adozona.hu
BH 2012.5.129
BH 2012.5.129
I. A 2003/88/EK irányelv 16. cikk b) pontjának azon rendelkezése, miszerint az éves szabadság és a betegszabadság időtartamát nem lehet figyelembe venni az átlagszámításnál, vagy azt annak szempontjából semlegesnek kell tekinteni, nem azt jelenti, hogy ezeket "0 órával" kell számításba venni a munkaidőkeret vonatkozásában. II. Az irányelv konkrét számítási módot nem határoz meg arra nézve, hogy a szabadság és a betegszabadság miként mellőzhető, illetve milyen módon tekinthető semlegesnek. Helyes értelmezés
Kiválasztott időállapot:
- Kibocsátó(k):
- Jogterület(ek):
- Tipus:
- Érvényesség kezdete:
- Érvényesség vége:
MIRŐL SZÓL EZ A JOGSZABÁLY?
N. T. XXXVII. rendű felperes (továbbiakban felperes) az alperes tűzoltóság állományában hivatásos tűzoltó. Keresetében 2004. május 1-jétől 2006. december 31-ig terjedő időre az általa teljesített túlszolgálat ellenértékének megfizetésére kérte kötelezni az alperest.
A perben született jogerős közbenső ítélet szerint 2004. május 1-jét követően hat havi szolgálatteljesítési időkeret tekintetében számított heti 48 órát meghaladó szolgálatteljesítés minősül túlszolgálatnak, melynek ellenértékét ...
BH 2012.5.129 I. A 2003/88/EK irányelv 16. cikk b) pontjának azon rendelkezése, miszerint az éves szabadság és a betegszabadság időtartamát nem lehet figyelembe venni az átlagszámításnál, vagy azt annak szempontjából semlegesnek kell tekinteni, nem azt jelenti, hogy ezeket "0 órával" kell számításba venni a munkaidőkeret vonatkozásában.
II. Az irányelv konkrét számítási módot nem határoz meg arra nézve, hogy a szabadság és a betegszabadság miként mellőzhető, illetve milyen módon tekinthető semlegesnek. Helyes értelmezés szerint azonban a tényleges munkaidő (szolgálatteljesítési idő) tartamát nem befolyásolhatja. A munkaidőkeret arányos csökkentése azt alkalmas biztosítani, hogy e távollétek a munkaidőkeret szempontjából semlegesnek legyenek tekinthetők.
A ténylegesen teljesített túlszolgálat óraszáma meghatározása érdekében a referencia-időszaknak tekintett hat hónapra eső szolgálati idő csökkentése a fizetett, illetve egészségügyi szabadságon töltött idővel nem jogszabálysértő.
III. A távolléti díj rendeltetése, hogy a tényleges munkavégzés esetén járó díjazást pótolja, így annak számítása sem lehet aránytalanul több, mintha a távol lévő dolgozna [1996. évi XLIII. tv. (Hszt.) 84. §, 99. §, 112. §].
N. T. XXXVII. rendű felperes (továbbiakban felperes) az alperes tűzoltóság állományában hivatásos tűzoltó. Keresetében 2004. május 1-jétől 2006. december 31-ig terjedő időre az általa teljesített túlszolgálat ellenértékének megfizetésére kérte kötelezni az alperest.A perben született jogerős közbenső ítélet szerint 2004. május 1-jét követően hat havi szolgálatteljesítési időkeret tekintetében számított heti 48 órát meghaladó szolgálatteljesítés minősül túlszolgálatnak, melynek ellenértékét az alperes köteles megfizetni.
A felperes az eredeti keresetében összegszerűen megjelölt távolléti díj iránti igényét a kiegészített szakértői vélemény benyújtását követően 470 264 forintra leszállította.
A munkaügyi bíróság részítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperes részére 347 825 forintot és annak törvényes késedelmi kamatát. Ezt meghaladóan a felperes keresetét elutasította.
A tényállás szerint a hat havi munkaidőkeret mértéke heti 48 óra figyelembevételével minden év első félévében 1241, a második félévben 1261 óra.
A 24/48 váltásos szolgálati rendszerre figyelemmel 2005. december 31-ig heti 54 óra, 2006-ban heti 52 óra volt a felperes szolgálatteljesítési ideje. Egy szolgálatot 24 órával számoltak el, azonban a szolgálatteljesítés egy-egy szolgálatban ténylegesen 24,5 óra volt a szolgálat átadásának-átvételének időtartamára tekintettel. A felperes így a perbeli időszakban 574 óra olyan szolgálatot teljesített, amely hat hónap átlagában a heti 48 óra szolgálatteljesítési időt meghaladta.
