adozona.hu
BH 2012.5.132
BH 2012.5.132
Az egyenlő bánásmód megtartásának követelményét az érintett munkavállalóval azonos időben másokkal bekövetkezett események alapján kell vizsgálni (2003. évi CXXV. tv. 1. §). Nem állapítható meg a világos indokolás hiánya, ha annak tartalmát a munkavállaló - a kereseti tényállásból megállapíthatóan - nyilvánvalóan megismerte és megértette [Mt. 89. § (2) bekezdés, 96. § (2) bekezdés].
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
Az alperes a felperes üzemőr munkakörben fennálló munkaviszonyát 2008. október 15-én kelt rendkívüli felmondással az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással megszüntette. A felmondását azzal indokolta, hogy "a felperes 2008. október 8-án ismételten nem tartotta be a szolgálati utasítást, így a munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte".
A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és jogkövetkezmény...
BH 2012.5.132 Az egyenlő bánásmód megtartásának követelményét az érintett munkavállalóval azonos időben másokkal bekövetkezett események alapján kell vizsgálni (2003. évi CXXV. tv. 1. §). Nem állapítható meg a világos indokolás hiánya, ha annak tartalmát a munkavállaló - a kereseti tényállásból megállapíthatóan - nyilvánvalóan megismerte és megértette [Mt. 89. § (2) bekezdés, 96. § (2) bekezdés].
Az alperes a felperes üzemőr munkakörben fennálló munkaviszonyát 2008. október 15-én kelt rendkívüli felmondással az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára hivatkozással megszüntette. A felmondását azzal indokolta, hogy "a felperes 2008. október 8-án ismételten nem tartotta be a szolgálati utasítást, így a munkaviszonyából származó lényeges kötelezettségét szándékosan, jelentős mértékben megszegte".A felperes keresetében a rendkívüli felmondás jogellenességének megállapítását és jogkövetkezményei alkalmazását kérte.
A munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította.
A munkaügyi bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes 2008. június 6-án a kollégájával, H. L.-lel portaszolgálatot látott el, amikor egy munkavállaló engedély nélkül a munkaterületet elhagyta. A portaszolgálatot ellátók az eltávozást nem dokumentálták.
2008. június 9-én az alperes e szolgálati kötelezettségszegésre hivatkozással írásbeli figyelmeztetésben részesítette a felperest, és felhívta a figyelmét, hogy "további szolgálati utasítás be nem tartása esetén fegyelmi vizsgálattal megszünteti a munkaviszonyát".
A felperes 2008. október 8-án ugyanezen kollégájával látott el portaszolgálatot, amikor ugyanaz a munkavállaló ismételten engedély nélkül a munkaidő vége előtt távozott a munkahelyéről, e tény dokumentálása szintén elmaradt.
Az elsőfokú bíróság a Munka Törvénykönyve 96. § (1) és (2) bekezdésére, valamint a 89. § (2) bekezdésére alapított ítéletével megállapította, hogy az alperes rendkívüli felmondásában megjelölt indok konkrét, időpontra és szolgálati szabályszegésre utaló összefoglaló jellegű, mely nem tekinthető tartalmatlannak és közhelyszerűnek, így megfelel a világosság követelményének.
A munkaügyi bíróság álláspontja szerint a felperes alaptalanul hivatkozott arra, hogy a munkáltató a rendkívüli felmondást megelőzően a védekezés lehetőségét nem biztosította, de e munkáltatói mulasztás sem eredményezné a rendkívüli felmondás jogellenességét.
A lefolytatott bizonyítás alapján megállapította azt is, hogy a felperes a rendkívüli felmondás indokában hivatkozott 2008. október 8-ai eseménynél jelen volt, a munkaviszonyával összefüggő lényeges és jelentős kötelezettségszegést követett el azáltal, hogy egy alperesi munkavállaló idő előtti eltávozását nem dokumentálta annak ellenére, hogy ezirányú kötelezettségével a szolgálati utasítás ismeretében tisztában volt.
Az elsőfokú bíróság a per eldöntése szempontjából nem tulajdonított jelentőséget annak, hogy az alperes a felperessel azonos időben üzemőri feladatot ellátó másik munkavállalójával szemben - annak kérésére - nem alkalmazott rendkívüli felmondást, majd a munkaviszony közös megegyezéssel történő megszüntetését követően e munkavállalót ismételten alkalmazta, miután a felperes a közös megegyezés lehetőségével nem kívánt élni.
A felperes fellebbezése folytán eljárt megyei bíróság ítéletével a munkaügyi bíróság ítéletét megváltoztatta, megállapította, hogy az alperes 2008. október 15-én kelt rendkívüli felmondása jogellenes. Kötelezte az alperest kártalanítás címén 235 114 forint és kamatai megfizetésére.
