségével, ez azonban nem jelenti azt, hogy a rendeltetésétől eltérő célra alkalmazhatná ezt az intézményt. A felperes által készített jelentés szerint az előállítás kizárólagos célja az igazoltatott személy személyazonosságának megállapítása volt, így alaptalanul hivatkozott a felülvizsgálati kérelmében arra, hogy ezt az intézkedést jogszerűen alkalmazhatta az igazoltatott személy lecsendesítésére, egy esetleges tettlegesség megelőzésére. Az Rtv. 33. §-a egyébként is taxatív módon határozza meg az előállítás lehetséges eseteit.
A felülvizsgálati eljárásban olyan új körülményre, amely nem volt a megelőző eljárás tárgya (amelyre vonatkozóan a fél az első- és a másodfokú eljárás során nem hivatkozott és a bizonyítékait sem jelölte meg), nem lehet hivatkozni (BH 2002/447.). A felperes korábban nem hivatkozott arra, hogy az igazoltatott megtiltotta a hozzátartozói számára a személyazonosságának az igazolását, így ennek vizsgálatára a felülvizsgálati eljárásban már nem kerülhetett sor.
A felperes a felülvizsgálati kérelmében az eset összes körülményei alapján kérte az alperes által alkalmazott fenyítés enyhítését.
A másodfokú bíróság ennek kapcsán helytállóan értékelte azt a körülményt, hogy a felperessel szemben a szolgálati jellemzéséből megállapíthatóan jelen fegyelmi eljárást megelőzően több fegyelmi eljárás, illetve több büntetőeljárás is indult, amelynek egyike megrovással zárult. A Hszt. 123. § (1) bekezdésében meghatározott fenyítések közül a jelen esetben alkalmazott fenyítést megelőző fenyítés a pénzbírság, amely a Hszt. 123. § (2) bekezdése értelmében az ügyben nem volt alkalmazható. Ezen túlmenően a fegyelmi jogkör gyakorlója a Hszt. 124. § (1) bekezdése alapján az alkalmazott fenyítés végrehajtását egy év próbaidőre felfüggesztette, így a Hszt. 124. § (2) bekezdése alapján, ha a próbaidő eredményesen eltelik, úgy kell tekinteni, mintha a felperes fenyítésben nem részesült volna. A fentiek alapján az alperes által alkalmazott fenyítés enyhítése nem indokolt.
A kifejtettekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Kúria Mfv. II. 10.136/2011.)