A felek között a perben az ellenérték számítását illetően vita volt abban a kérdésben, hogy a távolléti díj egy órára eső összegét milyen számítással kell meghatározni, illetve a tényleges szolgálatteljesítési idő megállapításakor az egészségügyi szabadságot, a szabadságot, a vezényléssel érintett időszakokat miként kell figyelembe venni, az egyes szolgálatok 24 órát meghaladó részét a parancsnok szabadidőben megváltotta-e. Alperes álláspontja szerint bármilyen okból bekövetkező távollét, illetve szabadidő kiadása, azaz szolgálatteljesítéssel ténylegesen nem érintett idő a túlszolgálat számítás alapját nem képezheti.
A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a perbeli elszámolás alapját képező túlszolgálat nem a fegyveres szervek hivatásos állományú tagjainak szolgálati viszonyáról szóló 1996. évi XLIII. törvény (Hszt.) 87. § (2) bekezdés és 88. §-a szerint elrendelt túlszolgálat volt, ezért nem alkalmazhatók automatikusan a belügyminiszter irányítása alatt álló fegyveres szervek hivatásos állományú tagjai illetményének és egyéb juttatásainak megállapításáról, valamint a folyósítás szabályairól szóló 20/1997. (III. 19.) BM rendelet (R.) 8. §-ában foglaltak. A heti 48 órás szolgálatteljesítést figyelembe véve a felperes havi illetménye valóban 208 óra munkavégzésnek felel meg, ezért a munkaügyi bíróság az irányadó illetmény 208-ad részét vette figyelembe az egy órára eső távolléti díj összegének meghatározásánál.
A túlszolgálat idejének számításakor azokat az időszakokat, amikor nem jogszabály által meghatározott okból, hanem egyéb okból, kérelemre vagy parancsnoki intézkedés alapján mentesült a felperes a szolgálatteljesítés alól, a munkaügyi bíróság nem tekintette úgy, mint hogyha a felperes szolgálatot teljesített volna. Ugyanakkor álláspontja szerint az egészségügyi szabadságot a munkaidőkeret számításánál figyelmen kívül kell hagyni, szabadság igénybevétele esetén is a munkaidőkeretet arányosan csökkenteni kell, ellenkező esetben a munkaidőkeret változatlan hagyása mellett a tűzoltónak "le kellene dolgoznia" a mulasztott szolgálatokat. A szakértői vélemény szerint is a szabadságnapokkal arányosan csökkentett munkaidőkeret és a tényleges szolgálatok figyelembevétele a túlszolgálat számításánál ugyanarra az eredményre vezet, mint hogyha a szabadságot 24 óra szolgálatteljesítésként veszik figyelembe.
A felek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság részítéletével az elsőfokú bíróság részítéletének nem fellebbezett rendelkezéseit nem érintette, míg fellebbezett rendelkezéseit részben megváltoztatta és a felperes részére járó marasztalási összeget 425 917 forintra felemelte, megváltoztatta továbbá a kamatfizetéssel érintett részösszegeket. Egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.
A másodfokú bíróság megalapozottnak találta a felperesi fellebbezést a távolléti díj kiszámításának alapját képező osztószám tekintetében. Álláspontja szerint a távolléti díj egy órára eső összegét az R.-nek a Hszt. 88. § (5) bekezdése végrehajtásához kapcsolódó 8. § (2) bekezdése szerinti 174 órás havi osztószám alapulvételével kell megállapítani. Ítélete indokolásában részletesen kifejtettek szerint a 208-as osztószám alkalmazásának nincs jogszabályi alapja.
A másodfokú bíróság egyetértett a munkaügyi bírósággal, miszerint az egészségügyi szabadság idejét a munkaidőkeret számításánál levonásba kell helyezni, míg a fizetett szabadságot 24 óra figyelembevételével kell elszámolni.
A másodfokú bíróság sem osztotta azt az alperesi érvelést, mely szerint a 24 órás szolgálatot meghaladó félórákat a felperes részére szabadidőben kiadta, ezért azt figyelmen kívül kell hagyni az elszámolás során. Az indokolás szerint az alperes állítására nézve a munkaidő-nyilvántartásból nem lehet következtetést levonni.