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a kötelezettségszegés időpontjára és általánosságban a szolgálati utasítás be nem tartására való hivatkozás - figyelemmel arra, hogy az alperes által becsatolt, a rendészeti dolgozók munkaköri feladatait rögzítő szolgálati utasítás számtalan követelményt fogalmaz meg a munkavállalók munkaköri feladataival összefüggésben - konkrét kötelezettségszegéshez nem köthető, általánosító és ily módon a Munka Törvénykönyve 89. § (2) bekezdésében meghatározott világosság követelményébe ütközik. Ennek akkor felelt volna meg, hogyha az alperes a kötelezettségszegést kivizsgálva az arról felvett jegyzőkönyvet mellékletként csatolja a rendkívüli felmondáshoz. A kivizsgálás megtörténtére vonatkozóan K. S. az alperessel most is munkaviszonyban álló rendészetvezető vallomásával szemben áll felperes tagadása és H. L. tanúvallomása.
Az alperes felülvizsgálati kérelme a másodfokú határozat hatályon kívül helyezésére és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására irányult.
Hivatkozása szerint a másodfokú bíróság a jogerős ítéletben az MK 95. számú állásfoglalásban foglaltakkal ellentétesen értelmezte a rendkívüli felmondás indoka világosságának Mt. 89. § (2) bekezdésben foglalt követelményét. A rendkívüli felmondás közölt indoka összefoglalóan öleli fel azokat a tényeket, amelyekből kitűnik, hogy a felperes munkájára miért nincs szükség. Ehhez nem feltétlenül szükséges a konkrét esetek tételes ismertetése.
Az bizonyítékok alapján kétséget kizáróan megállapítható volt, hogy a felperes pontosan tudta, mely esemény, konkrét kötelezettségszegés miatt került sor munkaviszonya megszüntetésére. Ugyanakkor a másodfokú bíróság a Pp. 221. § (1) bekezdésébe ütköző módon nem indokolta, hogy miért tartotta szükségesnek az elsőfokú ítélet megváltoztatását.
A világosan közölt indok egyben valós is volt. A felperes az első esetet követő figyelmeztetés ellenére ismételten ugyanazon kötelezettségszegést követte el, ugyanúgy engedély nélkül hagyta távozni az alperes munkavállalóját a munkaidejének lejárta előtt, és ezt a munkáltató részére semmilyen formában nem jelezte.
A rendkívüli felmondás megalapozottságát H. L., F. M., K. S., valamint M. D. vallomásai alátámasztották. E nyilatkozatokkal szemben a felperes semmilyen bizonyítási indítványt nem tett előadásai alátámasztására. Ezért a jogerős ítélet a Pp. 206. §-ba ütközött, a bizonyítékok jogellenes mérlegelésén alapult.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmet nem nyújtott be.
A felülvizsgálati kérelem alapos.
Az alperes az Mt. 96. § (1) bekezdés a) pontjára alapította a rendkívüli felmondást. Ezen intézkedése indokolására az Mt. 96. § (2) bekezdés szerint az Mt. 89. § (2) bekezdésben foglalt követelmények is irányadók.
Az MK 95. számú állásfoglalás által alakított bírói gyakorlat egységes abban, hogy a felmondás indokának megjelölése összefoglalóan is történhet, és lehetőség van a perben arra, hogy a munkáltató a megjelölt indok keretein belül bizonyítsa intézkedése jogszerűségét.
Az alperes a rendkívüli felmondásának indokolásában dátum szerint megjelölt eseményre utalva a munkavállaló ismételt szolgálati utasításba ütköző magatartását jelölte meg kötelezettségszegésként. Az elsőfokú bíróság tehát helytállóan állapította meg, hogy ezen megfogalmazás nem tekinthető tartalmatlannak, közhelyszerűnek. Miután a felperes a keresetlevelében részletesen ismertette a rendkívüli felmondásban hivatkozott 2008. október 8-ai eseményeket, sőt annak előzményeként egy hasonló - írásbeli figyelmeztetést is eredményező - esetként hivatkozott a 2008. június 6-án történtekre, ezért alaptalan a jogerős ítélet azon megállapítása, hogy a rendkívüli felmondásban közölt indok kötelezettségszegéshez nem köthető, általánosító.
Az alperes az Mt. 96. § (2) bekezdéseként alkalmazandó Mt. 89. § (2) bekezdésben foglalt kötelezettségének eleget téve a perben bizonyította a rendkívüli felmondásban közölt indok valóságát. E körben az elsőfokú bíróság ítélete megfelel a Pp. 206. § (1) bekezdésében és a Pp. 221. § (1) bekezdésében foglaltaknak: a felek nyilatkozatait, az okirati bizonyítékokat és a tanúk vallomását egyenként és a maguk összességében, egymással összevetve értékelte, abból a logika szabályainak megfelelően helytállóan levont jogkövetkeztetését a bizonyítandó tényekhez szükséges mértékben megindokolta.
Helytálló az elsőfokú bíróság álláspontja, miszerint nem állapítható meg az egyenlő bánásmód követelményének megsértése azon az alapon, hogy a rendkívüli felmondásban hivatkozott napokon a felperessel együtt üzemőri szolgálatot ellátó munkatársat munkaviszonyának megszűnését követően három hónap elteltével ismételten alkalmazták. Az egyenlő bánásmód követelményét ugyanis a rendkívüli felmondás megtételekor kell vizsgálni, a felperessel együtt mulasztó munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése pedig vele egy időben megtörtént.
A fentiekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. § (4) bekezdés alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.
(Legf. Bír. Mfv. I. 11.020/2011.)