adozona.hu
BH+ 2012.6.267
BH+ 2012.6.267
Ha az asztalos szakmunkásként alkalmazott és asztalos szakmunkának minősülő munkafolyamat körébe tartozó munkával foglalkoztatott munkavállaló személyi alapbérét a munkáltató a jogszabályban előírt garantált bérminimumnál alacsonyabban állapította meg, az erre alapított munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerű, így erre tekintettel a munkavállalót megilleti az általa igényelt garantált bérminimumnak megfelelő összeg [Mt. 96. § (7) bekezdés, 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. §].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
A felperes a keresetében jogszerű rendkívüli felmondása jogkövetkezményeként 86 300 forint egy havi átlagkereset, továbbá 120 000 forint illetmény-különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes az alperesnél asztalos munkakörbe megjelentetett álláshirdetésre jelentkezett. Az alperes a felperes asztalos szakmunkás bizonyítványát bekérte, majd 2008. március 26-án határozatlan ...
BH+ 2012.6.267 Ha az asztalos szakmunkásként alkalmazott és asztalos szakmunkának minősülő munkafolyamat körébe tartozó munkával foglalkoztatott munkavállaló személyi alapbérét a munkáltató a jogszabályban előírt garantált bérminimumnál alacsonyabban állapította meg, az erre alapított munkavállalói rendkívüli felmondás jogszerű, így erre tekintettel a munkavállalót megilleti az általa igényelt garantált bérminimumnak megfelelő összeg [Mt. 96. § (7) bekezdés, 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. §].
A felperes a keresetében jogszerű rendkívüli felmondása jogkövetkezményeként 86 300 forint egy havi átlagkereset, továbbá 120 000 forint illetmény-különbözet megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A megállapított tényállás szerint a felperes az alperesnél asztalos munkakörbe megjelentetett álláshirdetésre jelentkezett. Az alperes a felperes asztalos szakmunkás bizonyítványát bekérte, majd 2008. március 26-án határozatlan idejű munkaviszonyt létesített vele, asztalos munkakörben, bruttó 69 000 Ft/hó összegű személyi alapbér mellett. A munkaszerződés rögzítette, hogy a felperes a munkakörének ellátásához szükséges képesítéssel rendelkezik.
A felperes szóban, majd levélben fordult a munkáltatóhoz - a szakmunkás képesítésére figyelemmel - a szakmunkásokat megillető bér megállapítása és bérkülönbözet kifizetése iránt. A kérelmét az alperes elutasította azzal, hogy a garantált bérminimumra azért nem jogosult, mert azt csak szakmunkás munkakörben foglalkoztatott munkavállalók kaphatják, az nem végzettséghez, hanem az ellátott munkakörhöz igazodik.
A felperes 2008. október 10-én a munkaviszonyát rendkívüli felmondással megszüntette arra hivatkozással, hogy az alperes szakmunkásként, asztalos munkakörben foglalkoztatta, ezért a garantált bérminimumra, havi 86 300 forintra volt jogosult. Mivel az alperes a munkaszerződésben szándékosan nem a szakmunkás munkakörben dolgozók minimálbérét kötötte ki, ezzel megsértette az Mt.</a> és a vonatkozó Kormányrendelet előírásait.
A munkaügyi bíróság a meghallgatott tanúk vallomása és a beszerzett bútoripari igazságügyi szakértő véleménye alapján megállapította, hogy a felperes nem szakképzettséget igénylő munkakörben állt az alperes alkalmazásában. A munkáltatónál előre legyártott bútorelemeket szerelt össze, melyről ő maga is úgy nyilatkozott, hogy "bárki betanítható erre".
A bíróság érvelése szerint a személyi alapbér meghatározásánál a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. § alapján azt kellett figyelembe venni, hogy a felperes nem szakképzettséget igénylő munkakörben volt foglalkoztatva a munkaviszonyának fennállása alatt. Nem kizárólag a munkaszerződésben rögzített munkaköri megnevezésnek van jelentősége, mert a jogszabály szövege szerint a garantált bérminimum követelménye a szakképzettséget igénylő munkakörben történő foglalkoztatás. Az eljárás adatai alapján azt lehetett megállapítani, hogy a felperes által betöltött munkakör nem igényelt szakképzettséget.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét részben megváltoztatta, és kötelezte az alperest, hogy a felperesnek 86 300 forintot fizessen meg. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság érvelése szerint a felperes fellebbezése részben megalapozott. A munkaszerződése szerint egyértelműen szakmunkásként vették fel, tehát akkor is a szakmunkásokra irányadó alapbérrel kellett volna számolni, hogyha nem szakmunkás képzettséget igénylő munkát bíztak rá.
A felperes helytállóan hivatkozott arra, hogy ebben a kérdésben a munkaszerződés az irányadó, de mivel a munkabér-különbözet összegszerűségének bizonyítása nem volt sikeres, ezen fellebbezési kérelmét visszavonta.