A másodfokú bíróság annyiban találta megalapozottnak az alperesi beavatkozó fellebbezését, hogy a vezényléssel érintett időszakok túlszolgálatot nem eredményeznek a 40 órás heti szolgálatteljesítési időre figyelemmel. Ezért tévedett a munkaügyi bíróság, amikor ezen időszakok tekintetében a felperes munkaidőkeretét heti 48 órával csökkentette. Erre tekintettel a másodfokú bíróság 2005. július 1-jétől december 31-ig terjedő időszak vonatkozásában a túlszolgálat mértékét 151 óra helyett 143 órában állapította meg. Ezt meghaladóan a munkaügyi bíróság által megállapított túlszolgálati órák számát elfogadva a felperesnek járó marasztalási összeget a jogi álláspontja szerinti 174-es osztószámmal meghatározott távolléti díjjal számolta el.
A jogerős részítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és a felperes keresetének elutasítását kérte.
Az alperes érvelése szerint túlszolgálat ellentételezése csak azon időszakban (félévben) állapítható meg, ahol a szolgálatteljesítési idő ténylegesen meghaladta a 48 órás heti munkaidő alapján kiszámítható időtartamot. Az Európai Parlament és a Tanács munkaidő-szervezés egyes szempontjairól szóló 2003/88/EK irányelv (továbbiakban: irányelv) közvetlen hatályát és alkalmazhatóságát a szolgálatteljesítési idő számítása tekintetében is alkalmazni szükséges. Ennek megfelelően - az irányelv munkaidő fogalma és a 16. cikk b) pontjában foglalt rendelkezés alapján - a szabadságot, szabadnapot, egészségügyi szabadságot a munkaidőkeret szempontjából semlegesnek kell tekinteni, annak számítása "0" számadattal történhet.
Érvelése szerint a Hszt. 70. § (2) bekezdése, 89. §-a, 97. § (6) bekezdése, 98. § (7) bekezdése értelmében is a szolgálatteljesítési idő kiszámításakor csakis a szolgálatban töltött szolgálati napok, illetve a szolgálatváltáshoz kapcsolódó többletidők vehetők figyelembe, más jogcímen nincs lehetőség a munkaidőhöz történő hozzászámításra, sem teljes egészében, sem pedig mesterséges viszonyszámok alkalmazásával.
Az alperes szerint téves a másodfokú ítélet jogértelmezése, amely szerint a távolléti díj egy órára eső időarányos összegét az R. 8. § (2) bekezdése szerinti 174 órás havi osztószámmal kiszámított egy órára eső távolléti díj alapulvételével kell megállapítani. E körben az alperes szerint a munkaügyi bíróság értelmezése helyes, amely szerint miután nem a Hszt. alapján elrendelt túlszolgálat ellenértékének elszámolása a per tárgya, ezért nem alkalmazható automatikusan annak végrehajtási rendelete speciális előírása sem. Minthogy a Hszt. 112. § alkalmazásával a heti 48 órás szolgálatteljesítés alapján a felperes havi illetménye 208 órás szolgálatteljesítésnek felel meg, így az illetmény 208-ad része alapulvételével állapítható meg az időarányos távolléti díj.
Az alperesi beavatkozó az alperes felülvizsgálati kérelmét meghaladó körben és azt meghaladó részletes indokolással csatlakozó felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő, melyben a jogerős részítélet hatályon kívül helyezését és a jogszabályoknak megfelelő új határozat hozatalát kérte.
A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte.
Az alperesi beavatkozó részéről csatlakozó felülvizsgálati kérelem előterjesztésére jogszerű lehetőség nem volt. A jogerős ítélet ellen törvényes határidőn belül, 2010. július 23-án csupán az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, az alperesi beavatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelme az alperesi felülvizsgálati kérelem kézhezvételét követően 2011. március 30-án érkezett.
A Pp. 275. § (6) bekezdése értelmében a csatlakozó felülvizsgálati kérelem és az ellenkérelem előterjesztésére a 244. § és a 257. § rendelkezéseit megfelelően alkalmazni kell. Csatlakozó felülvizsgálati kérelmet a fél csak akkor terjeszthet elő, ha maga is jogosult lett volna felülvizsgálatot kérni.
A csatlakozó felülvizsgálati kérelem a Pp. 244. § (1) bekezdéséből következően azonban csak a felülvizsgálati kérelemmel élő fél ellenfele által igénybe vehető járulékos jellegű rendkívüli jogorvoslati lehetőség, amennyiben részéről önálló felülvizsgálati kérelemnek lett volna helye. A csatlakozó felülvizsgálati kérelem lényege szerint a jogerős ítéletnek a felülvizsgálati kérelemmel élő fél terhére való döntés meghozatalára irányul. Ebből következően kizárt a beavatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelme az általa támogatott fél irányába, mert ő nem perbeli ellenfele.
Az előbbiek miatt a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletet az alperesi felülvizsgálati kérelemben foglaltakat meghaladóan nem vizsgálhatta [Pp. 275. § (2) bekezdés].
Az alperes felülvizsgálati kérelme a következők szerint részben alapos.
Az eljárt bíróságok a perbeli időszak tekintetében - a 2005. július 1-jétől 2005. december 31-ig terjedő idő kivételével - egyezően állapították meg a felperes által teljesített túlszolgálat óraszámát, ugyanakkor annak ellenértékét eltérő módon számolt távolléti díj figyelembevételével határozták meg.
A hat havi munkaidőkeret tekintetében számított heti 48 órát meghaladó szolgálatteljesítés (túlszolgálat) óraszáma akként került meghatározásra, hogy a teljesített felperesi szolgálatok számát a váltási időt is magába foglaló 24,5 órával megszorozták. Az így megállapított óraszámhoz számították hozzá az eljárt bíróságok a szabadsággal érintett szolgálati napokat 24 órával számítva, és megállapították, hogy az így meghatározott óraszám hány órával haladja meg az adott hat hónapos munkaidőkeretben ledolgozható szolgálati időt. Azon hat havi időszakban pedig, amikor a felperes egészségügyi szabadságon volt, az irányadó munkaidőkeret óraszámát arányosan - a heti 48 óra szolgálatteljesítési kötelezettségre figyelemmel - napi 6,86 órával csökkentették.
Az előbbiek szerint számított szolgálatteljesítési idő nem jogsértő, nem áll ellentétben az irányelv munkaidő fogalmával, valamint a 16. cikk b) pontjában foglaltakkal, és megfelel a 2010. január 1-jétől hatályos jogi szabályozásnak is.
A 93/104/EK irányelvből és az annak helyébe 2004. augusztus 2-án hatályba lépett 2003/88/EK irányelvből a referencia-időszak perbeli esetben irányadó hat hónapos időtartamát tekintve a munkaidőkeret pontos óraszámára nem vonható le következtetés. Az irányelvek munkaidő és pihenőidő fogalom meghatározásából sem következik az alperesi álláspont, csupán az, hogy az adott félév munkaidőkeretének óraszámát a hét napos időtartamokban irányadó teljes munkaidő (48 óra) alapulvételével kell meghatározni, melyet azonban különböző munkából távol töltött idők terhelhetnek.
Ilyen idő - többek között - a perbeli esetben vitatott évi rendes szabadságon, valamint egészségügyi szabadságon töltött idő is, amely idők óraszámát a túlmunkavégzés (túlszolgálat) számításának kialakult következetes bírói gyakorlata szerint vagy hozzá kell adni a ténylegesen ledolgozott órák számához, vagy az irányadó munkaidőkeretet korrigálva levonásba kell helyezni. A perbeli szakértői megállapítás szerint is mindkét módszer azonos eredményre vezet, és lehetővé teszi a túlszolgálat óraszámának megállapítását olyan esetben is, amikor a felperesnek ugyan nem volt szolgálatteljesítési kötelezettsége, de az annak megfelelő illetményt megkapta, illetve egészségügyi szabadságon volt.
Ezen értelmezés az alperes érvelésével szemben nem azt jelenti, hogy a szabadság és az egészségügyi szabadság szolgálatteljesítési időnek minősül. Annak figyelmen kívül hagyása azonban a munkaügyi bíróság helytálló megállapítása szerint azt eredményezné, hogy a felperesnek a keresőképtelensége miatt mulasztott szolgálata, illetve a szabadsága időtartamát is le kellene dolgoznia.
Az irányelv 16. cikk b) pontjának azon rendelkezése, miszerint az éves szabadság és a betegszabadság időtartamát nem lehet figyelembe venni az átlagszámításnál, vagy azt annak szempontjából semlegesnek kell tekinteni, nem azt jelenti, hogy ezeket az alperes és a beavatkozó által pihenőidőhöz számított időtartamot - "0 órával" kell figyelembe venni a munkaidőkeret vonatkozásában.