A másodfokú bíróság a felmondási időre járó bér- és kártérítés követelése tekintetében szintén helytállónak találta a felperes álláspontját, mely szerint a rendkívüli felmondás ellen a törvény által biztosított határidőben az alperes nem élt jogorvoslattal. Ennek folytán az alperes köteles megfizetni a felperesnek az egy hónapra járó, felmondási időre igényelt, a szakmunkásokra irányadó garantált bér összegét, azaz 86 300 forintot az Mt. 96. § (7) bekezdése alapján. A kártérítési keresetének jogalapját a felperes nem bizonyította, így e részben a fellebbezése nem megalapozott.
Az alperes a felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését, és a felperes keresetének elutasítását kérte.
Arra hivatkozott, hogy a jogerős ítélet sérti az Mt. 96. § (6) és (7) bekezdésében foglaltakat, valamint a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. §-át. Álláspontja szerint téves megállapítás, hogy a munkáltatónak vitatnia kellene a munkavállaló rendkívüli felmondásának jogszerűségét, és e körben jogvesztő határidőn belül pert kellene kezdeményeznie. Sem az első-, sem a másodfokú bíróság nem állapította meg a rendkívüli felmondás jogszerűségét, erre irányuló kereset nem is volt előterjesztve. Önmagában azért marasztaló ítéletet hozni, mert a munkáltató nem élt jogorvoslattal, nem lehet, a felmondás jogszerűsége vagy jogszerűtlensége kérdésében állást kellett volna foglalni. Jogszabálysértőnek találta a jogerős ítélet indokolását is, mert a munkáltató tájékoztatta a felperest, továbbá a tanúk és a beszerzett szakvélemény alátámasztotta, hogy a munkakör tartalma, az ellátandó feladatok nem igényeltek szakképzettséget, és ennek megfelelően került meghatározásra a bérezése is. A felperes maga is úgy nyilatkozott, hogy az általa ellátott feladathoz nem szükséges szakképzettség, azt egy hét betanulás után bárki el tudja végezni. A munkakör tartalmának, és nem a megnevezésének van jelentősége. Ezen okra alapítottan a másodfokú bíróság összegszerű marasztalása sem megalapozott.
A felperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A másodfokú bíróság helytállóan állapította meg, hogy a felperes az alperessel asztalos munkakörre kötött munkaszerződést, ebben a felek megállapították, hogy "a munkavállaló munkakörének ellátásához szükséges képesítéssel rendelkezik".
A munkaügyi bíróság által beszerzett igazságügyi szakvélemény megállapította, hogy a felperes által az alperesnél végzett munka nem igényel bútor-asztalos szakképzettséget, de a teljes munkafolyamat asztalos szakmunka, melynek a felperes által is végzett részfolyamata szakképesítés nélküli munkavállaló részére betanítható, szakképesítéssel rendelkező munkavállaló betanítás nélkül begyakorolhatja. A felperes által az alperesnél végzett munkát szakképesítés nélküli dolgozóval be lehet taníttatni, azonban asztalos szakképzettségű dolgozót asztalos szakmunkára nem lehet, legfeljebb begyakoroltatni, vagy más szakterületen lehet betanítani.
Az igazságügyi szakértői vélemény kétséget kizáróan megállapította, hogy az alperesnél a felperes által végzett teljes munkafolyamat asztalos szakmunka, amelynek ellátásához az alperes a felperes végzettségét szükséges képesítésnek elfogadta. A jogerős ítélet helyesen következtetett arra, hogy a felperest a 316/2005. (XII. 25.) Korm. rendelet 4. §-a alapján szakképzettséget igénylő munkakörben foglalkoztatott munkavállalóként a havi 86 300 forint bér illette meg.
A felperes tehát helytállóan hivatkozott a foglalkoztatásának időtartama alatt, valamint a munkaügyi bírósághoz előterjesztett keresetében is arra, hogy a munkáltató törvénysértően állapította meg a havi alapbérét. Az alperes a felperes munkabérének meghatározásakor jogellenesen járt el, ezért a felperes megalapozottan szüntette meg a munkaviszonyát az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjában foglaltakra hivatkozással.
Alaptalanul állította az alperes felülvizsgálati kérelmében, hogy a felperes keresete nem irányult a rendkívüli felmondás jogszerűségének megállapítására. A felperes az alperes marasztalását az Mt. 96. § (7) bekezdése alapján kérte, mely igénye csak a munkavállaló jogszerű rendkívüli felmondásán alapulhatott.
A kifejtettek alapján a másodfokú bíróság jogszabálysértés nélkül kötelezte az alperest 86 300 forint megfizetésére az Mt. 96. § (7) bekezdése alapján.
A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf.Bír. Mfv.I.11.036/2010.)