Az irányelv hivatkozott cikke konkrét számítási módot ugyan nem határoz meg arra nézve, hogy a szabadság és a betegszabadság miként mellőzhető, illetve milyen módon tekinthető semlegesnek. Helyes értelmezés szerint azonban a tényleges munkaidő (szolgálatteljesítési idő) tartamát nem befolyásolhatja. A munkaidőkeret arányos csökkentése pedig épp azt alkalmas biztosítani, hogy e távollétek a munkaidőkeret szempontjából semlegesnek legyenek tekinthetők. Ez az értelmezés megfelel az irányelvben a munkaidő megszervezése tekintetében célként kitűzött minimális biztonsági és egészségvédelmi követelményeknek [1. cikk (1) bekezdés], valamint biztosítja azt az elszámolást is, hogy a tűzoltó valóban a ténylegesen teljesített szolgálata után járó díjazást kapja meg.
Az előbbiekből következően a ténylegesen teljesített túlszolgálat óraszáma meghatározása érdekében a referencia-időszaknak tekintett hat hónapra eső szolgálati idő csökkentése a fizetett, illetve egészségügyi szabadságon töltött idővel nem jogszabálysértő.
A felek között nem volt vita abban a kérdésben, miszerint a perbeli túlszolgálatért a távolléti díjra vonatkozó szabályokat kell alkalmazni. Ugyanakkor az álláspont eltérő volt az egy órára eső távolléti díj számítását illetően.
A távolléti díj rendeltetése, hogy a tényleges munkavégzés esetén járó díjazást pótolja, így annak számítása sem lehet aránytalanul több, mintha a távol lévő dolgozna.
Következésképpen a távolléti díjjal elszámolt túlszolgálat egy órájára lényegében ugyanazon összeg járhat, mint a szolgálatteljesítés egy órájára.
Ezen munkajogi elv alapulvételével kellett az eljárt bíróságoknak állást foglalniuk abban a kérdésben, hogy a perbeli, alperes helyes érvelése szerint speciális, készenléti jellegű beosztásban és sajátos váltásos szolgálati rendszerben (24/48) való szolgálatteljesítés esetében alkalmazható-e az R. 8. § (2) bekezdése szerinti azon rendelkezés, mely szerint az elrendelt túlszolgálatra eső időarányos távolléti díjat 174 órás havi osztószámmal kiszámított egy órára eső távolléti díj alapulvételével kell megállapítani.
E körben az eljárt bíróságok eltérő jogkövetkeztetésre jutottak. A munkaügyi bíróság jogi álláspontja szerint a perbeli elszámolás alapját képező túlszolgálat nem a Hszt. 87. § (2) bekezdése, valamint 88. §-a szerint elrendelt túlszolgálat volt, ezért automatikusan nem alkalmazhatók az e jogszabályok végrehajtására vonatkozó rendelkezések. Ezért azt kell figyelembe venni, miszerint heti 48 órás szolgálatteljesítésre tekintettel a felperes illetménye 208 óra és nem 174 óra szolgálat teljesítésért jár.
Ezzel ellentétben a másodfokú bíróság akként foglalt állást, hogy az R. 8. § (2) bekezdése nem tesz különbséget aszerint, hogy a túlszolgálatra a Hszt. 84. § (1) bekezdésében írt hivatali munkaidő szerinti 40 órás szolgálatteljesítési időn felül, vagy pedig a (2) bekezdésben írt részben vagy egészben készenléti jellegű beosztásokra megállapított munkaidőkeret szerinti magasabb heti óraszámban meghatározott szolgálatteljesítési időn túl kerül-e sor.
A Legfelsőbb Bíróság a távolléti díj előbbiek szerint kifejtett rendeltetését szem előtt tartva a munkaügyi bíróság jogértelmezésével értett egyet.
A Hszt. 84. § (1) bekezdése a szolgálatteljesítési időt heti 40 órában határozza meg. Ezzel szemben a perbeli időszakban (2004. május 1-jétől 2006. december 31-ig) - a jogerős közbenső ítéletben foglaltak szerint - az irányelv 6. cikk b) pontja alkalmazásával hétnapos időtartamokban 48 óra szolgálatteljesítési idő minősült a felperes azon rendes szolgálatteljesítési idejének, amelyért havonta a Hszt. 99. §-a szerinti illetményre jogosulttá vált.
A Hszt. 112. §-a értelmében távolléti díj fejében a hivatásos állomány tagja részére az alapilletmény, az illetménykiegészítés, valamint a rendszeres illetménypótlékok együttes összegének a távollét idejére számított időarányos átlaga jár.
Az előbbiekből következően a munkaügyi bíróság a túlszolgálatra eső időarányos távolléti díjat helyesen 208 órás havi osztószámmal kiszámított egy órára eső távolléti díj alapulvételével határozta meg. Hétnapos időtartamokban 48 órás szolgálati rendszer figyelembevételével ugyanis 26 hétre (azaz hat hónapos referencia-időszakra) eső szolgálatteljesítési idő (1248 óra) egy hónapra arányosan teljesített száma 208 órának felel meg.
Az előbbi jogértelmezést nem cáfolja az a körülmény, hogy a perbeli időszakban, amikor a Hszt. akkor hatályos 84. § (2) bekezdése az irányelvben foglaltakkal szemben 54, illetve 52 óra heti rendes szolgálatteljesítési időt írt elő, az alperes az általa a Hszt. 88. §-a szerint elrendelt túlszolgálatot 174 órás havi osztószámmal kiszámított egy órára eső távolléti díj alapulvételével állapította meg.
Az eljárt bíróságok egyezően állapították meg, miszerint a felperes 2004. május, június hónapban 95,2 óra, 2004. II. félévében 23,6 óra, 2006. I. félévében 201 óra, 2006. II. félévében 103,5 óra túlszolgálatot teljesített. A felperes fellebbezéssel nem támadta, miszerint a 2005. I. féléve a folyamatos vezénylés miatt figyelmen kívül marad, továbbá felülvizsgálati kérelemmel nem támadta, hogy a másodfokú bíróság 2005. II. félévében teljesített túlszolgálata óraszámát a munkaügyi bíróságtól eltérően 143 órában állapította meg.
A fenti irányadó túlszolgálati órák és a munkaügyi bíróság által helyesen meghatározott egy órára erő távolléti díj szorzata a következő:
2004. május 1-jétől június 30-ig 95,2 × 694,9 = 66 164
2004. július 1-jétől december 31-ig 23,6 × 623,5 = 14 715
2005. július 1-jétől december 31-ig 143 × 743,75 = 106 356
2006. január 1-jétől június 30-ig 201 × 782 = 157 182, melyből levonva az igazoltan ezen időszakra kifizetett 58 897 forintot, 98 285 forint jár.
2006. július 1-jétől december 31-ig 103,5 × 820 = 84 870, melyből levonva az igazoltan ezen időszakra kifizetett 28 859 forintot, 56 329 forint jár.
A perbeli időszakra mindösszesen 341 849 forint.
A Legfelsőbb Bíróság az alperesi beavatkozó csatlakozó felülvizsgálati kérelmében szereplő, alperes által azonban felülvizsgálati kérelemmel nem támadott további kérdések (egy szolgálat 24,5 órával történő számítása, a szabadság 24 órával való elszámolása, az egészségügyi szabadság eltérő módon történő figyelembevétele, a perköltségviselés kérdése) tekintetében a jogerős ítéletet nem vizsgálta, mert az alperesi beavatkozó felülvizsgálati kérelemmel nem élt, csatlakozó felülvizsgálati kérelmet pedig nem terjeszthetett elő, ezért azt a Legfelsőbb Bíróság hivatalból elutasította.
Mindezekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős részítéletnek azon rendelkezését nem érintette, mellyel az elsőfokú bíróság részítéletének fellebbezéssel nem támadott rendelkezését nem érintette. Azon rendelkezését, mellyel a felperes részére járó marasztalási összeget 425 917 forintra felemelte, és a kamatfizetéssel érintett részösszeget megállapította, a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és a munkaügyi bíróság részítéletét részben megváltoztatva az alperesi marasztalás összegét 341 849 forintra leszállította.
A munkaügyi bíróságnak a kamatfizetéssel érintett részösszegekre vonatkozó megállapítását a 2006. március 1-jétől esedékes részösszeg kivételével helybenhagyta, míg a 2006. március 1-jétől esedékes részösszeget megváltoztatta és 112 306 forintról 106 356 forintra leszállította. Ezt meghaladóan a jogerős részítéletet a Pp. 275. § (3) bekezdése alapján hatályában fenntartotta.
(Legf. Bír. Mfv. II. 10.858/2010.)